Kitekintő: elérhető elkapók a holtszezonban

Kép
Amendola catch

Elkapó kell, ez azt hiszem talán senkinek sem kérdés. Véleményem szerint, ami sokakéval nem egyezik az az, hogy a 2019-es szezon részben az inkompetens elkapókon ment el. Nem kívánok belemenni a részletekbe, ezt már párszor megtettem, de ha rajtam múlna, sem Dorsett, sem Sanu nem lenne a rosteren szeptemberben. Szerencsére, mint annyi minden más, ez sem rajtam fog múlni. Greg A. Bedard a Boston Sport Journalnál összegyűjtötte azokat az elkapókat, akikre fenheti a fogát a Patriots, vagy azért, mert szabadügynökök, vagy azért, mert egy esetleges cserével megszerezhetőek. Lássuk is a listát, amit kifogok egészíteni az elkapási számokkal.

Szabadügyökök

  • Amari Cooper, Dallas: Mivel a Cowboys vélhetően Dak Prescottra fogja tenni a "tag"-et, így Cooper szabadügynök lehet. Ismét. Azért ismét, mert 3,5 szezon Raiders után jött a Cowboysba, ahol azonban a pályán való viselkedéséből sokan megkérdőjelezték, hogy mennyire köteleződött el a Dallasi csapat felé, és a keménységét is sokan kritizálták. Még csak 25 éves Cooper, és talán egy jó csapat ki tudná hozni belőle a maximumot. 
  • A.J. Green, Bengals: Kihagyta egy lábsérülés miatt az egész 2019-es szezont, és már előtte sem volt tartósan egészséges. (Szerk: 8 Bengals szezonból, 2018-ban 9, 2016-ban 10 mérkőzésen lépett pályára). Elképzelhető, hogy "Tag"-et tesz rá a Bengals, és fura lenne, ha menni hagynák, főleg, hogy a draft első választási jogával valószínű az irányító Joe Burrow fog érkezni a Bengalshoz.
  • Robby Anderson, Jets: Egy nagyon alulértékelt játékos, aki valószínűleg nagy pénzt fog kapni - egy olyan csapattól, ahol van miből nagy szerződést adni. Jó testfelépítésű (6-3, 190), rendre megnyeri a párharcait emberezésnél is. Jó fogás lenne a Patriotsnak, de valószínűleg valaki meg fogja fizetni egy nagy szerződés keretében - és meg is érdemli Anderson.
  • Emmanuel Sanders, 49ers: Oh, ha a Patriots őt hozza el a csere keretében nem Sanu-t...Ki tudja mi lett volna. Sanders már 33 éves, így meggondolandó, hogy meddig menjen el a Patriots az árháborúban érte.
  • Breshad Perriman, Bucs: Egy igencsak pocsék Baltimore-i tartózkodás után új életre kelt Tampa Bayben, de erősen kérdéses, hogy mennyire tudná elsajátítani a Patriots-mentalitást.
  • Nelson Agholor, Eagles: Sok gondja volt kézsérüléssel, de amikor egészséges, akkor nagyon dinamikus játékos. Egy olcsó egy éves szerződésre jó lehet.
  • Danny Amendola, Lions: Ha Brady visszatér, akkor sosem elég olyan elkapókból, akik tudják a dolgukat, és egy hullámhosszon vannak Bradyvel, még akkor is, ha Amendola a karrierének a végéhez már közelebb áll, és a robbanékonysága már nem a régi.
  • Tajae Sharpe, Titans: A korábbi UMass játékosa sosem találta meg igazán a helyét a Titansben, de fejlődőképes játékos.
  • Laquon Treadwell, Vikings: Perriman-hez hasonló az esete, fizikálisan tehetséges, de még keresi önmagát az NFL támadó rendszereiben.

Cserelehetőségek

  • Stefon Diggs, Vikings: A Minnesottai-diva egy nagyszerű játékos, de drága, 2023-ig évente több, mint 11 milliót keres. Tökéletesen illene a Patriots támadó gépezetébe. Lehet, hogy egy első körbe kerülne, de megérné. A pálya minden részén veszélyes, így instant upgrade lenne a csapatnak. Itt az ideje, hogy a Patriots 10 millió feletti éves összeget áldozzon az elkapóra.
  • Robert Woods, Rams: Anno ő is kerülhetett volna a Patriotshoz, és mivel most a Ramsnek is helyet kell teremtenie a fizetési sapka alatt, így nyitva áll a lehetőség a megszerzésére. Két jó szezonon van túl, és a szerződéséből hátralévő két évben is költséghatékony megoldás lehetne (7 és 9 millió dollár). 
  • Allen Robinson, Bears: A chicago-i alakulat is rosszul áll a fizetési sapkában, és Robinson elcserélésével 11 milliós helyet tudnának generálni. A következő lesz Robinson utolsó szerződéses éve, amiben meglehetősen húzós, 12,9 milliós terhet rakna a Patriots vállára. Ez elég sok pénz lenne, főleg, hogy az elkapó csak 2015-ben jutott 1000 yard fölé.
  • Taylor Gabriel, Bears: A kis termetű (5-8) "mindenes" játékos jelentős előrelépés lenne a Patriotsnak, már ami a sebességet jelenti, és a következő 2 évre fizetendő 12 millió dollár nem is olyan magas a piacon. Ennek ellenére egymaga nem lenne egy komplex megoldás az elkapó-kérdésre.
  • Kenny Golladay, Lions: Jó számokat hozott Golladay (akit szintén draftolhatott volna a Patriots), és az újonc szerződése utolsó évébe ér, így nem lesz olcsó ezután. Mivel Matt Patrícia win-now üzemmódra kényszerült, így lehet, hogy nem engedi el Golladayt sehova.
  • Marqise Lee, Jaguars: Annak ellenére hozott jó számokat, hogy folyton rossz irányítókkal hozta össze a sors. Két év van a szerződéséből, amivel 7 és 9 milliót fog keresni. A Patriotsban jobban ki tudna bontakozni.
  • Odell Beckham Jr. / Jarvis Landry, Browns: A Cleveland-i új rezsim gyűjtené a draft centliket, és szabadulna a nagy fizetésű játékosoktól. Mivel mindkét elkapó több, mint 14 milliót keres a szerződése szerint, így maximum akkor lehetne szó cseréről a Patriots részéről, ha áttudnák alakítani a szerződésüket. Jelenleg túl drága mindkét játékos.

 

És akkor itt van az ígért táblázatom a fenti sorrenden végighaladva.

  2019 TGT REC % YDS Y/G TD Karrier TGT REC % YDS Y/G TD
Amari Cooper   119 79 66,38 1.189 74,3 8   584 357 61,13 5.097 66,2 33
A.J. Green 2018 77 46 59,74 694 77,1 6   1.024 602 58,79 8.907 80,2 63
Robby Anderson   96 52 54,16 779 48,7 5   382 207 54,19 3.059 49,3 20
Emmanuel Sanders   97 66 68,04 869 51,1 5   981 601 61,26 7.893 54,8 42
Breshad Perriman   69 36 52,17 645 46,1 6   195 95 48,72 1.561 30,6 11
Nelson Agholor   69 39 56,52 363 33,0 3   374 224 59,89 2.515 35,4 18
Danny Amendola   97 62 63,92 678 45,2 1   796 547 68,72 5.362 38,0 21
Tajae Sharpe   35 25 71,43 329 21,9 4   165 92 55,76 1.167 24,8 8
Laquon Treadwell   16 9 56,25 184 14,2 1   107 65 60,75 701 13,2 2
Stefon Diggs   94 63 67,02 1.130 75,3 6   534 365 68,35 4.623 66,0 30
Robert Woods   139 90 64,75 1.134 75,6 2   699 435 62,23 5.585 55,9 25
Allen Robinson   154 98 63,63 1.147 71,7 7   632 355 56,17 4.749 66,0 33
Taylor Gabriel   48 29 60,42 353 39,2 4   362 228 62,98 2.860 34,5 14
Kenny Golladay   116 65 56,03 1.190 74,4 11   283 163 57,60 2.730 65,0 19
Marqise Lee   4 3 75,00 18 3,0 0   305 174 57,05 2.184 37,0 8
Odell Beckham    133 74 55,64 1.035 64,7 4   755 464 61,46 6.511 86,8 48
Jarvis Landry   138 83 60,14 1.174 73,4 6   857 564 65,81 6.188 64,5 32

 

Forrás: bostonsportsjournal

Hozzászólás

Én szívesen megnéznék egy szezont, amikor TB dobál OBJ-nek.... Huu apám, egy ilyen kb all in szezont. OBJ-nek lenne lehetősége gyűrűt nyerni. TBnek is. Aztán Tom ellovagolna 7gyuruvel a csucsrol a naplementeben. Obj odavan Tomert. Cipő meg minden. Lenne kémia. 

Nem akarok bántó lenni, de ez most valami mese, karácsonyi kívánságlista, sci-fi, vagy mi? Mert esélye a fentieknek igencsak konvergál a 0% felé...ennyire uborkaszezon van?

