Első benyomás: 8. hét: Patriots @ Bills

Kép
EB

Majdnem... megint majdnem. Az öt vereségből a harmadik majdnem.  Az első negyed még elég döcögős volt a pálya mindkét oldalán, a második negyedben már kezdtek alakulni a dolgok, a második félidő viszont már itt-ott emlékeztetett arra a csapatra, amelyiket a szezon elején láttunk. Az mindenképpen kijelenthető, hogy látszott a csapat játékán, hogy már két hete edzeni tudnak, viszont látni kell, hogy túl sokat sem szabad elvárni tőlük. Nagyon sok a hiányzó, meghatározó posztokon, ha őszinte akarok lenni, jóval szorosabb és izgalmasabb lett a végére, mint amire számítottam előre. 

Harris, Meyers és Byrd láthatóan képes volt emelni a játékán, és bár várhatóan sosem lesz belőlük sztárjátékos, de egy jó 3.-4. opciónak úgy tűnik lehet rájuk számítani. 

Newton az első félidőben még kereste magát, azonban a második félidőben már mentek a passzok újra, talán kicsit túl erősen is, a futással is hozta a yardokat, a betegsége után mindenképpen ez volt a legjobb játéka, de nyilván bőven van hova fejlődni még és nagyon lentről indult. Az utolsó játéknál lehet őt is és Josh McDanielst is hibáztatni, őt, mert nem vigyázott eléggé a labdára, viszont kérdéses számomra, hogy adott időjárási körülmények között tényleg ezt a játékot kellett hívni. Mentségükre váljék, előtte futott egy nagyon hasonlót és hosszút Newton, tehát teljesen nem lehet hibának hívni.

Ami még ennél is érdekesebb, az Chase Winovich gyakorlatilag teljes mellőzése, összesen 6 játékot töltött a pályán. Sokan próbálják újfent megfejteni Bill Belichick döntését, leginkább az a verzió a legvalószínűbb, miszerint Wino próbálja magát mint sztárjátékos, a védelem vezére feltűntetni interjúkban és a social mediaban, amit másodévesként, egy BB vezette védelemben még nem kapott meg játékos. Bízzunk benne, hogy BB jó pedagógus (eddig ritkán bizonyította az ellenkezőjét) és jó döntés még most visszahúzni a LB-t a földre és nem hagyni, hogy az ego elvigye oda, ahol még nem tart.

Most pedig jöjjenek a számok:

Cam Newton 25 passzkísérletéből 15 volt sikeres 174 yardért, se TD-t, se INT-et nem dobott, azonban a Harris TD után sikeresen megoldottak egy kétpontost Meyersszel. Futni azonban futott egy hatpontost. 

A legeredményesebb futó Damien Harris volt, 16 próbálkozásból 102 yardig és egy TD-ig jutott. A második Newton 9 próbálkozásból 54 yard és egy TD született. Rex Burkhead 6 próbálkozásból 26 yardig, Gunner Olszewski 1 próbálkozásból 6 yardig jutott. James White csak kétszer próbálkozott, előrehaladás nem született belőle.

Az elkapóknál Edelman és Harry sérülés miatt kihagyta a mérkőzést, így a legeredményesebb Jakobi Meyers volt, 10 alkalommal szállt felé a labda, 6-szor elkapta 58 yardért. Byrdnek 3 elkapása volt 39 yardért, White és Izzo 2-2 alkalommal kapta meg a labdát, előbbi 35, utóbbi 25 yardért. Zubernek és Burkheadnek is volt 1-1 elkapása 13 és 5 yardért. 

A támadófal is láthatóan kereste magát az első félidőben, a másodikban viszont már egész ügyesek voltak és a futásnak kifejezetten jól blokkoltak. 

A védelem (valószínűleg a fiatalsága miatt) elég hektikusan játszott. Vagy elképesztő játékokat bemutatva zavarta le a Bills támadóit a pályáról, vagy mint kés a vajon mentek át rajtuk. J.C. Jackson ezen a mérkőzésen is szerzett labdát. 

Folk mindkét mezőnygólját értékesítette, Bailey pedig egy 64 yardos puntot is rúgott. 

Kedden cserehatáridő, ott sok minden el fog dőlni, hogy merre indul innen a csapat. Vagy teljes újjáépülés, vagy a csapat vezetősége bízik benne, hogy még történhetnek csodák. 

Hozzászólás

Halihóóóóó!

Címszavakban:

- Nyugodtan nézős sima vereségnek indult, aztán megint idegeskedős lett...

- Az utolsó játékunk jó volt, sima 1st down és maradt volna idő, lehetőség TD-re menni --- vigyázni kell a labdára, nem lobálható, mint egy kiló kenyér, főleg a RZ-ban nem, mert ott már összsűsűrűsödik a pálya és hamarabb érnek oda (hátulról) is a védők

- Newton még mindig nagyon lassan olvas.

- Meyers és Byrd valid opciók.

- TE játék még mindig nagyon gyenge, gyengén van bevonva.

- Harris nagyon reménykeltő.

- O-fal rendben van.

