Kinek a hibája volt? : - 9. hét: Patriots @ Ravens

Kép
Kinek a hibája volt

Ahogy szerintem mindenki, a mérkőzés után a röpke 1,5 óra alvás előtt csalódott voltam. Aztán felkeltem, átgondoltam amit láttam, és rá kellett jönnöm arra, hogy a Ravens jobb volt nálunk, és megérdemelten nyertek. A kulcs abban rejlik, hogy MOST jobb volt nálunk. De szerintem nem lesz ez mindig így. Voltak találgatások, hogy csak engedtük őket nyerni, megnéztük, mit is tudnak igazából, de a Patriots nem nyomta tövig a gázt. Nem foglalok állást ebben a kérdésben, viszont ahogy újra néztem a kulcs jeleneteket, egyre erősödött bennem az az érzés, hogy nem volt akkora különbség a két csapat között, mint ami a pontokban megmutatkozik. 

 

Szeretném ismét leszögezni: nem célom se vádaskodni, se bűnbakokat keresni, hiszen nincs is értelme, a meccset lejátszotta a két csapat, ezen semmi nem fog  változtatni. De javaslom, hogy merüljünk el abban az abszurd világban, amit úgy hívnak, hogy "HA". 

Aki nem szeretne találgatásokat, feltételezéseket, "mi lett volna ha" dolgokat olvasni, az nyugodtan zárja be ezt a cikket, főleg, ha a szokásos képi és videós elemzésre számít, mert ez most egy kicsit más lesz. 

Szóval a nüanszok játéka. Mert hogy volt sok apróság, ami akár másik irányba is elbillenthette volna a mérkőzést, az nem is kérdéses. Lássuk mire gondolok:

Amellett, hogy nem is akarom boncolgatni, hogy jogos volt-e a zászló 0-0-ás állásnál, amikor a FG előtt Calhoun bemozdult a longsnapper furcsa mozdulatára (ugyanis abból a pozícióból, amiben a LS állt, már nem szokás felnézni újra), nem tudok elmenni egy másik zászló mellett, amit Butlerre dobtak. 

Ez az eset az első negyed vége előtt 9 másodperccel történt. Butler a bírók szerint "belépett" a semleges területre, ami miatt a 2&3 kísérletből az 5 yardos büntetés után first down lett. Nézzük a képeket.

Butler alap felállásánál jól látszik, hogy tőle kettővel balra Guy keze jóval előrébb van, már majdnem a vonalon, míg Butler keze vagy egy kicsit előrébb, vagy maximum egy vonalban van a sisakjával. 

Zászló1

 

A második képen az az állapot látszik, ahol Butler a "legelőrébb" volt a mozdulata közben a vonal felé. A keze továbbra is a vonal előtt van.

 

Zászló1-2

 

És végül lássuk ugyanezt belassítva, videón. Meggyőződésem, hogy nem volt semmilyen testrésze vagy "tartozéka" Butlernek a neutrális zónában.

Zászlógif

 

És hogy miért fájó ez a büntetés? Mert a 2 & 8 helyett first down jött. És mi volt a következő play? Egy 53 yardos Ravens futás. Természetesen nem állítom, még csak véletlenül sem, hogy emiatt szúrták el a védők a szerelést annál a játéknál. Ez csupán egy egyszerű kis keringő a "mi lett volna ha" zenéjére.

 

Na, elég a bírózásból, gondolhatnánk. Sajnos azért ne olyan hevesen. Nem állítok én semmi olyat, hogy részrehajló lett volna a bírói gárda. Nem lehet egyszerű real-timeban figyelni mindenkire.

Lássuk miről is van szó: Második negyed, 08:07 van hátra, 17-0-ás vezetés a Ravensnél, viszont a Patriots jön előre töretlenül, és már a Ravens 43 yardosánál van. Ekkor Bradyre dobtak egy megkésett Intentional Grounding zászlót, ami azt takarja, hogy szándékosan dobta olyan helyre a labdát Brady, ahol nem volt elkapója, azért, hogy a védők ne tudják megszerezni a labdát. A zászlót nem vitatom, tiszta sor, jogos. Brady nyilatkozott az eset után, hiszen volt pár szava a bírókhoz az eset után, bár állítása szerint nagyon udvarias volt. És hogy miért reklamált?

