BREAKING: Tom Brady távozik a Patriotsból!

Kép
Brady

Tom Brady magyar idő szerint kedden délután az Instagramon tett közzé egy bejegyzést, amiben leírja; távozik a New England Patriotsból! A továbbiakban Brady búcsúszövegét olvashatjátok.

"Az összes csapattársamnak, edzőmnek, a vezetőségnek, a stábnak, Belichick edzőnek, a Kraft családnak és az egész New England Patriotsnak. Szeretném megköszönni az elmúlt húsz évet az életemből, a mindennapi elkölteleződést a győzelem felé, a győztes kultúrát, amit sikerült felépíteni. Hálás vagyok mindazért, amit megtanulhattam - mindenkitől tanultam. A segítségetekkel kihoztam magamból a legtöbbet, ez az, amit minden játékos csak remélhet. Minden, amit együtt elértünk boldoggá tesz, amiket itt tanultam életem végéig bennem maradnak. Ma nem lennék ugyanaz az ember ezek nélkül a kapcsolatok nélkül. Mindenből amit kaptam, csak pozitív emlékeim maradnak, hálás vagyok a lehetőségért. A Patriots egésze mérvadó a profi sportban, hiszem, hogy ez továbbra is így marad. 

Szeretnék köszönetet mondani a Patriots nagyszerű szurkolóinak. Massachusetts 20 évig volt az otthonom, életem legszebb két évtizede volt ez, csak szeretettel és hálával tartozok mindenkinek. Remek támogatást kaptam - olyat, amit minden játékosnak meg kellene tapasztalnia. A gyermekeim itt születtek, engem pedig kaliforniai gyerekként is végig sajátként szerettetek. Imádom az elkötelezettséget és a hűséget, amivel a saját csapatotok iránt vagytok, az, hogy ennyiszer győzelmet hoztunk a városnak, boldogabbá tesz, mint azt hinnétek. Nem tudom elégszer megköszönni a támogatást, a szurkolást, a teltházas edzéseket és mérkőzéseket, a győzelmi parádékat. Áldottnak érzem magam, hogy ezt megoszthattam veletek."

FOREVER A PATRIOT, LOVE YOU PATS NATION

 

Robert Kraft így nyilatkozott az ESPN-nek: Tommy megkeresett tegnap este és átjött hozzám. Egy pozitív, tiszteletteljes beszélgetésünk volt. Végül nem az történt, amit szerettem volna, de azt akartam, hogy azt tegye, ami számára a legjobb. 20 évet töltött velünk, megdolgozott ezért a jogért. Úgy szeretem, mintha a fiam lenne.

Hozzászólás

Remélem rendesen kitömik pénzzel, akkor nem fogom bánni, hogy megy.

Üzleti döntés született. És én is sajnálom, hogy nem bizonyította be, hogy tavaly ő gyengült vagy a körülmények miatt tűnt rosszabbnak.

És baszódjon meg az NFL, hogy 8 évig nem volt képes elhozni a patset Londonba.

Hát ezt is megértük.

Soha nem gondoltam volna hogy nem innen vonul vissza. Egy újabb bizonyíték arra hogy a profi sport nemcsak a happy endekről szól. Kíváncsi leszek az utódra.

Sok sikert és köszönet minden felejthetetlen élményért.

Ez most sokkolt egy picit, de az élet megy tovább.

nem is igazán értem...

Hiányzott ez a hír nekünk mint a koronavirus.sajnalom hogy megy, de ha nem idén, akkor jövőre vagy két év múlva jön ez el. Bár én örültem volna még két évig. 

És tessék, Paul43 a GM-nek igaza lett... 

csak sok sikert tudok kívánni neki és remélem megtalálja a számításait az új csapatban
ha tényleg a Tampa a befutó évi 2 Brady-Brees meccs :)

Nincs becsület, hűség, tradíció... Azt hittem, hogy a 12-es egy utolsó magányos lovag ebben a tetű pénz-moslékban. Inkább vonult volna vissza méltósággal... Erre felszáll a majomparádé vonatra max. 1-2 évre. Lelke rajta! Köszönöm az elmúlt időszakot, korszakos zseni volt! (Más kérdés, hogy Bill apónak a Garoppolo ügy óta a töke tele volt vele, így meg nem volt könnyű, még neki sem.) Viszlát és köszi mindent!

