Szubjektív értékelés az 53-as keretről

Kép
background

Csütörtökön született egy cikk azzal kapcsolatban, hogy szerintem kik lesznek a végső keret tagjai, most kiderül hány helyen tévedtem... Emellett minden posztra adok egy osztályzatot, ami azt fogja tükrözni, hogy NFL szinten mennyire tartom erősnek az adott játékosokat. A PS-találatokért nem adtam magamnak pluszpontot, annyira kevés volt a waiverről elvitt játékosok száma, illetve bővebb is a szokásos 10 főnél a gyakorlócsapat.

QB (3/3): Cam Newton, Brian Hoyer, Jarrett Stidham. Az irányítóknál telitalálatom volt, bár itt inkább művészet lett volna hibázni. Lewerke-t nem is igazolta vissza a gyakorlócsapatba sem a Patriots.

Értékelés: B

A tavalyi évhez lépest játékosállományban gyengült a QB-sor, hiszen Brady elment ugye. Ennek ellenére én abszolút nem látom aggasztónak a helyzetet. Newton biztató volt az edzőtáborban, Hoyerről mindig elmondják mennyire jól tudja szimulálni az ellenfél irányítóit, és ott van még Stidham is, aki a sérülésétől eltekintve remekül teljesítettt. Ha rá tudja szabni McDaniels Newtonra ezt a támadósort, akkor eredményben simán elképzelhető javulás, a tavalyi szezon második fele ugyanis kritikán aluli volt.

RB (4/5): James White, Sony Michel, Damien Harris, Rex Burkhead. Nálam Lamar Miller ugye felkerült a rosterre, Belichicknél nem. Ivan Fears, a futók edzője nyilatkozta róla, hogy látták benne a potenciált, de nem volt olyan állapotban, hogy segítségére váljon a csapatnak, ettől függetlenül nagyon megdicsérte a veterán futót. J.J. Taylor a végső keretbe nem fért be, de a gyakorlócsapatban elcsípett egy helyet.

Értékelés: B+

Összességében a futókkal elégedett vagyok, az egyetlen dolog, amiatt aggódom, hogy mennyire tudnak egészségesek maradni. Michel nem egy kiköpött Joe Thomas, Harris sérülten kezdi az idényt, és Burkheadnek is voltak sérülései az elmúlt években. Ha esetleg Michelt be lehetne vonni jobban a passzjátékok során is, akkor sok szerencsét annak, aki meg akarja állítani ezt a négyfejű szörnyet.

FB (1/1): Jakob Johsnon. Johnson lett a FB a keretben, ahogy arra számítani lehetett, Quessenberry a PS-ben fejlődhet tovább.

Értékelés: C+

Johnsonnal óvatosan bánnék, tavaly volt egy szűk hónapja a csapatban, és bár nem festett rosszul, elég kicsi a minta. Develint természetesen lehetetlen teljesen pótolni, de nyilván nem véletlenül maradt a csapatnál az ifjú fullback. Ha Vitale nem optoutol, minden bizonnyal több információnk lenne arról, hogy mire képes, így nem igazán volt ellenfele.

WR (6/6): Julian Edelman, N'Keal Harry, Gunner Olszewski, Damiere Byrd, Jakobi Meyers, Matthew Slater. Ismét egy telitalálat, bár az sokat segített, hogy még a cikk megírása előtt elküldtük Sanut. Zuber és Ross befért a gyakorlócsapatba, Thomas egyelőre FA (szerintem elképzelhető, hogy ha az egyik rúgó felkerül az 53-ba, akkor őt fogja leigazolni a csapat).

Értékelés: C

Sokat gondolkoztam az értékelésen, egy ideig a C- is vállalhatónak tűnt, Edelmanen kívül ugyanis nincs bizonyított játékos a keretben. Harry reméljük idén beváltja a hozzá fűzött reményeket, Olszewski a TC egyik sztárja volt - kíváncsian várom, hogy az alapszakaszban is folytatja-e a jó játékot. Byrd sebességet hoz ebbe WR corpsba, míg Meyers tavalyi biztató játéka után egy korrekt szezon elé nézhet. Slaterről nem hiszem, hogy el kell mondani mennyire fontos játékos az ST-ben.

