Ups & Downs - 5. hét: Patriots vs Dolphins

Kép
Ups

A Dolphins elleni vereség után 1-4-gyel áll a Patriots, ezúttal egy olyan mérkőzésen sem tudott nyerni, ami eredetileg és a mérkőzést látva is kötelező lett volna. Megint rengeteg hibával játszott a csapat, aminek köszönhetően még a szintén gyenge Dolphinst sem sikerült legyőzni. Ez az Ups&Downs!

UP

Christian Gonzalez: A másodéves cornerback megszerezte első interceptionjét az idei szezonban, remek ütemben ugrott be az elkapója elé egy gyönyörű, vetődős elkapást bemutatva. A Dolphins elit elkapói ellen végig jól teljesített (mellette meg kell említeni a két Jonest is, akik szintén jól játszottak). Ezek azok az apróságok, amik alapját adhatják valaminek a következő években.

Demario Douglas: Az edzőtáborban egyértelműen a csapat legjobb elkapója volt, ennek ellenére alig volt bevonva a játékba a szezon elején. Most megmutatta, hogy miért kellene többet felé játszani, reméljük ez Drake Maye kezdőcsapatba állításával még tovább fog erősödni. Hat elkapással és 59 yarddal zárta a Miami elleni találkozót.

Michael Jordan: LG posztra visszatért Jordan a sérülése után, a játéka pedig kezdett hasonlítani valami olyanra, aminek köszönhetően stabilizálódhat a támadófal teljesítménye. Passzblokkolásban mindössze egy siettetést engedett, futásoknál pedig előszeretettel mentek a playek az ő oldalára, ahol jól is hajtotta végre a blokkokat.

Honorable mention: Speciális egység

DOWN

Keion White: A szezont remekül kezdő szélső passzsiettetőnek borzasztóan nehéz meccse volt, főleg futás ellen szenvedett. Volt emelett két 15 yardot érő büntetése is (mondjuk a RTP, az hatalmas bullshit volt), de az elrontott szerelései sem segítettek a csapatnak. Ettől a következő meccseken több kell majd tőle, főleg a futójáték ellen.

Alex Van Pelt: AVP nekem még mindig hatalmas kérdőjel, mert megint előjöttek olyan hibák, amiket nem szeretnék egy NFL OC-től látni. Nagyon kíváncsian várom, hogy ha valóban bedobjuk Drake Maye-t a Texans ellen vasárnap, akkor mi lesz az alapkoncepció.

Joey Slye: A múlthéten bevágott egy 63 yardos mezőnygólt, most pedig kihagyott egy 33 yardosat... Nyilván a sportban nincsen ha, de amennyiben sikeres az a rúgása, akkor a meccs végén az egyenlítésért rúghatott volna (hiszen akkor a Dolphins sem kétpontosra ment volna a touchdownjuk után), így azonban touchdown kellett a támadósortól. A rúgók élete már csak ilyen...

Hozzászólás

En még Polkot is UP-ba tennem. Ha nincs az a hülye szabály, akkor game winnig TD-t csinált volna.

Én meg Mayo-t down-ba, mert még a jelei sem mutatkoznak, előre lépnénk lásd támadófal, ja és mert még mindig Brissett a kezdő QB a semmire! Jegelni kell a 3. helyen húzott újoncot! Jelenleg a liga tök utolsó helyén állunk! Nice

Egyre több helyen látni, hogy Maye fog kezdeni vasárnap - akkor remélem Londonban legalább az az örömünk meglesz, hogy az újfiút látjuk majd, nem a Brissett-féle szerencsétlenkedést. :-) 

Maye kezd a Texans ellen jeeee :)))

Örülünk, persze, de ezért igazoltuk! Nem egy kiégett, többször megbukott Brissett-et akarnak a pats szurkolók látni, hanem az újonc irányítónkat!