Az egerem sárgával ki van emelve, ezzel próbálom jelezni Dorsett mozgását, és a szabálytalanságot, amit elkövettek ellene. Brady látta ezt a labda eldobása előtt, ezért hihette azt szerintem, hogy free play lesz belőle. Azért amellett ne menjünk el, hogy azt is mondta Brady, hogy Dorsett két irányba is mehetett volna, de ahogy látjuk, nem voltak egy hullámhosszon Bradyvel, mert Dorsett jobbra ment, a labda balra. Azonban ez semmit nem von le abból, hogy ez bizony egy nagyon fontos zászló lehetett VOLNA, de nem lett. A következő play egyébként egy Newhouse holdingban végződött, ami után punt következett. (Igaz, abból megszereztük a labdát, de ettől függetlenül ez szabálytalan volt). 

 

pickplaydorsett

 

Ígérem ez lesz az utolsó "bírózás", bár nem ez a cikk célja. Ehhez a játékhoz ennyit fűztek hozzá az amerikai szakértők a közvetítés alatt: " Amíg a bírók nem veszik észre, addig ez nem pick-play".(tehát nincs zászló).

Bárcsak észre vették volna, gondolhatnánk, hiszen 24-20-ra vezetett csak a Ravens, ami nem behozhatatlan. Viszont ez egy nagyon kiélezett és fontos 4&4 kísérlet volt, aminek a sikertelen kimenetele esetén egy távoli FG, a jogos büntetés kimérése után pedig punt következett volna. És mennyire más lett VOLNA, ha nem 30-20 az állás, hanem 24-20 vagy rosszabb esetben 27-20. 

Lássuk: Két elkapó a jobb oldalt, 1-1 védővel. A snap után keresztezik az útvonalaikat, és utána jön a tipikus pick play, tehát a támadó játékos előbb blokkolja a védőt, aki így nem tud menni az emberével. Mivel a blokkolás 1 yardon túl, és még a passzkísérlet előtt született, ez egy tökéletes példája a OPI-nak, tehát az Offensive Pass Interference szabálytalanságnak, amit 10 yarddal "jutalmaznak". 

 

Zászló3-1

 

Ugyanez  egy másik szögből. Jó a színészi alakítás, "nem én voltam" felkiáltással futott tovább az elkapó.

 

Zászló3-2

 

Most, hogy túl vagyunk a bírói dolgokon, nézzünk körül a saját házunk táján. A BostonSportjournal csinált egy kimutatást Sanu útvonalairól, ami így nézett ki:

 

Sanuravens

 

És van egy szép grafika Brady passzairól is:

bradyravens

 

Hogy ezt most miért hozom fel? Amellett, hogy le a kalappal Sanu előtt, hiszen nagyon jól beilleszkedett a csapatba, sajnos voltak hibái is a mérkőzésen. Az elsőnél Brady értetlenül néz Sanura, Burkhead is csodálkozik, hogy mit is keresett ott Sanu? Valószínűleg valami kommunikációs probléma lehetett, ugyanis kizárt, hogy kettő (sőt Edelmannal együtt 3) játékos is egy helyre fusson. Az eset egyébként egy 3&1-nél fordult elő, 17 pontos hátránynál, tehát jó lett volna előre jutni, hogy kapaszkodhasson a csapat. 

Szintén sárgával mutatom, hogy mi volt a gond. Látszik, hogy Burkhead megtorpan, hiszen Sanunak nem kellett volna ott lennie, ezzel ki is esik az ütemből, és nem tudja elkapni a labdát. 

 

BurkSanu

 

Sajnos ezzel még nem ért véget Sanu szerepe. Sokan, köztük én is bosszankodtam először azon, hogy Brady eladta a labdát. Egy INT sosem jön jókor, de most kifejezetten nem volt jó az időzítés. És hogy mi köze van hozzá Sanunak? Brady őt vette célba, mielőtt a védő telibe trafálta. A labda látszólag méterekkel túlrepült Sanu-n. De tényleg ennyire rossz volt az a dobás?

Alaposan megnézve ebből a kameraállásból a felvételt látni, hogy Sanu a futás közben lelassít, visszanéz Brady felé, és amikor látja, hogy a labda már a levegőben van, elkezd sprintelni, de addigra már késő. Biztos, hogy ezt az INT-et  Brady számlájára kell írni?

 

SanuINT

 

Szóval szumma szummárum, van még mit tanulnia Sanunak a playbookból, amire kiváló lehetőséget nyújt ez a bye week. 

