Beharangozó 2. hét: Patriots @ Seahawks

Kép
patshawks

Az első heti hazai győzelem után, a New England Patriots (1-0) ezúttal idegenben lép pályára a Sunday Night Football keretein belül, méghozzá a CenturyLink Fielden a Seattle Seahawks (1-0) csapata ellen. A mérkőzés magyar idő szerint hétfő hajnali 2:20-kor kezdődik és az Aréna4 élőben közvetíti.

 

A Patriots idei első idegenbeli találkozójára készül, ami egyből egy főműsoridős mérkőzés lesz a liga egyik erősebb csapata, a Seahawks ellen. Érdekességképp, a Patriots 58-14-es mérleget tud felmutatni NFC-s ellenfelekkel szemben a 2002-es átrendeződés óta, ami természetesen a legjobb mutató az NFL-ben. Tavaly a csapat mind a 4 mérkőzését meg tudta nyerni az NFC Keleti csoportjának csapataival szemben.

 

A párosítás története

A Patriots és a Seahawks mindössze 19. alkalommal fognak találkozni egymással, utoljára 2016. november 13.-án a Gillette Stadionban csaptak össze, amit a Seahawks 31-24-re nyert meg.

A két csapat 12 mérkőzést játszott egymással 14 év alatt az 1980 és 1993 közötti időben, azóta viszont mindössze 5-ször.

Az eddigi 18 mérkőzésből mind a két csapat 9 győzelmet szerzett.

Az eddigi legfontosabb mérkőzés természetesen a 49. Super Bowl volt, amit a Patriots 28-24-re nyert meg egy a saját endzonejában szerzett INT-el.

Érdekesség, hogy a Seahawks vezetőedzője az a Pete Carroll, aki a Patriots utolsó vezetőedzője volt, Belichick előtt.

 

Amikor a Patriots fut

Egy teljesen új stílusú támadóegységet láthattunk az első fordulóban a Dolphins ellen. A Patriots hagyományos futójátéka is erős volt, azonban nem lehet nem kiemelni Cam Newton futásait. Összesen 15 kísérletből 75 yardot  és 2 TD-t szerzett az irányító, aminek többsége tervezett irányítófutás volt. Annak ellenére, hogy Sony Michel kontroll alatt tartotta az ellefél, egyértelmű volt, hogy McDaniels és Belichick egy fizikális tervvel érkezett az idei szezonra. Ez 42 futójátékhoz vezetett és nagy labdabirtoklási különbséghez. Newton valószínűleg nem fog minden mérkőzésen ennyiszer futni, azonban ki lehet jelenteni, hogy  ki fogja venni a részét belőle. A Seahawksnak nehéz dolga lesz megállítani a zóna-, tervezett irányító- és option futásokat. Ez nyomás fog helyezni a Seahawks négy falemberére, különösen a két DE-re, LJ Collierre és Benson Mayowa. A Seahawksnak továbbra is egy tehetséges LB sora van Bobby Wagner, KJ Wright és Bruce Irvin vezetésével. És most már ott van Jamal Adams is S poszton, aki szeret a boxban játszani. Minden a falakon fog múlni, és a nyitófordulóban mutatott játék után, úgy tűnik a Patriots fizikailag készen áll erre.

Előny: Patriots

 

Amikor a Patriots passzol

Newton kifejezetten hatékony volt a Dolphins ellen, azonban nem kellett sokszor passzolnia. Mindössze 19 passzkísérlete volt és a legtöbb rövid útvonalakon. Ha a Seahawks jobban készül Newton futásaira, többre lehet tőle szükség a passzjátéktól ezen a mérkőzésen. Julian Edelman gyorsan elfelejtette a korai dropját és az elmúlt években megszokott Edelmant láthattuk a továbbiakban. Rajta kívül azonban nem volt sok kiemelkedő elkapó. N'Keal Harry 5 elkapással és 39 yardal zárta a mérkőzést. Damiere Byrdet nem is vették célba, mint ahogy mindössze egy elkapással zárt a teljes TE egység. Remélhetőleg ez hétről hétre fejlődni fog. Newtonnak valószínűleg jobban tesztelnie kell majd a Shaquill Griffen, Quinton Dunbar CB párost. A Seahawks 450 passzolt yardot engedett a Falcons ellen, vagyis sebezhető a védelem, kérdés, hogy mennyire tudja ezt kihasználni a Patriots. Hozzá kell tenni, hogy nagy előnyben játszottak végig, így egy passzívabb védekezést játszottak. Valakinek fel kell lépnie Edelman mellé.