Nincs semmi gond a véleményeddel, bár egyet nem értek vele.  Példának okáért Amendola, mint ahogy a korábbi cikkfordításban is írtam, olcsó lenne. Ezen felül Sanders, Perriman, Sharpe is elérhető. A cseréknél felsoroltaknál például egy Woods, Gabriel sem ördögtől való, relatíve jó áron 2 évre mindkettő megoldás lehet. 

Ami a 0%-hoz közeli, az a Beckham/Landry, Diggs szerintem. Robinsonért én pl nem cserélnék és Lee-ért sem.

Bedard "gyűjteményét", bár nem tudom mi alapján készítette, elég hiányosnak tartom. D.Thomas, R.Cobb, D.Funchess, D.Robinson és néhány biztató fiatal, mint pl. Allison (GB), beleférne szerintem.

Cobb pl. kiváló útvonal futó, 15,1 yard a tavalyi átlaga és a YAC 6,1. Igaz, főleg slotWR.

Én még Sanu-t nem temetném. Szezon közben érkezett és sérülten játszott, ami nagyon nem tett jót a teljesítményének. Szerintem jobb lesz a következő szezonban.

Nem bánnám ha maradna, de nem ennyiért. 6,5 milliót keres(ne), 0 halott pénzzel elküldhető. A fent felsorolt emberek közül kis túlzással szinte bármelyikük tehetségesebb játékos szerintem, sérülés ide vagy oda. (Nem tudni, hogy a fentiek közül ki volt sérült esetleg, vagy mivel bajlódott). 

De mondjuk egy Robert Woods a maga 7 milliójával százszor jobb választás, mint Sanu 6,5-ért. Három évvel fiatalabb, 7 szezon alatt több yardnál tart, mint Sanu 10 alatt ( 5585 vs 4507) , sokkal jobb meccsenkénti yard átlaggal (55,9 vs 38,2), jobb yard/catch-el (12,8 vs 11,2), sokkal több 100 yard feletti meccsel ( 11 vs 3),  és csak 1 TD-vel van lemaradva (25 vs 26). Nálam ez no brainer döntés lenne, de szerencsére nem én döntök :)

Ha nem kellene picket adni erte valoban no brainer lenne. Igy meg a Sanuert adott 2.kor es a Ramsnek adott pick egyuttesen mar huzos lehetne erte. Viszont Woods x elkaponak jo lenne nekunk, Sanu meg soha nem volt az, igy a szamaik se igazan osszevethetoek..

Szerintem be kell ismerni, ha valami nem működik, ahogy erre korábban is utaltam. Sanu nem működött a rendszerben megfelelően, el kell felejteni a picket, amit adtunk érte, az elment a levesbe. Voltak már ennél rosszabb tradek is, nem kell messzire menni. Amúgy is tudjuk milyen jól draftolunk a második körben, szóval nem szaladok a falnak az elveszett pick miatt. Az, hogy Woodsért milyen cserealap lenne, draft-e vagy akár játékos, az más kérdés. Simán lehet egy Cannon az ellenérték, és rendeznék még a pickkeket ide oda, ha kell. De ez csak példa volt. 

Cannon tényleg jó ellenérték lenne. Brady pedig Thuney, Andrews és Cannon nélkül, Scar hiányában új faledzővel, a hátán nézhetné, hová mozognak a szuper elkapói.

Ha tetszik ha nem, ha nyomkodjátok a mínuszt ha nem, Cannon nem ér annyit, amennyit 2020-ra keresne, nevezetesen 8,9 milliót. Ezzel a negyedik legjobban fizetett játékos lenne a csapatban. A teljesítménye romlott, fiatalabb ő sem lesz, a sérülésekkel is hadilábon áll már mióta. A drafton is szerezhető utánpótlás, de a szabadügynök piacon is elég sok név felmerül. A példa okáért a Rams a tavaly rosteren lévő 4 T-ből csak kettővel áll szerződésben 2020-ra.

Íme egy random erősorrend egy oldalról (sportingnews) a T-ök terén:
 

Offensive tackles

  1. Anthony Castonzo, Colts
  2. Jack Conklin, Titans
  3. Bryan Bulaga, Packers
  4. Andrew Whitworth, Rams
  5. Jason Peters, Eagles
  6. D.J. Humphries, Cardinals (re-signed for 3 years, $45 million)
  7. Darryl Williams, Panthers
  8. Demar Dotson, Buccaneers
  9. Chris Clark, Texans
  10. Mike Remmers, Giants
  11. Kelvin Beachum, Jets
  12. Greg Robinson, Browns
  13. Germain Ifedi, Seahawks

 

És ezek ingyen jönnének, vagy hogy gondolod? :) remmers egy kalap kaki, Robinson a böri válogatottba lesz, Ifedi jaj ne..a többiek meg bőven 12-13 millió felettiek..pont arról van szó, hogy nincs pénzünk..Bár igaz, ha csak az a cél, hogy legyen egy elit RT drágán, akkor ez tuti lépés lenne :)

Akkor inkább Cajuste..Bár ahogy már korábban vizionáltam, a Wynn, Froholdt, Új Center/Ferentz, Mason, Cajuste sor azért elég kérdőjeles..bár akár működhetne is.

Gondolom olyan még soha nem fordult elő a történelemben, hogy egy T helyett WR jött, és a T helyett más úton érkezett utánpótlás. Akár draft, akár másik csere, akár igazolás akár draft pick. Először az volt a bajod, hogy miért draft picket adnék a WR-ért. Aztán az, hogy drága lenne a Cannon helyetti tackle. Következő probléma?

Értem én, hogy kötözködni akarsz mindenképpen, de elég unalmas. 

Egyáltalán nem szeretnék kötözködni, csak úgy röpteted a milliókat, mikor a sapka alatt alig van pár hajszálnyi helyünk.

jelenleg amit tudunk az álláspontodról:

Maradjon TB
Jöjjön WR és TE
Majd most még RT posztra is költsünk 12+ milliót..mindezt a spórolás jegyében, hogy férjen be Woods? :)

Önmagukban ezek tökéletes lépések, csak az a fránya sapka alá nem értem, hogy férnénk be úgy, hogy marad TB, hozunk elkapót 10-15M között, FA elit TE 10+ millió,  Sanut cseréljük-Woodsra (vesztünk újabb picket), plusz még Cannont is drágábbra cseréljük. Kicsit sok a jóból a cap space-t látva..Akkor inkább cutoljuk Cannont és maradjon Sanu, és hozzunk RT-t a drafton magasan, de nem FA piacról drágán. Így akkor a Cannon cutnak lenne értelme. Ahogy te írtad, úgy semmi..veszteséget okozna. Megjegyzem jövőre jobb számokkal tehetjük lapátra, erről is írtam már.

Azzal, hogy generálsz helyet a sapi alatt Cannon cuttal nem érünk el semmit (amit önmagában én is eltudok képzelni és jöjjön Cajuste time) ha drágábban hozzunk a helyére bárkit is. Márpedig akiket felsoroltál mindegyik drágább lenne..sokkal. Kivéve a börtönben ülő, meg életképtelen játékosokat.

 

Taylor Gabriel már szabad is, hátha... :-) 

Kezd akkora katyvasz lenni, hogy lassan elhiszem Suck for Lawrence témát... 

Én voltam ez egyik aki korábban ezt ide beírta, de azért meg kell mondjam most sem adnék neki pár százaléknál nagyobb esélyt. Bár az ellenfelek jelenlegi erősorrendje miatt még akkor is meglenne az 1/1 ha más is ugyanolyan legrosszabb mérleget produkál. De valahogy annyira idegen egy ilyen a Pats felfogásától, hogy nem hiszem hogy ez bejönne.

Jelenleg van 41 millió a sapka alatt. Nincs irányitó, a támadófal elég hiányos, de legalább az edzője is új, a védelem fele is hiányzik. Nagy csodák szerintem nem lesznek. Vagy marad Brady és egy kevéssé ismert csapat, ahol nemhogy a next man de a next fél csapat előre lép, vagy igazolás a csapatba és egy game manager qb, aki elkaristol velük a la Garoppolo (legyünk pozitívak: akár az SB közelébe). A baj az, hogy a next man-ek jó részének is lejárt a szerződése.

Nem is nagyon értem azt, hogy Thuney pénzét Bradyre és DMC-re költik és minden frankó.

Brady 30, DMC alsó hangon 5-6 milla. Ez 35 a 41-ből. Szerződést átalakítani szerintem 3-4 játékosnál jöhet szóba, ebből az egyik az év védője, aki aligha éri be kevesebbel. Innen úgy tűnik, hogy szűkösek a lehetőségek. Marad 6-8 millió centerre, Thuney, Collins, Van Noy, Slater, Ebner és a rotációban már így-úgy bizonyítottak, Dorsett, Butler, Shelton, Newhouse, Roberts pótlására/visszaigazolására, de jönnek a jobbnál jobb elkapók nyílván bagóért, akikkel bár még sosem játszottak együtt, de tuti a nálunk nélkülözhetetlen kémia Bradyvel. A legjobb opciónak még mindig Antonio Brown tűnik 😁 Nem sok, nem drága és elég jó is.
Izgalmas lesz ez a holtszezon, de legalább BB nincs egy hónappal lemaradva a többiek mögött 😁. Persze nem tudjuk, hogy az eddig nem, vagy keveset látott kerettagokban mit látnak, ahogyan azt sem, mi a helyzet a sérültekkel, JE állapota mennyire függ össze az igénybevétellel, vagy a korral? Még azt sem, hogy mi a hozzáállás TB-vel kapcsolatban. Szóval valójában a számokon kívül nem tudunk szinte semmit, ezért a kibicek nyugalmával vitathatjuk meg a lehetséges variációkat. Legalább közben is jól szórakozunk.

