53-as roster projection - 2020

Kép
background

Szombaton itt a keretszűkítés, én pedig megpróbálom megtippelni, ki lesz az az 53 játékos, akivel nekivág a szezonnak a Patriots.

QB (3)

Cam Newton
Jarrett Stidham
Brian Hoyer

Semmi meglepetés, Newton nagyon úgy fest, hogy kezdő lesz a Miami ellen, Stidham a potenciált, míg Hoyer a stabilitást testesíti meg a QB-k között.

Cut: Brian Lewerke

RB (5)

James White
Sony Michel
Rex Burkhead
Damien Harris
Lamar Miller

Itt sincs nagyon meglepetés, Micheltől nagyon úgy fest nem akar/nem tud szabadulni a Patriots, de idén komoly versenytársa lesz Harris személyében (annak ellenére, hogy kézsérüléssel küszködik). White főleg elkapásoknál használható - bár erre az elmúlt szezonokban egyre inkább rácáfol, Burkheaddel kapcsolatban pedig tavaly is sokan emlegettek cutot, mégis hasznos tagja volt a futószekciónak. Milleren sokáig gondolkoztam, vele kapcsolatban két forgatókönyvet látok valószínűnek. Ha PUP listán marad, akkor van egy plusz hely a rosteren, de akkor az első hat héten nem játszhat. Valószínűleg azért vette le a sérültlistáról a csapat, hogy lássák mire képes. Ha a heti edzések során jól teljesít, akkor ott lehet a végső keretben, ellenkező esetben nem ragaszkodnék hozzá.

PS: J.J. Taylor

FB (1)

Jakob Johnson

Ezt sem kell túlragozni, Vitale lehetett volna az egyetlen vetélytárs, ő azonban opt-outolt.

WR (6)

Julian Edelman
N'Keal Harry
Gunner Olszewski
Jakobi Meyers
Damiere Byrd
Matthew Slater

Sanu kivágása alaposan átrajzolta a helyzetet. Engem meglepetésként ért a cut, mert negatív hangokat nem nagyon hallottunk felőle (igaz pozitívakat se...). Meyers örülhet ennek, így nálam rostert fogott. Edelmant és Harryt nem kell túlmagyarázni, Olszewski sokat fejlődött, Byrd pedig számomra meglepően sokat volt foglalkoztatva a TC során. Slater stabil ST-tag. Thomasnak és Zubernek nem jutott hely (nálam), ahogy Rossnak sem, pedig előbbire nagyon kíváncsi lettem volna élesben is. Ha a teljes edzőtábor során bevethető lett volna, most minden bizonnyal lenne neki hely a rosteren...

PS: Jeff Thomas, Isaiah Zuber, Devin Ross

Cut: Andrew Baccellia

TE (3)

Devin Asiasi
Dalton Keene
Ryan Izzo

A két újonc remek edzőtábort zárt, Keene akár FB-ként is használható. Ha ők ketten stabilizálni tudják a helyüket, Izzo nem sok lehetőségre számíthat.

PS: Jake Burt, Paul Quessenberry

Cut: Paul Butler

OL (8)

Isaiah Wynn
Joe Thuney
David Andrews
Shaq Mason
Jermaine Eluemunor
Yodny Cajuste
Hjalte Froholdt
Michael Onwenu

A kezdő nagyjából adott, úgy tűnik Cajuste nem tudta beverekedni magát az első ötösbe, Froholdt pedig átveheti Karras helyét az elsőszámú csere iOL posztján. Onwenu és Herron közül nálam Onwenunak jutott hely.

PS: Justin Herron

Cut: Korey Cunningham, Tyler Gauthier

DT (4)

Adam Butler
Lawrence Guy
Beau Allen
Byron Cowart

Ez a négyes nagyjából stabil, Allen lehet egyedül kérdőjel, az is előfordulhat, hogy őt IR-re teszi a csapat. Butler és Guy kiemelkedően teljesítettek tavaly, Cowart pedig a hírek szerint az egyik legtöbbet fejlődött játékos tavaly óta.

PS: Bill Murray, Nick Thurman, Michael Barnett

Cut: Xavier Williams

DE (4)

Chase Winovich
John Simon
Deatrich Wise Jr.
Derek Rivers

Winovich és Simon helye nem lehet kérdés, Wise sokadjára teljesít ígéretesen a TC során, ám éles meccseken ezt nem igazán tapasztalhattuk még. Már tavaly is láttam arra esélyt, hogy repül, ám a stáb úgy tűnik bízik benne. Calhoun és Rivers között vacilláltam, végül utóbbira esett a választásom. Az egyik rejtett csillag, Rashod Berry a gyakorlócsapatban fejlődhet tovább.