TE (3/3): Devin Asiasi, Dalton Keene, Ryan Izzo. Esküszöm, nem voltak belsős infóim arról, hogy BB kit fog az 53-as keretben tartani. Azt is hozzá kell tenni, hogy az edzésbeszámolók alapján ez tűnt a legvalószínűbb szcenáriónak, a két újonc és egy keveset (nem túl jól) játszó harmadéves TE.

Értékelés: C+

Az értékelés itt inkább a tapasztalatlanságnak, semmint a tehetségnek szól. Asiasi és Keene jó volt az edzőtábor során, Izzo a tavalyinál mindenképpen jobban kell, hogy teljesítsen, ha TE-ként snapeket szeretne kapni.

OL (8/10): Isaiah Wynn, Joe Thuney, David Andrews, Shaq Mason, Jermaine Eluemunor, Hjalte Froholdt, Yodny Cajuste, Mike Onwenu, Justin Herron, Korey Cunningham. Itt egy picit mellélőttem, a legmerészebb álmomban se gondoltam volna, hogy 10 OL játékossal kezdjük a szezont. Braden és Gauthier kivágása nem meglepő.

Értékelés: B+

Egyedül az RT poszt az, ami fejfájásra adhat okot Cannon optoutja után. Wynn tavaly nagyon korrektül festett, a belső hármas pedig a liga egyik legjobbja. Ha Cajuste és Froholdt teljesítményben fel tud melléjük zárkózni, akkor a támadófalllal nem lehet gond idén.

DT (4/4): Lawrence Guy, Adam Butler, Beau Allen*, Byron Cowart. Ezt a 4/4-et egy csillaggal jelölném meg, ugyanis a cikk írásakor már Allen IR-re került, ahogyan arról írtam is a cikkben.

Értékelés: A-

Guy és Butler szerintem zseniális, szürke eminenciás játékosok, Cowarttól pedig idén sokat várhatunk (nem véletlenül volt anno ötcsillagos prospect). Allen a visszatérése után nagy hasznára válhat a D#-nek.

DE (4/5): Chase Winovich, John Simon, Deatrich Wise Jr., Derek Rivers, Shilique Calhoun. Utóbbi játékos nálam kimaradt, ám Kenny szerkesztőtársam nagyon szépen megtippelte, hogy ő ott lesz a végső rosteren (jár a virtuális pacsi). Rashod Berry azóta a gyakorlócsapatba került, ahogyan én is vizionáltam.

Értékelés: B

Igazából semmi extra, egyik játékos sem egy Khalil Mack vagy Von Miller szint, de a Do Your Job filozófiába tökéletesen illeszkednek. Egy jó rotációval komolyan hozzásegíthetik a védelmet egy újabb remek szezonhoz. Személy szerint Winovichtól nagyon jó alapszakaszt (és playoffot) várok.

LB (4/6): Ja'Whaun Bentley, Josh Uche, Anfernee Jennings, Brandon Copeland. Ha már a defensive tackleöknél volt egy kis pontosítás, akkor erről itt is essen szó: Allen helyére ugyanis az általam 53-ba várt Cassh Maluia került be. De'Jon "Scoota" Harris a Packers gyakorlócsapatában folytatja pályafutását.

Értékelés: C+

Ez az a poszt, ahol a leginkább vagyyok vakon, ugyanis három meghatározó játékosa nélkül kell felállni a Patriots LB sorának. Van Noy és Collins távoztak, Hightower pedig optoutolt. Bentley első éve rendkívül ígéretesen festett a sérüléséig, tavaly az érkezőknek köszönhetően kevesebb szerep jutott neki. Ezúttal ő lesz a LB sor vezére, a fiataloknak pedig természetesen idő kell, hogy felvegyék a ritmust. Ha a hozzájuk fűzött reményeket beváltják, akkor én egy top5 linebacker sort is el tudok képzelni néhány éven belül. A tapasztalatlanság miatt azonban ez most csak C+.

CB (6/6): Stephon Gilmore, Jason McCourty, Jonathan Jones, J. C. Jackson, Joejuan Williams, Justin Bethel. Egy újabb tökéletes tipp, végül jól tettem, hogy Bryantet nem raktam be a végső keretbe.

