Visszalépések

Kép
covid

Az NFL és az NFLPA (játékosszakszervezet) megállapodása szerint a játékosoknak lehetőségük van arra, hogy visszalépjenek a szezontól a koronavírus miatt. A Patriotsnál eddig két játékos jelezte, hogy nem szeretnének pályára lépni: a fullback Danny Vitale és a Guard Najee Toran.

Információk szerint Marcus Cannon is a visszalépés mellett döntött. A játékos korábban Non-Hodgkin limfómában szenvedett.

Marcus Cannon után újabb meghatározó játékos döntött úgy, hogy kihagyja a koronavírus miatt a szezont: az LB Dont’a Hightower személyében. A védelem egyik alapjának a napokban született meg első gyermeke, elképzelhető, hogy az ő védelme áll a háttérben.

Brandon Bolden sem lesz ott a pályán a saját döntése alapján.

Információk szerint Patrick Chung sem fog pályára lépni hasonló okokból.

Az idén igazolt elkapó, Marqise Lee is kihagyja az idei szezont a koronavírus miatt.

A legújabb szezont kihagyó Patriots játékos TE Matt LaCosse. Ő a terhes felesége miatt választotta ezt az opciót.

Hozzászólás

A visszalépések abszolút vállalható és kalkulált státuszban vannak. Az okok bizonyos esetekben érthetőek, bizonyos esetekben kevésbé, de a szezon ezáltal nincs nagyobb veszélyben mint eddig.

Azért amire nagyon kíváncsi leszek az idő előrehaladtával, hogy mennyi fertőzött lesz majd a kiülős és a játszós halmazból arányosan, mert lesznek itt szerintem érdekes számok még, ha beindulnak otthon a nagybetűs ZSENIK...

túl korai még listát közölni szerimntem ez a névsor korántsem teljes. Folyamatosan bővülni fog, ahogy közeledik a szeptemberi kezdés

 

Nyilvánvalóan nem teljes és a megoszlása sem. Azért néztem meg ezt a korai listát, hogy legyen mivel összehasonlítani a kezdéskor. Én néhány %-nál többet nem várok. .Az opt-out lassan lejár, aztán nem bővül, az activ PUP/NF többsége megszűnik, a mostani covidosok nagy többsége felgyógyul, de persze kerülhet a helyükre kb. u.annyi/kevesebb/több másik játékos. Egy szélsőséges eset veszélyeztetheti a szezonkezdetet játékos szempontból, ha pl. egy csapatnál a kezdéskor 20-30 covidos lenne. Most a MIN-nál van 8, a DET-nál 7 játékos, a csapatok többségénél legfeljebb 2-3, Nálunk meg pl. egyelőre egy se.

TE M.LaCosse is opt-out. :( A felesége várandós.

Nagy tisztelettel, de ez is bekerült nagyjából 10-15 percen belül a cikkbe, hopi kiírása után, tőle függetlenül. Természetesen nem tisztem eldönteni a szerkesztői jogok kiosztását, és nem az érdemeit szeretném firtatni, de ma reggel 8 kor már Te is bőven olvashattad ezt az infót a cikkben is akár ;)

A cikket szerintem kevesen olvassák újra és újra, csak azért, hogy belekerült-e valami. De a hozzászólásoknál ugye mutatja az új tartalmat, ami jelzi mindenkinek, hogy valami új iromány van.

Ezért aztán ezt nem fair felróni Hopinak. Ő jobban "ráér" ezeket a friss infókat összeszedni és beírni egyből. És azzal sincs baj, hogy beírjátok a cikkbe utólag, ő meg ide a kommentszekcióba. Nem verseny, hogy ki hozza először. Az olvasók vélhetően a kommentekkel találkoznak inkább.

Úgy látszik ez sajnos rendszeresen felmerülő probléma, bevallom őszintén mivel nem jelzi semmi, hogy frissítve lett a cikk, így én is mindig a hozzászólások között olvasok az új emberekről és utána a cikket, miután jelezve lett Hopi46-nak és a többieknek, hogy ez már szerepel a cikkben is. Gondolom sokszor ők is csak amiatt írják hozzászólásként is, mert nem vették észre a cikkben. Esetleg lehetne egy olyan figyelmeztetés (úgy rémlik volt ilyen régen), hogy amikor rákattintunk a friss tartalom felületre, akkor jelezve legyen a cikk nevénél, vagy egy külön oszlopban, hogy updatelve adott dátummal, és akkor tuti mindenki a cikket olvasná át elsőként. Bár engen nem zavar így sem, de Hopi46 lehet kevesebb kapna :D

Utólag a cikk címe nem módosítható, mivel az eredeti cím és hivatkozás kikerül a 2 FB csoportba, és nem működne a link, ha változna a cím. 

Ha a Friss tartalomra kattintassz, és látod pirossal hogy van egy új komment, akkor kapásból oda navigál az oldal, és nem fogod elolvasni a cikket, se így se úgy.

Félreértés ne essék, az összes Szerkesztő frissíti a cikket, nem csak én. Ezen felül, hogy a cikkbe időrendbe beírjuk a híreket, sok más megoldás nincs, kivéve ha minden hírben szereplő játékost külön cikkbe írjuk. 

Értem, akkor a cím szerkesztése nem opció, esetleg a másik javaslat, hogy a cikk címének a sorában egy új oszlop, mint a legutóbbi válasz?

A második része a válaszodnak nekem új, én általában Edge böngészőben olvasom a cikkeket, és engem sosem navigál az új hozzászóláshoz mindig én görgetek a pirossal jelöltekhez, sőt ha már elértük a 100 hozászólást és lapoznom kell a 2. oldalra, akkor ott nekem már az új hozzászólásokat sem emeli ki pirossal, a dátum szerint kell kiszűrnöm őket.

Mindenkinek van újdonság úgy látszik :) Nekem pl az, hogy Edge-ben nem működik rendesen a navigáció. Én Chrome-ot használok, nekem úgy működik, hogy ha van 5 új komment, és rákattintok a "Friss tartalom"-nál, akkor odanavigál az időben legkorábbi új kommenthez, és az összes 5 db új hozzászólást piros "Új" felirattal kijelöli. Utána már nem navigál, tehát  nem fog odanavigálni a második, harmadik stb hozzászóláshoz, de ha görgetem lefelé az oldalt, akkor ki van emelve piros "új"-al az összes még nem olvasott. 