 

Csak a pontosítás miatt:

Ha Brady megy, akkor nem 41, hanem 34,25 millió az elkölthető.

Ha Bradyre 30-at mondasz 1 évre, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy garantált, és nem is fog 30-at elfoglalni a cap-ből. Ha ez két éves szerződés, akkor akár hogy lehet elosztani a pl. 2*30 milliót. Ezenkívül lehet beletenni ösztönzőket, mint ahogy korábban is játszott 5*1 milliós ösztönzőkkel.

Ha game manager QB-t hozol, akkor kit, és mennyiért? Spotrac oldalán itt van, hogy kinek mennyit kellene fizetni évente. Ezt is lehet ide oda tologatni természetesen, de íme a számok:
 

  • Philip Rivers – 24,3 m$
  • Teddy Bridgewater – 20 m$
  • Jameis Winston – 26,7 m$
  • Marcus Mariota – hozzá sajnos nem találtam adatot
  • Ryan Tannehill – 30,5 m$
  • Dak Prescott – 33 m$ (Valószínű rá Franchise tag kerül)

Melyikük férne bele inkább a 34,25-ös keretbe? Még ha garantált 30 nak veszed Bradyt, és garantált számoknak a fenti összegeket, akkor is Brady olcsóbb, mint Rivers, WInston, Tannehill és Prescott. Egyedül Bridgewater jönne ki kevesebbre teljes garantált tartalomnál. De ő a hírek szerint akár 30 millió/éves szerződést is kaphat. Így ő is drágább lenne. 

A fent említett Garoppolo Cap hitje 2020-ra 26,6 millió, amihez hozzá jön Brady távozása miatt 6,75 millió, így ő is drágább lenne 2020-ra. 

Vagy kire gondoltál, mint game manager QB?

Itt egy lista, kik FA-ek:

https://www.spotrac.com/nfl/free-agents/all/quarterback/

 

Ezzel a gyerekes dologgal ne foglalkozz szerintem. Betegek akik ilyenen  élik ki a frusztrációjukat. Fantasztikus munkát végeztek (szerkesztők), le a kalappal előttetek.

Válasz Croaker üzenetére

Köszönjük, hogy működtetitek ezt a remek oldalt! Azt viszont sajnálattal olvasom, hogy egy ideje trend lett beleállni a cikkírókba és egy bedzsinázott foxikutyaként két napig nem elengedni a témát. Sajnos ez egyre gyakoribb és ez elég beteg... Jó lesz, ha jön március 18., majd a draft, az edzések, aztán a szezonkezdet, mert akkor hamarabb lehet lapozni az agyonrágott (sokszor fiktív) témát, mivel jön az újabb és újabb történés. Addig sok türelmet és kitartást kívánok! Köszönöm a munkátokat!👍🏈👏

Ha Brady megy, akkor nekem egyértelmű, hogy vagy Stidham-el, vagy egy draftolt újonccal kell próbálkozni, mert pénzügyileg annak van értelme. Egy ilyen esetben lehetne építkezni a kis fizetésű QB mellett. Ha marad Brady, akkor esetleg megtart még a csapat a saját FA-k közül talán két fontosabbat, és azzal ki is fújt a pénzügyi lehetőség, piacról máshonnan hozott WR, TE stb csak álom marad. Az FA irányító valóban nem lenne előrelépés ilyen téren. Esetedben szerintem van aki automatikusan dobja a mínuszt, bár nem tudom ez mire jó. Azt látom, hogy Te Brady maradásában látod a jövőt, mások pedig a továbblépés mellett, lehet ez a fő ok. Én is inkább az utóbbi felé húzok kissé, de nem mínuszolok.

Igen, én is erre gyanakszom. (mínuszok). Még ha vélemény különbség is van, a tény számokra, fizetési adatokra akkor sem kellene mínuszt nyomni, mert ez nem vélemény, hanem tény. De mindenkinek gondja baja, ha ezt élvezi.

Az a gondom a rookie QB/Stidham-el, hogy azzal úgy érzem, hogy elpazarolnánk a többi tehetséget a rosteren. Csúnya szó a pazarlás, de most van egy Gilmore-unk, ígéretes Winowichunk, Masonunk, Andrews-unk és folytathatnám. Attól tartok, hogy egy új QB val lesüllyednénk a középszer közé, és a rájátszás se lenne meg. Hogy ez elkerülhetetlen? Brady nem fog 50 éves koráig játszani. Tudom, hogy nem tartható meg örökre. De nem látnám szívesen a többi kedvencemet szenvedni évekig. Had kopjon ki Bradyvel a keménymag (JE, DMC, JMC,HT, Slater) egyszerre, és akkor kevésbé fog (nekem) fájni a váltás. 

Nem tudom elképzelni, hogy pl. JE végig tolta volna a szezont ilyen sérüléssel Stidhammel. Se Watson a szakadásával. Így igaz az, amit kint írnak, hogy "trickle-down effect" jön, ha megy Brady, tehát dominóként hullanak ki a darabok, és az is igaz, hogy már nem lesz az a discount "csáberő" ami miatt töben jöttek ide Brady miatt a csapathoz.

Meglátjuk mi lesz.

Én is ezt a vonalat (klasszikus amerikai álom) támogatom. Egy P. Manning, Ray Lewis szerű karrier lezárásban gondolkoznék, mert ez kell a népnek, erre van "piac". 

Egyébként azt még senki sem dobta be a Brady marad/ Brady megy/ Stidham lesz a QB/ hozunk valakit valahonnan ötletcunamiban, hogy van nálunk egy Cody Kessler nevű irányító (hogy minek, na az még nem derült ki...)... 😉🤔

Amire Cassell kepes volt, azt tudhatja BB rendszereben Kessler is..de neki kell a jo futas tamogatas..

Egy kicsit igazságtalannak gondolom, mármint a "pazarlásos" megjegyzést. Az újonc Tom Brady-vel pazarolták anno 2001-ben többek között Ty Law, McGinest, Vrabel, Bruschi, Seymour, Light, Faulk, Vinatieri  képességeit? Nem inkább segítették TB bemutatkozó szezonját, amely azért a részéről nem volt a legfényesebb? Stidham miért nem érdemel egy jó védelmet az első évére, amennyiben netán Ő lesz a kezdő QB?

Én azt sem tartom szerencsésnek, ha egyszerre "kopik ki" egy SB-os generáció, ráadásul ez nem igazán Pats-es/BB-s szisztéma.

Jelentős különbség van a kettő szituáció között. Brady akkori helyzete egy kényszer eredménye volt, szeptember közepén, a második mérkőzés negyedik negyedében. Erre senki nem tudott felkészülni, nem ehhez méltán lettek igazolva a játékosok, a nevek.

Most, februárban van 6 teljes hónapunk (márc-augusztus), a szezon előtt, amikor ki kell találni, hogy ki lesz az irányító. Sok játékos, akikről beszéltem, már szerződés alatt állnak. Így ha az a döntés, hogy próbálkozzunk egy rookie-val, és nem egy veterán QB-val, aki már bizonyított, vagy nem Bradyvel, aki pedig bőven bizonyított, akkor ez egy tudatos döntés, ami az én szememben ahogy írtam, igenis pazarlás a többi leszerződött játékossal szemben. Hidd el, ez nekik is legalább akkora csalódás lenne, mint ahogy én érzem. A motivációjukról ne is beszéljünk. 

Az, hogy BB-s vagy nem BB-s szisztéma, hogy egyszerre kopjanak ki, az egy dolog. De korban kb ugyanannyi van a felsorolt játékosokban. Így jó eséllyel ugyanakkor fogják befejezni, vagy így vagy úgy. DMC-JMC-TB-JE mind 1-2 év,  HT sérülékenysége miatt sem fog tovább játszani, Slater talán még egy év. Cannon is 31 éves, egyre romló statisztikával, nagyobb sérüléslistával. Chung és Ebner sem fog 2-nél több évet játszani. Chung idén is sérült volt, emlékszünk a SB-ban is mi lett a kezével. Gostkowski ki tudja visszatér-e, ha igen, milyen formában. 

Így a felsorolt 10 játékosban, akik mind SB generáció ugyanakkor fogja befejezni. Ebből a 10-ből jó párat szívesen látnék még 2 évet együtt, egy utolsó nagy rohamra. És én ezt nem látom biztosítva (elhivatottság), ha nincs TB.

