Statisztika: 3. hét: Patriots vs Raiders

Kép
Statisztika

„Welcome to Fabulous New England“ - tette ki Edelman a közösségi média oldalára a mérkőzés után.
A legfontosabb információ, a 36-20-as végeredmény látszik még az ikonikus Vegas-i táblán. A végeredmény nem ad megfelelő képet a mérkőzésről, mivel az első félidő nagyon kiegyenlített volt, két egyenértékű csapat versenyzett, de a második félidőben egy szép drive után egy védelmi TD-vel tulajdonképpen lezártuk a mérkőzést.

vegas

Az utolsó Raiders TD-vel végződő drivenál már csak az volt a fontos, hogy ne sérüljön meg senki, így mondhatjuk, hogy „csak“ 16 pont lett közte. 36 pont egy potensnek tűnő Vegasi védelem ellen bíztató, viszont a labda másik oldalán még továbbra is gondok vannak. Lehetett volna sokkal simább is, ha az első félidő végén nem enged a csapat egy 30mp-es TD driveot. Van egy elméletileg ligaelit seconday-nk, akik idén még nem tették hozzá a csapat teljesítményéhez a saját klasszisukat.

Burkhead_1

Snappek

Name Pos Offense Defense ST
Snap % Snap % Snap %
S Mason G 69 100%   0% 7 23%
J Thuney T 69 100%   0% 7 23%
J Eluemunor T 69 100%   0% 7 23%
M Onwenu G 69 100%   0% 7 23%
C Newton QB 69 100%   0%   0%
D Byrd WR 66 96%   0% 3 10%
I Wynn T 59 86%   0% 3 10%
J Edelman WR 56 81%   0% 1 3%
N Harry WR 46 67%   0% 1 3%
R Izzo TE 43 62%   0%   0%
R Burkhead RB 32 46%   0% 11 35%
D Asiasi TE 29 42%   0%   0%
S Michel RB 26 38%   0% 2 6%
J Johnson FB 18 26%   0% 10 32%
J Taylor RB 15 22%   0% 4 13%
J Herron T 10 14%   0% 4 13%
J Meyers WR 7 10%   0%   0%
I Zuber WR 6 9%   0%   0%
M Slater WR 1 1%   0% 23 74%
D McCourty FS   0% 59 95% 6 19%
S Gilmore CB   0% 58 94%   0%
J Jackson CB   0% 51 82%   0%
J Jones CB   0% 49 79% 13 42%
J Bentley LB   0% 47 76% 4 13%
J McCourty CB   0% 40 65%   0%
D Wise DE   0% 39 63%   0%
J Simon DE   0% 37 60% 14 45%
L Guy DT   0% 36 58% 13 42%
A Phillips SS   0% 35 56% 11 35%
C Winovich DE   0% 32 52% 3 10%
A Butler DT   0% 29 47%   0%
S Calhoun LB   0% 27 44% 8 26%
K Dugger DB   0% 25 40% 15 48%
B Cowart DT   0% 24 39% 6 19%
T Brooks SS   0% 21 34% 11 35%
D Rivers DE   0% 16 26%   0%
B Copeland LB   0% 11 18% 24 77%
J Williams CB   0% 9 15% 12 39%
N Thurman LB   0% 4 6% 5 16%
C Davis S   0%   0% 24 77%
J Bethel CB   0%   0% 23 74%
J Baley P   0%   0% 18 58%
C Maluia LB   0%   0% 17 55%
J Cardona LS   0%   0% 10 32%
H Froholdt G   0%   0% 7 23%
N Folk K   0%   0% 7 23%

