Ups & Downs - 3. előszezon mérkőzés: Carolina Panthers

Kép
Ups&Downs

Péntek hajnalban lejátszotta a New England Patriots a harmadik előszezon meccsét, amelyen 10-3-ra legyőzte a Carolina Pantherst. Ahogy az eredményből is látszik, főleg a védelmek domináltak a meccsen, kevés látványos megmozdulás volt a támadók részéről. A meccset legjobban talán A tanú c. film egyik idézete foglalja össze a legjobban: "Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk." Nézzük, ki került az UP-ba és DOWN-ba!

UP

Phillip Dorsett/Jakobi Meyers: Amikor a Brady vezette támadósor volt a pályán, akkor előszeretettel kereste őket, ám Dorsett több passzt is behúzott kritikus szituációban - Meyersszel ellentétben. A draftolatlan újonc később javított, és a második sornak ő állt az élére. Mindketten 7-7 elkapással zárták a meccset, Dorsett 47, Meyers pedig 74 yardot szerzett.

Ryan Izzo: A tavaly draftolt TE nagyot lépett az 53-as keret felé a teljesítményével. A leginkább blokkolóként használható játékos egy szép elkapást mutatott be a meccs elején. Érdekes lesz, ki kerül be a TE-k közül a végső keretbe, most úgy tűnik, hogy Matt LaCosse és/vagy Izzo lesz a befutó, amíg Ben Watson eltiltását tölti.

Gunner Olszewski: Könnyen lehet, hogy a Patriots megtalálta a punt returnerét, ugyanis a fiatal játékos 4 puntot hordott vissza, 15,8 yardos átlaggal. Bár elkapóként nehéz lenne elérnie a végső rostert, a speciális egység erre esélyt adhat neki.

Calvin Munson: Munson a második félidőben ezúttal is a védelem vezéreként (zöld pötty a sisakon) szerepelt. 4 tackle-lel zárta a meccset, könnyen lehet, hogy Brandon King sajnálatos sérülése után bejátszotta magát az 53-as keretbe, köszönhetően a speciális egységben betöltött szerepének.

DOWN

Második számú támadófal: A kezdők jól védték Bradyt, ám a tartalékok (Skipper-Froholdt-Karras-Ferentz-Croston) sajnos gyengébben szerepeltek. A Panthers védelme 5 sacket ért el, ráadásul az újonc Stidhamnek is gyakran menekülnie kellett - ebből született egy fumble is. Froholdt továbbra is próbálja felvenni a ritmust, de ezúttal is volt egy holdingja. Alapvetően a büntetések sok szép játékot annuláltak az egész mérkőzés folyamán.

Jake Bailey holderként: Bailey puntjaival nem volt gond, de Gostkowski kihagyott mezőnygólja főleg az ő hibája - nem fűzővel kifelé rakta le a labdát a rúgó elé. A puntok remekül mennek neki, ezeket a hibákat az alapszakaszra ki kell küszöbölnie.

Hozzászólás

Olszewski nem csak returner lehet a speciális egységben, hanem gunner is.

Ha Baley fűzővel kifelé rakta volna le a lasztit, akkor most Gost-ot hibáztatnánk, nem? Szerintem fűzővel befelé rakta le és az a hiba. Vagy Én tudom rosszul az irányokat?

Nincs bajom Meyers-el, szeretném, ha beférne az 53-ba, de az UP-ba kerülése ezen a meccsen erős túlzás (kissé kritikátlanul indokolatlan hype). Nem csak azért mert képtelen volt elkapni TB passzait, hanem mert egyéb hibákat is elkövetett. Nem futotta meg rendesen egyszer az útvonalát, máskor meg 40 yarddal visszavetette egy off. holding-al a támadást, amikor Michel 30 yard-ot futott. (1 off. holdinggal más a down-ba került!). Meyers ezen a meccsen QB függő volt, és a 7/12, 58%-os elkapásával nem igazán említhető a 7/7, 100%-os Dorsett-el együtt, aki mindkét QB passzát elkapta. :)

Szerintem viszont UP a kezdő védelem, akik 3x is puntra kényszerítették az elit Panthers támadókat és a félidőben át sem engedték Őket a félpályán! Különösen a LB-sor és a sec. volt elemében, de Butler, Bennett (1-1 sack) is kitűnően játszott.