 

Végül pedig következzen egy utolsó fejvakarós eset, ami utólag rosszul sült el. 4&Goal az első félidő végén, 7 pont hátrányban. Értem én, hogy a biztos 3 az épp 3 ponttal több, mint a 0, de az is igaz, hogy épp 3+1 ponttal kevesebb, mint a 7. Én abban a helyzetben azt vártam volna, hogy nekimegyünk a negyedik kísérletnek, és megpróbálunk egyenlíteni, hogy úgy mehessen a csapat a félidőre, hogy nem történt semmi, 0-0 az állás. 

És hogy miért mondtam azt a cikk elején, hogy apróságokon ment el a meccs? Miért is lett 4. kísérlet? Mutatom.

 

4és1

 

Egy cipő orr miatt. Ennyi, nem több, ami White-hoz hozzáért, mielőtt TD-t szerez. Ugye, hogy apróság?

 

Folytathatnám a cikket azzal, hogy mi lett volna HA Edelman nem hibázik, és nem lesz fumble. Vagy a 2 felpattanó labdából csak az egyiket lehalásszák a védőink. De nem teszem.

Bízom benne, hogy a fenti példákkal sikerült enyhítenem azokban a rossz érzést, akik szerint sokkal sokkal jobb csapat volt a Ravens. Mert hogy jobbak voltak, az nem kétség. Teljesen egyetértek. Amivel nem, az a fölény mértéke. Mert néha csak apróságokon múlik a siker. Bízzunk benne, hogy a következő meccseken ránk mosolyog a szerencse!

 

GO PATS!

 

Forrás: Kép1, Kép2

Hozzászólás

Szép munka a cikk, de szerintem nem Sanu hibája volt az INT. Véleményem szerint az nagyon túl lett dobva. És azért Sanu hozott is ezen a meccsen...

Ezért is dicsértem meg ("le a kalappal Sanu előtt"). Sanu 10 cm-el magasabb Thomasnál. Szerintem ha ott nem áll meg, nem törik meg a lendülete, akkor eléri a labdát, hiszen így kb 2-3 yardra maradt le. Sanu a 27 yardos vonalnál lassít le, néz hátra, és még így is majdnem odaért.  Ha elkapás nem is lett volna, de talán INT se, ha megszakítás nélkül fut szerintem. De ezt sose tudjuk meg. Ami viszont biztos, hogy Brady nem tudott tovább várni, így is elég nagyot kapott.
 

Szerk: bár soha nem játszottam elkapót sem, de úgy vélem, hogy akkor szoktak visszanézni az elkapók, amikor a labda már ott van majdnem a kezükben, hiszen ha hamarabb fordul, akkor a védő is tudja, hogy jön a labda, most kell odaütni. Minden az időzítésen múlik. Ha Sanu akkor várta a labdát, amikor hátranézett, akkor bő 15 yarddal túl ment a passz. Azt azért sokallom, Brady ennyire nem dob túl szerintem elkapót.

Szerintem az egy pillanatig sem lehet kérdés, hogy a pontkülönbség nem mutatja meg a tényleges különbséget a két csapat között. Vitán felül jobb volt a Ravens, a játék minden részében szinte, de nem sokkal, viszont a "momentum" most egyértelműen mellettük volt, Julian fumble-ja nem is jöhetett volna rosszabbkor. Ezen múlt a nagy különbség, enélkül akár nyerhettünk is volna (tudom, nincs mi lett volna ha), de még ha nyertünk volna is, a játék képe alapján a Ravens egy legalább olyan jó csapat, mint a Pats, ha nem jobb, de ahogy írtad : aznap. Ahogy a Pats sem ennyivel rosszabb csapat, mint a pontkülönbség adott. Még aznap sem.

 

Ez a tartalékolás szerintem is érdekes kérdés... hiszek is benne meg nem is. Nem tudom... :D

 

Croaker! Nem mindig látjuk egyformán a dolgokat, de ebben a cikkben tökéletesen leírtad, hogy mit gondolok a Ravens elleni meccsről. Nagyon tetszett a cikk. LFG!!!

