Patriots Draft 2025: UDFA Class 2. rész

Kép
UDFA Class

Folytatódik az idei draftolatlan újoncokat bemutató sorozatunk, ezúttal is négy játékossal ismerkedhettek meg részletesebben.

OL Jack Conley - Boston College

Conley egy connecticuti srác, aki a középiskolai tanulmányai után a Boston College Eagles csapatát választotta, amiben nagy szerepe volt Zach Allennek. A jelenleg a Denver Broncosban játszó Allen ugyanabba a középiskolába járt, mint Conley és hasonlóan az Eagles jelentette neki az ugródeszkát az NFL-be. Conley is hasonló utat tervezett bejárni, gimiben még nem meglepő módon a védőfalban is játszott, sőt végzősként 3 sackje is volt, de hamar egyértelművé vált, hogy stabil karriert a támadófal biztosíthat számára.

Hat évig járt egyetemre, pályára azonban csak a 2021-es szezonban lépett először a támadófalban, akkor még tackle-ként számolt vele az edzői stáb. A bal és a jobb oldalon is borzasztóan teljesített, futásblokkolásban még nem lett volna vele probléma, de passzblokkolásban szinte nem lehetett pályán tartani. Ez a tendencia nem sokat javult a következő évére sem, ott már próbálkoztak vele guardként is, de úgy tűnt még az NCAA is nagy falat lehet számára. Ebben a két évben 636 passzblokkoló snapen engedett 12 sacket, 12 QB hitet és 35 nyomást és bedobtak még rá 12 sárga zászlót is.

A változást a 2023-as szezon hozta el számára, ahol előszeretettel küldték fel hatodik támadófalembernek, de volt azért snapje RG-ként és RT-ként is. Itt már javult a teljesítménye, még ha limitált snapszám mellett volt érzékelhető a javulás. Tavaly azzal, hogy Ozzy Trapilo (akit a 2025-ös Drafton a Chicago Bears szerzett meg) elfoglalta a kezdő RT posztot, Conleynak maradt a jobboldali guard, ahol végre 12 meccsen kezdett és megtalálta a helyét a támadósorban, 270 snapen egy sacket és 13 siettetést engedett.

Conley egy igencsak erős játékos, aki ebből kifolyólag a gap sémában érzi otthon magát, mégis meglepő módon az egyetemen ez kevésbé volt tapasztalható, többször is szenvedett a futásblokkolással. Masszív testfelépítése a passzblokkolásban egyrészt segítség számára, jól horgonyoz le, bull rush-sal gyakorlatilag verhetetlen. Atletikussága viszont bőven elmarad attól, amit a modern-NFL megkövetel a játékosoktól. Ez is az egyik oka annak, hogy tackle-ként már az egyetemen sem működött, a hajlékony, gyors passzsiettetők köröket vertek rá, ez az NFL-ben még hatványozottabban igaz lehet. Laterális mozgása egészen gyenge, gyakorlatilag csak erőből tud dolgozni.

A LoS-en jól tudja kontrollálni az ellenfél játékosait a futójátékoknál, a második szinten azonban sok blokkot ront el, a sebességből érkező linebackereket nem tudja megfelelően "kivenni" a játékból, gyakran lecsúszik róluk.

A Patriotsnál a sokoldalúsága lehet az, ami adott esetben rosterre teheti őt, hiszen hatodik támadófalemberként sokat használták, a belső posztokon fejlesztéssel szolgáltathat mélységet, első körben főleg Mike Onwenu cseréjeként lehet rá gondolni. Ami aggodalomra ad okot vele kapcsolatban az a pass pro, amiben ha nem tudja kamatoztatni az erejét, akkor gyakorlatilag verve van. Az NFL-ben egyre gyorsabbak a DT-k is, ami komoly gondot okozhat majd neki a profik között, de a padlója alapján nincs kizárva, hogy NFL-játékos váljon belőle - ezért is kapott 110 ezer dollárnyi garantált tartalmat a csapattól.

S John Minkins - Cincinnati

Minkins egy sokoldalú defensive back, aki karrierje első éveiben a Louisville Cardinalsban játszott, több-kevesebb sikerrel. A 2022-es szezonja kimondottan jóra sikerült, közel 800 snapen volt pályán a védelemben, legnagyobb részt free safetyként, de fel-feltűnt a slotban és a boxban is. Sokan gondolhatták, hogy erre az évre lehet építenie, de a következő szezonban ismét visszaestek a snapszámai és a teljesítménye is, így úgy döntött, környezetváltozásra van szüksége ahhoz, hogy újraélessze karrierjét. Először a West Virginiához kötelezte el magát, majd később mégis a Bearcatset választotta, ami jó döntésnek bizonyult.