Ez hülyeség. Sokáig bagóért volt nálunk, a 20 évéből kb 5-ben kereste a reális értékét. Most szerez még egy kis lelépési pénzt valahol, aztán visszavonul. Manningre a Denver mindent feltett, 3 évig voltak jók, 2 SB, de a második már nem Manningről szólt, sőt abban az évben még ez a szerencsétlen Osweiler is jobb volt nála. Akárhova is megy, nem hiszem, hogy meglesz neki a hetedik gyűrű, de még egy rájátszást lehet összehoz, talán AFC/NFC döntőt is.

Valljuk be a 3. fordulóban kb nálunk is úgy nézett ki, hogy minden adott egy utolsó SB runhoz. AB, Gordon, JE, 2 RB, Develin, a 2 TE támadó csapat bőven elég lett volna. Csak aztán az élet közbeszólt. PM-nél is hiába volt jó a védelem, ha, Cam nem tojik be, nyerhettek volna.

Ez azért nem igaz. 230 millát keresett, 18 évig TOP5 fizetése volt. Nem is olyan régen jött ki egy ilyen cikk,  sajnos már nem tudom melyik honlapon.

Azt se feledjük, hogy a sikerek miatt mekkora a marketingérteke. Szerintem többet keresett reklámokkal meg nezekkel mint focival...

Egyfelől kurva szomorú vagyok, mert Brady-nek nem szabadott volna máshol játszania karrierje során, másfelől viszont iszonyat érdekes lesz a csapat mire megy nélküle.

 

Remélem a sok hangos ember, akik a seggüket verték a földhöz évek óta, hogy nem elég jó a csapat, és az se mindegy hány ponttal nyerünk, meg hogyan, azok felkészítik magukat lélekben egy esetleges gyengébb periódusra.

 

Remélem semmiféle trade nem lesz veterán QB-ért (Dalton, Foles etc.) a piacon az egyetlen QB, akit elnéznék itt néhány évig az Bridgewater, a draftról meg Herbert, ha csúszik, de egyébként remélem Stidham tolja végig a szezont.

Sajnos pár éve benne van a pakliban, hogy talán ez lesz az utolsó szezonja. Tudtuk, hogy egyszer véget ér, de mindenki bízott abban, hogy nem most.

Nem mellesleg az is kérdés, hogy lesz-e idén egyáltalán szezon. Az USA-ban is akkor lesz a csúcson ez a vírus dolog, amikor kezdődik a felkészülés, és szerintem nyár végéig még a legoptimistább esetben is elhúzódnak a dolgok.

Lássuk be, ezt a döntést valószínűleg már a múlt szezon alatt megszületett, nem múlt héten döntött így a főnök. Azt is gondolom, hogy TB sem a héten tudta ezt meg.

Nagyon szomorú vagyok !

Nincsenek szavak erre a hírre! Feltétel nélkül pártoltam Brady-t és most mérhetetlen a csalódásom. Nem üldözték el, nem tűnik úgy, hogy visszavonulna. Elmegy lerombolni a saját szobrát valahova? Kár így elrondítani, főleg egy hosszú és sikeres pályafutás utolsó éveit(?) és erre lehet mentséget találni, de ezek már hamisan csengenek. Tudom, hogy Amerikában fokmérő az anyagiak és a játékosok minőségét is jelzi a fizetésük, DE éppen Brady volt aki hajlandó volt közepes fizetésért játszani, aki képes volt lemondani ennek is egy részéről a csapat érdekében. Azért a csapatért, amelyiket most elhagy mert???? Mint mértékegység legvégén a végtelen található, DE csalódottságom még ezen is túl található! Elment egy ikonikus játékos és szép dolog az önbizalom, de közel sem biztos, hogy ikonként fejezi is be! Már nem tudok drukkolni neki. Kénytelen vagyok elővenni a sufniból a régi mondást! Meghalt(eltávozott) a király, éljen a király!

De ki lesz a király?

Sajnos én is hasonlókat érzek, ha elmegy máshova  játszani attól félek dicstelenül fejezi be  a pályafutását. Láttunk már erre példát pl. Brett apó, csak vergődött es próbálkozott de már nem ment.

Remélem Brady nem jár így.

Sok szerencsét neki és egymillió köszönet mindenért amit a Pats-ér tett.

TOVÁBBRA  IS GO PATS!!!

