Első benyomás: 1. hét Patriots vs. Dolphins

Kép
EB

Hát megtörtént... megtapasztaltuk, hogy hogyan fog minimum ebben az évben kinézni a kedvenc csapatunk. Mindenki láthatta, teljesen más lesz, mint amihez eddig szoktunk. A korábbi pass-heavy (főleg passzjátékra alapuló) játék helyett egy run-heavy (a futást preferáló) támadóegységet fogunk látni. Furcsa volt? Igen. Rosszul működött? Egyáltalán nem, sőt!

Ahhoz képest, hogy alig készülhettek együtt a játékosok, nem voltak sem előszezon mérkőzések, sem más csapattal közös edzések, meglehetősen jól játszott a csapat. Főleg ha azt nézzük, hogy nincs nagyon olyan csapategység, ahol ne lettek volna nagy változások. A támadóknál ugye irányítócsere történt, a védelemnél pedig meghatározó játékosok mentek el (Van Noy, Collins, Roberts), vagy éppen nem vállalták a vírus miatt a játékot (Hightower, Chung). Ez persze egy-egy játéknál meg is látszott, főleg az összeszokottság hiánya, de az látszik, hogy mind Winovich, mind pedig a secondary azon tagjai, akik még tavaly nem kaptak nagyon lehetőséget, vagy éppen újonnan érkeztek, képesek voltak szintet emelni a játékukon. Persze még kell idő, legalább 1-2 hónap, mire összeszoknak a játékosok, vagy éppen pl. Newton Josh McDanielsszel (aki egyébként az irányító szerint a fő ok volt, amiért a Patriotshoz szerződött), hisz Bradyvel már gyakorlatilag elég volt egymásra nézniük és tudták mit gondol a másik. Ettől még nyilván nagyon messze van az irányító és az edzője.

Na de jöjjenek a számok:

Cam Newton 19 passzából 15 volt sikeres 155 yardért (érdekesség: a 19 passzkísérlet az egyik legkevesebb, amit a Belichick érában egy irányító megdobott, kivéve a szezon utolsó mérkőzéseket, illetve ami után megsérült a kezdő irányító). Azonban lábon legalább ilyen jó volt, 15 próbálkozásból 75 yardot és 2 TD-t futott. 

Newton

A többi futó is nagyon eredményes volt, Sony Michel 10 próbálkozásból 37 yardot és 1 TD-t ért el. Rex Burkhead 7 próbálkozásból 32, J.J. Taylor 4 próbálkozásból 28 yardot, James White 5 próbálkozásból 22 yardot, míg Edelman 1 próbálkozásból 23 yardot tett meg. Érdemes megjegyezni: Josh McDaniels 42 futójátékot és 21 passzjátékot hívott. 
Taylor volt a délután meglepetése, nagyon gyorsnak és erősnek tűnik, ha Michel nem szedi össze magát, komoly problémába kerülhet.

Az elkapóknál Edelman volt a legeredményesebb, 5 elkapásból 57 yardot ért el. Volt egy nagyobb elkapása is, de azt sajnos elejtette. Harry szintén 5 alkalommal kapta el a labdát 39 yardért. Sajnos ő áldozata lett az NFL egyik legbutább és legértelmetlenebb szabályának, nem is értem miért nem változtatták még meg. Az egyik vörös zónás elkapásánál próbálta benyújtani a labdát, de az kiesett a kezéből és TD helyett touchbacket ítéltek, a Miami-é lett a labda. 
James White felé 3 alkalommal szállt a labda, mindhármat elkapta 30 yardért. A TE Ryan Izzonak egy szép 25 yardot elkapása volt, míg a futó J.J. Taylor is kapott labdát egyszer 4 yardért.

Byrd egy rúgás után elejtette a labdát, de sikerült visszaszereznie.

A védelem három alkalommal szerzett labdát: Stephon Gilmore, Adrian Phillips és J.C. Jackson is a levegőben szerezték meg a játékszert.

Phillips egyébként is nagyon jól játszott, 8 alkalommal is szerelte az ellenfelet, az ő igazolása nagyon beválni látszik. A secondaryt nem nézve Winovich volt a legjobb védő, összesen ő maga 4 alkalommal szerelte a labdás játékost, míg két alkalommal asszisztált a szerelésnél. A második legjobb Lawrence Guy volt 3 szereléssel és 1 assziszttal. 

Nick Folk egy mezőnygólt csúnyán mellérúgott, de mindhárom extrapontot értékesítette. Baileynél pedig érdemes megjegyezni egy szép, 55 yardos puntot. 

