Nyilatkozatok 13. hét - Patriots@Texans

Kép
Pats_logo

Lássuk mit mondtak a szereplők a második vereség után:

Bill Belichick, HC

Nem sok mindent lehet mondani. A Texans jó munkát végzett ma este mindenhol. Egyszerűen csak jobbak voltak, mint mi ma este. Büszke vagyok a fiúkra, ahogy küzdöttek és harcoltak. Jobban kell edzenünk őket, jobban kell játszanunk. Jobbnak kell lennünk, mint amik ma este voltunk. Nem voltunk elég jók egyik területen sem, ők voltak a jobb csapat. Ez azt hiszem elég jól összefoglalja.

Mennyit számított a betegség?

Nem tudom.

Aggódni kell a támadók szereplése miatt?

Mindannyiunknak jobb munkát kell végeznie. 28 pontot adtunk az ellenfélnek, és nem csináltak játékokat a rúgójátékban. Jobban kell teljesítenünk. Jobban kell edzenünk, jobban kell játszanunk.

Látott frusztrációt a támadók részéről az első félidőben?

Ahogy mondtam, nem gondolom, hogy jól játszottunk. Az első félidőben nem voltunk jók a játék egyik fázisában sem.

Mutatott a Texans különbségeket a futókban vagy a tight endekben, amit eddig nem mutattak, az alapján, ahogy a védelem felállt?

Jól hajtottak végre. Jó pár második kísérletet megcsináltak. Sok pontot szereztek a red zoneban. Nem tudtuk őket megállítani ott. Az sokat segített volna nekünk, de nem tudtuk megcsinálni.

A Delay of Game büntetésnél félrekommunikáció volt?

Nem, nem. Nem volt jó játékunk.

Tom Brady, QB

Frusztráló este nektek támadóknak. Miért volt ilyen nehéz?

Csak a végrehajtás. Jobban kell végeznünk a munkánkat. Nehéz hátrányba kerülni és visszajönni és mi egy mély gödörbe raktuk magunkat és ezt nem teheted meg idegenben.

James White azt mondta, csak a végrehajtás hiányzott, a játékok megvoltak. Egyetértesz ezzel az értékeléssel?

Nem számít. Nem csináltuk meg a munkát. A vereség az vereség, tanulunk belőle és megyünk tovább a jövő hétre.

Láttuk, ahogy lejössz a pályáról és próbálod bátorítani a fiúkat a padon. Miket mondtál nekik?

Mindannyian próbálunk jó munkát végezni ott kint, ismerjük el őket. Jól játszottak, nem csináltunk elég játékot és nem volt egy remek meccs.

Vissza tudnál vinni minket az interception-höz és elmondani, hogy mit láttál?

Eldobtam, elkapták. Rossz végeredmény.

A két pontos kísérletnél, el tudod mondani, hogyan kezelted? Úgy sejtem, nem akartál időt kérni, és amit a védelem mutatott, az nem tetszett ahhoz a játékhoz, amit hívtál.

Igen, nem tetszett, amit láttam.

És az időkérés?

Igen, nem akartunk időkérést használni, de…

Ez egy furcsa hét volt a betegségekkel és hogyan hatott a felkészülésre? Láttál valamit, amit áthoztatok?

Szerintem a fiúk keményen küzdöttek. És úgy gondolom, hogy sok nehézségen kell keresztülmenned a szezon során, és nem gondolom, hogy ezek hatással lennének a meccsre. Az a legfontosabb, hogy kitaláljuk, hogyan végezzünk jobb munkát 60 percig. Büszke vagyok a srácokra, ahogy küzdöttek a héten és egy remek csapat ellen játszottak idegenben. És ha nem játszol jól, nem nyersz. Nem érdemeltük meg.

Tudsz valamit mondani a negyedik negyedes felzárkózásotokról és a termelékenységetekről a negyedik negyedben?

Elvesztettük a meccset, szóval tudod. Vesztettünk. Tanulni fogunk belőle. Meglátjuk fel tudunk-e használni dolgokat, ahogy haladunk előre és próbálunk jobb munkát végezni.

Ezzel a sok frusztrációval, láttam, ahogy küzdesz és azt, hogy nem könnyű. Hogyan gondolkodsz a csapatoddal, az offense-el? 4 meccs van vissza, tavaly Pittsburghből 9-5-tel jöttetek el, milyen mentalitással mész előre itt ezzel a csapattal?

