Nagyító alatt: Patriots-Titans #9

cspeti98 küldte be 2024. 11. 08., p - 19:20 időpontban
Cikkek
patstitans

Nincs új a nap alatt, a Patriots a Tennessee Titans otthonában is kikapott, az egyetlen pozitívum pedig ismét Drake Maye játéka volt.

Ha volt olyan meccs, ami előzetesen nyerhetőnek tűnt, akkor az a Titans elleni volt, hiszen a Tennessee hozzánk hasonlóan pocsék formát mutat, a New York Jets elleni győzelem után pedig joggal lehetett reménykedni abban, hogy a jó hangulat lendületet ad a csapatnak. Csakhogy a Victory Monday nem sült el jól, motivált csapat helyett egy felkészületlen brigádot láthattunk vasárnap, amelyik ismét csak abban bízhatott, hogy az újonc irányítója képes lesz varázsolni.

Egyszemélyes hadsereg

Ez a varázslat egyébként össze is jött, Maye ezúttal is a hátára vette a csapatot, és egyszemélyes hadseregként küzdött a Titans védői ellen. Ez elsőre akár túlzásnak is tűnhet, de egyáltalán nem az. A támadók ugyanis 316 yardot haladtak előrefelé vasárnap, ami önmagában sem túl sok, de ha hozzátesszük, hogy ebből 301-et az irányítónk szerzett, még karcsúbb eredmény, főleg, hogy elvileg futócsapat vagyunk. Az advanced mutatók egyébként még ennél is jobb fényben tüntetik fel Maye-t, mert ezek alapján senki nem ad hozzá annyit a csapata támadósorához, mint ő, miközben minimális segítséget kap a társaktól és az edzőktől. A snapjei több, mint egyötödében kell kreálnia, amivel második Russell Wilson mögött, közben pedig csak Tua Tagovailoa és Jayden Daniels hatékonyabb nála ezekben a playekben, utóbbi egyébként nem sokkal.

Mindezt úgy valósítja meg, hogy 2006 óta egyetlen újonc irányítónak sem volt ennyire gyenge támadófala PFF-értékelések alapján, közben pedig ligaszinten a harmadik legalacsonyabb arányban dobja meg az első olvasását, tehát elég gyorsan végig tud haladni az olvasásain.

A passzjátéka mellett ráadásul lábon is komoly fenyegetést jelent, amit a Titans védői saját bőrükön tapasztalhattak meg, hiszen a forduló legmagasabb futó grade-jét kapta a PFF-től, 2000 óta pedig csak öt irányítónak volt több futott yardja az első négy kezdő meccsén, ráadásul Maye a Jets ellen csak egy negyedet játszott. 

 

A legutóbbi sajtótájékoztatóján azért elmondta, hogy elsősorban a passzolás a feladata, és csak úgy lehet sikeres, ha erre épít, de ha az ellenfelek nagy területet hagynak neki, akkor azt ki fogja használni. Ez már csak azért is hasznos, mert ellehetetleníti az emberfogást, zónavédekezés ellen pedig kicsit könnyebb dolga lenne a nem túl acélos elkapósorunknak.

Természetesen annak, hogy Maye ennyire meghatározó eleme a támadósornak, vannak árnyoldalai is, és az extrák mellett ezek is előjöttek a Titans ellen. Azáltal, hogy elképesztően sokat vállal, gyakran kell hero ballt játszania, ami időnként rossz döntésekhez és labdavesztésekhez vezet. Az első interceptionje tipikus példája volt ennek, ott egyszerűen csak be kellett volna nyelnie a sacket, és tovább lépni, helyette túlvállalta magát. Szinte biztos, hogy nem ez volt az utolsó ilyen megmozdulása az idei szezonban, és egészen addig elő fognak fordulni ilyen szituációk, amíg nem vesszük őt körbe jobb kiszolgáló személyzettel.