 

(Gyorsan hozzáteszem, mielőtt valaki belekötne: Tisztában vagyok vele, hogy DMC, Slater, Ebner, TB nincs szerződés alatt, a véleményem ettől független, illetve az életkoruk és sérülés helyzetük ettől független.)

Ezek a jatekosok onmagukert es a penzert jatszanak nem TB-ert..az hogy neked nem bizonyitott Stidham, sem oket, sem a FO-t nem erdekli. Ha ok ugy latjak Stidham a megoldas, akkor o lesz. Raadasul a felsoroltak, mind tobbszoros bajnokok. Nekik mar semmi nem megy karba..

TB miatt milyen mennyisegben jottek ide a neves sztar szabadugynokok? Mert nem nagyon emlekszem, hogy evenkent jott volna 3-4 ember gyurut nyerni a sztarok kozul. Pont, hogy kukazni kellett tobbnyire es nevenincs jatekosok valtak sztarokka nalunk..

Az a te feltetelezesed, hogy TB nelkul nincs motivacio..es profi sportoloknal, akik eddig is arrol voltak hiresek, hogy egymasert is kuzdenek, meg inkabb elohozhatja a kuzdoszellemet, elhivatottsagot. Hiszen nekik kell a sereg elere allni es segiteni az ujonc QB-t..akiket felsoroltal mind ilyen szemelyiseg! 

 

Veled nem tárgyalok, mert mindenkinél jobban tudsz mindent.

Nekem úgy sem hiszel el semmit, csak kötözködni jársz az oldalra, nem csak velem, mindenkivel. Így álljon itt a link, amit egy ex-Patriots játékos nyilatkozott, nevezetesen Ninkovich. Aztán vagy elhiszed, vagy nem. Az biztos, hogy ő játszott ebben a csapatban, te nem. Én neki hiszek, ha nem bánod. És ha szerinte Brady nélkül nehezebben maradnak itt a játékosok, nehezebben igazolnak újra vissza, és nehezebben kapsz olcsóbban veterán játékost, akkor én elhiszem. 

https://sports.yahoo.com/rob-ninkovich-warns-patriots-domino-145907740.html?src=rss

(Ha valakinek kell fordítás, szóljon, lefordítom)

Engedelmeddel nem reagálok az írásaidra, kérdéseidre, ez volt az utolsó. Onnan tudom, hogy már olvastad a hozzászólásomat, hogy instant ott a mínusz utána, és egyből írod is a megjegyzéseidet. Ezt a szokásodat tartsd meg nyugodtan, ami a minuszolást illeti, de megkérnélek rá, hogy ezentúl ne írj az én hozzászólásaimhoz! Köszönöm!

Ne borulj ki a minusztol. Velhetoen lettek "rajongoid", mint nekem..En ugy latom te vagy aki mindent tudni vel..aztan megsertodik ha nincs igaza ;)

Nem reagalsz az a te dontesed..ettol meg azert mert valamit gondolsz, se teny nem lesz, se valosag. 

Ninkovich mit mondhatna? Hogy TB nelkul is ugyanaz a csapat? Stidham is sexy? Nem mondhat ilyet nyilvan..viszont HA ugy alakulna, hogy Stidhamben latjak a tutit BB-ek, akkor biztosan villantana olyat, amitol maradna aki sikeres Pats jatekos szeretne lenni. Ez a csapat nem kizarolag TB-tol jo, akarmekkora GOAT is. 

Az, hogy nem lenne elhivatottsag az itt maradokban,ujra alairokban, kb a sorozessel van egy szinten..azt is nagyon jol kiotlotted. Aztan valamiert nem sikerult..lehet nem egy kocsmaba mentek :)

Ertem hogy neked TB a vilag kozepe es osszedol az ha elmegy, de sokaknak meg a csapat a fontosabb es TB nelkul is van elet. Akkor is ha nekik is a kedvencuk a kecske..

Szépen megkértelek, hogy ne írj, ne válaszolj, ne reagálj a minuszokon kívül semmivel.

Melyik része nem érthető/teljesíthető a kérésemnek? 

Ezt azért már te is túltolod ...

 

(Még mielőtt: nagyon örülök, hogy írsz ilyen gondolatébresztő cikkeket!!!! Csak szerintem mikor post-olod, enged is el egy kicsit!)

 

Mindenből van tanulság. Van, aki később fogadja el a dolgok menetét, van aki korábban. Én a későbbiekhez tartozom.

Volt egy jó közösség kezdetben a régi honlapon. Jó hozzászólások, értelmes emberekkel, nem személyeskedve. Aztán ez megváltozott, megfogyatkozott ez a kör. Volt egy jó hangulatú chat, ahonnan megint leszoktak az emberek. Nem egyszer felmerült (és nem általam), hogy sokan azért nem írnak ide, mert ez a változás bekövetkezett, chatre már fel sem mennek. Ha megnézitek, hogy ki volt fent akár a szerkesztők közül a chaten, hamar össze lehet számolni. Danna is "kötelességből" volt fent mindig, munka mellett a meccs helyett azt kellett figyelnie, hogy ki nem bír viselkedni. Erről szólt az év. Ezen kívül voltunk még fel ketten, egyszer egyszer rövid időre jött még fel Kenny. A honlapon ha megnézed a szerkesztői aktivitást a hozzászólások között, akkor megint az derül ki, hogy van 3 ember aki rajtam kívül néha-néha ír a 18-ból. Van olyan is, aki már nem is olvas hozzászólást, pont a fentiek miatt.

Én eddig optimista voltam, bíztam benne, hogy visszatér a régi "rend" az új honlapon. Sajnos nem így lett. Részemről most lett elég ebből, így a minimumra korlátozom a hozzászólásaim számát, és a kommentek olvasását. Későn, de megtanultam a leckét. Cikkeket megírom, mert tudom, hogy van, aki szívesen olvassa, és értékeli azt a munkát, amit beleteszünk mi szerkesztők. Aztán van, aki szerint egy "nyilvános fórumon" azt csinál, amit akar, és mindenbe beleköt, okoskodik. Nekem ez nem hiányzik az életemből, meg leszek az ilyen megnyilvánulások nélkül is.

GL&HF!

(Félreértés ne essék: Veled sincs bajom, sőt, ezen a honlapon 2 emberrel van, és nem a hozzászólásod váltotta ki belőlem az elég volt érzést!)

Ez martirkodas..2 ember kommentjeit nem birod kikerulni? Inkabb nem is irsz a tobbi ezernek,mert nem tudsz ignoralni 2 usert? Furcsa hozzaallas..mondhatjuk hiszti..vagy vmi pressing ez?

chatre kb 2x mentem iden, akkor se irtam tul sokat. Hasonlo okok miatt..Szoval ott en nem lehetek bomlaszto..ahogy nyilvan itt sem bomlasztok. Te azert veszed annak,mert ha rosszat irsz kijavitalak. Ahogy te is engem vagy mast..attol mert szerkeszto vagy nem ertessz jobban hozza, mint aki itt nem az,de lenyegesen tobbet foglalkozik a focival. Egyszeruen annyit jelent, hogy amit irsz az megjelenik itt cikkben. Attol hogy valaki szerkeszto lesz, nem fog masnap tobbet erteni hozza..azok szemeben, akik ertenek hozza nem lesz szentiras egy kinyilatkoztatas attol mert egy szurkoloi honlapon szerkeszto valaki. Ezt kellene elfogadnod elso korben..ha publikalsz,akkor azt velemenyezik. Ha hibasat irsz,akkor pedig el kell fogadni a kritikat es fejlodni,tanulni belole,nem pedig megsertodni. 

En tobbszor dicsertem az otleteket,amivel ertelmesebb iranyba probaltad terelni a cikkeket..szakmaibb vonalat probaltal behozni,amihez a tobbseg nem ert ilyen melysegben. Ez egyben oktato es hianypotlo..remek otlet. Azonban a tartalma ettol nem lesz mindig helyes..es attol mert megjelent, nem lesz igazsag. Egy szubjektiv cikk lesz,amire szubjektiv vagy targyilagos megallapitasok jonnek.

Szeretnel adni a kozossegnek az jo dolog. De akkor amit adsz az ne hibas legyen, vagy kulonben a feluletesebb ismeretekkel rendelkezo embereket megvezeted.. vagy kijavitanak es fogadd el, lasd a szeparalodos cikk. Aminel szinten leirtam,hogy szuper otlet, de hibas nezopontokbol megirva..kulonben most Roberts lenne az alapjan a legjobban szeparalodo emberunk, Harry 1 yardos coveren beluli TD elkapas,ahol a vedonek eselye se volt,az nem lenne tokeletes szeparalodas..

