BREAKING: Tom Brady távozik a Patriotsból!

Kép
Brady

Tom Brady magyar idő szerint kedden délután az Instagramon tett közzé egy bejegyzést, amiben leírja; távozik a New England Patriotsból! A továbbiakban Brady búcsúszövegét olvashatjátok.

"Az összes csapattársamnak, edzőmnek, a vezetőségnek, a stábnak, Belichick edzőnek, a Kraft családnak és az egész New England Patriotsnak. Szeretném megköszönni az elmúlt húsz évet az életemből, a mindennapi elkölteleződést a győzelem felé, a győztes kultúrát, amit sikerült felépíteni. Hálás vagyok mindazért, amit megtanulhattam - mindenkitől tanultam. A segítségetekkel kihoztam magamból a legtöbbet, ez az, amit minden játékos csak remélhet. Minden, amit együtt elértünk boldoggá tesz, amiket itt tanultam életem végéig bennem maradnak. Ma nem lennék ugyanaz az ember ezek nélkül a kapcsolatok nélkül. Mindenből amit kaptam, csak pozitív emlékeim maradnak, hálás vagyok a lehetőségért. A Patriots egésze mérvadó a profi sportban, hiszem, hogy ez továbbra is így marad. 

Szeretnék köszönetet mondani a Patriots nagyszerű szurkolóinak. Massachusetts 20 évig volt az otthonom, életem legszebb két évtizede volt ez, csak szeretettel és hálával tartozok mindenkinek. Remek támogatást kaptam - olyat, amit minden játékosnak meg kellene tapasztalnia. A gyermekeim itt születtek, engem pedig kaliforniai gyerekként is végig sajátként szerettetek. Imádom az elkötelezettséget és a hűséget, amivel a saját csapatotok iránt vagytok, az, hogy ennyiszer győzelmet hoztunk a városnak, boldogabbá tesz, mint azt hinnétek. Nem tudom elégszer megköszönni a támogatást, a szurkolást, a teltházas edzéseket és mérkőzéseket, a győzelmi parádékat. Áldottnak érzem magam, hogy ezt megoszthattam veletek."

FOREVER A PATRIOT, LOVE YOU PATS NATION

 

Robert Kraft így nyilatkozott az ESPN-nek: Tommy megkeresett tegnap este és átjött hozzám. Egy pozitív, tiszteletteljes beszélgetésünk volt. Végül nem az történt, amit szerettem volna, de azt akartam, hogy azt tegye, ami számára a legjobb. 20 évet töltött velünk, megdolgozott ezért a jogért. Úgy szeretem, mintha a fiam lenne.

Hozzászólás

Köszi hogy beraktad a linket, biztos hasznos lesz pár embernek. Azt nem értem, hogy egy ilyen segítő szándékú hozzászólásomra ki a fene adott negatív értékelést. Általában nem foglalkozom ezzel, de ez már azért zavaró.

Ami még ennél is zavaróbb:

Én soha nem használom a negatív értékelést csak a pozitívat, még akkor is ha egy kommentemre nem egyetértő választ kapok. Mára meguntam jelezni a válasz-kommentek alatt, hogy a negatívat nem Én adom.

Neked is csak azt tudom javasolni, hogy engedd el ezeket a dolgokat! ;)

Tényleg! 

Ez a kinemsz*jale kategória. Érdektelenek.

Így lesz, az ilyenek még azt a fél percet sem érdemlik amit rájuk pazarolnék az életemből.

A fűzővel kifele szerint igazoltunk egy jó safetyt.Adrian Phillips a Chargersből volt Pro Bowl is.

Visszatérve a Tampa védelmére: úgy elég nehéz a dolguk,ha a QB 30 db interceptiont dob,sokat a saját alapvonal közelében....