Értékelés: A+

Szerintem ezzel nem lesz szurkoló aki nem ért egyet, a Patriots CB sora a legerősebb a ligában, mind a kezdőket, mind a cseréket tekintve. Bethel speciális egységben nyújtott szerepe már-már Slaterhez hasonlítható.

S (4/5): Devin McCourty, Terrence Brooks, Kyle Dugger, Cody Davis, Adrian Phillips. Davist úgy tűnik alulértékeltem, a többi játékost eltaláltam, bár túl nagy jóstehetség ehhez sem kellett.

Értékelés: A-

McCourty bár nem lesz fiatalabb és Chung is optoutolt, Dugger és Phillips kimondottan sokoldalú játékosok, az ilyeneket imádja a Patriots és Belichick is. Brookson tavaly meglepődtem, hogy milyen jó játékra képes (sajnos a Titans ellen hozta a legrosszabb formáját), kíváncsi leszek idén hogy teljesít.

ST (2/3): Szerintem ember nem volt, aki azt hitte, hogy rúgó nélkül lesz egy ideig a csapat, de logikusan átgondolva egy abszolút védhető döntés. Baileynek és Cardonának sem okozott gondot a végső keretbe kerülés.

Értékelés: B

Túl nagy okosságot itt nem kell várni, a rúgó még erősen befolyásolhatja ezt az értékelést, minden bizonnyal Folk lesz a befutó, aki Rohrwasserhez hasonlóan a PS-ben kötött ki.

Hozzászólás

OFF

  • BB nyilatkozta Reiss-nek (ESPN) "... Szerencsére két olyan rúgónk van, akikre nyugodtan mondhatom NFL minőségűek..." :) 
  • Allen után Harris is IR-re került. Az 53-ba Maluia és Taylor került be és 2 hely szabad a PS-ben.

ON

Hát a posztonkénti  értékelésed alapján (Én a FB-et nem értékelném külön, az mégsem egy olyan kulcsposzt, mint a QB.), ami helyenként és nem ok nélkül óvatos, ez nem igazán egy 11-5-ös PO csapat, mint ahogy tippelted. Jó védelem és közepesnél kicsit jobb offense. Szerencsére egy-egy mérkőzés eredményessége nem a posztok minősítésén, hanem a csapatmunkán múlik. :)

Nekem fura, hogy nagyrészt veteránokból és a liga egyik legjobb slot elkapójából álló WR sor C-t kap, a tisztán újoncokból és egy újonnan érkezett, ezidáig alig használt játékosból álló TE sor pedig C+-t. Nem mintha sokat számítana, csak meglepő ez a bizalom. 

Egyébként én is azt gondolom, hogy ezekből a támadókból egy bizonyítani akaró CN és egy bevállalós JMD akár többet is kihozhat, mint amit tavaly láthattunk (főleg a red zone / rövid yardos szituációkban várok komoly fejlődést CN mobilitása és futási képességei miatt). Ezzel együtt nagy csodára nem számíthatunk támadó fronton szerintem. 

Hát ezért írtam pár cikkel ezelőtt, hogy az elkapó sor karcsú, a válasz az volt, hogy hozzuk vissza Wilforkot. Én inkább C- adnék nekik. Bár ne legyen igazam.

Nem tudom te mit néztél, de abban az elkapósorban közel sem veteránok vannak. Meyers, Harry és Olszewszki is másodéves, de mondhatni semmit sem bizonyítottak még az NFL-ben és akkor ottvan még Byrd aki elég sokadik számú elkapó lehetett eddig, mert 4 év alatt van 44 elkapása(Slater csak papíron elkapó). Ez a sor Edelman nélkül még C sem lenne. Mondjuk a TE sor is kb ugyanez csak ott még olyan játékos sincsen aki fel tud mutatni legalább 1 jó szezont, szóval az a C+ tényleg csak a bizalom jele lehet. Mondjuk ettől szubjektív az értékelés. :)

A másodévesek már veteránnak számítanak nálam. Sőt, pont a második évben várható a nagy ugrás BB szerint. De csak a TE sorral összehasonlítva volt "gondom" az értékeléssel, nem önmagában. 

