Első benyomás: 12. hét: Patriots vs Cardinals

Kép
EB

A Cardinals elleni mérkőzés ismét egy olyan találkozó volt, amit papíron el kellett volna a csapatnak veszítenie, aztán mégse... 20-17-re nyertünk hazai pályán. Az, hogy a csapat hullámvasúton ül, enyhe kifejezés. Mérkőzéseket, amiket papíron el kellene veszíteniük, azt megnyerik (Ravens, Cardinals), amiket pedig nyerni kellene (Broncos, Texans), azokat elveszítik. Érthetetlen...

Cam Newton nem élete mérkőzését játszotta, pedig az elmúlt hetekben már biztató volt a játéka, de most megint nagyon nem érezte azt. 18 passzából 9 volt sikeres 84 yardért és dobot 2 INT-et is. A futás egy kicsivel jobban ment neki, 9 alkalommal indult neki és ebből 46 yardot ért el. Nem véletlenül lehetett látni a mérkőzés végén, ahogy Josh McDanielsnek mondta, hogy "I'm sorry" ("Sajnálom")

A futóknál Damien Harris kapta most is a legtöbb lehetőséget, 14-szer próbálkozott 47 yardot ért el vele. James White 5 alkalomból 18 yardot futott, de a vörös zónás lehetőségek az övé voltak, futott is 2 TD-t. Az egyértelmű, hogy a  Cards úgy készült, hogy a futást megfogják, verjük meg őket a levegőben.

Az elkapóknál ismét Jakobi Meyers volt a legsikeresebb, 6 alkalommal szállt felé a labda, 5-ször elkapta 52 yardért. Őt követi Damiere Byrd 3 elkapással 33 yardért. 

A támadófalnak még mindig komoly problémája van a blitzel, most is sokszor érintetlenül értek oda az ellenfél játékosai Newtonhoz. Ez pedig komolyan megzavarta őt. Ráadásul a futást sem tudták rendesen segíteni, nagyon hamar megállították a futókat.

A védelem az első negyedben még finoman szólva döcögött, kaptak is 10 pontot, de aztán magukra találtak és a maradék 3 negyedben már csak 7-et. Náluk is volt egy labdaszerzés, a legjobbkor, a 4. negyedben Adam Butler beleütött egy Murray-passzba, ami felperdült és végül Adrian Phillips szerezte meg. Cam Newton a kettőből az egyik labdavesztése ugyanilyen volt, csak az még a mérkőzés legelején. Volt egy igazán kiemelkedő sorozata a védelemnek, amikor gyakorlatilag a gólvonalon fogták meg az ellenfél 4 próbálkozását. Az nagyon sokat lendített a mi csapatunkon a pozitív, míg az ellenfélén a negatív oldalon. 

Nick Folk most is kiválóan teljesített, két mezőnygólt (az egyik a mérkőzést döntötte el az utolsó másodpercben) is berúgott és két extrapontot is. Ebben a szezonban elképesztő teljesítményt hoz a már koránt sem fénykorában lévő rugó. 

Hozzászólás

Megvan a győzelem, aminek örülök, de ha fizetnének se nézném meg újra ezt a meccset. :)

 

A konklúzió az, hogyha a védelemben van tartás, bármi lehet. Szóval bízom benne, hogy a kaliforniai dupla dinamitra ez így tud maradni végre...

És ne feledkezzünk el a rendkívül idegesítő büntetésekről sem - a legnagyobb kárt az Olszewski visszahordás negligálása okozta, pedig az egy hatalmas menetelés volt. Nagy kár érte. Ezen biztosan kell változtatni.  

mondjuk Jennings blokkja pont egy elég vitatott eset (ahogy a meccsvégi unnecessary roughness is Newtonon), erősen megoszlanak róla a vélemények. de abban - a döntéstől függetlenül - mindenki egyetért, hogy a szabály biztosan rossz...

