Első benyomás: 10. hét: Patriots vs Ravens

Kép
EB

Úgy tűnik a csapat - Cam Newtonnal az élen -, kifelé tart a Covid-kómából és jó játékkal (!) hatalmas győzelmet aratott a Baltimore Ravens felett. 
Mind a támadók, mind a védelem az elmúlt hetek/hónapokhoz képest nagyot lépett előre, szinte a szezon eleji formáját idézte. Ráadásul mindezt nem átlagos körülmények között, végig esett az eső (a Ravens utolsó támadásánál BB megnyomhatott egy extra eső gombot is, mert annyira elkezdett zuhogni, hogy a játékosokat alig lehetett a pályán látni, nyilván esélye sem volt a Ravensnek még egy első downra sem) és a szél is nagyon fújt. Ugyanemiatt a felhőrendszer miatt délután a Cleveland Browns mérkőzését fel is kellett függeszteni.
Ha jövő héten legyőzi a 2 győzelemmel álló Houston Texanst a csapat, akkor visszakerül 50%-ra és 5-5-tel fog állni. Úgy tűnik Bill Belichick nem áll készen még arra, hogy feladja ezt a csapatot. Még a végén kiderül, hogy mind mindig, most is neki lesz igaza. Nyilván ezt az évet nem SB-győzelemben kell mérni, de megtartani a csoportgyőzelmet cél lehet ennek a fiatal és sokak által már teljesen leírt csapatnak.

Jöjjenek a számok:

Cam Newton kezd egyre élesebb lenni, 17 passzából 13 volt sikeres 118 yardért és egy TD-ért. Természetesen futni is futott, 11 alkalommal 21 yardot ért el (sokszor ő futotta meg a 3. és rövid, illetve a 4. és rövid szituációkat), és még egy futott TD is belefért. A SB érában Cam Newton az első olyan irányító, aki legalább 9 TD-t futott a szezon első 8 mérkőzésén.
Azonban nem ő volt az egyetlen, aki TD passzt adott a Patriots színeiben: nem, nem Julian Edelman gyógyult meg varázsütésre, hanem van még egy korábban középiskolában irányítót játszó játékosunk, mégpedig Jakobi Meyers, aki tökéletes , 24 (!) yardos TD-passzt adott Rex Burkheadnek egy trükkös játék végén! 

A futóknál Damien Harris lassan visszavonhatatlanul első számú futóvá "dolgozza magát", 22 labdacipelésből 121 yardot ért el, 5.5 yard átlagot hozva. Rajta kívül még Rex Burkhead jutott szerephez futóként, 6 labdacipelésből ő 30 yardot ért el.

Elkapóknál Jakobi Meyers volt már sokadjára a legeredményesebb, 7 alkalommal szállt felé a labda, 5-ször elkapta 59 yardért. A második Rex Burkhead 4 elkapásból 35 yardot és 2 TD-t ért el!
Rajtuk kívül Jakob Johnson és James White is kapott el 2-2 labdát, előbbi 20, utóbbi 8 yardért. Ryan Izzonak is volt egy nagyon fontos elkapása 20 yardért.

A támadófal is egyre jobban muzsikál. Ahogy kezdenek visszaszivárogni a sérültek és kezdenek összeszokni a játékosok, úgy kap egyre jobb támogatást mind a futás, mind a passzjáték. 

A védelem gyakorlatilag végig jól tartotta magát. Jól kezdtek és a 4. negyedben pedig elképesztő jók voltak. A Ravens első támadását is szépen levédekezték, de a negyedik negyedben így nézett ki a baltimore-i csapat játéka: 3 játékból 8 yard -> punt, 6 játékból 13 yard -> ount, 4 játékból 12 yard -> vége.
J.C. Jackson sorozata is folytatódik, ez már a 5. mérkőzés volt sorozatban, amikor INT-et szerzett. A szezonban ez volt neki a 6., amivel vezeti a ligát.
Chase Winovich több szerepben is feltűnt ezen a mérkőzésen, úgy tűnik kikerült a büntetésből és ez extra erőt szabadított fel benne. 

Nick Folk egy extra pontot hibázott, ami akár fájhatott is volna a végén, de akkora szél és eső volt, hogy igazán nem lehet emiatt most hibáztatni. 

Hozzászólás

Ez volt a gomb alá írva: " Csepereg az eső...."

Az elmúlt hetekben a Covid is ellenünk volt és az azokban a hetekben és most szárnyaló csapatoknál is beüthet december/ január körül. Remélem mi letudtuk, bár 53+ embernél a fene se tudja, hogy visszajöhet-e még később.

W!!!!!!!!!

Ez most nem volt rossz, látszik a fejlődés és a rendszeres munka a csapaton, igazán kár az elmúlt pár COVID hétért. Ha az nem lenne meggyőződésem, hogy a csoport elsőségért játszanánk, így azonban csak akkor van erre esélyünk ha a többiekre is lecsap a "COVID fos". Ha az nincs akkor a Denver Seahawks Bills meccsből kettőt nyertünk volna és 6-3 lenne a mérlegünk, de hát a sportban nincs HA... mint tudjuk. Sajnos nyert a MIAMI is.

