Az elmúlt 3 draft értékelése - NBCSports cikke alapján

Kép
draftglobál

Sokakat foglalkoztat a "rebuild" mikéntje, egyáltalán miért is van rá szükség, hogyan is kellene lezajlania. Elengedni a szezont a jobb draftpozíció reményében? Vagy nem érdemes rizikózni, mert amúgy sem megy a csapatnak a draftolás? 

Ennek járt utána az nbcsports oldal, és megpróbálták megítélni, hogy melyik játékos milyen hatással volt (van) a csapatra, mekkora szerepet is játszik a csapat sikereiben (sikertelenségeiben?). Ehhez még hozzá vesz az oldal pár fontosabb nevet, akiket a Patriots aktuális választása után draftoltak más csapatok, akikből azóta nagy/nagyobb jelentőségű játékos lett. 

Belichick az elmúlt hetekben rivaldafénybe került, amikor először a fizetési sapkát okolta a csapatban szereplő játékosok, és cseréik minőségének alacsonyabb volta miatt, majd azt nyilatkozta, hogy az elmúlt években kiköltekezett a csapat, és így nyert 3 Super Bowl-t. 

Bármennyire is igazak lehetnek is ezek az állítások, a cikk írója szerint ezen egyáltalán nem segített az, hogy milyen játékosokat draftolt a csapat az elmúlt 3 évben.

Lássuk:

2018 NFL Draft:

1. Isaiah Wynn, OL (Round 1, 23rd overall)

Wynn alapköve a csapatnak - már amikor a pályán tud lenni. Sajnos azonban ez nem túl gyakori. Kihagyta a teljes 2018-as szezont Achilles szakadás miatt, majd kihagyott meccseket 2019-ben is lábujj sérülés miatt. Ez a választás nem volt rossz, de a 23 éves játékos még nem hozta azt, amit a 23. választásért elvárni lehetne.

Ítélet: (Itt azt fogom leírni, hogy Komoly/Némi/Minimális/Semennyi ráhatással volt-e a játékos a csapatra): Némi ráhatás  

Fontosabb játékosok a draft pick után: WR Calvin Ridley, WR D.J. Moore, TE Hayden Hurst, QB Lamar Jackson

2. Sony Michel, RB (Round 1, 31st overall)

Michel néha megvillantotta, miért is lett ő az első körben kiválasztva, főleg a 2018-as rájátszásban, de összességében nagy csalódás a játéka. Jobb eredménye volt az újonc évében, mint a második évben (931 yard, 6 TD 13 meccsen vs. 912 yard, 7 TD 16 meccsen). Idén mindössze 3 mérkőzésen játszott sérülés miatt.

Ítélet: Némi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: RB Nick Chubb, LB Darius Leonard, WR Courtland Sutton

3. Duke Dawson, CB (Round 2, 56th overall)

Dawson a 2018-as szezon előtt IR-re került, és egyetlen mérkőzésen sem szerepelt a Patriots színeiben. A 2019-es szezon előtt a Broncos-ba cserélte a csapat.

Ítélet: Semennyi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: WR D.J. Chark, WR Michael Gallup, TE Mark Andrews

4. Ja'Whaun Bentley, LB (Round 5, 143rd overall)

Bentley elvétve kapott szerepet az első két évében, de Hightower Opt outja miatt idén nagyobb feladatot és terhelést kap. Bár nem csinált semmi látványosat idén, de a segítségével stabilabbá vált a LB sor.

Ítélet: Némi ráhatás

Fontosabb játékosok a draft pick után: RB Jordan Wilkins, WR Marquez Valdes-Scantling

5. Christian Sam, LB (Round 6, 178th overall)

Sam IR-en kötött ki a 2018-as szezon előtt, majd a következő év előtt elküldte a csapat. 

Ítélet: Semennyi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: DE Jacob Martin, WR Russell Gage, RB Boston Scott

6. Braxton Berrios, WR (Round 6, 210th overall)

Berrios IR-en kötött ki a 2018-as szezon előtt, majd a következő év előtt elküldte a csapat. Egyetlen mérkőzésen sem szerepelt a Patriots színeiben.