A csapat jövő héten Seattle-be utazik, hogy a vasárnap éjszakai meccs keretében összecsapjon a Seahawks-szal. 

Hozzászólás

Korán van még. A bajnokságban is... De nem nézett ki rosszul a dolog. Sőt. Szerintem a gond a 19-es játékos lesz... már ha értitek. :-(

Hát az tényleg gond lesz, mert jelenleg két 19-es WR van a csapatban, Adeboyejo (IR) és Zuber (PS) :D

Jó reggelt! Szerintem kifejezetten bíztató a kezdés, ha a passzjáték feljavul és CN egészséges marad akkor nagyon látványos játéknak nézünk elébe. Védelem pár hibát leszámítva remek volt. Well done! 

Ez sokkal jobb volt, mint amire számítottam, nagyon szépen kontrolált támadás, és minimalizált hibák

Harry engem nem a kiejtett laszti miatt bosszantott, a srácnak sokkal dominánsabbnak kéne lennie, egyszerűen nem tudja magát úgy tisztára játszani, hogy bátran rá lehessen dobni
 

a védelemben voltak hibák, és ahogy számítani lehetett, LB poszton lehet kevesebb a minőség, összességében tegnap nem fájt, de több kell majd onnan. Néhány lecsúszott szerelés nagyon bosszantó volt

Most egész jó felmérők jönnek, az majd megmutatja, hol tartunk, a következő 4 meccsből minimum 2-n nem mi leszünk a favoritok

 

azért az jó látni, hogy a csapat most is BB-s, nem igazán vetette vissza a rendszert, a működést az átalakulás 

 

a Dolphins szerintem nem lesz elveszett idén, ha Fitz nem a tegnapi 3int-et hanem a magic-et hozza 

a védelmük pofás 

Harry legnagyobb gyengesége (amit már a draftolásakor tudni lehetett) a gyenge szeparálódási képessége. Alapvetően nem is ezzel kellene elkápráztatnia minket, hanem az 50-50 labdák behúzásával és az erőből megoldott helyzetekkel (utóbbiból villantott tegnap egy kicsit)

Erős védelem, erős futójáték. Ez a 2020-as Patriots. Ezzel tavaly egy csapat dominálta a ligát, idén a Patriots is képes lehet ezzel rájátszás helyen végezni. A csapat játékos kerete olyan, hogy csak Cam Newtonnal vagy abszolút ilyen típusú játékossal működhet. Bradynek itt nem lennének fegyverei a játékához, tavaly sem voltak.  És a kiöregedésről most nem is kell beszélni, az tény, mégha nehezen is elfogadható egy érzelmileg közelítő szurkoló számára.  
Cam Newton ha egészséges marad, akkor ezzel a fallal, fullbackkel, RB-kel, playbookkal nagyon jó évet zárhat. És akkor a Patriots is jó évet zár. 
Öröm volt látni Taylor remek bemutatkozását, a running back sor nagy erőssége lesz a csapatnak. Harris visszatérésével ez az egység tovább erősödhet és a sérülések esetén is stabil maradhat. 
Az elkapó sortól csodát nem lehet várni, nem tartom kizártnak, hogy ide még igazul a Patriots valakit.  
A fullback jól dolgozott, használható lehet ez a fiú a szezonban. 
A védelem még fog előrelépni, az újoncok teljesítménye az szezon második felére tovább javulhat.

A mérkőzésen lehetett volna 14 ponttal nagyobb különbség is, mert Harry labdavesztése helyett ott egy TD jöhetett volna és utána Gilmore pass interference büntetése sem volt egyértelmű, és akkor a Miami nem megy tovább 4. kísérletén.

Összességében egy remek rajt volt, ami mindig fontos egy csapatnak. Az ellenfél gyenge volt, ennél csak nehezebb meccsek jönnek, de a gyenge csapatokat is meg kell verni, és ez most meg is történt.

Sajnos nem tudtam végignézni a meccset, csak az elejét és a végét láttam, de ami nekem feltűnt, hogy bár CN sokat futott, de nem akarta ezekből a futásokból a maximumot kihozni - sok kockázat mellett - hanem ha úgy látta, hogy közeledik a védő, akkor inkább a kontakt előtt lement, hogy ne legyen baj. Számomra ez biztató, örülök, hogy egy-egy play kedvéért nem vállal be túlzott kockázatot, így hosszútávon is eredményes és sérülésmentes lehet a játéka. 