Szomorú vagyok, hogy nem a szokásos tartalommal jelent meg a cikk, pedig a Ravens több olyan hosszú támadást vezetett, amelyet bőven lehetett volna elemezni. Itt vélt bírói hibákra meg egy Ravens-es lábra ill. a meccsen a legjobb játékosunk egyetlen vélt hibájára történik hivatkozás. :( Egy meccs utólagos értékelésében 3 dolgot nem szeretek: a "ha"-zást, a bírózást és a szerencse emlegetését. Ez a játék ennél komolyabb és nem véletlen, hogy sem a csapatok sem a játékosok általában sohasem hivatkoznak ezekre. Sajnálom, eddig nagyon kedveltem ezt a cikksorozatot.:(

Én több dolgot nem értek hopi. Kezdjük azzal, hogy nem tartottad be azt, amire a cikk elején felhívtam a figyelmet:  "Aki nem szeretne találgatásokat, feltételezéseket, "mi lett volna ha" dolgokat olvasni, az nyugodtan zárja be ezt a cikket, főleg, ha a szokásos képi és videós elemzésre számít, mert ez most egy kicsit más lesz. " 

Ha már ott bezárod, megkíméled magadat a csalódástól, hiszen tudhattad előre, hogy olyat fogsz olvasni, ami nem érdekel, nem fog tetszeni.

Másfelől, ha már megemlíted miről szól a cikk, akkor szögezzünk le pár dolgot, amellett, hogy nem egy, hanem két dolgot említettem Sanuval kapcsolatban.

Ha már "megvádolsz" azzal, hogy vélt bírói hibákról szól a cikk, akkor fussunk át rajta.

1; zászló: legyen vélt dolog, elfogadom.

2; zászló: ahogy írtam a zászló arra hibára jogos. De egyszerűsítsünk: volt kontakt Dorsetten? Volt. Két kézzel lökték hátra? Igen. Túl volt az 1 yardos kontakt határon? Igen. Szabálytalan? Igen. Akkor ebben mi a vél bírói hiba?

3; zászló: Volt kontakt? Igen. Túl volt az 1 yardos kontakt határon? Igen. Szabálytalan? Igen. Volt zászló? Nem. 

 

Magyarán 3/2-nél nincs igazad. És ha figyelmesen olvastad, akkor olvashattad, hogy azért hoztam fel ezt a 3 playt, mert vagy ezek, vagy az ezt követő játékok voltak a kulcsjátékok. Ha az első zászló a másik irányba megy, valószínű 2&8-ra nem az a játék jön, amiből 53 yardot kaptunk. Ha van zászló a másodiknál, akkor mehetünk tovább, és minimum FG távolságig eljutunk. Ha van zászló a harmadikra, akkor megállítottuk a 4. kísérletet, és punt jön. 

Sanuval kapcsolatban én még finoman fogalmaztam, a bostonsportjournal egyenesen azt mondja, hogy nem lehet kimondani, hogy jól játszott, ott több példát is felhoznak, amikor rajta ment el a play. Nem fordult meg a route-ján időben, Bradyt sackelték. Itt a felhozott összefutása Burkheaddel egyértelműen az ő sara, nem véletlenül nézett rá, és reagált rá úgy Brady és Burkhead, ahogy tették. Továbbmegyek, az is egyértelmű ebből a kameraállásból, hogy belassított a futás közben az INT-nél, ami azt jelenti, hogy nem arra számított, hogy ő kapja a labdát. Ha csak simán túldobás lenne Bradytől, akkor nem oda megy a labda, ahova ment, tehát valószínűleg még az útvonalat se jól futotta. De ha az útvonala jó, akkor miért lassított le? Egy alkalommal láttam belassítani a játékosokat a meccsen, az szándékos volt, a flea flickernél kellett eladni a futást. De itt ez nem elfogadható. Ennek az INT játéknak és az összefutásos játéknak a bemutatásánál is az volt a cél, mint ahogy a cikk címében is benne van, hogy bemutassam azt, ha valami nem jó, és valaki hibázott. Ráadásul a közvetítésből nem is lehetett látni Sanu útvonalfutását az INT-nél, ezért bátorkodtam bemutatni, mivel gondolom az olvasók jelentős részének nincs lehetősége megnézni Gamepasson.

Végezetül kritizáltam az edzői döntést 4&Goal-nál, amiből neked az jött le, hogy egy lábat hozok a cikkbe. Gondolom erre gondoltál a szerencse emlegetésére is. De azért titkon bízom benne, hogy ezt a lábbal való védekezést nem egy tudatos jó védőmegmozdulásnak tartod, és nem lesznek álmatlan éjszakáim attól, hogy én ezt szerencsés megmozdulásnak tituláltam. Ez ugyanaz az eset volt, mint a Jets ellen, amikor KVN összeszedte a fumble-t, visszavitte TD-re, és kiderült, hogy véletlenül beleakadt az egyik játékos lába. Szerencse, és kész. Egyik esetben sem mi jöttünk ki a dologból jól, sőt, most kifejetetten rosszul. És ezzel kezdtem a cikket: szerintem nem volt annyival jobb a Ravens, mint amennyire a pont mutatja, és apróságokon ment el a meccs. Egy ilyen szerencsés láb-érintés apróság.