Favre NFC döntőbe vitte a Vikings-t (és ha a Saints védelmi taktikája nem a szándékos sérülésokozáson alapul, talán tovább is mehetett volna), de elötte a Jets-szel is pozitív szezont csinált, úgyhogy azért nem nevezném azt "vergődésnek".

Már bocs, de honnan tudja mindenki így 100%-ra, hogy nem vonul vissza? Mindenki biztosra veszi, hogy más csapatba megy! Elbúcsúzott a csapattól! Igen ezt teszi mindenki, ha elmegy! De szerintem BB jelezte neki, hogy új csapatot épít és ehhez egy új QB kellene neki! Brady akkor tenné igazán jól, ha visszavonulna szépen!

Ez van, ezt is megértük!

 

Onnan, hogy jó párszor lenyilatkozta, hogy nem hagyja abba és játszani fog. A cikkben az van, hogy "leave", azaz elhagyja a csapatot és nem "retire", azaz visszavonul. Biztosan játszani fog.

Erre azért ne tegyél nagy tétet! Gronk is kivárt aztán lelépett! Most WWE karrierjét építi!

Emlékeim szerint Gronk 2-3 hétig gondolkodott a SB győzelem után, ő a szabadügynök piac nyitását sem várta meg. Nála nem volt kérdés, hogy marad vagy megy, csak az, hogy visszavonul-e. Sőt ha visszajönne még élő szerződése lenne a Pats-cel tudtommal.

Megtette a Pats az ajánlatát, Brady nem fogadta el. A pénzt és a beleszólást a rosterbe nálunk nem kaphatta meg..Ha akarta volna, akkor Patrióta maradhatott volna örökre..nem akarta :(

Van infó arról, hogy volt-e egyáltalán ajánlattétel? Én nem vagyok erről meggyőződve, Kraft szavai sem erről árulkodnak..

Utóbbi nem kérdés. Ha valóban volt ajánlat, a számokra azért kíváncsi leszek. Mindenesetre közben nem annyira elképzelhetetlen már a Newton-projekt, mint amikor “beboldoltam” Paul posztja alá...:)

Nagyon-nagyon csalódott és szomorú vagyok....ősszel készültünk Bostonba,meccsre,Tom Brady-t és a Pats-ot megnézni....😪

Sajnálkozik itt mindenki. 🧐

Van a csávóban 1 jó év. Szeretne játszani és ha már játszik akkor szeretne eredményeket amit ez a keret nem tesz lehetővé. Aki szerint ez a pénzről szól az hülye. Láttuk mit ér ez a világválogatott keret. Idén meg aztán annyit sem qb poszt ide vagy oda. Én élveztem azt a 14 szezont amit vele láthattam a patriots színeiben de nem török pálcát felette. Bőven megszolgálta a tiszteletet és azt is, hogy egy rossz szava ne legyen senkinek. Menjen és nyerje meg a 7.et ha tudja. Jobban érdekel hogy, most az öreg bebizonyíthatja, mekkora GM mágus és HC, nélküle. Mert Bradyt nem láttuk még nélküle (ezt majd most fogjuk) de BB-t láttuk már Brady nélkül és abban nem sok köszönet volt eddig. Plusz érdeklődve figyelem majd legfőképpen Paul és a többiek jóslatai, mennyire is ülnek majd, hogy nem kell már ide Brady. Plusz a híresen drága pats jegyek meddig lesznek azok és a PO többet ér mint az uccsó évekre áldozni Braryvel vélemények meddig tartanak ki ha hosszú évekig böjtölünk majd.  Mert azért jelenleg kétlem, hogy sokan messzire várják ezt a csapatot.

"BB-t láttuk már Brady nélkül és abban nem sok köszönet volt eddig."

 

Azért az a 2016-os 3-1 szezonkezdet nem volt olyan csúnya :)

Browns? Patriots Brady nélkül? A 2016os az 3jó meccs volt és egy kritikán aluli. Nyilván nem azt mondom, hogy nem lesz 3 jó meccse. Szezonra vetíve viszont már kicsit árnyaltabb nem? :) az az 1. Ismétlem egy. PO győzelem. De kár ezen vitázni. Ez mostmár a következő szezon után körvonalazódni fog. :)

Cassell 11-5, Brady eltiltás alatt 3-1..Ez TB nélkül több mint jó..