Froholdt, szegény, úgy tűnik örökös down lesz, ha akár csak egyszer is hibázik (pedig javul! :)). Mason 15 yard-al büntetett chop block-ja és az egy elkapásért UP Izzo holdingja meg szóra sem érdemes. :)

Munson és Olszewski UP-jával teljesen egyetértek!

Mindenben egyet értek, kivéve, hogy nem a Titans; hanem a Panthers támadók ellen fakított a kezdő védelem. :)

Részben igazat adok Hopi! Viszont van pár dolog, amiben nem feltétlen egyezik a véleményünk:)

1) Meyersnél le is írtam, hogy a második félidőben volt kiemelkedő, nyilván a holding és a rossz route az ő lelkén szárad, viszont szerintem egyszer Brady is eléggé mögé dobta a labdát (nem volt elkaphatatlan az igaz). Meyers a hatékonyságát a több yardjával kompenzálta (szerintem).

2) Valóban a kezdő védelem szépen teljesíett, reméljük így lesz az alapszakaszban is, én még picit szkeptikus vagyok:)

3) Froholdt nem lesz örökös down, de egyértelmű, hogy fel kell vennie az NFL ritmusát. Egyébként én is nagyon kíváncsi vagyok a srácra, nem véletlenül lett a negyedik körben a mienk, könnyen lehet, hogy Thuneyt nem akarja megfizetni BB. Egyébként pedig nem feltétlenül Froholdtnak ment a DOWN, hanem az egész egységnek. Izzo a holdingtól függetlenül nagyot lépett az 53-as keret felé, ezért került UP-ba:)

Szerintem azt is érdemes lenne megnézni, hogy Meyers (aki nekem amúgy szimpi), nem az első sor ellen szokott villogni... Egy jó év a gyakorlócsapatban nála meghozhatná azt az ugrást, ami az nfl-szinthez kell - most még nem látom rá érettnek. 

Hát ez bizony látatlanul is nagyon valószínű (mármint a villogás) és azt hiszem igazad van a képességeit illetően. Lehet, hogy így látják BB-ék is, azaz a korábbi évek Lucien-Carr-Webb "szindrómája" lesz érvényes. A kérdés csak az, elviszik a waiver-ről vagy sem, azaz elveszítjük vagy Nálunk maradhat a PS-ben és fejleszthetjük.

Kizárt, hogy valaki ne vinné el waiverről, ha nem lesz 53-as keretben, akkor tőle elbúcsúzhatunk:) Gyengébb előszezon teljesítmény után is vesztettünk el játékost.

Nem baj, hogy az UP-DOWN dolgot különbözően értelmezzük. :) Meyers igyekezete, hogy korábbi hibáit javítsa, dicséretes,de Nálunk alapkövetelmény is. Egy-egy sikeres akció ill. bünti pedig bárkivel "előfordulhat" és csak akkor díjaznám, ha sorsdöntően/jelentősen befolyásolja a meccset.

Meyers védelmében - csak 7/12, ami nem túl jó és én is bosszankodtam az első félidőben - hozzuk fel azért, hogy nem minden “nem elkapás (drop vagy leütötték előle)” volt az ő hibája. Határozottan emlékszem egy passzra, amit Brady mögé dobott és visszanyúlva nyakán a védővel próbálta “megszerezni” a lasztit. Ezen kívül volt még egy passz, ami a védő hibátlan munkája miatt volt elkaphatatlan. A maradék hármat viszont elkaphatta vna. ;) A 70% pedig már sokkal jobban hangzik. :) Sztem nincs “túlhypeolva”, annyit foglalkoznak vele, amennyit beletesz és mutat. Sztem ha hibázik fog kapni hideget-meleget bőven. Pl. Stidham nekem hihetetlen szimpatikus és meggyőző, mégsem kapták le a tíz körméről, pedig a szőr feláll a hátamon minden alkalommak, amikor megindul (ahogy “viszi” a labdát...). Bízom benne, hogy minden bíztató formát mutató újonc át tudja menteni a formáját az alapszakaszra is, ha valóban tűzvonalba kerül (pl. az itt boncolgatott Brady - Meyers kapcsolat meccsszituban). Go Pats! :)