- D-fal futás ellen továbbra is súlytalan (nem hiszem, hogy BB taktikája erre az évre, hogy próbáljanak inkább futással megverni bennünket, mert eddig sajna ez  nem jött be).

- LB sor harmatgyenge. Se a futás ellen nem érnek ki a szélre, nem olvassák jól a betömendő lyukat, se passz ellen nem elég hatékonyak.

- CB sor egy-két egyéni hibától eltekintve összeségében rendben van.

- ST kifejezetten megbízható (az onside-kick nem megszerzését ne rójjuk fel nekik).

- COACHING TEAM - ismét volt egy-két számomra értelmezhetetlen döntés (félidő végén 3&1-re FG-t rúgunk ahelyett, hogy megpróbálnánk TD-re menni egy passzal...; onside-kick; stb.)

 

Ott a félidő végén 12 másodpercünk volt időkérés nélkül, szóval ott könnyen lepöröghetett volna az óra ha valami nem jól sül el. A edzők inkább a tuti 3 pontot választották.

Ennél jobban nem is kezdhetted volna Danna.

A meccs óta rágom a kefét, hogy lehet ilyen pechsorozatunk a véghajrákat illetően.. lásd a tegnapi Bills elleni, a Seahawks elleni és kis túlzással a Broncos elleni meccsek. Ha ezeken csak egy kicsivel több szerencsénk lett volna, akkor most 5-2 lenne a 2-5 helyett... :S no mind1, majd a PO-ban fordul a szerencse, ha más nem majd jövőre (:

Az előzetes várakozások ellenére végig ott voltunk a Bills nyakán, ami tetszett, hogy a csapat tudott haladni, mind a futás mind a passzjáték működött, egy pillanatig sem éreztem Edelman ill Harry hiányát  ezt persze a saját wr ekre értem, tegnap a seahawks meccsen dk metcalf megint majdnem 200yd ot hozott össze plusz 2 td) Védelem is inkább pozitív benyomást tett mint negatívat, kiváncsi leszek a statisztikákra. Az onside kicket éreztem teljesen feleslegesnek, és hibás döntésnek, de persze kanapéról könnyű okoskodni. Az eddigiek alapján azt gondolom ez egy erős top 10-es csapat lehetne, ha a covid illetve egyéb tényezők nem szólnak közbe, nekem kifejezetten tetszik a mobilis irányítós megoldás, személy szerint Cam-nek még adnék 1-2 évet, kiváncsi volnék mit tudna összehozni egy egészséges-összeszokott csapattal. 

Ez a Newton egy Pechvogel. ... Vele nem fogunk nyerni semmit. Tudom, mindenkivel előfordul az ilyen, de engem most kezdett idegesíteni a majom stílusa... (Első szabály: indulatból ne írjunk posztot. Majd holnapra lenyugszom és visszavonom a személyeskedő részt...) De akkor is... ahh.

Remélem Kraft és Belichick olvassa az értékes posztodat és leváltja hála neked...A kalapja is milyen már nem? Huh meg a haja is. A szemében sem láttad a tüzet ugye? A csapatnak nincs vezére tudjuk azt is...Bezzeg Brady...vele tuti 7:0 volna..

Én nem láttam a tüzet. Azt láttam, ahogy tanácstalanul ingatja a fejét a 49ers meg a Broncos ellen. Nem értette... Meg azt láttam, hogy háromból háromszor szúrta el a GWD-ot.  Ha futok, szorítom a labdát és nem fél kezemben lóbálom. 

Nem nyerő alkat, nem véletlen engedte el a Carolina. És a tegnapi hibája sokat árt a csapat morális tartásának. A csoportelsőt idegenben legyőzni sokat adott volna. A Denver megcsinálta az utolsó játékot, mi nem, pedig elvileg sokkal gyengébb irányítójuk van.

Azt viszont mindenképpen a csapat javára írom, hogy a győzelemre mentek, bár a run-D alapján amúgy sem lett volna sok esély a hosszabbításban, ha nem csinálunk egyből TD-t.

Teljesen egyetértek veled. Én a Broncos ellen a koncentrációt is hiányoltam (amire a chaten megkaptam, h ugyan hogyan látom már ezt, de elfogadtam h nem mind ugyanazt látjuk) CN-nél, ami most a meccs nagyrészén megvolt. Viszont nekem is az jutott az eszembe a 3. “majdnem meglett a végén” meccs után, h TB-nél bármilyen szarul alakuló meccs végén is, de 10-ből 9-szer “majdnem vesztettünk, de végül...” meccs lett belőle. Ez az inch-ek játékában a minden vagy semmi különbség sajnos. Go Pats! :)

Viccelsz? A Gepárd? :DD 1 yardon nincs ellenfele :D

Viccet félretéve, nyilván vele sem lenne ez az offense egy fáklyás menet, ahogy tavaly sem volt az. Viszont az ilyen meccseket mint a tegnapi, vagy a Broncos elleni, vele azért behúztuk. 

 

ebben egyetértünk, de távolabb tekintve jó lenne ez nekünk? esetleg megcsípnénk egy playoffot, ahol ugyanúgy letolt gatyával állnánk és értelmes csapatot ugyanúgy nehezen tudnánk megverni ezzel a skill player set-tel. vagyis amit elérnénk így, az egy one and done, illetve a rosszabb draftpozíció lenne úgy, hogy továbbra sem megoldott a QB-kérdésünk hosszabb távra...

