Első benyomás: 11. hét: Patriots @ Texans

Kép
EB

Ha valamit megtanulhattunk az elmúlt hetekben az az, hogy az idei Patriots teljességgel kiszámíthatatlan. Egyik héten magabiztos győzelmet arat a liga egyik legjobb csapata ellen, a következőn pedig kikap egy sokkal gyengébbtől. Ha ezt valaki megtudja fejteni, az kérjük jelentkezzen Foxboroban! A mai vereségben benne volt a secondary és a támadófal blitz elleni játéka. Mind a kettő kulcsszituációkban hibázott, nagyokat. Pedig jól kezdődött, az első drive-ból egyből TD lett, de a védelem sajnos csak nyelte a yardokat, a támadók hamarosan csak futottak az eredmény után. Most is volt esély a végén egyenlíteni, de persze most sem sikerült. De nézzük a számokat.

Cam Newton nem hozott tökéletes játékot, de bírálat nagyon nem érheti most őt: 40 passzából 26 volt jó 365 yardért és egy TD-ért. A labdát nem adta el. Voltak szép hosszú labdái is, a TD passz is egy tűpontos 42 yardos átadás volt Byrdnek. 

A futók közül ezúttal is Damien Harris volt a legjobb, 11 alkalommal kapta meg a labdát és 43 yardot, illetve egy TD-t ért el vele. James White 5-ször próbálkozott 19 yardért, Damiere Byrd egyszer 11 yardért, Rex Burkhead 4 alkalommal 7 yardért és Cam Newton is futott, 3 alkalommal 6 yardért.

Az elkapóknál ezúttal Damiere Byrd dominált, 7 alkalommal szállt felé a labda, 132 yardért és egy TD-ért. White felé 9-szer, ebből 6-szor elkapta 64 yardért. Ryan Izzo két elkapásból 59 yardot, N'Keal Harry 5 elkapásból 41 yardot, az előző hét sztárja, Jakobi Meyers 3 elkapásból 38 yardot ért el. Rex Burkheadnek két elkapása volt sérüléséig 5 yardért, Donte Moncriefnek és Damien Harrisnek  1-1, előbbinek 15, utóbbinak 11 yardért.

A támadófal a tegnapi mérkőzésen sokszor elnézte a blokkolást, főleg a blitz tűnt megoldhatatlan feladatnak számukra. Sokszor lehet mondani, hogy Newton sokat vár, de most volt, hogy ideje sem volt felnézni, érintetlenül jöttek át a falon az ellenfél játékosai. Ezen mindenképpen dolgozni kell. 

A védelem vasárnapi játékára sajnos nem sok jót lehet mondani. Watson addig várhatott, míg talált üres elkapót, esélyük sem volt odaérni hozzá, vagy ha mégis, könnyedén kitáncolt a kezeik közül. A védelem  - Watson kivételével  - fogta a futásokat, azonban a secondary úgy nyelte a yardokat, mint kacsa a nokedlit (tényleg szereti a kacsa egyébként a nokedlit? :D).

Nick Folk ezúttal sem hibázott mezőnygólt, mind a kétszer berúgta és most mindkét extrapont is bement.

Ebből a mérkőzésből tanulni kell, mert Murray a héten csúnyán bolondot fog csinálni a védelemből, ha így folytatják. 

Hozzászólás

Számomra ez egyértelműen BB-n ment el. Egy “szezonfordító” - mert egyértelműen az volt, kár, hogy csak egy hétig - bravúr után játszani egy ilyen félidőt, ennyire nem tudni tűzben tartani a csapatot a héten, mikor nekünk minden meccs kis túlzással #mustwin. Itt a forma és a pillanat alapján nekünk ez a meccs nem lehetett volna még kérdéses sem egy fáradt, 2-7-tel álló Texans ellen. Közben a Miami, Raiders, Ravens is kikapott, ezt vártuk, minden úgy alakult ahogy kellett, csak mi nem... Rohadt bosszantó és érthetetlen.