Az meg eleg fura elvaras,hogy csak bologatni lehessen ra es vallat veregetni, ha valami nem fedi a valosagot vagy hibas kovetkeztetes egy cikkben. De meg ez esetben is megdicsertem az otletet..azt hiszem azt  speciel egyedulikent,annak ellenere hogy nem sok jo kovetkeztetes volt benne. De mivel lehetett rola celiranyosan beszelgetni,igy akik kevesbe melyulnek el a rejtelmekbe,azoknak is erdekes dolgok derulhettek ki,akar a cikkbol,akar a hozzaszolasokbol. Es esetleg fejlodhettek is beloluk..marpedig ez a celja szerintem egy egy ilyen cikknek. Az informacio atadasaval szelesiteni a latokort szakavatottabb szurkoloi bazis epitese, es manko nyujtasa a latottak megertesehez. Erre irtam, hogy csak igy tovabb..de ettol meg nem lesz hibatlan tartalmu a jo otlet.

Szoval vegyel mely levegot, ne stresszelj a minuszokon..

 

 

 

 

Most nem igazán értem..eddig az volt, hogy akit zavar a másik írása az ne olvassa. Ráadásul nem állok beléd, nem kötözködöm. Egyszerűen más véleményen vagyok..erre mint az oviban, felszólítasz ne írjak egy nyilvános fórumon, egy nyilvános véleményre reakciót.

Kicsit szívedre veszed a mínuszokat szerintem..ráadásul már többször kiderült nem vagy tévedhetetlen, ahogy más sem (engem is beleértve nyilván). Elég egyoldalúan szemléled az eseményeket..és igen adtam mínuszt a tényeket felvonultató számokat tartalmazó hsz-re, de nem a számok miatt. Hanem azon tény miatt, amit később Gáborvagy valaki más ki is fejtett neked. Vagyis egy hosszútávú 5-6 éves dealnél tökéletesen elosztható  a gari tartalom, és az első 1-2 év cap hitje enyhül. Mivel szokás szerint csak kiragadtál egy számot és azt állítottad szembe TB szerződésével. Pedug egyiknél 1-2 éves időtartamról beszélünk, másiknál meg éves átlagról akár 5-6 éves deal keretein belül, ami első 2évre jóval az átlag alatt lenne. Ezért ment a mínusz tőlem, mert totál valótlan összehasonlítás lett és abból levont következtetés..Másoktól nem tudom arra miért ment, lehet ezért, lehet másért.

De korántsem nyomok mínuszokat minden hozzászólásodra, sőt olyanra sem, amire reflektálok akár úgy is hogy más véleményen vagyok.

Többen jelezték már eddig is, hogy ebben a formában nagyon szerencsétlen dolog lett a like/dislike bevezetése..most, hogy saját bőrödön tapasztalod meg jön a hiszti..szerintem nem túl elegáns. Egyszerűen csak meg kellene szüntetni, ha haszna nincs, de van aki besérül tőle..

Szerintem erre a kioktató stílusra semmi szükség. Rád is ugyanúgy vonatkozik az, hogy nem olvasod el mondjuk Croaker hozzászólásait. Tiszteljük egymás véleményét és a szerkesztőket azzal, ha időt, pénzt és energiát fektet a szórakoztatásunkba akkor nem "kötünk bele".

Attól, hogy esetleg többet olvasol mint a szerkesztők ugyanúgy nincs információd arról, hogy mi zajlik a háttérben Foxborough-ban. Ergo pont akkora találgatás a Te véleményed mint Croaker-é. Ezt a gyerekes dislike-ot meg főleg nem értem egy felnőtt embernél.

Béke.

Nem ertelek..nyomtam egy kommentjere dislike-ot (tobb mas felhasznaloval egyutt) ez nem felnott viselkedes? Vagy elhitted, hogy minden kommentjere dislikeot nyomok? Vagy mi nem felnott viselkedes?

Hol irtam en olyat,hogy ne irjon nekem? Vagy, hogy zavar amit ir? Szoval nem ertem mirol irtal..

Nekem ez az egész like/dislike önmagában egy gyerekes dolog, de ez csak az én világnézetem. Croaker megkért valamire, szintén véleményes ezt nem megérteni, kioktatni Őt pedig több mint erős.

Lehet Te teljesen máshogy érzed - ne haragudj érte -, bennem is egy kötekedő ember benyomását kelted. Alapos tudással rendelkezel, ehhez kétség nem fér,  rengeteg hasznos dolgot leírsz, le a kalappal Előtted.

Ugyanakkor megértem a szerkesztőket is, hogy ennyi energiát és pénzt illetve időt belefektetve akad pár ember, akiknek a habitusából eredően elmegy a szerkesztők kedve az önkéntességtől. Nekem is elmenne, pedig a végletekig toleráns vagyok. Neked sem lesz jobb, ha "bezárják" az oldalt a fentebb említett dolgok miatt.

Kölcsönösen engedjétek el egymást szerintem.

Maradok tisztelőd.

Béke.

Amennyiben TB elmegy (És ennek esélyét kb. 1 éve minden játékos és edző tudja, senkit nem érne váratlanul!), bizony most is kényszerhelyzet lesz, azzal a jelentős különbséggel/előnnyel, hogy van közel 5 hónap Stidham felkészítésére, a képességeihez igazodó playbook elkészítésére, a meglévő állománnyal való összeszoktatásra stb. Remélem JE, White és a védelem/ST öregjei ill. akik maradnak nem TB imádók, hanem a csapatot kedvelik (Pl.Slater és Ebner tuti ilyen) és néhány SB győzelemmel jóllakva sem felejtik el, hogy Ők is voltak egyszer kezdők. Ha meg nem ilyenek vagy ahogy Te írod, nincs elhivatottságuk a csapatért TB nélkül, menjenek TB után vagy vonuljanak vissza. Egy NFL csapat élete nem állandó habostorta...

Én nem azt mondtam, hogy 0 az elhivatottságuk TB nélkül, mert ez nem igaz. De veterán játékosként, amikor már azon morfondírozol, hogy kell-e még 1-2 év a testednek a széttörésre, akkor igenis számít, hogy kivel és kiért teszed ezt. És ne legyünk álszentek: könnyű imádni a csapatot, és ezt nyilatkozni úgy, hogy 20 éve nem volt kérdés, ki a QB-d, és egy sikercsapatban voltál/vagy. Minden játékos imádja a csapatát, és van, aki jobban imádja a pénzt. Ki nyilatkozna úgy, hogy nem imádja a csapatot, amiben játszik? 

Szerintem fals lenne azt gondolni, hogy a játsszak/ne játsszak dolgon gondolkodó játékosok (Slater,DMC,JMC,Ebner és nyugodtan mondhatjuk JE-t is) ugyanolyan nagy kedvvel töretik össze magukat bárkiért. Mert ezek a játékosok egymást szeretik, mert együtt vannak X éve. És a sikert szeretik. Hidd el, hogy nem mindegy, hogy ki van az öltözőben. Nem véletlenül került szóba az, hogy ha Slater/DMC/HT/Brady elmegy egyszerre, akkor oda az összes vezér. Akkor mi lesz az öltözői morállal? Majd jön Stidham, és lelket önt mindenkibe, és egyből tűzben ég a csapat? Ne már... 

Ehhez hozzájön még a bizonytalanság, amit Ninkovich is írt. Nem fogod tudni, hogy milyen fázis jön? Építkezés? Draft pick gyűjtés? Még ha nem is vall egyik sem BB-re, de tudjuk jól, hogy leültette Butlert is, mindegy, hogy ki mit gondolt. És akkor ezt fűszerezd meg azzal, amit szintén a fent említett úriember írt, hogy hányan fognak belemenni egy kezdő irányítóval a saját szerződésük átalakításába, úgy, hogy akár kevesebbet keressenek rövid távon? Az új igazolásokról ne is beszéljünk, hogy ki jelent nagyobb vonzerőt, Brady vagy bármi más. 

Szóval ne legyünk naívak, és ne higgyük el azt, hogy mindenki ugyanúgy áll hozzá a következő évhez, a szerződésekhez, az igazolásokhoz akkor, ha más a csapat irányítója. Egyszerűen ez nem igaz. Ez egy kontakt sport, nem egy sakk, amit azért játszol, mert szeretsz, és ha nincs kedved, felállsz az asztaltól, de tuti nem tört el a lábad köze. Itt igenis több összetevős a dolog. Pénz+Siker. A sorrend egyénenként változik. A siker viszont nagyban függ attól, hogy ki lesz a QB. 

Leginkább Bridgewater az, akit el tudok képzelni már egy ideje. Nem fog 30-at kapni sehol, talán 20-25 között valahol. Abban nem hiszek, hogy Brady kevesebbet fog kérni, mint Garoppolo, Brisett, vagy Bridgewater. Tisztában vagyok vele, hogy lehet hókusz-pókuszolni a fizetésekkel, de az, ha nem idén, akkor jövőre, vagy két év múlva fog visszaütni, mivel hosszú szerződést nem fog kapni. Arról nem is beszélve, hogy szinte bármelyik fiatal qb-vel lehet szerződni hosszúra úgy, hogy a cap hitjük az elején kisebb legyen, esetleg végig kevesebb garantálttal. Egy 1-2 éves szerződésnél a legjobbal ezt sokkal nehezebb megoldani. Brady másik csapattól meg fogja kapni a 2 év 30 m/év körüli teljesen, vagy nagyrészt garantált ajánlatot, feltéve, ha kimegy a piacra. Ezért kétlem, hogy belemegy 42 évesen olyanba, ami tele van bónuszokkal.