Én azért nem vagyok nagy bizalommal CM futójátékával kapcsolatban, egy komplett  rizikófaktor, én azért erre nem építenék. Aki már egyszer kifeküdt ettől a típusú játéktól, abban már benne marad egy örök életre a sérülésveszély.

Ha hosszú távon játszani akar, akkor vigyáznia kell magára. Nem hiába próbálták a Carolina-nál csökkenteni a futójátékait Rivera idejében.

Szerintem kicsit bonyolultabb a történet.

A QB személye és képességei alapvetően meghatározzák az O potenciális felállásait, ami viszont alapvetően meghatározza a D potenciális felállását.

Amit TB12 tudott (gyors, elsősorban rövid passzok) ott az ellenfél D-nek elsősorban a WR-ekre kellett fókuszálni. És múlt évben a D-k tudtak is erre fókuszálni, mert azok a fránya futások nem álltak össze, az ellenfelek sec-jének nem kellett besegítenie annyit, hogy ne maradjanak elegen a WR-ekre. Az O fal sérülései és a kiemelkedő futóteljesítmény hiánya megölte a passz játékot is. (Azért megjegyezném, hogy a múlt év WR potenciálja teljesen máshogy nézett ki még az első fordulóban. Azért, ha AB nem egy idióta és bekussol, amikor kell, illetve Gordonnal nincs gebasz, az a WR csapatrész sokkal keményebb dió lett volna minden ellenfélnek)

CN ellen viszont eleve máshogy kell(het) védekezni. Ha pusztán csak az ő személye leköt plusz egy emebert a sec-ből, akkor a WR-ekre, White-ra, Burkhead-re mindjárt nem jut annyi ember, és innen megnyílhat az út előttük. (Megjegyezném, hogy ott van pl. Wilson, aki majdhogynem O fal nélkül képes arra amire.)

Én azt gondolom, hogy a fiatal WR csapat még akár előny is lehet, mert egyfelől nincsenek hozzászokva/hozzáedzve a régi TB12-es játékhoz, ezért sokkal könnyebben váltanak, másrészről nincs róluk annyi videó. Ez pl. a Bills ellen döntő lehet.

Viszont ezt az egész új O-t működésre kell bírni, és sokkal több új elemet kell összecsiszolni, mint az elmúlt jópár évben. Ez több hét lehet. Az eleje nagyon döcögős lesz, de én reménykedve tekintek a szezon elé.

Válasz InfiniteLoop üzenetére

Ehhez csak két dolgot fűznék hozzá:

  • Tavaly nem volt mélységi célpontunk, aki vertikálisan meg tudta nyújtani a pályát (rád nézek Dorsett). Ezért volt fontos igazolás Byrd, akinek nem kell 1000 yardos elkapóvá válnia, hogy kulcsfontosságú tényezője legyen a támadósorunknak, elég, ha megnyújtja a pályát.
  • Man to man ellen szenved az elkapóink nagy része, idén viszont jóval többször fogunk zónavédekezéssel találkozni, mert Newton miatt életveszély folyamatosan man to mant védekezni.

Byrd játszott már Newtonnal a Panthersben és 3 év alatt kettő 20 yardnál hosszabb játékos hoztak össze. Szerintem indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonítasz a jelenlétének, de majd meglátjuk.

Byrdnek nem kell megváltania a világot, a jelenléte nem azért fontos, mert majd olyan sok mélységi elkapása lesz. Az a fontos, hogy van egy olyan ember, akinek a sebessége veszélyt jelenthet a védelmekre, ezt jelzi az is, hogy tavaly csak 14 olyan elkapó volt a ligában, akitől távolabb álltak fel a CB-k.

Én azt olvastam, hogy rövid és középtávoli útvonalakat futtattak Byrd-del szinte az egész camp alatt. Ez alapján nem várnék tőle sok 50 yardos játékot :)

A WR, TE, és a LB értékekéseddel nem értek egyet.

A többi nagyjából  hasonló mint az enyém.

A fő különbség az hogy  én pont a berobbanás lehetőségét és képességét látom a fiatalokban.

Ezzel lehet hogy egyedül vagyok de ez nem számít ha a csapat rácáfol a kétkedőkre óvatosakra reálisokra.

Köszönet a szubjektumért neked és mindenkinek.

Sokat olvasom az oldalt de keveset reagálok.

