Az év támadó és védő játéka - Második kör

Kép
Szavazás nyitó

Ahogy ígértem, folytatódik a szavazás, jöhet a második kör!

 

A második hét párosítása, támadó jelenetek:

Tizenharmadik hét:

Kecskefutam

Lehet mondani Bradyre mindent, de azt, hogy nem akar, azt nem. Minden csapat úgy van vele, hogy úgy sem fog futni, így nem kell rá Spy sem, így eggyel több védő marad védekezni. Brady itt először elmátrixolt, majd beindította a rakétákat, és meg sem állt 13 yardig! 

 

T13

 

Második hét:

Dorsett elkapása 3&17-nél

Dorsett valódi labdamágnes, amit felé dobnak el is kapja. Ebben a rendkívül fontos szituációban ráadásul Brady őt vette célba, megbízott az elkapójában. És milyen jól tette!

W2T

 

A második hét párosítása, védő jelenetek:

Negyedik hét:

DMC megint INT-t szerez

Tartsa meg jó szokását. Ez DMC-nak a negyedik mérkőzése zsinórban, ahol labdát szerzett. Jelen esetben nagyszerűen halássza le a támadó elől a labdát, és nemcsak hogy megszerezte azt, de állva tud maradni, és vissza is vitte a félpályáig a játékszert. Személy szerint én nagyon örülök neki, hogy DMC így döntött, és nem vonult vissza az előző szezon végén.

 

VW4

 

Tizenharmadik hét:

Winovich jó draftolás volt

A szőke herceg mindent megtesz azért, hogy egy jó drafolt játékosként kerüljön be a történelemkönyvekbe. A fal jobb oldaláról átverekedte magát két emberen, és le tudta vinni a meglóduló Watsont. 

W13V

 

Hozzászólás

Jó ezeket végignézni.

Azt korábban valaki már írta, hogy nagyon furcsa, hogy Bradyt nem tanították meg futni az elmúlt 20 év alatt, egy szervi baj lehet az oka, mindig térdgépet hord, a fenti filmen is látszik, mintha nem mozogna a lába rendesen.

Jé, Dorsett mégis tud elkapni? Meg egy yardra elszakadni, ami pont elég egy ilyen passzra? Tőlem kap egy szavazatot.

DMC zseniálisan levette azt a passzt, nem látni, ki volt a másik védő, de remek összmunka.

Winónál meg az a szép, hogy nem engedte magát befogni a falembertől. Végig pont annyira közel maradt, hogy az ürgének figyelnie kellett rá, de nem érte el, így szépen le tudott róla jönni és elfogni Watsont. 

Szervi baj? Egy Bernard Pollard nevű hentes rendesen szétcseszte neki még 2008-ban a legelső szeptemberi meccsen. https://www.youtube.com/watch?v=tzQVmZDXS4w

Nem akarok felesleges vitát gerjeszteni, de az akkori szabályok szerint az egy szabályos szerelés volt (ha az emlékeim nem csalnak). Lehet látni, hogy amikor gyorsvonati sebességgel elzúg a falember mellet és a térd alatt rázuhan Brady sípcsontjára, aztán bicsaklik a térd, valószínűleg ott pattant el a szalag. És igen, ott van Gronk és Ridley esete is, de azokon sem volt zászló. Kivégzett  minket háromszor is, nincs még egy ilyen az NFL-ben.

Pollard ultrakemény volt, mint a vídia, de nem olyan szándékosan sérülést okozó ősköcsög, mint pl. Burfict.

Valójában négyszer, hisz ott van Welker esete is - akinek ACL/MCL szakadást okozott. Nem véletlenül nevezték Pollard-ot "Patriot killer"-nek!

Így van, szabályos volt akkor. Ez volt az az eset, ami után bevezette az NFL, hogy nem lehet az irányítót szándékosan térd alatt támadni. Ettől Én még fenntartom a jelzőt vele kapcsolatban, mert több alkalommal is okozott hasonló sérüléseket ugyanezzel a technikával a pályafutása során, és alig hiszem, hogy nem volt tudatában a valószínű következményeknek. Elsőre még talán, másodjára már véleményes, utána meg már nincs mire fogni. Felfogásom szerint attól, hogy szabályos valami még lehet sportszerűtlen. Persze tisztelem azok véleményét akik szerint ez belefér, mondván nem kisasszonyoknak való sport.

Brady futásához: TB a tudatos zsebirányítók közé tartozik, a snap-ek 99,99 %-nál eszébe sem jut, hogy futni fog és a playbook-unk sem hiszem, hogy tartalmazott ilyen play-t . Az egyetemen sem tette, a 4 éve alatt -1,7 yard volt a futásátlaga, ami, gondolom, elsősorban térdelésekből jött össze, azaz fiatalon sem futott. Igen, NFL mércével nem jól fut, mert nem volt rá szüksége, karrier átlaga 1,7 yard/G. Egy 193 cm-es, 102 kg-os ember, ha nem TE alkatú/képzésű, nem igazán lehet gyors. Én úgy tudom, hogy csak az ACL-MCL műtétje óta hord időnként?/rendszeresen? valamilyen térderősítőt, amelynek használata általában taktikai okok miatt nem igazán publikus. A klippen látható futásához hasonlóakat az egyik kezünkön meg tudjuk számolni. :)

 

Dorsett Nálunk már nem tud elkapni...

Minden meccsen jól látható térdgépet hord, így aztán ezt eltitkolni sem tudja, még ha akarná sem. Talán a non-contact edzéseken lehet amikor nem viseli.

Egyetemen a sacknél szerzett mínusz yardot negatív futásnak rögzítik, ezért a furcsa 90 futás, -150 yard, 3 TD statisztika.

Köszi, ezt nem tudtam... 

Egyébként majd elejtettem a telot, mikor megláttam a beküldő nevét! Üdv! Talán újra? Remélem nem más bitorolja a nevet! 

Remélem neked is olcsó kínai telefonod van, mint nekem és nem esett benne nagy kár :P

Egyelőre csak olvasok, írni sajnos nincs időm.

Eltaláltad a telo jelzőit, de még időben elkaptam. Nagyon örülök, hogy valamennyire visszatértél már! De sokszor gondoltam egy-egy késhegyig menő vitában, hogy de jó lenne a Te véleményed is!  Megvallom, hogy a honlap hőskorában Tőled "tanultam" a legtöbbet erről a gyönyörű sportról és a csapatról. :)