Ups & Downs - 9. hét: Patriots @ Ravens

Kép
Ups&Downs

A New England Patriots elszenvedte első idei vereségét - a Baltimore Ravens otthonában nem sikerült győzni, 37-20 lett a végeredmény. A meccs fontos pillanataiból a remekül játszó Ravens jött ki jobban, egy a meccs elején eléggé enerváltan játszó Patriotsszal szemben. A csapat számára most a bye week következik, van is mit rendbe tenni. Lássuk az Ups&Downs-t!

UP

Mohamed Sanu: Talán Sanu volt az egyetlen olyan játékos, aki nem hibázott a mérkőzésen, Bradyvel pedig elég jól megtalálták az összhangot - talán Gordonnal sosem volt meg ennyire. 10 elkapásból 81 yardot és egy touchdownt hozott össze. Az ő jó játéka ilyen kevés idő után, amit a csapatnál eltöltött számomra meglepő volt, remélem az újonc Harry is hasonló teljesítménnyel rukkol elő.

James White: White játékára ezúttal sem lehetett panasz, az egyik elkapásából majdnem TD lett - az ilyen momentumokra utaltam a cikk elején, illetve lehúzott egy labdát Earl Thomas mellett.

Lawrence Guy: Guy második hete teljesít jól a fal közepén. A korábbi csapata ellen pályára lépő védő 1 sackkel, 4 tackle-lel (2 TFL) és egy megszerzett fumble-lel vétette észre magát. A szezon elején a védelemből a legnagyobb kérdőjel talán a DT poszttal kapcsolatban volt, Guy egyelőre pass rushban és futás ellen is megállja a helyét.

Justin Bethel: Ismét egy korábbi Ravens-játékos, aki ezúttal is a speciális egységben alkotott maradandót; az egykori Patriotsos Cyrus Jones elejtett puntját szedte össze, remek mezőnypozíciót adva ezzel a támadóegységnek.

DOWN

Futás elleni védekezés: Írhattam volna futás elleni "nem" védekezést is, a játék ezen aspektusa a meccs nagy részében nem működött, nagyon leegyszerűsítve ezen múlott a vereség. Persze ennyire nem egyszerű a dolog, de az biztos, hogy a meccs elején nem tudta a csapat megállítani a Ravens futásait, kapott 17 pontot, Lamar Jacksonnak nem kellett megerőszakolnia magát a passzokkal. A meccset végül 210 futott yarddal zárta az ellenfél, ami borzalmasan sok.

Marshall Newhouse: Szegény Newhouse-nak úgy fest bérelt helye lesz a DOWN-ban, de ezúttal is sok hibával játszott. Engedett sack, 2 QB hit, 1 pressure és egy holding büntetés. Ha minden igaz még az Eagles elleni meccset kell "kihúzni", aztán visszatér Wynn, aki a Steelers ellen nagyszerűen játszott.

Fegyelmezetlenség: A jól működő futójáték mellett a legbosszantóbb hibák a fegyelmezetlenségből adódó sárga zászlók voltak: offside, hands to the face stb. Az ilyen típusú hibák nem megszokottak a védelemtől, látszott rajtuk, hogy meglepte őket a Ravens, illetve a szezonközi fáradtság is az egyik oka lehetett a sok hibának.

A cikk végére egy kicsit más téma - a jövőhét elején (a "kötelező" cikkek után) érkezik majd saját, szubjektív szezonfelező cikkem, ha bárkinek bármilyen felvetése, kérdése van és érdekli a véleményem, akkor azokat komment formájában várom, igyekszem majd rájuk választ adni.

Hozzászólás

Azért én érzek némi ellentmondást abban, hogy a futás elleni védekezés downban van, de Guynál ki van emelve, hogy megállja a helyét futás ellen is.

Szerintem Increay itt a szezonra gondolt, és nem erre a meccsre.  De majd Increay válaszol a felvetésedre gondolom.

Guy-nek volt még 2 QB hit-je is! (A védőinknek összesen 3!) Bár még néhányan legalább így teljesítettek volna!

Na akkor kezdem én!