Támadók

Thuney centerben játszotta végig a mérkőzést és tette mindezt nyomás engedése nélkül. Kiemelkedő teljesítmény. Onwenu (2020 / Round: 6 / Pick: 182(!)) beugróként végig a pályán volt, szintén nem engedett nyomást. Kiemelkedő teljesítmény. Mellettük Mason, Eluemunor és Cam játszotta végig az összes támadó snap-et. A fal ötödik tagja Wynn volt, aki 59/66-al szintén magas terhelést kapott. A WR foglalkoztatottság Byrd (66), Edelman (56), Harry (46) vonalon mozgott. Byrd esetében érdekes az alacsony célbavétel (3), de ezeket 100%-osan elkapta összesen 27 yardért. Ez a mérkőzés nem az elkapókról szólt, meglátjuk milyen lesz, amikor majd igen. A tavalyi szürkesége után továbbra is meglep, hogy Izzo a kezdő TE (43), de az újonc Asiasi is kapott 29 lehetőséget, ami a támadó játékok 42%-a és esetében egyelőre karrier csúcs. A csapat FB használata 20 környéki játékra korlátozódik, ezekkel a lehetőségekkel Johnson szépen él.

Védelem

DMC és Gilmore jelentkeztek 90% feletti snap számmal. A kezdő LB szerep továbbra is Bentley-re hárul. A CB-k esetében nagyobb a szórás, azt lehetett látni, hogy a negyedik negyedben, amikor már mindegy volt a mérkőzés szempontjából, akkor az edzők éles helyzetben kezdték el kipróbálni az újoncokat, Dugger szereplésének érdemi része is ekkor történt.

Special Team

Az ST erősen foglalkoztatott volt, mivel 31 alkalommal volt jelenésük a pályán, míg az első héten pl csak 18 snap-et kaptak.

Burkhead_2

Irányító

  Completion Comp % Attempt Yards TDs YPA INT QB Rat
C. Newton 17 61 28 162 1 5,8 1 73,8

73,8-as rating nem valami fényes, volt gond a pontossággal is, az INT-et megítélésem szerint Ő nézte be, ne figyelt, hogy a védő ne egy el a szélen meginduló csapattárssal. Edelmannel nem találták az összhangot ezen a mérkőzésen, volt, hogy a három védő között „forgalomban lévő” 11-es kapta a labdát, illetve volt olyan a pálya bal szélre menő passza, ahol Edelmant erőltette, pedig előtte pár yarddal volt tisztán egy másik elkapónk is. Az egy gyönyörű 21 yardos futását leszámítva a futó kísérletei sem voltak annyira hatékonyak, mint az előző mérkőzéseken. Ennél az említett futásnál viszont örültem, hogy az extra 4-5 yard helyett a biztonsági csúszást választotta és nem ment bele kemény ütközésbe. Összességében nem a legjobb mérkőzése, de tartom, hogy a futásainak veszélye köt le annyit a védelemből, hogy pusztán a jelenléte is segíti a támadójátékunkat.
A padról leolvadós jelenete viszont szenzációs volt, mégha ez nem is része a játéknak.

Passzok

  Comp. Comp% Att. Att % Yards Long TDs YPA INT QB Rat
R. Burkhead 7 70 10 36 49 15 1 4,9 1 74,6
N. Harry 2 50 4 14 34 27 0 8,5 0 79,2
D. Byrd 3 100 3 11 27 23 0 9,0 0 104,2
J.Edelman 2 33 6 21 23 15 0 3,8 0 45,8
S. Michel 2 100 2 7 23 14 0 11,5 0 114,6
J. Johnson 1 100 1 4 6 6 0 6,0 0 91,7
R. Izzo 0 0 1 4 0 0 0 0,0 0 39,6
J. Taylor 0 0 1 4 0 0 0 0,0 0 39,6
Team 17 61 28 100 162 27 1 5,8 1 73,8