Amúgy ha nem a pénzről szól, miről? Ugyanis ajánlatot kapott és akár még arra is mondhatta volna, nem kell ennyi, mert inkább költsétek a csapatra, hogy nyerjünk. Pontosan a pénzről szólt ez és az ő egójáról, ami kicsit túlbuzgott most sajnos és sérelmekhez vezetett.

Ettől a múltat még köszönjük, felejthetetlen és Ő marad a GOAT..de amitől megkedveltem a faszit, és ami jelentkezett Ninkonál is például, az nála eltűnt..

 

BB Brady nélkül 2008-ban Matt Cassellel 11-5-öt tolt le. Nem mondom, hogy az volt a legjobb offense amit valaha New Englandben láttam, de azért no. 

Engem jobban aggaszt, hogy a védelemből is hullanak ki a fontos kockák, és eddig sok utánpótlás nincs. Mccourtyt szerintem drágán tartottuk meg, Collins és Van Noy lelépett, mondjuk irdatlan pénzért, amit szerintem nem érnek meg. DE most erre is van piac.

 

WR1 még mindig nincs, TE még annyi se, Thuney meg lóg a levegőben. Ha őt is cseréli az öreg agygörcsöm lesz az tuti. Ja és Andrews-zal sem tudni mi lesz. Eddig nem tetszik ami történt velünk a free agency 2 napja alatt.

Csalódás a döntés :(, utolsó pillanatig bíztam benne, hogy marad és Tedyhez hasonlóan tőlünk vonul vissza.
Köszönet az eddigiekért, új korszak kezdődik.

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!

Közben az is eldolt Bridgewater nem lesz a mi új iranyitonk mert a Panthers elvitte első szamunak. 

Nagyon szomorú vagyok, 16 éve Brady miatt lettem Pats fan.:-(((

Nem tudom, hogy ki jön helyette, de én megnézném Stidham-t. 

BB már szerintem készül egy nagy dobásra, nagyon érdekel kiben látja TB12 utódját.

Hát ebből a penzbol ami nekünk van jelenleg, olyan nagyon nagy dobasra azért ne számítson senki. Mivel TB megy, marad kb 13!? Misi dead utána. Szóval max ha Thuney megy akkor hozunk talán vkit, de annyi akkor sem lesz, hogy nagyot dobjunk. Szerintem ha nagyot akar BB akkor tol egy 13-3at Stidhammal. Na, az nagy lenne!!!! 

Ja és az hogy Brees marad évi 25misiert...na ő tényleg szeretne még egy gyűrűt. Lehet pont Tommy fiú fogja elkaszalni ebben a tervében... 

Akkor most vitaindítok! Elképzelhető, hogy tankolunk? Mindenki véleményére kíváncsi lennék. 

Nem..akkor nem tartottuk volna meg JMC & DMC duót sem..egyiken spóroltunk volna 4 milliót, másikra elköltöttünk egy kazalnyit..

Azért itt nem kis varázslat kell mert a tavalyihoz képest..Brady-AB-Gordon-Scar helyett Stidham-Sanu-Harry-?.Ez egy meredek szezon lesz még a csoportban is és a sorsolásról ne is beszéljünk

Bíztam benne, hogy marad még egy évet és visszavonul emelt fejjel. Természetesen a Patriots-tól. Nagyon szépen köszönünk mindent, Örök hála! További sok sikert!

Szerintem TB helyére WInston jön vagy felcserélünk egy QB-ért a drafton. Vélemény?

Winston nem BB embere, nincs elég agya ehhez. Dalton már inkább, de és most dobálhattok kővel, Cam Newton is jöhetne akár. Carolina cserélni akarja. Vagy végül marad Stidham. Esetleg Carr, aki lehet, hogy oaklandben lesz létszám feletti. Mindaddig azonban semmi értelme találgatni, amíg a cap alatt nincs elég hely. Ezek a fiúk mind 20+ milliós lehetőségek. 

Közben Brady Indybe se megy, mivel oda Rivers ír alá 25 millió, 1 év. Fogynak a jó helyek Tommy boy! 

Szép estét mindenkinek.

 

Sajnálatos,hogy elmegy Brady.

Imádtam,egybefort a neve a Patriots-al,ha szégyen,ha nem én megsírattam(Tom).

Viszont csak előre szabad tekinteni!

Jó lenne neki inkább egy állás itt csapaton belül,ez nem lehetséges?

GO PATS!!!

