Nyilatkozatok 3. hét - Jets

Kép
Harmadik hét interjúk

New England Head Coach Bill Belichick

Mindig jó megnyerni egy csoportmeccset. Úgy gondolom ma sok mindent jól csináltunk. Természetesen volt néhány hiba is, olyan dolgok, amiken javítani kell, ezeken fogunk dolgozni, aztán irány Buffalo. Azt hiszem megnehezítettünk az ellenfél dolgát. Pár dolgot még jobban kell csinálnunk, ez sokat fog segíteni, dolgozunk tovább.

Milyennek látta WR Josh Gordon munkamorálját, kitartását? Sok nagy ütést kapott ma, de visszatért és nagy elkapásokat csinált.

BB: Igen, így volt. Josh nagyon keményen dolgozik mióta visszatért. Nagyon kitartó. Igaza van, kapott pár ütést középen. Ő egy nagy, erős kölyök, de ellenálló, és hatalmas mentális kitartásról tett tanúbizonyságot amikor kemény ütéseket kapva megtartotta a labdát. 

Tetszett a védelem munkája, ahogy ma végrehajtották a feladatukat? 

BB: Úgy gondolom helyenként jó csapatvédekezést játszottunk. Vannak dolgok, amiken javítanunk kell, kicsit következetesebbnek kell lennünk, az edzői stábnak is javulnia kell, de a játékosok jól felkészültek, a kommunikáció jó volt. Jól szereltünk, ami kulcsfontosságú egy olyan csapat ellen mint a Jets, akinek nagyszerű futója van [RB Le’Veon] Bell személyében, és ravasz elkapói mint [BraxtonBerrios vagy [JamisonCrowder. Ezeket a srácokat nehéz leszerelni. Pozitívumként elmondhatjuk, hogy szerelés jól ment.

Általánosságban mennyire elégedett a keret mélységével elkapóposzton?

BB: Csináltunk jó dolgokat. Több dolgon is biztosan tudunk javítani, néhány útvonal technikán, játékvariációkon. De van néhány fiatal játékosunk ezen a poszton, több közülük újonnan csatlakozott a kerethez. Josh is csak néhány hete van itt. Csak dolgozunk tovább.

Miért tették ki a keretből WR Antonio Brown-t?

BB: Fókuszáljunk a mai mérkőzésre.

Tudna beszélni a különleges csapategység egyik játékáról, amit Mattew Slater hajtott végre a mérkőzés vége felé?

BB: Nehéz játék volt, mert figyelembe kell venned visszahordót. Ha elkapja és visszahordja, nem akarsz elrohanni mellette, Matt nagyszerű munkát végzett hiszen felismerte, hogy átszáll Braxton felett a labda, megtalálta a levegőben és pályán belül tudta tartani. Az ilyen punt-ot nehéz elkapni. Még nehezebb a line of scrimmage-ről rohanva megfordulni és kezelni, esetleg a célterülettől távol tartani. Ebben valószínűleg Matt a legjobb a ligában. Sok nagy játékot csinált már karrierje során, sokat tesz érte edzésen. Jó látni, hogy a kemény munka elnyeri jutalmát, de igazi vezér is volt ma a pályán. Sokan hiányoztak ma a speciális csapatrészből de Matt előlépett, ahogy mindig is szokott.

Tudna beszélni a Le’Veon Bell elleni védekezésről?

BB: Jó csapatvédekezés volt. Senki sem tudja őt megállítani, nem tehetsz rá egy vagy két embert. A blokkolókat kell jól levédekezni, a lyukakat kell levédeni, és aztán szerelni. Ő egy nagyszerű futó. Hihetetlen az egyensúlya, ereje, jól lát a pályán. Mindenkire szükség van ahhoz, hogy megállítsuk. A játékosok jó munkát végeztek, fegyelmezettek voltak és jól szereltek.

Két fiatal játékos, Jarrett Stidham és Gunner Olszewski is olyan hibát vétett, ami sokba került a csapatnak. Mit mondana erről?

BB: Megnézzük majd a felvételeket. Sok minden van, amin ezeknél javítani lehet: edzői stáb munkája, a játék maga. Mindenkinek van még hova fejlődnie. Remélem a héten mindannyian tudunk dolgozni ezeken és előre tudunk lépni.