Ítélet: Semennyi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: G Bradley Bozeman

7. Danny Etling, QB (Round 7, 219th overall)

Etling egyetlen valamirevaló megmozdulása a 86 yardos TD futása volt a 2018-as előszezonban, ami a leghosszabb a Patriots előszezon mérkőzései között. Egyetlen mérkőzésen sem szerepelt a Patriots színeiben.

Ítélet: Semennyi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: Nem volt.

8. Keion Crossen, CB (Round 7, 243rd overall)

Crossen 11 mérkőzésen lépett pályára 2018-ban, majd 2019-ben egy 2021-es hatodik körös választásért Houstonba cserélték. 

Ítélet: Minimális ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: Nem volt.

9. Ryan Izzo, TE (Round 7, 250th overall)

Izzo semmi érdemit nem tett azért, hogy segítse a Patriots TE állományát miután Gronkowski távozott, de legalább nyújtott mélységet a poszton. Körülbelül ez a legtöbb ami elmondható róla, de ezzel igazolta is, hogy hetedik körben lett kiválasztva, ennyit megért. 

Ítélet: Némi ráhatás

Fontosabb játékosok a draft pick után: RB Justin Jackson

 

2019 NFL Draft:

1. N'Keal Harry, WR (Round 1, 32nd overall)

Elég döcögősen indult Harry NFL karrierje. IR-en indította a szezont, és a visszatérte után sem tudott egy hullámhosszra kerülni Tom Bradyvel. Az idei évben sem sikerült jobban neki egyelőre, nem tud megbízható célpont lenni. Kétség kívül sokat kell javulnia az útvonal futások terén, és amíg ezen nem javul, addig ne csodálkozzunk, hogy a később a drafton kiválasztott WR-ekhez lesz hasonlítva, de nem pozitív előjellel. 

Ítélet: Minimális ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: WR Deebo Samuel, QB Drew Lock

2. Joejuan Williams, CB (Round 2, 45th overall)

Williamsnek még bizonyítani kell, hogy miért ő volt a drafton kiválasztott 6. CB. A 16 mérkőzése alatt 2 leütött passza és 9 közös szerelése van (7 egyéni).

Ítélet: Minimális ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: WR A.J. Brown, RB Miles Sanders, WR Mecole Hardman, WR D.K. Metcalf, WR Diontae Johnson, RB Darrell Henderson, WR Terry McLaurin

3. Chase Winovich, DE (Round 3, 77th overall)

Winovich snap száma mostanában fogyóban van, de nincs miért aggódni. Újonc évében 5,5 sackket és 26 közös szerelést szerzett (17 egyéni), de idén egyik alapemberré küzdötte fel magát. Eddig 2,5 sack írható be a neve mellé.

Ítélet: Komoly ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: Nem volt.

4. Damien Harris, RB (Round 3, 87th overall)

Újonc évében nem sok mindent láthattunk tőle, de idén nagyon biztató dolgokat mutat. Múlt héten a Bills ellen 16 kísérletből 102 yardig és élete első TD-jéig jutott. Joggal lehetünk optimisták vele kapcsolatban.

Ítélet: Némi ráhatás

Fontosabb játékosok a draft pick után: Nem volt.

5. Yodny Cajuste, OL (Round 3, 101st overall)

Cajuste még nem tudott bizonyítani sérülés miatt.

Ítélet: Semennyi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: B Alexander Mattison, DE Maxx Crosby

6. Hjalte Froholdt, OL (Round 4, 118th overall)

Froholdt az egész 2019-es szezont kihagyta vállsérülés miatt, és idén sem sok vizet zavart eddig.

Ítélet: Minimális ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: RB Benny Snell, RB Tony Pollard

7. Jarrett Stidham, QB (Round 4, 133rd overall)

Stidham szerepe gyorsan megváltozott a Brady utódjáról egy gyenge utánpótláséra. Ötször lépett pályára, ami alatt 1 TD-t és 4 INT-et ért el, amihez 48,1%-os pontosság társul.

Ítélet: Semennyi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: WR Hunter Renfrow

8. Byron Cowart, DT (Round 5, 159th overall)

Újonc évében 5 mérkőzésen szerepelt, míg idén 15 közös szerelést tudott bemutatni (7 egyéni) hat mérkőzés alatt.

