Öt játékos, akik lehetséges csere célpontja lehet a Patriotsnak

Kép
Belichick

   Vészesen közeledik az NFL október 29-i cserehatárideje és annak ellenére, hogy a New England Patriots veretlenül áll a hatodik hét után, vannak olyan területek, ahol erősítésre lenne szüksége a a bajnokcsapatnak. Az erősítésért kiáltanak a támadósor skill pozíciói közül az elkapó és tight end szekció. A védelembe sikerült számos playmakert igazolni és ennek köszönhetően igen dominánsan kezdték az évet. Emiatt most a figyelem arra irányul a csapat részéről, hogy milyen játékosok igazolásával tudnák segíteni Tom Bradyt és a támadósort.

A Patriots sosem volt szégyenlős, ha jelentős igazolásokat kellett meglépni a szezonon belül és emiatt képesek végighívni az egész ligát, hogy elérjék a céljukat, a hetedik Super Bowlt. Íme öt elképzelés arról, hogy kik lehetnek azok a játékosok, akik „elérhető” célpontjai lehetnek a csapatnak a határidő lejárta előtt.

O.J. Howard – Tight End – Tampa Bay Buccaneers

Howard

   O.J. Howard a Tampa Bay idei támadósorának „kihasználatlan” játékosa. Az eddigi hat forduló alatt 13 elkapásból 176 yardot ért el a volt első körös játékos. A legtöbbször, öt alkalommal az első héten vették célba őt, de a szezon tovább részében a háttérbe szorult Mike Evans és Chris Godwin árnyékában.
   Ha Bruce Arians úgy dönt, hogy Howard később a kivágás sorsára fog jutni, akkor most még tudna ellenértéket kapni a 24 éves játékosért a határidő lejárata előtt, mivel 2021-ig ők rendelkeznének a tehetséges tight end játékjogával.
   A Patriots lépéskényszerben , hiszen egyértelműen ráfér az erősítés a tight end posztra. Nem csak Rob Gronkowski visszavonulása miatt, hanem mert az utóbbi hetekben a tűzzel játszott a csapat, hiszen sérülések és inkonzisztens játék volt jellemző erre az egységre.
   Bill Belichick Howard megszerzésével egy fiatal top tehetséget tudna nyújtani Josh McDaniels és Tom Brady számára, akik talán ki tudják belőle hozni azt, amit a tehetsége alapján várható lenne.
Még egy tény a játékoshoz. Howard az Alabama, tehát Nick Saban játékosa volt, ami jó ajánlólevél a Belichick számára.

 

Mohamed Sanu – Wide Receiver – Atlanta Falcons

Sanu

   A csapatnak számos manővert kellene bemutatnia a fizetési sapka átalakítása során ahhoz, hogy egy csere keretében be tudjanak fogadni egy Sanu szintű játékost és annak szerződését. A cikk megjelenése idején az Over the Cap oldal adatai szerint a New England 3.1 millió elkölthető összeggel rendelkezik, miközben Sanu 7.65 milliós szerződéssel kezdte el ezt az évet. Természetesen a szerződés összeget arányosítani kell az év további részére, de emellett is helyet kellene csinálni annak érdekében, hogy megszerezzék őt.
   Ha a csapat helyet tudna teremteni a fizetési sapkában, akkor a Sanu trade egy logikus lehetőség lenne. A csapatnak szüksége lenne arra, hogy mélyítse az elkapósort egy újabb tehetséges és tapasztalt játékossal. Jelenleg 32 elkapást és 310 yardot jegyez az elkapó, ami mellett egy touchdownt szerzett. Ha Atlantában úgy értékelik a szezont, hogy inkább a jövőre koncentrálnak, akkor gyorsan kell cselekedniük a játékos ügyében.

 

Austin Hooper – Tight End – Atlanta Falcons

Hooper

   Talán a legesélytelenebb cseréről vele kapcsolatban beszélhetünk. De van párhuzam közte és Mohamed Sanu helyzete között. Hiszen úgy néz ki, hogy lassan elúszik az Atlanta szezonja, ami miatt esélyes egy edzőváltás is. Dan Quinn vezetőedző talpa alatt forró a talaj.
   Ha úgy dönt a Falcons, hogy a szezon feladását választják és némileg változtatnának a keretükön, akkor Hooper dönthet úgy, hogy zsírosabb szerződéshosszabbítást harcolna ki magának, amivel meghosszabbítaná a lejáróban lévő szerződését. Ezt a hosszabbítást a New England is szívesen megadná neki, hiszen évről évre láthatóan fejlődik Hooper játéka mióta a ligában van. Ebben a szezonban 42 elkapása, 480 yardja és három touchdownja van. A tight end jelenleg olyan játékot nyújt, amivel joggal pályázhat egy nagy szerződésre.
   Arról sem szabad elfeledkezni, hogy Belichick jó viszonyt ápol a Falcons general managerével, Thomas Dimitroff-fal, aki a Patriots szervezetében dolgozott 2002-2007 között.