A 100 feletti kommenteknél viszont valóban, ami átkerül a második oldalra, ott nem jól működik a dolog, tehát ha pl. az 5 kommentből 3 már a második oldalra kerül, akkor azokat pirossal sem jelöli. 

Azt technikailag nem tudom, hogy meg lehetne-e valósítani, hogy a cikk címe mellé a "Friss tartalom"-nál bekerüljön bármi, ha a cikk tartalma frissül. A címet maximum azzal a macerával lehetne módosítgatni, hogy a FB-on a két csoportban is mindig kicserélnénk a linket, ami az oldalra vezet. Ezzel főleg akkor van gond, amikor gyorsan változnak a dolgok, és pár percenként stb. cserélgetni kellene a linket (pl draft, vagy most épp opt outnál.) Egyébként szerintem nem sok ilyen esemény van az év során, amikor egy adott cikk frissül, szezon közben talán nincs is, inkább csak a draft, a keretszűkítések, a csere határidők azok az alkalmak, amikor egy adott cikk tartalma változik. 

Nincs alapvetően gond azzal, ha valaki kommentként beírja, hogy történt valami a csapatnál. Pl. most hopi valóban úgy írta ezt be, hogy itt még nem szerepelt. Korábban viszont olyan infókat tüntetett fel újként, amik már jóval előtte itt is bent voltak. Viszont nyilván mi Szerkesztők is ezen ügyködünk, hogy minden infót kézhez kapjanak az olvasok lehetőleg azonnal, így kicsit visszás dolog , hogy úgy jön le, mintha nem lenne fent az oldalon általunk időben a friss hír, és pl hopitól "kellene" megtudnia a többi olvasónak a friss infót, holott az már akár órákkal azelőtt fent volt itt is.

Egyébként értem azt, hogy nem tűnik fel, hogy bővítve lett a cikk, de ahogy mondtam, ha hupililával és villódzó betűkkel lenne kint a friss infó, akkor se tűnne fel annak, aki (ezek szerint nem Edge-t :) ) csak a friss tartalomnál az új kommentekre kattint, és ahogy tervezve lett, oda lenne navigálva a legújabb kommenthez. 

Kérdezném a többieket, másnál is van probléma a navigációval?

Ha mindenáron az a cél, hogy aki ráér infókat nézegetni egész nap, az ne ékeskedjen a szerkesztők tollaival - vagyis ha előtte ti már frissítettetek egy cikket és ez ekkora sebet ejt az egón, hogy utána ha más is beírja ide, akkor fel kell rá hívni a figyelmet, vagy le kell szúrni, hogy már szerepel a cikkben - akkor esetleg a kommentszekcióba is írjátok be a konkrét frissítést, megjelölve azzal, hogy ez is bekerült már a cikkbe.

Amúgy nyilván azért írja be bárki mert a friss hírt gyorsan szeretné megosztani a szurkolótársakkal, és mivel nem verseny, ezért akinek több a szabadideje nagyobb a kapacitása erre, az lesz általában a gyorsabb. Ettől még a szerkesztők tevékenysége nem csorbul. A sértődöttséget emiatt nem is értem, ha ilyen eset fordul elő. Ahogy a "leszúrást" sem. Ahogy azt sem hogy "Hopitól kellene megtudnia" ez miért probléma? Ha neki van erre több ideje, mi a gond vele? Az olvasókat az infó érdekli, nem az, hogy ki hozza. Ráadásul a cikkben való frissítés el sem jut hozzájuk, vagy a nagy többséghez, akik így mindig a kommentelőtől fogják megtudni. És ha nem kommentelné, akkor hiába van a cikkben, sose jutna el a nagy többséghez.

 

Csak a végére/második bekezdésre szeretnék válaszolni. Hozok egy példát. Tegnap földet ért a Crew Dragon két űrhajósa, magyar idő szerint 20:48-kor. Az eseményről születik egy cikk, és frissül. Majd a földet érés után ennek megtörténte bekerül a cikkbe, valamennyi késéssel. Közben komment szekcióban beérkezik, hogy földet értek. Majd másnap reggel, az esemény után 13 órával a komment íróját már Szerkesztői jogokkal ruháznák fel, mert lehozta a hírt. Ugyanez történt a korábbi esetben is, csak ott fordítva, a cikkben már szerepelt a hír, és miután hopi is beírta, InfiniteLoop szintén szerette volna, ha hopi szerkeszthetné a cikkeket. Hopi sokszor hoz le érdekességeket, statokat, amiket a Szerkesztők nem hoznának le, mert vagy túl rövidek, és nem töltenének meg egy cikket, vagy nem érnek rá, és ez tök jó dolog. De már jó párszor meg lett kérve az évek alatt, hogy amin tudja, hogy dolgozunk (pl heti rendszerességű cikkek, fix napon), ott ne rontsa el a dolgokat a kommentelésekkel. Erre jó példa az interjúk esete. Rendkívül bosszantó volt a "kollégának", hogy dolgozik a fordításon, és valaki beírja kommentbe a fordítást még a cikk megjelenése előtt. Danna még éjjel is frissíti a cikkeket, így nem hiszem, hogy sokat kellene várni arra, hogy az esemény rövid idő után szerepeljen itt is és a FB-on is. 

Az, hogy nem jut el a cikkben szereplő infó az olvasóhoz, már ne haragudj, de nem a cikk íróinak a hibája. Megtehetnénk ilyen alapon, hogy nyitunk egy cikket, 3 szót beleírunk, aztán lehet kommentelgetni. De arra ott vannak a fórum felületek, vagy FB oldalt is csinálhat bárki bármikor. Viszont ha már "vesszük a fáradságot", hogy naprakész infókat szolgáltassunk, ráadásul tök ingyen, (nem úgy mint máshol ugyebár), akkor szerintem ezt azért tesszük, hogy azt akit érdekel, el is olvassa. Így elég fura ezt olvasni, hogy "a cikkben való frissítés el sem jut hozzájuk, vagy a nagy többséghez, akik így mindig a kommentelőtől fogják megtudni". Akkor minek foglalkozunk a frissítéssel, fordítással, cikkek írásával? Ha úgysem jut el, akkor csak kidobott idő. 