Nem is olyan régen valaki linkelt ide egy tweet-et valami újságírótól, ahol BB-t Stidham-ról faggaták. Lusta vagyok megkeresni, de mintha az lett volna benne, hogy BB valami olyasmit mondott, hogy Stidham sokat fejlődött, meg sokat tudott gyakorolni az első csapattal. Akkor az villant át az agyamon, hogy akkor most az a helyzet, hogy TB vagy nem egészséges már, vagy túl hosszú időt vesz igénybe a regenerációja. Nem lehet, hogy ez volt az, ami miatt ugyan megfutotta a csapat a tiszteletköröket, de igazából már nem bánta, ha TB megy.  Ne feledjük, a csapatnál ott van TB minden porcikájáról a részletes jelentés.

Mert itt már lehet, hogy az a kérdés, hogy még egy-két év harc a PO-ért, és legjobb esetben is WC körül kiesik a csapat, vagy akkor essenek neki most az újonc QB-k tesztelésének.

Én ezt írtam nemrég (02.18.):

Egy Brian Hines szakíró szerint BB a következőt nyilatkozta december közepén Stidham-el kapcsolatban: "...több példa volt arra, hogy Tom nem sokat gyakorolhatott ebben az évben. Szóval Stid-nek lehetősége nyílt többször, hogy a kezdőkkel gyakorolhassa a play-eket és ez jót tett Neki..."

Elképzelhető. Leszámítva, hogy nagy “n”-el írta volna le a “neki-t”... :-) Hajlok rá, hogy vele próbáljuk a jövőt. (A betűméretet meg ő (Ő) határozza majd meg! ... Röviden: szerintem is Stidham...)

Sose tudjuk meg a valódi okokat Brady meg játszani akar és joggal kér sok pénzt egy olyan ligában ahol egy Cousins garantált  84 milliót tud kapni úgy hogy nem nyert semmit és szerintem nem is fog.

A Pats kerete szerintem arra lesz jó hogy a Bills mögött a Dolphinssal harcoljunk a második helyért pláne ilyen kemény sorsolással

Újjáépítés indul. 

Szerintem újjáépítésről nincs sok értelme beszélni.

Egy pozícióba kell a megfelelő ember.

A szervezet megvan, a szakértelem megvan, a stáb meglesz - annyira biztosan, mint amennyire az elmúlt 5 évben megvolt.

 

Ha azt a pozíciót betöltjük a megfelelő emberrel, akkor újra sínen lesz a csapat.

Az általad említett a pozíciókban mindig is nagy volt a jövés menés. Ha pl. a WR sort nézem, a legtöbb szezonban inkább az elég jó szintet hozta, ha az emberanyagot nézzük. A többi helyen is inkább arról volt szó, hogy "valahogy" összeállt a dolog és ez volt a nagy mágia.

Idén a 49ers meg a Titans megmutatta, hogy átütő QB játék nélkül is messzire juthat a csapat.

In Bill we trust ...

hm, Rivers ment a Coltshoz, tehát, lehet, h Brissett felesleges lesz ott?

esetleg visszahozzuk őt?

Brady aláírt a Tampa Bayhez

Vannak neves színészek, akik leszerződnek vidékre. Aztán jól megbánják... Kb. ez a véleményem.

A védelem sokat gyengült az offense meg gyenge is volt és  JMD nek egy új qb val kell dolgozni és Scar varázsló sem lesz úgyhogy én megelegszek a tisztes helytállással és nem reménykedem a PO ban. 

Suh. Aki megtaposta? Instant karma level 1... (Bocsánat mindenkitől, nehezen viselem, hogy lelépett.)

McGinest szerint TB 3 dolog miatt hagyta el a Pats-et:

  1. Esze ágában sincs hamarosan nyugdíjba vonulni, nem kész még rá, játszani akar. 
  2. Elég okos ahhoz, hogy ne várja meg amíg "kitoloncolják". Tudja, hogy a Patriots Way része az, hogy bármelyik játékos cserélhető.
  3. Mindig keresi/te az új kihívásokat, most szeretne BB nélkül bizonyítani. 

