Végre közeledik a szezon, sosem elég gyorsan, de azért most már nem kell sokat aludni (sok MDMA-val csak kb. kettőt). Most van egy pici szünet az edzések között, ennek örömére újra megcsinálnám azt a tippjátékot, amelyet pár éve még Kenny vitt, az alant olvasható szöveg nagy részét az Ő régi cikkéből hasznosítottam újra.
Tippelni kell a szezon összes mérkőzésére egyben, és az esetleges playoff részvételünkre, valamint ezek mellett elő lehet venni az üveggömböket és meg lehet adni, hogy milyen meglepő (BOLD) eredményeket-eseményeket fogunk látni a szezonban, amikre rajtad kívül (talán) senki nem gondolt volna. Kezdésnek az első hozzászólásba mintának be is tettem a saját tippsoromat.
Figyelem, ez NEM a hétről-hétre történő tippjáték, azt - remélhetőleg - gsn viszi majd továbbra is a szezonban. Ebben az esetben még így augusztusban-szeptemberben, a szezon kezdete előtt meg kell tippelni minden egyes mérkőzés kimenetelét : W-L-T (Win - Loss - Tie).
Kérem, hogy akinek van kedve játszani, az az alábbi listát másolja át ide egy kommentbe, az X jelölőket cserélje le a tippjeinek megfelelő W-L-T karakterek valamelyikére, valamint az Y jelölőket is az IGEN / NEM szavak egyikére :
1. @ Seahawks : X
2. vs Steelers : X
3. @ Jaguars : X
4. @ Bills : X
5. vs Raiders : X
6. vs Jets : X
7. @ Bears : X
8. @ Dolphins : X
9. vs Packers : X
10. @ Lions : X
11. BYE
12. @ Chargers : X
13. vs Bills : X
14. vs Vikings : X
15. @ Chiefs : X
16. @ Jets : X
17. vs Broncos : X
18. vs Dolphins : X
Playoff részvétel : Y
Conf. döntő részvétel : Y
Super Bowl részvétel : Y
Super Bowl győzelem : Y
A BOLD-ok esetében kérlek, hogy egész mondatokat fogalmazzatok meg és csak olyat tippeljetek, ami egyértelműen eldönthető lesz a szezon vagy alapszakasz végén. Tehát nem tudok kiértékelni olyat, hogy Top3 védelmünk lesz, de azzal tudok mit kezdeni, hogy pl. Top3 lesz a védelmünk engedett TD-k tekintetében. Ezenfelül ha nincs kiemelve a tippben külön, akkor csak alapszakasz statisztikákat nézek, kivéve, ha beírja a tippelő, hogy az teljes idényre (incl.playoff vagy alapszakasz+rájátszás) értendő. A BOLD tippek száma korlátlan, bármennyit kitalálhatsz, bármilyen - Patriotshoz azért kapcsolódó - témakörben.
Hogy megkönnyítsd a dolgomat, ahhoz kérlek, hogy a tippet új kommentként add le és ne valakinek a hozzászólására válaszolj, mivel utóbbi esetben végig kell néznem minden hozzászólást, nem csak az utolsókat.
A BOLD egy furcsa műfaj. Ha könnyen bejön, akkor nem BOLD, ha meg esélytelennek látjuk, akkor meg nem ért a focihoz. Kérem, hogy ne ez a kettő legyen a reakció, nézzük meg, hogy ki mit lát a varázsgömbjében.
Tippek leadási határideje: 2026.09.09., este 09 óra 09 perc (CEST). Későbbi komment időbélyegzővel ellátott tipp már nem játszik.
Tippelésre fel!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
1. @ Seahawks : L
2. vs Steelers : W
3. @ Jaguars : W
4. @ Bills : L
5. vs Raiders : W
6. vs Jets : W
7. @ Bears : L
8. @ Dolphins : W
9. vs Packers : L
10. @ Lions : L
11. BYE
12. @ Chargers : W
13. vs Bills : W
14. vs Vikings : W
15. @ Chiefs : L
16. @ Jets : W
17. vs Broncos : L
18. vs Dolphins : W
Playoff részvétel : IGEN
Conf. döntő részvétel : NEM
Super Bowl részvétel : NEM
Super Bowl győzelem : NEM
BOLD :
Gonzó lesz a DPOY
Támadósor az 5 legkevesebb eladott labdás (INT+fumble) csapatok között lesz.
Legalább négy játékosnak lesz passzolt yardja.