Egy szó mint száz a védelem szenzációs volt, Harris jobb mint Sony Michel, Meyers pedig olyan passzt ragasztott oda Börkinek, ami Newtonnak se biztos, hogy ment volna. Látjátok, Jó ez a csapat és az edzői sem szarok CSAK EDZENI KELL.

 

GO PATS.

Hát én erre egyáltalán nem számítottam. A Ravens nem volt erős, most nálunk volt az overcoaching, rendre jó hívásokkal (persze nem mindig), de összességében jó és eredményes játékot játszottunk. Én azt gondoltam, hogy ellenük szinte reménytelen nyerni a csapat eddig látott állapotában, de erre fényesen rácáfoltak és örülök, hogy nem lett igazam.

GOOO PATS!

A szezon elengedése itt, kommentföldön (volt) felkapott téma csupán, én egy kinti oldalnál sem találkoztam azzal, hogy egyáltalán lebegtetve lenne kicsit is a dolog. Ehhez elég volt 1-2 ember akinek nem volt szimpatikus az offseason - sarkosítva: Cam in, TB out -, a többiek, akiknek szintén nem már ültek is fel a vonatra. Enélkül is épp eléggé próbálja köszörülni a nyelvét rajtunk szinte mindenki a magyar platformokon, szegény Kerek Isti még a negyedik negyedben is azt erőszakolta Bálintra és a nézőkre, hogy ez tulajdonképpen az időjárás miatt van. Vicces és gáz volt egyszerre. 

Szóval jó lenne egy oldalon állni, legalább itt. A csapat köszöni, jól van, elkezdtünk nyerni végre, on to Houston :)

Én valahogy egész héten éreztem, hogy nyerünk:) Tudtam, hogy lesz labdavesztése a ravesnek.

Nyilván jók voltunk,  nem kérdés, hogy a meccs nagy részében domináltunk, de azért a hollók sérülései és az időjárás nekünk segített.

Azért most is voltak dühítő dolgok, megint -3 yard helyett nem egyszer futottak 4-5-t. Volt egy pár lecsúszott szerelés, de az időjárás itt sem segített.

De azért a meccs végén mikor nem jött össze a ravens 4.je egy jó kis IGEEEEN hagyta el a számat, mert mocskosul örültem ennek a győzelemnek!

Dühítőben nálam első helyen a 3&goal mikor Meyers totál üres Newton meg szarul dobta... Ha az megvan 27-10 és nem lett volna izgulós ilyen sokáig. De végül egy ilyen győzelem után ezeknél nagyobb gondjaink sosem legyenek!

Goodell jövőre elveszi az 1. és 2. körünket mert kiderül, hogy BB nyitotta ki az utolsó driveban az esőcsapot és ez Rain-gate néven vonul be az NFL történelmébe.

Szuper jó meccs volt, nagyszerű csapatmunkát láttunk.

Meglepetés W. Nagyon örülök, és így egyre jobban sajnálom a Denver ellenit...

Jobban fáj a buffalói vereség. Nüanszon múlt az nagyon kellett volna a csoportgyőzelemhez. (szurkoló vagyok mindig a PO-ban hiszek:) )

A Bills, a Seahawks, és a Chiefs ellen is az utolsó támadásnál a MI kezünkben volt a labda. Vezetnénk, vagy másodikak lennénk. Tudom a ha-val kezdődő mondatok..... Azért írom, hogy nem kell temetni, mert sokszor ennyin múlik.... 

Ennyi... HA akkor nem jött össze, akkor most ne jöjjön senki azzal, hogy mi lett volna HA nem esik az eső! Az eső mindenkire egyformán esik...

Le a kalappal a csapat előtt es az edzoi stáb előtt is egy nagyon jó játéktervel álltak elő a labda mindkét oldalán.

Az AFC ben olyan tumultus van a Wild Card helyekert hogy szinte a PO elkezdődik decemberben.

Egyelőre a csoportgyőzelem nagyon távolinak látszik de mint tudjuk a foci decemberben kezdődik.

 

 

Köszönet anti pass kollégának a hitéért! És tényleg be lehet húzni egy full esélytelen meccset, ha mindenki oda teszi magát! Ezek után pedig kit ne tudnánk megverni? A végére maradnak a ki-ki meccsek a delfinekkel de ott meg épp marha sok törleszteni valónk van, szóval egy wild card hely meglehet, csak a covid és az ÍR kerüljön el minket! 