Teljesen egyetértek veled ebben. Ahogy tavaly is egy one and done volt. 

Nekem azért van hiányérzetem, mert a tavalyi évet is beleszámitva még évekig lehetett volna kontender csapatunk ha nincsenek az elmúlt évek elhibázott draftjai és fa mozgásai. Nekem az elmúlt 3 év GM tevékenysége nem tetszett. Ennek eredménye lett végül egy tehetségekben kiüresedett O úgy, hogy még pénz sem maradt. Persze erre van aki azt mondja, hogy nem volt elég a közel 20 év sikerszéria? Nyilván több is volt mint amiről bárki álmodhatott. Viszont így, hogy adott lett volna a legfontosabb láncszem - a top teljesítményre képes és horribilis pénzt nem kérő franchise irányító - akkor azért nekem fájó, hogy idő előtt bele kellett vágni ebbe a rebuild projektbe.

Már ha ez egyáltalán projekt... Inkább tűnik sodródásnak az árral. Az előzmények okozta következmények kaotikus kupaca, mert az építkezéshez kellenének építőkockák. Van most a rosteren olyan arc, aki egyértelműen a jövőt képviseli? Van kb 3-4, de a többiek? És a drafton kivül mostanában még tényleg CN volt a legjobb választás, ha már elengedtük a tudod kit... És attól pedig agyvérzést kapok, hogy a gödör alján a Mester újból padoztatja a védelem egyik fontos láncszemét, mint azon  SB-on a tudod kit... Mert akkor bejött... Ja, nem!

Teljesen egyetértek veletek ,xBGRx el egyáltalán nem! Sajnálom hogy az ezer sebből vérző csapatunk minden erőfeszitését egy pillanat alatt lenullázta ez a ... had ne használjak jelzőket ! A messze tudása alatt játszó és sérülésektől megtizedelt Buffalo ellen tartottuk magunkat de a többit ugyis láttuk! A valóság ismét szembejött és ismét  letörölte a önelégült vigyort a képéröl ! Tom Brady-t a Hazafiak élő legendáját egy lapon emliteni ezzel a bohóccal sértő és elfogadhatatlan! 

Első benyomás másnap reggel? 

Rohadt nagy kár a két hazai vereségért, mert ez a körülményekhez képest teljesen rendben volt. Persze, szétfutnak, bosszantó, de ez nem fog változni mert a d-line-t megeszik reggelire folyamatosan, és utána is teljesen esetleges, mikor lesz megállítva az aktuál rb. Amin jobban lehetne és kellene és tudnánk javítani, az a szerelési hatékonyság.

Olvastam itt, hogy a támadófal okés. Hát, igen, a második félidőben az volt, amikor kezdett fáradni a Bills, de az első félidőben futottunk 44 yardot a 28. futás elleni D ellen. 

Harris kapcsán nem tudok egyetérteni, nem is tudom mikor volt utoljára ilyen dinamikus és jó felépítésű futónk. Pont emiatt nem értem, miért White van bent legtöbbször amikor read optiont szeretnénk játszani. Megbízható célpont de szerintem a leglassabb futó a ligában konkrétan. Ha jó az olvasás is megfogják max két yardon, ezt már az elmúlt két meccsen sem értettem. 

(Basszus Hopi, Meyers tényleg mindent elkap. Tegnap eszembe jutottál párszor)

A labdára meg vigyázni kell!

A szezon számomra továbbra sem elengedős ettől függetlenül. Kell egy kötelező és egy bravúr. Csak pozitívan :)

Szerintem nem a wild cardot nézi, hanem a csoportot. Azért ez a Bills nem akkora király... a következő 2 meccsük például papírforma szerint vereség, és máris nincsenek olyan messze. 10-6-tal simán meglehet a csoport.

Véleményem szerint ez teljesen irreális. 8-1-et kellene a hátralévő meccsekből hozni,benne egy Ravens,Texans,Cards,Charges,Rams,Bills,Dolphins hatosból. Jelenlegi állapotunkban ezt nem látom kivitelezhetőnek.

Senki nem mondta, hogy reális... csak, hogy erre nagyobb az esély, mint wildcard-ra. Ebből a Ravens-Cards a bravúr, a többi egyesével nézve hozható, de már nincs több lehetőség botlásra, ettől valószínűtlen.

Az elmúlt 3 meccs alapján valóban nem kivitelezhető, az első 3 alapján inkább. Vagy legalább a hétvégi második félidő alapján.

A 4-5 alap, hogy kell hozzá. Azért mondtam a bravúrt. Utána ha jönni fog a forma és a papíron "könnyebb" ellenfelek miközben a Bills sorsolása - szintén papíron - lényegesen húzósabb, ez akár még érdekes is lehet. Igen, elsősorban a csoportot néztem most, de a kellő keresztbe verésekkel a WC sem ördögtől való. Ha van kiszámíthatatlan szezon amikor minden faktor lehet, ez az.

