A 2019-ben draftolt elkapók eddigi teljesítménye számokban

Kép
2019draftlogo

Számtalanszor elhangzott már mindenféle értékelés (pozitív/negatív/semleges) a csapat első első körös elkapójával kapcsolatban. Miért ő, miért nem más, szomszéd elkapója mindig zöldebb  jobb. 

Ezért most csináltam egy táblázatot, elég sok adatot feltüntettem benne, nem szeretnék következtetést levonni, hiszen mindenki mást lát(hat) bele a számok mögé. Ez (a szándékom szerint) nem egy vitaindító cikk, úgy gondolom, hogy a számok makacs dolgok, még ha mindent nem is mutatnak meg (hiszen pl. nem derül ki, hogy az adott játékos 1/2/3/4. szám WR-e, és még sorolhatnám).

A magasságot és a súlyt azért tüntettem fel, hogy abból talán sejthető, hogy az adott WR milyen szerepkörben használatos. Így, bár almát a körtével (6'4" vs. 5'10"), de a számokat össze lehet hasonlítani, még ha ebből végkövetkeztetést nem is lehet levonni. 

 

A 100. pick után csak azokat a WR-eket írtam be, akikről már hallottam egyáltalán.

Kör ∑pick Csapat Név Magasság Súly ∑Meccs  Target Elkapás Elkapás % ∑yard Yard/elk Yard/g ∑TD
1 25 Ravens Marquise Brown 5'9" 180 21 115 73 63,48 963 13,2 45,9 9
1 32 Patriots N'Keal Harry 6'4" 225 13 56 31 55,36 277 8,9 21,3 3
2 36 49ers Deebo Samuel 6'0" 215 19 103 73 70,87 987 13,5 51,9 4+3
2 51 Titans A.J. Brown 6'1" 226 21 123 79 64,23 1407 17,8 67,0 13+1
2 56 Chiefs Mecole Hardman 5'10" 187 24 70 48 68,57 885 18,4 36,9 9
2 57 Eagles J.J. Arcega-Whiteside 6'2" 225 23 27 12 44,44 214 17,8 9,3 1
2 59 Colts Parris Campbell 6'0" 208 9 33 24 72,73 198 8,3 22,0 1
2 61 Cardinals Andy Isabella 5'9" 188 22 30 20 66,67 343 17,2 15,6 3
2 64 Seahawks DK Metcalf 6'4" 224 23 159 94 59,12 1580 16,8 68,7 14
3 66 Steelers Diontae Johnson 5'10" 183 22 136 84 61,76 913 10,9 41,5 8
3 67 49ers Jalen Hurd IR                  
3 76 Redskins Terry McLaurin 6'0" 210 21 162 101 62,35 1496 14,8 71,2 9
3 93 Ravens Miles Boykin 6'4" 220 23 44 26 59,09 340 13,1 14,8 4
. .                        
.. ..                        
5 149 Raiders Hunter Renfrow 5'10" 185 20 105 74 70,48 914 12,4 45,7 6
5 171 Giants Darius Slayton 6'2" 194 21 131 75 57,25 1169 15,6 55,7 11
6 208 Bucs Scotty Miller 5'9" 174 17 58 35 60,34 565 16,1 33,2 3

 

(A ∑TD nél ahol + van, az az elkapott és a futott TD-ket jelzi).

Hozzászólás

Azért ez a táblázat elég egyértelmű ! Harry köröktől függetlenül a leggyengébbek között van.

Szerintem az edzők felelőssége, hogy ilyen gyenge statokat produkál. Nem megfelelően használjuk. Nem hiszem, hogy elfelejtett volna labdát elkapni.

Válasz Alexander üzenetére

Én nem látom mit lehetne tenni amitől jobb lesz. Róla már a draftolásakor lehetett tudni, hogy nem igazán erőssége az elszakadás. Ő abban jó hogy testtel jól zárja ki a védőt, jól fedezi a labda útját. Ezzel csak az a gond, hogy az NFL-ben erősebbek, agresszívebbek a védők, így ez az erőssége kevésbé tűnik ki. Szerintem ő egy totálisan rossz választás volt, de volt már ilyen és lesz is még.

Srácok! Mindig mindenki ekézi Harryt. Nekem sem tetszik amit látunk (nem látunk...) tőle. Sajnos tavaly Brady Harry sérülése miatt nem tudta használni. Idén pedig amikor megmutathatná mit tud, már CN dobál neki. Ez sajnos az ő szempontjából szívás. Neki egy Wilson, Rodgers, Brees, Mahomes, (TB) típusú irányító kellene, aki ütemre és pontosan oda tudja dobni neki a külső vállára, feje főlé magasra nyúlva, stb. a labdákat, ahova a védő nem ér el, mert Harry méretei ezt kizárják. (Lásd az idei első és eddig egyetlen TD-jét Stidhamtől.) Tegyük a szívünkre a kezünket és láthatjuk hogy CN nem ilyen típusú irányító. JE alapban sérülten kezdhette a szezont (jobb WR opció híján), ami működhetett is volna, de ő is az a játékos, akihez ha odadobod, behúzza (sokszor ő még azokat is, amit a fű alá dobnak) . Na idén a legtöbb felé dobott passz nem ilyen volt. “Pattant is le” róla nem egy INT sajnos idén. Szóval én úgy gondolom, hogy egy precíz (ezt a szót senki ne értse félre) és labdától gyorsan szabaduló QB mellett tudna Harry igazán érvényesülni. Azt legalább is idén már láttuk tőle, hogy tud és akar is küzdeni amikor kell. Go Pats! :)