Sokoldalúságát remekül tudta kamatoztatni Cincinnatiben, ahol ismételten több poszton is bevetették, most azonban inkább box safetyként szerepelt már. Conleyvan ellentétben ő egy igazi atletikus "szörny", akik az elmúlt években aktívan követik a draftot, nekik nem ismeretlen a RAS (Relative Athletic Score). Na ő ebben a többfaktoros mutatóban igencsak jól teljesített, hiszen 9,53-at produkált, ami 1207 FS közül az 58. helyre repítette. Különösen fontos kiemelni a remek súlypontemelkedését és távolugrását, de a 3-cone és short shuttle kivételével mindenhol top eredményeket ért el. A fizikai adottságai tehát megvannak ahhoz, hogy NFL-szintű játékossá váljon, még akkor is, ha 4.54-es 40 yardos ideje nem kiemelkedő, de valljuk be, elég ritkán kell egy safetynek rövidgatyában és trikóban negyven yardot sprintelnie egyvonalban.

Ahogy említettem az előbb, Minkinsnek jót tett, hogy Cincinnatibe tette át a székhelyét, hiszen különösen coverage-ben sikerült nagyot javulnia, volt két interceptionje és három leütött passza, miközben csak egy touchdownt engedett az ellenfeleknek. Futás ellen is többnyire jól lépett fel, fizikális játékosról van szó, nem fél az ütközésektől.

Nála én egyelőre nem látom, hogy hogyan tudna a roster közelébe férkőzni. A Patriots hátsó sora tele van már bizonyított, NFL-játékosokkal, akik adott esetben a speciális egységben is bevethetőek, így ezen a poszton különösen nehéz dolga lesz a UDFA-játékosoknak és tryoutra érkezőknek. Optimális esetben (mármint számára) egy sérülés megnyithatja az utat a rosterre, de ezért is nagyon komolyan kell majd hajtania a nyári edzések során, hiszen olyan srácokkal kell megküzdenie, mint Dell Pettus és Marcus Epps.

WR DeMeer Blankumsee - Memphis

Kicsit talán degradálóan hathat, de Blankumsee egy slot-only játékos. Na persze, a Patriotsnak történelme van az ilyen játékosokkal, jogosan merülhet fel a kérdés, mégis mi lehet vele a probléma.

Blankumsee a Toledónál kezdte az egyetemi karrierjét, ahol nem sok babér termett neki az utolsó (2022) szezonját leszámítva. Talán éppen emiatt döntött úgy, hogy eljött a váltás ideje, a Memphis pedig örömmel biztosított számára lehetőséget. Meg is hálálta ez két jó szezonnal, ahol majdnem 100 elkapást és 1600 yardot szerzett 13 touchdown mellett. A sebességével kapcsolatban nem lehetnek kérdőjelek, az mindenképpen NFL-szintű, az útvonalain azonban még dolgoznia kell. Előszeretettel keresték a pálya közepén dig útvonalakon, de gadget playerként is kapott labdát a LoS mögött (screenek, néha futóként is felállt stb.)

Példaképe Cristiano Ronaldo, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a touchdownjait hasonlóan ünnepli, mint a portugál futballsztár.

Számomra az inkonzisztens teljesítménye az, ami egy nagy kérdőjel, hiszen az előző szezon Bowl-meccsén a West Virginia ellen remekelt, négy elkapásból 120 yardot szerzett egy touchdown mellett. Ez mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény, emellett volt még egy UTSA elleni meccse, ahol 7/6, 142 yard, 2 TD-vel zárt és egy North Texas elleni találkozó, ahol hat elkapásból ért el 96 yardot és egy hatpontost. Ezen kívül viszont szinte alig találkozott labdával (jó erős túlzás), egyszer érte el az 50 yardot. Ezen a három meccsen szerezte az elkapott yardjai 53%-át, ami azért nem egy egészséges mutató.

Jelenleg nem igazán látom, hogy ebbe az elkapósorba ő hol lenne beilleszthető, számára idén a reális cél a gyakorlócsapat lehet, ahol ha jó ütemben tud fejlődni, akkor idővel felkerülhet egy NFL-csapat 53-as keretébe. Ehhez azonban olyan munkamorál szükséges, amilyen a példaképének is van - és könnyen lehet, hogy számára még az sem jelent egyértelmű sikert.

WR Efton Chism III - Eastern Washington

Abban biztos vagyok, hogy ez az ismertető igencsak szubjektív lesz, aki az elmúlt hetekben olvasta a cikkeket a holnapon, esetleg még a podcastjeinket is hallgatta, ők tudhatják, egyszerűen odáig vagyok Chismért. Szerintem ő tipikusan az a játékos, akiért minden csapat szurkolója képes rajongani, vagy legalábbis kedvelni őt. Chism Washington államban született, Seattle-től nem messze, itt is járt középiskolába (ahol egyébként kosárlabdázott is) és az államot ugyan nem hagyta el, kicsit már távolabb merészkedett otthonától, mint középiskolás éveiben. Ugyebár az Eastern Washingtonra járt, ami két jelenlegi NFL-elkapó alma matere - Kendrick Bourne-é és Cooper Kuppé. Nagyon sokan a Kupp párhuzamot hozzák fel vele kapcsolatban, én bármennyire is szeretem őt, ettől azért óva intenék mindenkit. Chism ugyanis messze nem hozott olyan számokat mint elődje, leszámítva egyet - 2024-ben, vagyis utolsó évében 120 elkapással zárta a szezont, amivel Kupp 117-es (szintén végzős) rekordját adta át a múltnak. Chism igazán utolsó évére lett kiemelkedő játékos, előtte nem jutott 1000 yard fölé, bár a 2023 statisztikája sem mutat rosszul, de öt év alatt a közelébe sem ért annak a yard-, elkapás- és touchdown mennyiségnek, mint amennyivel Kupp a profik közé került.

