Beharangozó 12. hét: Patriots vs Cardinals

Kép
pre

A New England Patriots (4-6) nem tudott győzni a Texans ellen az előző fordulóban, így továbbra is negatív mérleggel áll. Ezen a héten az ellenfél az Arizona Cardinals (6-4) csapata lesz. A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap 19:00-kor kezdődik és az Aréna4 élőben közvetíti.

 

A Patriots 27-20-ra kikapott az előző fordulóban a Texanstól, amivel gyakorlatilag (még ha matematikailag nem is) kiszállt a rájátszásért folytatott küzdelemből. Azonban ettől még Belichick nem fogja "leadni" a mérkőzéseket a jobb draft pozíció érdekében, ebben biztosak lehetünk.

A Patriotsnak ez lesz az idei 3. mérkőzése az NFC West csoport csapatai ellen. Az első két mérkőzésen vereséget szenvedett, előbb a Seahawks, majd a 49ers ellen. A mérkőzés után a csapat a nyugati partra utazik, hogy megmérkőzzön a Los Angeles Chargersel, majd utána hazai pályán fogadja a Los Angeles Rams csapatát, mint utolsó NFC-s ellenfél a Thursday Night Football keretein belül.

 

A párosítás története

A Patriots utoljára a 2016-os szezon 1. hetében találkozott a Cardinals csapatával. Akkor Tom Brady épp a 4 meccses eltiltását töltötte, így Jimmy Garoppolo vezette a csapatot győzelemre az University of Phoenix Stadionban (most már State Farm Stadion).

Utoljára 2012-ben fogadta hazai pályán a Cardinalst a csapat, akkor a Cardinals 20-18-ra győzni tudott.

Az örökmérleg a két csapat közt 7-7, azonban az utóbbi 7 mérkőzésből 6-ot a Patriots nyert meg.

Bill Belichick irányítása alatt 4-szer találkoztak a csapatok, a mérleg pedig 3-1 a Patriots javára.

 

A két csapat statisztikái az idei szezonban

stat

 

Amikor a Patriots fut

A Cardinals védelmét rengeteg sérülés érte, különösen a csapat Front7-jét. A legutóbb a csapat DT-je, Corey Peters dőlt ki térdsérülés miatt és idén már nem is léphet pályára emiatt. A Cardinals ugyancsak elvesztette a korábbi Patriots játékost, Chandler Jonest a szezonra. Mint ahogy Jordan Phillips és Zach Allen is sérültlistán van. Rashard Lawrence visszatérésére van esély, azonban a sok hiányzó miatt sebezhető a Cardinals védelme. A Cardinals védelme csak a 23. a futás ellen, mérkőzésenként 124.7 yardot enged, futásonként 4.64 yardot tesznek meg az ellenfelek, ami a 26. helyre elég csak. A Patriots egyértelműen futásokkal akarja megalapozni a támadásait, azok után, hogy teljesen megfeledkezett a csapat Damien Harrisről és a futójátékról a Texans elleni mérkőzés 2. félidejében. Rex Burkhead kiesése térdsérülés miatt fájó veszteség, azonban Sony Michel visszatérhet a pályára. A támadófalnak kiegyensúlyozottabban kell teljesítenie és meg kell nyitnia a lyukakat a futók előtt a megtizedelt Cardinals Front7-el szemben.

Előny: Patriots

 

Amikor a Patriots passzol

A Cardinals passz elleni védelme elég kiegyensúlyozatlanul játszik idén, azonban megvan a tehetség a csapatban. Patrick Peterson ugyan már tudja azt a szintet hozni, ami miatt a liga legjobb CB-jének tartották, azonban még így is egy kiváló játékos képes a nagy játékokat megcsinálni. Dre Kirkpatrick inkonzisztensen játszik, azonban benne is megvan a tehetség. Az egység erőssége a Safety páros, különösen Budda Baker. Baker kiváló játékos, szereti változtatni a helyét a pályán és a játék minden elemében képes klasszis teljesítményt nyújtani. A Patriots gyenge passzjátéka miatt könnyen lehet, hogy a mérkőzés nagy részét a védőfal közelében tölti majd. A Cardinalsnak az LB-jei is aktívan kiveszik a részüket a passz elleni védekezésből. Haason Reddicket sokszor küldik el az irányító siettetésére, az újonc Isaiah Simmons pedig egyre jobban játszik emberfogásban. Damiere Byrd a tavalyi szezont a Cardinalsnál töltötte, így biztosan jól ismerik. Jacoby Meyersnek csendes napja volt a Texans ellen, azonban továbbra is ő Newton kedvenc célpontja. Burkhead hiányában Whitera hárul a teljes munka az elkapásokat tekintve a futók között, azonban valakinek így is fel kell lépnie, talán Donte' Moncriefnek?

