Meccsértékelő: Eagles-Patriots

Kép
Eagles Patriots

Csapatunk 14-13-as vereséget szenvedett az előszezon második fordulójában a Philadelphia Eaglesszel szemben. A mérkőzés után Jerod Mayo nemtetszését fejezte ki az eredmény miatt, hiszen ez volt első veresége vezetőedzőként, azonban pontosan tudja ő is, hogy ilyenkor az eredménynél sokkal fontosabb, ki hogyan teljesített. Mi is ezt vizsgáljuk meg.

Az egész felkészülés legfontosabb kérdése, hogy Drake Maye vagy Jacoby Brissett lesz a kezdőirányító a nyitófordulóban. Eddig Brissett tűnt a befutónak, ugyanis ő kapta az elsőcsapatos snapek nagy részét az edzések során. Az elmúlt héten azonban Maye rohamosan közelíteni kezdett hozzá, az Eagles ellen pedig nem is volt kérdéses, ki volt a jobb irányító. Maye jobb döntéseket hozott, gyorsan olvasott, pontosabb volt, aztán a Javon Bakernek dobott labdájával megmutatta, hogy az extra is bőven benne van, nem sok irányító képes ezt a passzt így megcsinálni. Na nem azért, mert 52 yardra eldobni a labdát lehetetlen feladat, sokkal inkább azért, mert elképesztő pontossággal tette meg (ha Baker nem lassít le, hogy megtalálja a labdát, akkor nem is kell vetődnie, pont a kezébe érkezik, és simán TD lehetne a játék vége) miközben gyönyörűen navigált a zsebben és szökkennie sem kellett ahhoz, hogy eldobja odáig.

 

 

Maye érettsége egy másik Bakernek dobott labdánál is megmutatkozott, amikor az első olvasásait tökéletesen levédekezték, ő viszont nem pánikolt, nem kezdett el össze-vissza rohangálni, helyette gyorsan megtalálta a backside-on az elkapóját. Az ilyen játékok bár nem kimondottan látványosak, szükségesek ahhoz, hogy valaki sikeres NFL-irányító legyen. Ez a play pedig azt is megmutatta (ismét), hogy mennyire gyorsan tanul. A héten az egyik edzésen ugyanennél a playnél egy rövidebb opciót választott, de az első adandó alkalommal javította a hibáját.

 

 

Na és mi van a lábmunkával, jöhetne a kérdés, hiszen ez volt Maye talán legnagyobb gyengesége a draft előtt (más kérdés, hogy túl volt fújva). Nos, az a helyzet, hogy Alex Van Peltet nem véletlenül tartják ebben az egyik legerősebbnek, a gondok nagy része már most eltűnt. Az egyetemen többször előfordult, hogy azért késett vagy volt pontatlan egy dobással, mert a lába nem volt összhangban a szeméve. Látta, hogy hova kellene dobni, de nem tudta azonnal, mert a lábai rossz irányba álltak. Az Eagles ellen ilyet nem láttunk, végig tökéletes összhang mutatkozott a szeme és a lábai között.

Mayo a meccs után azt nyilatkozta, hogy még semmi nem dőlt el az irányítók között, lesz egy stábértekezlet, ahol megbeszélik, mi legyen. Valószínűleg ők is érzékelik, hogy Maye padra ültetésének sok értelme nincs. Egyrészt azért, mert a fejlődésének leginkább az tenne jót, ha játszana, másrészt pedig már most ő tűnik jobb QB-nak, és ő adja a legjobb esélyt a győzelemre. Ebben az esetben pedig nem sok értelme van Brissettet játszatni. Ráadásul Maye playmaker képessége sokkal jobban el tudja fedni az offense hiányosságait, így számomra no-brainer lenne, hogy ő a kezdő. Nyilván messze nem tökéletes játékos még, a center alóli snapekkel például meggyűlik még a baja, és lesznek érthetetlen döntései, de a csapat jövője szempontjából az lenne az ideális, ha játszana.

Szintén kulcskérdés a támadófal, azon belül is a két tackle pozíció és különösen Vederian Lowe személye. Természetesen az Eagles elleni meccs után is betalálták, elvégre két sacket is engedett, az egyiknél ráadásul teljesen értelmezhetetlen volt, amit csinált. A RB besegített neki, mégis túlbiztosított kifelé, ennek köszönhetően gond nélkül verték meg befelé. Hogy mi miatt döntött így, azt valószínűleg csak ő tudja, de nem lepne meg, ha ott motoszkált volna a fejében, amikor a meccs elején megverték kívülről. 

 

 

Ezt a két pillanatot leszámítva azonban teljesen korrekt meccset játszott ő is és Chukwuma Okorafor is, ami a PFF értékeléseiken is meglátszott. Persze, gyorsan tegyük hozzá, hogy az Eagles cseréi ellen, de ez abszolút vállalható teljesítmény volt, és bár én is inkább Caedan Wallace-t szeretném LT-be, az ilyen meccsekkel Lowe könnyedén megnyerheti a kezdőt magának. De ha ennyire jó volt Lowe és Okorafor is, akkor mégis miért nem sikerült normális futójátékot összerakni a meccsre? A választ a fal belseje, és főként a két guard poszt adja meg, ugyanis mind Sidy Sow, mind Mike Onwenu gyenge meccsen van túl, főként futásblokkolás terén.