McDaniels megmondta, hogy az ellenfélhez igazítjuk a játékunkat és ennek megfelelően ez nem egy passz központú mérkőzés volt. 28 passzkísérlet csináltunk, amire 38 futó kísérlet jutott. Ez 42/58 arányban volt a futás javára. Az incomplete passzok egy része az ellenfél védelmének csillogásán múlt, ugyanis többször jelentkeztek leütött labdával, illetve Newton is dobott néhány biztonsági szabadulós labdát. A 28 kísérlet fele futók felé ment. James White kiválásával a következő ember akinek elő kellett lépnie az Rex Burkhead volt, aki élt is a lehetőséggel és a 10 célbavételőből 7 labdát is meg tudott szelidíteni, amelyek közül egyet TD-ig vitt. A statisztika az ő nevéhez köti az INT-et, mivel ő volt a célpont, de nem érzem, hogy hibázott volna az esetnél, ahogy fent is írom, azt a hibát Newtonnak adom.
Harry még csak 50%-os az elkapásait tekintve, de nagyon látványos amit akkor csinál ha már megkapta a labdát. Tapos, megy előre és teszi hozzá az extra yardokat. Remélem, hogy a fejlődése töretlen lesz a szezon során.
A múlt heti karrier csúccsal ellentétben Edelman csak két labdát húzott be, mindösszesen 23 yardért. Látszott, hogy a védelem fókuszál az ő semlegesítésére.

Futás

  ATT YDS AVG LG TD
S. Michel 9 117 13,0 48 0
R. Burkhead 6 49 8,2 17 2
J.J. Taylor 11 43 3,9 9 0
C. Newton 9 27 3,0 21 0
I. Zuber 1 13 13,0 13 0
N. Harry 1 2 2,0 2 0
J. Edelman 1 -1 -1,0 -1 0
Total 38 250 6,6 48 2

De még milyen futás! Azt gondoltam, hogy Andrews szerencsétlen sérülése után a fal közepén a változás majd komoly gondokat okoz és a futás teljesítményünk visszaesik a tavalyi szintre. A PS-ből Ferentz felkerült a csapatba, ami alapján én biztosra vettem, hogy ő lesz a kezdő centerünk, amíg Andrews felépül, de tévedtem. Thuney lett az aki beállt Center posztra és meglepetésemre nagyszerűen működött a fal és az FB-vel kiegészülve tudta támogatni a futásokat.
250 yard a földön megfűszerezve két TD-vel. 178 yardot futunk átlagosan mérkőzésenként, amivel jelenleg vezetjük a ligát.
A mérkőzés elején Michel nem igazán élt és helyette az újonc Taylor csinálta meg az erőfutásokat, vagy éppen Burkhead cikázott a védők között. Taylor 11 cipelés mellett tudott 3,9-es átlagot produkálni.
Aztán – ahogy mondani szokás – ha egy üzlet beindul, Michel kétszer is elszabadult és hirtelen 100 yard felett találta magát. 13(!) yardos átlagot tett le a pályára.
A futás változatosságát mutatja, hogy 7 játékos is kapott lehetőséget, hogy fusson a labdával.
Végül pedig Burkhead! A statisztika szerint csak 6 futása volt, pedig a mérkőzésen úgy tűnt, mintha mindig nála lenne a labda. Feltehetően ez a 7 elkapásának is köszönhető. Félelmetes sebességgel ment a védelemben, a három TD-ből amit elért kettő is elég akrobatikusra sikeredett. Élete mérkőzésén van túl.
Csapat szinten is 6,6 yard lett a futóátlag, bár tudom, hogy itt Michel két szabadulása sokat számít, de 250 yard az továbbra is 2,5 pálya.

Sorrendben 21-30-36 pontok a támadóktól. Nem tört meg az első heti lendület. A következő mérkőzés fogja igazán „beárazni” ezeket a pontokat. KC-be nem esélyesként megyünk, de ha ott is tudunk játszani egy ’Hawks szintű mérkőzést, akkor már elég jó képünk lehet majd a csapatról. Persze ott is a győzelemért fogunk szorítani és közben reméljük, hogy a Hollók jól megdolgoztatják Mahomsékat a hétfő esti mérkőzésen.