Előny: Cardinals

 

Amikor a Cardinals fut

Úgy tűnik mintha a Patriots minden héten egy mobilis irányítóval kerülne szembe. Az elmúlt 10 hét során a Patriots szembenézett már Russell Wilsonnal, Patrick Mahomesal, Josh Allennel, Lamar Jacksonnal és Deshaun Watsonnal is. Most pedig érkezik Kyler Murray, aki legalább annyira veszélyes a futásaival mint az előbbiek közül bárki. Az ő segítségével a Cardinals a 2. legtöbb yardot teszi meg mérkőzésenként 155.7 yarddal, ráadásul kísérletenként 5.15 yardot tesznek meg, ami a legjobb az NFL-ben. A Patriots védelme szenvedett azok ellen, akik a mobilitásukat használták ki, hogy játékokat teremtsenek a passzjátékban. Murray egy vállsérüléssel küszködik, ami miatt remélhetőleg nem fog annyit futni, mint megszokhattuk tőle. A hagyományos futójáték során, a Cardinals Kenyan Draket és Chase Edmondsot használja. Mindketten több mint 4 yardot tesznek meg kísérletenként és összesen 6 TD-t szereztek. Azonban  egyértelműen Murray a legveszélyesebb, ő 6.7 yardos átlaggal fut és már 10 TD-t szerzett a földön. A Patriots futás elleni védelme fejlődött az elmúlt hetekben, azonban még nagyobbat kellene előre lépniük, hogy lelassítsák a Cardinals játékosait.

Előny: Cardinals

 

Amikor a Cardinals passzol

A Cardinalsnak egy rendkívül robbanékony támadósora van, akik nagyjátékokat csinálnak meg a passzjátékban. Murray egyre veszélyesebb a levegőben is, nem csak a földön. Ráadásul rendelkezésére áll a liga legjobb elkapója, DeAndre Hopkins személyében, aki mondhatni, hogy kész elmeháborodottaknak állítja be a Texans csapatát a játékával hétről hétre. Hopkins egy igazi szörnyeteg, ahogy Belichick mondta: "akkor is szabadon van, amikor nincs szabadon". Összesen 72 elkapása val idén, amiből 912 yardot hozott össze és 4 TD-t szerzett. Azonban Murraynek vannak más célpontjai is. Larry Fitzgerald ugyan megkopott az évek alatt, azonban továbbra is egy kiváló célpont a rövid passzjátékban. (Fitzgerald COVID-19 listára került, így nem léphet pályára) Christian Kirk és Andy Isabella ugyancsak jó célpontok. Murray a passzainak 68%-át teljesíti sikeresen, 19 TD passzolt, mellé futott még 10 TD-t, ugyanakkor 8 INT-et is dobott már és néha nagyon könnyelműen játszik. A Patriots passz elleni védelme egy nagyon rossz mérkőzésen van túl, meg kell találnia a vissza vezető utat. A csapatnak labdát kell szereznie, ebben JC Jackson a legjobb, aki 6 INT-jével vezeti a ligát. Stephon Gilmore már többször szembenézett Hopkinssal így nem kell bemutatni őket egymásnak. Jonathan Jonesra is kulcsszerep várhat Kirk levédekezésében.

Előny: Cardinals

 

Sérültjelentés

Nem lép pályára
RB Rex Burkhead - térd
OT Isaiah Wynn - térd

Kérdéses a játéka
LB Ja'Whaun Bentely - ágyék
DL Tashawn Bower - betegség
DL Adam Butler - váll
DL Byron Cowart - hát
DL Carl Davis - agyrázkódás
DB Kyle Dugger - lábujj
K Nick Folk - hát
CB Stephon Gilmore - kéz
WR N'Keal Harry - váll
TE Ryan Izzo - combhajlító, kéz
OG Shaq Mason - vádli
WR Matt Slater - térd
RB JJ Taylor - comb

A Cardinalsnál nem lép pályára TE Darrelle Daniels, SL Josh Mauro és S Jalen Thompson.

 

forrás: patriots.com 1, 2

Hozzászólás

A múlt heti meccs után már végképp nincs ember aki megmondaná, mi fog holnap következni. Se játéktervben, se eredményben. Simán benne van, hogy feltámad a támadófalunk és szétfutjuk őket, de az is, hogy agyonvernek minket. Ráadásul már az első drive se mutatja meg, hogy mi lesz majd a vélhető stratégia, mert szívfájdalom nélkül abbahagyjuk azt is, ami megy.