Könnyen lehet, hogy rosszul fogom fel, de mintha ezt a szezont úgy értelmezné az edzői stáb, hogy 16 meccses pre-season, mert úgyis csillag kerül a győztes neve mellé, bárki is vigye haza a lombardit. (persze lehet más az indoklás)

Ugyan. Ha a következő évtizedekre eltűnik a vírus akkor talán lábjegyzet lesz, ha velünk marad (vagy jönnek a következő vírusok), akkor még az sem.

Ha megemlítik X csapat Y SB győzelmét, mikor teszik hozzá mi befolyásolta valamelyiket a háború, az olajválság, a polgárjogi mozgalmak, vagy bármi más miatt?

A győzelmet eddig sem, eztán sem kell magyarázni. Pláne nem 5-10-50 évvel később... 

Én összességében egyedül a támadófal szétesését nem értem. Pontosan lehetett látni, hogy a védők többször álltak fel úgy, hogy két védő volt egy falemberrel szemben és ezt egyszerűen nem tudtuk kezelni. Át is mentek rajtuk rendszeresen. Ráadásul a futástámogatást is "elfelejtették" egy hét alatt - nyilván nem, csak a Titans védőfala jobban összeállt a második drive-ra, innentől a futásaink se mentek. És ezen egész meccsen képtelenek voltunk változtatni, ráadásul ez valószínűleg egyre rosszabb lesz Wynn kiesésével.

A SEC a zónázással csak égeti magát, a TE-k Watsonnal együtt hülyét csináltak belőlük, Gilmore nem bírt Cooks lendületével, JC nem lett jobb.

A passrush egyáltalán nem létezett, gyakorlatilag szemben nekirohantak a támadófalnak, azok befogták őket, Watson meg közben két cigit elszívott, és halál nyugodtan választott magának egyet a sok szabadon álló célpontja közül. Semmi keresztmozgás, semmi trükk, csak ostobán neki a falnak. Ha néha átjutottak, akkor meg látszódott a mérhetetlen lassúság, Watson könnyedén elszaladt előlük.

Cam valóban nem játszott rosszul, bár volt pár idegesítően rövidre sikerült rövid passza. És NEM FUT, ez szerintem a legnagyobb luxus, hogy BB-ék nem engedik számára. Pedig tudjuk hogy komoly fegyver lenne, de az ellenfelek már nem is készülnek rá.

Összességében fájdalmas volt nézni, mert TUDJUK, hogy tudunk ennél jobbak lenni, de nekem egyértelműen a coach team a legnagyobb DOWN, rossz játékterv és eredménytelen változtatás. Kár volt ezért a meccsért.

"Pontosan lehetett látni, hogy a védők többször álltak fel úgy, hogy két védő volt egy falemberrel szemben és ezt egyszerűen nem tudtuk kezelni."

Ez egyértelműen Newton felelőssége. Neki kéne ilyenkor áthívni a protectiont vagy akár az egész játékot, ha pedig ezt nem teszi meg, akkor legalább a hot readet meg kéne találnia. A Jets és a Ravens ellen már javult a helyzet, de most megint ott tartunk, mint a Broncos meccsen, hogy a blitz ellen nem tudunk mit csinálni.

A Jets meccs után írtam, hogy az a játék szégyen és méltatlan a Patriotshoz. Most keresem a szavakat. A csapat fogalmatlanul játszott és igen ebben az edzői kar vastagon benn van. De nincs gond, a Lionból most úgy is kirúgják Matt Patriciát, visszahozzuk, összerakja a védelmet és hasítunk. Csak már nincs értelme, ez az idénynek annyi. 2-7- es csapat volt a Texans!!!

Ez a Texans Ofalnak nekifutás valóban elképesztően idegesítő volt, gyakorlatilag nem is próbáltak futni, max elvétve tehát különösebben nem is kellett készülni rá, ennek ellenére zero pass rush. Egyedül azt tudom elképzelni mentségnek, hogy nem mertek igazán rárohanni Watsonra, nehogy ki tudjon bújni, ez ellen csak az szól, hogy így is sokszor kibújt és megfutotta ő, ha már a szokásos 10 mp nézelődése alatt sem talált elkapót. Borzalmas volt.