A bíró vakoldali blokkot mondott a büntetés okaként, holott jól látszott, hogy a Cards védő is belevitte a testsúlyát az ütközésbe, tehát felkészült rá, és szemből volt az ütközés. Azt nem tudom, hogy a hátrafelé blokkoláskor is esetleg nem-e ezt mondják be, mert akkor nem szóltam. De az biztos, hogy 10-ből 9 alkalommal van ilyen amikor visszahordott TD születik, és nem nagyon dobálják a sárgát rá.

CN-nél meg nem értettem, mert az ütést belül kapta, és futóként viselkedett, tehát a sisakkoccanás sem mérvadó szerintem, mert a szerelni igyekvő játékos nem "fegyverként" használta a sisak tetejét (CN olyan magas, hogy nehéz vele ilyet művelni).

Leszögezném: szerintem egy ilyennek bele kellene férnie a fociba.

A bírókat megkérdezték mérkőzés után, innen az ő válaszaik:

3(!) bíró dobott sárgát erre az esetre, tehát nagyon ki vannak rá élezve.

A magyarázatban nem "vakoldali" az indoklás, hanem az, hogy a saját end-zone-ja felé blokkolt.

(itt nem tudom pontosana  szabályt, mert arrafelé nézett, de nem mozgott abban az irányban)

Megkérdezték őket, hogy mit kellett volna tennie, hogy szabályos legyen. Erre az mondta a bíró, hogy a kezét kellett volna használni, vagy "shield him" vagyis testével pajzsként védeni (gondolom, úgy, hogy a védő a támadó mozgásának irányával megegyezően mozog és fokozatosan lassítja)

Én úgy hallottam élőben, "blindside block" volt a bírói hívás. Ezt a kifejezést használják a visszafelé blokkolásra is? 

Ez anno szabályos volt :)

https://www.youtube.com/watch?v=a6M6jgUWT8Q

Az első TD-t én nem tudtam be igazán a védelemnek, Newton labdavesztése miatt short fieldről indult az ellenfél és még igazán ott sem voltak a srácok a meccsben, már benn is volt a TD. Utána engedtek 10 pontot és az szép teljesítmény. Ahogy viszont a végén rájött a Cards, hogy futni kell és bemutatták a 16 playes játékot - köszönet a zebráknak és saját védőinknek a két sárga zászlóért a RZ-ban - utána megint látszott, hogy milyen súlytalanok vagyunk futás ellen. Drake úgy futott 3,5 -4 yardot minden játéknál, ahogy akart.

Ha nincs a végén a kihagyott Cards  FG és az ostoba védő nem fejeli meg Newtont, akkor GWD drive sincs. Newton legjobb játéka az a fejelés volt... (Ha összeszámítom a saját futását és a büntit, az volt a leghosszabb játéka.) Előtte eladta a labdát, azt hittem, hogy már akkor elvesztette a meccset.

Newton ratingje 23,6 volt a meccsen! Mennyire gyenge lehet Stidham, hogy ezek után sem kap lehetőséget... 
 

Komolyan azt kell hinnem, hogy CN úgy szerződött ide ennyiért, hogy volt egy háttérmegállapodás közte és BB közt: amíg CN bevethető, és nem abszolút vállalhatatlan, addig Ő kezd. BB tudta, hogy csapatépítés ez a szezon, CN meg megmutathatja (megmutathatná) hogy mit tud egy jövőbeni jobb szerződésért. A covid miatt kellett három használható irányító (mondjuk a Broncos még így is megszívta, de nem kellene egy helyen "tárolni" minden irányítót).

Nagyon nem tetszene ha CN hosszabbítana a csapattal, mert ilyen inkonzisztens játékkal nem sokra mennénk vele. Ráadásul a futás tartja meccsben mindig a csapatot, mert passzban CN-t még néhány csereirányító is megelőzi a ligában. Egyértelműen látszik, hogy a hosszú passzok és a szélre irányuló (külső vállra) dobások egyáltalán nem mennek neki (van persze pár ritka kivétel, de ez akkor sem értékelhető teljesítmény). És most is elszállt volna a GW drive ha rajta múlik, mert arra alkalmatlan a tudása úgy tűnik.