De mint mondtam, először 4-5 :)

Elöljáróban: rohadt idegesítő így kikapni...megint .... DE, az elmúlt 20 évben annyi hihetetlen hasonló helyzetben átélt pozitív élményünk volt, hogy valahogyan nem érdekel, nem zavar annyira mint kellene, ebben a nézők nélküli buzzancs szezonban felőlem nyerhet más is.

1. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy Newton-e az akire szüksége van a csapatnak irányítóként. Nem játszik rosszul, nincs vele nagy gond, de .... nem is tudom...

2. Ez a Harris gyerek elképesztően robbanékony. Szerintem jobb mint Sony Michele.

3. Valaki mondja el legyen kedves, hogy mit láttunk ebben a Harry gyerekben, mert ez a Metcalf akit a 3. körben választottak oktávokkal jobb játékos, nem beszélve a Pitthsburg elkapójáról Claypoolról

4. Mi van a két draftolt TE-el. Tudom, hogy Asiasi sérült, de most jöttem rá, hogy semmilyen képem nincs róla. Olyan mintha itt sem lenne. Játszott már meccsen egyáltalán

5. Ismét bebizonyosodott, hogy az edzés csodákra képes.

6. Szerintem nem lesz trade. Nem jön senki és nem megy el senki. Biztosan nagyon dolgozik BB mindenen, de szerintem nem lesz olyan ajánlat ami kedvező vagy megéri. Bár az benne van, hogy az Öregnek elmennek otthonról és Winovichot odaadja a Giantsnak vagy a Jaguarsnak egy 7 körért, mint anno Collinst a Clevelandnak.

7. Nem volt rossz ez a meccs, csak messze volt a nagyon jótól!!! Nem kell már ezt az évet erőltetni, minél többet kell kísérletezni, hogy lássa a stáb hogy jövőre kire lehet számítani.

8.Hétfőn nagyon elverjük a Jets-es fiúkat, de ettől még a rájátszás elúszott.

GO PATS.

 

Asiasi játszott amíg aktív volt, akár 20-25 snap-et is pályán volt, viszont nagyrészt blokkolt.

Sziasztok!

Egy szurkolónak minden időben szurkolni kell a csapatának. De azért lássunk pár dolgot. Cam egy gyenge QB. Elsősorban fejben nagyon lassú. Ő érte nem volt érdemes Stidhamet nem kipróbálni. A jövő évi drafton sem fogunk QB-t tudni húzni elölről, ezért nagy valószínüséggel FA keresgélés lesz. Az se jobb...

Az edzői kar sem jeleskedik mostanában. Onside kick, játék hívások stb.

Olyan döntések, hogy Wino "Butler szindrómában" szenvedjen az most számomra elfogadhatatlan. Oldják meg a fegyelmezését ha kell, de játszon, mert értékes tagja a védelemnek. 

Nyilván ez a keret gyenge, főleg a sok OPT OUT miatt, de lehetne máskép csinálni a dolgokat. Szerintem GM kellene a csapathoz a Bill helyett, de persze ez sem fog megtörténni...

Ez a vereség sokkal jobban fáj sajnos, mint a múltheti... Ott a játék képe, a hozzáállás volt elszomorító, itt meg az eredmény. Az viszont látszik, hogy fizikálisan sokat javult a csapat (mondjuk volt honnan), kevesebb volt az elhibázott szerelés stb. Kis szerencsével ez 5-2 is lehetne, de 4-3 mindenképp. A csapat fejlődik, kérdés, hogy melyik arcát fogjuk látni a következőkben (első v. második félidő), utóbbi esetben bárkinek megnehezíthetjük a dolgát, nyerhetünk, előbbi esetben ez pont fordított előjellel igaz...

Meyers nagyon jól nyomta, akárcsak Harris:)

Hiányzik Captain Comeback :(

Olvastam egy cikket még amikor TB eligazolt, az volt a címe: "Tom Brady was captain comeback. That could be what Patriots miss most" - oszt tényleg...

Hagyjuk már ezt a “kis szerencsével“ magyarázkodást. 
Ennyi erővel kis szerencsével a 49.SB meg a hawksé lett volna. Az 51. meg a falconsé. Ez itt most ami zajlik az a bizonyítvány magyarázása kéremszépen. Megdöbbentő, hogy 7 forduló óta azt olvassa az ember, hogy ez egy “terv” meg, hogy előrelátás van, meg a többi ******* :D. Hogy itt még álmodoznak emberek a PO-ról. Bár tény, hogy egyre kevesebben. 