Csak egy ötlet a szerkesztőknek ha érdekesnek tartjátok szedjük össze a nézhetőséget egy cikkben.

Fizetős-ingyenes megoldások Tv csatorna-stream.

 

 

 

 

 

 

Ma éjszaka indul a Football szezon. 
És örömmel konstatáltam tegnap, hogy a UPC-n már van HD-ben is Aréna4

Drukkolok a nem UPC-seknek, hogy érkezzen meg az Aréna a csomagokba!

Személyes tapasztalatom, hogy a Vidanetes sorstársaimmal marad a gamepass/stream egy darabig.

A helyi irodában voltam a héten, kis túlzással a csatornáról sem hallottak még, annyi elhangzott, hogy hatodik ember vagyok, aki ma ezt személyesen kérdezi. Megfordítottam, írtam az Arena4-nek, onnan jött egy #autoválasz, hogy Ők márpedig minden nagyobb szolgáltatóval tárgyalnak. Kiderül idővel, ez mit takar.

Sajnos a Vidanetet nem szokták a nagyobb szolgáltatók közé sorolni, méretre inkább közepes - így az arénától kaptál egy jókora terelést sajna :(

#sorstárs :)

UPC Direct-nél feltettem a kérdést:

- Valamelyik választható csomag tartalmazza vagy tartalmazni fogja az Arena4-et?

- Ha lesz változás, akkor látni fogja a következő számlán.

Neki futottam újból:

- Szeretnék olyan csomagra váltani, ami tartalmazza az Arena4-et.

- Ha lesz változás, akkor látni fogja a következő számlán.

????????? Mi van?????? (Ebből stream lesz, főleg, ha az Arena4 kevés Pats meccset közvetít...)

Mindegy miért és hogyan, de idén is van UDFA játékos a nyitó roster-en! :) 

Nem tudok dislike-olni senkit :)

Válasz mammut üzenetére

👎Tudsz, csak az anonimitás ugrott... 😀🤔😉😎

Keddden 4 ST jétékost tesztelt a csapat, minden eshetőségre felkészülve: LS A.DePaola, LS D.Godsil, P/K A.Rehkow, P J. Townsend. Az utóbbi 2018-ban draftolt játékos, a Raiders-ben játszott egy szezont (70 punt, 43,2 yard). DePaola 2017-ben ACL szakadást szenvedett a szezonnyitón a Raiders-ben, azóta nem játszott. Godsil és Rehkow UDFA játékosok, még nem játszottak NFL meccset.

Változás a PS-ben: TE Quessenberry cut, LG C. Levin aláírt.

A szerdai sérülés jelentés: OT Cajuste és LB Maluia nem vett részt, mindkettejüknek a térde sérült, JE(térd) Olszewski (láb) Wino (váll) korlátozottan vett részt az edzésen. 

Spigo & Paul43!

ordogtol valo lenne egy szezonfelvezeto podcast? nem vagyok "annyira" oda a hangotokért (nem elég lágy és kellemes:-) de ugy vagyok vele, hogy a néhány hónap csend után már jólesne :-)))

Tényleg, hová tűntek a diszlájkok? Mint egy falat kenyér, úgy hiányzik, hogy ezentúl nem tudom megdiszlájkolni topin inas pikírt megjegyzéseit!

Cajuste 3 hetes IR-re került, a roster egyelőre 52 fős.

Csütörtökön Gilmore (combhajlító) és Keene (nyak) korlátozott lett az edzésen, Wino viszont kikerült a korlátozásból. 

Megosztom a hajnali mérkőzés Aréna4 tapasztalataimat, ha valakit érdekel.

Kiváló közvetítés volt. Remek kép és hang minőség HD-ben. Budai Zoli volt a szakkommentátor, a tőle megszokott Top szinten. 
Nem volt semmi olyan ami rontotta volna a nézői élményt. Van GamePass előfizetésem is, ott a reklámok meg-meg törik a közvetítést és le is van maradva pár másodperccel az élő kép is a televízió közvetítésétől. Itt a playek közötti reklámok alatt is érdekes szakvéleményt hallgathatunk a szakértőtől. 
Szóval kifejezetten elégedett vagyok a látottakkal.

Jó neked hogy tudod nézni.