Olszewskit sajnálom, mert rajta tényleg látszik, hogy nagyon igyekszik.

A védelem remekül játszott szerintem. A 17 pont amit kaptak az még úgy is teljesen rendben van, hogy legelső pályára lépésükön gyakorlatilag azonnal red zone szituációban találták magukat. Számomra örömteli, hogy a futkorászni is szerető irányító futásokat sikerült 3 meccsen zsinórban kordában tartani, ami tavaly azért nehezen ment.

A speciális egység ma elég sok extrát tett hozzá a játékhoz, ami számomra külön öröm. Szerintem idén ebből kevesebbet láthattunk tavalyhoz képest.

Ahogy BB mondaná, az offense megcsinált elég játékot a győzelemhez. Ez így önmagában igaz is, de messze a legrosszabbul működő csapategység volt. Sajnos Newton továbbra se az igazi. Ha írnom kellene egy listát a gyengeségeiről és az erősségeiről, akkor a gyengeségei jelenleg túlsúlyban lennének, nem tudom, hogy képes-e ezen fordítani. Harry tevékenysége a pályán pedig nehezen kommentálható. A feladata az lenne, hogy előrébb jutassa a csapatot a célterület felé, de a szokásos büntetése / büntetései miatt csak hátrébb vagyunk, mert elkapást / elkapásokat nem gyakran képes bemutatni.

Összességében a WIN az WIN, de én sokkal boldogabb lettem volna egy verességgel, ahol mindegyik csapategység egy olyan játékot hoz, ami előremutató a jövőre nézve.

Számomra érthetetlen az utolsó bekezdésed második felének "filozófiája", ami egy kicsit ellentmondásos is az első felével. Ebben a ligában csak a győzelem és a ma (most) számít. Egy csapat jövője annyira sok ismeretlenes, annyira sok minden befolyásolja, hogy szinte lehetetlen vele foglalkozni. Azért, ha a következő meccseken rosszul játszunk, de győzünk, ne szomorkodj... :)

Az NFL csapatok tobbsegere jellemzo iden azt gondolom ,hogy hullamzo teljesitmenyt nyujt mindenki(kiveve talan a KC)ez alol mi sem vagyunk kivetel. 
Az O foman kivul ,es nem nagyon talalja JMD a megoldast ,igazabol olyan erzesem van,mintha nem is probalna ,vagy megy a szinte Brady/CM cserevel az O vagy nem ,hat latjuk ,hogy nem . En beraknam Stidham-et,ez vele sem lenne rosszabb .sot szinte biztos vagyok benne ,jobb lenne .

A D-ben jonnek azok a jelek ,hogy ott nagy koponya van(BB) ,aki megprobal mindent kisajtolni ami lehetseges ,ennek neha jelei vannak .

van egy remek punter es eddig egy remek rugonk. 
 

remelem mi most felulunk a hullam felfele vezeto reszere es meglatjuk mit hoz a hatralevo szakasz. 
 

minden le a kalappal a fiuk elott 

 

Stidham CN érkezésével teljesen súlytalanná vált, tetszik vagy sem ez nem az ő csapata jelenleg, sosem volt és szerintem már nem is lesz. Én bízom benne, hogy CN kap mondjuk plusz 2 évet vagy ha nem, akkor jöjjön újra olcsón egy veterán QB, pl, Darnold, Stafford. 

A tegnapi " teljesitmény " után legalább három éves szerződés ! Vagy megint más mérkőzést néztél , mint azt legutóbb is többen  irták  !Mégis miért is kért elnézést JMD -től ?  Ezt a mérkőzést az Arizona vesztette el ,nem mi nyertük  meg ! CN -t  el kell felejteni minél hamarább, annál jobb lesz a csapatunknak!!!  Folk parádés volt !