Támadó oldalon én közel sem láttam jónak Cam játékát. El nem adott labdát ez eddig OK, de megint több kilátástalan dobása volt, amit egyébként még egy little league játékos is megdobott volna. A legjobb példa a vége felé bal oldalra Harry mögé/lábához dobott max 10 yardos volt, amiből ha szépen elé íveli lendületből 10-20 yardot simán hozhatott volna, így meg gyakorlatilag levágta a lábához, még ha felszedi sem jut vele sehova. Ebből volt még 1-2. Aztán ott vannak a szokásos leütött labdák, volt közülük is több, amin látszott, hogy nem lehet ott eldobni egyszerűen nincs hely de csak azért is odavágja ahelyett hogy másfele nézne. 

Legjobban Burkyt sajnálom, ACL szakadás esélyesnek írják, amivel nem csak a szezonjának vége, hanem eséllyel a Pats karriernek is és csapatot találnia sem lesz könnyű, miközben eddig eléggé diszkont áron játszott végig, a teljesítménye ennél többet is érhetett volna.

Nem igazán tudom mi volt erre a meccsre a gameplan... Adott egy csapat, ami ligautolsó a futás ellen (átlagosan 160 yard, erre mi futunk 80-at), erre meg sem próbáljuk lenyomni a torkukon a labdát Harrisszel (ami egy ligaelit Ravens ellen működött), hanem szerencsétlen White-ot akarjuk középen áterőszakolni a Houston védelmén... Számomra érthetetlen... Eddig a Houston támadófala nem tartozott a ligaelitbe, aki csak a tegnapi meccset látta az azt hihetné, hogy márpedig oda tartozik, meg se tudtuk közelíteni Watsont. A sec továbbra is inkonzisztens, remek man to man CB-ink vannak, de úgy tűnik valamiért a zónázás sokkal előrébb van az edzői teamnél. Sajnálom, mert ha csak fele annyira tudtunk volna a futással operálni, mint múlthéten, akkor simán nyerhettünk volna (védelemtől függetlenül).

A Ravens ellen tökéletes gameplan volt a tegnapi meg szinte teljesen homály.

Hátrányban is futni kellett volna többet és talán ha az megy. 

Alapvetően pozitívnak éreztem a játékunkat, nagyon tetszett a támadójátékunk, a futás és a passzjáték is működött, ami szomorú volt az pár kritikus drive-os szabálytalanság részünkről.

A védelemnél a futás elleni védekezés szerintem jó volt, a passz elleni illetve az irányító siettetése tragikus.

Szurkolóként szeretem az ehhez hasonló kiélezett küzdelmeket, sajnos a vége nem nekünk kedvezett, de van ilyen. 

Burkheadnek illetve Burrownak gyógyulást, személy szerint bízom benne, hogy a csapat megtud egyezni Cam-mel mondjuk plusz 2 évre, nekem kifejezetten pozitív a hozzáállása, játéka leszámítva persze a covid-os 2 hetet. :) Kifejezetten tetszik a mobilis irányítós koncepció. 

Sziasztok!

 

Az edzői stáb nagyban okolható a vereségért. Mindannyian tudjuk.

Sajnos én Newtonban semmit nem látok. Nagyon lassú fejben, nem tud olvasni és dobni sem. Az, hogy 60 yard nem megy az hagyján,  de az, ahogy földre dobálja a labdákat az botrány. A legnagyobb baj, hogy nagy valószínüséggel jövöre is ő lesz az irányítónk. Én inkább néznék bármilyen rookiet mint őt. Nagyon hosszú épitkezés lesz de Newtonnal nem fog menni.

"...nagyon tetszett a támadójátékunk, a futás és a passzjáték is működött,..."

Biztosan a Houston Texans elleni meccset nézted?

