Beharangozó 9. hét: Patriots @ Jets

Kép
pre

A New England Patriots (2-5) zsinórban 4 mérkőzést veszített el, amire szinte már emberemlékezet óta nem volt példa. Azonban itt a lehetőség kozmetikázni a mérleget, ugyanis ebben a fordulóban az eddig nyeretlen New York Jets (0-8) csapata lesz az ellenfél. A mérkőzés magyar idő szerint kedd hajnali 2:15-kor kezdődik és az Aréna 4 élőben közvetíti.


Az előző fordulóban a Patriots a vártnál szorosabb mérkőzésen szenvedett vereséget a Buffalo Bills csapatától, legalábbis én nem számítottam rá, hogy egészen a mérkőzés végéig esélye lesz a csapatnak a győzelemre. Most egy újabb csoportellenféllel kell szembenézniük a New York Jets személyében. Azzal a Jetsel aminek a vezetőedzője egy igazi mágus, Adam Gaseről van szó természetesen, más magyarázatot ugyanis nehezen tudok elképzelni, hogy miért a csapat vezetőedzője még mindig. Mindenesetre nekem valószínűleg a szezon legnagyobb csalódása lenne, ha a Jetsnek egyáltalán esélye lenne a győzelemre.

A kedd hajnali mérkőzés lesz a két csapat első összecsapása a 2020-as szezonban. A visszavágóra az utolsó, 17. fordulóban kerül majd sor a Gillette Stadionban.

Tavaly a Patriots mind a két mérkőzést meg tudta nyerni a Jets ellen, ez volt összességében a 20. alkalom amikor erre sor került és zsinórban a 4. szezon.

Az örökmérleg is a Patriots felé billen, 67-54-1 arányban. Ráadásul még az idegenben lejátszott mérkőzéseken is jobb a mérlege a csapatnak, szám szerint 31-29. A Met Life Stadionban ez 7-3.

 

A két csapat statisztikái az idei szezonban

stat

 

Amikor a Patriots fut

A Patriots futójátéka végre visszatért a helyes útra múlt héten, a 24-21-re elveszített Bills elleni mérkőzés 2. félidejében. Az 1. félidőben 14 kísérletből csak 44 yardot tudtak megtenni, Damien Harris 5 kísérletből 17 yardot. Azonban a szünet után drasztikusan feljavult a futójáték. Harris végül 16 kísérletből 102 yarddal és 1 TD-vel fejezte be a mérkőzést. Köszönhetően elsősorban neki, a Patriots végül 188 futott yarddal és 5.5-ös átlaggal fejezte be a mérkőzést. Remélhetőleg ott folytatják majd a Jets ellen ahol abbahagyták. Ugyanis a Jetsnek rengeteg gyenge pontja van, de a futás megállításában nem szerepelnek annyira rosszul. A Jets védelme 116 yardot enged a földön mérkőzésenként, ami a 13. legjobb, ráadásul a 4.1 yardos futásonkénti átlag a 10. legjobb a ligában. Tekintve, hogy a Jets még nyeretlen, állandóan hátrányból játszik és az ellenfél sokszor a futásokkal próbálja pörgetni az órát, ez nem egy rossz statisztika. Ugyanakkor a Jets elcserélte az egyik kezdő LB-jét a Steelershez, ami megint csak nehezíti a dolgukat. Ha a Patriots támadófala a lehető legerősebb felállásban tud kiállni, valószínűleg sikereket fog elérni a csapat a földön.

Előny: Patriots

 

Amikor a Patriots passzol

Ebben az összecsapásban szinte a liga két legrosszabb egysége találkozik egymással. A Jets védelme az utolsó a kapott pontokat, az engedett yardokat, az engedett passzolt yardokat és az engedett 1. kísérleteket tekintve. A Patriots passzjátéka a 29. ligában, a legrosszabb INT százalékkal rendelkezik és csak a 29. a szerzett pontokat tekintve is. Természetesen valakinek ebben a párharcban is felül kell kerekednie a másikon és tekintve a Jets játékosmozgásait az elmúlt hetekben, ez valószínűleg nem a new yorki csapat lesz. A Bills ellen Jakobi Meyers megbízható célpontnak bizonyult, 6 elkapásból 58 yardot szerzett. Rajta kívül Cam Newton és a passzjáték gyakorlatilag nem létezett. Newton végül 174 passzolt yarddal fejezte be a mérkőzést, aminek nagy része a egy-két yardos dobások után jött össze. A Jets védelmét teljesen megsemmisítették múlt héten, amikor a csapat Kansas Cityben lépett pályára. A Chiefs végül 5 TD-t szerzett a levegőben. És ez közel sem lehetett meglepő és nem csak a Chiefs támadóegységének az ereje miatt. A Jets védelme egész évben nem tud mit kezdeni a hosszú játékokkal. A Jets passz elleni védekezése annyira gyenge, hogy még ez a Patriots támadóegység is sikeres lehet ellenük.