Burkhead_3

Passz védekezés

  Comp. Comp% Att. Att % Yards TDs YPA INT PD QB Rat
S Gilmore 1 50 2 10 12 0 6,0 0 1 68,8
J Jones 4 57 7 33 48 1 6,9 0 2 117,9
JC Jackson 2 67 3 14 28 0 9,3 0 1 96,5
D McCourty 0 0 2 10 0 0 0,0 0 2 39,6
T Brooks 2 100 2 10 24 0 12,0 0 0 116,7
A Phillips 1 100 1 5 3 0 3,0 0 0 79,2
J McCourty 1 100 1 5 2 0 2,0 0 0 79,2
Calhoun 1 100 1 5 6 0 6,0 0 0 91,7
Bentley 0 0 1 5 0 0 0,0 0 1 39,6
Copeland 1 100 1 5 1 1 1,0 0 0 118,8

A passz elleni védekezés megint nem volt a legszebb, a secondary még mindig nem találja tavalyi, illetve idénre várt formáját. A puszta számok alapján Gilmorenak megint jó napja volt, de ismét volt rajta egy DPI, ami megteremtette a lehetőséget, hogy az ellenfél a félidő vége előtt visszajöjjön a mérkőzésbe egy gyors TD-vel. Szerencsére nem tudtak élni a félidőben még szoros állással, mivel a csapat többi része kisegítette a secondary-t. A játék képe egészen más, mint amire számítottunk. Ahogy látom a kommentjeiteket, többen is arra számítottunk, hogy a beton secondary majd megnehezíti az ellenfelek dolgát, hogy elég legyen a győzelemhez egy talán közepes támadósor. Az első három hét ennek szöges ellentéte volt, mivel a támadóink brillíroznak, míg a secondary keresi a tempót. DMC és Bentley nem engedett elkapást, de talán ennyi is a pozitívum az egész csapatból.

Nyomás gyakorlás

  Sack QB hit Nyomás Fumble
(FF / REC)
Futás véd. Passz véd. Büntetés
kiharcolás
Wise 0,5 1 2 1+TD     1
Winovich 1 2 2 1      
Calhoun 0,5 2 1 2 1    
Rivers   2          
Guy   1   1      
Butler     1   1    
Bentely     1        
Jackson       1      
Összesen 2 8 7 6 2 0 1

Sokan általánosítanak, hogy a védelmünk nem jó idén, de szerintem az a secondary, legalábbis ezen a mérkőzésen mindenképp. Wise statisztikai Szent Grált ért el (részletesen lejjebb), míg Calhoun és Winovich élnek a játék lehetőséggel és igyekeznek minél több borsot törni az ellenfél irányítójának orra alá. Kiemelendő a mérkőzés érdemi részét lezáró megmozdulásuk, mikor úgy sackelték Carrt a saját endzonjában, hogy utána a labdát is megszerezték TD-re. Itt emelném ki, hogy előtte Folk extra pontot hibázott, tehát az ellenfél két labdabirtokláson belül maradt, már a safety is elég lett volna arra, hogy 3 birtoklásnyira kerüljünk, de a TD végleg lezárta a kérdést.

Top5 szerelés

  Össz szerelés Önálló szerelés Sacks Negatív yardos szerelés Passz véd. QB hit TD
J. Jones 8 5 0 0 2 0 0
A. Philips 7 4 0 0 0 0 0
J.C. Jackson 6 6 0 0 1 0 0
D. Wise Jr. 5 3 0,5 0,5 0 2 1
J. Bentley 4 4 0 0 1 0 0
TEAM 61 40 2 4 7 7 1

Philips ismét dobogós lett ebben a mutatóban, így 3 mérkőzés távlatából is hasznos igazolásnak tűnik. Tette mindezt úgy, hogy csak egy alkalommal ment az általa védett ember felé a labda, a maradék hat alkalommal be kellett segítenie máshol. Az e heti versenyt Jones nyerte, de ebbe beletartozik az is, hogy az általa őrzött játékosokat 7 alkalommal is célba vette Carr. Wise neve itt is feltűnik a listában, neki minden szempontból kiemelkedő mérkőzése volt, esetleg annyi, hogy egy safety csak hiányzott még a listából, csak a teljesség kedvéért.