Tavaly nagyjából mindenki magas lóról ugatott le amikor megpendítettem, hogy 8-0 igaz de *** ez a csapat és az okait pedzegettem/keresgéltem. Pl embertelen bust Harry személyében. Azt kaptam, hogy mit várok én hát itt nem az a módi, hogy első körben azonnal bevethető játékost húznak. Mert ez a szemlélet ugye. Na hát ebből az lett, hogy ide hosszú távra építkezünk aztán tessék. Itt vannak Bill fiai 2-3 éves távlatból. A “majdnem” alakulat. 2-5 de lehetne ez kis szerencsével 5-2. (Ja, kis szerencsével lehetne 7-0is de hát nem az :D) 

Azt már meg sem akarom említeni, hogy vannak akik jönnek az rebuild elmélettel. Ha itt új csapatot akart volna bárki építeni akkor Newton a csapat közelében nem lenne. Akkor Gilmore az McCarty ilrekkel együtt már a szezon előtt el lett volna küldve/cserélve. 
A valóság az az, hogy ez a csapat egy *****. Szét lett barmolva. És egy még mindig liga szinten gyenge csoportban csak azért a 3. helyen áll mert a Jets alulmulhatatlan. 
De azért sok sikert az elméletek gyártásához. :)

 

Edit: Utoljára szerkesztettem, legközelebb töröl / tilt. - Kenny

ez is egy vélemény, ahogy a többieké is. de ha mindenki vesz egy nagy levegőt és csak utána kommentel, az mindnekinek előnyére válik :)

Értjük. És ezzel mit szeretnél mondani? Kraft oszlassa fel a csapatot vagy mi hagyjuk abba a szurkolást és keressünk másik csapatot? Értem, hogy szerinted rossz a csapat és a menedzsment is, és?

Azt szoktam mondani, hogy a jó csapatokat arról is fel lehet ismerni, hogy akkor is nyernek valahogy egy hajszállal, ha épp rossz napot fognak ki (régebben mi vagy mostanában a KC). A fordítottja is igaz...

Kár azért a fumbleért... Meg azért a két hét nem edzésért is... De igy utólag ez már minegy. Őszintén szólva itt már csak egy csoda segíthet, mivel minden meccset meg kellene nyerni hogy esélyünk legyen a rájátszásra. Nem tudom mi lenne a jobb, elengedni ezt az évet és kísérletezni esélyt adni mondjuk Stidhamnek is párszor kezdőként... Vagy erőlködni és bízni a csodában és a rosszabb draftpozícióért küzdeni. A jelenlegi játékkal a rájátszásban semmi keresni valónk... (Ismétlem a jelenlegi játékkal, mert a csapat maga tetszik és látom benne a potenciált)

Tényleg nagyon jó lenne egy csodát látni, de engem a jövő építése valahogy jobban foglalkoztat mint ez a már amúgy is kuka év. 

A Chaten a meccs után beszélgettünk már a draft témáról és hogy irányítót kellene húzni szerintem, elnézve jelenleg hol vagyunk és kik vannak előttünk a draftsorrendben úgy gondolom jók az esélyeink.... 

Szerencsére már csak egy napot kell várni és kiderül merre tovább. 

A sport egyik legnehezebb része a vereség inteligens ember módjára történő viselése. Én nem nevezném a ligát két évtizede meghatározó, 6 SB-t nyerő csapatunkat - melynek gondolom TE is a szurkolója vagy - szarkupacnak. Gondolom, hogy ezt csak a csalódottságod mondatta Veled. Nem lett szétbarmolva, csak van fizetési sapka, covid meg ilyenek....

Ezt a szarkupacot csak a mi hibánkból verte meg a csoportelső, az NFL szakírók szerit TOP 10 csapatnak számító Bills. Továbbra is tartom a véleményemet, hogy ha nincs a covid, ez a csapat egy használható LB-el , egy jó NT-el, egy jó TE-el  és egy jó elkapóval SB esélyes lenne. Ezeket jövőre meg tudjuk szerezni még akkor is ha BB elcseszi a draftot, mert lesz rá pénz.

Ahogy a beharangozó után is írtam, kikaphatunk, csak ne legyen lélektelen, akarat nélküli a csapat, a játék.

Nos, kikaptunk, az elképzelés és az akarat megvolt, így aztán nem vagyok - annyira - csalódott.

A meccs végi labdavesztés ugyan dermesztően hatott, de ott is azért lett nagy a kontraszt, mert megvolt az esélyünk a győzelemre, ment előre a csapat, nem a FG-t és a döntetlent, hanem a TD-t és a győzelmet célozta meg. Számomra ez mindenképpen előrelépés az elmúlt kétheti elképzelés nélküli, lélektelen produkció után.

Igen, Camnek jobban kellett volna vigyáznia a labdára és ezen sajnos végső soron elment a meccs. Mindazonáltal számomra az onside kick bevállalása jelentett elhibázott döntést, bár értettem, hogy ki akartuk használni a lendületünket, de a siker valószínűsége annyira alacsony, hogy inkább kilátástalan helyzetekre való, amikor már nincs mit veszíteni. Most meg volt.

Persze, ha bejön, most mindannyian azt mondanánk, milyen zseniálisan bátor húzás volt JMD-től...

Szóval boldog nem vagyok (még jó, hiszen kikaltunk), de láttam végre esélyt a továbblépésre. Részemről ez egy kalkulált vereség volt, szóval "csak" az előző kettőt kell visszahozni máshol... 

Én sem voltam annyira csalódott, de azért szerencse, hogy a kedvenc vizslás bögre volt nálam és nem más, meg ugye a TV is drága... így mindekettő (éppen csak), de megmaradt...

Az onside kick nekem tetszett... Ha megnézed, hogy mostanába hogy mentek át a védelmen kb mindegy, hogy 70 vagy 50 yard szenvedést kell megnézni.