--------------------------------------------

A Ravens elleni meccs után reménykedtem abban, hogy ebből még lehet valami, mondjuk elcsíphetjük a rájátszást is. De a tegnapi meccs meggyőzött arról, hogy nem lehet. A kérdés az, hogy miért vagyunk ilyen gyengék (a lehetséges válaszok széleskörűek, a járványtól az egyes játékosokon keresztül az edzőkig - senki nem fog ebben igazságot tenni), és hogy mit lehet itt még csinálni. Hogy mit kellene csinálni, az ennél egyértelmübb: csinálni tovább a "munkát". Én az itt (ott) mémmé vált "tankolásban" amúgy sem hiszek, az csak egy urban legend, de olyan sajnos van, hogy a csapat a sikertelenségbe belefásulva (a Patriotsnak egy negatív szezon egyértelműen nagy leégés), feladja, már csak túlélni akarnak, stb. Ez reális veszély nálunk is... Meglátjuk. Kiváncsian várom a további meccseket. Remélem nem lesz "lélektelenség" mert azt eléggé nehezményezném.

 

 

Szerintem felesleges pénz kidobás lenne Cam-el  hosszabbítani. Nem tudja olvasni a védelmet,lassú és körülményes a mozgása.Nem tudom a draft-on az első körben mi lesz a prioritás,mert szükség lenne QB, WR és LB -re is. Az biztos, hogy nem lesz könnyű B.B.-nek sorrendet felállítani.Szerintem a drafton nem fog minőségi QB lecsúszni hozzánk és ezért a szabad ügynökök közül kell valakit leigazolni.

 

A 2021-es cap space azért alaposan megmozgatja a játékos piacot amiben mi jól állunk, ergo nem temetném a QB szabadügynök és vagy trade piacot.

Jól látod a helyzetet , és a következtetéseid is helyesek !  Egy ilyen gyenge csapat ellen ilyen kiábránditóan játszani...Már sajnos csak a következő szezonban reménykedhetünk !

Soha nem jó QB needes csapatnak lenni, de 2021 tavaszán egy kicsit mégis szerencsésebb lesz, mint általában. Könnyen lehet, hogy mozdíthatóvá válnak olyan veterán játékosok, mint Ryan vagy Stafford, akikben még mindig van legalább 4-5 jó év, plusz ki tudja, mi lesz Prescott sorsa, még az is lehet, hogy ő is kikerül a piacra (bár erre sok esélyt nem adok). Ha egy újonc felé nézelődünk, akkor is lehet bőven válogatni. Nyilván a Lawrence-Fields párosról felesleges álmodozni (utóbbi nálam nem is egyértelműen QB2 ebben a classban), de Zach Wilson, Kyle Trask, Mac Jones és Trey Lance mind érdekes opció lehet (Wilson az első körben, akár top10-ben is, a többiek inkább második napos prospectek), és ha valakiről úgy gondoljuk, hogy franchise QB lesz belőle, akkor nem fogunk a war roomban malmozni, arra várva, hogy hátha lecsúszik hozzánk. Ne felejtsük el, hogy a Chiefs és a Texans is playoffba jutás és feltrade után draftolta a jelenlegi irányítóját.

Szerintem nincs nagy gond. Minden adott ahhoz, hogy jövőre jó csapatunk legyen. Az idei évet amúgy se tartom sokra, de erről már sokat írtam...

- a mostani játékosokat ki lehet próbálni, mert a playoff elment, nekik jövőre sokat jelenthetnek ezek a játékpercek.

- a draftról lehet hozni legalább három jó játékost aki már jövőre bevethető.

- a cap space 100 milla körül lesz, tehát igazolni is tudunk. Én megpróbálnám Watsont elcsábítani Houstonból egy 30+ millós szerződéssel

Amire szükség van: TE, WR, LB, DT. Így ebben a sorrendben. /Hátha Howardot meg lehet szerezni így sérülten egy 2. körért./ Ezek a játékosok simán "beszerezhetőek" a fentiket elemezve.

Börkinek jobbulást kívánok, nagyon alattomos ütést kapott!

