Nyilatkozatok 1. hét - Steelers

Kép
Nyilatkozatok

Remekül indult a szezon a Patriotsnak, sima győzelemmel kezdett a Steelers ellen. Lássuk mit nyilatkoztak a játékosok és Belichick edző:

Bill Belichick, HC

Mindig jó így kezdeni a szezont. Úgy gondolom a srácok remek munkát végeztek a felkészüléssel egy nagyon jó Pittsburghi csapat ellen. Mi csak jól játszottunk, mind a támadás, a védekezés, a speciális egység. A meccs mindhárom fázisában remek játékokat csináltunk, jó mezőnypozíciót szereztünk, jól haladtunk a labdával, pontokat szereztünk, és a védelem 3 ponton tartotta őket. El kell ismerni a srácok munkáját. Készen voltak. Jól játszottak. Most lapozunk, és megyünk tovább a Miamiba, ahol nyilvánvalóan nem voltunk jók. Komoly hét áll előttünk. Jó dolog egy jó starttal kezdeni, hosszú az út, sok mindenen kell még dolgoznunk és jobbnak lenni, de a játékosok kész vannak elindulni. Jó munkát végeztek.

Tudna arról beszélni, amikor a második negyedben a védelem tudott pár megállítást csinálni és kinyíltak a támadások?

A védelem jól játszott végig. Nehéz elkapni Roethlisbergert. Jó munkát végez hátul, de szerintem rajta voltunk, jól fedeztünk, jól szereltünk. Ahogy mondtam, ezek remek képességű játékosok. A mi csapatunk jól küzdött ellenük. Volt néhány nagy harmadik és negyedik kísérletes megállításunk, illetve gólvonalas stopunk. Amikor kellett, megcsináltuk a nagy játékokat.

Amikor úgy alakulnak a dolgok, ahogy Kyle Van Noy esetében, de Ő elérhetetlenné válik, milyen csepegtető hatás jön elő a depthből?

5 aktív külső linebackerrel terveztünk, ezért szerencsére kellő mélységgel rendelkezünk ebből a pozícióban, így a négy srác - Calhoun, Winovich, Simon és Jamie - jó munkát végeztek. Úgy értem, mind játszottak és úgy gondolom elég jól játszottak csapatként a védelemben. De szerencsés, hogy volt mélységünk. De nézze, ez megtörténhet a meccs első játékán is akár, szóval mindig készen kell rá állni, de a srácaink jól reagáltak. Jó munkát végeztek.

Mit tud majd AB adni ehhez a támadósorhoz? El tudna mondani valamit a döntésről, hogy leigazolták?

Nos, nem. A meccsről és azokról a játékosokról beszélek, akik a csapatban vannak. Jó munkát végeztek. A támadóoldalon megvolt az egyensúly és remek játékokat csináltak, volt néhány nagy dobás, ami TD lett, illetve sok yardos elkapás. Mindig, amikor ilyen nagy játékokat csinálsz, az segít megnyitni dolgokat.

Tudna beszélni Phillip Dorsett fejlődéséről ebben a támadósorban?

Nos Phil nagyon gyors. Meg tudja nyújtani a pályát és már láttunk tőle ilyen nagy játékokat máskor is. Láttuk edzésen. Volt néhány nagy elkapása, és ahogy mondtam, ez sok lehetőséget nyitott meg nekünk. Tom remek munkát végzett, erős emberfogásban is el tudta találni. Néha a legkeményebb dobása az irányítónak az, amikor a tök üres embert kell eltalálni a pályán, de most pont el tudta találni. Phil remek munkát végzett nekünk, minden nap kint volt. Kemény srác, nagyon megbízható. Okos, minden pozícióban játszik, sokszor tette oda magát nagy meccseken.

Az elmúlt idényekben a védelem nehezen indult. Úgy érzi, idén előrébb tart az egység a megértés és a végrehajtás terén?

Nézze, nem tudom. 15 meccsünk van még hátra.meglátjuk mire jutunk ezen a héten Miamiban. Egyszerre csak egy meccsel foglalkozunk.

Kommentálná az Antonio Brown igazolást?

Nem.

Milyen érzés volt végre kint látni Isaiah Wynn-t a pályán?

Nos, remek volt látni őt az edzőtáborban. Minden héten egy kicsit többet. Ő egy remek football játékos. Örülök, hogy nálunk van. Örülök, hogy egész este rendelkezésre tudott állni.

Érezte a közönség erejét ma a meccs elején?

A közönség nagyon benne volt a meccsben ma. Amit mi tehetünk az az, hogy kimegyünk, keményen játszunk és megpróbáljuk megcsinálni a játékokat. De igen, nagyon benne voltak, az biztos.

