Első benyomás: 3. hét: Patriots vs Raiders

Kép
EB

Az első negyed még akadozott a pálya mindkét oldalán, mind a támadók, mind a védők keresték a helyüket a pályán, aztán először a védelem talált magára, ezzel folyamatosan lehetőséget adva a támadóknak, akik aztán végül elkapták a ritmust és gyönyörű futásokat bemutatva simán verték a vendégeket.

Cam Newton 28 passzából 17 ért célba 162 yardért. Elért egy TD-t és egy INT-et is dobott. Futással is próbálkozott, 9 alkalommal iramodott meg összesen 27 yardot elérve.

A mérkőzés sztárjai a védelem mellett a futók voltak, akik a mérkőzés után elmondták, hogy James White inspirálta őket és érte játszottak. 
A legeredményesebb futó Sony Michel volt, 9 labdacipelésből 117 yardot ért el, 13 yardos átlaggal. Őt követte Rex Burkhead, aki 6 próbálkozásból 49 yardot ért el, azonban ebből 2 TD-t is futott, és itt nem állt meg, 7 kapásból szintén 49 yardot ért el, és elkapott egy TD-t is. J.J. Taylor 11 labdacipelésből 43 yardot ért ell, Isaiah Zuber egy próbálkozásból 13 yardot, míg N'Keal Harry szintén 1 próbálkozásból 2 yardot ért el.

Az elkapóknál a már korábban említett Rex Burkhead után N'Keal Harry volt a másik legeredményesebb, 2 elkapásból 23 yard, Damiere Byrd 3 elkapásból 27 yard, Julian Edelman 2 elkapásból 23 yardot ért el. Sony Michelnek is volt 2 elkapása szintén 23 yardért. Jakob Johnsonnak 1 elkapása volt 6 yardért.

A védelem három alkalommal szerezte meg a labdát. Shilique Calhoun, korábbi Raiders játékos kétszer is kikényszerítette a labdavesztését, amit egyszer J.C Jakcson, egyszer pedig Deatrich Wise szerzett meg. Ráadásul ez utóbbi igazán különleges volt, hiszen a gólterületen vitte le a Raiders irányítóját, ami ugye safety lett volna, azonban az irányító kezéből kiesett a labda mielőtt a játékos talajt ért volna (touchback), azt pedig Wise felkapta, így 2 pont helyett TD-t ért el a csapat. A harmadik fumblet pedig Winovich kényszerítette ki és Guy szedte össze. 

A védelem az első negyedben még nagyon nem volt a topon, a Raiders könnyedén futott át rajtuk és igazából Carr dolgát sem nehezítették meg túlságosan, de aztán megrázták magukat és a 2. félidő még számító részében (értsd amíg még nem dőlt el a meccs) majdhogynem lenullázták a Raiderst. Ott voltak mindenhol. Ha negatívumot kell megemlíteni, akkor sajnos Gilmore nevét kell felhozni, akire ismét egy hosszú passznál büntetést fújtak, jogosan.

Nick Folk 3 mezőnygóljával hármat berugott, az extrapontokból azonban négyből egy kimaradt. 

Jövő héten a csapat a Kansas City Chiefs otthonába látogat.

Hozzászólás

Utólag be kell vallanom, eléggé tartottam a meccstől Andrews hiányzása miatt... Jó volt látni, h ennyire jól ment a futás így is...

Üdv az oldalon, egy kicsit eltűntem, de élvezettel követtem a kommenteket. Mintha egy kicsit kevesebben írnának.

Ezen a meccsen nagyon jó volt látni, hogy az edzők folyamatosan figyeltek és alakították a playbookot, nagyon rugalmasan. A futóink elszabadultak, és a védelem pedig hasít. Cam bátrabban kockáztat, ami tetszik, Brady elképesztő WR és TE repertoárral is biztonsági passzokat dob az INT elkerülése érdekében, igaz jól haladnak vele, de nem voltak nehéz ellenfeleik. a dobott pontjaik aahoz képest kevés.

A mienk meg sok, ahhoz képest hogy futócsapattá váltunk. De a San Fran tavaly majdnem nyert ezzel SB-t. Go Pats !

És még csak nem is a 49ers volt a legjobban futó csapat, hanem a Ravens, akiket az alapszakasz alapján mindenki SB esélyesnek könyvelt el. Szóval egyáltalán nem elvetélt dolog a koncepció, még ha Én a passzjátékot szeretem is jobban a látványossága miatt. Szerencsére a csapatnál nem egy futóra építenek, így egy esetleges sérülés (amit nem kívánok) sem rakná kukába a szezont.