Az én bold prediction-öm az, hogy Brady, ha megy, akkor vagy Colts-hoz, ahol a csapat nem rossz és sok a pénz, vagy ami már a régi ötletem még paul GM cikke óta, az a Raiders. Gruden nem kedveli különösebben Carrt, kell nekik egy húzó arc Vegasba, Brady egóját is ki tudják elégíteni, mivel egy új brand vezére lehet. Így aztán Carr akár ki is köthet Bostonban, mondjuk egy cserével.

(Mariota fizetése 21 m volt, mind garantált.)

Az, hogy ki mennyit tud kérni, nagyban függ attól, ki tud kezdőként nagy pénzért szerződni. Mindenki a felsoroltak közül biztosan nem. Aki pedig nem az választhat: elmegy valahova kezdőnek kevesebbért, vagy leszerződik cserebogárnak apróért.

Ha Brady itt akar maradni, akkor kénytelen lesz kevés pénzzel beérni, mivel ha elszáll a fizu igénye nem tudunk fegyvereket szerezni neki. És ezt ő is tudja. Még ha csak 10-15 millió között kér/kap Thuney akkor is megy, sőt Van Noy is. Thuney kiváló játékos, de csúnyán túl fogják fizetni máshol, hasra ütve akár 15+ millió/évet is kaphat. Van Noy ugyanúgy túl lesz fizetve, szerintem ő csak nálunk tudja azt amit csinál, rendszer teszi naggyá. Ő is 10+/év fog kapni. A többiek meg talán megtarthatók. És akkor egy TE meg jó wr még kell.

A Raiders szerintem nem opció Bradynek, támadófal van, de nincs wr1 (tehetséges wr van, de még nem wr1 szint), illetve a védelem totál kuka. Aki nyerni akar rögtön, annak egy építkező csapat nem opció. Nincs elég ideje már ezt kivárni. Plusz Gruden nem BB, hogy egy holtidény alatt összerakja az összes új érkezőt egy SB kontender csapattá. Jó, de nem ennyire. A chargers inkább opció, plusz ott haza is térne. 

A colts már inkább opció, ott lehet csak egy Bradyre vannak a főcsoport döntőtől.

Szerintem marad, mert mindent mérlegelve talán itt lesz még mindig a legtöbb esélye Sbt nyerni. A szerződésekkel természetesen mókolni kell. Gilmore, Cannon, HT, JE szerződése mind alakítva lesz. JE blemegy, Gilmore is szerintem, HT meg Cannon nem biztos, de ha nem akkor repülnek szerintem. Collins év végi hanyatló formája miatt nem fog 10 milláért aláírni sehol. Bár teszem hozzá idióta Gm-mel tele van a liga. 

Ja és még egy megjegyzés. Volt itt valami nagyokos aki szerint Brady  nem vonzz elég neves szsbadügynököt. A teljesség igénye nélkül egy-két név csak: Randy Moss, Albert Haynesworth, Antonio Brown, James Harrison, Junior Seau, Aquib Talib, Darrelle Revis. Ők mindannyian azért jöttek ide mert hitték Brady én és Belichickben. 

A raiders idei első választása vélhetően Jeudy lesz, aki már most NFl átlag felett van útvonalfutásban pl. Van slot és Z elkapójuk és 2 TE, meg egy jó fal és stabil futójáték. Ellenben a Chargersnél fal sincs..

A nagyokos megkérdezi a felsorolásodból vajon ki volt aki TB miatt jött és hasznos lett? Haynesworth aki zéró teljesítményt adott le nálunk és örültünk nem csak mi, de már alőttünk lévő csapata is hogy megszabadult tőle? AB..wtf? A ligában sincs..az ember még mindig Steeler lenne, ha nem megy el az esze..de ha cserélik is, akkor Raider. Nem TB miatt jött..Moss szintén problémás volt előző egyleténél, nem TB miatt jött..utolsó esélyt kapott kvázi BB-től. Harrison mint sztár FA?? óriási játékos, de sima szituációs rusher lett a kora miatt, meg sem közelítette a valós egykori szintjét..ilyeneket azért ne hozzunk ha lehet, kényszer megoldás volt. Talib szintén problémás ember volt, akit örültek hogy elcseréltek..nálunk ő is és Moss is parádésan jól viselkedett. De egyik se TB miatt jött, hanem a csapat miatt.

Ha TB FA mágnes lenne, akkor tucatjával sorolhatnád a sztár játékosokat, akik FA-ról a pénz helyett a Patset választják. De egy trade útján megszerezett játékos, akinek beleszólása sincs a sorsába, az hogyan példa erre?

A jó fal a Raidersnél sem igaz, max közepes a fal, a pff ranglistában csak a 15. ahol mi 10.-ek vagyunk, és egész évben szidtuk a falunkat. A Chargers ugyanebben a listában csak 20+, ott tévedtem. A futójáték is csak 13. a ligában, szóval az is max közepes. A wr corp pedig a Raidersnél szintén csak a középmezőny a pff-nél. Az meg, hogy te idehozod Jeudyt, aki az NFL-ben egy métert sem futott még minimum nevetséges. TB nem egy újonc miatt fog odamenni.

A védelemről is írtam az Oakland esetében, ezt szándékosan kikerülted, hogy nehogy feltűnjön, hogy az egy konkrétan szar egység, a 32-ből a 31. És ha jól emlékszem a miénk 2. volt 2019-ben. És ha minden igaz egy csapatnak mindkét egysége legalább olyan fontos. Maradjunk annyiban TB-nek a Patsen kívül minden  rossz választás lenne, de a legrosszabb tán az Oakland. Azt is írtam a bejegyzésemben, amit szerintem nem olvastál vagy értettél meg, hogy a Colts még szintén játszhat, mert ott szinte minden megvan, csak egy admirális hiányzik. A Chargers esetében pedig kiemeltem, hogy ezáltal haza is térne, mivel Kaliforniában született, de ez inkább a szentimentális vonulat. Egy olyan ember mint Brady, akinek max 1-2 éve van hátra nem ér rá várni, hogy majd összeáll-e pl. a Raiders vagy a Chargers. Ha megy és a legjobb helyre akar menni ahol nyerhet, az Indy vagy Foxborough, ha meg az érzelmei irányítják akkor hazamegy a Chargersbe. Nem hinném, hogy elmegy egy bohóc mellé még egy bohócnak egy cirkuszba, amit Vegasnak hívnak. Ez nagyon nem ő. DE mint minden, ez is megeshet.

Az általam leírt FA-ek, vagy cserék igenis egytől-egyig nagy nevek. Arról sem TB sem én nem tehetek, hogy egyikük-másikuk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket vagy neked nem tetszenek. Haynesworth a liga legjobb DT-je volt akkoriban. AB  hisztizte ki azt, hogy a Patshez cseréljék el. Konkrétan meg volt veszve mikor ide lett cserélve és hogy TB-vel játszhat, TB házába költözött, és akkor nem ő vonzotta ide mi?  Adalius Thomas (aki mocsok jó LB volt a Ravensben) azért igazolt ide, mert TB mellett akart játszani, mert mindig csak szívott ellenünk. Mondjuk egy év után ment a levesbe ő is. James Harrisont szintén az  vonzotta ide, hogy még nyerhet bajnoki címet, aminek a záloga Brady és Belichick. Nem tudom te ki értesz csapat alatt, én ő kettőjüket. A csapatot New Englandben Brady és Belichick jelenti, egyik nem működik a másik nélkül, de ha a center mögött nem Brady áll én garantálom neked, hogy a kutyát nem érdekelné ez a hideg, huzatos, esős, szeles szeglete Amerikának, amit Foxboroughnak hívnak. Ide mindenki azért jön mert nyerni szeretne, és ennek 6 SB cím a bizonyítéka. És tudják azt is, hogy nem fogják halálra keresni magukat, mert a sikerért áldozni kell. Ha valakinek 6 SB-ból nem elég vonzó, semmi gond, lehet menni Tampába is strandolni, csak ott a kutya nem fog emlékezni majd rád. 

Sok játékosunk csak azért maradt itt nálunk, ment bele fizu csökkentésbe mert TB hajigált nekik. Amendola tán kétszer is fizut csökkentett, szerintem Edelman is belemegy majd ilyesmibe. Gronk pedig konkrétan kijelentette, hogy neki csak Brady fog egész karrierjében dobálni, mert ha elcserélik inkább visszavonul. Sajnos a teste nem bírta tovább... A McCourtey fivérekkel is olvastam egy interjút, hogy a döntésüket attól teszik függővé A, marad-e Jason a csapatban b, marad-e Brady a csapatban. Ez esetben Devin nem zárta ki azt, hogy a piacinál alacsonyabb összegért visszajönne. Ha igényled megkeresem a cikket neked.

 

 

Tele van csusztatassal..akinel Haynesworth meg elit volt mikor hozzank kerult, ott nem fogok tudni ervelni semmivel. Ellenben a korszakosnak igerkezo Jeudy leszolasa is fura ennek fenyeben, planehogy egy kiegett, rotacios falembert felmagasztalsz a multja miatt csak hogy igazold az irast..