A cikk update-t itt a pats.hu-n nem jelzi semmi. Ami példát hozol, ott lehet jelzi, nem tudom. De az egy esemény, aminél frissíted a cikket új infókért.

Ellenben itt szinte senki nem ezt teszi, hanem a komment szekcióban olvas új infókat, hozzászólásokat. Gondolom a különbség abból adódik, hogy egyiknél főmunkaidőben írnak cikket és egyből up to date a szitu, míg itt van hogy várni "kell" rá kisebb vagy nagyobb időintervallumot, hiszen nem főállása egyikőtöknek sem. És azért rakom idézőjelbe a  a kell szót, mert önszántatokból a közért teszitek, senki nem várhatja és nem is várja el, hogy ennél jobban naprakész, vagy inkább percre kész legyen a hír szekció!

Az, hogy a cikkben frissítés nem jut el a népekhez, nem a népek hibája. Hiába szeretnéd felróni nekik. Ha jelezné az oldal a frissítést a címben, akkor elolvasnák. Mivel nem jelzi, senki nem fog újra belekattintgatni, hogy hátha van benne valami. Miközben a cikk hozzászólásoknál jelzi neki a friss tartalmat.

A megírt cikk eljut első formájában, minden felhasználóhoz. Ezért írjátok. A frissítés meg nem, ez nem a cikkíró hibája vagy hiányossága, hanem a felületé. Ez van, ezért nem kell megsértődni. Ahogy azon sem, ha vannak akik a gyors híreket kedvelik és bőven beérik vele, ha valaki tudatja velük. Ezért is nagyon jó ez az oldal, mert magyarul eljut egyből minden Pats rajongóhoz az infó. Most, hogy ezt elsőnek nem egy szerkesztő hozta le, az kit érdekel? Ha olyan volumenű az infó, akkor írtok róla, ha meg nem, akkor nem. Ha írtok róla valamit cikkben azt elfogja olvasni mindenki úgyis, amit elsőre beletesztek, amit meg módosítotok az kevesekhez fog eljutni.Nem a felhasználók hibájából.

Az hogy Hopinak kért bárki is szerkesztői "rangot" az semmit nem jelent. A frissítését ugyanúgy nem látná senki, ahogy a tieteket sem. Mert ugyanúgy nem jelezné semmi a honlapon ezt a usernek, aki már egyszer elolvasta azt. Tehát ezt nem orvosolná Hopi szerkesztői mivolta. Ezért mondtam az update-t ti is írjátok bele a kommentek közé is, akkor nincs abból gondotok, hogy valaki utánatok osztja meg az infót, hiszen a kommetek között mindenki megkapja róla az infót, aki meg először olvassa a hírt, az már eleve úgy olvassa a kiegészült verziót.

Hopi senki munkáját nem teszi tönkre, ugyanúgy informál mint bárki más. Az hogy szerkesztő valaki itt, nem nagyon jelent semmit, azon kívül hogy amit ír, az kikerül mindenki elé. Ezért nem is szerencsés ezt túllihegni. És fura hogy ez versenynek van felfogva általad. Egy jó cikket, nem fog degradálni ha más előbb írta be a lényegi részt. Ha meg a lényegi rész pont ugyanannyi, akkor látható mekkora szerkesztőségi meló kell hozzá :)

Szerintem sokan örülnek a Hopi féle infóknak. Bowl.hu-n is van Iktriad, aki mindenhova elsőnek ír be mindent. Nem kedvelik, de azért mindenki elolvassa amit lehoz :)

Hopinak meg pont jól állnak ezek az infók, a kezdeti szakmai oknyomozgatás meg tényfoglalás után, végre olyan területen tud hozzátenni a Pats táborhoz, amiben tényleg hasznos. Szerintem ezt kár vitatni. Ettől még a ti cikkeitek nem lesznek kevésbé látogatottak, vagy kevésbé érdekesek azoknak akik tőletek informálódnak kizárólag.

 

Megint csak egy részre reagálnék, a többiért kár lenne. 


"Hopi senki munkáját nem teszi tönkre, ugyanúgy informál mint bárki más. Az hogy szerkesztő valaki itt, nem nagyon jelent semmit, azon kívül hogy amit ír, az kikerül mindenki elé. Ezért nem is szerencsés ezt túllihegni. És fura hogy ez versenynek van felfogva általad. Egy jó cikket, nem fog degradálni ha más előbb írta be a lényegi részt. Ha meg a lényegi rész pont ugyanannyi, akkor látható mekkora szerkesztőségi meló kell hozzá :)"

Ez az oldal nem lenne, ha Danna nem fizetné a szerver bérletet, a honlap fenntartását. Ez a honlap nem lenne, ha egy szurkolótársunk ingyen és bérmentve el nem készítette volna. A honlap üres lenne, ha a szerkesztők nem tennének bele munkát. 

Ha szerinted semmit nem jelent az, hogy az ember dolgozik egy cikkel, és megjeleníti, elég nagy gond, reméljük nem ez a többség véleménye. Ha azt gondolod, hogy egy lerövidített, betömörített fordítás nem bosszantó annak, aki az adott dolgon (pl. interjú) fordításán dolgozott, akkor tévedsz. Ha valaki elolvassa a rövid félszavakból fél mondatokból álló összefoglalót, nem/nem feltétlen fogja elolvasni a hosszabb, teljeset, mert már találkozott rész infókkal. Egy fordítás nem megy olyan gyorsan, mint egy komment bepötyögése. Vannak, akik szépen megszerkesztik wordben, majd utána itt formázzák, igazítják, hogy valahogy kinézzen. Ráadásul hogy ne jelenjen meg minden egy napon, ezek be vannak osztva a szerkesztők között, hogy ki melyik nap jeleníti meg az adott tartalmakat. Hidd el, baromi zavaró, ha valaki "lelövi a poént" , mielőtt sorra kerülne a cikk megjelenítése. Nagyon elveszi az ember kedvét az, hogy valamin dolgozik, amikor van szabadideje, és azt látja, hogy valaki csak úgy beírja ugyanazt, lerövidítve akár.  Ha igaz lenne amit írsz ("Hopi senki munkáját nem teszi tönkre"), akkor nem lett volna már többször megkérve rá, hogy ezt ne tegye. Hidd el, volt pár cikk, ami épp ilyen okból nem született meg.(Hozzáteszem, de már írtam ezt: nem erről a cikkről van szó, hanem a szezon közben volt ez többszöri probléma)

