Packers-Patriots közös edzés 1. nap

Kép
jp-gb1

A Packers-Patriots közös edzés első napján a két csapat külön kezdett a bemelegítéssel, mintha csak szokványos edzőtáborbeli napra készülnének, annyi különbséggel, hogy a New England szurkolók helyett Green Bay mezbe bújt nézősereg vette körül az edzőpályát. A bemelegítést követően a két csapat hamar megkezdte közös programját, amit maratoni hosszúságú 11-11 elleni feladatokat jelentett szurkolók tömege és üvöltő zene előtt.

A körülbelül két órás közös edzés során a Patriots támadói és védői a pályán ellentétes térfelén gyakorolt a Packers védőivel és támadóival szemben. A 11-11 elleni feladatok között red zone és 2-perces szituációk szerepeltek többségben.

Összességében a védelemnek jó napja volt, egy-két hosszú passzjáték kivételével, átcsúszott a secondary sorai között. Ezek többségét Christian Watson sztár elkapó tudta kihasználni (2022-ben újoncként 41 elkapás, 611 yard, 7 TD). Egyik látványos pillanat során Watson Christian Gonzalez mellett szabadult el, aminek touchdown lett volna a vége. Mindkét oldalt figyelembe véve ez volt a nap játéka.

Volt mit tanulnia Gonzaleznek, aki különösen a végső 2-perces támadás során került a Packers célkeresztjébe. Jó pár csatát nyert is Patriots újonca, mert több sikertelen passzt kikényszerített, beleértve egyet Watsonnal szemben az oldalvonal mellett, egy másik esetben a gólterület közvetlen közelében Romeo Doubs (2022-ben újoncként 42 elkapás, 425 yard, 3 TD) ellen a bírók szerint már pályán kívül szerezte meg a labdát a támadó.

Ahogy az első felkészülési mérkőzés alatt, Gonzalez továbbra is értékes tapasztalatot szerez a pályán, ami segít számára felkészülni az Eagles támadóira az alapszakasz első fordulójába.

Az edzés első része inkább első és második downokat és több futójátékot jelentett és a Patriots front 7 nem hagyott sok teret a Packers futóinak. Egy toss futása volt Aaron Jonesnak, ami érdemi yardot eredményezett volt, de nagyrészt a védőfal és a linebackerek jól zártak össze.

A nagy játékok, sok yardot eredményező egyszeri megingásokat azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert Devin McCourty visszavonulása mégis nagy űrt hagyott maga után, hogy mindig mindenki egy lapon legyen a védelem hátsó soraiban. Ezek a játékok szerencsére nem látványos védelmi összeomlások voltak, amikor valami alapvető dolgot néz be a csapat és nem tudja mi-miért történt, inkább csak a fiatalabb cornerbackek még mindig szokják az NFL-t és alkalmazkodnak az új körülményekhez.

A Pats védőivel kapcsolatos további észrevételek:

  • Minden jel arra mutat, hogy napról napra nagyobb szerep jut a védő falember Keion White számára a pályán. Korábban tight endként is szerepelt az egyetemen egy évig, meglepő atlétikusságának köszönhetően a special teamsben is feltűnt a punt csapatrész gyakorlatainál.
  • Volt, nincs piros mez Marte Mapu számára így most már éles akcióban is láthattuk a pályán. Volt egy blitz, amikor képes volt siettetni az irányítót és Malik Heath dratolatlan újonccal szemben el tudott ütni egy passzt.
  • Mindig pozitív az energia, amit Jack Jones tesz hozzá a csapat játékához. Mindig pulzál körülötte a levegő az egyéni feladatoktól kezdve a csapat gyakorlatokig. Földre vitel gyakorlat közben gratulációkat fogadhatott az edzőktől az egyik ütközésénél, ami jó nagyot csattant. Később neki is volt elütött passza a Packers támadóival szemben, majd a közönséget szórakoztatta, amikor a jó védekezésének köszönhetően egy hosszú passzjáték lett eredménytelen Green Baynek.
  • Lenyűgöző látni, hogy milyen szerepet tölt be Jabrill Peppers a pályán akció közben és azon kívül is a teljes csapat számára. Igazi vezetői képességről tesz bizonyságot, ahogy kommunikál a többiekkel. Bátorítja, segíti őket, tanácsokat oszt. Nem biztos, hogy már idén ennek az lesz az eredménye, hogy csapatkapitánynak választják meg, de közel lehet hozzá. Ez a felvállalt szerep és McCourty visszavonulása miatt jelenleg betöltetlen secondary vezére szerep könnyen egymásra találhat.
  • Shaun Wade-ről nem sok szó esett eddig az edzőtáborban, de folyamatosan megbízható teljesítményt nyújt. Egy sack, egy elütött passz harmadik downon a gólterületen belül volt a mai eredménye. Wade mellett Isaiah Boldennek és Amir Speednek köszönhetően a cornerback poszt mélysége sokat javult az idei nyáron. Az idő majd eldönti, hogy ez mit jelent az 53-as keret kialakítása során.