Nem kell befossantani, nincs semmi gond fasza kis csapatunk lesz megint...:)

GO PATS

Watsonnak szerződése van, úgyhogy max tradelhetünk érte. Ha még BoB lenne ott, azt mondom oké, ő lehet elkótyavetyélné apróért, de már erről is lecsúsztunk sajnos:( Amúgy Watsont én sokra tartom, mielőtt aláírta volna a hosszabbítást, bíztam benne, hogy BB megpróbálja idehozni, nagyon elismerően nyilatkozott róla többször is :)

Szóval akkor minden oké csak Watson,TE,WR,LB,DT kell és 3 egyböl bevethetö játékos a draftról...Azt hiszem Andrews,Jackson,Thuney,White,Jason Mc,Guy szerzödésre vár és akkor még QB sincs 21 re.Az a 100 as nem olyan vaskos.

Mondjuk az igaz gond nincs és fasza kis csapatunk lesz megint egyszer ;)

A DT az előző két hét alapján nem akkora need, megjött a várva várt NT, és mindjárt nem olyan gyatra a fal közepe. TE se hiszem, hogy érkezni fog, legalábbis sok értelme nem lenne kukázni az idei 3. körös pickjeinket egy év után. A QB, WR, LB need viszont abszolút jogos, de ez egy offseason alatt azért bőven a megoldható kategória.

Lesz még pár W ha lesz egyáltalán...

Lesz 1/10 a drafthelyünk kb plusz-minusz pár hely...top QB prospecthez sajnos esélytelen...Lawrence vagy Fields...

Lesz egy halom capsace meg egy halom lejáró szerződéses játékos....

Szerintem legalább 2 de inkább több év mire esetleg régi fényben tudunk csillogni...

Newtont nem tartanám...körülményes és sokszor fingja sincs mit kellene csinálnia... 

Akkor már jöjjön Stidham...

 

 

 

Nem dühöngök, nem bosszankodok – elfásultam. Egy vágyam van már csak idén, hogy legyen legalább egy olyan meccsünk, amikor minden csapategység, miden játékformában jól (nem kiválóan!) játszik és jól alkalmazkodik a helyzetekhez. Mert mi volt vasárnap? Mindenki tudta, hogy az ellen a futásunkra és Meyers-re fog koncentrálni. Erre az offense gyatrán futott, de elfogadható (jó?) volt a passzjáték, Byrd kiváltotta Meyers-t a yardmennyiségben. A defense jól fogta a futást, amit az ellen hamar belátott és nem erőltette. Áttért a passzolásra, amelyet viszont elől hátul egyaránt csak nyeltünk. Úgy gondoltuk Watson futkosni fog, de látta, hogy páholyból könnyedén passzolgathat szabadon kóborló elkapóinak, így azt nagyon nem erőltette. A számításaink nagy többsége tehát nem jött be. Furcsaságokat is láttam a mérkőzésen. CN lassan pocket QB lesz, az egyik fegyverét eldobta (vagy eldobatták Vele?), miért? Harry-nál frusztráltabb játékost még nem láttam a csapatban, végre volt néhány elfogadható elkapása, ám a yardjai felét visszaadta az ellenfélnek, mert „naiv és átlátszó” (ügyetlen?) a védekezése. Még a ST is összeszedett 2 büntit Bethel révén. Nézek más meccseket is, elkapni is viszonylag jól tudó TE-ek! Nélkül nincs siker. Azt hittük az Allen+Gronk páros örök életű, idén kaptunk észbe és hoztunk két, eddig elkapásokban abszolút használhatatlan újoncot. Persze drukkolok tovább, csak nincs elvárásom, esetleg reményem. :(

Szerintem a Ravens elleni ilyen volt, még ha nem is volt 60 percig tökéletes játék (ez konkrétan lehetetlen). Nekem ami a legfájóbb, hogy nem tudtuk lenyomni a futást a Texans torkán az első drive kivételével, szerencsétlen White-tal szenvedtünk a tackle-ök között, márpedig neki nem ez lenne a feladata. Harry teljesítményét én nem látom ennyire negatívan, azok a büntik pedig, háááát... Kapásból tudnék mondani 4-5 playt, ahol ilyenekért még a sárgáért sem nyúlnak a zebrák...

