Eltelt négy játékhét, a szezon egynegyede, így sok szakíró elkezdte összegezni az eddig látottakat és akár már láthatunk korai tippeket az „év játékosa“ kategóriákban.
Alább szeretnék kicsit a védelemmel foglalkozni, hogy látják a Patriots védelmét a szakírók.
Nagyon úgy tűnik, hogy csúnyán álulértékeltük a Patriots védelmét azzal, hogy (csak) jónak tartottuk őket.
Field Yates az ESPN NFL szakértője egyenesen a legjobb védelemnek tartja a Patriots egységét a 2019-es első négy hét adatai alapján, amit statisztikai adatokkal is alátámasztott, mikor kedden erről értekezett.
A Patriots védelme ligaelső a következő mutatókban:
Sack | 18 |
Interception | 10 |
3&Out kikényszerítése | 41 |
Engedett yard playenként | 4,09 |
Engedett yard driveonként | 19,1 |
Engedett TD | 1 |
Továbbra is áll, hogy több TD-t szerzett a védelem, mint amennyit engedett, ami egy további mutató ahhoz, hogy lássuk, mennyire elképesztő munkát végeznek.
Kyle Van Noy gyakran használja az „elit football játékosok“ kifejezést, amikor a csapategységről beszél és teljesen igaza van.
A Bills által elért TD volt az első, amit a védelem engedett az Januári AFC döntő óta, illetve a Patriots volt az első csapat, amelyik nem engedett védelmi TD-t az első szezon első három mérkőzésén [a Super Bowl érában].
A fenti statisztika sem elhanyagolható, de az NFL Research emberei találtak egy még lenyűgözőbbet, ami mutatja a D#, azon belül a secondary erősségét.
Amikor mély átadást eresztenek meg a Patriots ellen, akkor az irányítók több INT-et (4) dobtak, mint amennyi sikeres passzuk volt (3).
Szóval a QB-k 3/27 (11,1%) sikerességgel passzoltak 97 yardért és 4 INT-ért amikor több mint 20 yardot utazott a labda a levegőben, mutatta ki a NextGenStats. Mindez egy 2,5-ös QB Ratingnek felel meg.
Mindössze négy NFL csapatnak van több mint 4 INT-je, amit Devin McCourty egyedül teljesít a Patriotsban. A 32 éves védő 10 éves karrierjének legjobb évkezdetét produkálja ami során mind a négy eddigi mérkőzésen jegyzett INT-et. Ezzel a négy labdaszerzéssel egalizálta az elmúlt négy szezon során összesen szerzett labdáinak számát, illetve beérte Mike Haynes Hall of Famert a franchise record terén (zsinórban legtöbb mérkőzés INT-el).
Mi van a háttérben? Mi az oka a hirtelen változásnak?
A safety szerint a magyarázat egyszerű: „Megtalál a labda!“ – mondta „Tegnap este beszéltem Malcolm Jenkinsel (Eagles safety), mivel rám írt, hogy ‚Ember van már négy labdaszerzésed‘“- én meg úgy voltam, hogy „Yeah, sokáig nem talált meg a labda. Lehetsz jó, csinálhatsz jó játékokat, de van hogy nem talál meg. Aztán meg jön egy labda amibe Steph beleér, meg két túldobott, meg egy aminél a QB egyáltalán nem látott. Nem mondom, hogy életem legnehezebb játékai, de ha folyamatosan jó helyen vagy, akkor előbb utóbb a labda is megtalál.“ – fogalmazott a safety.
Szóval a szerencse is faktor McCourty nagy sorozatában, de pusztán jó helyen lenni is egy képesség már önmagában.
A négyből három esetben egyedüli mély safety volt, ami megköveteli tőle, hogy végig olvassa az irányító játékát és nagy területet játszon be ahhoz, hogy megcsinálja a játékot.
Az ESPN szakértő Bill Barnwell készített egy listát az „év xy játékosa“ kategóriákban, ahol Devin McCourty a második helyen áll a listáján az „Év védő játékosa“ címért folytatott versenyben.
Itt említi meg, hogy a szezon során több INT-et szerzett, mint amennyi elkapást engedett. (3/8; 40 yards; 4 INT)
Barnwell megjegyzi, hogy McCourty mindössze egyszer került Pro Bowlba, de idén érik neki a következő.
