A hét jelenete - Wild Card mérkőzés: Patriots vs Titans

Kép
Hét jelenete_resize

Utoljára jelentkezik ez a rovat ebben a szezonban, már ami a friss jeleneteket illeti. Ugyanis nem véletlenül volt minden héten szavazás, volt értelme, hiszen így az ínséges közel 9 hónapban is lesz min nosztalgiázni, hiszen a heti 1-1 győztes továbbjutott a "rájátszásba", és újra lehet majd szavazni a jelenetekre mindaddig, amíg meg nem találjuk közösen az Én Legszebb Támadó és az Év Legszebb Védő jelenetét. 

De most térjünk rá a Wild Card körre, amire mindannyian szeretnénk jobb emlékekkel visszagondolni...de akárhányszor nézem a meccset, mindig ugyan az a végeredmény. Sajnos ez ilyen, de fel a fejjel, mindjárt szeptember :)

 

A hét támadó jelenetei:

1; Benjamin Watson utolsó elkapásainak egyike

Máig szívesen nézegetem azt az ominózus szerelését, amikor az egész pályán átlóban végigrohanva az utolsó pillanatban üti ki a pályáról Bailey-t. Sajnáltam, hogy elkerült a csapatból, és örültem, hogy visszatér. Az utolsó Patriotsos meccse is jól sikerült, a 4 lehetséges labdából hármat elkapott 38 yardért. Íme a leghosszabb, mindjárt a mérkőzés elején, 22 yardért.

 

T1

 

2; White megiramodott a nagyok mögött

Másik kedvencem White, aki teszi a dolgát, semmi feltűnősködés, túlzott ünneplés, keménykedés. Valódi szerény és alázatos játékos, nagy tehetséggel megáldva. Ebben a jelenetben három "nagytestvér" kíséretében futott 29 yardot Brady screen passzából.

 

T2

 

3; Michel és Edelman stiff arm-al operál

Néha néha, ha a fal is úgy akarja, Michel is tudott nagy játékot csinálni. Ha még elkapni is tudna, milyen jó lenne. Így szinte tuti ha az ő nevét látjuk a statisztikában, az nem az elkapás, hanem a futás miatt van. (247 futás 12 elkapás) 

 

T31

 

Bekerült még egy jelenet, amiben ugyan a labda Michelnél van, de Edelman-t szeretném kiemelni. Ez a futás sehol nem lett volna (szinte), ha Edelman egy kézzel nem tudja így métereken át tolni Logan Ryan-t. Hihetetlen...Vagyis csak simán: Edelman!

 

T32

 

4; Julian, get in your post!

Avagy Julian, menj már a helyedre, egy kicsit sarkítva a fordítást. Brady úgy átverte a védőket, ahogy illik. Edelmannal kiabál látszólag, majd a mi 11-esünk balról jobbra átfutva érintés nélkül jut be a célterületre. Érdemes megnézni az Edelmant örző Logan Ryan 10 pontos műesését középen. 

 

T4

 

A hét védő jelenetei:

1; Butler szép védekezése

Az egyik legjobban fejlődő pufi szerintem Butler volt az idén. Itt éppen egy 3&3 játéknál ütött bele a labdába. Ha megnézitek, ez egy biztos first down lett volna. Jövőre foly. köv! (remélem!)

 

V1

 

2; Kyle Van Noy fumble - Simon sack

KVN csodásan pörgött le a falemberről, és ütötte ki Tannehill kezéből a labdát. Pechünkre a labda nem hozzánk pattogott, az irányító össze tudta kaparni a földről. A végén Shelton csukafejesének KVN örült vélhetően a legkevésbé :)

 

V2

 

3; Harmon INT, ahogy az lenni szokott

Harmontól már megszoktuk, hogy jókor van jó helyen, és hozzá pattan minden labda. Ezúttal azonban jó messziről érkezett, és egy szép vetődéssel szedte össze Tannehill rosszul megdobott labdáját. 

 

V3

 

4; Az utolsó utáni szalmaszál

Tudjuk hogy került Logan Ryan kezébe a labda (köszi Sanu), így a meccs eldőlhetett volna végképp, ha a 2 pontos kísérlet is sikerül. A srácok azonban összekapták magukat, és megállították az addig szinte megállíthatatlan futást. Kár, hogy utána tudjuk mi lett a meccs vége...