Korlátlan potenciál

Maye második is interceptionje is a túlvállalásnak tudható be – legalábbis részben – de mielőtt arra rátérünk, érdemes néhány játékot megvizsgálni, amikből egyértelműen látszik, hogy a jó dolgok vannak többségben. Kezdjük mindjárt a leglátványosabbal, az egyenlítő touchdownnal, ami egy kimondottan szép drive végén jött, és tökéletesen megmutatta, mekkora playmaker Maye, ahogy egyébként a fejlődési lehetőségeire is rávilágít. Az egész szituáció elkerülhető lett volna, ha időben megdobja Henryt, de lemaradt arról az olvasásról, a tight end pedig pályán kívülre került, ami után nagyon okosan hátrálni kezdett, hogy még véletlenül se tűnjön megjátszható célpontnak. Hatalmas dicséret jár ezért Henrynek, aki remekül érzékelte a helyzetet, valamint Maye-nek is, aki a káosz közepette is észrevette, hogy Henrynek semmilyen szín alatt nem dobhatja a labdát. És ha már káosz: nagyon kevés olyan irányító van a világon, akik ilyen higgadtsággal kezelték volna az utolsó játékban kialakuló helyzetet. Végül 11 másodperc után találta meg Stevensont az endzone-ban, ez pedig a szezon második leghosszabb játéka volt Daniels Hail Maryje után. És persze, sokkal könnyebb dolga lehetett volna, ha megdobja az első olvasását, de itt jönnek képbe a nem tanítható tulajdonságok. Ha valaki ennyire tehetséges, könnyedén tudja javítani a rossz döntéseit és meg tudja úszni a hibáit. Ezt látjuk rendszeresen Mahomesnál és Josh Allennél, és bár korai hozzájuk hasonlítani, ezt láttuk Maye-nél is.

 

Ennél a játéknál még egy nagyon fontos dolgot ki kell emelni, Michael Jordant. A bal oldali guard rengeteg kritikát kapott a közösségi médiában azért, amit ebben a játékban csinált, és bár valóban mókásan néz ki, valójában pontosan azt csinálta, ami a dolga volt. Nagyon fontos, hogy ki nézi ezeket a jeleneteket, mert egy laikus, mint ahogy azt az elmúlt napokban láthattuk, azt a következtetést vonja le, hogy Jordan mennyire béna, és nem csinál semmit, míg egy kicsit nagyobb tudással rendelkező számára egyértelmű, hogy pontosan ott van, ahol lennie kell, és azt csinálja, amit csinálnia kell. A pozícióját nem adhatja fel, mert akkor blokkolatlanul mehetnek át védők, de máshogy nem tudna besegíteni sem a LT-nek, sem a centernek, mert mindkettőnek a távolabbi vállánál vannak a pass rusherek ebből adódik ez a furcsa helyzet. A játék végén még helyet is csinál Maye-nek, hogy ha kell meg tudjon iramodni, ezzel viszont esélytelenné válik, hogy a lendületből érkező, csak az irányítóra figyelő linebackereket blokkolhassa, de nincs olyan guard az NFL-ben, aki ezt meg tudta volna oldani.

Kétségkívül ez a play volt a leglátványosabb tőle, és ez mutatta meg leginkább, hogy mire képes, ha semmi nem működik körülötte, szerintem mégsem ez volt a legszebb megmozdulása. Sokkal inkább ez a Douglasnek dobott passz a harmadik negyed elején, ahol mozgásból tökéletesen helyezi a labdát a linebackerek és a safetyk közé úgy, hogy azt csak az elkapója érhesse el, és még pont pályán belül tudja elkapni. Csak ismételni tudom magam, nagyon kevés irányító képes erre.

Bármilyen furcsa is, ugyanezt a korlátlan potenciált láttuk a meccset lezáró interceptionnél is. Még mielőtt bárki nekem esne, tisztáznám, hogy rossz dobás és rossz döntés volt. Ugyanakkor Maye a meccs után lenyilatkozta, hogy kicsit több erőt kellett volna beletennie, mert széllel szembe dobta, jobban kellett volna vezetnie Boutte-t az endzone felé. Egy közel 60 yardos dobás után úgy érzi, még messzebb is ment volna neki a szembeszél ellenére is, és elhiszi, hogy el tudta volna dobni 65-70 yardra is akár. Ha egy irányítónak ennyire jó karja van, a határ a csillagos ég. De térjünk még vissza erre a játékra, ugyanis miközben Maye rossz döntést hozott, kicsit későn engedte el a labdát és nem is helyezte tökéletesen, valószínűleg így is meglett volna az elkapás, ha Kendrick Bourne nem esik el. Hooker ugyanis azért tudott visszaérni, mert az ő zónájába igyekvő Bourne a földre került, így kockázat nélkül elindulhatott a labdáért, majd egy csodálatos játékot bemutatva meg is szerezte azt. Lehetne itt kritizálni a játékhívást is, de nekem személy szerint nem volt problémám azzal, hogy ebben a helyzetben megpróbálkoztunk egy play action utáni shot play-jel, még akkor sem, ha a megvalósításba hiba csúszott.