Én sosem egy meccs alapján véleményezem a csapatot. Mint írtam a tegnapi teljesítményünk nem kápráztatott el, de közben azt is belátom, hogy a jelenlegi játékosállomány a sérülések, opt out, kulcsjátékosok magas fizetésért eligazolása, folyamatos hátul draftolás miatt egyszerűen nem elég jó. Nézd már meg kérlek a WR vagy TE sorunkat vagy akár a jelenlegi DEF-et.

Szerintem Cam veterán jelenléte, hozzáállása, példamutatása és futás képessége sokkal többet ad hozzá a csapathoz mint gondolod. Nézd meg a meccs utáni illetve a hét közbeni interjúkat az edzőkkel, játékosokkal.  Tetszik vagy sem, én kiváncsi vagyok, hogy mire volna képes kicsit több gyakorlással, illetve mivel végre lesz pénz igazolni, remélhetőleg jobb játékosokkal. 

Tegnapi meccset meg szerintem mi nyertük meg, végig küzdött a csapat illetve olyan érzésem is volt, hogy a bírók is ellenünk voltak. 

 

Miért is nem kellett a kutyának sem ez a csoda játékos ? Gyönyörű szép dolgokat irsz róla minden mérkőzés után, csak a valóság mindig szembejön ! Tiszteletben tartom a véleményedet , de egy szavaddal sem  értek egyet CN-al kapcsolatban! 

Nyugodtan lehet más véleményed, engem nem zavar. :) 

Már amúgy is megszoktam, hogy itthon kb. mindenki mindent jobban tud mint a kinti edzők, csapatok.

Szerintem mindenki tiszteletben tartja itt a mások véleményét, ha Te úgy látod, hogy CN rendben van, azt is elfogadjuk (bár nem biztos, hogy a tegnapi meccsen  látottak alapján kellene szerződéshosszabbításról beszélni).

Ha nem lennének a statisztikák, a tévében látottak és kizárólag a meccs utáni nyilatkozatokra, meg az insiderek "belsős" infóira hagyatkoznánk (hogy Cam mekkora leader), akkor rendben is van :-), de azok a fránya meccsek bezavarnak.

Én jobban bírnám, hogyha egy introvertált, de meccsenként 300+ yardot, 3 TD-t átlagoló QB-nk lenne, de hát az ízlések azok különböznek :-)

Válasz zozo692 üzenetére

Ennek bizony én is jobban örülnék, de erre szerintem az ég világon semmi esély! Draftolni nem fogunk tudni, max egy olyat aki mondjuk Newton mögött tanul egy évet aztán hátha! Addig viszont bízzunk az edzőkben akik az elmúlt 20 évben talán valamit bizonyítottak...

Szóval én is Newton mellett vagyok még legalább egy évre!;)

Mondanám Én is hogy maradjon CN, csak akkor hozzunk valakit aki beáll a paszjátékoknál, mert abban eddig nagyon gyenge. Megtanítaná valakinek hogy hogyan kell futni? És még olvasásban sem túl erős. Leader vagy sem, nem érzem hogy maradnia kellene.

Mint írtam, én a teljes összképet nézem. Cam és a csapat szerintem jól játszott a dolphins, seahawks, raiders, bills, jets, ravens, texans ellen, covid után nagyon nem ment a broncos illetve a 49ers ellen, illetve a card elleni sem volt élete meccse.

Az biztos, hogy a csapat teljesítménye inkonzisztens, de mint korábban írtam, hogy a játékosállomány jelenleg szegényes, plusz volt egy 2-3 hét kihagyásunk a covid miatt, amit szintén közrejátszik ahogy állunk, viszont Cam szerintem még mindig a legjobb lehetséges QB választás. 