Lehet kritizálni valamit, de nem árt tisztában lenni azzal, hogy miről is beszélünk. Kritizálni főleg akkor érdemes, és fair, ha egy fizetős tartalomhoz férsz hozzá, és vársz valamit a pénzedért. De elvárni valamit, és vélt vagy valós hibákat felróni szerintem minimum érdekes hozzáállás egy olyan oldalnak, amire emberek szabadidejüket feláldozva tartalmat töltenek fel. Én sem megyek fel az oldaladra, és kérek rajtad számon valamit, mert miért is tenném? Örülni kell annak, ami van, legalábbis én így gondolom. Minden honlapon lehet találni olyat, ami nem tetszik, vagy lehetne jobb. Szerintem az oldal készítője minden olyan hasznos funkciót beletett, amit lehetett. 

Lehet, hogy más szerkesztőt nem zavar, ha valaki "lelövi a poént". De ez nagyjából azért van, mert szerintem én vagyok az egyedüli szerkesztő, aki elolvassa az összes kommentet. Senki más. Lehet, hogy tévedek, de ennek kicsi az esélye. 

Egy másik kommentedre írnék még:
"Az is lehet egy opció, amit felvetsz, hogy végigolvasni mindent. Bár ez is jelzi, akadna tennivaló. Gondolom nem kell kisokost írni az oldal működéséhez az új felhasználók számára, hogy nehogy írjon mielőtt minden új jelzést elolvasott volna (akár 40-t is) mert utána elveszik :)"

Szerintem lehetetlen (és felesleges) dolgot kérsz. Ha egy oldal, legyen az bármilyen rendszerű, megmutatja, hogy van 40 új komment, és te már az elsőre válaszolsz (tehát újratöltöd az oldalt, pontosabban a válasz menüpontra navigálsz), akkor kizárt dolognak tartom, hogy a válaszod befejezése után, amikor visszatérsz a többi kommenthez, az oldal meg tudja jeleníteni azt a 39 még olvasatlan kommentet, amit még nem láttál. Én ilyen oldalt nem ismerek. Nekem mondjuk az lenne a logikus, hogy ha van 40 komment, akkor nem reagálok egyből az elsőre, amire szeretnék, hanem megnézem, hogy a többi 30-35 kommentbe nem hangzott-e már el az, amit én írnék, így elkerülöm az ismétlést. Szóval ez szerintem csak hozzáállás, és logika kérdése, nem hiszem, hogy máshol úgy működik, ahogy ezt te elvárod a leírtak alapján.

 

Annyit tudok tenni, hogy felvetem ezt a többi Szerkesztőnek, illetve a honlap készítőjének, hogy lehet-e módosítani azon, hogy a cikk címénél látszódjon, ha a cikk módosítva lett. 

Semmit nem várok el. Építő jelegű volt a tartalma az írásomnak. Azzal pedig elismerik mindenki fáradozását az idelátogatók, hogy visszatérnek és közösséget alkotnak.

Ugyanis a szerkesztő van az olvasóért és nem fordítva, persze lehet rosszul tudom ;)

Ha pedig úgy van, ahogy írod, hogy a fél infó után nem kattint bele a többség, akkor lehet valami gond van. Vagy elég a fél infó..és ez sem támadás, vagy cink.

De ha egyedi tartalmat gyárt egy szerkesztő, azt nem tudják fél infóval tönkre vágni..Azért ne üljünk már fordítva a túlsó ló másik felén is..

PC-n Firefox használatával: frissítés után a cikkek táblázatában megjelenik, hogy az adott cikkhez hány új hozzászólás van. Rákattintva a cikkre görgetnem kell, és figyelni mikor piros a hozzászólás jelölése. Ha van több oldal és az elsőn új komment, akkor a másodikra lapozva ott már nem pirosak az újak. Ha hozzászólok valamihez, akkor is elvész a piros jelölés onnantól, de lehet ez természetes nem tudom.

Tehát ha jól értem, akkor a Firefoxnál sem dob oda kapásból a legrégebbi, tehát időben a legkorábbi Új-al jelölt kommenthez? Ez mondjuk szomorú, mert ez lenne épp a cél. A második oldal sajnos valóban bibis. Ha hozzászólsz valamihez, azért veszik el az "új" jelölés, mert a rendszer úgy veszi, hogy már egyszer megjelenítette Neked, hogy mik az újak, és amikor elküldöd a hozzászólásodat, akkor a lap újratöltődik, és a rendszer ezt úgy veszi, hogy már láttad az újakat, így nem fogja pirossal jelezni. Köszi a Firefox visszajelzést! 

Sajnos a rendszer ebben a formában több hozzászólásos (40+) cikknél elveszti a hatékonyságát. Főleg, ha az új kommentek nem egymás alatt vannak, hanem össze-vissza mindenfelé. Így ugyanis az elsőre történő reagálás után, az összes kommentet végig kell nézni, újra és újra, mert a többi új hozzászólás jelölés eltűnik.

Akad erre kapacitás, vagy ez jó darabig a végleges verziója az oldalnak?

 

A régi honlappal meg ez volt a gond, hogy nem lehetett válaszolni a másiknak, és nem látszott, hogy melyik komment kinek szól. 

Mondjuk az eléggé egyszerűen megoldható, amit problémaként felvetsz, hogy a reagálás után a többi hozzászólás jelölés eltűnik. Van 5 új, megnézed mindet, és reagálsz, ha szeretnél. Így nem kell újra és újra végignézni. 

Mire kellene kapacitás, mire gondolsz?

Kapacitás a weboldal optimalizálásával kapcsolatban volt kérdés. Látható azért most már jó pár hiányosság. És ez nem negatív vélemény, hanem érdeklődés. Gondolom ti is látjátok, hogy nem minden tökéletes.