Ítélet: Minimális ráhatás

Fontosabb játékosok a draft pick után: Nem volt.

9. Jake Bailey, P (Round 5, 163rd overall)

Lehet egy kicsit furának tűnhet "komoly ráhatást" írni egy punter nevéhez, de ha valaki, akkor Bailey megérte az 5. kört. Nagyon jól pótolja az ex-punter Ryan Allen-t. A 2019-es szezonban kétszer is az AFC special team játékosa lett. 

Ítélet: Komoly ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: WR Darius Slayton, LB Cole Holcomb, QB Gardner Minshew, WR Travis Fulgham, WR Scotty Miller, RB Myles Gaskin

10. Ken Webster, CB (Round 7, 252nd overall)

Webstert a csapat még a szezon előtt lapátra tette. 

Ítélet: Semennyi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: Nem volt.

 

2020 NFL Draft:

1. Kyle Dugger, S (Round 2, 37th overall)

Szögezzük le az elején: az idén draftolt játékosok bírálása még folyamatban van. Így minden egyes "Ítélet"-et kérjük helyén kezelni, hiszen ezek könnyen változhatnak még bármelyik irányban.

Dugger jó választásnak tűnik, főleg ha pályára tud lépni. Sajnos az utolsó két mérkőzésen bokasérülés miatt nem játszott, de amikor egészséges, akkor mutat életjeleket.

Ítélet: Némi ráhatás

Fontosabb játékosok a draft pick után: RB Jonathan Taylor, WR Laviska Shenault Jr., WR Chase Claypool, Antoine Winfield Jr., RB J.K. Dobbins

2. Josh Uche, LB (Round 2, 60th overall)

Még egy nagy potenciállal rendelkező játékos, akit sérülések hátráltatnak. Most héten mutatkozott be a Bills ellen, de többet kell belőle látni hogy megítélhessük.

Ítélet: Minimális ráhatás

Fontosabb játékosok a draft pick után: S Jeremy Chinn, RB Antonio Gibson, RB Zack Moss

3. Devin Asiasi, TE (Round 3, 91st overall)

Asiasi IR-re került 5 lejátszott mérkőzés után, ami alatt 0 elkapást produkált. 

Ítélet: Minimális ráhatás

Fontosabb játékosok a draft pick után: WR Devin Duvernay

4. Dalton Keene, TE (Round 3, 101st overall)

Eddig mindössze egy mérkőzésen játszott. Talán Asiasi IR-r e kerülése miatt többet látunk majd belőle.

Ítélet: Semennyi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: RB Joshua Kelley, TE Harrison Bryant

5. Justin Rohrwasser, K (Round 5, 159th overall)

Rohrwasser-t megfosztotta a kezdő poszttól a veterán Nick Folk. Már a pick bejelentése után is sok kritika érte a ház elejét, és a kritikák jogosnak is tűnnek, hiszen sok tehetségesebb punter választható lett volna még akkor. 

Ítélet: Semennyi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: WR Tyler Johnson, QB Jake Fromm

6. Michael Onwenu, OL (Round 6, 182nd overall)

Onwenu jelenti a fényt az éjszakában a Patriots idei draftja tekintetében. Extrém módon sokoldalú játékos, és ő a legmagasabban értékelt újonc idén a PFF szerint. Ez egy igazi steal Belichiktől és a stábtól.

Ítélet: Komoly ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: Nem volt. 

7. Justin Herron, OL (Round 6, 195th overall)

Amikor a O-line-al gond volt idén, akkor Herron be tudott ugrani. Sajnos nemrég IR-re került.

Ítélet: Némi ráhatás

Fontosabb játékosok a draft pick után: Nem volt.

8. Cassh Maluia, LB (Round 6, 204th overall)

Maluila 6 mérkőzésen is a Special Teamben vette ki a részét a feladatokból. 

Ítélet: Minimális ráhatás

Fontosabb játékosok a draft pick után: Nem volt.

9. Dustin Woodard, OL (Round 7, 230th overall)

Nem léptett még pályára idén.

Ítélet: Semennyi ráhatás 

Fontosabb játékosok a draft pick után: Nem volt.

 

Kíváncsi vagyok a véleményetekre, mennyire értetek egyet az NBCSports draft-értékelőjével.

