Rövidhírek csütörtökről

Kép
background

Lamar Miller immár hivatalosan is a Patriots játékosa. Ahogyan olvashattátok korábban, már csak a fizikai felmérők voltak hátra, ám mostanra ezeken is túl van a veterán futó. Miller Michelhez hasonlóan a PUP listán van, innen azonban bármikor levehető.

Az idei draft után megszerzett újonc védőfalembertől, Nick Coe-tól megvált a csapat. Coe-nak 40.000 dollárnyi garantált összeget tartalmazott a szerződése.

Az idei 7. körös újonc, Dustin Woodard visszavonult, a csapat pedig már reserve listára is tette a centert. A hírek szerint Woodard nem a koronavírus miatt döntött így, elvesztette a motivációját, nem akart "tovább" játszani. Woodardot előzetesen a gyakorlócsapat egyik helyére mindenképpen esélyesnek tartották. Helyét a szerdán leigazolt Tyler Gauthier veheti át.

Kommentek között már olvashattatok róla, hogy Brandon King a PUP listán kezdi majd az alapszakaszt, így az első hat meccsen nem léphet pályára. Woodard visszavonulásávál még egy hely keletkezett a rosteren, még két játékost igazolhat le a Patriots.

Forrás: Mike Reiss

Hozzászólás

Most komoly?!?! Újonc gyerek azt visszavonul???!!! Akkor minek jelentkezett a draftra?! Bill Papa megtartotta az "első" edzést azt összetojta a gatyáját?! Inkább megy a mekibe krumplit sütni?! Elmegy a sunyiba! Vicc. Csapat ilyenkor bukja a picket?

Persze, bár ugye 7/230-ra húztuk. Ez egyébként engem is nagyon meglepett. Ha a COVID miatt optoutol, akkor azt megértem, de ami történt ez tényleg nagy WTF... 

Mivel Woodard hirtelen visszavonulásának oka nem ismert és azt, hogy nem a pandemia az oka, csak a BostonGlobe-os újságíró McBride állítja, ne ítéljünk elhamarkodottan. (Az opt-out határideje után, mint már írtam, maradtak kiskapuk a kilépésre, ilyen a nyugdíjba vonulás is.) A nyugdíjból úgy tudom bármikor vissza lehet térni és a játékjoga is a Patsnál maradt.

Közben volt egy, úgy tűnik érdektelen, nyilvános (első 30 perc élő közvetítés) 2. felkészülési fázisú edzés is szerdán. Engem aggasztott, hogy NT B.Allen ismeretlen okból nem vett részt rajta. TE R.Barry végig a védelembe szerepelt, Sanu lábában nyoma sincs a sérülésnek, a punt return-t Olszewski, Byrd, Dugger és Zuber gyakorolta...

Én Pelisseronál is láttam Woodardról az infót, elég megbízható infónak tűnik, bár lehet tényleg kamu és csórikám későn jött rá mit szeretne... :)

Az edzések hétfőtől indulnak el igazán, akkor lehetnek jelen újságírók is először a felkészülés során. Meglátjuk, hétfőn este már okosabbak leszünk azzal kapcsolatban, hogy ki milyen állapotban van:)

Jól, ugyanis nem volt látogatható az újságírók számára sajnos. Hétfőtől ez változik ha minden jól alakul :)

OFF

 

Hopikám, te a sok megkommentelés között szoktál otthon vagy a kantinokban iszogatni, ne adj' isten tőre szaladni?

A Patset, de a tövet még jobban megkedvelő úriemberként érdekel, hogy egy sokat látott megszurkolótársam mennyi sört fogyaszt meg.

Majd, ha lesz itt egy cikk "Mit esznek, isznak és mennyit a magyar Pats szurkolók" címmel, abban elmondom. :) 

WR Q.Adeboyejo IR! A roster 75 fős.

Jelenleg 17 covidos van mindössze a ligában, ennyivel kezdődik a kontakt edzések időszaka. 

A szombati szünnap után vasárnap edzett a csapat és a belső médiának megengedték a részvételt ezen. P.Perillo jegyzetet is készített erről, ebből néhány "morzsa":

  • Az idei legintenzívebb/legversenyszerűbb edzésnap volt 7-7 és 11-11 felállásokkal és az akciók utáni megbeszélésekkel.
  • Noha összességében a védelem kicsit jobban szerepelt, mint a támadók, azért volt néhány remek pillanatuk, pl. WR D.Ross TD elkapása Stidham-től Gilmore mellett vagy Harry magasra felugró elkapása az EZ sarkában Jackson mellett.
  • Az UDFA M.Bryant egyaránt helytállt CB-ként és S-ként is, megmutatva sokoldalúságát és az egész csapat ünnepelte INT-ét.
  • K J.Rohrwasser először mutatta meg képességeit a pályán meccs szituációban is, az edzés végén bevágott két 48 yardos mezőny gólt.

A Pats jelenlegi 75 fős roster-ének csoportosítása a "draftolási körök" szerint, 47 fő. (vastag betűvel a nem Nálunk draftolt 16 fő):

  • 1. körösök: Gilmore, Harry, DMC, CN, Michel, Wynn -6 fő
  • 2. körösök: Dugger, Uche, Williams -3 fő
  • 3. körösök: Asiasi, Brooks, Cajuste, Calhoun, Harris, Jennings, Keene, Rivers, Sanu, Thuney, Wino -11fő
  • 4. körösök: Froholdt, Mason, Miller, Simon, Stidham, White, Wise -7 fő
  • 5. körösök: Bailey, Bentley, Cardona, Cowart, Eluemunor, M.Jackson, Rohrwasser, Slater -8 fő
  • 6. körösök: Bethel, Burkhead, Herron, Kilgo, Maluia, JMC, Onwenu -7 fő
  • 7. körösök: JE, Allen, Cunningham, Guy, Izzo -5 fő
  • UDFA: 28 fő, (Ebből nem Nálunk lett először az: Bower, Byrd, Copeland, Davis, Phillips, Ross, Thurman -7 fő) King (PUP) nem szerepel a listán.

(Forrás: O.Thomas, Patspulpit)

A 21, először Nálunk játékos pályafutást kezdő, UDFA közül nem idén jött.: Hoyer, Andrews, Butler, JC. Jackson, Gauthier, J.Johnson, JoJo, Meyers, D'Angelo Ross, Olszewski, Hall -11 fő

 

Úgy tűnik 2 TE érkezik a roster-re:

P.Butler, 27 éves, 198 cm, 113 kg, UDFA a Raiders-nél 2019-ben. 2 előszezon meccsen 4/4 target/rec 24 yard, 2020.aug.5-én cut.

A.Ellis, 27 éves, 193 cm, 111 kg, UDFA, 11G (5 csapatban 4 év alatt, legutoljára Eagles, cut júl. közepén) 3 rec 11 yard.

Annélkül, hogy megbántani  akarnám Őket, az eddigi NFL produkciójuk alapján, ahogy egyszerűen mondani szoktuk, a TE-kukából jönnek.

A csapat leigazolta a belső falember OG Ben Braden-t. 26 éves, 198 cm, 149 kg, UDFA-ként került 2017-ben a Jets-hez. pályafutása mindössze 3G, cut 2020 aug. 3.