Harry legnagyobb baja,hogy nincs meg a sebessége... Nem tud elszakadni, egyszerűen nem tudja tisztára játszani magát, és ezen nagyon nehéz javítani.

Ez pontosan így van. Ezt azonban a draftolása előtt is pontosan tudták róla. Én az elejétől fogva nem várok tőle semmi ilyet, mert nem ebben erős. Amiben viszont és ahogyan erős lehetne, na pont azt ecseteltem a hozzászólásomban.

Golladay se gyors, elszakadni is képtelen és még kisebb is, mint Harry, de mégis elég jól elvan a ligában. Harryt is hozzá hasonlóan kéne használni, csak ehhez az kéne, hogy legyen összhang az irányítóval. Nálunk ez hiányzik leginkább, lásd a Broncos elleni utolsó play, ahol Harry befelé indult, Newton meg a pálya széle felé dobta a labdát.

Válasz cspeti98 üzenetére

Biztos vagyok benne,hogy egy jobb irányítóval (sokkal jobb a passzolásban) és kevesebbel pechel (sérülések...) Harryből egy korrekt kezdő lehet a csapatban... A jelenlegi számoknál sokkal több van benne. Csak ne legyenek irreális elvárások felé... Mert jelenleg úgy néz ki,hogy a plafonja nem túl magas. De persze lehet hogy rámcáfol majd.

Akkor ideje elengedni(én már megtettem)ezt a témát mert ilyen irányítónk egy jó darabig nem lesz.Egyébként se lehet elvárás hogy mindig szoros emberfogásba dobálja be valaki a labdákat,mert azt senki se szereti.Ez a srác úgy Bust ahogy van,még elcirkál itt 2 szezont aztán mehet valamerre.Húzott BB egy váratlant nem jött be.Lapozzunk :)

Akkor Meyersnek hogy sikerül mégis gyakorlatilag az első full timeos meccsen olyat hoznia ugyanezzel a világtalan Newtonnal,mint Harrynek másfél szezon alatt egyszer sem . És a listában nem mindenkinek dobál Brees vagy Brady és mégis Harry szinte a leggyengébb. Ahogy a szerző írta,a számok azért makacs dolgok. Ráadásul nekem Harry tartóssága is nagyon kérdés,nem nagyon tud egészséges maradni.

Egyrészről igazad van, másrészről alma és körte összehasonlítása amit írsz. A számokkal valóban nem lehet vitatkozni. Meyers nagyon jó, gyakorlatilag a tavalyi előszezon óta az egyik kedvenc WR-em a csapatban. Csakhogy ő slot WR, mint Edelman, míg Harry a széleken és a célterületen bevethető célpont. A célterületre eddig túl sokat nem passzoltunk, oda inkább befutunk mostanában. Ahogy írtam az idei leglátványosabb passzolt TD-nk pont Harry nevéhez fűződik ugyebár Stidham passzából. Véleményem szerint ezek a játékok még pontosabb kivitelezést (időzítés és irányzék) kívánnak, mint a Meyersnek dobott passzok (pl. többet van a labda a levegőben vagy oldalvonalnál külső vállhoz dobott passzok, stb.). Hozzáteszem ehhez az is kell, hogy a WR pontosan megfussa a felrajzolt útvonalát. CN-nél én meccsek óta azt látom, hogy előre a pálya közepe felé relatíve pontos (max. kicsit alacsonyak a passzai), oldalvonalak felé viszont nagyon pontatlan (nem screen passzokra gondolok). Ráadásul folyamatosan alul is dob, túldobni csak talán 2-3-szor láttam eddig a szezonban. Ez természetesen előszezon és a COVID miatt kimaradt edzések hiányában abszolút lehet az összeszokottság hiánya. Remélem így van, de én valamiért úgy érzem, hogy valami nincs rendben CN dobásaival, legalább is jelenleg. Go Pats! :)

Nem nehéz hanem lehetetlen. Ha egy hozzá csak hasonló fizikumú cb fogja már használhatatlan. Lehet TE é kellene képezni, de ahhoz hogy blokkoljon kicsi.

Azért nincs túl sok hozzá hasonló fizikumú és egyben jó CB a ligában. Sztem még az AFC-ben sincs sok. Márpedig ha a 2 közül csak az egyikkel rendelkezik a ráállított védő, szerintem Harry jönne ki győztesen. Persze amíg ezt nem látjuk megfelelő módon élesben, addig ez mind csak találgatás mindegyikünk részéről.