Nyolc észrevétel a Patriots támadóinak teljesítményéből:

  • Ezekiel Elliott kevés játéklehetősége

Ezekiel Elliott szerződtetése csak szerda délelőtt lett hivatalos, de a futó már ott vol edzésre készen a pályán. Azonban nem viselt védőfelszerelést és részvétele nagyon korlátozott volt. Bemelegítést követően a labda átadás-átvételét gyakorolta Mac Jones irányítóval. Ezt követően eltűnt egy időre és csak az edzés végén volt ismét látható, ahogy külső szemlélőként nézte a pályán történteket. Valószínűleg erőnléti munkát végezhetett a köztes időben.

  • Támadófal

Trent Brown második alkalommal vett részt teljes védőfelszereléses edzésen a nyár folyamán. Az edzés végével és a támadófal állapotával kapcsolatban nagyon őszinte véleménye, pillanata volt Brownak. 

A két kezdő guard (Cole Strange - ismeretlen; Mike Onwenu - boka PUP) állandó hiányzása miatt jelentős változásokra kényszerül a csapat. Az elmúlt edzéseken ez azt jelentette, hogy Riley Reiff került be jobb guard pozícióba és Sidy Sow újonc lett a jobb OT, másik újonc Atonio Mafi pedig az LG. Őket egészítette David Andrews centerként és a visszatérő Trent Brown LT-ként megszokott helyükön.

- Hiába áll öt játékosból a támadófal, az eredmény elérése érdekében egyetlen egységként kell dolgozni és játszani. Reméljük, hogy a sérülteink minél előbb visszatérnek, hogy a kezdőcsapat újra összeálljon - mondta Brown szerdán. - A mérkőzések teljes időtartama alatt koncentrálni kell, nem kalandozhat el a figyelmünk.

A támadófal állapota miatt nehéz értékelni a többi támadó teljesítményét és egyelőre még nem kell pánikba esni a látottak miatt, de a gomb keresése már megkezdődött. A támadófal egyedüli mentsége jelenleg, hogy két kezdő guard is hiányzik. Mindenki nagyon várja már Onwenu és Strange visszatérését az alapszakasz kezdetére.

  • Mac Jones

Ha van tanulsága a nyári edzéseknek a támadók esetében, akkor az Mac Jones előrelépése, fejlődése a dobómozdulat mechanikája, technikája területén. Gyorsabban hagyja el az irányító kezét a labda, tehát nehezebb védekezni és jobb íve, nagyobb ereje van a dobádnak, aminek köszönhetően a pálya nagyobb részét tudja majd bejátszani. Ez különösen az oldalvonalak irányába dobott passzok esetében látványos javulás.

Ettől még nem világos, hogy Mac Jones vezetésével milyen magasságok érhetők el a támadók számára, de az idei felkészülés során már több minden kerül pozitív kalapba az irányítót illetően.

  • Kayshon Boutte

Nagyon jól kezdődütt az újonc elkapó számára az edzés. A játékosok többségéhez hasonlóan a vége felé már fogyott a lendület, amikor Bailey Zappe vette át az irányító feladatait. A nyitó 11-11 játékoknál azonban több elkapása is volt Boutte-nak Mac Jonestól.

Boutte egyelőre azokban a helyzetekben jeleskedik és szerez sikeres elkapásokat, amikor zóna védekezéssel szemben kell megtalálnia azokat a határokat, üres területeket, amiket ki tud használni az elkapásaihoz vagy amikor 1-1 ellen nem közeli, szoros emberfogást alkalmaznak vele szemben a védő.

Amikor van helye az elkapónak, ki tudja használni a robbanékonysága adta előnyöket.

  • Anthony Firkser

Mike Gesicki tight end még hétfőn vállsérüléssel hagyta el az edzőpályát. Az első hírek szerint a csapat bizakodó, hogy a játékos felépül az alapszakasz kezdetéig. Ami biztos, hogy a közös edzésen nem vett részt, ami lehetőséget adott Anthony Firkser számára, hogy nagyobb szerepet kapjon a passzjátékban. Firkser az a tight end, aki akár a támadófal hatodik embereként, akár elkapóként, akár halfback, fullback szerepben a futók mellett is használható, amivel eddig is jó eséllyel pályázott a #3 pozíciójára az 53-as keretben. Gesicki sérülése miatt most ezzel még inkább előtérbe került.