McCourty mellett Chase Winovich fért oda az ESPN listájára, ahol 8. helyen áll a rookie játékosok között. A DE-t a Patriots a harmadik körben – a 77. helyen – választotta a 2019-es drafton és a szezon során – ahol mind a négy mérkőzésen pályára lépett – már 5 szerelésnél és három zsákolásnál jár. A rookie a csapattársakkal összedolgozva generál nyomást az ellenfél irányítóján és blokkolóin a „rush“ útvonalak kombinálásával. Ezenfelül részt vesz az ST játékában is, ami Belichick esetében komoly pozitívum. Winovichnak eddig 87 védő snap jutott a négy mérkőzés alatt, de van esélye ennél nagyobb részt vállalni, mert a Patriots mint mindig, heti szinten változtatja a stratégiáját, alkalmazkodva az aktuális ellenfélhez.
A 24 éves védő fejlődése töretlen, amit maga Belichick is kimelt, ami valószínűleg nem ér véget a 2019-es idénnyel.
Nem véletlen, hogy egyike annak a 3 nem első körös választottnak, akik szerepelnek a Top10 listán.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
Szerintem az emberek azért nem kezelik elit védelemként a Patriots D.-t mert nem nagy nevekből áll. Ha lenne benne egy Khalil Mack vagy egy Aaron Donlad akkor máris mindenki tapsolna(mondjuk Gillmore nálam elit, Collins meg meg visszatért erre a szintre).. Így meg azt mondják jó jó de ez csak a rendszer meg B.B. mágia... Pedíg pedíg a számok nem hazudnak. Már tavaly is jók voltak de idénre beérett ez a csapat.
Winovich meg még csak az első évét tapossa, már azt is csodálom hogy ennyi lehetőséget kap. Általában 2. vagy 3. évre szoktak beérni a játékosaink, szóval ez még így is szép kezdés Thortól.
Szerintem az eddigi gyenge ellenfelek miatt mondják ezt. Azt mindenki elfelejti, hogy a Steelerst is lekapcsoltuk, pedig az egy komolyabb egység volt.
Alig várom, hogy jöjjön egy elit támadósor... :D Nyilván nem nullázzuk le őket, de pl. szeretném látni Mahomest vagy Wentz-et szenvedni látni ellenünk. :)
Így vagyok én is, ha ezeket a támadókat is 15 pont alatt tartjuk, akkor tényleg jöhet bárki és remeghet a térdük.
Köszönöm, remek lett a cikk! Esetleg ha valamelyikőtök tudja, megírná nekem - mert nagyon érdekel - az arra vonatkozó statisztikát, miszerint az eddigi 4 játékhét/meccs során a ligában melyik védelem engedte a legkevesebb (értelemszerűen védelmi) pontot? Mert akkor ugye, ha minden igaz mi eddig 13-at engedtünk és mivel ezt nem látom kiemelve rekordként nálunk, kissé csodálkozom ugyan, de ezek szerint ennél is kevesebb pontot engedett valamelyik defense az első 4 hét alatt? Sajnos én nem nagyon tudom, hol keressek ilyen adatokra és időm se nagyon van rá, persze ha túl nagy probléma, akkor felejtsétek el, de nagyon megköszönném, ha egy kedves szurkolótársam be tudná írni :)
http://www.nfl.com/stats/categorystats?tabSeq=2&season=2019&seasonType=REG&role=OPP&d-447263-n=1&d-447263-o=1&d-447263-p=1&conference=ALL&defensiveStatisticCategory=GAME_STATS&d-447263-s=TOTAL_POINTS_GAME_AVG
Köszönöm szépen :D Na akkor mind az összes engedett pont (beleértve nálunk ugyebár az elejtett punt-ot és az INT-ből picksix-et is), valamint a meccsenkénti pontátlag tekintetében is elsők vagyunk, ez nagyszerű!
Szerintem van itt még valami, pontosabban valaki, akit a négy hét alatt még nem nagyon láttam megemlítve, mint lehetséges faktor a javulásban: Jarod Mayo. Róla valahogy megfeledkezünk, pedig a keret nagyjából a tavalyi. Oké, jött Collins, Winovich, de nagyjából ennyi a minőségi érkezők listája. Persze, sokat tesznek hozzá, de két ember nem csinál egy 10-12. helyen lévő védelemből ligaelit védelmet. BB ugyanúgy ott van, a két említett érkezőn kívűl Mayo az, aki sokban befolyásolhatta a doglokat. Persze ez csak az én véleményem, mert mint tudjuk a vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van egy... :D
Lehet hogy pont a kevés változás miatt jók már most is, tavaly szezon közepén összeálltak, azóta megvan náluk az összhang. Mondjuk nálam a KC lesz az igazi mérce. Tavaly 2 negyedig tudták fogni őket, reméljük idén legalább 3-ig menni fog.:) (Négy negyedig nem lehet megfogni őket szerintem, de adja ég hogy tévedjek.)
Bocs, de nekem több is van! Mármint véleményem, csak nem mindig ugyanarról! :-)