Nyilatkozatok 16. hét - vs Bills

Kép
nyilatkozatok eagles

Bill Belichick

BB: Jó érzés ma itt állni. Ez a csapat nagyon keményen küzdött. Nagyszerű munkát végeztek ma. Nem volt mindig tökéletes, a Buffalo egy jó csapat, ők is bent vannak a rájátszásban. De nagyon büszke vagyok a srácokra, 60 percig küzdöttek, és elég játékot csináltunk meg a győzelemhez. Volt egy nagyszerű támadásunk a negyedik negyedben, jó védekezés a mérkőzés végén, néhány jó mezőnypozíció a rúgójátékokból, annyira jó látni, hogy a sok munka meghozza gyümölcsét. Rövid hetünk volt, tudtuk mennyire fontos ez a mérkőzés és hogy mennyire nehéz a Buffalo ellen játszani, de felnőttek a kihíváshoz. Ez mind a játékosok érdeme. 

2:20-al vége előtt időt kért. Félt, hogy a Buffalo egy esetleges TD után 2-pontosra megy majd? 

BB: Csak egy időkérésük volt, úgy gondoltam, hogy próbálják majd lepörgetni az órát, ez egy jó döntés ilyen helyzetben. Az első kísérletnél ezt tették, az irányító futott, nem szereztek sokat belőle, talán veszítettek is, de az pont egy órapörgető játék volt. Csak biztos akartam lenni benne, hogy lesz elég időnk, ha szükség lesz rá. Csak egy mezőnygól kellett volna függetlenül attól, hogy milyen állásról indulunk. Ha pedig megállítjuk őket, akkor már nem tudják a térdelések után visszakapni a labdát, kevés volt az időkérésük. 

a futójátékról 

BB: A csapat jól játszott. Mindenki hozzátette a magáét. Futottunk, passzoltunk, csináltunk nagy játékokat, védekeztünk, jól teljesítettünk a rúgójátékban, csapatmunka volt. 

Tom Brady-ről mint vezér 

BB: Igen, Tom-nak nagy a versenyszelleme. Karrierje során hatalmas sikereket ért el, és ma nagy játékokat csinált amikor szükségünk volt rá. Sok jó döntést hozott. Amikor nyomást tettek rá, jól szabadult a labdától és néhány nagy játék is lett belőle. Jól futottunk, jó csapatmunka volt. Mindenki hozzátett valamit. Nem egy ember volt a pályán, hanem mindenki együtt tette lehetővé a győzelmet. 

Számított arra, hogy Julian Edelman visszatér a sérülése után?  

BB: Nézze, ő egy kemény srác. Megnézték, nem hittem, hogy gond van, de végig kell ilyenkor csinálni a protokollt, ezt tettük. 

Elandon Roberts teljesítményéről FB-ként [Full Back] 

BB: Az elején csak néhány játékra szállt be, és onnan építkeztünk. Jól él azzal a lehetőséggel, amit kapott. Így tudtuk tovább növelni a szerepét. Stabil teljesítményt nyújt. Ő egyike azoknak a kemény, fizikális játékosoknak, akiket ilyen szituációban a pályán szeretnél látni. 

Két hosszú támadást is sikerült összerakni a Bills védelem ellen. Hogy sikerült ezt véghez vinni? 

BB: Csak jó foci. Egy jó védelem ellen, az egyik legjobb a ligában, azt hiszem a legjobbak amikor az ellenfél rossz mezőnypozícióból indul. Az érdem a támadó edzőké, a terv, amit Josh és a többi edző összerakott, és a játékosok jól hajtották végre. Több rövid harmadik kísérletünk volt, ami egy jobb szituáció, különösen Tom-nak. Több opciója van, ha harmadik és három mintha harmadik és tizenhárom. Így sikerült. 

Hogy érzi, jól passzol a fejére az AFC Kelet bajnoki sapka? 

BB: Nagyszerűen. Imádom viselni ezt a sapkát. 

Mit látott ma Nick Folk-tól? 

BB: Jól találta el a rúgásokat. Múlt héten, amikor visszatért még nem volt 100%-os, de jó hete volt és a labdái magasan és középre szálltak. Ezek nagy rúgások, amik különösen fontosak egy ilyen szoros mérkőzésen. Jake Baily is nagyszerű teljesítményt nyújt egész évben, de Nick is nagyon jól teljesít a szezon második felében. 

arról, hogy Brady 8 pontos passzal kezdte a mérkőzést 

BB: Igen, ő a legjobb focit az év legkritikusabb mérkőzésein hozza, a mérkőzés legfontosabb szituációiban. Senki sem készül keményebben, mint Tom, mindig készen áll, és sok segítséget kapott a futójátéktól, a támadófaltól, az elkapóktól. Pontos volt. Ez kell mindenkitől az évnek ebben a szakaszában. Minden héten így kell játszanunk, vagy a szezonunknak gyorsan vége lesz. 

 

Tom Brady 

Jobban ki tudott bontakozni a támadójáték Edelman kiválásával, mert a Buffalo védők nem tudták kire fókuszáljanak? 

