Nyilatkozatok 11. hét - @ Texans

Kép
Nyilatkozatok 2020 11 hét

HEAD COACH BILL BELICHICK 

BB: Nos, ez egy csalódást keltő eredmény a számunkra. Voltak lehetőségeink az egész mérkőzés során, de nem sikerült eleget kihasználni, ez minden területre igaz. Támadásban, bár tudtunk haladni, a passzjátékban nem végeztünk jó munkát, különösen az első félidőben. Voltak lehetőségeink harmadik kísérletre, vörös zónában, de ezek nem akartak sikerülni. És persze Watson-nak jó napja volt, ahogy ezt már sokszor láttuk tőle. Sok képzett játékosuk van, tight end-ek és elkapók. Nem tettünk eleget, nem tettünk eleget kritikus szituációkban, épp, amikor legjobban kellett volna. Nagyon kiábrándító, de lapozunk egyet és tovább lépünk. Még hiszünk a csapatban, bízunk magunkban. Ha csak egy kicsit jobban csinálunk mindent, az eredmény is más lesz, jobb lesz. De valamiért ma ezt nem tudtuk megtenni. 

(több esetben blokkolatlan védők támadták az irányítót, különösen a negyedik negyedben, hogyan látta?) 

BB: Nem mondanám, hogy sok ilyen volt, bár párszor valóban előfordult. De valóban, ezeket le kell olvasnunk és felvenni az embert. Nagyon jól időzítették ezeket, csapatként kell jobban reagálnunk ilyen esetben.  

(Rex Burkhead-del tudott-e már beszélni, hogy van?) 

BB: Igen, már beszéltem vele, még várjuk a pontos diagnózist, de egyértelműen térdsérülés. 

(Harris kezdeti bevonása után eltűnt, kisebb sérülései voltak mérkőzés előtt, ez volt az oka?) 

BB: Nem, nem hiszem. 

(sok volt az elhibázott szerelés, Ön is így látta?) 

BB: Nem. De ez egy olyan terület, amin dolgoznunk kell. 

 (az első támadás során 5 yard-ot futottunk átlagosan, ez később visszaesett, mi lehet ennek az oka?) 

BB: Úgy gondolom a Texans reagált erre, és voltak jó lehetőségeink a passzjátékban, amiket ki is tudtunk használni. Elég jól passzoltunk. Úgy érzem tudtunk haladni, ezzel nem volt gond. Volt néhány büntetés, amik megfogtak minket, illetve kihagytunk pár lehetőséget a vörös zónában, vagy amikor épp áthaladtunk a félpályán. 

(Cam teljesítményéről, különböző mélységekbe is jól passzolt) 

BB: Nagyon konzisztensen játszik már egy ideje,  jó meccsei voltak az elmúlt időszakban, akárcsak az elkapóknak. 

(nem volt túl kevés a nyomás Watson-on, főleg harmadik kísérleteknél?) 

BB: Az ilyen helyzetekben döntést kell hozni, sok jó elkapójuk van, jó irányítójuk. Jól dolgoztak nyomás ellen. Ez az elmúlt évben nem volt jó a számunkra. Próbáltuk keverni a lapokat, de igazat szólva az kell mondjam mindent nagyon jól vettek fel. 

(a védelem teljesítményéről a második félidőben) 

BB: A második félidő jobb volt. Itt is volt pár szituáció, második és hosszú, vagy harmadik és hosszú, ahol mezőnygóltávolságra engedtük őket. De jól volt, hogy nem engedtük őket be a végzónánkba, leszámítva a két mezőnygólt. Túl sok pontot engedtünk nekik az első félidőben, és bár javult a játék, nem lett elég jó. Az edzők egyszerűen csak túljártak az eszünkön, a támadóik pedig lejátszottak minket a játéknak abban a szakaszában. 

 

QUARTERBACK CAM NEWTON 

(első benyomás?) 