Kedves Szurkolótársak! Én egyszerűen csak nagyon örülök, hogy papíron esélytelenül, legyőztünk egy fizikálisan erős és kontender csapatot, amely a veresége ellenére is jelenleg PO esélyes. Azt játszottuk, amit- és ahogyan kellett, igen fegyelmezetten. Nem „mentegetem” a győzelmünket holmi „esett az esö”-vel, meg az ellenfél sérüléseivel (kevés csapatnak olyan hosszú az IR listája mint a Mienké!), egyszerűen jobbak voltunk ezen a meccsen, sőt azon aggodalmam is eloszlott az utolsó percekben, hogy nem bírjuk majd végig erővel. Az ellenfél nem bírta, sem idegileg sem fizikálisan és örültem, amikor az utolsó mp-ekben Dugger úgy szerelgetett, mintha a meccs elején lennénk, verőfényben. Több ziccert dolgoztunk ki, és ötletesebbek voltunk, mint az ellenfél, a kihagyottakon pedig kár sopánkodnunk.

Sok játékos megmozdulásának nagyon örültem Az UDFA QB2/WR, az általa megkomponált trükkös TD-jén kívül változatlanul a legmegbízhatóbb elkapónk, csodáltam Börki fáradhatatlanságát/ügyességét, Johnson már-már Develin-t idéző „úttörő” munkáját (elkapásokban már talán túl is szárnyalta. :)), az Ofal futójáték kompozícióit, amelybe a szokottakon kívül Wynn is igen aktívan kapcsolódott be. Harrist- és JC-t már meg sem említem. :) Sokan villantak egyszer-egyszer és nem győztem mondogatni: Ez az! Végre! Megmondom azt is őszintén, sokszor perceken át az volt az illúzióm, hogy ebből a csapatból nem hiányzik senki.

Ne nézzünk most már vissza, csak előre! Go Pats

Ez amolyan igazi foci volt! Végre... A trükkös td meg ment Harbaugh-nak! :-) Ember nem utál jobban minket, mint ő... De ki nem sz...le! :-)

Halihóóóóó

Szerintem röviden:

  • GRATULA AZ EGÉSZ CSAPATNAK!!!
  • Alakulunk
    • Mind az O-Fal, mind a futójáték, mind a futás elleni védele
  • Harris egy ÁLLAT 😊
  • JC Jackson most játszott először CR1 szerephez méltóan (Gilmore hiányában) --- Gratula neki 😊
  • Winovich felé (akiről aza hír, hogy gyenge a futás elleni védekezésben) látványosan nem akartak futni, amikor mégis, akkor nagyon jól reagált. Többször mintha inkább klasszikus LB-t játszót volna!
  • Amitől agyfaszt kaptam
    • Ha 3 negyeden keresztül megy a kreatív (az ellenfél felállásaira reagáló játékhívás), akkor a 4. negyedben miért nem?
    • Miért KELL elsőre mindig futni (még akkor is, ha 8-9 ember áll fel a boxban velünk szemben)?
    • Ha már futunk, akkor miért nem lehet variálni (End-around, Jet sweep, stb...)?
    • Miért nem játszuk a nelünk hagyományosan jól menő screen játékokat?
    • TE 1 passz 20 yard. Elég volt?
    • Miért váltunk (főler a RZ-ban) zónára amikor jól megy az emberfogás és teljesen képzetlen, zónázásra alkalmatlan LB-ink vannak?

Az ilyen stílusú hozzászólásodért már múlt héten is figyelmeztetni kellett! Ki fogod húzni a gyufát! :)

Mondanám/írnám, hogy nem gondoltam volna, de nekem igazolásom van arról, hogy előre megmondtam! Éjszaka nem tudtam nézni, mert korán indulnom kellett, de felvettem és addig semmi infót nem olvastam (majdnem belegebedtem) ameddig végig nem tudtam nézni. Tudom, hogy esett az eső, de én úgy láttam, hogy a mi csapatunk felett is szakadt az ég. Mi ugyanolyan körülmények között játszottunk, mint a Ravens. Viszont nagyon küzdöttek a fiúk és nagyon akarták a győzelmet. A hollók talán kicsit könnyebben vették a mérkőzést és ezt a nagyobb mellényt kitömtük. Ráadásul nagyon szép dolog a hagyományok ápolása! Eddig, mindig megvertük otthon az alapszakaszban őket. Csak így tovább. Nem szabad a tradíciókat sutba dobni.

Ui.: Milyen nehéz tippelni! Majdnem mindenben jobbnak tűntek az eddigi meccsek alapján és a legfontosabb időben, a pályán, mindenben jobbak voltunk. Főleg küzdőszellemben.

Élmény volt nézni a játékot is, de amit személy szerint kiemelnék, a küzdeniakarást....
Esélyesebb ellenfelet győztünk le, ha ilyen küzdeniakarás lesz ezentúl is, akkor...... 

VÉÉÉÉGRE!!! Megvan a mi sztár játékosunk. Most már nem csak mi hisszük, hogy JACOBI NFL ligaszintet tud, remélem év végére TOP 5-ös elkapó lesz. Ilyen produkció kell a továbbiakban is, és mindenkinek kaszáltak.

Kiváló teljesítmény volt mindenkitől, ismét magtanultak nyerni a fiúk!!!

GO PATS!!!!