Olyannal, ami egész évben volt. Megpróbáljuk megtenni a legtöbbet, amit tudunk és meglátjuk, hogy jobb munkát tudunk-e végezni minden területen. Meglátjuk, hogy jó helyre tudunk-e kerülni és jó pozícióba tudunk kerülni. Ez a hét kemény volt. Hosszú lesz az út haza. Próbálunk készek lenni és visszatérni.

Eléggé tehetséges ez a csapat ahhoz támadóoldalon, hogy oda vigyen Téged, ahol lenned kell?

Ahogy mondtam, küzdünk, olyan keményen próbáljuk, amilyen keményen lehet és remélhetőleg meg tudunk csinálni elég játékot és a lehető legjobbak tudunk lenni. Ezt majd meglátjuk. Jósolhatsz stb., de ez nem erről szól. Ez arról szól, hogy kimész és csinálod. Sokan megcsinálták a játékokat ma este. Próbálunk építeni erre és meglátjuk, tudjuk-e jobban csinálni jövő héten. Köszönöm, srácok.

Devin McCourty, Safety

Hogyan összegeznéd a Texans megközelítését ma este, hol támadtak és mi okozott problémát?

Kijátszottak minket. Küzdöttünk, de az év ezen stzakában meg kell találnod az utat a győzelemhez. Azt hiszem, erre futott ki a dolog. Ha megnézed a meccset, csak néhány játék volt. Több játékot csináltak, mint mi. A lövés játék, néhány második és harmadik kísérlet, az opciós játék jó hívás volt. Több játékot csináltak meg, mint mi. Nem mintha mi nem tettünk volna meg mindent, de December van. A jó csapatok megtalálják a győzelemhez vezető utat, úgy gondolom jobb munkát végeztek, mint mi.

Az influenzával kapcsolatban, láttad, ki fog játszani és ki nem pénteken vagy szombaton?

Ahogy pénteken mondtam, ez inkább hype volt. A srácok ott voltak. A hét végére a srácok edzettek. Tudtuk, mink van. Senki nem volt a halálos ágyán. Jött a péntek, sokan készek voltak menni. Nem különbözik a sérülésektől. De láttuk, hogy ki fog játszani. Nem tudom a srácok hogyan érezték magukat, de nem nagyon akadályozta ez a felkészülésünket.

Az első két TD passznál, hogyan hozták össze a párosításokat Duke Johnson és Darren Fells számára?

Igen, az első játéknál szorosabban kellet volna fognunk. Duke Johnson egy igazán remek játékos. A backfieldről kijönni kemény, Van Noy ott a falban. De ezt tesszük mi a védelemben, keverjük a dolgokat. Aztán a megtévesztő játék, kezelnünk kell, ha a backfieldről jön. Mindkét játéknál semmi új sem volt, mintha nem láttuk volna. De ahogy mondtam, minden a végrehajtásról szól. Ez a két játék, ha megcsináljuk, megváltoztatja a meccset. De ők csinálták meg a játékot, szóval két TD egy olyan meccsen, ahol nem engedheted ezt meg. Nem engedhetünk TD-ket. Ha a vörös zónában vannak, rá kell őket kényszeríteni a field goalokra. Ez része annak, hogy jó védelmet játszol. És mi ezt ma este nem tettük. Ahogy mindig mondom, a jó csapat, jó támadók, jó védők, jó speciális egység akkor leszel, ha minden héten végrehajtasz. Nem érdekel senkit, mit csináltál múlt héten, mit csináltál a szezonban, mik a statjaid. Senkit nem érdekel. Az számít, ami ott vasárnap történik, jól kell játszani és jól végrehajtani. És mi ezt nem tettük ma este. És ha nem tesszük, maximum átlagosak vagyunk. ennyire bármelyik csapat jó. Bármelyik csapat meg tudja verni bármelyiket ebben a ligában. És amikor nem jössz és hajtod végre a feladatod a legjobb képességeid szerint, és játszol a legjobb szinten, akkor vagy meghalsz, vagy nem játszol jól és veszítesz. Mi küzdöttünk, és nyilvánvalóan adtunk magunknak esélyt a végén. De ezt tudjuk magunkról. Tudjuk, hogy nem fogjuk feladni a meccset. Megvan bennünk az a karakter, megvan a harc. De most, tudod, jó csapatok ellen, végre kell hajtanod. Ez nem csak a harcról és a kemény játékról szól. Végre kell hajtanod.