CN: Tovább kell harcolnunk. Sok olyan meccsünk volt, ami úgy ért véget mint a mai, ahol mi húztuk a rövidebbet. De végül nem azon az egy játékon múlott, voltak lehetőségeink az összes negyedben, az egész mérkőzésen jobban kell játszanunk, támadásban, védekezésben, speciális egységnél - és fogunk is. A labdát tudtuk mozgatni előre, nem a kivitelezéssel volt gond. De jobbnak kell lennünk a muszáj-meglennie-játékok kivitelezésében, a szituációs fociban. 

(az utolsó támadásról) 

CN: Jó játékhívásunk volt, de a kivitelezésen múlott. Nyomásgyakorlással próbálkoztak. Próbáltam a legtöbbet kihozni belőle, de ugyanakkor jól állt a védelmük. Az a csapat nem azt mutatta, amit a korábbi eredményük sugall. De tudtuk ezt. Nagyon tehetséges csapatuk van, főleg a védelmet nézve. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből, és készen kell állnunk a következőre. 

(Rex elvesztéséről) 

CN: Rendkívül megrázott minket, tudva milyen nagyszerű csapattárs, milyen nagyszerű vezető, mit hoz ennek a csapatnak. De ő egy harcos, tudom, hogy erősebben tér majd vissza. Hiányolni fogjuk. 

(JJ Watt négy leütött passzt is jegyzett ma, mi lehet ennek az oka?) 

CN: Ő egy All-Pro játékos, egy örökös All-Pro. Az Év Védőjátékosa, generációjának egyik legjobbja. Ennyi. Ők ezért kapnak fizetést. Nekünk ez nem azt jelenti, hogy akkor be is dobjuk a törülközőt, de ugyanakkor tudjuk, hogy tudnak majd nagy játékokat csinálni, ahogyan mi is, nem szabad, hogy kizökkentsenek minket.  

 

SAFETY DEVIN MCCOURTY 

(hogyan látta az összecsapást?) 

DMC: Kicsivel maradtunk alul. Erről beszéltünk egész héten, hogy mennyire robbanékony tud lenni a támadósoruk, néha jó munkát végeztünk, de végül több játékot csináltak meg, mint mi. Harmadik kísérletek, vörös-zónás helyzetek, vagy a félidő végén a két perces támadás, egy kicsivel jobban kivitelezték ezeket, ennek az eredménye egy 7 pontos vereség lett. 

(Watson-on nem volt nyomás, hogy látja, ennek a hiánya okozhatta a gondokat?) 

DMC: Ő egy dinamikus játékos, mindig tud időt nyerni, ezzel mindenki dolgát nehézzé teszi. Jól tudott kiszabadulni olyankor is, amikor azt hittük már elkaptuk. Jól kezelték a különböző sémákat, emberfogás, zóna, kevert védekezések, összességében úgy gondolom a nyomás alatt is jó passzokat dobott, és persze a futási képessége is hozzájött ehhez. 

 

WR DAMIERE BYRD 

(nagy napja volt, mit jelent ez neki?) 

DB: Elsősorban magamnak kell bizonyítanom, hogy tudok kiegyensúlyozottan játszani, és hétről hétre tudok fejlődni. Még hosszú a szezon, tovább kell javulnom, és a legjobbamat nyújtani novemberben és decemberben, megtalálni a módját hogy győzelemre segítsem a csapatot, hogy touchdown-okat szerezzek. 

(a 42-yardos touchdown-ról) 

DB: Normál esetben nem is néznek felém ennél a játéknál, a célom az, hogy kihúzzam onnan a védőt. Cam nagyszerűen olvasta a játékot, majd dobott egy nagyszerű passzt, én pedig csak próbáltam elzárni a védőt és csinálni egy váll feletti elkapást.  

 

Forrás: patriots.com

 

Hozzászólás

Mestertől kicsit több felelősség vállalást elbírna ez a dolog azért... 

Bár BB-style szerűen, tehát igen szűkszavúan, de azért elmondta. Ez is mutatja, mennyira magánkívül volt :) :) : "Az edzők egyszerűen csak túljártak az eszünkön, a támadóik pedig lejátszottak minket a játéknak abban a szakaszában."

Túljártak BB eszén? OMG!! Ez BB-hez képest nyílt beismerés és hamuafejre. :) :)

OFF

Claim: Rivers a Rams-be, Froholdt s Texans-ban...