Végezetül csak azt a tanácsot tudom adni neked, mint amit te adtál másnak alig pár napja: "Ha meg zavarnak a hozzászólásaim ugorj át", annyiban változtatva ezt, hogy ha előre szólok, hogy ha nem érdekel az ilyen megközelítés, ne olvasd el. Köszi!

A kiváncsiság nagy Úr, ezért elolvastam. :) Örülök, hogy válaszoltál, mert Én rossz meccset láttam, Nálam nem "...apróságokon ment el a meccs...". Mivel a bíráskodást és a szerencsét nem tudjuk befolyásolni, minden rendben, mindössze csak Sanu-nak kellene már végre kitűnőre megtanulni a playbook-ot. :)

Remekül rávilágítottál olyan aprónak tűnő, de annál fontosabb momentumokra, amik nagyban befolyásolták a mérkőzést. Két közel azonos erejű csapat között ezek kulcs pillanatok. És ezen a mérkőzésen mi jöttünk ki ezekből rosszul.

Az nem reális, csak elvakult szurkolói gondolat, hogy egy csapat szándékosan veszít el egy mérkőzést. Az hogy a playbook nincs teljesen kinyitva, az meg egész évben így van, nem csak ezen a mérkőzésen. De mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez a Patriots csodája, tudni kell, hogy ez a playoff contender csapatok nagy részénél így van. A playoffban elővesznek az alapszakaszban még nem használt játékokat.

Az edzői stáb sokat fog tanulni ebből a mérkőzésből, ha a Ravens eljutna az AFC döntőig, akkor ezt mindenki látni fogja, mert megverjük őket.

Én inkább az "elengedte" kifejezést használnám. Szerintem se játszottunk a csúcson, nem vettük elő a teljes arzenált a győzelemért, szerintem BB úgy volt vele, hogy ez nem a SB, ahol mindenáron nyerni kell, simán belefér a vereség, ha a győzelemhez olyan dolgokat kell elővenni, amit most még nem akart.

Az viszont biztos, hogy a Ravens sokkal többet tett bele ebbe a meccsbe, jogosan nyertek és szükség esetén kiváló elemzést lehet majd csinálni a játékaikról. :) :)

Hát elég valószínű, hogy ők sem tettek bele mindent a meccsbe, csak annyit ami a győzelemhez feltétlenül szükséges volt, így az elemzés biztos marha jó lesz, de nem biztos hogy sokat fog segíteni legközelebb.

Nézve a mai Ravens meccs eredményét, meg LJ játékát, a többi csoport állását, úgy tűnik ők lettek a fő vetélytárs az AFC-ben. A Hollók bombaformába kerültek, lehet felkötni a gatyát a következő 4 meccsre. Ha úgy alakulna, hogy a rájátszásban összekerülnénk velük, igazi horror összecsapás jöhetne össze.

Pont az jutott nekem is eszembe, hogy a KC a mai nap után talán nem lesz gond (még akkor sem ha kikapunk tőlük), a Ravens viszont komoly probléma. Ha eggyel többször kikapunk mint ők, akkor elénk kerülnek. Szóval a biztos 1. kiemeléshez minden meccset nyerni kéne, mert nem nagyon látom ezt a Ravenst ki veri meg alapszakaszban. Talán egyedül a 49ers, a többi meccsük simaliba.

Nem is kell többször kikapnunk min ők,  egyforma mutatónál is a Ravens lesz az 1. kiemelt az egymás elleni mérkőzés eredménye alapján :)

igen el vannak szállva maguktól...írónikus igaz?

A Ravens ezzel a sorsolással mindenképpen rájátszásba jut, a kérdés csak az hanyadik helyen. Ha Lamar Jackson úgy játszik ahogyan az elmúlt hetekben /sok futás és pontos passzok/ akkor ahogyan láthattuk ránk is veszélyesek. DE kérdem én? Szerintetetek ha ennyit szaladgál egy irányító /aki kvázi R backet játszik/, reálisan nézve meddig tud egészséges maradni? Kizárt dolognak tartom hogy a mostani stílussal kihúzza a playoff-ig. Valaki olyat fog ráverni, hogy lábra alig fog állni. Örülhet ha nem kell IR-ra tenni. Ha pedig elveszti a mobilitását a Ravens vele együtt süllyed vissza a középszerbe. Nem kívánok neki sérülést, de ezzel a játékstílussal nem lehet kihúzni egy egész szezont. Ezért gondolom azt hogy nem velük játszunk a SB-ért. /pl: Nézzétek meg Watsont a Texasban akinek jóval jobb keze van. A kereszt szalagszakadása óta teljesen más stílusban játszik de még így is agyon van verve állandóan amikor szaladgál/