Ha mar irod Amendolat..hogy lehet az, hogy most nem akart se bajnok lenni, se TB-vel labdazni es nem jott hozzank vet.minert? Inkabb alairt egy utolso evet a Lionsnal..pedig most aztan FA volt. Miert nem varta meg, hova megy a kecske es koveti? Azert mert TB nem FA magnes..nem hozott hozzank tucatjaval a piacrol olcsobban embereket evente. 18 ev alatt jott 5 valaki, aki diszkontot adott es aron alul irt ala? Szerintem nem..de ha lenne is ennyi az is csak 4 evente 1 ember..az aztan nagy vonzero tenyleg..akiket tradeltunk, azok nem FA jatekosok. A kivenhedt jatekosok meg plane nem jo peldak..R.Wayne, Ochocinco, Haynesworth stb.vonulat..

 

Nézd, egy dolgot emelsz ki az egész irományomból és azon lovagolsz. Haynesworth príma játékos volt. Az, hogy a te általad sztárolt Jeudyből mi lesz, majd az idő eldönti. Tudod 20 éve nézem ezt a nyomorult futballt és számtalan korszakosnak ígérkező játékost láttam már, akiből aztán nagy nulla lett. Hogy sérülés vagy önmaga hibájából azt most nem venném külön. Hogy benne van a potenciál abban egyetértünk, de hogy az ki is fog-e jönni belőle az már erősen kérdéses. TB meg alapozza arra oaklandi karrierjét, hogy ez a srác beválik-e vagy sem?

Amendolával nem lennénk kintebb a vízből, sajnos tucat ember lenne már csak nálunk. Plusz van már bajnoki aranygyűrűje, neki már lehet a pénz a lényeg. Plusz lehet, hogy meg sem keresték a Pats részéről, illetve kapott a Lionstól egy olyan ajánlatot, amit végképp nem lehet visszautasítani az ő korában.De ahogy látom kötekedni nagyon szeretsz, a frusztráltságodat viszont ne az oldalon lévőkön vezesd le, hanem az asszonyon. Nem azzal van a probléma amiket írsz, hanem ahogyan és amilyen stílusban teszed azt. Engedtessék már meg nekem, hogy azt gondoljam Bradyről, hogy igenis jönnek ide miatta FA-ek. Sőt nem csak, hogy gondolom, jönnek is, leírom ide, de neked ez nem felel meg mert kivénhedt, az meg azért mert tradeltünk érte. Arra aztán meg már végérvényesen nem tudtál reagálni, mikor leírtam, hogy kik maradtak/nak a csapatnál, ha Brady így vagy úgy dönt. Volt is valaki, aki belinkelte ide neked Ninkovichcsal az interjút, ahogy TB-ről és az ő "vonzerejéről" beszél. Mert hát Ninkovich mit tudja igaz-e?, sosem játszott egy csapatban Bradyvel! 

Plusz amit egyszer leírtam már, be kell férni a sapka alá. Rengeteg szabadügynök szeretne itt futballozni, de mindenkit nem lehet vet. minimumért foglalkoztatni. 

És amit már szintén leírtam: ha itt nem lenne az elmúlt 20 évből 6 SB cím, ki akarna idejönni játszani? A játékosok nagy része a pénzért tolja ez nem kérdés, csak a végén mindenki a BAJNOKRA fog emlékezni, nem a több tízmillás szerződésre. És ezért írtam, hogy akinek öreg korára megjön az esze, az általában elmegy kontender csapatokhoz gyűrűt vadászni. És erre az elmúlt 20 évben a legjobb esélyek New Englandben voltak.

Brady egy kivaló játékos, a valaha volt legnagyobb talán, de utána is lesz élet. Csak az valószínűleg sokkal sivárabb lesz. Stidhammel erős kétségeim vannak a playoffba jutást illetőleg. De Bridgewaterrel, Carra-ral, vagy DAltonnal is nehéz lesz. És ezeknek a fiúknak jóval kisebb a "vonzereje" mint egy 6-szoros bajnok irányítónak. A veterán játékosok is valószínűleg mind menni fognak, ha Brady nem marad. Így bukjuk majd JMC és DMC-t, Collinst stb. Ha számodra az nem elég, hogy a saját FA játékosaink irányába megtartó erővel hat, akkor nem tudom mi az elegendő. 

 Nem azzal van a baj, hogy más a véleményed, hanem azzal, hogy a saját véleményeden kívül más nem lehet igaz. És az általad igaznak véltet próbálod már-már térítés jelleggel másra is ráerőszakolni.

Részemről ezt a meddő vitát lezártam! Bort, búzát, békességet!

FA mágnes azt jelenti, hogy ide húz olyan FA játékosokat, akik inkább lemondanak a pénzről és minket választanak a jobb ajánlatok miatt. A Pats elég ritkán hoz nagynevű FA játékost, ha igen, akkor többnyire kitömjük. Tehát nem TB miatt jön, hanem mert alapból pénzt is kap. A felsorolt játékosaid nem jó példák összességében, hiszen van Trade útján szerzett, amibe a játékosnak nincs beleszólása és van olyan aki bőven túl volt a zeniten és utolsó utáni esély vagy vészmegoldás volt (Haynesworth, Harisson) tehát nem számíthat a jó FA játékos kategóriába. Ezért az állításom fenntartom, TB miatt közvetlenül nem érkezett ide tömegével elit FA a pénzről lemondva, csak hogy TB dobáljon neki, vagy vele egy csapatban legyen. Ha ez így lenne, kapásból lehetne sorolni azokat a neveket, akik megtették ezt. Ennyi lejátszott év akár 20-30 nevet is. Ehelyett 5 nem jön össze..(FA elit és kedvezménnyel aláíró, tehát nem kitömött játékos)

Ennek az oka vélhetően az, hogy egy 53 fős rosternél, ahol a keret nagy része pályára kerül, a QB posztot kivéve a többieknek nincs akkora hatása a meccsre. Ez nem kosárlabda, hogy összeálljon dream team 5 fős csapatban..És az a 3-4 játékos aki egymás miatt összeállt, az mind befolyással lehet a meccsre döntően. Itt a játékosok száma miatt erre sokkal kisebb az esély, ezért ritka lesz, hogy valaki FA piacon ilyesmit nézzen. Főleg, ha a első komoly dealje az a piacon. Vagy akár a második..Onnantól meg 30 éves emberek érkezhetnek, akik vagy túljutnak a csúcson már, vagy nem lesznek olyan befolyással, mint korábbi csapatukban. Hiszen ki sem engedték volna őket a piacra más esetben..

Saját FA játékosaink többsége mindig elment a pénz miatt a TB érában, nem maradtak itt olcsóbban többnyire csak hogy vele játszanak...pont emiatt sírdogálnak a szurkolók. Még JE is tesztelte a piacot, amikor nem kapott annyit tőlünk, mint szerette volna, aztán visszajött amikor senki nem adta meg neki. Amendola is végül (érthetően) a pénzt választotta. De Gronk is hisztizett a suska miatt rendesen..amit szintén ki is érdemelt. De nem maradt anélkül nyugton a popsiján, csak mert TB dobál neki. HT tavaly kijelentette nincs strukturálás..Ezek nekem nem azt mutatják, mint neked.

Ettől TB még nagyon jó fej ember, jó csapattárs, leader, stb..de pont nem FA mágnes.

Én azt gondolom BB-vel a kormánynál, ugyanúgy hatékony tud maradni a csapat a rendszer miatt..az pedig ugyanezeket a játékos típusokat fogja maradásra bírni mint eddig..

Nincs kizárva, hogy TB marad, de meglepne, ha 15-20 millióért. A nem újonc kezdő, vagy kezdőnek hitt franchise qb-k fizetése 26-30 millió. Olvasom itt, hogy egyesek szerint van elég pénze, nem kell már neki, ezért olcsóért marad. Ezzel én nem értek egyet, mert ez szerintem nem így működik. Azt sem tudom elképzelni igazán, hogy olyan szerződést kössön, amiben nagyon kevés a garantált és sok a bónusz. Ilyen szerződést Bridgewaterrel lehet kötni, mert nagy benne a kockázat, vagy Carr szerződését lehet átvenni, esetleg olyannal, aki az FA piac végen még szabad. No és persze újonccal.

Olyan, hogy SB esélyes szerintem nincs. Főleg nincs SB győztes esélyes. Van 6-8 csapat, amelyik szerintem legfőképpen a rendszerének és a szakmai stábjának köszönhetően ott szokott lenni a rájátszás környékén, de hogy ott meddig jut, az lutri. Brady nyílván szeret nyerni, de az SB esély bárhol is legyen, nem több 10-15%-nál. Hogy ezen kívül mi motiválja, nem tudjuk. Egy újnak mondható franchise arcának és agy új brand létrehozásának a vezére lenni egy ikonikus városban  az eddigi teljesítményével arányos fizetésért akár ki is elégítheti.

