Ismerkedjünk: Jakob Johnson FB

Kép
Jakob Johnson

Develin sérültlistára kerülése után meg kell ismerkednünk az újonnan aktivált játékosunkkal, akire nehéz feladat hárul, ha megpróbálja betölteni az elődje után keletkezett rést. Vagy, hogy pozíciójából eredően stílusosak legyünk, meg tudja nyitni azokat a réseket, amiket elődje csinált.

Gunner Olszewski után Jakob Johnson vette át a „legvalószínűtlenebb játékos, aki a Patriots rosterére kerül” címet. 
A múlt hétvégén Johnson - aki a németországi Stuttgartból származik - lett az első játékos, aki az NFL Nemzetközi Játékossegítő programjából (IPP – International Pathway Program) került be egy csapat 53-as aktív keretébe. A 24 éves fullback azután kapta meg a lehetőséget, hogy a gyakorló csapatból előléptessék, hogy a kezdő játékos James Develin nyaksérülés miatt nem tudott részt venni a vasárnapi mérkőzésen. A Jets ellen tudott bemutatkozni, ahol 6 játék erejéig vett részt a punt visszahordó egység tagjaként és a mérkőzés végi győzelmi formáció tajaként a támadóknál is kapott két snap-et.
Johnson ezt megelőzően 4 szezont játszott Tennessee-ben a SEC egyetemi konferenciában, de ahogy Belichick a hétfői telefonkonferencia során elmondta, nem igazán voltak izgatottak áprilisban, hogy egy új FB érkezik a csapathoz.

Belichick megerősítette, hogy nem keresték volna Johnsont –aki a tavalyi szezonban TE-t játszott a Stuttgart Scorpions nevű csapatban, Németországban- a szabadügynök piacon, ha az NFL nem küldi hozzájuk. (Minden szezonban az NFL kiválaszt egy csoportot, ahol mind a négy csapat kap egy-egy játékost az IPP-ből)
BB elmondta, hogy nem sokat tudtak a játékosról, de a Tennessee edzője Butch Jones javasolta őt a Patriots számára, a többi lehetséges játékosról pedig nem sokat hallottak. Az alapján amit Butch mondott azt gondoltuk, hogy egy jó játékos lehet, aki keményen dolgozik azon, hogy folyamatosan jobb legyen, és megfelelő csapattársként tevékenykedjen.
„Őszintén, azt kell, hogy mondjam, hogy a roster 91. helyén kezdte meg hosszú pályafutását még tavasszal. Nem gondolom, hogy akkoriban bárki azt tippelte volna, hogy roster helyet kap, vagy akár bekerülhet a gyakorló csapatba. De ő folyamatosan jobb lett.” – mondta BB.
Egy átlagos edzőtábor után az előszezon mérkőzéseken pozitív dolgokat tett le a pályára például mikor a Titans elleni győztes mérkőzésen segítette Brandon Bolden TD futását azzal, hogy az egyik Tennessee védőt szó szerint kiütötte a játékból.

 

JJ

 

Nem volt meglepő, hogy nem sikerült helyet szereznie magának az 53-as keretben, de amikor végigért a waiver listán a Patriots visszaigazolta az 10 fős rendes gyakorló csapatba. [szerk.: itt fontos megjegyezni, hogy mivel IPPs ezért lehetett volna ő a 11. fő a gyakorlóban, de akkor nem lehetett volna felhozni az aktív 53-ba, így itt fontos, hogy ő normál helyet kapott, nem IPPst] 
„Amikor a kivágásom után a rendes gyakorló csapatban igazoltak vissza, akkor örültem, hogy maradt még egy kis lehetőség arra, hogy a szezonban pályára léphessek” – mondta Johnson a NESN riporterének a vasárnapi mérkőzés után.
„És ezután – mint minden gyakorló csapatos játékos – azzal a felfogással készülünk minden héten, mintha az 53-as csapat részesei lennénk, hogy ha valami történne készek legyünk élni a lehetőséggel.”
Azzal, hogy a csapat meghagyta az elméleti lehetőségét, hogy a gyakorló csapatból az 53-ba kerüljön, már látható, hogy mennyit fejlődött néhány rövid hónap alatt. Ezt a fejlődést BB is „figyelemre méltó”-nak nevezte.
„Egyértelműen megmutatta a fizikalitását és erősségét a Detroit és Tennesse elleni mérkőzések illetve előszezon edzések során.” – mondta BB. „Folyamatos munkával megdolgozott azért, hogy FB poszton ő legyen a második ember és így aktiváltuk a vasárnapi mérkőzésre. Nem mondom, hogy a fejlődése Steve Neal szintű, de valahol annak a környékén van.” – ami komoly dicséret BB részéről.
[szerk: G Steve Neal, Patriots 2001-2010, háromszoros SB győztes, úgy, hogy a főiskolán nem focizott, csak birkózott, és onnan nevelték át Guard pozícióba]
„Elképesztő keményen dolgozik” – folytatta BB. „Az elsők között érkezik minden reggel, tanulmányozza a jegyzeteit. Látod, ahogy az étkezőben ül és tanulja a playeket a jegyzeteiből. A szó szoros értelmében minden erejét beleadja a munkájába és a csapatba, amivel mindenki tiszteletét kivívta. Fiatal játékos, aki előtt hosszú út áll, sok fejlődési lehetőséggel, de nagyon keményen dolgozik érte.”
„Kaptam ezt a lehetőséget, tehát megpróbálok a legjobban élni vele.” – mondta JJ.

Azzal, hogy Develin sérültlistára került, két lehetőség van a Patriots előtt. Vagy teljesen elfelejti az annyira szeretett FB játékot, vagy megpróbálják JJ-t annyira fejleszteni, hogy tudja pótolni Develin hiányát, és akkor még pár hétig biztos velünk marad a német „Underdog”.

Sok sikert kívánok neki.

Forrás

Hozzászólás

Köszi szépen JJ bemutatását. Bevallom, eddig nálam nem volt fókuszban. 🤔

Nekem mindig az volt furcsa Develin-nel kapcsolatban, hogy ahhoz képest, hogy mindenki - beleértve az edzői csapatot is - mennyit dicséri, milyen sz*rul keres. Nem beszélve arról, hogy a feladatában folyamatosan benne van a nagysebességű ütközés, ami miatt még a többiekéhez képest is eléggé sérülés és agyrázkódás veszélyes a pozíciója.

Ez mind igaz, amit leírtál, de 2019-ben egy FB-nek ennél sokkal többet nem adhatsz. Egyszerűen ennyit ér ez a pozíció, az ő elértéktelenedésük még a futókénál is durvább.

Szeretjük az ilyen játékosokat, Amerika meg imádja az ilyen semmiből érkezett hősöket. Legyen benne néhány nagyobb játékban, osszon ki néhány mutatós blokkot, legyen futása, kapjon el 1-2 passzt, és akkor rendben lesz. 

Köszi az összefoglalót, nagyon jó lett. BB pont az ilyen játékosokat szereti, munka etika, kitartás, alázat, tanulni vágyág. Ha lesz 1-2 emlékezetes megmozdulása, simán megszeretjük mi is.

Én nagyon drukkolok neki. A leírás és a videó! alapján nagyon szimpi srác. Ahogy a preseason meccsen gond nélkül felöklelte az ellenfelet az meg valami fantasztikus.