Számos reakciót váltott ki minden idők legjobb irányítójának távozása, melyek többségét én is megéltem az elmúlt órák során: az elhagyottak csalódottságát és haragját, a rajongó értetlenségét, a racionalitás hideg logikáját, az “én megmondtam” dacos büszkeségét, a veszteség szomorúságát, a szeretet megértését, az élmények és sikerek okozta hálát. 
Kicsit olyan érzésem van, mint a 2007-és szezon után, óriási menetelés volt, amit a vége elrontott. Sajnálom, hogy elment, de minduntalan rá kell döbbennünk arra, hogy az ottani profi sport teljesen más mentalitással működik, mint amihez mi hozzászoktunk itthon. Sokkal neutrálisabb, racionálisabb alapokon hoznak döntéseket, akár személyes érzelmeikkel szöges ellentétben is, amelyet legjobban Kraft nyilatkozata mutatott meg számomra. 

Szóval csalódott vagyok, mert az előjelek ellenére hirtelen jött a váltás és mivel nem látni a jövőt, a bizonytalanság érzése nem javít a hangulatomon. Ugyanakkor tudom, hogy mindennek a vége egyúttal valami másnak a kezdete is és bízom benne, hogy a “zsenipáros” itt maradt fele, megtalálja a megfelelő megoldást a jövőre. Persze a megfelelő nem biztos, hogy egyúttal gyors is lesz.

Szóval Tommy-nak köszönöm, hogy 13 évvel ezelőtt segített megszeretni ezt a sportot, a győzelmeket és az élményeket, de bízom benne, hogy a jövőben a Patriots mindig legyőzi majd Tom Bradyt az ellenfelet, egészen a legutolsó meccséig, amikor egy alkalomra ismét felölti a   Flying Elvis-t.

Go Pats!

Szerintem:

UP:

  • Megfejtettem TB12 célját!!!
    • Begyűjtse azt a rekordot is, hogy legyőzte mind a 32 csapatot!
    • Mely csapatok voltak célkeresztben (Raiders, Colts, Charghers, Buccaners)
    • Ezek közül melyikkel mikor játszhatunk…??? Na ugye 😊
    • Patsnek ehhez SB-be kell jutnia!!! --- Szóval csak motiválja BB-t a bizonyításra!!!
  • Most aztán teljesen kiszámíthatatlanok leszünk...
    • QB – Stidham vagy Edelman vagy Sanu --- na a felállásból csak pislog az ellenfél
    • Elandon Roberts – minden felállásban mindent (is) tud játszani

DOWN:

  • Ilyen van egyáltalán???

Ettől féltem, vicz. Inkább vonult volna vissza, de hogy egy Tampához megmegy... Hát igen, a 30 millió dollár még neki is nagy úr, csalódtam benne. 

Valahol olvastam a poént: TB TB-ben! :) Egyébként nem csak az évi 30M számít, hanem a szerződés szerkezete is, amit remélem hamarosan megtudhatunk. Vajon mennyi a garantált? Mi van sérülés esetén? stb. Egyébként TB nemcsak játékos, hanem üzletember is!!!

Brady 2 évre évi 30 milliót fog kapni Tampában.Kap két nagyon jó elkapót - Evans és Godwin, 2 átlag feletti Tight endet - O.J.Howard és Brate,továbbá egy nem rossz futót -R.Jones.A támadófal közepét jónak itélik meg,a két szélső tacklet valószínűleg jobbra cserélik.Van rá esély,hogy Antonio Brownt is megszerzik az eltiltása lejárta után......

.Ezzel szemben nálunk volt az idény végén két sérült elkapó,0 tight end és utcáról beesett tackle -Newhouse.

Remény se volt jobbat összehozni jövőre a cap space miatt.

 Egyébként kiváncsi vagyok a Drew Brees ellene két meccsére.

OFF

Új igazolás:  1 évre WR Damiere Byrd, Arizona FA, 27 éves,175 cm, 82 kg. 5 éve UDFA-ként került a ligában, NFL stat: 37 catch, 414 yard, 3 TD. Return yard: 446!. 40 yardos ideje az egyetemi Pro Day-en 5 éve: 4,28 s. A Cardinals-nál 2019-ben WR3-ként 11G, 46 tgts/32 rec (~70%!), avg: 11,2 y, 1 TD, off.snaps:43%. Returnerként leginkább első csapata a Panthers használta.

Reiss (ESPN) szerint DE K.Davis aláírt, azaz újra a roster-en!