James White hiányában, Edelman sérülése után lehetőségük nyílt, hogy más játékosokat is bevonjanak a támadójátékba, hogyan látja?

BB: Igen, ma sokan pályára léptek. Voltak jó dolgok, sok mindenen kell még dolgoznunk és javítanunk, ezt fogjuk tenni.

Hogy látta Rex Burkhead játékát, ahogy White hiányában nagyobb szerep hárult rá?

Rex az egyik legmegbízhatóbb játékosunk. Mindhárom kísérletnél bevethető, a negyedik kísérletes rúgásoknál is tud játszani. Rettentően sokoldalú, erős fejben, nagyszerű ezköztára van. Mindig készen áll, nagyon megbízható. Szerencsések vagyunk, hogy a csapatunk tagja, jó munkát végez.

Jamie Collins sok játékot meg tudott csinálni az első három meccsen, mi erről a véleménye?

BB: Jamie jó játékos. Sok jó játékosunk van a védelemben, de valóban, Jamie sokat tett le az asztalra. Okos, jók az ösztönei, kiválóan átlátja a dolgokat. Képes a gyakorlásokon és a felvételeken látott dolgokat a pályán is megvalósítani. Örülök, hogy velünk van, jó munkát végez. 

 

 

QB Tom Brady

Menyire példázza jól a mai mérkőzés, hogy nagy előny birtokában is 60 percet kell játszani?

TB12: Igen, mindannyiunknak menni kell és játszani. Ez az NFL, bármi megtörténhet. Örülök, hogy győztünk, a védelem megint nagyszerűen játszott, nagyon örülök nekik, jó látni mire képesek.

3-dik és 22-nél a harmadik negyedben, amikor Josh Gordon felugrott és lehúzta a labdát a vonal mentén, mit jelentett az a támadóalakulatnak?

TB12: Hatalmas játék volt. Jó mezőnypozíciónk volt és Josh hatalmas játékot csinált meg, sok ilyen volt ma. Végig keményen játszott, holnap eléggé kimerült lesz. Büszke vagyok rá, arra, amit ma elért. A mai mérkőzésen az egy nagy játék volt. Mindenki keményen játszott, jó győzelem volt.

Voltak ma veszteségeik az elkapóknál. Ez okozott nehézséget? Hiszen sérültek voltak a támadófalban, nincs FB James Develin és RB James White se játszott ma. Nem volt könnyű, hiába lett 30-14 az eredmény, igaz?

TB12: Egyértelmű hogy nem könnyű. Nehéz, de ez a szezon velejárója. A veszteségek nagy szerepet játszanak. Ez egy fizikális, erőszakos sport, a fiúk nagy ütéseket kapnak és megsérülnek, és neked mindent el kell követned, hogy rendbe hozd őket, hogy mielőbb visszatérhessenek. Sok játékos küzd valamivel. Ez a játék természetes része, ez egy kemény sport.

Okoz nehézséget, hogy idegenbe mennek a Bills-hez, és menet közben kell átszervezni a csapatot?

TB12: Igen, persze. Ez is a kihívás része: sok dologra nem tudsz felkészülni, és csak próbálod a legjobbat kihozni magadból, minden mozgásban van, sokan olyan poszton játszanak, ahol még korábban soha vagy alig. De ez az NFL, itt senki sem sajnálja a másikat.

Egy csapat sem mondja: "Ó, szegény Patriots.". Senki sem sajnál minket, mi sem sajnáljuk őket.

Csak kimegyünk és próbálunk nyerni. Jó érzés 3-0-al állni, de 3 győzelemért nem adnak semmit. Ennél sokkal többre van szükségünk.

Az első három labdabirtoklásnál elég könnyen jutottak át a Jets védelmén, de végül 7 punt-tal zárták a meccset. Mi változott?

TB12: Sok minden. Meg kell néznem a felvételeket. Nem voltunk elég jók ahhoz hogy pontokat szerezzünk. Bárcsak minden támadásunkat pontokkal tudnánk befejezni. Egyszerűen csak nem sikerült.

Ha elveszít egy olyan játékost, mint WR Julian Edelman, az milyen hatással van a támadósorra?