Én másképpen láttam a Ravens meccset, ahol a futásunk, azaz csak az alkalmazkodásunk (időjárás) vezetett az utolsó percig kétséges győzelmünkhöz. Meg a tegnapi  első drive-ot is másképpen láttam. A 10 play 84 yard-jából 26 született csak futásból 6 kisérletre, aminek a fele 3 yard-nál kevesebb volt. A 3 first down-ból kettőt is a 2x ennyi yard-nyi (58) 4 passzolásból szereztük. Ezt Én kiegyensúlyozott drive-nak tekintem. Büntetés az, amire a bírók sárga zászlót dobnak, a bírói ítéletek vitatására meg nem vagyok partner, a pálya/mérkőzés szükséges élő, emberi tartozékainak (tehát nem tévedhetetleneknek) tekintem Őket. Az lehetséges, hogy Harry-val túl szigorú voltam, csak már idegesít, hogy az eddigi összbüntetéseink egyharmadát (36/12) az offense hozta össze és nem a false start-ok (3) dominálnak. :)

Csak egy dologra reagálnék: ha a sporikat a mérkőzés tartozékainak tekinted, akkor nem értem, hogy a Ravens meccsnél miért hozod fel az időjárást:) Szerintem az is egy a csapat által nem befolyásolható dolog (ráadásul az mindkét csapatnak ugyanolyan, míg a zebrák van, hogy az egyik oldalra több jogtalan sárgát dobnak, de mindegy is, utólag értelmetlen ezen beszélgetni). Ez a csapat jóval kiszámíthatatlanabb a tavalyinál, ott volt egy elit D, meg egy közepes (vagy néha rosszabb) O#. Ez idén folyamatosan változik, de leginkább középszerű mindkettő. Ettől persze még lehet olyan meccsünk, ahol mindkét oldal elit szinten teljesít, de én nem fogadnék erre nagy összegben.

Nem akarok nagyon belemenni, de az időjárás objektív "meccstartozék", viszont a bíráskodás, bármennyi törekvés is van az objektivitására, mindig szubjektív marad, viszont mindkettő a mérkőzés velejárója. Egy csapatnak az objektívhez kell igazodnia, azzal kell törődnie, mert a szubjektív csak kis részben befolyásolható (pl. fegyelem/figyelem). A vasárnapi meccs büntetései: Mi 7/55y, HOU 5/35, nincs benne semmi kirívó.

A múlt heti meccsen a Ravens is változtathatott volna, mégis a két futni tudó QB közül, a monszunban, LJ 2x annyit passzolt, mint CN. A Ravens meccs bíráskodásáról meg szó sem esett, pedig ott kirívóbb volt az arány: Mi 3/18y, Ravens 8/64, azaz fegyelmezettebbek voltunk. :)

Ez a meccs arra volt jó,hogy eszetekbe juttassa még mindíg 2020at írunk. Csak nyugalom már nincs sok ebből az évből addíg is élvezzétek a focit elvárások nélkül 😅🙃🥳

Mondjuk a tippjáték innentől tényleg vaktipp, az égvilágon semmit nem lehet előre látni vagy sejteni, mert kiszámíthatatlan a heti állapotunk. Így pláne nagyobb értéke lesz a győztesnek, mert ő TÉNYLEG tud valamit. Esetleg BB figyelmébe ajánlhatnánk majd, hátha kap egy posztot az edzők között... :) :) :)

Szerintem ez a meccs a védelmen ment el. Nem volt nyomás, a hátsó alakzat meg tolt egy totál betlit

És ahogy topin írta a másik helyen, rendszeresen becsődölünk az első félidőben, hogy utána rohanjunk az eredmény után.

Tegnap is 21-10 a félidő, utána 6 ponton tartjuk  a Texanst. Ha ugyanezt hoztuk volna az első félidőben, akkor 12-23-ra simán nyerünk, sőt lehet, akkor az első félidőben nem 4 támadásunk van, hanem 5 vagy 6!

Mindegy, én eddig reménykedtem, de most elengedtem ezt a szezont.