Illetve szerintem azt nem JMD hívta, nem ő felel az ST-ért. Szerintem minimum Bill engedélyezte.

 

Nekem a múlt hét után kifejezetten tetszett a csapat játéka. Persze még nagyon nem konzisztens, de messze a jó momentumok voltak túlsúlyban, pláne a második félidőben. És megnyertük volna, ha a végén nem látunk egy kifejezetten jó védőmunkát Camen, szerintem az csak csekély mértékben volt az ő hibája, ugyanakkor az akarása nagyon látszott és ez nekem a csapat mostani állapotában fontosabb, mint a győzelem. Persze nagyon jó lett volna győzni több szempontból, de a játék képe már teljesen elviselhető volt. Várom a jövő heti további fejlődésünket és a keddi csere határidő hatását - szerzünk-e valakit, vagy marad a csapat a mostani kerettel. Az idei PO nekem abból a szempontból számít csak, hogy hány meccsünket látjuk - naná, hogy legyen minél több, de nekem nincs elvárásom. :) Csak a játékunk legyen egyre jobb, hogy legyen mire továbbépíteni.

Természetesen a szokásos "in Bill we trust" mellett ez a meccs a draft és edzői döntések probléma kérdéskörét erősítette nekem.

Harris nagyságrenddel jobbnak tűnik Sonynál. A robbanékonyság, irányváltások amikkel komoly yardokat szerzett, talán egyetlen egyszer nem láttam a csodák csodájára első körös futónktól. 

Meyers elkap mindent tényleg, és ha az a két zászló miatt elvett is ott lenne a statisztikájában az ár elég jól nézne ki. Hozzá hasonlítva az első körös Harryt nem görbül mosolyra a szám. És a fő kérdés, hogy miért csak akkor játszatjuk amikor már nincs más akit be lehetne küldeni ? Ugyanez a kérdés most Vinoval. Nekem ez a magyarázat a hülyeség kategória. Ha azt mondjuk hogy BB-t a pályán való teljesítmény érdekli helyesen és nem számít miben parádézik Cam a sajtótájékoztatón akkor ez a magyarázat nem elfogadható hogy miért nem játszik.

Aztán ott van, hogy 12mp-vel a 2. vége előtt 3&1-nél nem vállalunk be még egy passzot, de tényleg kellett az az on-side ? Pláne azt elnézve, hogy minden egyes futásuknál benne volt, hogy 20-30 yardot haladnak belőle ?

A védelmünk egyszerűen fizikailag gyenge, elnyomnak rendszeresen a LoS-on. Úgy robban be a futó, hogy két-három játékost hátratol yardokat mert rosszak a szögek a szereléseknél. Ugyanez hátrébb is előjön, nem érünk oda. Diggs a végén is hozott 30 yardot két elhibázott szerelésből. Remélem ez az edzés kihagyások miatt van csak és idővel rendeződik a dolog, még akkor is ha addigra már vége a szezonunknak reálisan nézve.

Nem csak a te commentedre reagálok, hanem az előzőekre is, akik hasonló vagy még sarkosabb véleményen voltak, szóval ne vedd légyszi magadra. 

Nem tudom pontosan miért padoztatta Winovich-t, de ha jól tudom azért mert nagyképű volt és/vagy lekicsinylően nyilatkozott a csapatól vagy a csapattársairól. Ha tényleg így volt, padoztassa csak. Az, hogy valaki bohócnak öltözik, senkit nem érdekel (vagy legalábbis nem kellene, hogy érdekeljen), ha közben tisztelettel viselkedik a csapatával és az ellenfél csapatával egyaránt, alázatot mutat a játék iránt és nem sérti meg a nyilatkozattétel belső szabályzatát, amit nem ismerünk, csak tudjuk, hogy van. A kettő között hatalmas különbség van. Ha valakit a ruhája  vagy a beszédstílusa alapján ítélsz meg, azt sokan szimplán előítéletességnek hívják. BB attól BB, hogy kivívja magának a tiszteletet és megköveteli a játékosoktól a teljes odaadást a csapatért, függetlenül azok egyéni teljesítményétől. Véleményem szerint pont ennek köszönhető, hogy a Pats képes átlagos játékosokkal is minőségi játékot produkálni, hogy nem hagyja, hogy a sztárok "elnyomják" a többi játékost, netán az edzők fejére nőjenek. Ezzel lehet vitatkozni, de én így gondolom és ennek mentén el tudom fogadni Wino vagy akár Butler padoztatását a döntőben.

Nem tudom mit pörögtök még mindig Harry-n. Mint valami mantra, úgy mondogatjátok, hogy Harry nem vált be, Harry Bust, Harry nem is játszik, bezzeg OBJ meg Matcalf meg ki tudja kicsoda milyen szuper. Mintha ettől változna valami... Igen, Harry Bust. Szerintem BB sem vitatná. Valószínűleg nem tudja feljebb küzdeni magát 3 - 4. számú elkapónál. És? BB átlagosan Draftol talán kicsit jobban is (mert ugye az elmúlt 20 évben a vége felé húzhatott a csapat. Az első körös játékosok szerintem közel fele nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.. most tényleg ezen kell pörögni évekig? Megjegyzem a legtöbb szakértő üdvözölte a Pats-nél Harry-t, én legalábbis nem olvastam a szokásos értetlenkedő cikkeket róla. Megjegyzem egy nagy darab, magas red zone célpontnak lett draftolva (legalábbis annak tartották a szakik), soha nem a sebességéről volt híres. 