Kedves Increay,

engem az érdekelne, hogy szerinted miért nem játszott Harry? Szerintem még egy magas célpont nagyon hiányzott a támadósorból. Kicsit luxusnak érzem a pihentetését.

Természetesen más is válaszolhat, ha tudja az okát! :)

Ha időd engedi én örülnék, ha érintenéd a témát a fél szezont értékelő cikkedben, hogy Brady idén mutatott játékáról mi a véleményed, ill. hogy látod velünk marad-e jövőre. Külföldi újságírók közül rengetegen más csapat színeiben képzelik el a folytatást (árulja a házát stb.). Btw szerintem nem megy ő sehova, de ez csak megérzés. :) 

Engedd meg, hogy a Harry kérdésről elmondjam a véleményem:

Edzésbe állítottuk amint lehetett, mert annyira már jó volt a lába és így szokhatja a csapatot, építheti a kémiát Brady-vel.
A szabályok értelmében aktiválni kellett, nem várhattunk vele tovább, mert akkor IR-en ragadt volna.
Az, hogy aktiválod 53-ba azzal teljesíted a szabály követelményeit. Így, hogy nem játszott, nyertünk még neki két hét tanulási lehetőséget és nem utolsó sorban két hét gyógyulási időt.
Ha sok múlt volna a meccsen és már meglett volna a bye week, akkor véleményem szerint bekerült volna a 46-os aktív keretbe és kapott volna néhány snap-et.

Már a meccs alatt írtam, hogy White játéka sokkal eredményesebb mint Sony M.-é. A futás elleni védelem gyenge volt, de azt hiszem itt is összeadódtak a problémák. Nekik is vannak futóik és elkapóik akikre ügyelni kell és ehhez pluszként jött egy most nagyon jól futó Lamar J. Ráadásul Ők pihenten érkeztek, ami csak kedvezőbb volt koncentráció szempontjából. Mi pedig fizikailag és szellemileg is fáradtabbak lehettünk. Hiszem, hogy két héttel ezelőtt vagy két hét múlva egész más lett volna az eredmény. Viszont a vereség ellenére valamint a szép számú sérült ellenére véltem biztató jeleket látni a támadásainkban. Főleg a 17:0 után. Mentünk és szépen haladtunk is át. Azt hiszem ezért jött nagyon rosszul egyik legnagyobb kedvencem (van belőlük vagy fél tucat) labdavesztése, de rá sem tudok rosszat mondani mert a többi labdát elkapdosta és már eddigi teljesítményével aranybetűkkel írta be a nevét a klub történetébe.

Ui.: Meggondoltam magamat, mert a bye week után szeretném látni az újabb győzelmünket. Igaz, hogy kedves kommentelő szurkolótársaim 9:1 arányban megszavazták számomra a szeppokut, DE a férfi nemhez tartozom és nehezen viselem a fájdalmat valamint nem bírom a vér látványát! Sorry!! :-)

Megint egyetértek a minősítéseddel, bár igazán Sanu volt folyamatosan jó, a többieknek csak egy-két remek villanása volt, de hát ez egy "ínséges" meccs volt az UP szempontjából.

Nagyon várom a "félévi" értékelésedet, mert az egyik legtárgyilagosabb cikkszerzőnek tartalak. :)

Én egy kicsit sem lepődnék meg ha a futás elleni védekezésünk még lenne párszor downban a szezon végéig. Jönnek még elég jól futó csapatok és az eddig meccseken a jól futó csapatok elég jó átlagokat futottak ellenünk. Talán ez a védelmünk legnagyobb gyengesége és erre a jobb csapatok rá is fognak játszani.

