Nyilatkozatok 4. hét - Dolphins

Nézzük mit nyilatkozott Belichick és a játékosok a győzelem után.
-TORESPONT-
Bill Belichick, HC

A támadók jók voltak harmadik kísérleteknél és a vörös zónában. Nagy hangsúlyt fektettek erre ezen a héten?
Erre mindig nagy hangsúlyt fektetünk, és most jó munkát végeztünk. De ha hiszi, ha nem, minden héten hangsúlyt helyezünk erre. Korábban ez nem így látszott. Az, hogy ezek a helyzetek nem harmadik és hosszúak, mindig jó. A támadófal remek munkát végzett. Ez (a Dolphins) egy nagyon jó pass rush csapat. Az elkapók el tudtak szakadni. Tom csinált néhány kíváló passzt, jók voltak az elkapások, az elkapás utáni futások. Jobb volt a végrehajtás és nekünk ez kellett. A srácok jó munkát végeztek.

A futás elleni védelemmel kapcsolatban, hogyan magyarázza a jobb végrehajtást a korábbi hetekhez képest?
Jobban játszottak a srácok.

Tudna White és Michel mai szerepéről beszélni, és hogy miképpen egészítik ki egymást?
Nagyon jó futóink vannak. Mind termékenyek tudnak lenni. Barnernek volt pár futása, Burkhead is termékeny volt. Termeltek nekünk a srácok idén és tavaly is, meglátjuk milyen lesz majd. De igen, örülünk, ha mindenki részt tud vállalni. Sok ember hibázott a futásokkor, elkapásokkor, blokkolásokkor, védelemben, szereléskor, kirúgásoknál, visszahordáskor stb. Jó kiegészítő játék volt. Mindenki hozzátette a magáét.

Tudna beszélni Patterson TD-jéről? Mit látott?
Remek hívás volt Joshtól (McDaniels), jól végrehajtott. Embereztek, nagy volt a forgalom a pályán. Cordarrelle üres volt. Tom remekül dobott és Cordarelle-t nagyon nehéz a nyílt terepen szerelni és egy kíváló futást csinált. Remek szituációs hívás volt. Jól végrehajtott. Kíváló játékosok kíváló játékokat csinálnak. Cordarelle egy remek játékos a labdával a kezében. Tom ezt meglátta és a kezébe adta. Tom remek TD passzt adott James Whitenak. Kíváló játékosok kíváló játékokat csinálnak, így volt pár ilyen ma.

Tom Brady, QB

Láttad a White-nak dobott TD passzod? Elég magasra dobtad.
Tudom. Tudtam merre fut és tudtam, hogy nincs időm megvárni, amíg odaér, ezért csak megpróbáltam bedobni a sarokba. Amikor elengedtem, azt gondoltam, van esély. És próbáltam a lábak között nézni, és láttam hogy felnyújtja a kezét és egy nagy elkapást csinál. Nagyon jó volt. Ezek a kellemesek.

Mit gondolsz arról, hogy az új fiúk, mint Gordon, Michel és Patterson nagy hatást gyakoroltak ma?
Ez az amire szükséged van. Úgy értem, ha elvesztesz srácokat, az új srácokkal kell megcsinálnod a játékot, és befolyásolni a meccset. Ezt ők megtették. C.P. csinált játékokat, Josh csinált játékokat, Hogs-nak (Hogan) nem volt sok lehetősége, de ő is csinált párat, Phil-nek (Dorsett) se volt sok lehetősége, de Ő is csinált párat. A futók nagyon jók voltak. Mindenkire szükség van. Ez egy hosszú szezon. Mindenkire nagy szerep vár.

Mi a véleményed Sony Michel mai teljesítményéről?
Nagyon kemény és csinált néhány jó futást. Úgy értem, ez egy erős védelem és kellett, hogy a futójáték feltörje. Szóval úgy gondolom a támadófal remek munkát végzett azzal, hogy lyukakat csináltak és ez egy kíváló nap volt.

Érezted, hogy a védelem, főleg az első félidőben, sokat segített, hogy lendületbe jöjjetek a támadó oldalon?
Igen, remek munkát végeztek, és nem adtak fel sok harmadik kísérletet, csak egyet vagy kettőt ma. Amikor így játszunk - az elmúlt hetekben a másik oldalán voltunk ennek, amikor nem voltuk jók a harmadik kísérleteknél - és mi nem vagyunk kint, és a védelemnek kell kint lennie, nos így nehéz játszani. De néhány kíváló játékot mutattak be amikor kellett nekünk, és jó volt őket így látni. Igaza van, a kiegészítő futball az amit itt mindig próbáltunk játszani. Okosan játszol, vezetést szerzel, jó mezőnypozíciót szerzel amikor tudsz, és a lehető legtöbbet kihozod a lehetőségeidből, amikor megkapod őket. Ezért sikerült nyernünk.

Mennyire izgulsz, hogy Julian Edelman visszatér holnap?
Tudja remek lesz viszontlátni. Nem láttam 4 hete, de tudom, hogy kész lesz. Ráadásul ez rövid hét, szóval készen lesz itt. Mindenki imádja Jules-t és örül, hogy viszontláthatja.