Újabb érthetetlen edzői döntések

A szemfülesebbekben felmerülhetett a kérdés Maye nyilatkozata után, hogy mégis miért támadtunk mi széllel szemben a hosszabbításban, ha egyszer mi választhattunk térfelet. Jerod Mayo erre is magyarázattal szolgált: a meccs végén más volt a szélirány, mint az elején. Valamiért egyetlen újságíró sem kérdezett vissza ezek után, hogy ezt jó lenne kicsit kifejteni, mert bár az állítás lehet, hogy igaz, de nem magyarázza, hogy miért támadtunk széllel szemben a végén, hiszen a hosszabbításról döntő pénzfeldobás nem a meccs elején van. Ez azt jelenti, hogy az alábbi forgatókönyvek lehetségesek: 

  • az edzők felkészültek ugyan a meccs előtt, de nem vették észre, hogy megváltozott a szélirány, ebben az esetben ajánlom figyelmükbe azokat a narancssárga zászlókat a kapukon, hasznosak
  • azt hitték, csak ugyanazt a térfelet lehet választani, amit a meccs elején választottak
  • elfelejtettek szólni Cardonának
  • szóltak Cardonának, csak ő olyan hülye, hogy ezt képtelen volt megjegyezni

Hogy ezek közül melyik valósult meg, azt mindenki eldöntheti magának, mert a választ soha nem tudjuk meg. Azt viszont tudjuk és érzékeljük, hogy miközben Mayo CEO-típusú edzőként viselkedik, azaz a részfeladatokat kiosztja a stáb tagjainak, ő pedig csak a szigorúan vett vezetőedzői feladatokkal foglalkozik, ezekben rendszeresen elbukik. A negyedik downos döntéseink förtelmesek, a time managementet nem érti, össze-vissza beszél, nem tud rendet tartani az öltözőben, most pedig már a térfélválasztás sem sikerül, cserébe legalább a koordinátorok munkáját is bőven lehet kritizálni. Mégis miben jó Mayo? Melyik az a terület, ahol pozitív hatást tud kifejteni? Milyen képességekkel rendelkezik, amik alkalmassá teszik őt vezetőedzőnek?

Ez már önmagában is durva lenne, de ha ehhez még hozzátesszük a személyi döntéseket is, akkor végképp védhetetlen az edzői stáb. A meccset úgy kezdtük, hogy Robinson játszott RG-t, Onwenu pedig RT-t, csak azért, hogy a meccs közben Onwenut bemozgassuk guardba, miután Robinson gyengén teljesített. A magyarázat erre az volt, hogy a legjobb támadófalembert szerették volna Jeffrey Simmonsra állítani. Ez idáig rendben is lenne, de Simmons nem a meccs közepén jelent meg a Titans védőfalának közepén, Mayo még a meccs előtt is kiemelte, hogy mennyire jó játékos. Akkor miért nem gondoltak arra, hogy Onwenut állítsák vele szembe? Arról nem is beszélve, hogy ezzel a húzással ismét megbolygatták a támadófalat, ahol eddig is problémát okozott az állandóság hiánya. A slusszpoén pedig csak most jön, a Bears ellen megint variálni terveznek, ugyanis az a terv, hogy Onwenu LG-ként kezdjen, ahol utoljára 2021-ben játszott, és nem igazán játszott jól, a jobb oldalon ráadásul a Robinson, Jacobs páros elképesztően rutintalan, ami szintén okozhat gondokat. Persze, a futójáték többek között Jordan miatt nem működik, de nehéz elképzelni, hogy ez a kombináció majd hirtelen megoldja a gondokat, cserébe viszont a variálás újabb problémákat okozhat.

 A játékosfejlesztés is borzalmasan zajlik, miközben a stáb ars poeticája a draft and develop. Nézzünk csak rá Ja’Lynn Polkra, aki a szezon elején mérföldekkel jobb elkapónak nézett ki, mint most. Nem volt nehéz dolga, jelenleg a PFF-nél ő a leggyengébben értékelt WR, de más mutatókban is a liga alján kullog. Ha ez a tendencia nem változik meg a szezon második felében, lassan elérünk oda, hogy az elkapó legalább akkora need lesz a holtszezonban, mint a LT.

 Az utolsó edzői döntés, amiről mindenképp beszélni kell, az a meccs végi kétpontos kísérlet kérdésköre. Én alapvetően agresszívabb beállítottságú vagyok, ezért a kétpontost választottam volna. Ugyanakkor annak csak akkor van értelme, ha ez beilleszkedik a filozófiába, és konzisztensen ilyen döntéseket hozunk. Ez a stáb viszont elképesztően konzervatív, amivel nem feltétlen értek egyet, de legalább következetesek. A másik gond az lett volna, hogy Maye a 11 másodperces play után eléggé kimerült volt, elmondása szerint örült annak, hogy levegőt kapott, így nem biztos, hogy érdemes lett volna még egy játék erejéig pályára küldeni. És akkor a rövid yardos szituációknál látott hatékonyságunkról nem is beszéltünk. Egy szó, mint száz, nem értettem egyet a döntéssel, de körülményeket figyelembe véve elfogadható.