Az is lehet egy opció, amit felvetsz, hogy végigolvasni mindent. Bár ez is jelzi, akadna tennivaló. Gondolom nem kell kisokost írni az oldal működéséhez az új felhasználók számára, hogy nehogy írjon mielőtt minden új jelzést elolvasott volna (akár 40-t is) mert utána elveszik :)
 

Az, hogy igények merülnek fel a felhasználókban az a kor előrehaladását jelzi. Minél több más honlapon gördülékenyebben talál infót, jobban eligazodik, annál jobban látja egy másik hiányosságait. Ez nem azt jelenti, hogy a Pats.hu rossz. Annyit jelent, hogy ami tök jó volt a semmiből, az 10+ év alatt, az időpvel már alapos ráncfelvarrásra szorul, hiszen fejlődnek a sima weblapok is már.

Igen, tudom hogy nem régi az új felület. De attól még a hibákat látni lehet. És ez nem a szerkesztők vagy a Danna hibája. Tisztában vagyok vele, hogy ez költséges dolog és erőforrást igényel informatikai szempontból is. Ezért kérdeztem, hogy várható-e bármi megoldás a korábban már felvetett dolgokkal is kapcsolatban.

Igazad van, sajnos erre én nem jöttem rá és akkor ezek szerint más sem.

Edge alatt is jó, most vettem csak észre, hogy a "3 új" is kattintható és így tényleg oda ugrik, szerintem Firefox alatt is működik. Köszönöm az új infót. Az első oldalon 100 kommentig meghagyja mind pirossal jelölve, tehát látszik az összes új.

Én mindig a cikk címére kattintottam, akkor ez a hiba. Majd kipróbálom a piros számra kattintással, ha lesz új hozzászólás. Eddig eszembe sem jutott (de maga a funkció sem bevallom).

 

 

Igen nekem sem, de tökéletesen működik, sőt ha az új hozzászólások csak a második oldalon vannak, akkor ugye egyből a kettes oldalra ugrik és kiemeli az összeset pirossal.

Örülök, hogy megy ;) Sajnos a gond akkor van, ha pl van 1 új komment az első oldalon, 5 a másodikon, akkor csak az első oldalon lévő 1-ert jelöli pirossal, és ha átlapozol, ott már nem lesz pirossal kiemelve a többi 5. Megkérdeztem ezt is az oldal készítőjétől. Javasoltam egy olyan megoldást, hogy ne 100, hanem akár 200-250 komment jelenjen meg egy lapon, és akkor nincs gond a navigációval. Meglátjuk mit reagál!

Friss: Kaptam válaszokat:

  • meg lesz emelve az egy oldalon megjelenő kommentek száma, így nem lesz gond a navigálással
  • Ahogy írtam, az informatikailag megoldhatatlan, hogy ha valakinek van 10 olvasatlan üzenete, és reagál az elsőre akár, akkor a maradék 9 et a válaszadás után is olvasatnak jelölje. Egyszerűen ilyet nem lehet megcsinálni, így ebben nem lesz változás.
  • utánanéz annak, hogy van-e eszköztár arra, hogy a cikk címének átírása nélkül jelezni lehessen, ha a cikk módosul. 

Szuper! Köszönjük!

Már csak a user ignore és like/dislike névvel opciók hiányoznak a múltbeli felvetésekből:)

"a cikk címének átírása nélkül jelezni lehessen" dologra ellenben nem pazarolnék humán erőforrást. Egyszerűbb lenne a szerkesztőnek az update-t becopyzni kommentbe is és már meg is van oldva. Ha meg Hopi előbb jön, így is úgy is előbb jön mint a szerkesztő:)

Sajnos a like/dislike biztosan nem megoldható, már felvetettük többször is. Az ignore-ra rákérdezek, bár akkor pl nem tudom mi van, ha a szép magyarul írt ignorált user kommentjére érkeznek válaszok, azt vajon látja-e az, aki az eredeti usert letiltotta? 

Nem hiszem, hogy a többi szerkesztő kommentelgetne arról, amit beír a cikkbe. Meglátjuk mit mond az oldal létrehozója, megoldható-e a jelzés vagy sem. 

Működik a Firefox-al is aminek kell. A cikk frissítésre csak egy javaslat (nem tudom megoldható-e, nem értek hozzá): ha frissül a cikk, akkor mondjuk változzon a cím színe feketéről pirosra 24 óráig.

Örülök, hogy megy a Firefoxxal is!

Sajnos a cikkeknél csak a cikk szövegét lehet módosítani (dőlt/félkövér, betűtípus szín stb), a címnél és az Összefoglaló-nál ilyenre nincs mód :(

Kicsit bátortalanul, de leírom: Sanu és Michel aktiv/PUP-n kezdi az edzőtábort. (A hír 1 napos) És Brandon King is!

Most valakinek a lelkébe tapostál, ha éppen a fordításon dolgozott :)

*ezért írtam amit fentebb kifejtettem. Nincs azzal gond, ha ebből cikk lesz vagy valahol updateként szerepel. Miközben egy napos infó és sokaknak hasznos vagy hírérték lehet. Ezért jár ide a többség szerintem, hogy vagy infót osszon meg vagy infót szerezzen, esetleg beszéljen róla és érdeklődjön.

Tudod Nekem furcsa lenne, ha ebből az infóból cikk készülne. Mindenki tudja miért kerültek oda, hogyan jöhetnek le erről a listáról és mi van, ha nem időben veszik le onnan Őket. Ez a hír szerintem ennyi. De lassan fogalmam sincs, hogy miről írhatok, hogyan találjam ki melyik infóból lesz cikk, melyikből meg nem. Eh...

Hopi, nem kell mártírkodni...

Tudod nagyon jól, hogy milyen alkalmakkor kértünk meg, hogy légy türelemmel, mi volt a kiváltó dolog. Ennél a cikknél egy :)-val ellátva jeleztem, hogy már bekerült a cikkbe az, amit kommentként beküldtél. Ma pedig világosan megírtam azt is, hogy látva, hogy nincs a cikkbe beírva LaCosse, teljesen igazad volt, hogy beírtad ide, nem volt vele gond, nem is "róttam fel", egyszerűen csak annyit mondtam nosbiglemnek, hogy (bár ezt korábban is jeleztem hogy nem tisztem Szerkesztői jogok kiosztása), nagyjából 14 órával a kommented után akár olvashatta volna a cikket is, hiszen az is tartalmazta ezt az infót, és azért a 10-15 perc késedelemért nem feltétlen szükséges szerkesztői jogosultság. 