Na. Akkor pénzéhes volt TB vagy csak jobb csapatot akart? 🤷🏻‍♂️ 

 

Tisztelt Hozzászólók! Nem szoktam véleményt írni, de ezen hír és főleg az egyes személyek hozzászólásai mégis arra sarkaltak, hogy leírjam a véleményem! Egyrészt iszonyúan fáj a szívem, mert a 12-esünket elveszítettük. Ő az NFL egyik, ha nem a valaha élt legnagyobb irányítója! Másrészt viszont dühös is vagyok, mivel egy olyan játékosról, aki ennyit tett a csapatért ilyen kommentek születnek. Hogy jöttök Ti ahhoz, hogy bíráljátok? Az én szívem vérzik, de akkor sem írogatok róla olyanokat mint egyesek. Gondolkodjatok el egy kicsit. Mélységesen csalódtam? Igen, de bennetek! Nézzétek végig a mellékelt linken található videót és rájöttök, hogy miről beszélek (szándékosan erről az oldalról linkeltem be!): 

https://www.buccaneers.com/video/highlights-tom-brady-best-moments-career-free-agency-bucs

Mindenkiben van egy kép TB-ről. És vélhetően mindenki ahhoz igazítja a nézőpontját a távozás kapcsán. Vannak akiknek "szívszerelme" ezért úgy dolgozzák fel, hogy BB az oka a távozásnak. Van aki a patriots wayre "fogja" és c'est la vie. Mások úgy gondolják, hogy TB nem akart maradni és ezért az a kép "sérült" amivel felruházták, hogy ő a Patsért képes áldozatokra. Nekik ebbe a képbe nem fér bele, hogy nem adott Hometown Discountot, hogy "követelései" voltak a fizetési igénye mellett, ami a jelentősen terhelt capbe aligha fért bele és ez a cap teher az ő tavalyi átstrukturált fizuja is volt. amiket Tampában sem kap meg egyébként (pl AB). Szóval csalódtak, hogy TB menni akart, hogy egoista módon kezelte a helyzetet a tavalyi sértődöttség után. Csalódtak az emberi oldalban, nem a játékosban. Csalódottak, mert elvesztették az ikont. Van aki meg csak szomorú. A lényegen nem változtat. TB ezer élményt és felejthetetlen pillanatot adott nekünk, amiért hálásak lehetünk, de attól még ezen döntése okán lehet hiányérzete azoknak, akik máshogy "ismerték" eddig. Előfordul, hogy valakinek a motivációja, nem egyezik a mi igényeinkkel..ilyenkor csalódottak lesznek az emberek. Nyilván nem jogosan, mert TB dönthet a saját sorsáról, ráadásul, ahogy Kraft is mondta, kiérdemelte ezt.

Kedves Szurkolótársam! Nincs ezen a honlapon olyan hozzászóló, aki ne tudná/ne ismerné el, hogy 2020.03.16-ig a világ valaha élt legnagyobb irányítója játszott Nálunk, akinek a csapat/szurkoló sokat köszönhet a sikerekkel és a ritka kudarcokkal együtt. (Persze Ő tudja a legjobban, hogy a sikerei nagy részben csapattársainak/vezetőinek is köszönhető, mert ez a játék a csapatsportok csapatsportja, itt egy Isten nem csinál nyarat.) Ezt a Pats-es Tom Brady-t senki nem bántotta a kommentekben. Viszont egy FA játékos döntéseiről ill. immár a Tampa Bay új irányítójáról pedig bárkinek, habitusától függően, bármilyen véleménye lehet. Tom Brady ellenfél lett! Ilyen az NFL világa...

Kedves Hopi46! Kedves Paul43! és Kedves mindenki aki úgy gondolja, hogy Tom Brady  nélkül is fényes a jövő!

Régóta szeretnék hozzá szólni, de valahogy nem szántam rá magam erre, de most úgy érzem, hogy meg kell tennem: Brady egy ellenfél? most komolyan? Ti tényleg úgy érzitek, hogy nélküle ez a 20 év ugyan így alakul? Szerintetek az Ő mentalítása nélkül lenne Patriots Way? (Az oké, hogy Bellichik nélkül ez nem jöhetett volna össze, de ha nincs tyúk nincs tojás sem.) Ha 18 éven keresztül nem Ő lett volna az első aki bent van és nem Ő lett volna az utolsó aki hazamegy ez ugyan úgy meglett volna mással? Ha nem Ő a példakép annyi játékos számára akik ide jöttek apróért játszani? Ha nem Ő a példakép az öltőzöben? De most komolyan? Ha 5 évig semmit nem csinál és csak kimegy a pályára és lehozz 5 negatív mérlegű szezont akkor is Ő kéne legyen az Isten. De Ti kedves” Patsesek” azt hiszitek, hogy ez majd más irányítóval is megvalósítható. Hát kíváncsian várom a következő 10 évet és ha lesz 2 gyűrű én ígérem, hogy minden nap sűrű elnézést fogok kérni (30 napon át) amiért megkérdőjeleztem a szakmai hozzáállásotokat. De addig is én nem tudom Őt ellenfélként kezelni, hanem csak GOAT-ként és bárhol is játsszon számomra nem lesz ellenfél hanem Ő lesz Tom Brady aki miatt én Patses lettem ezelőtt 17 évvel. Go Brady, Go Pats!