Blokkolás

  Hibátlan Sack QB hit Nyomás Holding büntetés Össz hiba
Wynn     1 1   2
Onwenu 1         0
Thuney 1         0
Mason       2   2
Eluemunor   2   2   4
Összesen 2 2 1 5 0 8

Ahogy már a futás résznél írtam, Andrews sérülése miatt nagyon félő volt, hogy a fal tavalyi nem túl magas színvonalát hozza majd, de láss csodát Thuney lett a centerünk és Onwenu került be a kezdőbe Andrews kiesése miatt. Meg is hálálta a bizalmat, ugyanis nem érkezett róla nyomás, ahogy Thuney sem hibázott az új pozíciójában. A széleken voltak nagyobb problémák, Eluemunort kétszer is megkerülték, aminek sack lett az eredménye.
Összességében, ha egy csapat egy győztes mérkőzésen 250 yardot fut egy mérkőzésen, akkor a fal jól teljesített.

Érdekességek

A Patriots mérlege 2000-óta 53-1 azokon a mérkőzéseken, amikor volt 100+ yardos futója a csapatnak.

Sony Michel 2018 16. hete óta először ért el 100+ futott yardot.

Cam Newton megelőzte Randall Cunningham-et (4.928) és már ő az NFL történetének második legtöbb futott yardot jegyző irányítója.

Cam_Rush

A Raidersnek 9 vezetőedzője volt (interimek nélkül) amióta a híres „Tuck rule” ítélet megszületett, ami holtversenyben a legtöbb ebben az időszakban. A Patriots az egyetlen csapat, akiknek ugyanaz az edzője azóta is.

Tuck_rule

Rich Ohrnberger szerint Wise védelmi foci statisztikai Szent Grálját, ami nem más mint: Sack, Fumble kiharcolás, Fubmle megszerzés, TD.

Sony Michel 117 yardot ért el 9 futásból, ami a legtöbb azok között a csapat történetében, akik nem érték el a 10 kísérletet.

Rex Burkhead két futott és egy elkapott TD-s teljesítményt legutóbb James White mutatott be Patriots színekben az LI. nagydöntőn a Falcons ellen.

Burkhead_4

Tippjáték

Helyezés Tippelő Találat
1 "Átlag szurkoló", Baylen 75, bondara, Byrd, cellranger, dravait, Elm, geo81, hispanic, hopi46, hturu, Increay, JAM, Kenny, mamut, Rob Donkowski, Spigo, TibiUk86, Tomaj, Whitealert, zozo692, Zsolt75 3
2 Chrysalis, Croaker, Csizi, Drazith, Julian12Brady, Pődör Péter, tinta, tottingetosz, tucsi7, zoli0321 2

A Raiders elleni győzelmet mindenki biztosra vette, így a mezőny változatlanul egyben van. A Chiefs elleni mérkőzésre már 5W mellett érkezett 26L tipp, így jövő héten már kicsit tisztul majd a kép. A Vegasi fogadó irodák szerint a Chiefs jelenleg 7 pontos favorit.

Források: Twitter (Jeff Howe, Mike Reiss, Rich Ohrnberger), NFL app, ESPN stats, Yahoo Stats, Facebook

Hozzászólás

Én a sec. teljesítményét kicsit árnyaltabbnak látom annál, minthogy kategórikusan/leegyszerűsítve gyengének minősítsem. BB szerinti legfőbb feladatukat, Waller "leradírozását", emberfogás esetén elsősorban a rajta váltakozó safety-k segítségével, zóna esetén pedig akire jutott, kiválóan megoldották. Ezzel sokat segítették elsősorban az EDGE-inket, mert Carr gyakran kényszerült hezitálásra és így könnyebben hozzáférkőzhettek. Igen, volt aki nem bírt ellenfelével (pl. Williams, JoJo), volt aki halványabban játszott a szokottnál/elvártnál (pl. Jackson, Gilmore, JMC), de volt aki kiválóan játszott, mint Phillips, Dugger, DMC. Az a 200 yard amit garbage-time előtt az ellenfél passzból elért, az eddigi meccseink átlagának felel meg.

Ahogy a Kansas-Ravens összefoglalót elnéztem, Mahomest úgy lehet limitálni, ha minél többet nálunk van a labda, ő meg nézi a padról... A Secnek muszáj lesz előre lépnie.