Hogy jön ide Brady és a Tampa? Totál más felfogásban játszó csapat, mint a mieink .Számomra visszatetsző, hogy egy olyan játékost húzol le, aki 6 bajnoki címet nyert a csapatunkkal. Én speciel láttam a Tampa meccset, Brady jópár brutál hosszú és pontos passzt dobott, nem mellesleg három TD-t passzolt, 28 pontot pakoltak fel egy kimondottan jó denveri védelemnek. A Denver gyenge pontja ugyanis az O és ez ezen a meccsen is kiderült. 

 

Én is láttam a Tampa meccset, a fal sem állt még össze, futás sem volt, de TB egész jól játszott, így verték meg viszonylag simáén a denvert fent ezer méteren.

A mi mezünkben ilyenkor kalapot emeltünk...

Jó volt látni, hogy Bradynek nem csökkent a karereje, pontos hosszú passzokat adott, szerintem elég jó kis csapat lesz.

 

Én a legnagyobb tisztelője vagyok és leszek Bradynek, természetes, hogy - szerintem más is - figyeli az ő jelenlegi pályafutását is, és óhatatlanul összehasonlítja. 

Sajnálom, hogy neked ez visszatetsző, de ne minősíts, mert én nem húztam le Bradyt, és ha láttad a teljes meccset, biztosan tudod miről beszélsz, az ellenvéleményedet szívesen olvasom. A Denver azért 3. számú irányítóval játszott a meccs nagy résézében, a legjobb pass-rusherük hiányzik, stb.

De azt is látni kell, hogy ez az edzői gárda egyelőre nagyon komoly fegyvertényt tud felmutatni, abszolút névtelenekből, 2-3 kivételével, átalakult védelemmel,  és egy korán leírt irányítóval ugyanúgy áll, mint a Tampa, közel ugyanannyi pontot szerezve, és sokkal kreatívabb, változatosabb játékot játszva. De nyilván ezt stabilan még nem biztos, hogy tudják hozni. Nekem azért nagyon nagy kellemes meglepetés a csapat. A győztes mentalitás tehát nemcsak TB érdeme volt, hanem egymást erősítő a csapat menedzsmentjével. 

Egyetértek!

3-3 meccset játszott a Tampa és a Pats is. Mindkét csapatban új QB van, mindkettőnek volt egy kontender ellenfele idegenben és két könnyebb másik. A Tampa WR+TE corps-ja jóval erősebb a Mienknél, Nekünk viszont a RB szekciónk tűnik jobbnak. Így a két csapat nem egyforma módon szerzi általában a pontjait, így a QB-k szerepe sem egyforma. Az offense-t vezénylő eddigi! eredményességük azért összehasonlítható (Forrás: nfl.com):

  • Pass yard+ run yard: TB 753+9=762 , CN 714+149=863

  • passz td+ run TD: TB 6+1=7, CN 2+4=6

  • passz pontosság és INT: TB 65,1%; 3, CN 68,1%; 2

  • passer rating: TB 92, CN 87.7

CN-nak nincs szégyenkeznivalója egyelőre...

Mit hasonlít össze óhatatlanul? Newton-t Brady-vel, vagy mit? Brady 43 éves, a pályafutása végén jár, viszont QB-ként kulcsszereplője volt annak, hogy a Pats ma ott tart, ahol. Newton játéka számomra pozitív meglepetés, de a pályafutását és a Pats történelmében játszott szerepét tekintve Brady cipőfűzőjét sem kötheti be. "A győztes mentalitás tehát nemcsak TB érdeme volt", valóban, szerintem épeszű Pats szurkoló nem is állít mást, de a Pats győztes mentalitásának és kultúrájának formálásában döntő szerepe volt az elmúlt húsz évben. Mivel vitatkozzak az állításaidat illetően? Hogy Brady kevésbé vállalt  kockázatot a legutóbbi meccsén, mint Newton? Ehhez képest számos hosszú passzt dobott be zsebkendőnyi területre, miközben Newton vagy rövid passzokkal operált, vagy átadta a labdát a futóknak. Az, hogy a Denver milyen irányítóval játszik, annak mi köze ahhoz az állításomhoz, hogy Denver védelme igen erős (még Von Miller nélkül is)? De még egyszer felvetem, hogy mi is ennek a jelentősége? A Tampával max. a SB-n találkozhatunk (így legyen), addig mindkét csapat járja a saját útját, egyelőre bőven nem riválisaink, tehát nem hozzájuk kell mérnünk magunkat. Azt szerintem mostanra már senki nem vitatja, hogy Brady elengedése szükségszerű volt, hiszen így maradt lehetőség az erős védelem és a minőségi falak fenntartására. BB-nek igaza volt, ahogy, úgy tűnik igaza volt abban is, hogy Newton-t a csapathoz hozta.

