Rex Ryan az új DC

Kép
rexryan

Nem sokáig maradt üres a csapat védelmi koordinátori pozíciója, a Patriots ugyanis megállapodott egy régi ismerőssel, a New York Jets és a Buffalo Bills korábbi vezetőedzőjével, Rex Ryannel. Ryan eddig az ESPN-nek dolgozott mint szakértő, azonban ezt a lehetőséget nem tudta kihagyni.

A hivatalos kinevezésre még nem került sor, de Ryan már nyilatkozott pár mondatot: "Mindig is nagyon tiszteltem Bill Belichicket, hihetetlen amit évreől évre véghezvisz. 8 éven keresztül próbáltam megdönteni a Patriots uralmát az AFC Eastben, de mindössze annyi jutott nekem, hogy a 2010-es szezon rájátszásában a Jets-el kiejtettük őket. Greg Schiano távozása után Bill felhívott és én nem tudtam nemet mondani. Mindent megteszek, hogy a védelem még az elmúlt évek teljesítményét is túlszárnyalja és visszajusson a Super Bowl-ba."

Egyes információk szerint a csapat csütörtökön egy sajtótájékoztatóval jelenti be a régi "ellenség" érkezését.

Ismét elérkezett április 1.-je.