Egykori Patriots játékosok a HoF jelöltek között

Kép
HoF

Az NFL szerdán bejelentette a Hírességek csarnokának 2021-es jelöltjeit. A listán több egykori Patriots kiválóság is szerepel, melyből hárman először kerültek fel a listára.

Richard Seymour tavaly döntős volt és idén újra jelölték úgy mint a vele három SB-t nyerő védő társait is, úgymint Tedy Bruschit, Rodney Harrisont és Willie McGinest. A jelöltek között van még Corey Dillon, aki a 39. Super Bowl során vette ki aktívan a részét a címszerzésből. Asante Samuel is a jelöltek között van.
A Patriots következő generációja is magasan reprezentált, mivel Logan Mankins, Wes Welker és Jerod Mayo is a listára került. Ez a trio volt, aki összekötötte a dinasztia első és a második részét, valamint mindannyian nagyon produktívak voltak a New Englandnél eltöltött idejük során, de közülük csak Mayonak adatott meg, hogy bajnokságot nyerjen a csapattal.

Welker

A dinasztiát megelőző éra sem merült feledésbe, mivel Drew Bledsoe és Ben Coates szintén jelöltek, akik az egyik legproduktívabb QB-TE párosát alkották a késő kilencvenes éveknek.


További játékosok is felkerültek a listára, bár ők a HoF teljesítményüket nem Patriots színekben teljesítették, de karrierjük során részesei voltak valamelyik Patriots csapatnak. Név szerint: Fred Taylor, Steven Jackson, Torry Holt, Brian Waters és John Lynch. A punter Jeff Feagles, aki két évet töltött New Englandben a 22 éves karrierjéből szintén rajta van a listán, akik közül kiválasztásra kerülnek a majdani beiktatottak.

Forrás: Patriots.com


 

Hozzászólás

Payton Manning tutira egyből bejut Cantonba, így kb csak 4 hely kiadó. És akkor ott van még Megatron is.

Megatronban nem vagyok biztos, hogy azonnal be fog kerülni. Köszönhető ez annak, hogy a hulla gyenge Detroitban sínylődött éveket. Pedig szerény véleményem szerint az egyik legpáratlanabb adottságokkal rendelkező wr volt, aki ezt a játékot valaha játszotta. Gronk méretekkel, Chris Johnson-hoz hasonló sebességgel, Air Jordan rugókkal. Jerry Ricenak, vagy Randy Mossnak jobb keze volt, de azért Megatron sem volt ügyetlen no. Mindent elárul róla, hogy egy Jon Kitna nevű qb alatt is tudott 1000yardot elkapni egy idényben. Az, hogy elkapott yardokban single season rekord tartó meg önmagáért beszél. De a Detroit sikertelensége, illetve, hogy ő is tagja volt annak a 0-16-os bandának, szerintem nem fog rögtön HOF-ot érni. De legyen úgy. Úgy megnéztem volna őt Bradyvel, Manninggel, Brees-zel, vagy Rodgers-szel. Nagy kár érte! Jobb sorsra lett volna érdemes játékosként. 

https://www.spotrac.com/nfl/detroit-lions/calvin-johnson-3301/

Vajon mondhatjuk azt, hogy ő a pénzt választotta inkább az eredményesség helyett?

Amúgy engem ez az egész "átigazolásdi lélektan" régóta foglalkoztat. Ki miért ment oda ahova. Elmenni egy harmatgyenge x vagy y csapathoz csak azért, mert ugye ott megfizetik a csilliárdjaimat nem biztos, hogy boldoggá tenne, ha cserébe minden vasárnap agyba-főbe vernek.

Nem önszántából ment oda a lelkem, ők Draftolták. Kitna után nem sokkal jött Stafford, ott még voltak biztató jelek egy darabig. Mondjuk az edzői kar meg a management mindig is egy rakás... volt, legalábbis mióta én 2004-ben elkezdtem nfl-t nézni. Ő még kimaradt ebből a pénzről is lemondok, meg nr 1-ból x-edikké süllyedek csak legyen 1 gyűrűm mindenáron dologból. Szánalmas mikor egyébként prime idejüket élő játékosok elkezdenek vándorolni a bajnoki cím végett. Az Nfl egyelőre még kevéssé érintett mint az Nba, de már itt is elkezdődött. Lásd Jamal Adams hisztije. 

"Szánalmas mikor egyébként prime idejüket élő játékosok elkezdenek vándorolni a bajnoki cím végett. "

De miért? Ha azt látja, hogy hiába töreti össze magát, és hoz top3 statokat, de a csapata folyamatosan veszít, akkor miért ne gondolhatná azt, hogy jobb csapatba menjen? Van akinek  jó így. CMC és mondjuk anno Megatron. Például, de biztos vannak sokan. De más játékosoknek meg nem jó így. Miért ne gondolhatnák azt, hogy ők inkább nyerő csapatban játszanának kevesebb pénzért? Mindenkinek a saját dolga. Nem egyformák a játékosok, se a motivációik, se a lehetőségeik, se a képességeik. Miért baj ez?

Igazán jó játékosoknál nem fordul elő ilyen az NFL-ben. Az igen, hogy hometown discount miatt marad a helyén, akár gyengébb csapatban is. De ez nem az a szitu, amikor egy kiugróan nagy név jelentősen olcsóbban aláír a pályafutása csúcsán. Vagy ha volt ilyen, akkor jöhetnek a nevek.

De ez itt biznisz és a jó szezon, szezonok után ha van lehetőség kitömni a bukszát, akkor azt választják. Aztán majd a pályafutás végén lehet menni ide-oda a gyűrűért olcsóbban is.

Nemááár, tudom hogy került Detroitba :) De ahogy te is leírtad, az a csapat évek óta totál vakon van, ha PO-ba is jutottak, szörnyű volt a játékuk. Ezért írtam, hogy ő a gyűrű helyett a pénzt választotta. Pedig 2012 után megtehette volna, hogy elmegy. És gyakorlatilag kb 5 csapat közül kellett volna választani és nagy esély lett volna a gyűrűre. De még egyszer kérdezem, te szeretnél minden nap úgy menni melózni, hogy szar helyen vagy? Én nagyon nem! Engem csak egy ideig motiválna a pénz.