Beharangozó 11. hét: Patriots @ Eagles

Kép
asdasd

Két hete a Ravens ellen elszenvedte az első vereségét a New England Patriots (8-1) a szezon során, így aztán mondhatni, hogy jókor jött a pihenőhét. A szabadságról visszatérve a csapat Pennsylvaniába utazik, hogy összecsapjon a Philadelphia Eagles (5-4) csapatával. A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap 22:25-kor kezdődik és a Sport1 élőben közvetíti.

 

A Patriots számára nagyon jókor érkezett a pihenőhét, a Baltimore elleni vereség után, így Belichicknek különösen sok ideje volt videókat mutatni a játékosainak a hibákról. Belichick egyébként 14-5-ös mérleggel rendelkezik a Patriots vezetőedzőjeként a pihenő hét utáni mérkőzéseken.

A Patriots és az Eagles 13. alkalommal fognak találkozni alapszakasz mérkőzésen. Az utolsó alapszakasz mérkőzést 2015. December 6.-án játszották a Gillettte Stadionban és az Eagles egy 35-28-as győzelemmel távozhatott.

Az utolsó mérkőzést Philadelphiában 2011. November 27.-én játszották a csapatok, amikor is a Patriots 38-20-ra legyőzte ellenfelét.

Az örökmérleg az alapszakaszban 7-5 az Eagles javára.

A Patriots mérlege az Eagles ellen idegenben 2-5, azonban az Eagles jelenlegi stadionjában, a Lincoln Financial Fielden 2-0.

A két csapat már 2-szer is találkozott egymással a Super Bowlon és mindkét fél egyszer le tudta győzni a másikat.

2005. Február 6.-án, a 39. Super Bowlon a Patriots 24-21-es győzelemmel megnyerte zsinórban 2., az utolsó 4 szezon alatt pedig a 3. Lombardi Trófeáját.

2018. Február 4.-én, az 52. Super Bowlon, egy emlékezetes mérkőzésen az Eagles le tudta győzni a Patriots csapatát 41-33-ra.

Érdekesség, hogy azzal szemben, hogy a két csapat csak 12 alkalommal találkozott egymással az alapszakasz során, már 23 alkalommal csaptak össze az előszezonban.

 

Amikor a Patriots fut

Érdekes lesz figyelni, hogy sikerült-e bármit kezdeni a futójátékkal a pihenőhét alatt. Sony Michel csupán 3.3 yardot átlagol, ráadásul az utolsó mérkőzésen mindössze 4 labdacipelést kapott. A Patriots szinte kizárólag a Shotgun formációban állt fel James Whiteal vagy Rex Burkheaddel az irányító mellett. Ráadásul ebből a felállásból egész jól teljesítettek a futók, így érdekes lesz figyelni, hogy McDaniels szerint érdemes-e ezt próbálni vagy ez csak egy anomália volt, elvégre végig hátrányban volt a csapat a Ravens ellen. Az Eagles futás elleni védelme, a sérülések ellenére is jól teljesít, mindössze 87.3 yardot engedélyeznek mérkőzésenként. Ezúttal is Fletcher Cox és Timmy Jernigan áll ennek a középpontjában.

Előny: Eagles

 

Amikor a Patriots passzol

Nem tartott sokáig, hogy kialakuljon a kémia Brady és Mohamed Sanu közt. Az elkapó 2. mérkőzésén már 10 elkapást szerzett, amiből egy TD volt. A Patriots támadóegysége, úgy tűnt jól muzsikán amikor No Huddle-el próbáltak meg haladni. A támadófal továbbra is a csapat legnagyobb gyengesége, Bradynek meg is gyűlik a baja ezzel, még ha ez sackekben nem is jelentkezik, mindössze 15-öt engedtek. Azonban a játék képe ennél rosszabb, remélhetőleg Wynn visszatérésével sokat javulnak majd. A támadóegység egyetlen konzisztensen jó teljesítményt nyújtó játékosa ezúttal is Julian Edelman, aki már 63 elkapásnál, 663 yardál és 4 TD-nél jár. Mellette még ki kelle emelni James Whiteot, aki 44 elkapásból 404 yardot és egy TD-t szerzett idén. Az Eagles passz elleni védelme szenved idén, mérkőzésenként 239 yardot enged és már 16 TD-t engedtek a levegőben. Ezt a hátsó alakzatot Brady darabokra tudja szedni, ha a támadófal elegendő időt biztosít számára Fletcher Coxal, Derek Barnettel és Brandon Grahammal szemben.