Devin McCourty, S

Mit láttál Josh Gordontól és meglepett-e a mai teljesítménye?
Nem, Ő egy keményen dolgozó srác. Csatlakozott a csapathoz és csendben kiment és minden nap dolgozott. Mindent megcsinál, amit kell, hogy kikerüljön a pályára és azzal kapcsolatban, hogy meglepődtem-e, láttam őt más csapat mezében és nehéz volt ellene játszani, így amikor hozzátok kerül, örülsz neki, hogy itt van.

Mennyire volt ez presztízsmeccs az AFC East és a ti szempontotokból?
Úgy gondolom ez inkább arról szólt, hogy kimegyünk és nyernünk kell. Arról beszélünk, hogy Patriot futballt játszunk, arról beszélünk, hogy ki kell egészíteni egymást, de ezt nem tettük meg. Úgy gondolom, hogy szükség van arra csapat szinten, hogy megtegyük és tudjuk jól játszunk, meg tudjuk csinálni, és ez fontos nekünk. Úgy gondolom ma jó munkát végeztünk a gyors kezdéssel és utána mentünk tovább és keményen játszottunk.

James White, RB

Tudnál beszélni az RB-k munkájáról?
Ki akartunk jönni, gyorsan kezdeni, elindítani a futójátékot. Sony keményen futott, a támadófal jó lyukakat nyitott, és mi csak gyorsan akartunk kezdeni és négy negyeden keresztül játszani. Úgy gondolom ezt jól csináltuk ma.

Milyen elemet hoz Sony a támadókhoz amikor igazán beilleszkedik?
Ő egy kemény futó, el tudja kapni a labdát, tud blokkolni, igazából mindenhez ért. Kihagyta az előszezont, így nem tudott eleget gyakorolni. Minél többet játszik, annál jobb lesz, és úgy jött ki, hogy mindent megtesz az első játéktól. Nagyon jól játszott.

Nagy erővel fut, ugye?
Igen. Talán nem tűnik a legnagyobb srácnak, de összehúzza magát és megszerzi azokat az extra yardokat.

Tudnál beszélni a 22 yardos TD-dről? Nem túl gyakori, hogy egy futó ilyen messzire jut érintetlenül.
Csak egy erőfutás volt shotgunból. Követtem Thuneyt, nem volt túl nagy a lyuk, balra helyezkedtem. Csak Robert Quinn volt ott, megoldottam, hogy ne tudjon szerelni, Josh Gordon jól blokkolta a cornert, és megcsináltam a játékot.

Elmesélnéd a TD elkapásod Bradytől?
Nos, ez egy jó hívás volt McDaniels edzőtől, megfelelő volt a route. Tomot eléggé megütötték a játékban, de ő a tökéletes helyre helyezte be. Én csak megtaláltam a labdát és figyeltem arra, hogy lent legyen a lábam. Mindössze egy remek play hívás. Dolgoztunk rajta és jó volt látni végrehajtva.

Neked és Sonynak 112 yardotok volt ma. Szerinted jó futópáros lennétek?
Nos, nem csak mi vagyunk. Itt van Rex és Kenjon is, egy jó csapatunk van, akik sokoldalúak, tudnak elkapni, blokkolni és futni. Egyik héten talán az egyikünk. Máskor ketten is. Soha nem tudhatod hogy fog alakulni. Mi csak próbáljuk kihozni a legtöbbet a lehetőségeinkből és segíteni a támadóknak a haladásban.

Josh Gordon, WR

Milyen érzés volt kimenni a pályára, és mennyire volt nehéz késznek lenni mára?
Sok erőfeszítést, időt és munkát igényelt, amit tanulásra fordítottam. Ez egy koncentrált munka volt az edzők részéről és én mindent megtettem, hogy működjön. De fantasztikus élmény volt és nagyon élveztem ezt a nagy lehetőséget.

Mennyire nagy lehetőség ez neked azok után, amin keresztülmentél Clevelandben? Mennyire vagy biztos, hogy képes leszel így folytatni, ahogy ma ment?
Nincs kétségem, hogy kihasználom ezt a lehetőséget. Több, mint áldott vagyok. Hihetetlenül hálás vagyok, hogy ebbe a lehetőségbe csöppentem. Úgy gondolom, hogy az egyedüli jó dolog az, hogy kihasználom, amennyire lehet. Imádom, élvezem, a srácok itt fantasztikusak, ez egy igazi hazai élmény, és soha nem éreztem magam ilyen kényelmesen. Fergeteges.

Elkaptál egy 19 yardos passzt Tom Bradytől és Tom odajött Veled ünnepelni. Milyen érzés volt?
Egyszerűen fantasztikus, az, hogy valaha elkapsz egy Tom passzt. Nagyon szurkolt nekem, és csodálatos, hogy megkaptam a szeretetét és a támogatását, ugyanúgy, ahogy a többi csapattagét és az edzőkét is. Tudod, Tom egy szenvedélyes srác, és ezt imádom, és imádom a focit és úgy gondolom jól ki fogunk jönni egymással.

Forrás: Patriots.com