Aztán ha meg a meccs közepén voltak ilyenek, akkor nem szóltam... ;)

Szerintem csökkenni fog CN futásainak száma, de jelen fázisban, amikor is viszonylag rövid idő állt eddig rendelkezésre, hogy megismerjék egymást a csapattal, illetve hogy JMD-ék kitalálják, kipróbálják, összerakják a hatékony play-eket, muszáj erre kell alapozni. Nem nagyon van más választás. Nem véletlenül hangsúlyozza BB állandóan, hogy nála a hangsúly a fejődésen van.

Azt se felejtsük el, hogy eddig a meccsig az O egyedül a Pats D ellen játszott. Persze nem rossz ez a D, de mégiscsak fix ellenfél, fix erősségekkel, fix gyengeségekkel, fix emberanyaggal.

Mi volt az a balhé a lefulyás után ? CN-t Burkhead és egy biztonságiőr alig tudta megfékezni, a CBS közelről adta az uj "kapitányunk" magánszámát! Köszönettel venném a részleteket.              

A Dolphins játékosai először Eluemunorba álltak bele, majd valaki megpróbálta letépni Newton nyakláncát. Azt nyilatkozta, hogy a nagymamájáé volt, ezért reagált úgy ahogy.

Egy csomó sportágban levetetik az összes ékszert meg egyebet a játékosokról. Nem értem, hogy az NFL-ben ez miért nincs így, még ha a felszerelés alatt is van. Mert ezek szerint ott is csak többnyire van.

Edelman mérközés közben odalépett CN-hez és elpakolta a mez a álá a kilógó ránézésre arany és platina nyaklácokat! 

Azt gyanítom, hogy a mai meccs kiértékelő csapat meeting-en többek között ezt is szóba fogja hozni BB :)

Egyébként ezt én se értem, többször volt már probléma a lánctépkedésből.

Elsőre teljesen vállalható volt a játék, bár túl sokat valószínűleg nem jelent, mert a Miami játékereje nem éppen elit. Egyébként Harryt áldozatnak beállítani elég meredek. Az esetre vonatkozó szabály mindenki számára nyilvánvaló és az is, hogy ott abban az esetben bölcsebb dolog lett volna vigyázni a labdára, de ő ehelyett hősködni akart. Ez bizony vastagon az ő hibája volt, nem a szabályé. 

Szerintem a két dolog lehet egyszerre igaz. A szabály idióta, de Harry is hülyeséget csinált. Belichicknél alapelv, hogy nem csinálunk ilyet, úgyhogy a mai videózáson ezt nem fogja megúszni.

Egyetértek. Hibázott, de ez azért hiba, mert hülye a szabály. Ha nem az endzoneba megy ki, hanem az oldalvonalon, akkor onnan jövünk (vagy az elejtés helyétől).

Tudom, hogy ez a szabály, de nem értem miért kell büntetni a támadókat, ha a fumble miatt a labda az endzoneban válik halottá. Tegyék vissza az elvesztés helyére.

Szerintem nem hülye szabály. Az endzone az ő házuk... Csak szívás. Pont ettől jó a foci. Egy-két meccs megnézése után is tök hülye marad az ember a szabályok terén.  Erre fel kell tenni egy fél életet. :-)

Sok minden kavarog Bennem "első benyomásként", csak néhányat írok le:

  • Azt tudtam, hogy sokat fogunk futni, de hogy a 217 yardból CN 2x annyit fut majd, mint a legeredményesebb RB-ünk Michel, az meglepett és remélem nem lesz ez tendencia, mert veszélyes. (1977 óta nem futott Pats QB ennyit, tehát nem takródzhatunk TB-vel.) Nehogy túlzott önbizalom növelő legyen ez a produkciója...nem a futás a feladata.
  • Ezt a Miami-t igen gyakran Mi segítjük fel a földről...ez nem tetszett.
  • Az se tetszett, hogy 2 INT-ből és jó pozicióból 0 pontot értünk el...hatalmas pazarlás, bosszantó volt.
  • Tetszett viszont néhány játékosunk rövidebb-hosszabb megvillanása: a RB "mini Lewis" gyönyörűen hozta egymás után a fű alatt a yardokat (4 carry, awg: 7 yard!), Harry erőszakosabb játéka (6/5) a kissé ostoba hibája ellenére, a talán végleg visszatérő Rivers sack-je. A több mint 200 yard futásban az Ofal is alaposan kivette a részét és a mindenhol ott levő új fiú Phillips szerelései is tetszettek.
  • Érdekes, hogy néhány játékosra nem is emlékszem, mintha nem is játszottak volna, pl. az ikrekre, Dugger-re (igaz KR lehetősége egyik csapatnak sem volt), de lehet, hogy ez csak az Én hibám. A TE reménységünket Asiasi-t is csak a végén láttam néhányszor...
  • A viszonylag gyenge ellenfél miatt csak egy következtetést vonok le: Mindenki nagyon akart, aki pályára lépett...