Abban egyetértünk, hogy az a jó Nekünk, ha Mahomes minél kevesebbet van a pályán, de inkább az, hogy minél kevesebbszer és főleg minél többször csak a saját térfelén. Mert bizony Nála nem a pályán eltöltött idő mennyisége számít, kevés idő is elég Neki, hogy az offense-el végig menjen a pályán. Ezt persze csak úgy érhetjük el, ha minél többször még a saját térfelükön megakasztjuk a támadásukat (jó a rúgójuk!) ill. ha a saját támadásaink hosszúak és lehetőleg pontszerzéssel, főleg TD-vel zárulnak. (Ez egyébként minden csapat ellen jó! :)) A legfontosabb az, hogy ha ül, közben Mi mit (főleg mennyi pontot) csinálunk. Hát ez nem semmi feladat a regnáló, nagyon egységes és sérülés mentesen felálló bajnok ellen. Anélkül, hogy belemennék a részletekben Én egy tisztes vereséggel is kiegyeznék, de persze reménykedek, hogy elromlik a tippem...hiszen a tojáslabda is kerek :)

OFF, de van benne fontos...

White, Olszewski és Harris visszatért gyakorolni. Az utóbbi kettőre, akik 3 hetes IR-ről térnek vissza, egy olyan szabály érvényes, amit Én eddig nem tudtam.Ha a 3 hetes IR letelik és újabb 3 héten belül nem kerülnek az 53-ba, szezon végig IR-n kell maradniuk. Tehát jelen esetben Harris-nek és Olszewski-nek 21 napja van, hogy roster-re kerüljön, mert különben végleg IR-n maradnak. (Forrás: B.Buchmasser, Patspulpit)

újabb OFF!

akit érint, a T-home is megállapodott az Aréna4-gyel

https://forbes.hu/uzlet/megallapodtak-ujabb-szolgaltatonal-lehet-majd-nfl-meccseket-nezni/

Hála égnek mindig van stream. Én múltkor megnéztem a Seahawks meccset az aréna 4 közvetítésében. Akkor eldöntöttem, hogy soha többet, az két "kommentátor", te atya ég. Remélem idővel Ricsi visszakapja az NFL-t. Makát sose szerettem, mindig elszomorodtam mikor megláttam, hogy ő lesz a szakkommentátor. Talán majd kapnak még egy esély, ha Márk és Zoli közvetíti a meccset, de csak talán.

Én meg akkor lélegeztem fel, amikor ezt a Pats utáló Faragót* nem igazolták le. ********* ******** ***** ******* *******, még nem hordott a hátán a Föld. Akkor is Bradyt meg a Patset ócsárolta, amikor nem is mi játszottunk. Meghallottam a hangját, azonnal streamet kerestem. Hajrá Arena 4!

***Kultúr edit by Kenny***

Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy vajon anno kétféle NFL SportTV közvetítést sugároztak? 

Egyet, amit én láttam/hallottam, egyet meg amit soha nem láttam/hallottam, de itt ott felbukkannak róla kommentek, hogy a közvetítésben állítólag Ricsi valami vállalhatatlan módon a Peccet ekézte ...

Már meg ne haragudj, de pl. a Falcons SB-t láttad? A meccs után Ricsi volt az, aki kimondta: "...ha eddig kérdéses volt, hogy ki minden idők legnagyobb irányítója, akkor mától nem az....". Szóval szerintem nem jól értetted Ricsi kommentárjait. Nyilván nem nekünk szurkolt, ezt mindenki tudta, de Bradyt, BB-t MINDIG elismerte, az egész csapatot nagyra tartotta, és néha irigykedett, mert az ő csapata elég sokáig a sor végén kullogott. Ő is ember. Szerintem.

És az meg igen komoly munka volt, amit azért tett, hogy az NFL egyáltalán elénk kerülhessen, ezért mindannyian hálával tartozunk neki. Lehet a stílusát nem szeretni, de nem elismerni a hozzáadott értékét - na, azt nem. Szerintem.

Kérlek kultúráltan hozzászólni a témához. Elfogadom, ha többünkkel ellentétes véleményen vagy, de ennek megfelelő keretek között kell hangot adni.

Köszönöm.