Forrás: NBCSports

Hozzászólás

Magyarul a konklúzió az, amit eddig is tudtunk, az Öreg nem tud draftolni. És most ne jöjjön nekem senki, hogy persze Gronk, meg Brady. Vak tyúk is talál szemet effektus.

Igazad van, a Super Bowl győztes kereteket is az FA-piacról rakta össze, oh wait... Az tény hogy az utóbbi időben a draft eleje nem igazán sikerült - bár szerintem Wynn nagyon jó, Michel nagy kérdőjel a sérülékenysége miatt, Harryvel én még várnék, attól függetlenül ez nyilvánvalóan nem elsőkörös szint, az idei pickekről pedig felesleges beszélni, nálunk az újoncok sosem kapnak szinte nagy szerepet, lásd pl. White is kiülte az első szezonját, aztán az offense egyik legfontosabb láncszeme lett:)

Ezredjére futjuk le ezeket a köröket, de egy GM sem tud draftolni, mert a draft nem tudomány (legalábbis maga a játékoskiválasztás). Az első körös játékosok esetében is nagyjából 50%-os succes rate-ről beszélünk. Persze, vannak olyan időszakok, amikor valaki nagyon belenyúl a tutiba, meg vannak olyanok is, amikor sorra jönnek a bustok (nem csak itt, mindenhol). Érdemes visszanézni csapatokra lebontva a draftokat mondjuk 10 évre visszamenőleg a pro football reference-en.

Nálam ez a Cikk megint csak annyit mond amit eddig is tudtam: BB minden drafton talál 1-2 maximum 3 kezdő játékost +1 udfa mindíg csurran cseppen. Ez megy mióta követem a csapatot. Ismétlem 1 vagy 2 kezdő minden évben...  Aki nem hiszi járjon utána én visszamenőleg megnéztem az elmúlt 15 draftunkat és ez korábban sem volt másképp mint az elmúlt 3 drafton. Csak most mindenki bele akar látni valamit, és hirtelen meg akarja magyarázni hogy BB ehhez nem ért.

Persze lehet,hogy egy egy draft félre megy...azt is leht mondani,hogy BB nem a legjobb WR vagy S húzásokban... De az hogy nem tud draftolni az erős túlzás.

A híres 2000-es draftból is egyedül a hatodik körös kiscsávó tudott többé kevésbé valami maradandót alkotni. Meg egy másiknak volt talán két-három értékelhető szezonja. :)

Gondolom minden csapatnál ilyen felemás lehet a mérleg!?

Croaker, ez komoly munka volt, köszönjük! Ebből a felsorolásból nekem az látszik, hogy maga a DRAFT egy lutri, eleve egy csomóan egyből megsérülnek és mennek a lecsóba, és a játékosok vélt DRAFT sorrendje sem tükrözi a játékos valódi értékét AZ ADOTT CSAPATNÁL.  Mert nem tudjuk, hogy Harry egy másik rendszerben mennyire lenne alkalmazható. Én azt érzem, hogy elsősorban a játékos intelligenciája/tanulási-alkalmazkodási képessége határozza meg, hogy egy rendszerben hogyan tud jót alkotni, ez pedig DRAFT felmérőkön semennyit se látszik, még az egyetemi évek se mutatják meg valójában. Hiába ugorja át helyből Bostont vagy nyomja ki százszor a két tonnát, ha fejben lassú. Vagyis a DRAFT-on szinte zsákbamacskát veszünk és megpróbálunk belőle aranyat elővarázsolni. Nem véletlen, hogy az öreg krampusz inkább már az NFL-ben valamit mutatott játékosokat keres, mert ott talán nagyobb az esély a megfelelésre.

Talán szerencsésebb lenne a kiválasztás után az azonos poszton később kiválasztott, de jobb játékosokat megnézni. Tudom, hogy most főleg a WR áll a középpontban, mert azokból nem sikerült minőségi sort produkálni. A legtöbb csapat posztra draftol, és ha arra nincs jó játékos, akkor jön a legjobb elérhető (BPA).