Meg ne haragudj, de ki írt ilyeneket? Hol olvastál olyan véleményt, hogy nem Brady a 20 éves sikerek kovácsa jó nagy százalékban? (Azért ne feledkezzünk meg BB-ről, meghát ez egy csapatsport, egyedül a GOAT nehezen nyerne...)

Az egy másik kérdés, hogy mi a fenééért ment el - itt mindenféle vélemény van, de a nagyságát SENKI se vonta kétségbe.

Azt meg szerintem te gondold át, hogy ezt a Patriots szelleme megengedi-e: "Ha 5 évig semmit nem csinál és csak kimegy a pályára és lehozz 5 negatív mérlegű szezont akkor is Ő kéne legyen az Isten." Ez teljesen kizárt, legelőször Brady nem tenne ilyet soha a CSAPATTAL.

Így van..azok, akik TB miatt lettek Patriots szurkolók, a bálványuk elleni támadásként élik meg ezt, ezért aztán belelátnak olyat, amit senki nem mondott..ebből is látható mennyire szubjektív az álláspontjuk a témában.

Nálam fordítva volt..én Patriots szurkoló lettem, aztán jött TB és a kedvencemmé vált az évek alatt. Nekem a csapat lesz az első mindig, nem a játékosa. Hanem a csapat azokkal, akik benne/érte játszanak. A valaha volt legjobb TB, ezt soha senki nem fogja vitatni itt, mindenki csak hálás lehet neki és vélhetően az is..de sajnos, már nem a csapatom tagja. Szomorú vagyok emiatt? Igen. Sajnálom ezt? Igen. De lesz élet TB után is..és ha nem is ennyire fényes az se érdekes, mert akkor is Patriots szurkoló leszek! Nem azért lettem Pats drukker, mert szaladt a szekér..elfogom tudni fogadni, hogy szerényebb eredményeink lesz. Mondjuk eddig is csodaszámba ment, amit művelt a csapat. Csak sokan nem értették ezt, magától értetődő volt SB-ben gondolkodni..

Kedves Endy!

Sehol, senki sem írta, hogy a csapatot önként! elhagyó GOAT nélkül is a jövő fényes lesz és a következő éveink SB-okról fognak szólni, sőt azt is tudjuk, hogy csak szurkolók vagyunk és nem szakemberek. Mindenki elfogadja, hogy az elmúlt 20 év megismételhetetlen. Mindössze abban bízunk, hogy az a nyerő(siker)orientációjú szinte félkatonai franchaise kultúra, amit valamikor, valaki Patriots Way-nek nevezett el, (BB egyébként sohasem használja ezt a kifejezést, sőt saját bevallása szerint nem is tudja, hogy pontosan mit jelent.) elfogadható/bíztató módon megoldja azt a helyzetet, amikor az 53-ban nincs többé TB, mert ez a kultúra mindig a csapatról szólt. A Patriots Way-t játékosok százai, edzők, scoutok tömege alakította ki és amiben természetesen TB is jelentős szerepet vállalt munkamoráljával, példamutatásával és játékostársainak megbecsülésével. A GOAT jelzőt pedig nem csak önmagának, hanem játékostársainak/vezetőinek/edzőinek, azaz a csapatnak is köszönheti és ezt el is ismeri. De hát ezeket mind tudod/láttad Te is, hiszen 17 éve követed a mérkőzéseket, csak most még el vagy keseredve. Remélem minél hamarabb „felállsz” és csatlakozol a reálisan bizakodók táborához, hiszen a végén azt is írtad: Go Pats!!

Ú.i. Úgy tűnik, nagyon szíven ütött TB ellenfélként való megemlítése. De ha véletlenül a Tampa ellen kellene játszanunk az elkövetkező 1-2 évben, bármennyire fájó is, bizony az irányítójuk az ellenfelünk lenne.