Egyetértek, csak az első ponthoz:

Ahogy írták előttem is, nem emlékszem CN-től oylan futásra ami nagyon veszélyes lett volna. Ha lett volna is még benne 3-4 yard, akkor is inkább feküdt, hogy tutira elkerülje az ütközést. Nekem amúgy pont ez tetszik, hogy most az irányítónkban van ilyen funkció is, hogy ő is futhat. Elég ha 4-5 yard jön össze, de már ezzel is leköt egy embert. Ő se ma wr-ekre vagy a mi futónkra figyel.

Személyes véleményem: én pont ezt hiányoltam már pár éve a patstől, én szeretem azokat az irányítókat akik lábbal is veszélyesek, ennyit változott a sportág, hogy ez is opció kell, hogy legyen a támadásban.

Az ikrek pályán voltak 98 és 74%-ban, nem baj, ha nem az FS kell, hogy megoldja, de ettől még top5-ben van DMC a szerelésekben, illetve az általad említett Phillips nyert tackle-ben. Dugger valóban eltűnt, némi védelem és egy kevés ST jutott neki.

Asiasi csak 10 snapet volt fent, míg Izzo 1 kivételével minden játéknál.

Most már Én is tudom, mert a snap adatok a netre felkerültek. Az első benyomás snap adatok ismerete nélkül, csak a látvány alapján fair.:)

Én nem mondtam, hogy az adatok nélkül válaszoltam, sőt a snap cikkben benne is lesz, hogy mi mindenen meglepődtem a látvány és a számok között... :)

Tegnap este én is összeírtam pár gondolatot a meccsről:

· Szokatlan, de nagyon izgalmas az új offense-ünk. Látszik, hogy JMD is élvezi ezt, már az első félidőben is egész jól variált, a másodikban pedig úgy mentünk át rajtuk, mint kés a vajon. A 4&inchesre behívott play zseniális volt.

· Newton azonnal vezér lett, ráadásul mikor legutóbb így játszott, akkor MVP lett.

· Harry elkövetett egy nagy hibát, de azon kívül abszolút rendben volt. Jó volt látni, hogy Cam bízik benne. A szeparálódás még mindig problémás, de mintha abban is fejlődött volna.

· Nyilván nagyon kicsi a minta és kicsit elfogult is vagyok, de J.J. Taylor tűnt a legjobb futónknak. Sokat elárul róla, hogy már rookie-ként használjuk, ez nem jellemző ránk. Nem lennék meglepve, ha folyamatosan egyre több lehetőséget kapna.

· Az Oline abszolút rendben volt, és Izzo is nagy melót végzett a blokkolásban.

· A védelem két legjobbja Joejuan Williams és Winovich voltak. Előbbi teljesen leradírozta Gesickit, aki kifejezetten jó TE, a meccset lezáró pickhez is nagyon kellett. Wino előlépett három downos játékossá, futás ellen meglepően jó volt (ez egyébként az egész védelemről elmondható).

· A pass rush helyenként rendben volt, de még van hova fejlődni, ahogy a secondary is rozsdásnak tűnt helyenként.

· Az offense részéről is van min javítani, legalább 13 pontot hagytunk benne a meccsben, ez később nem biztos, hogy belefér.

· A kicker kérdés egyáltalán nem tűnik megoldottnak, ne lepődjünk meg, ha jövő héten Rohrwasser jön fel a PS-ből.

· A sok futásos, órapörgetős játéknak is meg vannak a hátrányai, hiába domináltunk, pillanatok alatt egy labdabirtoklásnyi különbségre jött vissza a Dolphins.

· Ha tudjuk ezt a játékot folytatni, és nem próbáljuk megverni magunkat, akkor kifejezetten kellemetlen ellenfelek leszünk.

Örülök, hogy sokban egyezik a véleményünk, mert a Tiedet mindig respektálom. :)

A rúgó cseréről meg annyit, nem biztos, hogy Folk azért nem lesz a jövő héten mert  Rohr talán jobb Nála, hanem az új PS szabály kihasználása/kipróbálása érdekében. Egyébként még mind a két PS-ből feljött játékos a rosteren van.

Simán benne van, tegnap a picken kívül nem tűnt fel, de amikor visszanézem a meccset, oda fogok rá figyelni.