TB12: Sokat segít, ha jó játékosaid vannak a pályán, ha a legjobbjaid játszanak. Ha hiányoznak, a dolgok nehezebbé válnak és kevesebb hiba fér bele. De minden csapatnak meg kell birkóznia ezzel. Ők [Jets] sem voltak ma mind egészségesek, sok játékosuk hiányzott. Ezzel egész évben meg kell birkózni, hozzá tartozik, aki játszik annak jól kell teljesítenie. Jó, ha mindenki egészséges, de akkor is végre kell hajtani a feladatokat. És ha nem mindenki egészséges, akkor is végre kell hajtani a feladatokat, és mi erre fogunk törekedni.

 

WR Josh Gordon

Három mérkőzés után, hogy érzi, mennyire sikerült belerázódnia a dolgokba? Mit gondol, mennyit képes még javulni?

JG: Úgy gondolom még túl korai, hogy bármennyire is komfortosan érezzem magam, még nem lehetek elégedett. Nagyon ambiciózus vagyok, szerintem a csapat is ilyen. Magasak az elvárások. Próbálok felfelé lépegetni, hogy az egyéni céljaimat és csapat céljait együtt érjük el. Még az elején vagyunk. Sok maradt bennünk ma délután, egyes dolgokat szívesen visszacsinálnánk. Megyünk tovább, ezekből megpróbálunk tőkét kovácsolni és a mérkőzések kritikus pillanataiban koncentráltnak maradni.

Két nagy elkapása is volt a mérkőzésen, egy a vonal mellett, és egy, amibe beleért egy védő. Hogyan fejleszti magát, hogy biztosan képes legyen letenni a lábait vagy megragadni a levegőben szálló labdát?

JG: Edzésen különböző gyakorlatokat végzünk az edzői stábbal, néha le kell csapni egy labdára vagy utolsó pillanatban kell elkapni passzokat. Elkapóként úgy gondolom, hogy az a megfelelő gondolkodásmód ha vadul támadod a labdád, ez a legfontosabb. Mindet nem kaphatod el, de amelyiket jó esélyed van megszerezni, az meg kell ragadnod, a legjobb tudásod szerint.

Min ment ma keresztül? Mennyire volt fájdalmas a játék az ütések után, amit kapott?

JG: Tudja, vannak hetek amikor fájdalmasabb mint máskor. Nem mindig olyan rossz a helyzet, de ez a játék része. Szerintem senki sem szereti, ha összeverik, vagy ha ki kell szállnia a játékból, de ez így megy. Talán az a legfontosabb, hogy hányszor tudsz talpra állni? Én így gondolkodom, ez az én hozzáállásom, nem számít, ha nem jutok el a fizikai teljesítőképességem határáig, majd újra kint leszek pár játék múlva. Ha az egészségi állapotom megengedi akkor kimegyek, nem számít épp mitől fáj.

 

S Devin McCourty 

Újabb mérkőzés, újabb labdaszerzés. Kezd szokássá válni?

DMC: El tudnám viselni. Csak próbálok a megfelelő helyen lenni. Sokat beszélünk róla, főleg hátul, hogy bizonyos szituációknál hol akarunk lenni, milyen formációban. Ez egy bizalmi dolog. Próbálok ott lenni ahol a corner-ek számítanak arra hogy felbukkanok, ez most úgy jött ki hogy a labda három egymást követő mérkőzésen is rám talált. Továbbra is esélyt kell adnunk arra, hogy valakit megtaláljon a labda, ha meg tudjuk tenni akkor jó védelmünk lesz. 

 

LB Jamie Collins Sr

(arról, hogy szinte előre tudja mi fog történni egy-egy játéknál)

JC: Rajtam kívül 10 nagyszerű srác van a pályán. Nem csak én, mindenki jól játszik. Megkönnyítik a dolgomat.

(a Dont'a Hightower-rel kialakult kapcsolatáról, a kommunikációról)

Ha 10 ilyen nagyszerű srác van rajtad kívül a pályán akkor meccsen bármikor bármelyikük tud nagy játékot csinálni. Mind látjuk mi történik, mindannyian tudjuk az útvonalakat és ez tesz minket igazán jóvá.