Kedves Hopi! 

Nem, nem Tom miatt lettem Patses, hanem, mert 2002 februárjában mikor először nyert a pats és bemondták a hírekben, hogy egy kis csapat nyerte meg a Super Bowl aki történetesen a New England Patriots volt akkor villant fel valami bennem. Akkor még azt sem tudtam, hogy ki az a Tom Brady csak simán az esélytelenebb csapatnak való szurkolás és a név ami megragadott. Amint elkezdődtek a Sport Tv-s közvetítések és kezdtem megismerni a játékot és a neveket úgy lett Ő a bálvány. És számomra egyértelmű lett a hosszú évek alatt, hogy a csapatban van két mágus és valószínű bármelyik nélkül nem beszélhetnénk dinasztiáról(BB és TB). Ugyan olyan rossz  érzés lett volna az is ha BB köszön el a csapattól, mert tudom, hogy véget ér egy éra ami számomra a sikerek megéléséről szólt és nem azon voltam, hogy egy félre sikerült meccs vagy egy sikertelenebb szezon után bármelyiküket is negatív kritikával illessem.(még a Philly meccs után is el tudtam fogadni BB döntését Butler padoztatásával kapcsolatban, mert Ők ketten nem tudnak olyat tenni amiért neheztelnék rájuk, hisz ők minden idők két legnagyobbja. Csak tudják mit miért de ha mégsem hát Ők is csak emberek és néha lehet tévedni). Ennyi sikeres év után: 6 GYŰRŰ, miért kell telhetetlennek lenni, én ezt nem értem. És ne mond azt, hogy az elmúlt  években  nem adtatok annak hangot, hogy TB-nek ideje lenne ha visszavonulni és hagyni teret az új korszak felvirágoztatásának. Én csak azt mondom, hogy Ők mindketten számomra példaképek és ha BB is eligazolna bárhova akkor sem tudnám Őt ellenfélként kezelni... Én csak azt mondom, hogy az utóbbi éveket jutalom játékként éltem meg és élveztem minden percét annak, hogy a két mágust együtt láthatom.Nem értettem, hogy minden sikertelen meccs után miért kell azt a sok negatív kritikát rájuk zúdítani, miért nem lehet egyszer de csak egyszer végre pozitívan nézni a dolgokat.  És nem voltam szomorú idén sem amikor ilyen hamar végett ért a szezon, mert az évek alatt megértettem, hogy az elmúlt 20 év egy álom volt minden szurkoló számára, ami megismételhetetlen. Na de mindegy is, úgy is másképp látjuk a világot.

U.I.: bocs ha túl személyes vagyok de az elmúlt 6-7 évben annyi hozzászólásoddal  nem értettem egyet, hogy ez most csak úgy kifakadt belőlem. Go Pats, Go Brady, Go BB!

U.I.2: ha sikerülne Tampával is bajnoknak lennie én ugyan olyan boldog lennék, mint ha BB egy újra épített csapattal bebizonyítaná,(már sokadszor) hogy Ő az aki a szarból is tud várat építeni és ha kiesik Bruschi vagy Welker vagy Moss vagy Samuel vagy Vinatieri vagy Wilfork vagy Seymur vagy Vrabel vagy Revis ......vagy BRADY nem kell sírni, mert NextManUp

Kedves Endy!

Úgy gondolom, nem a vélemény különbségeink számítanak igazán, hanem a közös jelszónk: Go Pats!