Chism is slot-only játékos lesz az NFL-ben, ehhez nem férhet kétség, ha azonban párba állítjuk mondjuk a korábban tárgyalt Blankumsee-vel, ég és föld a különbség kettejük között. A figyelmet igazából az East-West Shrine Bowlon hívta fel magára, ahova ráadásul csak később hívták meg, ún. late addition volt. Amit ott lerakott a pályára, azzal sok szakértőt kilóra megvett - nem véletlenül. Az útvonalfutása elképesztően jó és kifinomult, az irányváltásai gyorsak, amivel könnyedén tud elszakadni az őt őrző cornerektől. Ha valaki a Relative Athletic Score-jára pillant, nem fog hanyatt esni, ebben biztos vagyok, de ugye ez a mutató nem egy szentírás, ahogyan a Combine-on/Pro Dayen futott 40 yardos idő sem feltétlenül meghatározó egy játékos esetében. Ő tipikusan olyan játékos, aki nem egy jó atléta, viszont a pályán ezt szinte teljesen el tudja rejteni.

Az elkapási ponton is jó munkát végez, és nem a legnagyobb fegyvere az elkapás után szerzett yardok, de ebben is átlagon felüli szinten képes teljesíteni, ami egy slot játékosnál nem hátrány. Ami miatt én teljesen odáig voltam érte az sokkal inkább Patriots-specifikus dolog, szerintem Josh McDaniels rendszerébe ő nagyon jól passzol, hiszen minden olyan dolgot jó szinten tud végrehajtani, ami JMD számára fontos. A slot elkapók szerepe (akárcsak a slot cornereké) folyamatosan nő az NFL-ben, hiszen a korábbi 12-es vagy 21-es felállás mostanra visszaszorult és a 11 vs. nickel/dime vette át a szerepet, amiben pedig bérelt helye van a slot elkapóknak, így nyugodt szívvel tekinthetünk rájuk kezdőként.

Természetesen essen pár szó arról is, milyen akadályokba ütközhet NFL-karrierje kezdetén, mert nem véletlenül tartották őt 6-7. körös/UDFA játékosnak. Alacsonyabb szintről (FCS) érkezik az NFL-be, ahol főként csak utolsó évére tudott domináns teljesítményt nyújtani, az Eagles rendszere is nagyon baráti volt számára, ami az NFL-ben nyilvánvalóan nem így lesz majd. Testalkatából adódóan a blokkolással is akadnak problémái - ez alacsonyabb szinten is gondot okozott neki, akkor a profik között erre különösen nagy hangsúlyt kell fektetni. Sokaknál a fizikai adottságai is red flagek lehetnek, én ezeket nem tartom annyira nagy problémának, ő nem fog a szélen játszani, de a slotban nagyon hasznos lehet, ott meg ilyen felépítéssel is érhet el sikereket egy elkapó.

Egy olyan játékost, aki FCS-szinten jó, utolsó évében pedig domináns játékot tudott nyújtani (120 elkapás, 1306 yard, 13 TD) draftolatlanként elhozni, szerintem zseniális húzás. Utolsó évében nem meglepő módon bekerült a konferencia első csapatába és az AP-nél első csapatos All-American is lett. Ha ehhez hozzárakjuk, hogy a rendszerfit is megvan, csak még feljebb lehet tolni azt az értékelést. Fel tudott nőni a két elődhöz, jó számokat produkált, azt pedig látjuk, hogy ők NFL-elkapók lettek, miért ne történhetne meg ez Chismmel is? Adott esetben returnerként is bevethető, ezzel mondjuk tehermentesítve Marcus Jonest, ezzel még egy pluszt adhat a csapat játékához, hiszen labdával a kezében is jól mozog.

Minden tényező adott, hogy hosszú ideig az NFL-ben maradjon, ennek az első lépése az lenne, ha sikerülne elcsípnie egy helyet az 53-as keretben már idén. Az biztos, hogy ő lesz az egyik olyan játékos, akire extra figyelem fog hárulni a részemről az edzések/előszezon meccsek alatt. Én a legutóbbi 53-as keret tippelésekor meg is előlegeztem számára egy helyet, Douglas mellett/mögött nagyon jó helye lenne és ha már úgyis nagytakarítás van Foxboroughban én inkább egy ígéretesebb fiatal játékost preferálnék, még akkor is ha ennek a másik nagy kedvencem, Kendrick Bourne esne áldozatául.