Bill Belichick edző megemlítette korábban a héten, hogy DeShaun Watson jó munkát végez a coverage felismerésében. Mit gondolsz, milyen munkát végeztetek a álcázással?

Volt, amikor jól csináltuk, és nos volt, amikor bár jól csináltuk, ő még jobban. Tudtuk, hogy meg kell nyernünk pár egy az egyben felállást. Kenny Stills egy kemény elkapást csinált a kettős mozgásból, amikor nem figyeltük a pálya közepét. Egy jó hívással két jó játékos megfogott minket. Az irányító odadobja, Jones centikre van attól, hogy megcsinálja a játékot. És ez lesz belőle. De úgy gondolom, néha jó munkát végeztünk az álcázással. És máskor, amikor jól álcáztunk, jó munkát végzett, időt nyert és hagyott időt a srácoknak, hogy szabaddá tegyék magukat. Erre fut ki az egész. Jó munkát végezhetsz az álcázással, de ahogy a labdát feladták, még mindig végre kell hajtanod.

Rossz dolog kikapni, de 10-2-vel álltok, döntetlenre álltok a Baltimore-al, érkezik a Kansas City, négy meccs van hátra. Milyen gondolataid vannak, ahogy újrarendeződtök és készültök a következő hétre?

Egyszerű. Kimegyünk és megpróbáljuk megverni a Kansas Cityt vasárnap. Ez az nekünk. Van még 4 meccsünk vissza, meg kell találnunk az utat, minden egyes alkalommal, amikor a pályára lépünk, meg kell találnunk a módot, hogy nyerjünk. Nem érdekel, hogyan. Csúnyán, sok ponttal, pontszerzés nélkül, az év ezen időszakában a jó csapatok, azok, akik a végén is ott lesznek, mind megtalálják az utat a győzelemhez. Csináltunk már ilyet. Itt az ideje, és erre fog kifutni. Minden vasárnap, kezdve a következő héttel, kilépünk a pályára, meg kell találnunk, hogy hogyan nyerünk, mert egy jó csapattal játszunk, akik jönni fognak, mindegy, hogy otthon játszunk, vagy idegenben, jönni fognak a következő héten, és készen fognak állni. A Kansas City egy jó csapat. Az AFC-ben mindannyian valamiért játszunk. Ide fognak jönni és megpróbálnak legyőzni minket és a legjobb játékunkat kell vinnünk, különben az lesz, mint itt most.

Úgy érzed, tanultál valamit a védelmetekről ma?

Megnézzük a filmet. Nem vagyok a morális győzelmek rajongója. Számomra a videóban rejlik a tanulás. X-ek és O-k. Ha látunk eltérő dolgokat, nekem az jön le belőle, hogy jobban kell végrehajtanunk a feladatunk.  Nem tanultam új dolgot a mi versengési szintünkről, az összefogásunkról és arról, hogy ki kell menni játszani. Mindannyian ismerjük a másikat. Amikor lehet, a szituációkról beszélünk. Támadói pontszerzés, onside kick, mindig beszélünk a 4 perces védekezésről, ismerjük egymást, de végül a végrehajtásról szól minden.

 

Forrás: Patriots.com

Hozzászólás

Same old TB és BB :)

DMC-nek nagyon jó a beszélőkéje. Brady már menthetetlen, őt már megfertőzte a BB-delej. :)

Nincs gond. Előbb kicsit drukkolni kell a Billsnek, utána meg szétverni Mahomesékat.

Féltem Bradyt.Karras is kiesett hetekre és Cannon még mindig betegeskedik.

Nehéz lesz őt így megvédeni.

OFF

A Colts "ellopta" a waiverről előlünk a kiszemelt K Ch. McLaughlin-t, akit azért küldött el a 49ers, mert Gould felgyógyult. (Patspulpit) :( Jelenleg a Colts roster-én két K van, Nálunk per pillanat, egy se. :(

Tegnap csak Karras és Covart nem edzett. Már csak Cannon "beteg", de korlátozottan edzett.

Bailey tud kickoffot FG-t nem rugunk neki megyunk  minden 4. re és minden TD-t 2 pontossal fejezünk be :DD

meg van oldva:D

majd Edelman megoldja :)