Azt mondják, most két ember között legalább másfél-két méter legyen. Ezért kénytelen lesz Brady az új munkahelyén jó távolra eldobni a labdát, mielőtt közel érnek hozzá :) És ha lesz kémia közte és az elkapók között, összejöhet neki néhány ezer yard :)
Sajnálom, hogy már nem a Pats-ben fogjuk ezt tapasztalni, de tegyük szívünkre a kezünket, mi abbahagynánk ezt a sportot, ha még ennyien kíváncsiak ránk, és ennyi pénzt ajánlanának? 
Továbbá neki nemcsak a 30 milka jön, hanem csak abba gondoljunk bele, mennyi mezt, miegyebet fognak eladni az ő nevével...
Beckhamre gondolva, akit annak idején leigazolt a Real Madrid, és a leigazolás után egy nappal már megtérült az ára az eladott Beckham pólókból, és egyebekből...
 

Azt hiszem a gond nem azzal van, hogy játszani akar és ezért igazolt el, hiszen a Pats-ben bérelt helye volt. Nem adtak neki sok éves szerződést? Hiszen a Tampába is csak két évre szerződött. Tartom annyira intelligens játékosnak és embernek, hogy egy évnyi játék után maga is fel tudta volna mérni, hogy tud-e még azon a szinten játszani, amely elvárható egy NFL top irányítótól és abban az esetben ha teljesítménye nem éri el a saját és a csapat kívánalmait, akkor önként feladja. Ha viszont jól játszik egy év múlva, akkor a Pats nem zavarta volna el, hiszen a tulaj és az Ő kapcsolata legendásan jó volt/van.

Bizony a Patriots Way nem ismeri a "bérelt helyet" (ld. Vrabel, Mankins, Moss stb.), a roster-t meg nem Kraft állítja össze és nem Ő felelős érte, és ebben BB nem ismer tréfát. Nem tudjuk pontosan, de úgy hírlik, a Pats csak 1 évre szerződtette volna. A kevés pénz sem ígért erősítést az offense számára. Nem szenvedni akár néhány évig, hanem sikeresen játszani. Ő úgy látta a TB-ben jobbak a feltételek ehhez, persze tévedhet... 

Brady tavaly akart 3 évest, hogy beteljesítse a kijelentését miszerint 45 éves koráig játszik majd. Ezt a Pats nem adta meg, csak egy egyévest, és ez nyilván az idén sem lett volna máshogy. TB ezen besértődött többé-kevésbé, és belerakta a szerződésbe a kitételt miszerint nem rakhatnak rá tag-et. Ezután egyenes volt az út a mostani események felé, csak az volt kérdéses ki, és mennyiért fogja leszerződtetni a maradék két évre. Tampában most megfizetik, jó a játékosállomány, és a mezeladások-reklámok szintén irgalmatlan bevételhez juttatják majd. Egyébként nem is értem miről beszélnek azok akik azt állítják hatalmas visszaesés a Tampa védelme a Pats-hez viszonyítva. Tavaly Ők 5. helyen végeztek a ligában, és jelenleg nincs fontos távozójuk ha jól tudom, míg a Pats-nek akadt néhány (LB sor pl nagyot gyengült). A Bucs támadó arzenálja meg igencsak top 3, és még jobb ha a külső támadófal emberek minőségén javítanak (mondjuk 1 körös draft+csere). Ezek alapján teljesen érthető a döntése.

Éppen Vettel nyilatkozta a minap, hogy ahogyan idősödött úgy jött rá, hogy az F1 nem a világ közepe, és bár a szenvedélye még a régi, de már más fontosabb dolgai is vannak az életben. Brady is így lehet ezzel.

A futás elleni védelmük volt csak jó, de azt meg nem is tesztelték, mert az dobálta szét őket, aki csak akarta. A Tampa védelme nem hogy nem elit, hanem még csak nem is átlagos. 

Arians rendszere nem éppen QB barát, szurkolok Bradynek, hogy valahogy a szezont le tudja tolni, mert annyi ütést fog ott kapni, mint amennyit a Patsben 10 év alatt kapott összesen.

Annak örülök, hogy az NFC-be ment, mert így feltételek nélkül tudok neki szorítani, de ez a move a részéről elég wtf nekem. Vannak tökei, az tuti. :D

Nem tartom úgy számon a Tampát sem részletbe menően, de azt látom, hogy az elmúlt szezonban az NFC 16 csapatából az előkelő 11. helyen végeztek. Ez nem egy előkelő hely és at tény, hogy innen csak felfelé lehet jutni mert lefelé már kevés hely van!