Előny: Patriots

 

Amikor a Jets fut

Sokat elmond a Jets futójátékáról, hogy a csapat legeredményesebb játékosa Frank Gore. És természetesen ezzel nem Gore játéktudását akarom lenézni, egy igazi élő legenda a posztján. De ha egy csapat legeredményesebb futója egy 37 éves játékos, akkor ott azért vannak gondok. Ezzel egyidőben a Patriots erőssége sem a futás elleni védekezés. A csapat ráadásul lehet, hogy Lawrence Guy nélkül lesz kénytelen játszani. A Patriots védelme átlagban 140 yardot enged a földön, ami a 6. legtöbb. A Jets futójátéka a már említett Gorera és Lamical Perinera támaszkodik, azonban egyikük sem éri el még a 4 yardos átlagot sem. A csapat ugyan 4.3 yardos átlaggal fut összességében, ez azonban inkább Sam Darnoldnak az érdeme. A Jets támadófala is kész káosz és ez a Patriots irányába döntheti a mérleget. Belichick kísérletezgetett az elmúlt hetekben, Chase Winovich játékideje látta ennek leginkább a kárát, aki helyett inkább nagyobb, erősebb játékosokat küldött a pályára. Ez sem működött, így valószínűleg újabb felállásokkal fog próbálkozni a csapat. Mindezek után, összességében a Patriotsnak kordában kellene tudnia tartani a Jets futóit.

Előny: Patriots

 

Amikor a Jets passzol

Sam Darnold továbbra is egy tehetséges, fiatal irányító, azonban gyakorlatilag semilyen segítséget nem kap. Jamison Crowder, Breshad Perriman és Braxton Berrios egész évben sérülésekkel küszködik és közülük is csak Crowder az egyetlen aki folyamatosan veszélyt jelenthet az ellenfél védelmére. Crowder és Perriman kihagyta a múlt heti mérkőzést sérülés miatt és Crowder játék ezen a héten is kérdéses. A Patriots védelme továbbra is rendszeresen szerez labdát a levegőben, összesen már 9 INT-nél járnak, ami a 3. legtöbb a ligában. Darnold mindig szenvedett a Patriots ellen és ez valószínűleg most sem fog változni, már ha egyáltalán pályára tud lépni, ugyanis a hivatalos sérültjelentés szerint ez közel sem biztos. Az irányítónak a jobb, vagyis a dobó válla sérült és nem is edzett emiatt szombaton. A támadófal sem segíti Darnoldot, akit már 19-szer sackelték idén, úgyhogy nem biztos, hogy sokáig bírná amúgy sem a sérült válla. Összességében a Patriots passz elleni védelmének simán nyernie kellene ezt a párharcot, még ha Gilmore nélkül is lenne kénytelen játszani.

Előny: Patriots

 

Sérültjelentés

Nem lép pályára
WR N'Keal Harry - agyrázkódás
RB JJ Taylor - betegség

Kérdéses a játéka
LB Ja'Whuan Bentley - ágyék
LB Shilique Calhoun - térd
DT Carl Davis - agyrázkódás
S Cody Davis - vádli
S Kyle Dugger - boka
K Nick Folk - hát
CB Stephon Gilmore - térd
DT Lawrence Guy - váll, könyök, térd
RB Damien Harris - boka
TE Ryan Izzo - combhajlító
CB JC Jackson - térd
TE Dalton Keene - térd
OG Shaq Mason - vádli
DE John Simon - könyök
OG Joe Thuney - boka
DE Deatrich Wise Jr - térd, kéz
OT Isaiah Wynn - boka

 

A Jetsnél erősen kérdéses QB Sam Darnold és DL Quinnen Williams játéka is.

 

forrás: patriots.com 1, 2

Hozzászólás

Egyszerűbb lett volna leírni, hogy ki tuti, hogy játszik :)

Hát ha ezt a meccset sem húzzuk be, akkor tényleg én végleg lemondok a PO-ról.

