Nyilatkozatok 7. hét - Bears

Lássuk mit mondtak a játékosok a Bears elleni győzelem után:
-TORESPONT-Tom Brady, QB

Meglepődtél, hogy milyen gyakran visszahelyezkedtek a védők coverage-be a passrusherek behozása helyett?
Szerintem egy bizonyos game planjük volt, amit végre próbáltak hajtani, és csináltak néhány játékot. Mi is csináltunk. Végül egy yardon múlt a dolog, de úgy gondlom, hogy idegenben nyerni, az olyasmi, amiről mindig beszélgettünk, valami, amit meg kell tennünk. Kicsit jobban játszottunk ma. Még mindig úgy gondolom, hogy lehetnénk jobbak. A Bears-nek egy jó csapata van, szóval ez egy nagy csapat győzelem volt.

Sokat kellett finomhangolni, amint kiderült, hogy Gronk nem játszik, illetve Sony kiesett a játékból?
Igen, sokat változattunk, ami kihívást jelentett Josh számára, főleg a játékhívásban. Nagyon sokat köszönhetünk neki, sose veszíti el az egyensúlyát, és Gronk nem érezte alkalmasnak magát, így Josh megváltoztatott mindenfélét szükség szerint a game plannel, hogy olyan helyzetbe hozzon minket, ahol jól teljesítünk és ezek után elveszteni Sonyt nehéz ügy volt. Reméljük minden rendben van vele. Remek munkát végez nekünk.

Múlt héten Mahomes volt, mintha a QB-k új korszaka köszöntene ránk. Mit láttál az oldalvonalról Trubiskyról, és milyen tanácsot adnál neki a folytatáshoz?
Igen, csinált néhány nagy játékot. Még az utolsó, az utolsó dobás is egy hihetetlen dobás volt. Balra fordult ki, az arcában voltak, és még így is el tudta dobni, illetve szépen futott ki a zsebből. Nagyon jól játszott. Hálás vagyok, hogy meg tudtuk állítani a védő oldalról. Jól helyezkedtek a védőink, hogy szerezzünk pár picket, nagy győzelem volt.

Mennyire örültél a második félidőben, hogy Chris végre belefolyt a játékba?
Igen, sikerült neki. Úgy gondolom, mindenki kint van, csak nem tudod mikor mondják a számodat és mindenki úgy tűnik megcsinálja a játékokat. Nekünk mindösszesen következetesebben kell megcsinálnunk őket. Úgy gondolom képesek vagyunk előre haladni és pontokat szerezni, a TO-k frusztrálóak, mert állandóan ezekről beszélünk. Csak még nem sikerült kijavítanunk őket. Ha kijavítjuk, nagyon jó lesz, mert akkor megőrizzük a labdát és sokkal nehezebb lesz nekik pontot szerezni, és remélhetőleg több pontot szerzünk.

(A speciális egységgel kapcsolatos kérdésre válaszolva)
Néhány remek pontszerzés. Bármikor ha pontot szerzünk, amikor nem a támadók vannak fent, nagyon jó érzéssel tölt el. Örültem, hogy CP (Patterson) bevitte. Többször is közel volt hozzá, aztán Dont'a remek punt blokkot csinált. Ki vitte be, Kyle? Kyle remek játékot csinált. Ezek nagy játékok nekünk. Szükségünk volt rájuk. Nyilvánvalóan a végén ezek a pontok mind kellettek és remélem csak egyre jobban játszunk majd. Úgy gondolom újfent, hogy sokkal jobbak lehetnénk, mint amilyenek ma voltunk.

James White, RB

Meglepődtél, hogy mennyire keményen fogtak?
Soha nem tudhatod, hogy az ellenfél milyen felállással készül ellened. Mindegy ki van rajtam, megpróbálom megnyerni a meccsem, akár corner, safety, linebacker vagy védőfalember van rajtam, csak legyek szabadon, ha emberfogás, illetve megfelelő helyen, ha zónavédekezés van, majd kapjam el a labdát és vigyázzak rá.

Ugyan nem voltál a pályán, de hogy láttad az utolsó játékot és mit figyeltél meg?
A Hail Mary, a srác elkapta. Nagyon közel volt. Azt mondják, ez a játék inchekről szól, és ez olyan volt. Mindenki figyelt, hogy a tackle meglegyen, és az jó volt.

Mikor valaki megsérül, mennyire befolyásol titeket az eredeti játéktervhez képest és mit tudtok tenni illetve mennyire kell út közben módosítanotok?
A játéktervet bárhol tudjuk módosítani a játék közepén, mindegy ki játszik és ki nem. McDaniels edző remek munkát végez, hogy mindenkit a megfelelő helyre rakjon ahhoz, hogy sikeres legyen, és mindenki odafigyel és készül, hogy tudjon menni, mindegy mi a játékhívás, így nem számít, a játéktervhez képest nem sokat kell változtatnom.

Mint kapitány, mit láttál Josh Gordontól az alapján, ahogy érkezett, és egyre növekszik a szerepe?
Nagyon keményen dolgozik. Beszáll. Mindenre figyel, amit az edzők mondanak neki, keményen játszik és nagy játékokat csinál nekünk. Volt egy nagy játéka a meccs végén és volt egy sikeres negyedik kísérlete is. Sok ember fellépett és megcsinálta a játékokat, így senkit nem érdekel, éppen ki tündököl. Csak menj ki és csináld meg a játékot ha feléd jön a labda, vagy megszerzed a labdát.

Azon az option route-on, te késlekedtél. Volt valami passzvédekezési feladatod, mielőtt elindultál?
Igen.

Milyen érzés idegenben nyerni? A két legutóbbi idegenbeli meccsen nem ment túl jól?
Mindenképpen jó győzelemmel hazamenni. Egyértelműen nem a legjobb meccsünket játszottuk ma, de jobb kielemezni úgy a filmet, ha nyertünk, mintha vesztettünk volna. Visszamegyünk és rendbe tesszük a dolgokat. Egy újabb kemény idegenbeli meccs vár ránk, egy csoportmeccs a Bills ellen és az egy nehéz környezet lesz. 

Josh Gordon, WR

Josh, visszagondolva a 4-és-1 játékra, 19 yard a jobb oldalon, még a sisakod is lejött, illetve az 55 yardos játékra.
Tudod, dolgoztunk azon a játékon. Dolgoztunk a kapcsolaton múlt hét óta, és javítottunk azon a rossz passzon. Ezen a héten jobban láttam, több időm volt. Egy hétnyi gyakorlás segített és képes voltam kimenni és megcsinálni a játékot.
És az 55 yardos, egy megállós útvonalat futottam és balszerencsémre csak egy kevés időm volt a 96 yardos drive végén. De élvezetes volt. Jó volt. Örülök, hogy el tudtam kapni a labdát és tudtam valami csinálni.

Fent voltál az utolsó Hail Mary playnél is. Miként láttad, te hogy élted meg? Megpróbáltad elkapni a labdát. Mi történt?
Nem tudom. Sok ember volt egyszerre a labda körül, hogy rájöjj mi a helyzet. Meg akartam szerezni. Más is meg akarta szerezni. Húztuk vontuk egymást. Végül ő megszerezte. Nagy játék volt neki mindenképp. De szerencsére kívül tudtuk tartani a célterületen.

Voltál már kint máskor is így Hail Maryn?
Az elég rég volt már.


Forrás: Patriots.com