Én akkor kapcsoltam el az Arena4-ről, amikor egy elejtett passznál azt mondta az egyik kommentátor, hogy "szemébe ment a napsütés..." :D + az SD minőség is zavar, már a 720p-nél is húzom a számat néha, nem még a krumpli minőségnél. :D

"Szuper hírünk van minden sportrajongó számára: október 6-tól az Arena4 sportcsatorna a Telekomnál is elérhető lesz! 🏉 ⚽ 🏒
A csatorna csak az új IPTV Szuper családi HD és Szuper Családi Mozi csomagokban lesz elérhető, a HD az 50-es, az SD a 964-es programhelyen. Sőt útközben is bárhol, bármilyen eszközön nézheted Telekom TVGO-val!

tökre OFF

...de nekem nagyon hianyoznak a podcast-ok...

@4thandlongpodcast felhasználó névvel a Facebookon megtalálod őket.

A második héten az Aréna4-n is volt egy órás műsor. Én is csak véletlenül láttam.

Ők az ittenit hiányolják... :)

Nem hittem, hogy valakinek valaha hiányozni fog, hogy hallja a hangomat.

Igyekszünk felül kerekedni személyi és technikai problémákon és visszatérünk. Ígérni nem merek.

Bocsi Kenny!

Csak eltelik több mint fél év és már teljesen elfelejtettem, hogy itt is volt. A közbenső időszakban én a sport1tv.hu-n hallgattam podcasteket és most arra szoktam rá. :-)

 

Ricsi nélkül nekem nem az igazi az NFL. A hangjától mindig úrrá lett rajtam az izgalom, mert ő 15 év után is lelkesedéssel csinálta ezek meg már most sem.

Pontosan emiatt írtam én is amit írtam, egyszerűen ég és föld. És nem lehet azt mondani rá, hogy őt szoktuk meg, majd ezt is meg fogjuk, mert összemérhetetlenek szerintem.

Szegény Ricsi! Végre bajnok lett a csapata, erre elveszik a kedvenc játékát... :) Viccet félretéve valóban ott a szint.

Kicsit előre!

A Patriots RB edzője, Ivan Fears összefoglalja a KC elleni győzelem receptjét. „A labda ellenőrzése és pontok kellenek ... Nem érdekel, hogy csináljuk. Dink and dunk, QB besurran, nem adok s ---. Csak csináljuk meg!."

Arena 4 már van HD minőségben.  Ricsi és Sanyi nélkül nem az igazi az biztos. 

 

 

OFF

Bocsánat, hogy ide írom, de a Fantasys cikk már kezd elsüllyedni.

Az elhalasztott Steelers-Titans meccs hova fog számítani? Ha bent hagyom Henryt vagy BigBent a kezdőben, akkor utólag meg fogom kapni a pontokat ide, erre a hétre? Vagy az MNF-fel lezárul ez a hét, és azt bukni fogom? 

[privát vélemény] Nem hiszem, hogy a héten pontot adnak utánuk, lehet csak akkor lesz pótlás, amikor már a rájátszás megy a Fantasy-ban. Nem tehetik meg, hogy akkor még alapszakasz mérkőzés nem dőlt el. Fogd fel úgy, hogy az egész csapat IR-en van. :(

Igen, bye week-nek számít ez most a Titans és Steelers játékosoknak, mindenki figyeljen oda!

Eltűnt, amit beírtam, kezdhetem elölről 🤬

Szóval: érdekes, hogy az érzés és a tények néha mennyire nem állnak szinkronban egymással, a meccset nézve bennem is ez az érzés formálódott meg: “a mérkőzésen úgy tűnt, mintha mindig nála lenne a labda”. Ha pedig csak a játékok számát és a megtett yardokat nézzük, egyértelműen Michel volt a sztár. Persze azért a 3 TD is nyom valamit a mérleg serpenyőjében. Burkhead élete meccsét játszotta.

Már sokszor és sokan leírtuk, de mivel Kenny is minden héten újra és és újra beleteszi az idejét és megírja a cikket, úgy érzem most sem hiányozhat: köszönjük!