A támadófal meglepően jól muzsikált a kezdeti nehézségek után, egyedül Eluemunor nem győzött meg most sem.

Vasárnapra pedig jöhet még plusz segítség is az offense-nek akár, mert Harris, Olszewski és Cajuste is visszatérhet az IR-ről (plusz Allen, persze csak ha már egészségesek)

Ha jövő héten is hasonló lesz a komment, akkor SB kontenderré lépünk elő. Mahomesnak nem sok idő kell a pontgyártáshoz, de jó futással limitálni lehet azt. Szerintem tévés meccs lesz.

 

És ki lesz cut? Taylor? Meyers? Waiver-ről elviszik Őket ebben a nagy IR dömpingben. Persze találhatunk Náluk valami sérülés félét... :)

Az eddig "meccstelen" Cajuste rögtön a Chiefs ellen? Kicsit meredeknek tartom... Allen fontos lenne, ez kétségtelen, de nem tudni Róla semmit... Majd meglátjuk mi lesz! :) 

Nekem az tűnt fel, hogy Newton sokkal kevesebbet futott. Volt olyan szituáció, amikor teljesen szétnyílt előtte a fel és mégsem indult meg. 

Az első benyomás sok mindent „eltakar”, hiszen a meccs hevében a szurkoló főleg a labda útját követi, pedig nem mindig ott történnek a fontos dolgok. Ez a, szakírók és még BB által is hype-olt, Waller gyakorlatilag nem is játszott, valaki/valakik leszedte/leszedték a pályáról. Remélem Bentley-nek/Wiiliams-nak/JoJo-nak oroszlán része(ük) van ebben, majd a felvételen megnézem. Szóval az első negyed tragikus látványú offense káosza után, azért beindultak a támadások is, addig pedig a def. jól tartotta az ellenfelet. J.J. elindította a minőségi futást, egy Burkhead nevű veterán akrobata pedig élete meccsét játszotta. Jó volt látni, hogy az éljátékosaink (CN, JE, Gilmore) kicsit gyengébb játékát az „új” Ofal, a futók és a védelem jó néhány tagja (pl. Wino, Calhoun, Wise) remekül kompenzálták. Igazi csapat voltunk. Még küszködni is jól küszködtünk (ld. pl. CN INT-je utáni helyzetet.)… :)

Waller coverage megfejtve D.Kyed NESN szakíró adatai alapján! Carr 32 passz kisérleténél 7x zóna volt, 8x Williams fedezte, 6x Dugger!, 5x JMC, 2x-2x Phillips és JoJo, 1x-1x Gilmore és Jackson. A két elkapását garbage time-ban 9 yardért Gilmore és Jackson ellen szerezte.

Igen-igen. Ez nekem is átfutott az agyamon meccs végén. Nincs sztár elkapónk (bocs J11), sztár futónk, a qb se sztárgázsit kap. Az egyetlen sztár, a DPOY meg nem sztárnak néz ki jelenleg. De mint csapat, tetszik ez az összetétel, a hozzáállás, a csapatra szabott playbook. A sztárok meg majd megszületnek menet közben... 😁

3 meccs, 3 remek teljesítmény

Ne feledjük, az elmúlt 20 év legjobb QB-je ( sokak szerint GOAT) elment, ahogy a boogeyman LB sorunk, Van Noy, Collins távozott, no és többmeghatározó játékos kiüli a szezont. 
 

ehhez képest 2 győzelem mellett a nem gyenge Seattle otthonában a legvégén is volt esély a győzelemre, szorosan kaptunk ki. a Sea mellett én ezt a tegnap lesimázott LV-t sem írnám le, nem rossz csapat, sokakat meg fognak verni, de most le lettek meccselve

Egy rebuild közepén - Romo-t idézve - “ ez a Pats igazi” Igazi, mert bárkire veszélyes, és nagyon jól meg van kreálva a játéka.

Számomra az Offense totális örömteli meglepetés, ahogy az LB fronton is nagyobb gondokra számítottam

a sorsolás nehéz, és a div-ért a Bills 2x nagyon kemény lesz, de bizakodó vagyok,  még Cam ripacskodásai sem annyira zavaróak ( nincs is sok belőlük. Az igaz)

 

Nekem a 2 legnagyobb élmény a coach team és Michel.

Az edzői stáb másfél negyed után megtalálta az ellenszert - én persze nem tudom mi az, csak azt láttuk, hogy a futások nálunk elkezdtek működni, a Raidersnél meg nem. Egyszercsak a támadófal nyitott utat, a Raidersnél meg Carr állandó nyomás alá került. Szóval a meccs alatti változtatás, az ellenszer megtalálása volt az élmény. A chaten írtam kis, hogy előbb-utóbb meglesz, nem is kellett olyan sokat várni.