CN meg a legjobb választás volt a piacon erre az évre. Ezzel ugyan meg lehet vitatkozni, de akkor mondjatok egy nevet is mellé, hogy ki lenne jobb nála. TB menni akart mert 1, nem voltak célpontjai, 2, tavaly emiatt már elég gyalázatos évet produkált ezért nem érezte jól magát gondolom (meg több pénzt is kapott felteszem). Mit kellett volna tennie BB-nek? Egy kialakult helyzet volt, amiből már nem lehetett jól kijönni... mint ahogy ezt elég sokan megírták még a távozása előtt. Én nagy Brady rajongó vagyok, most is szurkolok neki, de elég könnyen túltettem magam a távozásán, mert elkerülhetetlen volt... legalábbis az adott helyzetben. Megjegyzem erősen kétlem, hogy Brady jobb számokat produkálna a sérült/hiányzó JE-vel, a 0 darab elit elkapóval.és a sérülésektől tizedelt O fallal. Nem csodálom, hogy lelépett, az ő korában.:) Elég jó döntésnek bizonyult eddig.

 

 

 

Ugyan elég siralmasan indultak a tamadások az első félidőben (ligautolsok vagyunk a 0 Td-ven és 50 yard/1.q), de legalább a szedett-vedett védelem tartotta magát. A második félidő, de főleg a 4. negyed egész tetszetős volt O oldalon, nagy kár a fumble-ért, de a játékhívás szerintem rendben volt! Az első félidő végi 3&1-re hívott FG-nál üvölteni tudtam volna! Egyszerűen nem értem hogy tudunk ilyen semmitérő hívásokat produkálni?! Cam állapota bizakodásra ad okot, atalán túl vagyunk a gödör alján kimászunk szép lassan! A szezont engedjük el, kár itt PO álmokat szőni. Majd jövőre! A meccs végén azt éreztem hogy az elmúlt 20 éve összes átka most jön ki! Na ahogy az indiai bölcs mondta: "Elmúlik!" Go PATS!!!

A 3&1-re field goal azért volt mert időkérés nélkül felsínylett Kansas. Én is kiakadtam először aztán úgy voltam vele, hogy megértem. Nem egyszer, nem kétszer "átszaladtak" ezen a falon az első félidőben. Ez volt a tuti 3 pont.

Szerintem két csapat van a pályán! Az egyik örül a meccs végén, a másik szomorkodik.
Eddig többnyire mi örültünk, most kicsit fordult a kocka. És akkor mi van? Összedőlt a világ? Nem, Bill papáék mennek tovább, igyekeznek minél többet kihozni, ami van, hogy mennyire sikerül, közületek bárki is tudja az okát???
Mert annyi okos ember van itt, akik mind jobb csapatot csinálnának, mint Belichik. 
Tudom, sokan most erre megsértődnek, ráadásul én csak szeretem ezt a sportot, és a Pats-et, érteni tizedannyit sem értek hozzá, mint itt bárki! 
De azt látom csak a hozzászólásokban, hogy sokan egymást próbálják tudásban túllicitálni, ki gyenge, ki mit hogyan csinált volna, Cam gyenge, vagy nem gyenge, az O-fal, stb....
Nem azzal van bajom, ha valaki véleményt mond, de próbáljunk már úgy, hogy nem akarunk a csapatot alkotó embereknél többet tudni....
Sajnálom, ha valakit megsértettem!!!

Véleményem szerint senki nem tartja magát okosabbnak BB-nél vagy JMD-nél! Inkább arról van szó, hogy elmondjuk mi mit csináltunk volna az adott szituban MÁSKÉPP! Hogy az jó lett volna-e, persze nem derül ki, de elmondjuk! Mindenki tiszteli Kraft és Belichick urakat azért amit össze raktak az elmúlt évtizedekben, ez nem is képezi vita tárgyát. A mi zero NFL tudásunk csak addig terjed hogy egy-egy mozzanatot elemezzük, az összképhez mi itteni szurkolók még együtt is kevesek vagyunk. De szeretjük a CSAPATOT és szeretnénk ha jobb lenne a jelenleginél.