 

Emmanuel Sanders – Wide Receiver – Denver Broncos

Sanders

   Emmanuel Sanders már egy ideje a Patriots célkeresztjében van. Amikor 2013-ban a Steelers játékosa volt, a New England aláírt a játékossal egy korlátozott szerződést, ami végül a Steelers matchelt, és így nem lett a Patriots játékosa. Ezek után Sanders útja a Denver Broncosba vezetett, és azóta is a Denver játékosa.
   Jelenleg úgy néz ki, hogy a Denver egyre jobban távolodik az idei rájátszástól, így akár megléphetik azt, hogy az utolsó szerződésévében lévő Sanderstől megválnak ellenértékért cserébe. A játékos egy 2018-as Achilles-ín szakadásból tért vissza és egyelőre szolid évet tudhat maga mögött 25 elkapással, 307 yarddal és két touchdownnal. A képességei ideálisak lennének és jól passzolnának McDaniels támadósorába.

Tyler Eifert – Tight End – Cincinnati Bengals

Eifert

   Valószínűleg sok Patriots szurkoló nem őt, hanem egy másik Bengals játékost, A.J. Greent várta a lista utolsó helyére. A csapata kijelentette, hogy a játékos nem képezi semmilyen csere alapját sem, nem fogják elcserélni őt. Ezért inkább foglalkozzunk egy elérhetőbbnek tűnő játékossal!
Miután ezt a dolgot tisztáztuk, vizsgáljuk meg Eifert helyzetét, aki szintén egy olyan veterán játékos, aki szerződése utolsó évébe lépett.
   Természetesen, ha Tyler Eifertről beszélünk, akkor meg kell vizsgálnunk a csípőjével kapcsolatos kórtörténetet! SOHA nem tudott 16 mérkőzést egy szezonon belül lejátszani. Az utolsó kétszámjegyű mérkőzésszáma 2013-ban volt. Azonban ebben a szezonban eddig mind a hat mérkőzésen pályára tudott lépni. A tight end 15 elkapást, 105 yardot és egy touchdownt szerzett eddig.
   Nem feltétlenül az egyik legütősebb opció a felsorolt játékosok közül, már csak a sérülése miatt sem. De a Patriots számára  az egyik legolcsóbb és legesélyesebb célpont a listáról.

Egy másik erősítési lehetőség a csapat számára:

   Az utolsó darabja a teljes képnek, hogy minden cserénél kettőn áll a vásár. Az is simán előfordulhat, hogy nem lesz olyan csapat, aki elcserélje a játékosát és emiatt nem sikerült majd semmilyen cserét felmutatni a határidő lejártáig. Ebben az esetben a csapatnak jól kell menedzselnie a sérültlistán lévőket, akiket ugyanúgy szezon közbeni erősítésnek lehet tekinteni.

   Ilyen például a 2019-es év első körében kiválasztott elkapó, N’Keal Harry, aki a napokban kezdte meg edzéseit a csapattal, hogy visszatérjen a sérültlistáról. A kezdő baloldali offense tackle, Isaiah Wynn tűnik a csapat második választásának, akit visszahoznak a sérültlistáról. Ha ez a két játékos visszatér, a Patriots számára erősítést fog jelenteni, hiszen feljavulhat a támadófal játéka és mélyülhet az elkapósor.

Forrás: CBS Sport

Hozzászólás

Azt Reiss szerint Bennett<->Sanu csere lesz v. az a legvalószínübb

Én OJHowardnak örülnék a legjobban a többi csávó nem nagyon hoz lázba.

Meyers van olyan mint Sanu és több potnciàllal bír mint Sanders. Eifert pedig tutira nálunk kerülne IR ra.

Nem örülök ha Benett megy de szerintem a védelem elbírja.

Egyetértek veled. O.J. Howard kell, többi nem lenne akkora erősítést.

Bengalsos kollégám szerint A.J. Green cseréjére nagy az esély, hiába mondta a HC Zac Taylor, hogy nem megy sehová.

Mi a véleményetek a következő lehetőségekről:

- Antonio Brown vissza.

- Demarius Thomas vissza a Jetsből. 

 

Brown visszahozása szerintem jelenleg egy halott ügy, kb kizárt hogy megtörténjen. Abban sem vagyok biztos, hogy a liga szivesen látná viszont az ügyei rendezéséig.

Miért adná vissza a Jets??