A másik élmény Sony Michel megtáltosodása volt - nem is a futásai hosszúsága, hanem az, ahogyan rést talált, ahogy átverekedte magát védőkön, ahogy testcsellel elküldte őket és ment előre jó hosszan. Mondjuk utolérték, a sebessége nem rendkívüli, de az eddigi pár yardos, sokszor reménytelen futásai helyett igazi és főleg eredményes küzdelmet láttam.

Nagyon bíztató volt a meccs, eddig mindhárom mérkőzésünkön valamiben egyre jobb lett a csapatunk - régen hallottam az itteni tábortól ennyire egybehangzóan, hogy úgy lehet veszteni, ahogy a Hawks ellen tettük. Nagyon jó így várni a következő meccset. Mondjuk a Chiefs most még egy másik liga, de simán benne van, hogy rájuk hozzuk a frászt, ha a múltheti meg az eheti játékot tudjuk kicsit jobban kombinálni. És szezon végén már nem lesz az a csapat se mumus, addigra összeérünk mi is és JAJ NEKTEK!!!!!! :) :) :)

GOOOOO PATS!!

Egy kérdésem lenne...
Gilmore azért negatív szereplő, mert egy alkalommal sárga zászlót dobtak egy hosszú passznál rá?
Nekem ez furcsa, hiszen az ellenfélnél sem óvodások játszanak, nyilván ők pont azt akarják, amit mi nem, és mi van akkor, ha nekik is sikerül ellenünk ez-az?
Ez olyan, mint a gurulós fociban egy csapat kikap 1:0-ra, a kapus mindent kivéd, 2 11-est, és szinte védhetetlen lövéseket, majd a 90. percben egy védhető labdát bevédett, mindenki őt hibáztatja, ugyanakkor a csatár kihagy 3 helyzetet, esetleg megemlítik, de nem kezelik bűnbakként, mint a kapust...
Tudom, ti jobban értetek ehhez a sporthoz, de nekem ahhoz, hogy valaki negatív kritikát kapjon, több kell annál, mint egy sárga zászló.....

 

Ez nem egy sárga zászlón múlik! (Szegény Williams 3-at is kapott vasárnap, le is cserélték aznapra) Szerintem nem hozzáértés kell ehhez, hanem belátás. Először is mindenki úgy ítéli meg egy játékos produkcióját, ahogy gondolja/látja, ez mindig szubjektív. Természetesen van, aki ha akarja, megpróbálja az ítéletét objektív adatokkal alátámasztani. Gilmore (akit egyébként kedvelek!) a tavalyi DPOY és a csapat legjobban kereső játékosa ezen a meccsen összesen 49 yard-al segítette az ellenfelet a hibáival és a 29 yard-os DPI-vel mezőnygól távolságba került az ellen, még elég szoros mérkőzés állásnál. Szerelése nem, csak egy passzelütése volt még. Talán azonban még ezzel se került volna DOWN-ba (bár ez a yard veszteség a 3. legtöbb volt a védők közül, a legtöbb JoJo-é 61 yard) viszont játékában egy szomorú tendencia figyelhető meg. Két mérkőzésen ez volt a 3. DPI-je! és az előző mérkőzéseken sem tündökölt. Mintha egy kicsit lezserül,lazán védekezne a tavalyi tűz nélkül...Az elit védőnek számító Gilmore  egyelőre nem méltó tavalyi önmagához, reméljük ez nem tart tovább, változtat és kijön a gödörből.

Nem igazán szeretem a gurulós hasonlatokat, de azért megkérdezném, ha egy elit kapus két egymás utáni meccsen 3 potyagólt kap, miközben bravúrokat sem mutat...hogyan minősítik?

Abszolút egyetértek. Nagyon kedvelem Gilmore játékát, a liga egyik legjobb védőjének tartom, ugyanakkor az idei első három mérkőzésen - önmagához és tehetségéhez mérten - gyengébben játszik. Tőle sorozatos bravúr védekezést szoktunk meg, ritkán egy-egy hibával, idén eddig erősen átlagos, sok hibával.

Ettől még nyilván nem lett rosszabb játékos, de mentálisan jelenleg nincs formában. Bízom benne, hogy gyorsan kilábal ebből és ismét a hátsó sor igazi vezére lesz, aki személyes jó példájával is motiválja a többieket!

Csórikám "sajnos" magasra tette a lécet a tavalyi formájával. Elmondták a közvetítésben, hogy tavaly hány TD-t engedett, nincs esély, hogy azt valaki felülmúlja :)