Mondjuk a posztra draftolás a lehető legrosszabb, amit csinálni lehet. Az ordas nagy reachek általában abból születnek. Persze egy telített és hosszú évekre megoldott posztra és szerepkörre draftolt BPA sem feltétlen jó irány. Szóval a megoldás valahol a kettő között van.

A mostanában ekézett Harry-vel mindig párhuzamban hozott DK Metcalf-ot 64-ként választották ki. Előtte 63-szor a GM-ek (mind a 32!) + a főállásban ezzel foglalkozó scout-ok + a teljes coach team végignézték az elérhető emberek listáját, és 63-szor nem őt választották ki. Ráadásul az előző körökben 8 esetben másik WR mellett döntöttek (jó tudom, WR és WR pozíció között is van különbség), és nem mellesleg a SEA is azért előtte kétszer is mást jobban preferált.

Azt is megjegyezném, hogy ha lemodelleznénk mindenféle variációját 32 (csapat) x 7 pick-nek, szerintem akkor is 90-95%-ban ugyanazok az emberek lennének kiválasztva, csak ezeknek az embereknek a bust részhalmaza éppen egy másik csapatban lenne bust. Az első 3 körben kiválasztottak meg szerintem amúgy is 99%-ban elkelnének a 7 kör alatt. 

Metcalf esetében a rout-ok megfutása volt a red flag amiért nem választották ki előbb, és draft előtt még így is első körbe várta sok szaki. Nem tudom most hogyan áll ilyen téren, de lehet Harry is hozná a jobb számokat ha Wilson dobálna neki. Azért nem árt ezt is figyelembe venni. Egyébként nem minden play-t láttam az éjszakai meccsből, de Adams úgy kapott el három hosszút is Rogers-től, hogy egy centit nem szakadt el a védőtől, csak neki oda merte dobni a QB. Stidham is amikor beállt odadobta Harry-nek a sarokba, lett is belőle szép TD. Talán többször kellene ilyen labdákat dobni rá, és nem tűnne annyira rossz játékosnak Ő sem.

Szándékom szerint nem Harry-t akartam én is fikázni, hanem csak az ő és Metcalf példáján keresztül szerettem volna árnyalni, hogy számomra milyen szerencsejáték műfajnak tűnik a draft. Természetesen a "beválás" vizsgálatakor hozzá vehetnénk azt az általad említett kockázati faktort is, hogy az adott játékos mennyire kompatibilis a többi játékostársával, vagy magával a csapat filozófiával.

Nem is éreztem úgy, hogy fikáztad volna, inkább csak azért írtam amit, mert Metcalf-ot a tehetsége alapján eleve Harry elé tették, csak az volt a kérdés mennyire tanulékony. Úgy tűnik eléggé, és ez egy jó QB-val kombinálva ütős eredményt ad. Harry esetében meg nincs aki odadobná neki az 50-50, vagy szélre a külső vállas labdákat amiben nagyon jó volt az egyetemen. Szerintem nincs sok értelme hasonlítgatni Őket emiatt.

Szerintem ez a Harry kontra Metcalf draft ügy és az „utóélete” többnyire nem helyén kezelt. A véleményem, többnyire tényekkel:

  • A két játékos testi- és draft paraméterei szinte teljesen! azonosak. Metcalf kicsit gyorsabb (0,2 sel), Harry 3 con drill-je viszont sokkal jobb 0,33 s. Úgy tudom, az utóbbit BB jobban preferálja.

  • Metcalf csekély route futási repertoárját mindenki ismerte. Szerintem ez azóta sem változott, fly(go) a szélen, aztán a play meghosszabításában mester, kukába célbadobó világbajnok varázsol, ha kell akár 50 yardra, amiből már általában nem bonyolult a TD sem. (Croaker 19-ben draftolt WR-ek eredményességét bemutató cikkében Nekem elsőre az tűnt fel, hogy az első 13 (1.-3. kör) WR közül Harry és Metcalf target/rec %-a a legrosszabbak között van és közel egyforma! Ebben tehát nem igazán különböznek ma sem.)

  • Harry-t TB-hez „igazítva” draftoltuk és tudjuk Ő nem igazán kedvelte a „gyenge” útvonal futókat, ráadásul kicsit Gronk RZ-os szerepét is szerettük volna pótolni. Sajnos keveset játszottak együtt és főleg akkor, amikor az Ofal az összeomlásával küszködött. A pocket QB fal nélkül nem tud játékot hosszabbítani, így kevés lehetőség nyílt a hosszú passzokra is.