PS: Rashod Berry

Cut: Shilique Calhoun

LB (6)

Ja'Whaun Bentley
Josh Uche
Anfernee Jennings
Cassh Maluia
Scoota Harris
Brandon Copeland

Elérkeztünk ahhoz a pozícióhoz, amire a leginkább kíváncsi leszek idén. Egy biztatóan kezdő Bentley, akinek aztán nem jutott játékidő, valamint két remeknek tűnő újonc Uche és Jennings személyében. Hozzájuk nálam Maluia és Copeland csatlakozott, előbbi a biztató edzőtábornak, míg utóbbi a rutinjának köszönhetően. Scoota Harrisnek köszönhetően nem szakad meg az UDFA-sorozat. Az utolsó helyek egyébként bármelyik irányba elbillenhetnek, simán elképzelhető, hogy Hall bekerül, míg például Maluia és/vagy Harris nem.

PS: Terez Hall

CB (6)

Stephon Gilmore
Jason McCourty
Jonathan Jones
J.C. Jackson
Joejuan Williams
Justin Bethel

Ez a poszt volt talán a legfájdalmasabb, Bryantnek nagyon szerettem volna helyet csinálni, de sehogysem fért be. Michael Jackson is mutatott biztató dolgokat, de ebbe a sorba nagyon nehéz volt bekerülni, Bethelnek a ST-ben vállalt szerepe miatt sikerült.

PS: Myles Bryant, Michael Jackson, D'Angelo Ross

S (4)

Devin McCourty
Kyle Dugger
Terrence Brooks
Adrian Phillips

Itt egy kérdés maradt számomra: Phillips vagy Davis? Bár Davis rendkívül hasznos ST-tag, Phillipset is lehet a speciális egységben használni, a védelemben pedig jobban teljesít, ez döntött mellette.

Cut: Cody Davis

ST (3)

Nick Folk
Jake Bailey
Joe Cardona

Folk jobban teljesített az újonc Rohrwassernél, akinek így csak a gyakorlócsapat maradt.

PS: Justin Rohrwasser

Ez volt a saját, szubjektív tippem az 53-as keretre, kommentek között írjátok meg, ti hogy látjátok a játékosok esélyeit a keretbe kerülésre.

Hozzászólás

Tök jó, tetszik! :-)  Csak már látnánk őket...

Nekem Shilique Calhoun cut a meglepetés a listádban.

Tavaly jó volt amikor lehetőséget kapott, egyébként meg sokat játszott ST-ben az emlékeim szerint.

Lehet, ebben Te vagy az illetékes :) Ő volt egyébként az egyik utolsó out, ő inkább biztosabban hoz egy konstans szintet, Riversben pedig több a potenciál, nálam most ez döntött:) Plusz ugye ebben nincsenek benne az esetleges IR-re kerülések, Allenre mondják, hogy lehet odakerül.

Amin ott voltak az újságírók azokon nem, egyedül a stadionos meccsszimulációnál volt ott, de pályára nem lépett...

Van ő akkora szám hogy várjunk rá, hogy valamikor végre egészséges lesz?

Rakjuk IR-re, azt keressünk valakit a helyére a kivágások után.

Lamar Miller helyett Bryant :)

Simán lehet, egy újabb UDFA corner, aki egy telített poszton tud magának helyet kiharcolni. Egy pár éve volt már egy ilyen srác a Patsben :)

Na, kezdődik! Rapoport szerint Harris újját megműtötték, a Miami elleni játéka erősen kérdéses... :(

A K és az LS helyett ki áll be, ha történik velük valami?

A K-nak a P ilyenkor a backup-ja? Mondjuk a talán K-t lehet viszonylag gyorsan hozni a munkanélküliek közül (a hírek szerint Ghost a Titans-nál kötött ki)

De mondjuk mennyire bonyolult egy LS-t pótolni?

(Szerk: most jut eszembe, hogy idén bővebb a PS keret)

"hopi46 küldte be 2020. 09. 02., sze - 19:32 időpontban

Morzsák, a vihar előtti csendben:

  • Úgy tűnik, mindenre gondolunk. Az elmúlt napokban 3 LS-t és 2 P-et teszteltünk vészhelyzet esetére."

Az LS egy nagyon spéci poszt, elég pontosan kell tudni hátrafelé dobni a labdát. Biztos gyakoroltatják pluszban valakivel ezt a spéci feladatkört, de az LS-ek szerencsére elég ritkán sérülnek meg meccs közben. Szerintem ha meccs közben sérül meg a punter akkor nagy valószínűséggel a kicker helyettesíti, fordítva ez annyira nem biztos. Emlékszem olyanra mikor megsérült a rúgónk és Welker rúgott be FG-t. :)

Pont ezért jutott eszembe az LS-t. ;)

Sajnos, idén nem csak a sérülés miatt kerülhet IR-re. Elég, ha tüsszent mellette egy hotelben egy alkalmazott, akinek látszólag semmi baja.

Nekem nincs Miller, Izzo, S.Harris, Allen, helyettük van Calhoun, X.Williams, Davis, Herron

Nekem ez a WR corps azért így elég problémás, persze lehet, hogy Newton-ra majd sok futást hívunk és nem lesz rájuk nagy szükség.