Előny: Seahawks

 

Amikor a Seahawks fut

Az új arculatú Front-7 egy erős kezdésen van túl, mindössze 3.2 yardot engedtek futásonként a Dolphins futóinak. Byron Cowart játszott a fal közepén Lawrence Guy mellett, mögöttük a Ja'Whaun Bentley, Brandon Copeland páros, utóbbi meglepetésként egyből a kezdőben találta magát. Az egység nem hagyot sok területet az ellenfélnek. A Seahawks továbbra is szenved a futásokkal, midössze 84 yardot tettek meg a földön 20 kísérletből, aminek nagy részét Russell Wilson futotta. Sem Carlos Hyde, sem Chris Carson nem tudta átlépni a 4 yardos átlagot, így Wilsonra maradt ez a feladat is. A Seahawks valószínűleg megpróbál majd egy kiegyensúlyozott futójátékot kialakítani a Patriots védelme ellen.

Előny: Patriots

 

Amikor a Seahawks passzol

Wilson a liga egyik legjobb irányítója továbbra is, még ha közel sem kap akkora elismerést, mint amekkora megilletné. A mozgékonyságával képes meghosszabbítani a játékokat egy közepes támadófal mögött, és bár sackelik néha, sokszor képes "varázsolni" a zseben kívül. Tyler Lockett a legmegbízhatóbb elkapója. A villámléptű elkapó képes mélységében támadni a pályát, ugyanakkor rövid passzjátékban is legalább ennyire veszélyes. A második számú elkapó a tavaly újonc évében egyből remekül teljesítő DK Metcalf. A csapat támadófala fejlődött az előző évhez képest és Wilsonnak mindössze 4 sikertelen passzkísérlete volt 35-ből a Falcons ellen, miközben 4 TD-t is kiosztott. Stephon Gilmore nem játszott tökéletesen az első mérkőzésen, azonban azt is megmutatta,hogy nem felejtett el focizni. Érdekes lesz, hogy ki kivel szemben fog védekezni, megkapja-e Gilmore Metcalf őrzését, vagy inkább a fizikálisabb felépítésű JC Jacksonra bízza az elkapó őrzését a két Belichick. Locketten valószínűleg váltogatni fogják az embert, Jonathan Jones, Jason McCourty  és Gilmore is akár szembe találhatja magát vele miközben egy Safety biztosít mögöttük. A Seahawksnak elég mély a TE egysége Greg Olsennel, Will Disslyvel és Jacob Hollisterrel, így Joejuan Williams is több lehetőséget kaphat a bizonyításra. Érdekes lesz figyelni milyen párosításokat alakít ki a csapat és Belichick.

Előny: Seahawks

 

Sérültjelentés

Nem lép pályára
LB Josh Uche - boka

Kérdéses a játéka
DL Adam Butler - váll
LB Brandon Copeland - térd
WR Julian Edelman - térd
WR N'Keal Harry - váll
WR Matt Slater - térd
TE DAlton Keene - nyak

 

Forrás: patriots.com 1, 2

Hozzászólás

Szerintem ez egy viszonylag sima meccs lesz, 2-3 TD-nyi különbséggel nyer a Seahawks.

Szerintem nem. Ha a védelem áll a lábán szoros meccs lesz. Hosszú drivok kellenek ami a futással meg lehet és így Wilsonnak is nehezebb ritmust fogni. Szerintem a secondary jobb mint a Hawks elkapósora...

Meglepetés lenne ha nyernénk de 3 pontnál nem lesz nagyobb különbség. Az biztos hogy ez után a meccs után talán tisztábban látjuk az erőviszonyokat.