U. i. : Az UI2 megjegyzéseddel pedig maximálisan egyetértek! 

Szerintem nem érdemes itt ezen csodálkozni. Sok régi Pats szurkoló, aki még a Brady éra előtt csatlakozott, gondolja azt, hogy számos új "divatszurkolót" a csapat TB-hez köthető sikerei hoztak be és most ezektől majd megaszabadul a szurkolói közösség. Sok éve hangoztatják ezen álláspontjukat és most örülnek, hogy TB távozásával eljött az ő idejük. Szerintem sok tekintetben igazuk is van, de a saját szempontjaik alapján mindenképpen. Tény, hogy sokan felugrottak a bandwagon-ra az elmúlt években, de miért is ne tették volna? Amikor itt Magyarországon valaki csapatot választ, általában nincs bostoni kötődése, nagyrészt azok az epikus pillanatok hozták be őket a szurkolói körbe, amelyek jó része TB12-höz voltak köthetőek az elmúlt két évtizedben. Ezek a szurkolók vagy maradnak, vagy eltávolodnak a csapattól, mivel nekik megint csak mások a szempontjaik. Amikor egy nagy egyéniség meghatároz egy csapatot, akkor ez természetes, nyilván a Jordan érában pl. sok Chicago szurkoló volt, aki Jordan miatt csatlakozott a Bulls-hoz, hiszen egyébként nem volt semmilyen Chichago-i kötődése, de hozhatnánk számtalan más példát is. Szóval, nem érdemes kiélezni a helyzetet, el kell fogadni, hogy más-más szempontok alapján szurkol valaki egy csapatnak.

Sok régi Pats szurkoló, aki még a Brady éra előtt csatlakozott, gondolja azt, hogy számos új "divatszurkolót" a csapat TB-hez köthető sikerei hoztak be és most ezektől majd megaszabadul a szurkolói közösség.

Gondolom nem a magyarokra gondoltál, mert szerintem egy kezem elég, hogy ki az aki pats szurkoló volt TB előtt itt Mo-n:) Én sajnálom, hogy elment TB, de meg kell érteni, hogy mennyire anyagias az NFL. Ha sikerült megérteni GB-ben, Indyben, akkor szerintem itt is sikerülni fog.

Véleményem szerint az is irreális elvárás, hogy egy 43 éves ember, akinek lehet még talán 2 jó éve, mielőtt vége a pályafutásának, maradjon egy olyan csapatnál, amelyik képtelen minőségi játszótársakat rakni köré. Márpedig most egyértelmű volt, hogy gyakorlatilag semmi mozgástér az erősítésekre, sőt, inkább néhány kulcsember távozása volt borítékolható. Brady már a tavalyi szezont is végigszenvedte egy finoman fogalmazva sem minőségi kiszolgáló személyzettel, ami legkevésbé sem az ő hibája (már ami a gyenge emberanyagot illeti). 43 évesen szeretné még egyszer élvezni a játékot, teljesen érthető. A Tampánál sokkal inkább adott hozzá minden a jelen állapotban, mint nálunk. Ráadásul ők nagyon akarták Tomot. Sokkal jobban mint a Pats. És 43 évesen, amikor újra, utoljára nekifutsz egy reménybeli újabb menetnek, nagyon fontos ez is. Neki ez sokkal fontosabb volt, mint a pénz, ami látszik is az azóta már kiderült szerződés részleteiből is. 

Nagyon sajnálom, de kicsit megértem. Miatta és a Pats miatt kezdtem amerikai focit nézni. Most már ez sem lesz ugyanaz. Csak remélni merem, hogy nem az vár rám, mint a MU-nál, amikor Sir Alex távozott az Álmok Színházából. Most értékelődik fel igazán, hogy szeptember végén még láthattam játszani a Gilette stadionban a Jets ellen. Az utolsó pillanat volt :(. Köszönet ezért a két évtizedért. Hajrá Pats, csapatot nem cserélünk!

Megvan az új kezdő irányító, Hoyer a fedélzeten.

Hoyer-el pont az a probléma, hogy franchise irányítónak nem elég jó, backup-nak meg szinte túl jó. Egy évet volt már kezdő, de ahhoz kevésnek bizonyult. Egy nagyon jó csere kaliber, aki normálisan keres azzal hogy a padot melegíti, és beszáll ha kell.

Kraft Úr is beleszólt a vitába, ld. az egész oldalas hirdetést a Tampa Bay Times-ban.

Akár lehetne az övé az utolsó szó...

Én úgy gondolom teljesen világosak TB távozásának okai. A TB-t viszonylag jól ismerő excsapattárs McGinest pontosan megmondta az okokat már másnap (fentebb idéztem is!) és abban pénzről szó sincs. A 2-2 elit/jó WR ill. TE és a viszonylag jó fal minden pénznél többet ért Neki és elsőbbséget élvezett. Persze aztán pénz is lett. Az pedig a sors különös fintora, hogy a Tampa nemcsak a liga, hanem a major sportok csapatai közül is a legrosszabb nyerési mutatójú (0,387) franchaise.

Gost is ment a Lecsóba!