Futás elleni védelem nincs, de új vezér igen

Végezetül még térjünk ki a védelemre is, amelyik ugyan kapott pontok alapján nem volt rossz – azért a 20 pont Mason Rudolph ellen nem is kiemelkedő – a film mást mutat. A futás elleni védekezésünk még mindig katasztrofális, amiben ugyan egyértelműen közrejátszanak a hiányzók, ez nem teljesen indokolja a gyengélkedést. Arra ugyanis nincs mentség, hogy gond nélkül tolják el a front sevent, könnyedén mozgatják arrébb az embereket, ez pedig semmi más, csak erőnlét és keménység. Ezen felül az elmúlt hetekben a támadókoordinátorok rendszeresen kipécézik a defensive backjeinket, akik képtelenek lezárni a pálya szélét, így a szélső futások ellen rendkívül sebezhetőek vagyunk.

A védelmi felfogás egyébként kísértetiesen hasonlít a támadóoldalon látott borzasztóan konzervatív felfogáshoz. A nagy játékokat igyekszünk elvenni, puha zónába állunk vissza, a boxot pedig nem tömjük eléggé. Ezzel az ellenfelek baromi könnyen tudnak haladni a pályán, és érthetetlen, hogy miért nem történik változtatás. Miközben egyébként látjuk, hogy amikor nagyon kell, akkor fel tud keményedni a defense, és képes stopokat csinálni, majd utána a hosszabbításban ismét jön az óvatos hozzáállás, és arra várunk, hogy az ellenfél hibázzon.

De hogy pozitívum is legyen, érdemes megemlíteni Anfernee Jenningset, aki néhány éve még óriási bustnak tűnt, az elmúlt 2-3 szezonban viszont elképesztő fejlődést mutatott be, ami az idei szezonjában csúcsosodik ki. A Titans ellen mindössze egyetlen snapet hagyott ki, ami többek közt annak is köszönhető, hogy már nemcsak futás ellen teljesít magas szinten, passzsiettetésben is egyre erősebb. Vasárnap négy siettetése és öt run stopja volt, mindkettővel a csapat legjobbja volt, utóbbiból pedig már 23-at hozott össze idén, amivel ligaelső. Mindezek mellett pedig egyre inkább vezére lesz a védelemnek, és egyre gyakrabban hallatja a hangját, az sem lenne meglepő, ha jövőre már az ő mezén is ott virítana a nagy C betű.

Összességében továbbra is tragikus a helyzet, egy-egy felvillanás és Drake Maye játéka adhat okot bizakodásra, minden másban viszont a liga legrosszabbjai között vagyunk. Különösen zavaró az edzői stáb bénázása, és a változás teljes hiánya. Ugyanakkor a csapattársak reakciói és megnyilvánulásai Maye játéka kapcsán nagyon sokat mondóak, már csak azért is, mert a játékosok kommunikálnak egymással. És ha elterjed a hír, hogy a következő nagy dolog Foxboróban játszik, kicsit könnyebb lesz erős keretet építeni.

Elemzés

Hozzászólás

topin küldte be 2024. 11. 09., szo - 09:42 időpontban

És akkor mindezekre, amit Peti összefoglalt, ott van az Ákos által Discordon megosztott infó Mayo kapcsán:

"Jerod Mayo said like a player he expects to make a big jump from "year 1 to year 2.

Mayo is looking to improve and says he's learning from his mistakes as a rookie head coach"

Ez nagyon szépen hangzik, és nagyon megúszós is szokás szerint, miszerint majd fejlődni fog, meg majd átnézik a hibákat amiket elkövettek. De vajon miért nem lehet ez hetente, havonta is megtenni? Miért kell 1 teljes évig rossz irányba menni, és abban reménykedni, hogy talán észreveszik a hibákat? És akkor még mindig ott a kérdés, hogy minden hibát azonosítani tudnak-e?

Egyszerűen a fickó alkalmatlan HC szerepre sajnos (jelenleg). Lehet hogy majd belenő ebbe a kabátba, de egyelőre úgy tűnik, hogy erre nem sok esély van.
 

vhs-box küldte be 2024. 11. 10., v - 08:48 időpontban

Köszönjük az elemzést