Egész szezonban ezt játszotta Jackson és eddig sem lett semmi baja, simán elképzelhető hogy végig tudja nyomni ebben a stílusban az egész szezon t sérülés nélkül. Vick korai éveiben is voltak szezonjai amit végig tudott sérülés nélkül nyomni, pedig ő aztán rohangált rendesen. Abban viszont igazad van, hogy ez egy lényegesen kockázatosabb játékstílus, így hosszú távon nem túl egészséges.

Nem kivánunk senkinek rosszat ez így helyes. 

De mint mobilis QB minden egyes megmozdulásakor ott van egy RG III vagy épp mivel egy olyan sportág az NFL, hogy nem is kell kontakt egy húzódáshoz-szakadáshoz. Elég egy lépés lsd Demaryus Thomas... 

Ez a Bengals elleni meccs értékét tekintve irreleváns. Nem hiszem, hogy volt valaki, aki nem ilyen fölényes győzelemre számított. Durván fele annyit futottak (LJ 65 y) és kétszer annyit passzoltak, mint ellenünk. Gyakoroltak...

Mennek azért BUF-hoz, CLE-be, RAMS-hez is... 

Ravens még kétszer ki fog kapni, így nekünk is kettő vereség fér még bele. 

Egyetértek. 2 gyufa belefér, annyi lesz a Ravensnek is.

1. A Ravensnek most nagyon megy a szekér, de az NFL eléggé kiszámíthatatlan ahhoz, hogy egy csapat akár az alapszakaszon belül is hullámvasutazzon. Mint ahogyan az vagy a csapatok felénél meg is figyelhető. A rájátszás meg "külön bajnokság" lesz, az végképp kiszámíthatatlan. Illetve, valamennyire persze "kiszámítható", de ez csak egy valamekkora valószínűséget jelent.

2. Pár napja újráztam a meccset, és nekem is pont az volt a konklúzióm mint a cikkírónak. Az, hogy nem is volt itt akkora különbség, és nüanszok, meg a szerencse döntött. Ezen a konklúzión magam is csodálkoztam (az újranézés során), hiszen a meccs élőben nézésekor kis túlzással nem láttam a pipától, hogy "milyen szarul játszunk". Pedig nem is...

3. Hosszú távon a vesztes meccsekből (amelyeket persze nem kell túlzásba vinni) többet tanulunk mint a megnyertekből. Persze, ha túl sok vesztes van, akkor már megint nem sokat... Most, vagyis jelen pillanatban valóban úgy tűnik, hogy az első kiemelésért (ami megint csak nagyon fontos, mondhatni perdöntő tényezője lesz a SB-ba jutásnak) a Ravenssel kell megküzdenünk. De vajon így lesz-e ez 7 forduló elmúltával is? Nagyon kíváncsian tekintek az eljövendő események elé.

Ajánlom mindenkinek a mai 49ers-Seahawks meccset, aki még nem látta, parádés, volt minden mi szem-szájnak ingere, nekem egyértelműen a szezon megmérkőzése eddig.

Az OT nekem némiképp latymatag volt, ezzel együtt számomra nem előzi meg a múlt vasárnapi Chiefs-Titans krimit.

na most csappant meg a 49ers...ez a kopasz védelmi koordinátor úgy csinált mintha élete múlt volna 

ezek direkt rá akartak menni a veretlen szezonra

EGO

most már lehetnek kemények :)

Russell Wilson MVP formában játszik és Gordonnak kiegészülve a liga egyik legjobb elkapó sorának kell dobálnia.

Gordon nem látszik sérültnek úgyhogy marad a nem értem kategóriában az elengedese. 

Seattle mentálisan nagyon erős csapatnak látszik idén sok szoros meccset játszottak és nyertek. 

Wilson fantasztikusan tud menekülni és jól dobni.De szerintem a védelmük nyerte meg a meccset.A 24 pontból a rendes játékidőben 14-et ők szereztek.Valóban jobb Wilson mint Garoppolo,akinek 2 elvesztett fumble és egy INT róható fel,plusz legalább 4-5 olyan dobása volt,ami sima INT lehetett volna,ha a védő nem ejti el a labdát.Nekem nemcsak Gordon,de Hollister is hiányzik.Úgy fest jobb TE mint akik itt maradtak a rosteren.