(arról, hogy nem engedett a védelem TD-t 3 mérkőzésen át)

Igen, ez átkozottul jó. Tudja, csak kimegyünk és bedarálunk mindenkit. Győzelemre játszunk. 

 

WR Phillip Dorsette II

(a folyamatos elkapások most megszakad sorozatáról, tudott-e róla)

Emiatt nem aggódom. Harmadik kísérlet volt, tudom, hogy megvolt az első kísérlet és azt is, hogy elkaptam. Ez van.

(bővülő szerepköréről, arról, hogyan nőtt fel a feladathoz)

A gondolkodásom nem igazán változott. Természetesen minden a győzelemről szól. Pörögnek az események, néha egy dolgot meg kell változtatnod, de végül is erről szól a foci. Nem tudhatod mi fog történni. Örülök, hogy tudom tartani a lépést és igazodni a játékhoz.

(hogyan kezelik a zavaró tényezőket)

Minden a fociról szól. Nem aggódunk azon dolgok miatt amikre nincs ráhatásunk, azokra figyelünk amikre van. Örülök, hogy ma tettük a dolgunk és megvan a győzelem. 

 

CB Stephon Gilmore

(Jamie Collins-ról)

Ő egy igazi nagypályás. Nagy, gyorsan szerel, nagyon sokat tesz hozzá a védekezéshez.

(arról, hogy csapat pontokat kapott)

Ez előfordul, de egy csapat vagyunk nem egyének vagy csapatrészek összessége. Csapat vagyunk és csapatként kell kijavítanunk a hibákat. 

 

TE Ryan Izzo

(a rá felrajzolt hosszú játékról)

Ez egy ilyen játék, megpróbálod eljátszani a futást, aztán átcsúszol, ha a védők ráharapnak akkor meg lehet csinálni. Tom [Brady] nagyszerű labdát dobott felém, így nagy játékot tudtunk csinálni.

(hogy üresen volt)

Kicsit meglepődtem. Régen nem voltam már ilyen üresen, jó érzés volt.

(arról, hogy ez mennyi önbizalmamat ad)

Ez nagy önbizalmat ad nekem. Szeretném segíteni a csapatot, ahogy csak tudom. Örülök, hogy lehetőséget kaptam és élni tudtam vele. 

 

WR Gunner Olszewski

(az elejtett punt-ról)

Elfogadhatatlan, erre nincs mentség. Mondták, hogy szedjem össze magam, mert a mérkőzés megy tovább, csak többet ne forduljon elő.

(milyen volt utána visszatérni a pályára)

Vissza kell menned és tenni a dolgod. Azért mehettem vissza mert bíznak bennem, én pedig meg akarom mutatni, hogy bízhatnak bennem minden helyzetben, nem csak visszahordások alkalmával. Szeretném bebizonyítani, hogy el tudom kapni a passzokat is. 

 

WR Matthew Slater

(mit mondott Olszewski-nek a punt után)

Azt, hogy fel a fejjel, mind veled vagyunk. Tudjuk milyen srác, az öltözőben mindenki bízik benne. Ilyen hibák előfordulnak. Senki sem tud többet az elvétett labdákról és a visszahordásokról mint én, szóval maradj pozitív. Támogatunk.

(a gólvonalra rúgott punt-ról)

Sokat gyakoroljuk, nyilván Jake [Baily] és én még nem tudtunk annyit dolgozni rajta, de olyan labdát adott, amit meg tudtam játszani. Jó érzés, hogy hozzá tudsz tenni valamit egy ilyen jó csapat játékához. 

 

QB Jarrett Stidham

(első NFL tétmeccse)

Nagyon, nagyon hálás vagyok, hogy pár játéknál felmehettem. Bárcsak kicsit jobban sikerült volna. Egyszerűen jobban kell dobnom. Tovább kell fejlődőm, készen kell állnom, ha rám kerül a sor.

(meglepődött-e, hogy pályára léphetett)

Akkor nem igazán számítottam rá. Készen álltam, mondták, hogy szállj be és ezt tettem. Nyilván nem szeretnél valamit így kezdeni, de nem tehetek mást, mint hogy bízok a képességeimben, és jól veszem célba az elkapókat. Sokat kell dolgoznom, ez izgalommal tölt el, de jobbnak kell lennem. 