Tom Brady, QB

Néhány kóborló dobással kezdted az estét. Úgy érzed, vissza kell rázódnod a nyitómeccsen a játékba, még a Te tapasztalatoddal is?

Igen, ez a szezonnak az az időszaka, sok mindenen kell még javítani. Egyértelműen tudnék jobb lenni bizonyos helyeken. Szóval vissza a munkához. Ez volt az első meccs. Jó 1-0-val kezdeni. Néhány srác nagy játékokat mutatott be. Imádtam, ahogy Phil, Josh és Jules játszott - az elkapók - volt néhány jó dolog, amire tudtam építeni és próbálok fejlődni jövő héten.

Nem volt lehetőséged Gordonnal vagy Edelmannal együtt dolgozni az edzőtáborban. Hogy érezted a kémiát a srácokkal?

Igen, sok munka vár még ránk. Jó volt, hogy nem adtuk el a labdát. Nagyjából büntetésünk se volt a negyedik negyedig. A védelmünk remekül játszott. Ez egy jó formula a nyeréshez - ne add el a labdát, ne legyen sok büntetés. A vörös zónában jobbak lehettünk volna, szerintem ez menni fog. Szerintem semmi nem volt tökéletes ma este, próbálunk visszamenni dolgozni holnap és felkészülni a következő hétre Miamiban.

Phillip Dorsettel volt időd gyakorolni. Mennyire számított ez ma este?

Remek munkát végzett. Tudod, Phil okos, megbízható, konzisztens, kemény, kihasználta az előnyt, amit kapott és remek munkát végzett nekünk. Sokféle pozícióban játszik. Ott volt az edzőtáborban és ma este 2 nagy játékot is megcsinált. Remek volt neki adni a labdát, látni, ahogy pontot szerez, nem felejted el ahogy keresztülfut a védelmeken és sok játékot megcsinál a labdával a kezében. Próbáljunk mindenfelé szélesíteni.

Van egy régi baseball mondás, "A csajok szeretik a hosszú labdákat." Mennyire szeretsz hosszú rakétákat megereszteni?

Ez egy jó mondás. Igen, mindenki szereti a hosszú labdákat.

Láttuk, hogy sok két futós felállás volt nálatok a két elkapni is tudó futóval, Rex Burkheaddel és James White-al egyszerre a pályán. Milyen előnyt ad ez nektek a támadásban és mit tesz a védelmekkel?

Jó bevonni ezeket a srácokat a játékba. Az a jó bennük, hogy sokoldalúak. Futnak, elkapnak, felveszik a blitzet. Így, amikor mind a hármat meg tudod tenni, rengeteg feszültséget teszel a védelemre. Nagy szerep vár rájuk egész szezonban. Van némi mélységünk a pozícióban, és egy kritikus pozíció lesz nekünk egész évben.

Robert Kraft azt mondta Al Michaelsnek, hogy "millió százalékkal" várod Antonio Brown-t. Izgatott vagy vele kapcsolatban és abban, amit ennek a csapatnak adni tud? Látsz nehézséget abban, hogy asszimilálódjon a csapathoz?

Szerintem mindenki izgatott, ha ilyen nagy játékos jön a csapathoz. Mindenkinek segít, ha remek játékosokkal együtt kell a kemény futball idény nehézségeit legyűrni. Úgy gondolom, mint korábban, ahogy Josh tavaly, Philip pár éve később csatlakozott, most idén Antonio, mennyit tudsz tanulni és feldolgozni és bekerülni ide? Mindannyian keményen fogunk dolgozni és megpróbálunk felgyorsulni, amilyen gyorsan csak lehet. De, mivel nem volt közös edzőtáborunk, sok információt kell erőltetni. Mindannyian nagyon várjuk őt. Annyit tudok csak mondani, hogy olyan  keményen fogunk dolgozni, amilyen keményen csak lehet, hogy felvegye a tempót amilyen gyorsan csak lehet.

Mi a te szereped, mint csapatvezért abban, hogy Antonio akklimatizálódjon ehhez a helyzethez?

Tudod, úgy gondolom, mindannyian próbálunk a legjobb játékosok lenni a csapat számára. Sok minden belejátszik ebbe, de megpróbáljuk elérni a lehető legmagasabb potenciálunkat egyedül, hogy elérjük a legmagasabb potenciálunkat csapatként. Ez nem megy úgy, hogy "srácok, majd összeértek". Antonio sokat dolgozott, Demaryius sokat dolgozott, Julian sokat dolgozott, Josh sokat dolgozott, Phillip remek meccset zárt ma. A lényeg az, hogy sok játékosunk van, akik nagyon tehetségesek és ki kell találnunk, hogyan fog ez működni. Keményen fogunk dolgozni. Hosszú ez az év. Egy hosszú maraton kezdete és az NFL nagyon versengő és ez egy remek kihívás lesz, de úgy gondolom, mind nagyon várjuk már.