Szóval szerintem tudod nagyon jól, mi az, amiért már többször kaptál kérést Dannától (is), nem kell úgy előadni, mintha itt valami hatalmas dolog történt volna.

Igaz, hogy topinnak írtam amit írtam, mert megszólított, de ha már beleszóltál, ebben a hozzászólások szempontjából maratoni cikkben egyszer voltam figyelmetlen, amiért elnézést is kértem. És tényleg nem mindig tudom, hogy miről írhatok! Nem ismerem a szerkesztőségi "munkarendet", de valószínűleg, aki cikkírásra készül, hosszabb időt kap rá. Talán lehetne előre jelezni egy egyszerű kommentben, hogy milyen témákban várható részletes cikk, nem hiszem, hogy ez titok. Nem mártírkodok, hanem időnként tanácstalan vagyok, esetleg bosszankodok...Kár,hogy a "Kicsit bátortalanul, de leírom..." öniróniáját nem vetted észre. :(

(Sikeresen nyomtam egy frissítést, és eltűnt a jó hosszú válaszom..bakker).

Szóval összeszedtem egy kommentbe, hogy mi volt a múlt szezonban a "menetrend", amit minden héten igyekeztünk tartani. Most ezt nem írnám újra be, ha nem gond. 

Amikor Danna, vagy bárki más megkért rá, hogy ne spoilerezz, az épp amiatt volt, mert mondjuk a keddenkénti szokásos interjú fordítást nem vártad meg, hanem már hétfőn beírtad amit fontosnak találtál. Hidd el, sokkal több idő lefordítani az egész interjút, megszerkeszteni, betenni ide, időzíteni akár, kitenni FB-ra, mint összedobni pár sorban. Mi is meg tudtuk volna ezt tenni, mert sokszor üres szócséplés egy Patriots interjú, de nem mindenki érti, ezért törekedtünk a teljességre.

Vagy éppen amikor a rendszeres training camp "jelentések" előtt mondjuk az edzés napján már leírtad, mi történt, holott másnap mindig jött a cikk. Hidd el, bosszantó.

Soha senki nem szólt, és nem is fog amiatt, ha saját elemzést teszel be ide. Vagy épp most a vírusról, más csapatok opt outjáról, szakírók véleményének fordításáról. 

Kérdezed, hogy miről várható cikk. Ami biztos, hogy cseréről, új játékos érkezéséről, szerződés átstrukturálásról, draftjogokról, edzőkeringőről, szabálymódosításokról, sérülésekről mindig meg fogunk emlékezni egy-egy cikkben. 

Ha már új játékos: például draft. Igyekeztünk tavaly is, és részben idén is egy-egy hosszabb bemutatót írni az érkezőkről. Ehhez idő kell. Szombat hajnalban kiválasztotta a csapat Kyle Duggert. Increay élőben "közvetített", nézte a chatet, írta cikket a választásokról. Ennek ellenére még aznap, szombaton, 12:56-kor megjelenítette a cikket Dugger bemutatásáról. Ezt nem vártad meg, és 1 órával korábban, 11:55-kor már 5 játékosról, köztük Duggerről is részletesen beszámolsz. Ami tök jó lenne, ha nem tudnád, hogy évek óta mindig legalább a top pickekről készül részletes cikk. Remélem el tudod fogadni, hogy ez annak, aki dolgozik vele, bosszantó érzés, hogy valaki megelőzi. (Halkan jegyzem meg, hogy maradt így el elemzés játékosról, mert azt mondta az adott Szerkesztő, teljesen jogosan, hogy mi a fenének írjak, ha valaki már megtette, és lelőtte a lényeget).

Hidd el, nem véletlenül vagy jó pár olvasó (és Szerkesztő) "bögyében". És nem csak ilyen okok miatt (spoilerezés)

De legalább van közös vonásunk. Mindegy mit írunk, kapjuk a dislike-okat ;)

Igaz, hogy topinnak írtam amit írtam, mert megszólított, de ha már beleszóltál, ebben a hozzászólások szempontjából maratoni cikkben egyszer voltam figyelmetlen, amiért elnézést is kértem. És tényleg nem mindig tudom, hogy miről írhatok! Nem ismerem a szerkesztőségi "munkarendet", de valószínűleg, aki cikkírásra készül, hosszabb időt kap rá. Talán lehetne előre jelezni egy egyszerű kommentben, hogy milyen témákban várható részletes cikk, nem hiszem, hogy ez titok. Nem mártírkodok, hanem időnként tanácstalan vagyok, esetleg bosszankodok...Kár,hogy a "Kicsit bátortalanul, de leírom..." öniróniáját nem vetted észre. :(

Bocsánat a duplázásért!

Annyi komment jött ezzel a frissítéssel kapcsolatban, hogy nem tudtam kinek is válaszoljak, ezért leírom külön a saját! véleményem. Az új oldallal és annak a lehetőségével, hogy rögtön az új hozzászólásokra ugorjon az olvasó, "meg lett ölve" az eredeti cikk, hiszen sokan (köztük én is) gyakran az új hsz-ekre kattintok, így bizony nem feltétlen látom, ha frissült a cikk. Ennek talán az egyik megoldása lehet, ha nem egymás alá, hanem felé írjuk a történéseket, kiemelve a legutóbbit, hogy a főoldalon is látszódjon.

A PUP listáról szokás szerint a TC érdemi kezdete előtt lett volna cikk, de az még odébb van (augusztus 12. az első nap, de a média képviselői csak kis számban lehetnek jelen, szóval előfordulhat hogy elég kevés info fog jönni, plusz az esetleges hiányzások okairól sem fogunk bővebbet megtudni, nem lesznek ugyanis interjúk).

Felszólítok minden vitázó felet, hogy azonnal húzzon el inni egy sört ahelyett, hogy itt összeakasztjátok a bajszotokat a jó nagy semmin !!!