 

Forrás:

https://www.patriots.com/news/new-england-patriots-postgame-quotes-9-22

Hozzászólás

Ugy orulok hogy J. Collins ilyen hamar visszarazodott a nagypalyasok szintjere. Csodalatosan latszodik ez a valaszain is.

(Jamie, nagyon jo kondiban vagy)
Minden csapat tarsam jo kondiban van.

(Jamie, a meccseken nagyon jol vetted eszre a lehetosegeket)
Konnyu mert 10 masik jatekos sok lehetoseget teremt

(Jamie, nagyon jo donteseket hoztal az elmult merkozeseken)
Az egesz csapat jo dontest hozott... mikor visszahoztak... ohhhh akarom mondani hogy jo gameplant keszitettunk es jo volt a vegrehejtas
 

Ami még fontosabb, hogy nem csak nyilatkozik, de játszik is.
A három mérkőzés tekintetében, két védelmi statban második (INT + PD), az összes többit vezeti (vastaggal szedve).

Player Team G Solo Ast Total Sack YdsL Stuff YdsL Int IntYds IntTD FF FRTD PD Sfty
Jamie Collins Sr. NE 3 14 5 19 2,5 15 2,5 9,5 2 74 1 0 - 3 0

Valami patriots way biztos létezik, mert azért lássák be a haterek is, hogy Collins nem volt ekkora tényező a patsen kívül. Biztos könnyebb jobb játékosok között játszani, de a feje is nagyon tiszta. Én örültem, mikor visszajött, de nem gondoltam, hogy ilyen húzóember lesz. BB tudta, mit csinál. Ez egy nagyon jó védelem, és a bajnokságot a védelmek nyerik. Ilyen kevés kapott  pont mellett a sérülések kerüljenek el minket, az elég jónak nevezhető támadók rakjanak fel 20-25 pontokat. Jó recept a 7.-hez! Go Pats!

Sőt, Collins viseli a zöld pöttyös sisakot, amin meglepődtem, mert azt hittem Hightower vagy Van Noy. Nagyon örülök, hogy itt van Collins újra, annak idején Chandler Jones-szal együtt nagyon bírtam. Nagyon jó linebacker sorunk van.

"Jó csapatvédekezés volt."

 

Minden játékosát megdicsérte akiről kérdezték, DE a védelemről csak így? Mester! Három meccsen nem kaptak ebben a szezonban, csak egy hárompontost.

A mester és Brady nem túl elégedetlenek. Ez némileg meglepő. Hisz' a Jets 14 pontja több, mint idegesítő volt, s az offense is megakadt a végére.

Előre tekintve (BB után szabadon 😄) el tudnám viselni, ha a védelem Buffalóban sem engedne TD-t. Pláne, h. nagyon úgy néz ki, ott a hazaiknál is lesz egy jó D. Lesz küzdelem a yardokért...

Akármennyire is csapatsportról van szó, mindkét TD-t egyéni hibából hozta össze a Jets. Ha a zöldek végigmasíroztak volna kétszer a pályán úgy, hogy csak asszisztál hozzá a védelem, akkor lehet, hogy BB idegesebb lenne. Így csak a két újoncot kell elővenni, és néhány száz alkalommal megnézetni velük, hogy mit rontottak el. :)

Válasz Pat Patriot üzenetére

Jó, de mit csináljanak szegények? Ők is tudják, hogy mit rontottak el, ha százszor megnézik, akkor sem fogják jobban tudni. Gyakorlás. Ez itt a megoldás. Ha sokat gyakorolnak, kisebb eséllyel rontanak. De hát ezt, gondolom, ők is tudják.

Amúgy a visszahordás, az mindig olyan mint valami orosz rulett. Egy, a pálya másik feléről feléd szálló labdát kell elkapni, úgy hogy közben látod, hogy 11 vadállat rohan feléd teljes sebességgel... nem egy népünnepély, na. Vastagon benne van, és mindig is benne lesz a hibázás. Egy jó pont az edzőknek, hogy ezt a "hülyeséget" végre nem Edelmannel csináltatják.