CN 365 yardot passzolt (20-al többet, mint Watson), 0 INT, 1TD, mindez a legjobb (JE) elkapója és TE segítség nélkül, a liga talán leglesajnáltabb WR egységével. Összehasonlítás képen a Bears támadóegysége összesen 160 yard körül hozott az utolsó meccsén, passzal, futással, mindennel. Én  továbbra is el tudok képzelni CN-el 2-3 évet, semmivel sem rosszabb, mint a piacon lévő FA-k, sőt. Nyilván, ha valami csuda QB-t sikerül Draftolni, lehet vele próbálkozni, de mint ti is írtátok, erre csekély az esély. Ráadásul az első évében nem biztos, hogy beválik. Persze, nem tökéletes, de azért nem is mondta senki, hogy top 5-ös QB. Szerintem jobb, mint egy átlagos Game manager QB, akiket mostanában meg tudnánk szerezni. 

Amúgy TB tavaly kb. ugyanezzel a WR-corpssal (+egészséges JE-vel) szerintem rosszabb számokat hozott (meg akartam nézni, de inkább feladtam). Tavaly a védelem tartotta a csapatot PO-ban, köze nem volt a támadóknak semmihez. Csak az a ligaelit védelem most fasorban sincs. 

Newtonnal még 2 vagy 3 év....na nemár...én sem vagyok nagy szakértő,de amikor már én is látom,hogy blitzel fognak jönni és nem csinál Newton semmit na ott már baszott nagy baj van

A #camhater halmaz lakóival szemben teljesen értelmetlen belemenni ilyesmibe, nem fogsz tudni releváns párbeszédet kialakítani, hiába vannak ész érveid, érveink. 

Hasonlóan látom egyébként, de úgy érzem hamarosan eldőlhet ez a dolog. Ha kikapunk még kétszer most gyorsan, akkor sanszosan CN sem játszik majd azon a szinten ami kellhet egy hosszabbításhoz, ez esetben jöhet Stid the kid pár meccsre, aztán beindul a következő qb kereső project. Viszont ha felmegyünk 6-6-ra az megint más helyzet. Az én véleményem, hogy 8-8 vagy esetleg annál jobb mérleg esetén, ezt a teljesítményt minimum hozva nagyon valószínű egy ár-érték arányban korrekt extension.

Mindenesetre egészen elképesztő, hogy ezután a meccs után, a védelemben mutatott “teljesítmények” után ismét a fő téma Cam Newton. Ahogy a Ravens meccses közvetítés után írtam: egyszerre vicces és gáz.

Én nem vagyok Hater sőt kedvelem Camet, de azt látom pont annyira jó, hogy megvillanjon vagy megnyerjen egy egy meccset de amikor igazán nagyot kellene menni vagy fordítani, vagy GW driveot tolni akkor nem hozza azt a pluszt ami a mi oldalunkra eldönti a meccset. És ha hosszú távon nézem a dolgot, akkor szerintem nekünk nem Cam az emberünk.

Evvel egyetértek, hosszú távon semmiképpen, már csak a kora, a játékstílusa, a sérülési előélete és ezek kombinációja miatt sem. CN-ben szerintem 2-3 év van maximum.  Ugyanakkor, mint írtam, az átlagnál valamivel jobbnak tartom a teljesítményét és a képességeit. Megfordítva, nála rosszabb irányítóval is nyertek már csapatok SB-t, ezért az az álláspontom, hogy amíg a megfelelő utód nincs meg, bőven megfelel az átmeneti időszakra.  Lehet szépen építgetni a csapat többi részét. Nem az irányító miatt tart ott a csapat, ahol. 

Nem is az. Illetve a hosszabb táv relatív. A “szervízkönyvét” ismerve 2-3 évre lehet gondolkozni vele, de attól még a draftról is nyugodtan húzhatunk bármikor qb-t.

Ezek után legalább nem mondhatja BB, hogy le vagyunk maradva a felkészülésben a következő szezonra. Most az elsők közt kezdhetünk el készülni.