Sanu és Sanders csupán Harry miatt tűnik feleslegesnek, Meyers előtt fényévekkel vannak..És az idei évben akarunk SB-t nyerni..Ha Harry nem tud visszajönni, akkor elkapó kell, mert 4 elkapóval nem lehet lehúzni egy szezont, főleg hogy abból az egyik UDFA (Olszewski és Slater nem fog sokat hozzátenni playoff meccsen az elkapó sorhoz). Ettől még Meyers maradjon persze és legyen idén 5.számú, aki ha pályát lát ügyeskedik..de ne rá építsünk idén, pláne ne jobb védelmek ellen.

Tight End adja magát nagyon már offseason óta, de túl drágán talán nem lenne jó..de hogy nekünk mi a drága azt BB jobban tudja :)

Ha Brown visszajönne - vagy bárhova máshova igazolna - szerintem a liga azonnal eltiltaná. Hogy idén nem lép pályára már, az tuti.

Ramsey-nél is hogy fogadkoztak, hogy nem cserélik el. Ugyan, ez csak a pávatánc a draftcetlis kondér körül. Ez üzlet, ha találkoznak az elképzelések, bárki eladó. No jó, majdnem mindenki... :o)

Thomast nem véletlenül cseréltük el szerintem, nem azért mert "nem fért be" az 53-ba. Sérülésből tért vissza, leszálló ágban van, szerintem jó oka kellett legyen annak a cserének. Még akkor is, ha azon a pár snappen amin az előszezonban pályára lépett tényleg szép dolgokat csinált - egy felejthető meccsen a harmadik soros védelem ellen. Feltehetőleg edzésen többet láttak belőle, és tudják mit csinálnak.

 

Aha, aztán a végén hozunk egy holdert akire senki sem gondolt és a SuperBowlon jól teszi le a lasztit és nyerünk a végén bevagott FG -al. 

BB fejével nem tudunk gondolkozni. Lassan 20eve próbálja megfejteni az egész liga, nekik sem ment. Lesz itt még olyan amire senki sem számít. 

Csak Sanut ne... Bár akkor végre elhinné, hogy "its Tom Brady, tho".

Annyira várja mindenki ezt a cserélgetést, így tutira nem fog történni semmi.

Én egy ilyen KVN, Akeem Ayers, Akiem Hicks féle cserének is örülnék, ahol a játékosok az előző csapatukban nem igazán tudtak kiteljesedni, aztán lám nálunk mennyire meghatározóak lettek :)

Ebbe a védelembe nehéz hozni bárkit, hiszen egy Bennett is rotációs ember csak..akkor meg mindig volt luk, ahova kellett a kukatöltelék..:)

Meglepődnék ha D-be érkezne valaki, persze BB-nél soha ne mondja senki hogy bármi kizárt lenne :)

TE/FB posztra kell valaki, úgy fest. Ha Harry és Wynn jön akkor a fal, meg a WR csoport elég bőven..

Nem a posztra értettem, hanem arra, hogy "noname" emberekből lettek meghatárotó tagjai a Patsnek (egy vagy több évre) :)

Értettem, csak noname embereket a védelmi sémába könnyebben hozol, mint elkapónak..ahova kb nekünk lehetetlen. RB van oda minek, ha a falba visszajön Wynn, akkor oda se nagyon kell senki. Egy elkapót vagy tight endet keresünk úgy fest..

Míg amikor nonameket hoztunk, akkor bőven volt luk olyan poszton, ahova simán lehet kukázni apróért valakit..

3 FB is érkezik próba játékra, ismeretlen képességűek hiszen NFL statjuk nincs, mert meccset nem játszottak, PS-ből ill. FA-ként érkeznek. (Ortiz, Charles, Aston) 

Halihóóóó,

 

Engem az is érdekelne, hogy az egyes játékosokért mi lehetne a reális ellenérték?

Howardért szerintem nem adna BB 1. kört, pedig arról írogatnak...

1.kört most csak egy ligaelit falember vagy TE érne nekünk

Wynn visszajön akkor Tackle nem nagyon kell, max olyan aki átveszi jövőre több évre Cannontól a stafétát, de ilyet meg nem kapunk 1/30 körüli pickért.. Guard poziba Thuney, Mason miatt minek adnánk ki első kört bárkiért? Főleg, hogy projektnek ott van Froholdt és még a Thuney hosszabbítás is ott lebeghet..annak semmi értelme nem lenne. Center meg megint nincs olyan, aki Andrews miatt megérné az első körös picket..persze ha Andrews soha nem jön vissza, akkor lehet center..

TightEnd is necces első körért..nincs olyan domináns elérhető. De aztán lehet OJ itt köt ki..