Előny: Patriots

 

Amikor az Eagles fut

Az Eagles kialakította a saját villámgyors futópárosát Jordan Howard és Miles Sanders személyében. Howard 525 yardot és 6 TD-t, míg Sanders 336 yardot és 1 TD-t szerzett. Mind a ketten 4.4 yardot átlagolnak és most a Patriots védelmével néznek szembe, amelyik 4.7 yardot engednek átlagban. Howard inkább a hagyományos futó a csapatban, míg Sanders a passzjátékból is kiveszi a részét. A Patriots LB-jeinek ráadásul nem csak velük, hanem Carson Wentz mozgékonyságával is meg kell birkózniuk, aki gyakran hagyja el a zsebet, különösen 3. kísérleteknél. Érdekes lesz látni, hogy a Patriots futás elleni védelme visszatér-e a sikeresség útjára, ami a Ravens elleni mérkőzés előtt jellemezte.

Előny: Patriots

 

Amikor az Eagles passzol

Wentz életjeleket mutatott a múlt héten, azok után, hogy a szezon első felében nagyon hullámzó volt a formája. Mindössze a 63%-os sikerességgel passzol, azonban 15 TD mellett mindössze 4-szer adta el a labdát. Nem könnyítette meg a dolgát, hogy a csapat két legjobb elkapója sok időt hagyott ki sérülés miatt, DeShean Jackson ráadásul már sérült listán is van, míg Alshon Jeffery ugyan az 53-mas keretben van, de biztosan nem játszik ezúttal sem. Wentz kedvenc célpontja idén is Zach Ertz, aki az egyik legjobb TE a ligában. A Patriots passz elleni védekezése, Stephon Gilmore vezetésével, azonban remek teljesítményt nyújt az egész szezon során, ráadásul az irányítósiettetés is működik, már 32 sacket szerzett a csapat. Sok múlik majd azon, menni ideig tartja magát az Eagles támadófala, de ez a párharc a Patriotsnak kedvez.

Előny: Patriots

 

Sérültjelentés

Kérdéses a játéka:
S Patrick Chung - sarok/mellkas
S Nate Ebner - boka/hát
RB Damien Harris - combhajlító
TE Matt LaCosse - térd
WR Gunnar Olszewski - boka/combhajlító
DT Danny Shelton - boka
DE John Simon - könyök

 

forrás: patriots.com

Hozzászólás

Ha jól tudom a Sport1-en lesz!

Jól tudod, a Sport2-ön az Albánia-Franciaország EB selejtező megy még majd ebben az időben.

Kár hogy ők is pont bye-ról jönnek. Ráadásul előtte nekünk 2x is olyan csapat jutott, amelyik onnan jött. A philly special-ért bosszút kell állni! :)

Mondjuk az nyilván hülyeség, hogy amikor az Eagles fut, akkor a Patriotsnál van az előny... Persze valószínűleg elírás. Azért a futás elleni védekezés Ravens előtti "sikeressége" nem kicsit becsapós. A Texans után ellenünk futottak a legkevesebbszer, még a legjobb rush D-vel rendelkező Tampa ellen is több mint 10-zel többször próbálkoztak. Szóval az, hogy ellenünk csak 21-szer futnak, az egyelőre a szerencsénk, persze sokat játszottunk előnyben, ez is számít.

Futókísérletenként 4,7 yarddal a 9. leggyengébb a védelme a Patsnek. Szerintem ezt adjuk oda a Phillynek. A passzjáték lesz a kulcs, Bradytől kiemelkedő meccset várok és a secondarytől is, továbbá javulást a futásban a labda mindkét oldalán. Kell a győzelem, meg kell nyugodni a Baltimore elleni vereség után.

A védelem esélye, hogy NFL-pontrekordot döntsön, sajnos már esélytelen, de biztosan lesz néhány olyan rekord, amit, ha még 5-6 meccsen jól teljesít a D, meg tud javítani. Egyébként meg ne szóljunk semmit, ez az egyik legjobb Patriots-védelem, amit valaha láthattak a New England-drukkerek.

