Első benyomás: Titans vs. Patriots - Előszezon 2. mérkőzés

Kép
Első Benyomás

A mérkőzés első félideje gyakorlatilag a Lions elleni meccs ellentettje volt. Az igazsághoz persze azt is hozzá kell tenni, hogy a Titansnél a kezdők léptek 2 támadás erejéig a pályára, míg a Patriots védelmében egyedül Harmon volt a kezdők közül a pályán, míg a támadóknál a falember Isaiah Wynn. Utóbbi a tavalyi sérülése után most először lépett pályára és elmondható, hogy nagyon jól játszott, tartotta az ellenfelét és nem hagyta magát nagyon kimozdítani sem. Ez mindenképpen biztató a játékára nézve.

A második félidő már sokkal jobban sikerült. Beindult mind a védelem, mind pedig a támadóalakulat és megfordították a mérkőzést.

Az egyik, amin mindenképpen muszáj dolgoznia a csapatnak, az a sok büntetés. Borzasztó sokat szedett be megint a csapat, Bill Belichick az első félidő vége előtt lekapta a 10 körméről mind Jerod Mayot, mind pedig a fiát, Steve Belichicket. A szünetben pedig nagy eséllyel az egész csapatot, mert a 2. félidőben már inkább a Titansnek jutott ki a "jóból". 
A másik pedig a speciális csapategység munkája, hiszen többször is előfordult az, hogy a támadóknak a saját 1-2 yardosról kellett indulnia. Az első félidőben ebből született is egy safety. A második félidőben pedig Stidham egy 99 yardot vezetve TD-t ért el. Ebben a támadásban 7 passzából 7 volt jó 89 yardért.

Brian Hoyer megint azt az arcát mutatta, amelyiket annyira nem szeretünk látni. Sokszor hozott rossz döntést, amiből született is egy INT. Összességében 8 passzából 6 ért célba 55 yardért. Ez nem nézne ki rosszul, de a játék képe mást mutatott.

Jarrett Stidham az első félidőben nem nagyon találta magát, a másodikban azonban már helyére kerültek a dolgok, végül 19 passzából 14 ért célba 193 yardért és 1 TD-ért.

A legjobb futó ezen a mérkőzésen Damien Harris volt, 14 próbálkozásból 80 yardot ért el, emellett 4 alkalommal el is kapta a labdát 23 yardért, tehát összességében 103 yardot ért el. TD-t azonban nem sikerült elérnie, azt Brossette és Bolden futott egyet-egyet.

Az elkapók közül ismét Jakobi Meyers nyújtott kiemelkedőt, 6 elkapásból 82 yardot ért el. 

A védelemből Chase Winovichot kell kiemelni, gyakorlatilag mindenhol ott volt. Ha az irányítót kellett elérnie, akkor megtette (1 sack, de többször is odaért és zavarta az ellenfelet), ha a futót, vagy elkapót kellett hátulról szerelni, akkor azt is megtette, gyakorlatilag tényleg mindenhol ott volt és elképesztő akarattal játszott. A mérkőzés után elmondta, hogy 5 éves kora óta a nagymamája minden olyan mérkőzés után, ahol keményen játszott, adott neki 5 dollárt és egy csokit. Most is erre hajtott. :-)

Mellette még Byron Cowart volt az, aki elért egy sacket. 

Összességében a védelem most nem azt az arcát mutatta, amelyiket az előző mérkőzésen, de azt hiszem az elmondható, hogy az előszezonban az ilyen mérkőzésekből lehet a többet tanulni, nem pedig az előzőből és most ez a legfontosabb. 

Stephen Gostkowski ma is kihagyott egy mezőnygólt, ezt reméljük az alapszakaszban elhagyja majd.

A mérkőzésen két játékos sérült meg, Shilique Calhoun és Derek Rivers. Előbbi később visszatért a pályára, utóbbi sajnos a kék sátor után bement az öltözőbe, ami ritkán jelent pozitív dolgot. Egyelőre nincs hír az állapotáról.

Egy szó mint száz, ebből a mérkőzésből az egész csapat sokkal többet fog profitálni, mint az előzőből.

Hozzászólás

D. Harris nagyon menő volt. Volt néhány impozáns hosszú futása is. Sajnáltam hogy a egyik TDt sem vele futtatták meg. Persze el ne bízza magát. De ha ilyen erős a 4. futoja a csapatnak akkor a futás bontja majd a védelmet. (Ráadásul a B fal mögött futott).

Overall Off# első félidő: a Tit kezdők tavaly 3-a voltak engedett pontokban és Top10 a kezdő védelmük. A B csapatnak egy jó "welcome in NFL" volt.

A két 2-n belül Tit punt: inkább két jó rúgás volt. Mind két punt a 7-8 yardnal esett le, Max fair catch lehetett volna de nem tudom hibáztatni Berriost/Olszewskit hogy nem vállalta be a kockázatot a muff-ra.