Josh Gordon, WR

Hogy érezted magad kint a pályán miközben elérted azt a meccsen, amit? Jól szórakoztál?

Ez volt a fő cél, annyira jól érezni magam, amennyire csak lehet. Olyan keményen és olyan sokat kiadva magamból, amennyi csak megy, és jól éreztem magam. Ez volt az elsődleges célom.

Úgy érzed, tényleg jól alakul a kémia Tom Bradyvel?

Sok időt töltöttünk együtt. Azt mondanám igen. Az idő alatt, beszélgettünk, dolgoztunk edzés után, edzések között, igen, úgy érzem tudom mit szeret és megpróbálok odatalálni amilyen jól csak lehet. Szerintem lesz még jobb is, ez még csak az első meccs, szóval építkezünk.

Amikor idejöttél, sok kérdés merült fel veled kapcsolatban, hogy hogyan fogsz beilleszkedni a Patriots kultúrába. Meg tudnád osztani, hogy mi segített neked, és milyen tanácsot adnál Antonio Brownnak?

Számomra eleinte kulturális sokk volt. Egyértelműen más volt. Úgy gondolom, ahogy fejlődtem ebben a környezetben és lehetőségem volt megfigyelni más fiatalembereket profin mozogni, szervezni és viselkedni, az elvárások magasak voltak. Nem volt több, mint amit szerintem ők úgy gondoltak, hogy meg tudnak csinálni, azt kérték tőlük. Úgy éreztem - Aha, itt így mennek a dolgok. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. Kemény, de ha ez az, amit csinálni akarsz, úgy gondolom ez a legjobb hely rá.

És Antonio?

Antonio csak Antonio. Neki magától kell kitalálnia, úgy, ahogy mindenki másnak.

Devin McCourty, Safety

Csak 3 pontot engedni remek startnak tűnik. Miképpen írnád le a védelmet, amit ma este játszottatok?

Egyszerűen csak jó munkát végeztünk. Mindig, ha jó védekezést nyújtunk, azért volt, mert tartottuk magunkat a game planhez. Azt mondanám, ezt tettük ma. Beszéltem a héten arról, hogy képesnek kell lenni alkalmazkodni, és sok különböző dolgot raktak elénk. Mindegy, hogy 2 futó volt, ha 4 elkapó vagy 5 elkapó, sok különböző dolgot csináltak. Úgy gondolom az alkalmazkodó és kommunikációs képességünk segített nekünk sokat odakint a védelemben, és ez olyan dolog, amin folyamatosan dolgoznunk kell és jobbnak lenni, mert a csapatok különböző dolgokat fognak csinálni. Ez segít. Sok olyan srác van itt, akik számos NFL csapatban kezdhetnének, és a srácok önzetlenek. Kijönnek, felkészülnek arra, hogy amikor a számukat mondják, kimennek és játszanak, és szerintem ezt a mentalitást kell megtartanunk végig.

Úgy látszott sokszor cseréltek. Amikor ilyen sok cserét csináltok a szezon korai szakaszában, mit mond ez a védelmi hívásokról?

Ez a védő srácok érdeme. Mindenki kiérdemelte a jogot, hogy kint legyen és játsszon, és úgy gondolom Bill edző remek munkát végez biztosítva, hogy mindenki friss legyen, más játékosokat a pályára rakva mert mindenki jól játszott. Néztétek az előszezont. Volt több olyan srác, akik kint voltak és jó foci játszottak. Gondolom mind csináltok roster előrejelzéseket és sokszor változtattatok, amíg idejutottunk és úgy gondolom ez azoknak a srácoknak az érdeme, akik itt voltak ebben az öltözőben, srácok, akik más csapatban vannak már, de április óta a belüket is kidolgozták. Szóval remek kimenni oda a nyitó estén és sok sráccal együtt védekezni, és sokuk jól játszik.

Hozzászoktunk, hogy a végjátékban Duron Harmon csinál nagy interception-öket a mély labdákon. Van valami művészete ennek a lezáró picknek? Milyen érzés a védelemnek, amikor egy ilyen megállítást csinálnak akkor, amikor az ellenfél mély labdával próbálkozik?