Az Eaglesben Howard játéka kérdéses, hét közben járt is náluk Ajayi, szóval egészen biztosan messze van a 100 százalékos állapottól. Ha most nem fogjuk meg a futójátékukat akkor soha.

Fura, amit a védelem pontrekordjáról írsz! A védelmünk még most is a legkevesebb pontot kapta (jelenleg 11 pont alatti a meccsátlag), a szerzett pontokban a támadók a harmadikok. (Azt, hogy a védelem szerzett pont tekintetében hogyan áll azt nem tudom.)

Fő a változatosság! Már 5-6 hete mindig elmondom, hogy most azután szétfutjuk Őket! Egyszer be fog jönni. Azt sem bánom ha majd a Super Bowl-n. Csak addig ne kapjak infarktust!

Szerintem ez nem az a meccs lesz ahol elkezd szárnyalni a futójátékunk, az Eagles futás elleni védelme eddig elég jól teljesített, a 3,8-as átlaguk a legjobbak közé tartozik. Ezt a meccset is a passzjátékokkal kell megnyernünk.

Laci Te!

Ezek szerint nem ismered a tuti tippelés módszerét? Megteszed a rulettasztalon a pirosat, de amennyiben neked jobban tetszik, akkor a feketét. Kettő dolog lehetséges. Nyersz vagy nem nyersz, de ha nem nyersz újra megteszed és újra, és újra! Előbb vagy utóbb csak bejön az a fránya piros, de ha Te a feketét favorizáltad, akkor a fekete. Már egy ideje én is úgy érzem, hogy nagyobb az esélyem arra, hogy nyerjek a piroson, mint, hogy bejöjjön a futásra helyezett tippem. Pedig ez annak fényében lesz érdekes, hogy sosem kaszinóztam és nem is fogok soha! Viszont pecázni sem szeretek és mégis reményhalra megyek! Tudod, amelyik legutoljára hal meg. :-)

Lalas, szépen meg van vezetve, hogy milyen megváló az Eagles megfutójátéka, erre előny Patriots. Optimista gondolat vagy baki. 

Bizony egy kontender csapat ellen játszunk (hiába az 5-4), akiknek égetően fontos a győzelem. A daelaci által említett Ajayi már a roster-ükön van, de szerintem Sanders-et kell igazán megfogni, no meg a 2 TE-es támadásaikat. A futás elleni védekezésünk minősége nagyban függ attól, hogy Shelton játszik vagy sem. Amennyiben nem, talán Guy lesz középen? Harry vajon debütál? És vajon milyen szinten? Harris-t végre aktívabbá tesszük? Az Ofal végre kifoghatna egy jobb napot!... Tele vagyok kíváncsisággal és kívánsággal... Go Pats!

Off: Ha már páran a futásunkkal hazárdíroztok. Emlékeztek? Ilyen is volt...

https://index.hu/sport/amerikaifutball/2019/11/16/nfl_amerikaifutball_new_england_patriots_jonas_gray_telefontolto/amp?token=0fe7fd8ff18b302801eb60352d8b3821

Nekem most a legnagyobb kétség a két dugdosott versenyző: Harris meg Harry. Végre előjöhetnének a sötétből, mert kell valami változatosság az eddig eléggé kiismerhető támadójátékukba. Sanu eleve már egy megfejtendő elem, mert nemigen van róla még videó a Pats szisztémában betöltött szerepéről, a két újonc meg tök szűz videóilag, és Harris talán képes lehet újat hozni a futójátékba. Kezdjükmááá vazze!!!! :-D :-D :-D 

Harris és Chung nem utazik a Philly-hez! :(

Ma az egyetemi bajnokságban Tuát úgy összetörték (csipőtörés) hogy azt mondják, hogy lehet hogy a pályafutása is rámegy. Pedig 1/1 várományos volt.

Az a hír járja (kingsofboston), hogy Harry ma játszani fog. :-)

Ravens megint nem teszi meg azt a szívességet hogy kikap.

Konkrétan agyonverik szegény Texanst. Jackson szétfutja őket és még eddig senki nem vert oda neki egy rendeset. A manusz be van kenve olajjal. Szerintem.

Gronk jövő keddre nagy bejelentést ígér, kíváncsian várom mi lehet az. :)

 

Jön vissza játszani! Mi más lenne?

Ha mégis más lesz az meg nem érdekel túlságosan senkit...