A post eredeti tartalmához kapcsolódva: az, hogy milyen célpontjai lesznek a jövő évi irányítónak, nagyban függ attól hogy ki és főleg mennyiért lesz az.

Persze, ha marad kevésért, nem bánom. Most néztem meg:  A fogadóirodák szerint ennek van a legnagyobb esélye (a betonline egyenesen -250 re adja). Utána pedig a Raidersnek 😁 és a Chargersnek (na itt nem látok igazán motivációt)

Kétségtelen, hogy át kell néhány szerződést alakítani. Bold prediction:  Ennek kapcsán nem lennék nagyon meglepve egy Gilmore cserén se. Sanu pedig a JE utód lesz. BB mindig kavarja.

Ma láttam az idei utolsó Trash Talk gondolom 143. ismétlését és a végén volt egy bold prediction.

Márk szerint a BOLD: Brady más csapatban fog játszani, Budai Zoli BOLD-ja: a Pats nem jut a rájátszásba idén.

Hát boldnak bold, de messze nem nulla valószínűségű, mindkettőre bőven van esély.

Már nagyon várom, hogy BB milyen irányba tudja elvinni a csapatépítést és pláne, hogy mennyire lesz szerencsénk az új csapatban az off-season sérülésekkel, amik szinte már törvényszerűen tönkrevágják a legszebb álmainkat is, mire a szezon elindul.

Az biztos, hogy a tavalyi nyárból tanulva BÁRMILYEN jónak tűnő csapatot szögel össze az ÖREG, biztos, hogy nem lesz örömködés az első éles meccsig. Az edzőtáborban eddig mindenki szuper volt, aztán tessék, milyen szezonunk lett... Idén én óvatosabban fogok reménykedni. De ettől még GOOOO PATS!!!!!

Remek összeállítás, én a többségnek azért örülnék... bár nyilván sok esélyt nem látok bizonyos játékosokra, pl. az Odell-Jarvis duóra sajnos. Illetve a Hopi által leírt neveknek is utánanéztem, pl. Cobb mint veterán elit játékos elég jó lehetne illetve nekem nagy szívfájdalmam volt tavaly (kétszer is!) Thomas elengedése, szerintem meg lehetne próbálni, sokba nem kerülne... és persze ha Dola visszatérne, az is fantasztikus lenne szerintem, pont most olvastam egy 5 nappal ezelőtt írt cikket ezzel kapcsolatban :D

Egyébként nem tudom, írta-e már valaki - nem láttam sehol eddig, de ki tudja? Mindenesetre tegnapi cikként említettek egy külföldi oldalon 5 lehetséges tight end igazolást, gondoltam felsorolásként elfér itt, íme:

- Austin Hooper (25 éves), Atlanta Falcons

- Hunter Henry (szintén 25), L.A. Chargers

- Eric Ebron (26), Indianapolis Colts

- Tyler Eifert (29), Cincinatti Bengals

- Jacob Hollister - vissza :P (26), Seattle Seahawks

Mondjuk az biztos, hogy legalább egy jó TE kellene a csapatnak, mint a falat kenyér

Válasz topin üzenetére

Így , hogy hosszabbított a Lions-el valóban elég valószínűtlen.

Hát sajnos az első 3 felsorolt TE piaci értéke ~10M/év, Eifert sérülékeny, Hollister-en meg nagyon meglepődnék, ha visszajönne. Az utolsó mondatoddal pedig, azt hiszem kivétel nélkül, mindenki egyetért. :)

TB magasabb, mint Moss, aki 191 cm, 113 kg, azaz inkább WR alkat szerintem. De lehet, hogy ez nem számít. :) LaCosse 198, oszt eddig nem sokra mentünk Vele. :)

Arra gondolt már valaki, hogy mi van akkor ha a tavalyi csapat nem is volt olyan szar mint amennyire nézhetetlen volt amit művelt, főleg az OFFENSE.

Mi van akkor ha azt mondom: csak egy jó TE vagy WR kellett volna ahhoz, hogy főcsoport döntőt játszunk!!!!

Gondoljatok bele a Titans meccsbe. Tragédiának éli meg mindenki , de gyakorlatilag ha fél yardról bevisszük a TD-t akkor biztos hogy nyerünk. Ez 100% szerintem, hogy az a meccs akkor meglett volna.

Utána a Kansas már más tészta idegenben, de ne feldjük miért mentünk wild cardra. Kikaptunk a Miamitól.... a többit pedig gondolja tovább mindenki.

Én minél inkább gondolkodom az elmúlt szezonról mindig oda jutok, hogy volt egy könnyűnek nevezhető sorsolásunk és nézhetetlen Offense, de még így is majdnem ott voltunk. Cak azt akarom mondani, hogy szerintem nincs annyi lyuk a csapatban amennyit sokan gondolnak és nem annyira kevés a pénzünk mint amennyire sokan gondoljuk. Tudom elmegy Thuney, VN stb., de akkor is.

Szerintem az öreg is valami hasonlóban gondolkodik, mert nem gondolkodhat másban. Mire van tehát szükség?

- Kell 1 kiváló, elit TE a piacról és egy kezdő kaliber a draftról

- Brady marad ( 23 milla/év körül), MC marad 5 - 6 misiért

- húzunk 2 WR- t és 1 LB -t a draftról

- elég egy falember (Frohold és Cajuste mellé) a draftról

- némi átstruktúrálás néhány játékosnál

- szokásos kukázás

NE EHHEZ MIT SZÓLTOK?

Az a baj, hogy el fog menni a legjobb falemberünk és új támadófal edzőnk lesz, így az az egység minimum erősen kérdéses és csak ez erősen befolyásolhatja az egész támadójátékot a futó és a passzjáték vonatkozásában is. A következő szezonban sokkal keményebb lesz a sorsolásunk is, szóval hamar ki fog derülni jók leszünk-e valamire. Elit/kiváló TE-t nem fogunk tudni a piacról szerezni, az elég ritka és senki sem mondd le róla könnyen, ha szerzünk egy viszonylag jót akkor már örülhetünk. Én jelenleg úgy érzem, hogy legjobb esetben hatalmas csata lesz a csoportunkban a csoportgyőzelemért a Buffaloval és csak csoportgyőzelemmel van esélyünk a rájátszásra, komoly kiemelésre semmi esélyünk.

Szerintem Thuney pótolható. Andrews kiesése sokkal nagyobb gond volt tavaly. Cajuste , Froholdt és akár egy első körös falember is lehet a pótlása. Szerintem a három közül valamelyikik beválik és a mélység is megvan.

A TE kérdés roppant egyszerű, adnék egy 2021-es 1 kört Howardért és kész, vagy még többet (2022. 3 kör), aztán ha beválik szerződnék vele hosszúra.

Apropó, Adrewsról van valakinek híre? Neki azért nem egy csuklórándulása volt, gyógyul egyáltalán, van remény a visszatérésére?

Sajnos egyik sérültünkről sem tudunk semmit, ez a fajta titkolódzás művészi szinten van a Pats-nál.. Persze valószínűleg a többségük felépül teljesen szezonkezdetre, de Andrews és Develin visszatérésében nagyon szkeptikus vagyok, Cajuste meg számomra igen rejtélyes sérült. Szeretnék tévedni.

Azt olvasom mindenhol ,idén nagyon mély és telített wr tekintetében a draft class. Nálunk szinte 2 évnyi draft osztály épülhet be egyszerre a csapatba, mivel a 19-es fiatalok szinte be sem mutatkoztak,vagy aki igen, már van egy év tapasztalat . Munició is van, akár felcserélésekhez, hogy a nekünk tetsző játékosokat megszerezzük. Nagy fiatalítást várok támadó oldalon,  a prioritás a védelem és a pénz is ide fog elmenni.(illetve azt gondolom Brady nem marad nálunk)

Valóban nagy a kínálat, viszont a szakértői mock draft-ok az első körben védőt jósolnak Nekünk és mire a 3. körben ránk kerül a sor 8-10 WR (nyílván a jobbak) már kimegy. Persze ez nem jelent semmit, az elmúlt év legjobb támadó újonca Nálunk WR J.Meyers UDFA volt. :) Az off. fiatalítási szándékával tavaly sem volt baj (Harry, Meyers,Olszewski,Johnson, Cajuste, Froholdt, Harris) csak a legtöbbjük előbb-utóbb lesérült és ráadásul az "öregek" is így jártak vagy többnyire sérülten játszottak (Develin, Andrews, JE, Sanu, Watson,  Wynn). Nagyon peches év volt ez az off.részéről, ami a sérüléseket illeti.

A cbs draft propect-je szerint az első százban (kb.3 kör) 18 WR és 6 TE van rangsorolva. Az utóbbiak 2. körös rangúak, a WR-ek közül 8 rangja 3. körös. Mire ránk kerül a sor a TE-k valószínűleg elfogynak, WR-re viszont így van esély. Az egyik szakértő szerint A.Gandy-Golden-t (193 cm, 100kg, Liberty Flames, teljesen Harry "méretű"!) fogjuk draftolni az egyik kompenzációs pick-el.:)