Stidham: nagyon szeretem. Megnéztem volna hogy játszik a Tit kezdők ellen. De pontosan dobálja a 15+-os passzokat. A 23 yardos TD passza élmény volt.

Kevés dolog aggasztana jobban, mintha lenne 4 sima meccsünk az előszezonban. :) (Az pl. jobban aggasztana, ha több kulcsjátékos megsérülne)

Ahogy Danna is írja, ebből lehet tanulni. Ilyenkor lehet hívásokkal, felállásokkal kísérletezni, nyomás alá helyezni embereket. Még az is benne lehet ilyenkor a pakliban, hogy coach team mesterségesen idéz elő a szoros meccseket.

A sok sárga: én ezt annak tudom be, hogy nagyon sok játékosnak ez egyfajta rájátszás. Ha nem teljesít, akkor bukja az 53-as roster-t és nem biztos, hogy egy évig lesz bármiféle lehetősége.  Persze nagyon fontos, hogy kontrollálni tudja ezt az állapotot, és ez egy kiváló alkalom, hogy ne csak a játéktudásukat mérjék fel, hanem az is kiderüljön, hogyan kezelik az extrém nyomást.

Kis személyes: nekem valahogy nagyon fontos volt, h. elkapjuk otthon a Titans-t, még, ha előszezon meccs is. Az első félidőben el is keskenyedtem, h. nem fog menni, ám a második félidőben a csapat mégis beteljesítette a vágyamat. Nyilván az öreg volt ebben a nagy segítségemre a szünetben az öltözöben. ?

Harris, Meyers, Stidham, Wino' játéka több, mint biztató teljesítményt mutattak valóban ?, jó volt nézni az igyekezetüket. 

Mindenkinek mindent köszönök, jó lesz így a vasárnap! ?

Ezen a meccsen is Stidham-re voltam leginkább kíváncsi, és nem is kellett csalódnom. Egyre inkább azt bizonyítja nekem, hogy a korai egyetemi játéka volt az igazi önmaga. Ha nem váltott volna egyetemet, és ezzel együtt edzőket és sémát, akkor valószínűleg nem lett volna esélye a Pats-nek draftolni Őt. A kérdés az volt vele kapcsolatban, hogy tényleg visszaesett a játéka, vagy csak a váltás tett be neki akkoriban, és erre azért szép lassan választ kapunk úgy tűnik.

Stidhamnál, nem nagyon láttam jobbat újoncként! Ha így folytatja sikeresen leválthatja Brady, ha eljön az ideje. Szerintem jobb lesz Garoppólónál! 

Updatelve!


Kyler Murray (1) Cardinals: 9/15, 56 yard, 4 yard futás
Daniel Jones (6) Giants: 16/19, 228 yard, 2 TD
Dwayne Haskins (15) Redskins: 15/28, 231 yard, 1 TD, 2 INT, 23 yard futás
Drew Lock (42) Broncos: 24/40, 220 yard, 1 TD, 1 INT, 22 yard futás
Will Grier (100) Panthers: 19/35, 152 yard, 1 TD, 2 INT, 20 yard futás
Ryan Finley (104) Bengals: 33/44, 259 yard, 3 TD, 1 INT
Jarrett Stidham (133) Patriots: 28/43, 372 yard, 2 TD, 0 INT, 34 yard futás
Easton Stick (166) Chargers: 12/24, 140 yard, 0 TD, 2 INT, 51 yard futás+1 TD
Clayton Thorson (167) Eagles: 18/35, 182 yard, 1 TD, 2 INT, -3 yard futás
Gardner Minshew (178) Jaguars: 26/43,  248 yard, 5 yard futás

A PR szerinti sorrend pedig így alakult a legalább 15 passzkísérletet végrehajtó rookie QB-nél:

1.Daniel Jones (6): 151,8

2.Devlin Hodges (UDFA): 112,5

 3.Jarrett Stidham (133): 107,9 

4.Ryan Finley (104): 102,4

5.Gardner Minshew (178): 76,5

6.Drew Lock (42): 71,9

7.Kyle Shurmur (UDFA): 69,1

8.Kyler Murray (1): 67,6

9.Drew Anderson (UDFA): 66,7

10.Dwayne Haskins (15): 63,2

11.Clayton Thorson (167): 52,3

12.Will Grier (100): 51,1

13.Easton Stick (166): 33,3

Megjegyzés: Stidham-nek több mint 2x annyi passz kísérlete volt eddig, mint az előtte álló két QB-nak és Övé a legtöbb 20+ yard-os sikeres kísérlet (6).

(Forrás: nflcom)

Röviden: Gyengén indult a meccs számunkra, de a backup válogatottunk valamennyire tartotta az első negyedben fellépő Titans elitet. Aztán jött a junior válogatottunk és kiválóságaik vezérletével (Harris, Meyers, Stidham, Wino) csak kicsikartuk, az egyébként különösebb jelentőséggel nem bíró, de mindig kedves győzelmet.