  • Tyquan Thornton

Hiába volt két alkalommal is teljes üresen Tyquan Thornton a pályán mélységi célpontként, Mac Jones nem vette célba az elkapót. Bill O’Brien az oldalvonal melletti hosszú útvonalak mellett próbálja használni Thornton screen passzokra és futásokra (jet motion) is, de a teljesítmény és elkapások továbbra is nagyon hiányoznak. Az mindenesetre biztató, hogy legalább ő üresre bírja játszani magát, már csak a passzoknak kellene érkeznie.

  • JuJu Smith-Schuster

Amikor egy új elkapó olyan magas elvárásokkal érkezik a csapathoz, hogy egyike legyen a legtöbbször célba vett játékosnak, mindig kulcskérdés az edzőtáborban annak kitalálása, hogy milyen szerepben, milyen útvonalakról fog az a sok-sok elkapás jönni. A Packers ellen most az volt látható, ahogy Bill O’Brien play action passznál keresztező útvonalra vitte Smith-Schustert, ami a pálya hosszában vonta el a védők figyelmét. Majd két zóna határán kapott el egy befelé vágódó labdát. A pálya középső harmadát, mindhárom szinten támadó passzok lehetnek elsősorban azok, amelyekből az elkapásainak többsége származik majd.

  • Malik Cunningham

11-11 elleni feladatoknál Malik Cunningham négy alkalommal volt pályán irányítóként, ami összesen négy futójátékot jelentett. Read-option irányítóként továbbra is rendszeresen szerepet kap. Két alkalommal megtartotta a labdát, két alkalommal pedig átadta azt a futónak. Ha eddig csak annak tulajdonították többen ezeket a játékokat, hogy a Pats arra használja, hogy a védőik jobban felkészüljenek Jalen Hursttel szemben az idénynyitóra, akkor ez az elmélet gyengült a szerdai edzésen látottak miatt. Cunningham futásai és a read option a Packers ellen is palettán maradt. Az éles bevetés azonban még más kérdés. Egyelőre az edzők tapasztalatot gyűjtenek, a többi hamarosan kiderül.

Forrás: patriots.com támadók, védők.

Hozzászólás

A jelenlegi OL továbbra is aggasztó. Állítólag MJ-t 5x, Zappe-t 8x sack-elték, amit kicsit soknak tartok. :( (Forrás: B.Hines Patspulpit)

Igen, ez tényleg nem túl megnyugtató. De mindig elmondják, hogy ez nem a kezdő sor és nagyon várják, hogy mindenki visszatérjen. 

Egy hangyányi türelmet lécci már! Könyörgöm, 3 hét van még a kezdésig, te meg itt temetsz előre! Hadd áljon már össze, hadd szokja már meg egymást a fal. Épülnek fel lassan a jobb erőket képviselő falemberek. Ez egy, azaz egy darab edzés volt, és azért történt összesen 13 sack, hogy 3 hét alatt kijavítsák! Türelem, kérlek!

Ha az "aggasztó" szó nálad az előre temetés, akkor mi lesz az, amikor valaki tényleg kritizálja vagy lehordja az esetleges rossz kezdés miatt egy csapatrészt? Armageddon? Apokalipszis lovasai? :)

Kb :)  Bár érdekes, hogy a türelem szót nálam nem vetted észre :)  Amúgy szerintem csak mindannyian jót akarunk a magunk módján, mert ki vagyunk éhezve a sikerre! 

Nekem egy közös edzésen 13 sack gondot, problémát okoz (Ezt jelenti az aggasztó szó és nem temetést!) Ráadásul azt írtam, hogy a jelenlegi fal. Azt is tudom, hogy jelenleg 2 kezdő hiányzik, de semmi garancia, hogy időben visszatérnek és milyen állapotban lesznek. Türelmetlen vagyok? Már 16 edzés volt! Persze Én is remélem a javulást, a GB meccsen majd meglátjuk.

UPGRADE: A csütörtöki közös edzésen már csak összesen 7x sack-elték a két irányítónkat. :)

A tervezett kezdő falunk még nem gyakorolt egy percet sem, úgyhogy ez legalábbis aggasztó. Nyilván Klemm próbálja a lehetséges variációkat, de a falnak a legfontosabb eleme a kommunikáció, ezt PPT-ből nem lehet megoldani, csak együtt gyakorlással. Emiatt aggódik mindenki, hogy a kezdésre mi lesz a sérültekkel és mi lesz a gyakorlással. A 3 hét akkor 3 hét, ha mindenki részt vesz az edzéseken, de ez jelenleg nagyon nincs így és nem is tudja a menedzsment sem, hogy mikor lesznek a kezdők bevethetők. Így elég nagy a bizonytalanság, ezt mindenki látja, úgyhogy ujjak keresztben, hogy legyen értékelhető falunk a kezdésre, vagy legalábbis minél előbb.