Majd számon tartod, amikor a Tampa a PO-ban lesz. ;) Egyetértek MGáborral, a Tampa simán liga top 3 offense és top 5 defense, a Pats egy csődtömegnek néz ki, ha a Tampa Bayhez viszonyítjuk, érthető döntést hozott Brady. Ment egy downvote.

Az a defense inkább bottom top 5, mint top 5, CB-k nélkül nem könnyű.

Ha Brady 43 évesen túlél 16 meccset abban az O scheme-ben, amit Arians futtat, akkor jövő ilyenkor már én is TB12 diétán fogok élni. És ehhez adalék, hogy még csak jó OT-k sincsenek a Tampa rosterén. Nagyok kemény mit vállalt ez az ember... Ne legyen igazam, és kívánom Bradynek, hogy jól alakuljanak a dolgai, de Arians nem egy QB karrierjét nyírta már ki.

PO a Tampának? Hát az elég meredek ötlet. Abban a csoportban vannak még más elég produktív offense-ek is, már egy wild card spot is hallatlan bravúr lenne onnan.

A következő évben biztos helye volt a csapatban és ha jól játszik akkor következő évben is. Az személyes önzésnek tartanám, hogy bármilyen formában játszom, DE legyen három éves szerződésem. Azért nem egy kipróbált és jól bevált harminc éves. Azt láthattuk, hogy amikor baj volt, vagy a szükség szorongatta, akkor Edelmann volt a mentsége és sok harmadik kísérletet húzott be. Ez az évszázados kapcsolatnak köszönhették/ük. Tampában?

Mellesleg lehet, hogy nem volt felhőtlen a kapcsolata az edzővel, DE ez nem is szükséges mert nem keresztszülőket keresnek ilyenkor és Kraft úr kiállt mellette BB-vel szemben is.

Kösz mindent Tom! Remélem jó szezonod lesz, és találkozunk majd a döntőben. 

Így is van! Sok sikert, találja meg amit keres, legyen ott is sikeres, akár sikeresebb mint itt.

A Patriots meg találja meg a maga útját. Vagy, inkább, tudja a maga útját.

Legyünk sikeresek egy új irányítóval, és találjuk meg azt, aki megdönti Tom rekordjait is 25 év múlva...

Shelton is tiplizett

Válasz narbony78 üzenetére

Duron Harmont is most cserélik el a Lions-hoz, Karras meg delfin lesz

Harmon a Lionsba, Karras meg a Dolphinsba landolt

BB valami nagy varázslatba kezdett?😳

Erre én is kíváncsi vagyok, mert olyan játékosok távoznak akik viselték párszor a pontos sisakot.

Arról van hír, hogy mit kezdünk HT-val? Ki fogja hívni a játékokat a pályán, ha ő sem lesz?

Harmon trade kb: + 4M dollár a cap

 

Előbb-utóbb ennek is el kellett jönnie. Cserébe viszont az a sok, folyton síró divatmajom is távozik. Ami kifejezetten jó dolog. 

Nem sokat értek hozzá, de szerintem rebuild módba kapcsoltunk. Ahogy én látom, megkezdtük a tankolást. Persze nem egy SuckForLuck-féle tankolás lesz, olyat nem tudok elképzelni, hanem pénz- illetve pickügyileg értem. Akikért lehet jó picket kapni /1., 2. vagy esetleg 3. kör/ az szerintem menni fog, és a hosszabbításokat se nagyon erőltetjük. Na meg a kompenzációs pickek ugye... Lehet hogy az a cél, hogy majd 2 illetve 3 év múlva legyen pénz dögivel. A gyengébb szereplés úgyis magával fogja hozni a top10-15-ös draftcetliket. Ez az egész fog 2-3 éven belül beérni. Mondom, szerintem.

 

Tankoljunk, mert most olcsó a benzin :D, sztán rá kell menni Lawrencere!!!

Annyi érdekesség van a csapat körül, hogy lassan egy podcast-et is lehetne készíteni róla ;)

Másik fórumon beírta egy szerkesztő, hogy ingyen adja a Gamepass-t az NFL. Soha nem használtam, így ellenőrizni sem tudom az infót. Gondolom valami következő szezonra előfizetéshez kedvet csináló akcióról lehet szó. Ha valaki meccseket akar újranézni ezekben a bezárkózásra sarkalló időkben.