Nekem is tetszik a felsorolás, én a coach teammel vagyok kicsit furán, nem tudom őket hová tenni, van jó meg rossz érzésem is. Az kétségtelen, hogy a Ravens az első negyedben zseniális támadófal munkával a mi védőzsenijeinket gyakorlatilag kivette a játékból - pontosan tudták, hogy a második-harmadik hullám honnét és milyen ritmusban fog érkezni, és szépen meg is blokkolták a mi védőinket. A támadások meg nem mentek, kapkodással és gyengusz támadófal munkával nem tudtunk előre haladni. Aztán egyszercsak jöttek olyan játékok, amivel egyrészt megállítottuk őket, másrészt átmentünk rajtuk szépen. Itt nekem a coach team reakciója, a játékba behívott változtatások eredményesek voltak, 20-24-ig tök nyugodt voltam, hogy ezt simán megfordítjuk. Aztán mintha abbahagytuk volna a jó játékok hívását, mintha megszületett volna a döntés, hogy nem éri meg erőltetni, nem baj, ha kikapunk, de ne tegyünk bele többet, elég fáradt így is a csapat, tudjuk le oszt menjünk pihenni. És még itt sem tudom, hogy ez UP vagy DOWN döntés volt-e - persze csak megérzés/sejtés, a fene tudja, hogy ezt az öreg krampusz mennyire gondolta így. Nekem a meccs alatt végig olyan érzésem volt, hogy messze nem tettük bele az összes tudásunkat a győzelembe, mert nem az volt most a fontos, hanem inkább a Ravens feltérképezése, meg játékok (és pl. Sanu) próbálgatása. Emiatt meg egyértelműen UP lenne, mert nem volt sérülés, nem hajtottuk ki az utolsó jule energiát a csapatból és van komoly anyag a Ravensről - mert ők szerintem MINDENT megtettek a gőzelemért, sokszor rendkívül szépen játszottak, szuperül felrajzolt játékokat hívtak.

Érdekes lesz a szezon további része, szerintem egyértelműen folyamatos javulást fogunk látni a csapattól.

Halihóóóó!

Szerintem:

UP:

  • Ahogy TB megpróbálta megállítani a fumble visszahordást 😉
  • JMD, aki remekül tartalékol és történjék bármi nem hajlandó többet mutatni a playbookból
  • Collins tuti megszült mert már nem simogatta úgy a hasát, mint egy elégedett kismama
  • HR politikánk, azért alvó ügynökeink jól végzik a dolgukat

 

DOWN:

  • Lamar Jackson ha már fejbe dobja a saját csapattársát, akkor pattintsa már nekünk…
  • JE sem tud normálisan beleállni egy szaltóba (biztos Boldentől tanul...)
  • RB erőnléti edző (egy fűszálban is elesik a legjobb embere)
  • Nick Foles egyáltalán nem tiszteli Gostot…

A 0-17 től Edelman labdavesztéséig tartó időszak teljesen jó volt , én is úgy éreztem, hogy akár fordíthatnak is, ha  abból a támadásból mi szerzünk pontot, nagyon szoros meccs kerekedett volna. A labdavesztés utáni bekapott Td után már nem éreztem sem a lelki, sem a fizikai erőt a fordításhoz. A látottak alapján Sanu nagyon jó vásár volt, a támadók közül a fallal kellene valamit kezdeni, látványosan tudna javulni a futójáték, meg Brady teljesítménye is, ha ott valami fejlődne.

UPolnám :) és bízom benne, h. majd minden jól megy és jövő januárban a Gillette stadionban legyűrjük a Ravenst.

Kedves Increay,

 

1 Miért nem használjuk Jakobi Meyerst többet?

Philipp Dorsettet sem használtuk két évig pedig mindent elkapott ami felé ment

2 Newhouse helyett miért nem próbáljuk meg Korey Cunninghamot ?

Esetleg igazolni valaki mást.

3 Gunner Olszewski van elég jó hogy az 53-ban tartsuk ?

4 Damien Harris miért nem játszik ?

Nem kellene Boldent többet futtatni ?

5 Rex Burkhead elég jó ár érték arányban ?

Sérülékeny + adott minőségre gondolok

6 Bentley játékminőség romlására mi a magyarázat ?

 

Mástól is várom a válaszokat ha tudtok magyarázatok

 

Köszönöm !

 

Félreértés ne essék én végig hittem tavaly is és hiszek idén is a csapatban de ezeket s több minden mást sem értem.

Látom én is a hibákat s bízom Billben !!!

Hajrá Patriots !!!