Ups & Downs - 6. hét: Patriots vs Broncos

Kép
Ups#6

A nem tervezett bye week után hazai pályán fogadta a Denver Broncos csapatát. A mérkőzésen egyik csapat sem a legjobb játékát nyújtotta, ám a Patriots még ellenfelénél is többet hibázott. A mérkőzés végén még felcsillant a remény a győzelemre, ám az utolsó driveot megállította az ellenfél, 18-12-es vendégsikerrel zárult a találkozó. Nézzük, kik kerültek az UP-ba és DOWN-ba!

UP

Jonathan Jones - J.C. Jackson: A secondaryből idén talán JonJon szerepelt a leggyengébben, ezen a mérkőzésen azonban több jó védekezése is volt: egy elkapást és 16 yardot engedett, de hétszer szállt felé a labda. A mérkőzés végén az ő, illetve Jackson labdaszerzése megadta az esélyt a támadóknak arra, hogy megfordítsák a meccset, ám ez nem sikerült.

Red Zone defense: Ahogyan az elmúlt években is megszokhattuk, úgy most is a RZ-ben volt igazán hatékony a védelmünk. A "bend but not break"-elv most is működött, touchdownt ugyanis nem tudott szerezni az ellenfél. Az már inkább a támadók sara, hogy ennek ellenére sem sikerült megnyerni a meccset...

DOWN

Támadófal: Az eddig remekül működő OLine nem bírta el a rá nehezedő nyomást, és a sérüléshullámot, ami őket sújtja. A szezon elején várható kezdőhöz képest a mérkőzésen senki nem a saján posztján játszott, ami gyakorlatilag bármelyik egységet taccsra vágná... Ettől függetlenül gyengén szerepeltek, sem a futójátékot, sem a passzokat nem támogatták eléggé, ezzel alapjában megfojtva a támadójátékot. Apró öröm, hogy Andrews visszatérhet a héten IR-ről...

Támadósor az első három negyedben: Az első 45 percben rengeteg hibával játszott az egész offense, gyakorlatilag csak James White-ot lehetne kiemelni, ő hozott egy átlagos szintet. Se Newtonnak, se az elkapóknak nem ment a játék, ha pedig mégis összejött valami, akkor szinte azonnal érkezett egy hiba is, ami annulálta az előrehaladást. Az elmúlt két meccsen 7 labdát adott el a támadósor, mondani sem kell, nem ehhez voltunk hozzászokva az elmúlt években... Belichick is mindig elmondja, mennyire fontos része a játéknak a turnoverek, ezt az utolsó két meccsen a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg.

Hozzászólás

A kinti elemzések az upba sorolják  Bentley ésPhillips játékát, és a downnál név szerint emelik ki - az O-fal mellett - Newtont, Harryt, Izzo-t a - a fumble miatt - és Edelmant, aki "minden ízében 34 évesnek nézett ki vasárnap." Szerintem mindegyik meglátás helytálló. Harry ritka nagy bust. 

CM szerintem nem játszott rosszul a lehetőségeihez képese (Nyilván nem up, de ha ő nem lett volna, szerintem ez akár 0 pontos meccs is lehetett volna). Ez az offense a futásra épül az eddigiekből kiindulva, ami az O fal miatt reménytelen volt. Futás nélkül ezzel az elkapó gárdával nem lehet megalapozni a passzjátékot. Látványosan nincs nálunk sztár elkapó, nincs olyan játékos, akit kettőzni kellene (már JE sem az a kategória általában) nincs senki, aki önmagába megnyerné a meccseket. Abból főzünk, ami van, az pedig a CM által behozott plusz faktor (read option játékok, amit kb el lehet felejteni, ha az O fal nem végzi a dolgát), valamint a sok futás hatására kialakuló labdabirtoklás előny, ami a meccsek kontrollálását eredményezheti. Ezen felül meg bízunk a védelemben. Nekem tetszik, hogy változott a csapat játékstílusa, ugyanakkor nem hiszem, hogy csak futással bajnokesélyes lenne a csapat... meg arra ott a Ravens. De majd kiderül mire lehet elég. Ha a nagyszerű Bills-t elvernénk mondjuk kétszer, már akkor mosolyoghatnánk. :)Ja, és bármikor fordulhat a Covid kocka és más csapatok is kerülhetnek bajba... 

Számomra Gilmore idei produkciója is down, legalább is tavalyi önmagához képest! Számomra sokszor bizonytalan és nem hatékony.

 

Őőőőő vannak rajta büntetések, de Covid után pár nappal nullán tartotta az elkapóit a Broncos ellen. Az elmúlt 3(!) mérkőzésen 2/7 és 22 yard amit rajta hoztak.

A "nagyszerű" JMC a Broncos ellen engedett 1/1 és 41 yardot amíg hagyták játszani...

Ha Bentley (12 tackle, 0,5 sack 2-2 negatív yardos szerelés ill. QBhit) nem UP, akkor senki. Nekem DOWN igen kevés kivétellel (pl. White, 73 yard) a komplett offense, az utolsó 10 perc kivételével.

Furcsa/érthetetlen, hogy az aktív Meyers 0 snap-et és a biztatóan mozgó Zuber csak 5 snap-et kapott. Az utóbbi azalatt több yardot csinált, mint Harry és JE együttvéve, noha szinte állandóan a pályán voltak. A nagy reménység Asiasi, noha papíron a támadások felén a pályán volt, számomra láthatatlan volt:( A két új TE-ünk gyakorlatilag antiszerepeltetése (Keene már régen nem sérült!) számomra érthetetlen.

Ez az elkapo  szezon előtt se tünt nagyon acelosnak és ha a falnak ennyire nem megy akkor nincs B terv. Megy a futás jó nem megy nem jó. Edelman magában már kevés a többiek meg messze vannak a liga javatól.

Edzés hiány is biztos közrejatszik a Pats szisztéma szerintem az átlagostol érzékenyebb az elmaradt edzésre. Az ellenfélre igazított taktikát nem tudják a  pályán begyakorolni és a kezdő O line hiánya se használ a játéknak. 

 

Akkor mára: hajrá KC :)

Az a baj, hogy a KC-t is eléggé nem komálom ahhoz, hogy ne örüljek ha kikapnak. Viszont a csoportunk miatt jó lenne egy BUF bukta.

(persze már tudom, de nagyon reggel van, rendes vagyok és nem spoilerezek)

CB Jonathan Jones a PFF 90+ overall ranking listáján a héten az 5., 93,0 grade-el!!!