Szóval színtiszta izgalom lesz holnap a meccsnézés, és nagyon remélem, hogy kevesebb fájdalommal, mint a múltheti. Nekem nem a győzelem a lényeg, hanem az, hogy valamiben jobbak legyünk, mint a múlt héten - leginkább az edzőink fejben.

GOOO PATS!

Larry Fitzgerald valóban jó célpont lehetne, a rövidpasszos játékban. Csakhogy ellenünk Covid IR-en lesz.

Ha megnyerjük a "futóversenyt", a varjak után az Arizona csapatát is elkaphatjuk, mint a pinty! 

Go Pats!!!

Reméljük így lesz, ahogy mondod és Angry Birdöt csinálunk belőlük.

(Amúgy a Raven nem varjút, hanem hollót jelent.)

Rams meccs is idegenben lesz.

BOLD : Michelnek lesz elkapása is a meccsen. Csak White kevés lesz ehhez szerintem...

Burkhead, Wynn, C.Davis IR.

OT Herron az 53-ba.

Off: a Broncos elvesztette minden irányítóját COVID IR miatt. Driskel tesztje pozitív lett, Lock, Rypien és Bortles meg close contact miatt. Na, ők TÉNYLEG bajban vannak. 

WR D. Moncrief és DT A. Spence a meccsre felhozva a PS-ből az 53-ba...

Így legyen lottó ötösöm, a Texans vereség után írtam, hogy Patriciat úgy is kirúgja a Lions hozzuk vissza D edzőnk. És íme meglépésre került.:D

Én személy szerint nem örülnék, ha Patrica visszajönne. Miután elhagyta a csapatot lett extra védelme a Patriotsnak. A védelem gyengelkedése inkább a megfelelő minőségű játékosok hiányában (front 7, LB sor), tapasztalatlanságában (LB sor főleg) és esetleges kiöregedésében (Jason McCourty) keresendő szerintem. Az edzői stáb csak abból főz, amiből tud. Steve Belichick se véletlen kapta meg erre az évre az LB sort. Ő már felépített egy jó secondery-t, most rajta a sor, hogy megmutatassa képes a nulláról egy jó LB sort is összehozni. Természetesen csak rookie játékosokból ez nem megy azonnal.
Visszatérve a lényegre, Patrica szerintem nem tudna most túl sokat segíteni a csapaton, én jobban megbízom Steve Belichickben. Az bizonyos, hogy amíg a front7-t nem sikerül megerősíteni addig nem fog működni a védekezés megfelelően.

Noha semmi bajom Steve Belichick-el, úgy gondolom kicsit eltúlzod szerepét és képességeit ill. pontatlanságokat is állítasz, mert Ő csak a OLB-ek edzője idén, a ILB edző nem akárki: J.Mayo (Phillips ILB szerű alkalmazásának sikere Mayo érdeme.). A korábbi egy év sec. edzősége és az azt megelőző 3 év safety edzősége nem nagy durranás. Nem hinném, hogy az Ikrek, Gilmore, Chung stb. játékos állományt Ő emelte "magasra". Egyelőre járja az edzői "szamárlétrát", akárcsak az öccse, mennek oda ahova a fater rakja Őket, minden különösebb eredmény nélkül...Persze Te Bízhatsz Benne, akár a gének miatt is.

Patricia lehet, hogy rossz vezető edző, de védelmi koordinátorként azért csak nyert 2 SB-t.

Részben mindkettőtöknek igaza van, bár az Eagles elleni SB a védelmen (és Patrician) ment el, gyakorlatilag ott az offense az elmúlt évek egyik, ha nem a legjobb teljesítményét hozta, Bradynek messze a legjobb döntője volt, a sors furcsa fintora, hogy pont nem nyertük meg :)

Őt a SB-on én sem hagytam volna ki a csapatból. Lehetett volna "fegyelmezni" utána is.

Oké, de nem egy corneren ment el. Ott sajnos a védelmünk nem tudta egyáltalán limitálni az Eaglest...

Köszönöm szépen a korrekciót, valóban nem voltam teljesen pontos. Nos igazából a mondandóm lényege annyi lett volna, hogy szerintem nem a jelenlegi védőedzők a felelősek az idei gyengébb defense-ért (bár biztosan ők is hibáznak rendesen), hanem én inkább a játékosok minőségében és tapasztalságban érzem azt, hogy idén nem vagyunk a helyén, amin Patrica se tudna túl sokat segíteni, bár lehet nincs igazam.
Én azért érzem a fejlődést a rookie védőkön, remélem kitart a fejlődésük és jövőre összeér ez a védelem 1-2 igazolással esetleg olyan szintre, mint amilyen az előző éviek voltak. :)