A 12 bünti, amely pályahossznyi lett yardban, már az előszezoni élet-halál harc jele volt és nem sokkal maradt el ebben a Titans sem. Széles volt a repertoár, de főleg holding (off 4, def! 2) volt, meg  2 IUH, 1 DPI, 1 def. 12 Man on Field, 1 def. offside, és 1 Player Out of Bounds on Kick. A négy off.holding nem is olyan sok, a többi változatos 8 a def. sara, infarktus határára küldték BB-t.

Mi 61 játékossal játszottuk végig a meccset, a TEN 78-al, Nálunk kb. 23 kezdő/fix roster tag nem játszott a TEN-nél kb. 2-3. A több néha kevesebb. :)

Sajnos, úgy tűnik, minden meccsünkre jut komolyabb sérülés, a nagyobb baj ebben az, hogy 53-ba esélyes játékosok dőltek ki (LaCosse, Rivers).

Komolyabb elemzés írására sajnos nincs időm, max. holnap, szóval tényleg csak egy gyors megjegyzés: eddig elég jónak néz ki a draft classunk, Meyers zseniális, Stidhamben óriási a potenciál, Winovich játékát öröm nézni, egy pillanatra se áll meg, Harris is biztató, Cowart meg bejelentkezett az 53-ra, Williams is folyamatosan fejlődik szóval elég szép lehet a jövő.

"A másik pedig a speciális csapategység munkája, hiszen többször is előfordult az, hogy a támadóknak a saját 1-2 yardosról kellett indulnia."

Ezt ma hajnalban is előhozta valaki, nem kellett volna átvenni, mert hülyeség. Ez kb. ugyanolyan, mintha leszidnánk a ST-et, mert az egység nem tudja visszahordani legalább 50 yardot a labdát minden harmadik punt vagy kickoff után... Olyan volt a Titans mezőnypozíciója, hogy - bár így is bravúrral, de - viszonylag jó eséllyel oda lehetett szerkeszteni a labdát az 5 yardoson belülre. Ilyenkor szinte kizárólag a rúgó csapat ügyességén múlik, hogy honnan jön a "védekező" csapat. Lehetett volna esetleg blokkolni a rúgást - erre is kb. 100-ból 1-2 alkalommal van precedens. Szóval ennyire nem kellene maximalistának lenni...

A második félidő jobban tetszett, a védelemmel szerintem nem nagyon lesz baj, sok a tehetség, az utóbbi évekhez képest jóval nehezebb dolga lesz a stábnak a keret kialakításakor. Több olyan játékos is lesz, akinek a kihagyását sajnálni fogjuk.

Ha jól emlékszem, a Safety előtti rúgásnál kb. a 10 yardosról pattogott be a labda (ha nem most ekkor, de tuti volt ilyen jelenet), itt pl. jelez egy Fair Catch-et és elkapja a labdát, máris jobb a felállás. Vagy éppen elkapja a labdát és megpróbál valamennyit előre futni. 

Nyilván mikor oldalt megy ki, akkor erre nincs lehetőség.

Én voltam az a hülye, aki ezt előhozta éjjel. Szóval nyilván nem értek hozzá, de akkor segítsetek érteni: ezzel azt mondod, hogy ha az ellenfél a 10 yardoson belülre tudja rúgni, akkor így jártunk, nem tehet ez ellen semmit a ST. Szerintem ez nem így van - legalábbis több olyan visszahordásunk volt, hogy a visszahordó bőven a tízesen belül kapta el és nyert még yardokat, most is volt ilyenje Berriosnak. Én azt hiszem, hogy a ST-nek az a dolga, hogy "megbecsülje", hová és milyen távolságra fog a rúgás érkezni (rúgó ismerete, a labda íve, iránya, sebessége meg ilyesmik alapján) és ebből a lehető legjobbat kihozni - a visszahordó is meg a blokkoló csapat is együtt. És bizony sokszor tudnak eléggé pontosan az endzone elé érkező labdákból is lényegesen jobb mezőnypozíciót szerezni, ami most kétszer is nem sikerült. Persze tudom, hogy vannak megszerkesztett rúgások, mikor pl. Allen puntja pont Slater karjába hullik az ellenfél endzone-ja előtt 2 yarddal, de a tegnapiak nem ilyenek voltak szerintem, hanem egyszerűen a Titans ST jobban ért oda. Szóval beszélgessünk erről (ha lehet lehülyézés nélkül). :) :) :)

A probléma az, hogy ha az 5-10 yardos közé esik a laszti, lehet vakarni a fejet, hogy

A: elkapom és spurizok vele, de abban simán benne van, hogy 12 yardnál leszerelnek, fumble lesz esetleg

B: hagyom, hogy a laszti lepattanjon és imádkozom, hogy be is pattanjon az endzone-ba, mert akkor jöhetünk a 20 yardosról. Mivel ez a labda nem normális alakú, ezt sem lehet biztosra venni.

Ezért nem egyszerű az ST feladata.