Mondjuk ahhoz, hogy behúzzuk a csoportot nem az kéne, hogy a SEA ilyen amatőr szinten tolja, mert ez a Bills eddig bucira veri őket. Teljesen vak a SEA védelme.

de úgy látom csapatunk gyengélkedése több éves béklyókat szabadított fel, a Buffalo és Miami olyan 20 éves statokat döntöget, hogy ihaj :)

tényleg rohadt kár azért a múltheti L-ért

Durva, hogy akarva-akaratlanul mennyire számolgat az ember már a szezon felénél, új ez nekünk :)

És cserébe rohadtul mellé is ment ez a forduló. Tuti L-re vettem a Billst és a Miamit is, ehhez képest... De a Raiders-Titans-Colts hármasból is egy tudott kikapni. Legalább a Browns nem nyert 😃

Válasz gomes88 üzenetére

 

A Bills nagyon egyben van most a Miami defense meg kezd a tavaly előtti Pats defensehez hasonlítani mondjuk most sok pontot engedtek.

 

A legeslegfontosabb, hogy a játék képe megint kicsit jobb legyen, mint a múlt héten, látszódjon a fejlődés. Nyilván a Jetset meg kell vernünk, ha a játékunk tényleg javult, akkor ezzel nem is lesz hiba. Rengeteget lehet gyakorolni élesben ezen a meccsen, én végre szeretném látni, hogy Newton karereje végre visszatér és képes jó helyre passzolni. Elővehetnénk Olszewskit is, Zuberre nagyon kíváncsi lennék magasabb arányú célpontként, meg az új fiú is beszállhatna a játékba. Van várakozás, az biztos. :) :) :)

GOOOOO PATS!!

Helyesen:

*ez valószínűleg NEM a New York-i csapat lesz

(amikor a Patriots passzol)

Haladni tovább a múlt héten megkezdett úton, húzni a kötelezőt bármi áron, és ha lehet ne sérüljön meg senki.

#bold (a szezon eddigi menete alapján sajnos az): Cam 300 yard, 3 passzolt, 1 futott TD. 31-10-re nyerünk így.

A Saints elgázolta Bradyéket... 38:3?????? Miféle eredmény ez már, az előző hetek TB meccseihez képest? OMG

Látva a Denver, és a Frisco ellen mutatott reménytelen, és részben lélektelen játékot, nem fűzök sok reményt ehhez a meccshez sem. Ez egy csoportmeccs, azok sosem előre lefutottak. Csodálkoznék, ha sima győzelem lenne ez.

Nem tudom, mi van Newtonnal. Remélem csak a vírus miatt ennyire enervált, és ha teljesen meggyógyul, összeszedi magát. 

Idén nem lesz rájátszás ebbe bele kell nyugodni. Kísérletezni kell, megnézni hogy ki maradjon jövőre és ki nem, és zárójelben mondom, hogy nem ártana egy TOP10-es pick sem, feltéve ha az öreg nem szórja el egy WR-e. :)

A Bills és a Miami is összeszedettebbnek tűnik idén mint mi, megérdemlik a rájátszást az elmúlt 20 év fényében. Ma egy szar meccsen nyerünk 23-17-re. Várom a nyarat, hogy mit kezdünk a cap space-el, ami nem is olyan rendkívűl sok ha csak 35 milla környékén találunk irányítót. Jó lenne ha legalább az kiderülne hogy Newtonra lehet-e számítani vagy sem mert ő biztosan senkitől nem kap nagy pénzt akárhogyan is játszik az idény hátralevő részében nekünk meg lehet jó lenne ha lennének megfelelő játszótársak mellette.

Nem izgat egy ilyen év ha megint 20 év szárnyalás követi. Ez az év nekem amúgy sem olyan mint normál NFL szezon, inkább hasonlít egy utcák terek bajnokságra nézők nélkül, az se nagyon érdekel, hogy ki lesz a SB győztes. Egyetértek azzal amit Bill papa nyilatkozott. Ki lett véreztetve a cap az elmúlt évek eredményessége érdekében, de ezen nyáron lehet segíteni.

Szerintem jövőre nem marad Hightower, Cannon, és Chung sem, csak ha hajlandóak lemondani némi pénzről.

Bizakodok ugyan, de keserves lesz ez a meccs is. Érdekes, de az offense-ben most jobban bízok, mint a védelemben. Guy, Bentley, Gilmore out és még ki tudja ki(k). Aki meg még most is a PO-ról álmodozik, az valószínűleg nem néz NFL meccseket vagy csak a NFC East meccseit. 