Nagyon tetszett

- a futásoknál a fake átadás tényleg működik végre, sokszor egyáltalán nem lehetett látni, hogy kinél maradt a labda - ez Bradyvel sokszor idegesítően nyilvánvaló volt, képtelenek voltunk dugdosni a labdát

- végre az irányítónk képes 5 lépésnél többet futni, új erősen figyelendő lehetőséget kényszerít az ellenre

- van egy igen jó futónk, Taylor sokszor úgy ment át rajtuk, hogy 3-5 védőt vonszolt magával - és még három jó futónk van, pláne Harrissel megerősödve

- van egy támadófalunk, ami képes a futást támogatni - legalábbis a Miami ellen

- volt TE elkapás, szép játék Izzoval, ez reményteli

- Harry végre jelen volt a pályán, a labdaejtése is részben a jó védőmunkának köszönhető, de az igyekezete, harcossága megkérdőjelezhetetlen

- Jules még mindig egy állat

- MINDENKI rettentően küzdött, az akarat, elszántság sütött a játékosokból

- már voltak az új csapatra épített MŰKÖDŐ játékok

Ami kevésbé tetszett:

- Gilmore büntetései - én sajna jogosnak láttam őket

- többszöri félrecsúszott szerelések

- többször bántóan egyedül álló elkapók, miközben 3 védőnk figyeli az elkapást

- a Miami rendkívül aljas térdelései, ökölcsapásai, a végén a lánc balhé - vajon mi lehet Cam láncán, hogy le akarták tépni? Mert amúgy nagyon nem kéne ilyet csinálniuk, erre jogosan lesz dühös.

- Meyers, Byrd ma nem látszódott

Meyers alig volt pályán (7 snap), Byrd viszont sokat (50+ snap), de sokszor blokkolt ő is.

És ami durva: Izzo egyetlen egy játékot hagyott csak ki, az összes többi támadó playben pályán volt

Igen, vissza kell nézni párszor, mert ahogy írtad, vannak "szürke robotolók", akik nem látványosan, de mégis hatásosan hozzájárultak a jó játékokhoz. Mondjuk Byrd TC alatti munkájáról szóló hírek miatt én hiányoltam tőle legalább egy elkapást. Ma este direkte őket fogom figyelni a 40 perces összefoglalóban, hogy mennyire működtek jól. Izzo nagyon hasznosan játszott, az valóban látható volt, remek blokkokat osztott ki. Köszönöm a jelzést!

Biztosan más meccset néztem, de az első hozzászólók, helyenként hurráoptimista nézeteivel nem tudok egyetérteni. Ez egy szar Miami elleni néhol bosszantóan görcsös, néhol teljesen sima szezonkezdő meccs volt. Nincs meg az összhang a játékosaink között, (de ugye mitől is lenne?) és szerintem Cam sem érzi még komfortosan magát a rendszerben. A hibák elviselhetőek voltak, ha fejlődni fog a csapat akkor teljesen okés volt ez a meccs, de ne beszeljunk Cam MVP szezonjával való összehasonlításról... sajna szerintem a pihenőhetünkig bevisznek néhány ütést a csapatunknak (a kansas egy ilyen nyitómeccsen széttépett volna minket :-(

Idén eredmény ha rájátszásba megyunk, és egyszerűen nem lehet ennél komolyabb célunk. Ettől a szezontól azt várom, hogy a fiatalok előrelépjenek és akkor van esélyünk egy újabb dinasztiára, vagy annak fellángolására.

Mondjuk Harry labdavesztése kifejezetten duhitett, remélem BB vele is 1 hétig cipelteti a labdát mint annó White-al :))) már ha jól emléxem, ha nem White volt majd kijavitjátok :)

Hali!

Szerintem nem volt rossz. Ez a Miami már tört borsot az orrunk alá, most nem. Nyilván nem ligaelit, de csoport rivális. Ezért is egy W-t írnak be, az meg 18 csapatnak még nincs. Bizakodom! Más lesz, de szurkolni ugyanúgy fogok. :) Go Pats!  

ez így nyitó meccsre rendben volt, kell fejlődni, de a hibák most jöjjenek elő mint később. tegnap ennyi kellett a győzelemhez, tudunk ennél többet is.

 

Szerintem bíztató volt. Látható fazonnal rendelkezett a csapat, voltak régen (vagy sosem) látott play hívások, jól menedzseltük az órát, volt három labdaszerzésünk és persze győztünk.

Nyilván voltak javítandók is, mint a dpi-ok, Harry fumble-ja, vagy a kihagyott field goal.

Összességében azért nagyon tetszett az akarás, ami mindenkin folyamatosan látszott.