Néhány snap szám:

77 offense snaps. A legtöbbet WR Jakobi Meyers (58; 75%), OG Hjalte Froholdt (49; 64%), OC James Ferentz (49; 64%), QB Jarrett Stidham (49; 64%), OT Cole Croston (44; 57%) teljesítette, a legkevesebbet RB James White (8; 10%), RB Rex Burkhead (7; 9%), OT Cedrick Lang (5; 6%), RB Damien Harris (5; 6%).

45 defense snaps. A legtöbbet SS Terrence Brooks (29; 64%), DE Ufomba Kamalu (28; 62%), CB J.C. Jackson (25; 56%), LB Calvin Munson (24; 53%), CB Joejuan Williams (24; 53%) teljesítette, a legkevesebbet CB Keion Crossen (7; 16%), DE John Simon (6; 13%), LB Elandon Roberts (5; 11%), DT Danny Shelton (5; 11%), CB Ken Webster (4; 9%), DT Adam Butler (3; 7%)

23 ST snaps. 49 játékos! szerepelt, legtöbbször CB Duke Dawson Jr. (17; 74%), CB Keion Crossen (14; 61%), LB Calvin Munson (12; 52%), RB Brandon Bolden (10; 43%).

 

Lezárult a 3. előszezon  kör, hátha érdekel még valakit az újonc irányítók teljesítménye :

Kyler Murray (1) Cardinals: 23/36, 193 yard, 0 TD, 0 INT, 13 yard futás
Daniel Jones (6) Giants: 25/30, 369 yard, 2 TD, 0 INT, 0 yard futás
Dwayne Haskins (15) Redskins: 22/41, 305 yard, 1 TD, 2 INT, 21 yard futás
Drew Lock (42) Broncos: 24/40, 220 yard, 1 TD, 1 INT, 22 yard futás *: nem lépett pályára a harmadik mérkőzésen
Will Grier (100) Panthers: 23/43, 196 yard, 1 TD, 2 INT, 25 yard futás
Ryan Finley (104) Bengals: 47/64, 414 yard, 3 TD, 1 INT, 0 yard futás
Jarrett Stidham (133) Patriots: 43/62, 506 yard, 2 TD, 0 INT, 38 yard futás
Easton Stick (166) Chargers: 24/40, 222 yard, 1 TD, 2 INT, 65 yard futás+2 TD
Clayton Thorson (167) Eagles: 18/36, 182 yard, 1 TD, 2 INT, -3 yard futás
Gardner Minshew (178) Jaguars: 43/70,  389 yard, 23 yard futás

A PR szerint pedig így áll az újonc QB-k listája. (Minimum 30 passz kísérlet figyelembevételével.)

1.Daniel Jones (6): 140,1*

2.Jarrett Stidham (133): 104,6*

3.Ryan Finley (104): 99,3*

4.Kyler Murray (1): 77,7

5.Gardner Minshew (178): 76,4

6.Trace McSorley (197): 76,3

7.Kyle Shurmur (UDFA): 75,3

8.Drew Lock (42): 71,9

9.Dwayne Haskins (15): 65,6

10.Bret Rypien (UDFA): 62,8

11.Easton Stick (166): 62,7

12.Will Grier (100): 54

13.Clayton Thorson (167): 50,9

*Megjegyzés: Stidham (62) és Finley (64) több mint 2x annyit passzolt, mint Jones (30)!

(Forrás:nflcom)