Ups & Downs - 1. alapszakasz-mérkőzés: Pittsburgh Steelers

Kép
Ups&Downs

A New England Patriots a Pittsburgh Steelers csapatát fogadta a szezon első vasárnap esti rangadóján, miután felavatták a hatodik Super Bowl bannert. Az előszezon alapján volt ok a bizakodásra, ám a teljesítmény talán minden várakozást felülmúlt, és végül nagyon simán, 33-3-ra győzött is a hazai csapat. Lássuk, kik kerültek UP-ba és DOWN-ba!

UP

Tom Brady: A 42 éves irányítóra nincsenek szavak... A mérkőzést kicsit lassan kezdte, az első pár dobása nem sikerült igazán jól, de lerázta magáról a rozsdát és hihetetlen pontos passzokat küldött az elkapók felé. Semmi jele nem látszott annak, hogy visszaesne a játékának színvonala, sőt - élesebb volt talán, mint tavaly bármikor. A meccset 24/36-tal, 341 yarddal és 3 touchdownnal zárta, ez 124-es passer ratinget jelent.

Phillip Dorsett-Julian Edelman-Josh Gordon: A Patriots elkapószekciója az utóbbi idők egyik legjobbja, ráadásul Demaryius Thomas sérülés miatt nem is játszott, csakúgy mint az újonnan megszerzett Antonio Brown, akinek hétfőn lesz hivatalos a szerződtetése. Dorsett nagyszerűen játszotta magát többször is tisztára. Négyszer vette célba Brady, négy elkapást, 94 yardot és két hatpontost szerzett. Edelman hozta a megszokott teljesítményét, a slotból indulva megint megállíthatatlan volt, 6 elkapásból 83 yardot ért el, és volt egy 32 yardos passza James White-nak A meccs - és a szezon - első touchdownját Josh Gordon szerezte egy shallow útvonal után két játékost is becsapott az oldalvonalnál és jutott be a célterületre. Összességében 3 elkapással és 73 yarddal zárt. Az elkapók már most is jól néztek ki, jövőhéten pedig csatlakozhat hozzájuk Thomas és Brown is...

Védelem: Akár csupa nagybetűvel is írhattam volna ezt a szót, nem hagytak esélyt az elvileg top offense-nek számító Steelersnek. Egy-egy hiba, hosszabb elkapás becsúszott, de remekül limitálták a futójátékot, James Conner mindössze 21 yardot szerzett, az elkapók közül pedig egyedül Smith-Schuster tudott értékelhető játékot mutatni, bár Gilmore rajta is nagyon szépen védekezett. Talán egyedül a sackek hiányoztak, de egy rossz szó sem érheti őket emiatt, Jerod Mayo és Bill Belichick nagyon összekapta a srácokat.

DOWN

Sony Michel: A tavalyi elsőkörös futónak jutott ez a hálátlan szerep, ő az egyetlen DOWN. Nem igazán működött a futójáték a meccsen, Michelnek 14 yard jött össze, 15 kísérletből. Rex Burkhead 44 yarddal zárta a meccset, de ő már a garbage timeban szerezte a yardjai nagy részét. Michel pedig javíthat a Dolphins elleni csoportrangadón vasárnap.

 

Hozzászólás

Bár minden meccsen hasonló lenne... Merjük már a védelmünket topnak nevezni! Tavaly is az volt! Ezzel nyertük meg a SB-t! Idén meg talán még jobb lehet... A támadósor meg már jobb!

Szegény Michel! Egyedül árválkodik a down-ban. Remélem jövő héten senki nem lesz ott! :))

 

Ha ez az O teljesen összeáll (fal reméljük rendben lesz), ez pusztítani fog.

ÉS jövő héten már lesz Kendricks, ÉS az ötödiken Watson, ÉS talán a szezon közepére N'Keal Harry is!! :D Tetszik, tetszik! :)

Csak Brown jött, Obi helyére:) Kendricks eltiltott volt, el kellett volna küldeni még valakit, ha az 53-ba raktuk volna.

Kendricks nem számított bele az 53ba eddig sem, szóval helyette senki, Obi helyett van AB. Anderson a PSből lett kitéve ha minden igaz

Cannon állapotáról van valami  hír ?