A két csapat - főleg a Seattle - azért megmutatta, hogy kb. mit kell teljesítenie egy komolyabb terveket szövögető csapatnak. A Gordonnal történtek hátterét azért szeretném egyszer megtudni, mert jelenleg az a helyzet, hogy egy fantasztikus képességű, de problémákkal küzdő valakiből ujra játékost faragtunk, aztán eldobtuk, hogy máshol mutathassa meg, mit tud. De hogy miért ?  Ha maradt volna+ Sanu + a többiek, egyre jobban összeszokva Bradyval, el tudtam volna viselni a látványt. Biztos be tudtak volna az öregék valakit áldozni, hogy Sanu jöhessen és Gordon is maradhasson. Szóval kíváncsi vagyok, egyszer megtudjuk-e az okát Gordon távozásának és kíváncsi vagyok a további pályafutására is.

Rendkívül változatos és küzdelmes, azaz remek meccs volt, néhány expatrióta fellépésével is. Szinte "megható", ahogy BB-ék "ingyen" gondoskodnak a Seattle utánpótlásáról. :) Remélem, hogy pl. LaCosse majd legalább egyszer fog úgy játszani, mint Hollister a 2 utóbbi meccsen.

Rostermanagement... BB-nek tuti volt terve, de lehet nem úgy sült el, ahogy szerette volna. Vagy még nem terítette ki a kártyákat:)

Illetve ne csináljunk úgy, mintha mi nem csináltunk már ilyet:) Máshova nem kellő/kuka játékosból elite-t varázsoltunk és maximálisan hozzátett a győzelemhez.

Gordon nem azért lett elküldve, mert hozzánemértők hoztak meg egy rossz döntést. Mielőtt a döntés megszületett, a döntéshozók mindent alaposan átgondoltak és a Patriots számára legjobb megoldást választották. Ha Gordon, mindent figyelembe véve(!), hasznára tudott volna lenni a csapatnak, akkor ma Patriots játékos lenne. Képességre Julio Jones szint. De komolyan gondoljuk, hogy a káprázatos adottságait nem látta a stáb? 
Sanu hasonló típusú játékos mint Gordon. Mellette döntöttek, ráadásul jövőre is van szerződése. Dorsett más típus, ő gyorsabb és az oldalvonal mellett használható játékos. Edelman az Edelman. Harry pedig elsőkörös jövőbeli reménység.

A döntés helyes volt. Mi pedig drukkolunk Joshnak, hogy találja meg a boldogságot Seattleben és találkozzunk a Super Bowlban! 

Ha Pats - Sea döntő lesz, akkor Gordon már a mérkőzés előtt dörzsölheti a tenyerét, mert számára biztos a gyűrű, csak a tetején a logo lesz a kérdés.

Elég faramuci helyzet lenne, de simán előállhat. :)

Válasz Touchdown Tom üzenetére

Járni senkinek sem jár.

Egy bizonyos összeggel beszáll az NFL, a többit a tulajdonos fizeti, a kiosztására pedig nincs semmilyen konkrét szabályozás. A tulajdonos annyi darabot rendel amennyit akar, és annak ad, akinek akar.

A lényeg szerintem nem az, hogy csinálnak-e neki gyűrűt, hanem hogy elmondhatja-e magáról jogosan, hogy SB győztes. Persze ehhez az kell, hogy legyen címvédés.

AB és Gordon is volt aktív mérkőzésen, az én meglátásomban jár nekik a bajnoki titulus / gyűrű (bár itt tényleg a tulajnak van komoly szava, hogy ki kap).

Ha veszünk egy akármilyen harmadik számú QB-t, akkor ha ott nagy baj nem történik, akkor is megkap mindent, pedig esetleg még annyit sem volt pályán mint AB nálunk.

Sőt. Simán elképzelhető, hogy a PS-ben van hasznosabb játékos mint az aktív keretben, mondjuk az edzések folyamán véghezvitt teljesítményével. Szóval a pályáralépés sem feltétlen szükséges.

Én, a magam részéről adnék AB-nek amúgy, függetlenül mindentől ami körülötte van/volt. Leigazoltuk, páylára lépett, TD-t is szerzett. Legfeljebb adott helyzetben nem kapna meghívót a ceremóniára, megkapja postán...

NFC ben nagyon kemény harc lesz a Wild Card helyekért is.

