Ups & Downs - 2. előszezon-mérkőzés: Philadelphia Eagles

Kép
Ups

Pénteken hajnalban a Philadelphia Eagles volt a Patriots ellenfele az idei második előszezonmeccsen, és nagyon meggyőző játékkal, végig dominálva, 35-0-ra legyőzte a hazaiakat a csapat. Következzen az Ups&Downs!

UP

Futószekció: Az Eagles ellen a komplett egység jól teljesített, 200 yard fölött termeltek a futók a földön, persze ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a támadófal jól végezte a dolgát. Külön érdemes kiemelni JJ Taylort és Rhamondre Stevensont, akik a legtöbb yardot szállították, ráadásul előbbi egy, míg utóbbi két touchdownt is szerzett. Taylor testcseleivel megint az őrületbe kergette a védőket, az újonc nagyszerűen találta meg a réseket, de a külső futásoknál is veszélyes volt. A meccs végén vétett egy fumble-t, erre jó lesz odafigyelnie. Damien Harris csak a meccs elején jutott szóhoz, de ő is szerzett egy TD-t, míg Sony Michel az elkapásoknál és a futásoknál is veszélyes volt.

Cam Newton - Mac Jones: Mindkét irányítónak remek napja volt, Newtonnak mindössze egy rossz passza volt (bár néha dadogott a labda), és Meyersnek dobott egy TD-passzt is. Talán a tavalyi Seahawks elleni meccs óta ez volt a legjobb mérkőzése a veterán QB-nak, de újonc társa is remekül folytatta a preseasont. Több szép hosszú driveja volt az offense-nek, nagyon ültek a passzai Jonesnak is, ezúttal ráadásul már több középhosszú passzt is megeresztett az elkapók felé - egyedül a TD-passz hiányzott.

Harvey Langi: Langi a Washington elleni mérkőzésen igencsak gyengén muzsikált, most azonban remek játékkal rukkolt elő, volt interceptionje és több szép szerelése is. Ha a Giants ellen is így folytatja, lehet esélye array hogy bekerüljön a végső keretbe is.

Matt Judon: Judon továbbra is mindenhol ott van a pályán, az első negyedben elért strip sackje ráadásul remek helyzetbe hozta a támadósort. Ha ezt a teljesítményt az alapszakaszban is állandósítani tudja, imádni fogják Foxboroughban.

Joejuan Williams: Williams kezdett J.C. Jackson túloldalán, míg Jalen Mills bement slotcornernek, és folytatni tudta a múltheti remek játékát. Gilmore sérülésével egyelőre kezdőként számol vele az edzői stáb, fizikális játékának köszönhetően egyre biztosabbnak tűnik a helye az 53-as keretben.

DOWN

Quinn Nordin: Az újonc rúgójátékos sajnos nem tudta állandósítani jó teljesítményét, az Eagles ellen két extra pontot és egy mezőnygólt is elhibázott. Ha továbbra is ilyen hektikusan fog rúgni, akkor könnyen lehet, mégis Nick Folk lesz a Patriots kickere a szezonnyitón - már ha a sérüléséből felépül addigra.

Hozzászólás

Nekem nagyon tetszik, hogy MJ10-ről mindkét előszezon fellépésén sugárzott, hogy jól érzi magát a játékban, szinte mindig ott van az arcán egy kis csibészes mosoly. CN1 ellenben nekem sokkal görcsösebbnek tűnt, még ma is, amikor egészen jól ment neki a játék.

A futójátékunk kiváló volt, kívül-belül jól teljesített a blokkolók és a futók összjátéka és utóbbiak, amikor szükség volt rá, kiváló egyéni megoldásokkal tettek hozzá plusz yardokat a játékhoz, akár kiismerhetetlen testcselekkel, akár 3-4 embert cipelve a hátukon.

Az ellenfél 0 ponton tartása nyilván nagy teljesítmény, ugyanakkor számomra kicsit jobb képet ad a védelem teljesítményéről a valóságosnál, mert az első félidőben azért akadt jó néhány kiváló futás és néhány jó passz is ellenünk, többször az Eagles bénázásán múlott, hogy elakadt a támadásuk.

Nordint nagyon sajnáltam, nem tudom, mi történt vele, nyilván nem rúgni felejtett el, inkább a nyomás elviselése okozhatott neki problémát. Azért én még szurkolok neki - nem mintha Folkkal bármi problémám volna - de szívesen látnék egy újabb évtizedes kicker kiválóságot a csapatban, mert akármilyen alulbecsült is a pozíció, az egyik legtöbb pontot egy megbízható rúgó hozza a csapatnak hosszú távon. 

Nordin visszaesése sajnos nem meglepő, az egész egyetemi karrierje ilyen volt. Egyik meccsen mindent pontosan középre rúgott akármilyen messziről, utána meg egy XP-t képtelen volt értékesíteni.

Ez is azt mutatja, hogy mentálisan kell fejlődnie, mert a láberejében és a technikájában benne van a siker.