 

V4

 

Hozzászólás

Off: Brady az új insta bejegyzése szerint még nem fejezi be. Azt pedig már csak remélem, hogy nem is igazol máshova... (bár tudom, ezt a reményt itt nem mindenki osztja) 

Előbb utóbb biztos ki fog derülni mit akar BB, mert március közepéig meg kell állapodniuk a folytatásról, különben Brady szabadügynök lesz.

Valóban szűkült a lehetséges variációk száma. Márcsak az a kérdés, hogy marad-e, vagy megy, ha igen, hová. Most mindenki az információmorzsákra fog figyelni. A  maradása nemcsak tőle függ, ha megy, remélem nem alázza le magát valami méltatlan helyen. Nem szeretnék egy nimbuszromboló kínlódást végignézni. Az NFL nem olyan mint a foci, hogy nagy pénzért elmegyek levezetni az USA -ba, v. az arabokhoz és én vagyok a császár.

Maximum két klub van ahol viszonylag színvonalas a keret és kellhet,mint irányító.A Colts és a Chargers.Utóbbi azért,mert Kaliforniában van és oda fog költözni,ha visszavonul.A többi jobb klubnak van irányítója,az egész gyengékhez meg nem fog menni

Szerintem New Yorkba fog költözni. Ott vettek lakást és a gyerekek is oda mennek iskolába. Ezért féltem én a Giantstől, amikor komolyan felmerült, hogy JMD ott lesz HC.. Azt simán el tudtam képzelni, hogy elmegy egy kis merchandisingre a Nagy Almába, Jonest tanítgatni két évre.

Szerintem JMD kívül más offens koordinátorral már nem fog dolgozni.Így vagy mindketten maradnak vagy ugyanoda távoznak.

Az a White futás mennyire szépen meg volt tervezve és végrehajtva - de jó lett volna ebből még látni!

A Watson passz meg...igazi lézer passz volt, nem kellett méterekre elszakadni a védőtől, csak olyan helyre dobni, ahol ő már nehezen férhet hozzá, viszont az elkapónk igen. És ez nem megy a többiekkel?

Köszönjük Croaker az idény során összeállított válogatásokat, mindig kaptunk ettől egy kis plusz élményt a meccs után - és sokkal inkább pozitív élményeket.

Ja, és a Jules -TD... A Falcons ellen ugyanezt játszották el White-tal a direct snapnél. Mintha White nem tudta volna a helyét, Brady üvöltözik vele, odaparancsolja maga mellé a látszólag tök homály futót - és az egész játék így volt kitalálva! Az IS zseniális volt, min ez. És nem mellesleg könnyű TD.

Ez jó...

Nézd, az biztos, hogy vannak nagyon jól megtervezett játékaink, a fentiből pl. az első White futás is, amikor a védőfal mögé Brady bedobja Whitenak, akinek ott már nyílt terepe van, azt eleve így tervezték, aztán a másik a Michel futás, ahol képesek voltunk utat nyitni, működött, sok yardot szereztünk vele. És egyszercsak abbahagytuk. Persze, tudom, az ellenfél is a pályán van, de pont ezt vártuk volna, hogy akkor mi is változtassunk. A mi koordinátorunk is legyen legalább olyan jó, mint az övék.:)

Vagy ott vannak a minket leginkább bántó 1 yardos futások - a fene tudja, hogy JMD-nek milyen készlete van RZ játékokból, de nekem az az érzésem a látottakból meg pláne az eredményből, hogy nem megfelelő. Legalábbis erre a támadófal tömegre, gyorsaságra, erőre plusz futási képességre nem megfelelő. 1 yardról erőből be kellene tolni a védőfalat úgy, hogy a támadóknak megvan az a mozgási előnye, hogy ők indulnak. Erre nem volt megfelelő eszköztára többszörre sem.

Szóval összességében én idén inkább azt érzem, mintha nem készülnénk fel az ellenfelekből és a játéktervet se alakítottuk a meglévő képességekhez. Az az egy látszott, hogy Harryt bevontuk kb. háromszor a keresztbe futásokba és leginkább működött. Majd eltettük jó mélyre. Plusz a gyakorlások eredménye sem nagyon látszik, hogy Brady meg az elkapók egyre jobban összeszoktak volna az elmúlt hónapok alatt. Nekem tök érthetetlen, persze nyilván nem értek hozzá, de az eddigi szezonokban azért nem ehhez voltunk szokva, mi kutyaütő szurkolók. Nekem az a VÉLEMÉNYEM, hogy idén JMD nem jó.