Ez a Seahawks gyózelem sokat érhet. 

Évek óta iszonyatosan várom az NFC PO meccseit. Nagyon nincs kiemelkedő csapat és ott egy Brees/Wilson/Rodgers 3-as bárhonnan veszélyes az ellenfélre. Nagyon kiélezett meccseket szokott hozni.

AFC ilyen szempontból simább, illetve ott az érintettségből fakadóan máshogy nézem a dolgokat:) De valahol megdöbbentő, hogy egy kicsúszott Flacco győzelmen kívül 16 év alatt BigBen, Manning és Brady nyertek AFC döntőt!

A közvetítésben azt mondták Megfaragóék, hogy Gordon megint elkezdett linkeskedni, megkésett edzésről, beszélgetésekről, stb., ezt meg mint tudjuk az Öreg nem tűri, így röpült, nem tudom mennyire igaz.

A PFF szerint a 10 forduló után a Pats legjobbja CB Jonathan Jones 88,8-al és ezzel a ligában a CB-ek rangsorát vezeti!!! A védők közül összetettben 11., a futás védekezésben 3. (81,6), a passzvédekezésben holtversenyben 2. (88,7). Bravo JoJo! (Egyelőre megszolgálja a 3 év/ $21M szerződését.)

OFF

Nagyon várom már Increay félévi értékelését, de csak nem akar jönni. :(

Kicsit a szerkesztők is bye week-en vannak... Nem bántás, csak nincs mit olvasni! 😉😁

Nem nagyon van hír, ami bye week alatt jó, mert azt jelenti, hogy senkit nem tartóztattak le.

Ha megnézed, rövid héten szenvedünk, hogy minden kimenjen időre, ilyenkor meg kétszer annyi idő van, de több állandó rovatunk az meg nincs.

Belsős infó, nem mondjátok el senkinek: két cikk is folyamatban van, maholnap várhatóak. :)

Szóljatok Gronknak, hogy most lenne időszerű bejelenteni, most adná ki legjobban cikk sűrűség szempontjából.:D

Wynn-ről  van valami hír? Edzésbe állhatott már?

Nagyon el vagyok keseredve! Azt hiszem ki kell mondani, hogy vége a szezonunknak! Annyira nekilódultunk lefelé a lejtőn, hogy csoda lesz az is, ha nem esünk ki a másodosztályba! A hétvégi kiválóságok közé egy patriots-s játékos sem került még csak megemlítéses szinten sem. Sem támadók között nem volt kiváló játékos, de ezt már megszoktuk az idén ősszel, sem a speciális egységben nem találtak említésre valót. Még a harmincadik helyre sem. De ami a legfájóbb, hogy az eddig a szívünknek oly kedves védelemből sem került be senki az első tizenkettőbe sem. Ez már a vég! Nekem ne jöjjön senki olyan mondvacsinált ürüggyel, hogy nem játszott a csapatunk. Ez egy jó csapatnak nem lenne komoly akadály, de ez is mutatja, hogy mennyire mélyre süllyedtünk. Nyomjuk le valahogy a következő tíz meccset és remélem győzelemmel fejezzük be az idei bajnokságot és majd jövőre! Megint nekiugrunk, mint bolond boci az anyjának!

Ui.: Ritka sz@r volt ez a hétvége úgy, hogy annyi sok csapat játszott és egyik sem volt a szívem csücske. Most már örömmel néztem volna akár a hajnali időpontban is, pedig olyanok után olyan vagyok, mint egy falhoz vert lófarok. De már csak négy nap és egy pici föle és kiderül, hogy melyik Pats az igazi. Az első nyolc forduló csapata, vagy -horribile dictu- az ahol a hollók vájták ki a szemünk elől a győzelmet?

Amennyiben TB a Pats-ben fejezi majd be pályafutását, utoljára játszik Philadelphiában, reméljük sikerrel, mint ahogy tette Washingtonban. Ezekben a városokban legközelebb 2027-ben játszik a Pats és TB ekkor lesz 50 éves.

Kicsit off:

A USA Today riportere megkérdezte Bennett-et, hogyan sikerült a beilleszkedése a Cowboys védelemébe. A válasz: A Patriots után minden védelem megtanulása könnyű...

Az Eagles meccsünket Bill Vinovich és csapata vezeti. Ebben a szezonban bajnoki mérkőzéseken a legkevesebb büntetést osztották  ki.

Off: Podcastra mikor lehet szämitani?

Ezt láttátok?!

 

https://youtu.be/Nry3M89hpSo