A támadófal tehát mutatott biztató jeleket (a negyedik negyedben pályára lépőket inkább hagyjuk, ők 2 hét múlva már nem lesznek itt), de még nem 100%-os az állapota. Már csak azért sem, mert szerintem az ideális helyzet az lenne, ha a legjobb öt játékost tudnánk pályára rakni, de ehhez kellene Strange felépülése (erre még várni kell), vagy Layden Robinson fejlődése (ez már valószínűbb, Brandon Thornnak nagyon tetszik, amit lát tőle), ugyanis a top5 csak akkor tud fent lenni, ha Onwenu ismét kimegy RT-be. Úgy gondolom, hosszabb távon a legjobb megoldás egy Wallace-Sow/Strange-Andrews-Sow/Robinson-Onwenu ötös lenne, a tehetségen felül már csak azért is, mert jó lenne tudni, hogy Wallace mire képes LT-ként. 

Térjünk át a védelemre, ahol szintén akadnak izgalmas pozíciós harcok. Gyorsan tisztázzuk, Josh Uche nem része ezeknek, ő az edzésen való bunyója miatt került büntibe és maradt fent a pályán sokáig (lehet, Brissettnek is verekednie kellett volna). A másik oka, hogy a front seven ideális összetétele még nincs meg, és láthatóan Mayoék próbálkoznak megtalálni a legjobb kombinációkat. Ez azért kulcsfontosságú, mert Matthew Judon és Christian Barmore nélkül is kell valahogy nyomást generálnunk. Ha az Eagles elleni teljesítményből indulunk ki, ez működhet is, a játékosaink teljesítménye és a playhívás is teljesen rendben volt.

Bármennyire is furcsa, Judon pótlása a LB-sorból jöhet. Tavaly ugyanis Jahlani Tavai elég gyakran tűnt fel edge rusher pozícióban, és remekül teljesített ott is, valószínű, hogy idén is sokat fogjuk ott látni. Erre azért van lehetőség, mert a linebackereknél a bőség zavara áll fenn. Christian Elliss és Joe Giles-Harris is mutat szép dolgokat, valahogy jó lenne mindkettőjüket rosterre pakolni, már csak a special team értékük miatt is. A LB-sor sztárja azonban Raekwon McMillan volt, aki két kihagyott szezon után úgy tűnik, idén készen áll robbantani. Az Eagles elleni meccsen gyakorlatilag mindenhol ott volt, kiválóan teljesített, és jó eséllyel megváltotta a jegyét az 53-as keretbe. Mayo is azt nyilatkozta, hogy nagy terveik vannak vele, ebből kiindulva nem azért volt sokáig a pályán, mert a rosterért küzdene, inkább szeretnék formába hozni a szezonkezdetre. Már az elmúlt két évben is nagy szerepet szántunk neki, jó lenne, ha idén egészséges tudna maradni.

 

 

Térjünk át még a special teamre és a roster aljára, mert ott is zajlanak az események. Joey Slye valószínűleg megnyerte a rúgó posztot magának, innen már csak rajta múlik a dolog, vagy Rylandnek nagyot kellene villantania, hogy változás legyen. Szintén a special teamhez köthető David Wallis, akinek returnerként lehetne helye a keretben, és bár egyelőre inkább kint van, mint bent, egy erős harmadik meccsel akár rostert is foghat, de a practice squad szinte garantált. Hasonló a helyzet a safety Dell Pettusszal is, aki Marte Mapu hiányzását használhatja ki, a gyakorlócsapat viszont már nála is biztosnak tűnik. Marcellas Dial viszont hatalmas vesztese volt ennek a meccsnek, többször is megégették és messze a leggyengébb PFF-értékeléssel zárt. A rááldozott pick miatt még nem írnám le, de még egy ilyen meccs nem fér bele neki.

Hozzászólás

Köszi a szép összefoglaló értékelést!!!

Az legyen a legnagyobb bajunk,hogy egy 6. körös CB nem jön be,régebben ezt a második körös DB-kel játszottuk el. Az nagyon jó lenne ha Barmore mégsem esne ki az egész szezonra,de nyilván az egészsége az első. A szezont illetően nincsenek nagy elvarasaim,egy újjáépülő csapat esetében ilyen sorsolás mellett nem is nagyon lehetnek. Ha a stáb kompetenciája igazolást nyer es latszodni fog valamilyen fejlődési ív,szerintem annyi elég. Remelem a szezon értékelhetosege (hogy mennyiben lehet konzekvenciákat levonni) nem azon fog elmenni,hogy az O line nem áll össze,ezt érzem a leggyengébb pontnak.

Köszönöm az összefoglalót magam is!