Ja, bocsánat, még egy dolog látszódott, hogy Robertset bevontuk a támadójátékba és az igen jól működött. Ezt feltétlenül el kell ismerni, bárakárkinek is volt az ötlete, de kreatív és eredményes megoldás a támadójáték segítésére.

Ez egyébként megint igazolja BB különleges látásmódját, hogy olyan játékosokban is meglátja a lehetőséget és a jövőt, akik akár egy egész szezonon át alulteljesítenek (HT, Cannon és most Roberts). Az öreg krampusz szeme azonban meglátja bennük azt, ami miatt meg kell őket tartani. 

Azt tudjuk hogy BB talalta ki Roberts fullback szerepet? JMD nem lehet?

Illetve a redzoneban nem hianyozhatott egy Gronk pl? Az o potlasa sem JMD feladatkor.

A jatekhivasoknal a vegrehajtas eleg fontos szegmens, marpedig ha ott abban a pillanatban nem tudja megoldani az OLine, azt nem.lathatja elore senki. En speciel penzt a 3 futasra raktam volna fel 1 yardrol inkabb, mint hogy vakakinek sikerul passzolni. Es futni is a legjobb falembereim fele igyekeztem volna, akik egesz evben es ezen a meccsen is jol segitettek ezt a jatekelemet. Ettol meg en is karomkodtam a 3.down utan, de jobban megnezve ezeket a szitukat es elengedve hogy szurkolokent emocionalisan inteljem meg kizarolag, plane a vegeredmeny alapjan megitelve, en ugy gondolom hogy akkora nagy problema a hivassal nen volt. A kivitelezessel igen..ahogy az altalad dicsert play is a jo kivitelezes miatt mukodott, ha ott is 2-3 embert megver a vedoje es nem jol vegzi a dolgat nem fog kialakulni a behivott jatek es ugy fog kinezni mintha bena hivas lett volna..

Igazad van ezekben. :)

Roberts bevonását nem tudjuk, ki találta ki, ez simán lehetett JMD is, nyilván van akkora átlátása, hogy ilyen ötletek neki is eszébe jussanak. BB szerepét én inkább abban látom, hogy Roberts korábbi, egészen katasztrofális védői működése ellenére mégis kitartott mellette és nem küldte el. Idén már védőként is láthatóan fejlődött, és a támadói szerepe meg most pláne nagyon jól jött.

Gronk persze, hogy hiányzik, nem is kérdés.

A futásos dolog meg sokkal bonyolultabb, már rengetegen megvitattátok, az azonban sajnos nem vitatható, hogy nem volt eredményes. Én ezt már elengedtem magamban, mert egyrészt nem értek hozzá, másrészt értelmetlen tovább mérgelődni, mert elmúlt az idény. Előre nézünk, oszt kész. :)

De az ezzel kapcsolatos elemzéseket öröm volt olvasni (kivéve a pár személyeskedést), sok-sok okosságot írtatok, kicsit mindenkinek igaza volt és kicsit senkinek. Nem mi voltunk ott. :) :)

Robertset a fizetese miatt nem erte meg elkuldeni, az 5.linebacker"jobb" nem szokott lenni egy rosteren sem..es amig kicsi a penze, addig nem volt veszelyben. Iden mar mas lesz a helyzet, de nem a fullback szerep dobja majd meg ezt..abban azert elmarad a tobbiektol meg igy is, hogy eletkepes otletnek bizonyult.

Ezt a masik cikkhez kivantam beirni, de most mar itt hagyom :) Es akkor meg nem jott minosegi tight end, aki szinten elker majd 6-10millio kozott..en speciel egy Hunter Henryt is elfogadnek, de ilyen licitalasba aligha fog belemenni BB.

Es ha mar igazolasok meg cap managment. Akkor Nick Caserio szerzodese is lejar..nehogy elmenjen o is valahova. Mondjuk egy Browns JMD-vel? Bar oda a HC posztra van 2 favorizaltabb jelolt.

JMD szerintem végül nem fog kelleni sehova. Mondjuk ez már nem nagy jóslat mert csak a Brownsnak nincsen edzője. Szerintem ebben elég nagy szerepe van a tavalyi húzásának és az idei gyengébb szezonunknak is.