:)

Amúgy már régen kérdezni akartam, hogy az oldalnak/Dannának nincs szüksége valamiféle Patreon szerű támogatásra?

Én szívesen beszállok.

Én csak a saját nevemben beszélek, de nekem nincs ilyesmire szükségem:) Anno is azért jelentkeztem szerkesztőnek, mert úgy gondoltam, hogy ezáltal magamnak és a közösségünknek is jót teszek vele. Én még jobban beleáshatom magam az NFL-be és a Patriotsba, Ti pedig továbbra is megkapjátok azokat az információkat, amikre szükségetek lehet.

Én személy szerint semmivel nem fordítanék több időt akkor sem erre, ha valamilyen anyagi juttatást kapnánk (ezzel nem azt akarom mondani, hogy alig foglalkozom a dologgal, sőt). Nekem ez egy hobbi, nem vagyok sem végzett újságíró, sem szakember. A másik dolog, hogy valószínűleg nem is tudnék rá több időt fordítani, hiszen emellett mindegyikőnknek megvannak a napi teendői, és én személy szerint rosszul érezném magam, ha Ti olyasmire adnátok pénzt, amit utána nem tudnék teljesíteni, függetlenül attól, hogy tudom, ez nem lenne szóvá téve :)

Rendben ;)

Viszont tisztában vagyok vele, hogy a szerver hosting, szerver üzemeltetés, portál üzemeltetés, fejlesztés önmagában nem nulla munkaidő és Ft, ellenben folyamatosan megjelenő költség még egy ilyen hobbi projektben is.

Válasz InfiniteLoop üzenetére

Sokszor felvetettük, hogy vagyunk annyian, hogy tényleg névleges összegekkel, de ha kell támogatjuk az oldalt, ne a saját zsebből finanszírozza valaki az oldalt.

Válasz InfiniteLoop üzenetére

Igen, tudom, ezért is írtam a saját nevemben:) ezt egyébként már mi is felvetettük Dannának, hogy beszállunk, ne egyedül vigye boltot:)

Nekem is van némi lelkiismeret furdalásom, hogy Danna viszi a boltot, én meg idejárok ingyen hobbytrollkodni ;)

Ötlet:

Többé kevésbé szabad cikkbeküldési lehetőség/vagy saját micro site, vagy blog - persze szerkesztői felügyelet/jóváhagyás mellett - és mondjuk 1000(?) like felett egy bounty egy patreonos poolból :)

(Mondjuk adóügyileg nem tudom milyen vonzata lenne egy ilyen dolognak)

Vagy feature request topic, ahol a szerkesztők által jóváhagyott request-ekre, ha valahonnan érkezik egy árajánlat, akkor össze lehet dobni a fejlesztési összeget. Ha összegyűlik, lefejlesztik, ha nem nem. (Mondjuk lenne meglepetés pár embernek, hogy milyen díjak röpködnek). A lefejlesztett feature dekalráltan Dannáé lenne, hogy ne legyen belőle vita. Ez azért lenne jó, mert én egy fejlesztőtől sem várom el, hogy egy csomót melózzon nekem ide ingyen.

Válasz InfiniteLoop üzenetére

A donate opcióval teljesen egyetértek. Mondjuk a moderálást megnehezítené (igaz amúgy sincs sok), ha valami nagyobb adományozó többet engedne meg magának emiatt.

Minden fejlesztés és tulajdonjog Danna kezében maradna, enélkül esélytelen belefogni bármibe. Mivel a fejlesztési költségek elég húzósak, egy rendszeresen minimális támogatás a többségtől bőven elérné a célját egy-egy évben.

Esetleg a tippjátékba is lehelne némi életet, ha jutna valami nyereményre az esetleg megmaradó támogatásból a szezon végeztével.

Számomra csak egy összeférhetetlen dolog van a fenti mit írhatunk mit nem... ki írhatja le előbb témában... amikor korábban valaki felhándigálta,hogy ugyan miért kell várni az infókra miért nem történik semmi az oldalon akkor jött az a válasz,hogy ezt a szerkesztők merő passzióból csinálják... van nekik más dolguk is.. különben sem kapnak ezért fizetést....

Most meg egy lelkes szurkolónak van ideje és kedve kommentben leírni minden fontos vagy kevésbé fontos hír  morzsát időnként korábban mint a szerkesztők... az meg már mindjárt fáj... meg vagy 100 felesleges komment születik az illetőről és ezzel a fura témával kapcsolatban.... 

(na meg a nem kevés személyeskedő komment mindkét oldalról... mert az egyiknek az fáj hogy nem lehet szerkesztő a másiknak meg hogy Ő az és mindent is jobban tud a másiknál.... azt meg jön a vérig sértődés....  na meg ilyen szöveg hogy ne mártirkodjon valaki... miközben párhéttel korábban valaki le merte szólni az illető összetákolt kommentben szereplő statisztikáját azonnal mártírhalált halt mert neki nem lenne ezt muszáj csinálnia....... pont pont pont.)

Szerkesztői oldalról meg amúgy sem profi hozzá állás személyeskedő kommentet írni szerintem.

Nem csodálom,hogy szegény öreg Hopi összezavarodott.... 

Na mind1... majd csak elkezdődik egyszer a szezon azt lesz kedv másról beszélni. És csak azért írtam le mindezt mert nekem kellemetlen ilyen dolgokat olvasni itt, tök feleslegesen.... és gondolom ezzel nem vagyok egyedül.

Arnold azért elég jól összefoglalta, nem sok minden hozzáfűzni való van.

Mondjuk az nem értem, hogy hopi mivel lehet a szerkik (és mint olvassuk, egynéhány olvasó)-)) bögyében, szerintem nagyon fontos szerepet tölt itt be.

Az, hogy néha gyorsabban fordít, mint Ti, azzal szerintem senkinek nincs problémája, az itt olvasók egy jelentős része amúgy is már az angol nyelvű hír kikerülése után egy perccel tud mindent, ha itt valaki ezt megosztja, azzal semmi probléma. Én nézem a cikket is és örülök hopi új híreinek is. Nincs ebben semmi különleges.