Én egyetértek (csak, hogy legyen itt ilyen is :)

Szerintem Cam képességei alapján top 15 körüli QB, olyat meg nem könnyű fogni. Pláne nem draftról. Ha fizikálisan és mentálisan rendbe tudják tenni, és kap megfelelő kisegítő személyzetet maga köré, akkor nagyon jó teljesítményt fog itt nyújtani. Én mindenképpen hosszabbítanék vele inkább előbb, mint később.

Vegyes érzéseim vannak a győzelem után.A védelem újra össze kapta magát és limitálni tudta a Cards offense-t.A támadó játékunkat viszont szörnyű volt nézni. CN annyira lassú és körülményes,mintha kis nyugdíjas lenne a többi irányítóhoz képest. Sajnos attól félek,hogy az ilyen keserves,nyögvenyelős győzelmek miatt csúszunk le a drafton egy potens irányítóról és jövőre is CN  szenvedős játékával kell megelégedni. Most már szinte biztos,hogy CN egy csapatnak sem fog kelleni és BB adni fogy neki újabb 1 éves ideihez hasonló szerződést. Mi szurkolók csak bizakodhatunk hétről hétre ,de valóban győztünk tegnap este?!

Sajnos igazad lesz. Most  a 15. helyen vagyunk a draft order-on. Kb a szezon végén is ott leszünk. Aki jó QB már nem lesz bent. FA piacról megint nem tudsz senkit hozni aki megérné. Cam lesz a QB jövőre is. Ő pedig fejben lassú, nem tud D-t olvasni és nagyon dobni sem. Még egy béna Stidhamet is szívesebben néznék...

Nem kötözködés, de aki jó QB, az nem azért jó QB, mert kihúzzák a draft elején. Éppen egy volt 1/1-est szapultok, miközben a korábbi 6./199-esünk elmúlt 20 éve a mérvadó. Nem a címke, nem a sorszám ami számít, hanem az EMBER. Miközben kedvelem CN-t és sajnálom, hogy nem tud felpörögni.

CN-t nem szapultam csak be kell látni, hogy a volt 1/1-es még egy átlagos QB teljesítményt sem éri el. Elég a statjait és a dobásait megnézni.Sajnos a sérülései után csak ennyire képes.Nem garancia ,hogy minőségi QB-t húzni csak elöl lehet,de a jövő évi drafton kb 3 azonnal bevethető minőségi játékos lesz.A többi nagyobb lutri és még hosszú tanulási folyamat várhat rájuk.Ráadásul innen a fotelből úgy látom és gondolom,hogy CN nem egy megfelelő mentor lenne újonc számára.

Tény: Utoljára vélhetően pont 20 éve volt ez így, hogy ez előfordult, és azóta se.

Tény 2: Mahomes: 1/10 volt. 1/15-ről azért fel lehet tradelni 1/10-ig.

Ezt nem igazán értem. Mármint nyilván minden pick lutri, hogy beválik vagy sem és utólag derül ki, hogy megérte e vagy sem. Lásd az utóbbi évekből a Heisman győztes Winston, Mariota Manziel stb, nyilván ezer más dologtól is függ, hogy az adott játékos az adott csapatnál beválik e, lásd Pl Tannehill. 

 Drew Brees 2/32 2001.

Aaron Rodgers 1/24 2005.

Russel Wilson 3/75 2012.

Jimmy Garoppolo 2/62 2014.

Lamar Jackson 1/32 2018.

 

Pl. Wilson esetében szerintem egy kicsit vicces, hogy azért még a Seahawks is legalább két embert is többre taksált nála, tekintve, hogy előtte kiválasztott két másik embert.

A TB gyereknél is 6 emberben látott több potenciált anno a Pats. Közülük talán egy két játékos volt, aki pár évet le is tudott húzni az NFL-ben. :)

A másik véglete a történetnek a kismillió reménység, akikért ész nélkül felcseréltek, majd mentek a levesbe...