Most jön modern Pats változatban az hogy: "Latiatuc feleym ʒumtuchel mic vogmuc..."? Jó csapat...vogmuc! Ezt a választ várom hétfő hajnalban, és ez nem feltétlenül győzelmet jelent egy SB esélyes otthonába. Nagy küzdelmet, akarást, észjátékot, bravúrokat szeretnék látni minden csapategységtől. Most ugrik először a majom a vízbe...

Én nem látom, hogy ez most annyira nagyon mérvadó lehetne. Akár nyerünk, akár veszítünk, nem látunk majd jobban mint eddig. A védelem még mindig nélkülözni fog minimum 2 olyan játékost, akik normál esetben kezdők lesznek. Egyik a futás ellen jó, másik a nyomás generálásban jeleskedhet, mindkettő kulcsfontosságú elem.
 

A támadóoldalnak sem most kell villogni, ráérünk a szezon második felében hasítani. Az első héthez képest nyilván változni fog a playcall nálunk, de a jelentős szerepvállalása pl a 2 újonc tight endnek még odébb lehet. Szóval egy W vagy L betű beírásán kívül sokkal okosabbak nem leszünk, akár kikapunk 14-20 ponttal, akár nyerünk párral. csak egy meccs lesz a szezonban, ami független attól milyen formában leszünk október végére. A stabil SB contender csapatainknak is döcögött bőven a szeptember.

Leginkább szerintem arra kaphatunk választ, hogy jelenleg mennyire bízunk a passzjátékunkban. Azért most egy lényegesen gyengébb CB-sor jön szembe, és futás ellen hasonlóak, mint a Dolphins, de az optionök itt kevésbé fognak működni. A Dolphins ellen azért hívtunk annyit belőle, mert ezzel könnyedén el tudtuk venni Van Noy és Roberts erősségeit (akkor tudnak hatékonyak lenni, ha agresszívan fel tudnak lépni a LoS felé), a Seahawks LB-sora viszont talán jobban tudja kezelni ezeket a helyzeteket, ezért lehet érdekes, hogy mennyit változik a gameplan a múlt hetihez képest.

Én azt alapnak veszem, hogy változik. Most nehezebb lenne futni Wagnerék ellen egy egész meccsen át. És arról vagyunk ismertek, hogy igyekszünk exploitálni az ellenfél gyengébb pontjait.

Hogy kell-e most jól játszani, vagy fogunk-e, hogy nyerünk-e, vagy veszítünk, nyilván fogalmam sincs. Lehet, valóban elég lesz a szezon második felében jónak lenni, Hopival ugyanakkor abban egyetértek, hogy elsősorban küzdelmet, akarást és lehetőleg ötletes game plan-t +néhány bravúros megoldást szeretnék látni. 

Persze az se nagy baj, ha győzünk :)

Én egyet várok ettől a meccstől.

Ne sérüljön meg senki.

Tegyük oda magunkat, küzdjünk, veszítsünk ha úgy adódik, csak maradjon mindenki egészséges. Van még elég hozható meccs.

DT N. Thurman egy meccsre az 53-ban, mert Butler játéka vállsérülése miatt erősen kérdéses. 

Most kiderül, hogy mit tud Cam Newton nyomás alatt teljesíteni. Magyarul: Kellett-e nekünk? Go Pats!

A jelenlegi QB állományunkból talán Ő bírja a legjobban. Persze kérdés, mennyire, de a nyomás az Ofaltól is nagymértékben függ, Ők is "vizsgáznak".. . 

 

Ami ki fog derülni, az az, hogy a D hogyan fog nyomás alatt teljesíteni. (De ott is csak annyi, hogy pillanatnyilag hogyan állnak)

Ha CN-nek nem fog sikerülni a mai meccs, akkor már ki is mondható, hogy annyi is a szezonnak?

Ha NewTom-nak nem fog sikerülni a mai meccs, akkor szerintem az mondható ki, hogy nem sikerült neki a mai meccs...

Ez tetszik. A NewTom és a következtetés is. Preferálom, hogy az a szokásunk megmaradjon, hogy a Halloween utáni időkben nagyon jók vagyunk, de azért ezt a meccset is valami megérzéssel W-re vettem a boldos tippjátékban. Go Pats!