Nézd a Covidig nem volt kérdés, hogy ilyen játékkal bejuthatunk. Aztán jött a Covid és szétestünk, de Bills második félidő reménytkeltő volt. Ahhoz, hogy esetleg PO legyen, nyerni kellene a csoportot. Tegnap előtt simán kinézett, hogy hozunk a Miami-n és a Bill-s, mert reménykedtem benne, hogy a SEA és az ARI veri őket, de egyik se nyert. Nyilván kicsi az esély, de ha most beindulna a gépezet, talán. De én sem adok neki sok esélyt és nem fogok hisztizni, hogy ha nem jön össze. Azért néha napján nekünk se sikerülhet:)

Tudom, hogy Gronk, TB, elit LB-ek elvesztése ill. a viszonylag sok opt-ott és QB-covid után nehéz még a PO-t is elengedni, de 2-5-nél (jó, legyen 3-5) nagy álmodozás/irrealitás ebben reménykedni. Sajnos olyan ellenfelek jönnek (sokak szerint könnyebbek, Én nem így látom), ahol "futkosó"/futni is! jól tudó játékosok irányítanak (LJ, Murray, Watson, Tua stb.), akik nem elsősorban Jackson-t és DMC-t fogják tesztelni, hanem az elég gyenge és immár sérültekkel is tovább gyengülő dLine-t, amelynek lyukait nem erős/gyors LB-ek hanem lepkekönnyű DB-ek próbálják majd betömködni. Ráadásul gyors spike játékosunk sincs igazán. Egyetlen reményünk, hogy egy-egy meccsen, az off. talán jelentősebb előnyt tud elérni és így passzolásra kényszerülnek. (Ez talán lehetne az általad említett gépezet beindulás.) Ehhez viszont manapság a QB gyorsaság, ha fejben nem megy, akkor lábon, kulcskérdés. A Mi QB-nk egyelőre sajnos egyikben sem igazán gyors, sokat hezitál és nem konzisztens. :(

Hát de az álmodozás pont a szurkerség egyik legfontosabb összetevője! Nem mellesleg pont azokra a történetekre emlékszünk utána az idők végezetéig, amik úgy kezdődtek, hogy innentől irreális, hogy ... ;) 

Különben vasárnap délben megnézném a fogadóirodák odds-ait, másnap reggel meg az eredményeket, esetleg összevetném a  kettőt és ezzel le is tudnám a hétre az NFL-t.

Már ne haragudj, de egy szurkoló azért szurkoló hogy bizakodjon. Amíg van matematikai esély (és azért látok bíztató jeleket is) igenis én is bízok, reménykedek a PO-ban és nem értem, miért érzed szükségét annak, hogy az ilyen véleményt degradálóan kioktasd. Te legyél nyugodtan, ahogy szoktad mondani realista, de engedd már meg, hogy mi pedig szurkolók legyünk, mert tudod a szurkolás nem mindig a realizmusról szól.

Már bocsánat előre mindenkitől, de ebben a mindenféle szempontból csonka szezonban nem mindegy, lesz-e PO vagy nem? Legfeljebb abból a szempontból, hogy kicsit több meccset láthatunk a csapatunktól. De ez az év az újraépítésről szól, a csapatot szeretnénk látni, ahogy egyre jobban játszik, ahogy alakul a játékos stratégia, ahogy megpróbáljuk kezelni az irányító hiányt (szerintem ez a legnagyobb bajunk). Tök mindegy, lesz-e idén PO. A fejlődés, építkezés, akarat, küzdelem - na, az nem mindegy hogy van/lesz-e. És a remény, hogy minél kevesebb év fog erre rámenni, hogy megint a megszokott dominancia megjelenjen a csapat körül és megint mindenki minket akarjon legyőzni. Ezt ki kell bekkelnünk türelemmel, hiszen tudtuk előre, hogy egyszer így lesz. Teljesen mindegy, ki reménykedik még a PO-ban, ki adta fel. Álmodozni/lemondani lehet, de a vita szerintem teljesen irreleváns.

Viszont a gyalázkodást, megvetést, fikázást nem érdemli meg sem a csapat, sem az edzői kar, ne felejtsük el, hogy ŐK VANNAK OTT A PÁLYÁN. Nem mi.

Látva a meccset, elengedtem a PO-t idénre.