Köszönöm a válaszod :)
Ez így teljesen rendben is van, nekem, talán nem jól sikerült megfogalmaznom, az nem tetszik, amikor valaki leszólja egyik vagy másik edzőt, hogy miért azt a játékot hívta, vagy miért nem azt csinálta, és ezt olyan stílusban, ami kicsit az adott sportolóra nézve degradáló. 
Az, hogy ki mit csinált volna adott helyzetben, semmi baj nincs, ha elmondja, leírja :)
Bocsánat, ha félreérthető voltam :)

 

A chat-en már elmondtam, a múlt héten el voltam keseredve, tegnap „csak” bosszankodtam, remélem, az állapotom tovább javul. A múlt heti „játékos halmaz” tegnap újra csapat volt, s Nekem egyelőre ez a legfontosabb, csak kitartson. Három meccsen szinte csak egy játékon múlt a végén a győzelmünk. Az ilyen dolgok – mondják – hosszú távon kiegyenlítődnek. Csak azt nem tudom, ez a korábbi sikerek kiegyenlítése vagy a leendő sikerek „előlege”. :)

BB idei kissé fura „hadseregében” új katona, Meyers, kapott „hosszúpuskát, valószínűleg az eddig csapatszinten megoldatlan elszakadási képessége jutalmaként, a feleselő/vitatkozó és az »igenis uram”-ot feledő Wino-tól viszont elvették (5 snap!), Zuber (3 snap!) meg még BB-ék szerint valószínűleg kiskorúnak tekintendő, az inaktív TE titánokról nem is beszélve. Valamelyik parancsnok 14-14-nél, amikor még 18 perc volt hátra a meccsből, és kezdtünk jobban játszani, mint az ellenfél, kiadta a „kétségbeesett csapatok” végső játékhívását az onside kick-et, ami általában 99%-ban sikertelen, hát bejött, mármint a 99%, kaptunk is gyorsan egy TD-t. (Az onside kick az az egyetlen „játékfajta”, amely 1 opciós és mindenki tudja, hogy az következik, a védekező ST-ek egyik kedvenc play-e. Még a KOff-ban is van legalább két opció.) Hát ezeken bosszankodtam, de Meyers és Harris játékának örültem…

A végre egészségesnek tűnő CN játékát kritizálók képtelenek elfeledni azt, hogy Ő sohasem volt és sohasem lesz egy „passzkirály”, az Ő agyában még a passzjátékok hívásánál is ott van és mindig ott lesz a „saját futás” opció. És az utóbbit pedig egészségesen sokszor jól oldja meg. Az irányítók közül a 3. a futott yard-ok alapján, és 2. a szerzett TD-k szerint, csak az arizonai apró emberke előzi meg 1-el, noha Neki van egy Fitzgerald-ja és Hopkins-a. Nem mindegy hogyan lesz a TD? Nem lassan olvas, hanem kevés passzopciót néz meg és ha azok nem mennek, a saját futáson töri a fejét. Ő ilyen, csak az Ofalnak kellene ezt jobban megértenie/megéreznie, igaz, nem ehhez szoktak...

Szerintem szenzációs ötlet volt az onside kick, csak ugye nem jött be, pedig az a 99% sikertelenség akkor jellemző, amikor az ellenfél számít rá. Ebben az volt a jó, hogy itt nem kellett volna, de kiszimatolták.

Ha esetleg emlékszel erre:

https://en.wikipedia.org/wiki/Super_Bowl_XLIV

The Colts were set to receive the ball to start the second half, but were caught by surprise when the Saints executed an onside kick. This was the first onside kick attempted before the fourth quarter in Super Bowl history, a play the Saints referred to as "Ambush. Thomas Morstead kicked the ball to his left, and after traveling almost 15 yards, the ball bounced off the face-mask of the Colts' Hank Baskett, who failed to make a clean recovery.

 

Hát nem győztél meg! Mit kellett itt kiszimatolni? Már a rúgó felállásából azonnal kiderül milyen rúgás következik!

A SB példád pedig nem egy megcsinált onside kick, hanem egy szerencsés. Arra blazírozni, hogy a rúgó majd fejbetalál egy védőt (1) és a lepattanót megszerzik (2), dupla szerencsefaktort igényel és nem képességet.

Én azért nem lepődnék meg, ha a hátralevő 9 meccsből 7-8 győzelem lenne :)
A Ravens, és a Delfinek szerintem kétesélyes meccsek lesznek, a többiben úgy érzem, van esély, ha a javuló formát hozzák a fiúk, és a szerencse kicsit megfordul...
Persze, nem tudom, ez érne-e rájátszást, de hátha... 
A Ravensen kívül szerintem most egyik csapat se jobb a Pats-nél, akik még hátravannak, úgy gondolom, sokat fog eldönteni a szerencse, és a sérülések, na meg a Covid...

Csak azért könyörgök, hogy így ne veszítsünk. Már elhiszem, hogy akár jók is lehetünk és a küszöbön vágja rá az orrunkra az ajtót a néger. 

Fura, hogy még számolgatjátok a PO-t, pedig erre semmi esély. Már most megvan annyi vereség, ami ezt reálissá tenné. Ilyen hektikus játékkal már a pozitív szezon is csoda.

A csoport megnyerésével negatív mérleggel is lehet PO-ba jutni. 9-7 el meg számos példát lehet mondani az elmúlt évekből. A Cowboys eddig a fordulóig vezette a csapatát pontoson ugyanilyen mérleggel (lehet most is, nem tudom). 

Melyik "néger" csukta ránk az ajtót? CM vagy a védő? Vagy mindegy is?

Az a baj, hogy hozzászoktatott minket a csapat (no meg Brady) az elmúlt években ahhoz, hogy az utolsó szó a miénk amivel általában a dupla vé is meg lett.

Ez most még frusztrált mindenkit, hogy ez most nincs így.

Engem is.