  • Metcalf képességeinek megfelelő helyre került, ráadásul nem tőle vártak minden megoldást, hiszen ott volt/van pl. Lockett is. A másfél szezonban u.az a QB passzolt Neki és a sérülések is elkerülték. Harry első szezonját sérülten kezdte és az eddigi 13 mérkőzésén 4 különböző irányítója volt és ráadásul „megváltóként” szerettük volna látni.

 

Megjegyzés: Metcalf csapatjátékos kvalitása nagyot nőtt a szememben, amikor a Seehawks Watson-ja lett.

Szóval mostmár ha jól olvasom akkor nem is lehet jól draftolni. Tehát a draft mint intézmény az “lutri”. Ezért fizetnek egy dollárban milliárdos “üzletben” (NFL) a csapatok kvázi vagyonokat megfigyelőknek és építenek ki rendszereket, szempontokat a jövő sztárjainak megtalálására. 
Minden világos :’D. De azért én vagyok az aki “nem mond semmit”. Igaz csépé :D

Akkor inkább nem akarok semmit mondani, legyen igazad de ezzel az is jár hogy nem mondok ordas faszságokat!!!   :D:D:D:D

De legalább örömmel látom, hogy BB “mester” is magyarázkodik. Hol van az az arrogancia? Pedig azt kellene mondania on to..... :D

kurva jó :D

Évek óta ezen a véleményen vagyok, többször leírtam itt is, csak gyakorolni kéne az értő olvasást. Ha az 50% körüli első körös találati arány neked azt mutatja, hogy a csapatok tudják, mit csinálnak, egészségedre!

Uhhum. Akkor haladjunk ezen az analógián tovább :D Tehát! Szóval ha 50% a “találati arány” akkor BB valójában GM mágus? Vagyis ez a jelző akkor milyen apropóból is valid? Vagy tán a játékos mágnessége? Mondjuk TB távozása óta olyan nagy sor nem állt Boston külsőig, hogy itt játszhassanak. :D De ezt tegyük félre. Ez több összetevős TB miatt. Koncentráljunk csak BB-re. Akkor még tán azt lehet fehozni, hogy a játékosokkal és a fizukkal jól bánik és mindig felszabadít tengernyi pénzeket és minimális halott pénz amit be kell nyelnie. Ohhh wait! No way! Hát ez sem ül. Akkor mi is a probléma azzal. Ha azt meri mondani valaki, hogy szar GM?  Mert akkor már csak azt szeretném tudni mitől is nem az? Szögezzük le, hogy mint GM koncentráljunk rá. Nem mint HC :)

Szerintem erre elég egyszerű a válasz,

mondj még egy csapatot aki 20 éven keresztül minden évben harcban volt a Super Bowlért.

De hozzávehetjük azt is, hogy olyan játékosokból csinál Pro Bowl szintű játékosokat, akik máshol, gyengébb csapatban pályára is alig kerültek.

A Drafttal sem teljesen igazságos jönni, mert az elmúlt 20 évben szerintem egy kezemen megszámolom hányszor húzhattunk a top25-ben. Ott meg már nem azok a tuti játékosok vannak általában, mint akik top5ben. Persze erről ő tehet, nem kell sok mérkőzést nyerni és akkor lehet 1/1-re húzni.

Benne van a válasz a kérdésedben:

Akkor még tán azt lehet fehozni, hogy a játékosokkal és a fizukkal jól bánik és mindig felszabadít tengernyi pénzeket és minimális halott pénz amit be kell nyelnie.

Lehet, hogy néha utána kéne nézni a tényeknek, mielőtt faszságot kommentel az ember.

Kérlek változtass a stíluson. Eddig ez nem volt jellemző az oldalra és szeretném ha ez így is maradna. Ez a mímelt cinizmus már rég nem menő... 

Bakker, neked sem lehet könnyű. Max respect a kitartásodért. Azért 20(!) évet várni arra, hogy végre megtörténjen a dolog, és jól "lef*ázhasd" BB-t :))))))