Fantasztikus, mert fárasztó, amikor elkezdenek minden próbálkozásra dobni és mi ott kergetjük a sok gyors srácot. Duron igazából váltott velem azon a játékon, szóval lehetett volna ő is ott hátul. Mindig nevetünk rajta - volt jó pár eset, hogy én váltottam vele, és ő szerzett interception-t. Mindketten hátul vagyunk, egész héten az irányító olvasásáról beszéltünk, amit mi láttunk Big Bennél, hogyan játszunk középen. Minden alkalommal, amikor az egyikünk interception-t szerez, a nagy része a heti kommunikáció arról, hogy hogyan játsszuk a dolgokat és mit gondolunk, mi a legjobb. A csoportunk önzetlen. Mi együtt élvezzük bárki csinálja meg a játékot és ezt láttátok ti is. Sok rossz passz volt, sok jó emberfogás és ez egy jó támadó csapat ellen. Egy HoF irányító és sok jó elkapó ellen mész.

Mint az egyik kapitány, mi a reakciód arra a hírre, hogy Antonio Brown aláírt a csapathoz?

Ahogy elmondtam Mike Giardinak korábban, lesz még elég időnk beszélni Antonio Brownról. Most úgy érzem, az érdem azoké a srácoké, akik beletették a munkát április óta. Ő egy remek játékos, így meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, de izgatott voltam, hogy kint legyek végre a csapattal és a srácok jól játszottak ma.

Mit adott hozzá Jerod Mayo és Steve Belichick a védelemhez ma este a kommunikáció kapcsán?

A legjobb dolog az, hogy jó a kapcsolatuk a játékosokkal. Talán azért, mert korban jóval közelebb állnak hozzánk. Egész héten beszélgettünk. Drive-ok előtt megkérdezte, mi tetszik nekünk. Még korábban ma is, arról beszéltünk, mi tetszett. Ugyanez Mayo. Szóval úgy gondolom, hogy az ami jó itt, az a folyamatos kommunikáció. Nem csak játékosok egymás között, hanem játékosok és edzők között megbeszéljük mi tetszik, mi nem és biztosra megyünk, hogy ugyanazt gondoljuk. Szerintem így játszod a legjobb focit, amikor a srácok az oldalvonalon jól dolgoznak együtt a srácokkal a pályán, mert mi vagyunk a srácok, akiknek ott kint meg kell csinálniuk a játékokat.

 

Forrás: Patriots.com

Hozzászólás

Zseniális ahogy BB AB-nek üzent, itt öreg a hypetól nem esünk hasra, csak az számít amit a csapatért teszel. (AB-ről egy kukk sem, Dorsett viszont agyondicsérve - teljesen jogosan.)

Amit Josh Gordon mondott :

" Számomra eleinte kulturális sokk volt. Egyértelműen más volt. Úgy gondolom, ahogy fejlődtem ebben a környezetben és lehetőségem volt megfigyelni más fiatalembereket profin mozogni, szervezni és viselkedni, az elvárások magasak voltak. Nem volt több, mint amit szerintem ők úgy gondoltak, hogy meg tudnak csinálni, azt kérték tőlük. Úgy éreztem - Aha, itt így mennek a dolgok. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. Kemény, de ha ez az, amit csinálni akarsz, úgy gondolom ez a legjobb hely rá. "

Ez a különbség a Patriots dinasztia és a többi csapat között

OK...

csak félve kérdezném, mi van a tippjátékkal?

Még csak tegnap volt a meccs, kell idő a kiértékeléshez.

 

Ha a "mi van" alatt úgy érted, hogy nem is láttad még, akkor kint van a főoldalon a link hozzá.

Cannon sérülése nem hosszútávú, kis időt fog kihagyni (!?). (M.Reiss, ESPN Boston)

Két FA játékos "látogatja meg" a Pats-et, OT M.Newhause (30 éves) és DT N.Brooks (23 éves)...

OFF:

Sziasztok, bocsánat hogy itt kérdezem, de tudnátok küldeni egy-két linket, ahol lehet meccseket nézni?

Itt van egy ismerősöm az USA-ból és az ő GamePass-a nem működik Európában.. 

Sajnos nem Pats-es de azért próbálok segíteni neki! ?

Go For 7!! ❤️?

Az egyik megoldás egy VPN előfizetés (Nord VPN-ről jókat hallottam bár nem használom). Streamet keresni én úgy szoktam, hogy "patriots xxx reddit stream", xxx értelemszerűen az aktuális ellenfél.

Jó a cím alatt a kép! AB(84?) elég tabu egyenlőre... Van pörgés: pár perccel a vége előtt, ekkora előnynél a Mester még beleállt a bírókba.

Kicsit színesebbek és több infót tartalmaznak az idei nyilatkozatok, mint a kicsit unalmas és egyhangú tavalyiak. :)