TB12: Nem láttam ilyesmit. Nehéz megítélni amíg nem néztem vissza, de mindannyian preferáljuk ha az egész mérkőzésen pályán tud lenni. Mennyit is hagyott ki, egy negyedet? Talán egy slant útvonalat futott, szerencsétlen játék volt, örülök, hogy vissza tudott térni. Nagy játékot csinált, ahogy mindig szokott. 

a felkészülésről a Bills ellen

TB12: Egy jó támadósorban mindenki hozzátesz valamit. Ha be tudod vonni mindkét tight end-et, az összes elkapót, az összes futót, azt nehéz levédekezni. Ezt jól csináltuk ma. Mindenkire figyelniük kellett, és sokan jól teljesítettek. Nagy meccs volt ez a számunkra. Kellett nekünk, jó, hogy a végén hátrányból tudtunk nyerni. 

a zsinórban 11-dik AFC Bajnoki címről 

TB12: Szerintem nagyon király. Nehéz megcsinálni, nagy erőfeszítés, sok munka, sok ember tesz bele mindent. Ez egy nagyszerű jutalom. Jó tudni, hogy a győzelemmel bajnok leszel. Örülök ennek, a csapatnak, az edzői stábnak, a családjainknak, a szurkolóinknak. Remélem tudunk ebből építkezni és jól játszani következő héten. 

Hogy értékeli magát, mint "vezető" blokkoló [Tre'Davious White ellenében] 

TB12: Elég gyenge vagyok mindenben a passzolást leszámítva. Csak próbáltam az útjába kerülni. Végül jól sikerült, kemény futás volt N'Keal Harry-től és egy jó játék a mérkőzést nézve. 

Jól passzolt ma, pedig nemrég még a sérültlistán volt. Hogy érzi magát így a szezon vége felé? 

TB12: Jól érzem magam. Ez egy új sérülés volt, nem a régi könyökprobléma. Rendben leszek, köszönöm az aggodalmat. 

 

Rex Burkhead 

arról, hogyan állt a játékhoz a labdavesztés után 

RB: El kell felejtened, meg kell értened, hogy még sok van hátra a mérkőzésből, hogy még tudsz hozzátenni és így pozitív lesz a végeredmény. Mindig erre gondoltam amikor a pályára léptem, amikor tehettem valamit, igyekeztem a legjobbamat nyújtani. 

 

Julian Edelman 

a csoportgyőzelemről 

JE: Sokat jelent. A szezon előtt ez az egyik első cél, amit kitűzöl magadnak. Jó érzés volt kimenni és megharcolni érte. 

pass interference-ről amit rá dobtak be 

JE: Ezek kemény játékok, gyorsak. Egy lapos slant útvonalat futottam. Emberfogásban voltak, próbáltam lerázni az emberemet. Ahogy bevágtam hirtelen ott volt az a srác az arcomban. Próbáltam védeni magamat, aztán láttam 3 sárga zászlót. Kemény játékok ezek. 

 

Nick Folk 

csoportgyőzelemről 

Nagyon régóta nem voltam már csoportgyőztes. Kétszer voltam NFC Kelet győztes a Dallas-szal, de az már régen volt, 10 évnél is régebben. Jó érzés. 

 

Forrás: patriots.com

Hozzászólás

Elandon Roberts nyilatkozata: "On every play, I just be like: whoever steps in my way, I’m going to run through their f---ing face."

Boldog Karácsonyt! ;)

Elandon Robertsnek most méltán kellene bekerülnie az UP-ba. Úristen mennyit szapultuk - megjegyzem joggal, viszont megtalálták a neki való szerepet és ebben SOKKAL jobban tudja a csapatot segíteni. Halleluja!!! :-) :-) :-) 

Most így hirtelen nem is tudnám megmondani, hogy Allen-t, vagy Roberts-et akarta a nép többször cut-olni :)

Hát én ebben bizony élen jártam és most örömmel megkövetem így a távolról is Robertset - bitang blokkokat osztott ki tegnap. Megtalálták a helyét, amit ért és tud is csinálni. Még nem Develin, de jövőre KÉT halálos fullbackünk lehet, ha James visszajön. Na, akkor fog a futás menni erősen. :-) :-) :-)

Hát Roberts-et senki sem dicsőítette LB-ként. Noha a leggyorsabb (és egyben a legalacsonyabb és legkönnyebb) a LB-eink közül, úgy rémlik, a legtöbb hibája LB-ként a rossz szögválasztásból/"túlfutásból" és szerelési technikából adódott. FB-ként (ami kicsit kamikáze poszt) talán sokkal konkrétabb/egyszerűbb a feladata, mert aztán keménység szempontjából az egyik legjobb a csapatban, ráadásul ismeri a védőoldali játékokat is. Nem is tudom, hogy van-e a ligában ilyen könnyűsúlyú FB. :)

Ezzel a győzelemmel megint tartanak tőlünk az ellenfelek főleg hogy a rájátszás a Patriots világa.