Csak egy hosszabb összefoglalót láttam, de az is bíztató volt. Jól emlékszem, hogy Wino is csinált sack-et? A futók nekem is nagyon tetszettek, idáig nekem ők a legkellemesebb meglepetés (Stevenson, Taylor), szerintem nagyon erős lesz ez a részleg a szezonban. Persze a labdaeladásokat a nullára kell minimalizálni és a sérülést is jó lenne elkerülni, bár ez utóbbi mindenkire vonatkozik. Mac J egyre jobban tetszik, a Harrynek dobott középhosszúnál nyögdécseltem a gyönyörtől. Harry, nagyon drukkolok neki, hogy rátaláljon végre magára és annak meg főleg, hogy nálunk tegye ezt meg, ne máshol! 

Válasz Simrus üzenetére

A 3&13-ra gondolsz, amikor a szemével elküldte a CB-t a rossz irányba? Ha igen, az tényleg zseniális volt, még akkor is, ha cserék ellen volt. Tudnék olyan veterán QB-t mondani, aki ezt nem tudta volna így megcsinálni.

Jones láthatóan jól érzi magát a zsebben, jól lép fel és jók voltak a hosszú passzai is. Sokkal gyorsabban dönt mint Newton.

Hát nem tudom. Végignéztem a meccset, nekem nem tűnt "sokkal" gyorsabbnak a döntéshozatalban. Valóban, magabiztosabbnak tűnik a dobásoknál, de lehet csak azért érezzük így, mert a tavalyi évből kiindulva mindenkinek görcsbe rándul a gyomra, mikor CN passzol. A külföldi sajtó is agyon dícséri CN-t, hogy jól és magabiztosan játszott, az MVP évét idézve. Arról nem is beszélve, hogy a futásokról konkrétan le van tiltva szerintem, nehogy lesérüljön, és hát neki az a "legerősebb" fegyvere, hogy "dual threat", amit itt elvettek tőle. 

Félreértés ne essék, nagyon örülök MJ teljesítményének. Úgy tűnik pár évre megint megoldódott a csapat irányító helyzete, ami több, mint szerencsés esemény. Azonban szerintem ez még nem elég ahhoz, hogy CN kezdő pozíciójára veszélyes legyen. Akkor lesz kezdő idén, ha CN kijátssza magát az első helyről, tehát nem fog vele nyerni a csapat éles helyzetben. 

Persze, örülök az eredménynek, de azért nem vagyok biztos abban, hogy BB nagyon lelkes egy ilyen súlytalan ellenfél elleni kiruccanásnak. Mivel ez egy felkészülési meccs, sokkal fontosabb lenne egy kiélezett küzdelem. Mert ott lehet lemérni, hogy hol tart a csapat, ki, milyen feladatot, és milyen színvonalon hajt végre, stb.

Fél füllel hallgattam csak, de félidőben mintha a kommentátorok valami olyasmit emlegettek, hogy a Pats nagyon sok első csapatos játékost játszat, az Eagles-nél viszont leginkább a 2. és a 3. vonal van fenn.

Remélem, Harry váll sérülése sem komoly! Bár ha igen, akkor viszont majdnem biztosan marad a csapatnál idénre.

Ez jó hír, mert az a sors erős fintora lenne, hogy ha most, amikor végre azt hozza, amit várunk tőle, kiesne a szezonból...

A Harry-ügy majdnem reménytelen, szerintem a szezonban erősen limitált lesz a játéka, jelenleg nagyon sokadik a sorban, ráadásul mindig történik vele valami. Mondjuk a nap játéka az övé volt.

https://www.youtube.com/watch?v=GtJoG6DFsY4&t=21s

 

Na, ilyet keveset látunk. Saját játékost blokkolni? Ezt biztosan utasításra csinálta, az Öreg micsoda trükkös játékokat talál ki! NAGYON rafinált, az ellenfél coachok most gondolkodhatnak, hogy BB kavarja vagy nem kavarja??? Naná, hogy kavarja. :) :)

Mondjuk ha nem sötét plexije lenne lehet látná is kit kell blokkolni :D

Ezt mondjuk pont nem Harry rontotta el, hanem inkább Wynn. A dropjáért lehetne inkább elővenni, ott teljesen feleslegesen vetődött, ha fut tovább, sima TD.

Nyilván nehéz megmondani ki rontotta el, de Wynn kifele akart menni a futónak blokkolni, Harry meg a védőfal szélső emberét akarta blokkolni. Szerintem ezzel konkrétan az volt a gond, hogy Harry embere befelé indult az irányitó felé és így tuti volt, hogy Harry be fog kerülni Wynn útjába. Nekem ez a játék így nem kerek, mert így nagyjából elkerülhetetlen volt az ütközés. Tehát vagy Harry nem tudta mi a dolga, vagy a játék alapvetően hülyén volt kitalálva vagy még az is lehet, hogy nem úgy reagált a védő ahogy tervezték és azért alakult ilyen szerencsétlenül. Ha ez a játék így volt kitalálva akkor csak akkor működött volna, ha Harry embere visszalép passzjátékra és így Harry is fellép és nem kerül Wynn útjába.