Május közepe és június vége között gyakorlatilag nem volt semmi információ az oldalon (ez nem számonkérés, senki ne úgy fogja fel), hopi volt az, aki a régebbi (meg a folyamatosan megjelenő év jelenete x-dik fordulók) cikkek kommentjeibe rejtve osztott meg egy-két friss hírt, ébren tartva az érdeklődést. Szerintem nem cseszegetni kellene, hanem megköszönni, hogy ő is van, ha nem is szerkesztői státuszban (nem tudom, akarja-e, nem csodálnám, ha nem :-)).

Én nagyon bírom az interaktív szerkesztői kezdeményezéseket (voltak itt ilyen kezdeményezések), amik megmozgatják az itteni közösség tagjait, vélemények összemérésére készteti őket. Az, hogy "Hightower opt-outol", azt kitől tudom meg, az teljesen indifferens.

Csatlakozom az előttem szólókhoz, túlozva hetekig nem jön semmi info, semmi nem történik a honlapon. Eközben nagyon jó olvasni, hogy Hopinak van ideje ezzel foglalkozni, és "in-time" betolja az infókat. Én szeretem ezt, szeretem, ha friss a hír, ropogós. Nem később tudja meg az ember, hogy történt valami. Ezért is támogatnám, ha ő tudna szerkeszteni, mert biztos vagyok benne, hogy a lehető leggyorsabban kapnánk meg az újdonságokat. 

Ha nincs rá igény, hogy őt bevegyétek a csapatba, nem történik semmi, de én szeretném, ha ő tolná a kontentet, mert ez így jó! 

Kedves Szurkolótársaim!

Örülök, hogy „gyors információ terjesztő” igyekezetem többek tetszését elnyerte, közöttük olyanokét is, akiket ilyen-olyan ok miatt nagyon respektálok. Szeretném azonban elmondani, és ezzel egy aspektust lezárni, hogy egyáltalán nem kívánok szerkesztő lenni, mert például nem tudok angolul, egy hosszú cikkbe belegebednék :) Igen, nyugdíjasként sok szabadidőm, de kevés időm van, itt a többségnél ez fordítva van. (Irigykedek is! :)) Én úgy gondolom, persze képletesen, amolyan a csapat körül kóricáló szurkoló vagyok, aki csipegeti a hírmorzsákat, próbálja kihámozni a tömör lényeget a „fecsegésekből” ill. a szakemberek véleményéből és ezt minél hamarabb szeretné megosztani szurkolótársaival (Kávézó/kocsma, kinek mi tetszik, hiányában itt! :)). Szeretem a cikkeket, de kedvencem a „besöpört hírmorzsa”. Ezen a habitusomon nem tudok változtatni, de persze a mérkőzéseket követő szokásos cikkeket nem fogom megelőzni. Mindenem ez a CSAPAT és noha évről évre nagy része megváltozik, mégis van benne valami sajátos/megmagyarázhatatlan „foxborói/bostoni hazafiság”. Alig várom az új fiúkat, az előre rukkoló másod/harmad éveseket, és a többéves „sziklákat". Go Pats!!

Scar rádiós nyilatkozata, de nem az Ofalról: "...ez a négy játékos (HT,Bolden,Chung,Cannon) sok játékot nyert már meg Nekünk és valószínű hosszú tusakodás után hozták meg opt-out döntésüket...Igen most egy kicsit más világban élünk...és nehéz lesz pótolni Őket...de ismerve Bill-t és edzőtársait őrülten fognak dolgozni azon, hogy a lehető legjobb csapatot állítsák össze. Nem lennék megdöbbenve, ha ez sikerülne Nekik."

  • BB az előszezon hiányáról: "...kicsit másképpen kezdjük a szezont, de az egyetemi csapatok évente ezt csinálják. Nincs itt semmi forradalmian új...foci van. Ez minden. Nem igazán látom másként."
  • Az NFL vezetősége úgy döntött, hogy a 2021-re kivetett fizetések mellett a bónuszok meghosszabbítását a jelenlegi korlátból is azonnal eltávolítják, miután egy játékos kilép. A PatsCap "guru" M.Benzan szerint a csapat így további $9,2M jut, azaz 2020-ra van $35M-ja a top 51-re.
  • Z.Cox (NESN) szakírótól „szemezgettem” Yodny Cajuste-ről ill. a csapat RT gondjairól: „A Pats rajongók nem sokat tudnak szerelő képességéről. Ez rendben van. De sajnos a csapattársai sem. A draftolása óta egyetlen gyakorlaton sem vett részt és mivel IR-re került már a szezon kezdetén, személye lassan feledésbe merült….idén viszont Cannon döntése után a legfontosabb jelölté vált a RT pozíció betöltésére. A riválisok közül a szintén kevés tapasztalattal rendelkező Cunningham tavaly alig játszott, noha egészséges volt, a rookie Herron pedig inkább LT….a hazafiak valószínűleg a 6 roster helyük közül egyre RT-t igazolnak, legyen az ismerős játékos, mint Waddle vagy Newhause, de lehet olyan már bizonyított játékos, mint Glenn vagy Dotson. Esetleg Thuney is játszhatna RT-t. A jelenlegi belső lehetőségek közül Cajuste azonban leginkább a legjobb megoldás, ha képes visszatérni fizikailag... A legtöbb scut kezdő szintűnek minősítette a draft idején...A PFF „az egyetemi labdarúgás egyik legkiválóbb OT-jének” nevezte….nincs elég tapasztalata abban a pozícióban, amelyet a hazafiaknál be kéne jelenleg töltenie, hiszen az egyetemen LT-t játszott. Az új OL edzőpárosnak, (Bricillo és Popovich) nem sok ideje lesz, hogy fejlődését felgyorsítsa.” (Hát nem tűnik sima ügynek idén ez a RT poszt, szeretnék tévedni.)

Azért aki azt állítja, hogy nem a topin-Croaker-hopi folyamatos "cicaharc" miatt is jár ide, Ő tegye a szívére a kezét és úgy mondja ezt. Na ugye. Szerintem is hatalmas :)))  
Mármint a maga amorf módján... Ők erre ráérnek, nekem pont van annyi időm, hogy elolvasgassam. Win&win.

A pont amúgy egyértelműen Arnoldé az egésszel kapcsolatban!