Aztán azért bőven van olyan QB az elmúlt 2-3 évtizedben, aki 1/1-ként később jó befektetés lett és hozta a Lombardit. Az idő mindent megmutat....

Múltkor már eszmét cseréltünk pár szurkolótárssal a dologról, csak akkor nem volt időm már az utolsó megjegyzésükre válaszolni, így most ide fűzném be azt, amit anno írni akartam. Szóval azon a bizonyos 2017-es draft-ot volt egy másik felcserélés is (meg több is :) , ahol a Bears egy bizonyos Trubisky nevű QB-ért cserélt fel, akiről pár szakíró elég jó véleménnyel volt.

A felcseréléssel a probléma az, hogy ezek a trade-ek legalább a következő évi első körbe is belekerülnek. Ha nem jön be, akkor nem csak a draft utáni szezonrat bukja újonc QB szempontjából, hanem az azt követőn is. Tehát két év sz*s!

Amikor 4 hónapja BB leigazolta CN-t, akiről azért lehetett feltételezni, hogy nem éppen javítani fogja a draft helyezésünket (arra pont jó lett volna Hoyer) szóval a Top 5-öt BB egészen biztosan elengedte. (Amikor ekézzük CN-t szeretném megjegyezni azt is, hogy egy normális szezonban egy UFA QB, ha aláír egy csapathoz, akkor 4 hónap után pont elkezdi a preseason meccseket ;) Ennyi ideje van az OC-nak is az új QB-ra szabni a playbook-ot, meg a GM-nek a roster-t)

Szóval átgondolva a dolgokat az én tippem a következő: Ha CN tud még javulni, akkor marad egy két éves szerződéssel és ha lesz lecsorgó QB prospect (potenciálisan jó QB, de sérült, vagy nem egy ministránsfiú), akkor BB valószínűleg felcserél. Ha nem, akkor CN lesz a QB-nk, amikor BB nyugdíjba megy, esetleg kivár egy UFA top10 QB szerződtetésére.

És JMD hányszor kért elnézést a csapattól a játékhívásai miatt?
1/10 - futás középen - neki a NT-nek
2/10 - futás középen
3/10 - oldjuk meg hosszan passzolva - csak Magdi néni a "Barátok közt-ből" nem tudta hogy az következik.

Ezt legalább 10x láttuk a tegnapi nap folyamán.

Ja volt még 2/10-re End Around legalább 3x - mindig negatív yard-ért.

Newton sem egy Mahones, de amit szegélynek game planban el kell viselni, néha Bill O'Brien-i szinten mozog.

ráadásul az end around-ot is Harry-vel futtatjuk, még véletlenül sem a gyorsabb Byrd-del vagy Meyers-el...

Végignéztem az összes drive-unkat kifejezetten erre figyelve:

  • 1. drive: nagyjából igaz, bár másodikra sikerült haladni, harmadikra emiatt nem kellett hosszú passzal operálni.
  • 2. drive: egy futásunk volt first downra, az is szélre ment, cserébe Newton két rossz dobást hozott ilyenkor. Az end around Harrynek baromság volt, ez egyértelmű. Az egyetlen hosszú harmadik kísérletünk úgy jött össze, hogy Newton nem indult el futva, inkább belelépett a sackbe. A végén egy 3&5-öt nem tudtunk megoldani, és nem egy hosszú passz volt elrontva.
  • 3. drive: option futással indítottunk 6 yardért, majd újabb option, ami egy holding miatt visszajött. 2&7-re passzjáték, first down. 1&10-nél megint passzjáték, de Harry elejtette, majd 2&10-re is passz jött. 3&3-ra jött a jet sweep Olsewszkinek, ami sima first down lehetett volna, ha Herron nem rontja el a blokkját. 4.-re jött a speed option és a TD.
  • 4. drive: elsőre és másodikra is QB draw, meg is lett a first down. 1&10-re passz, de Newton túldobja. 2&10-re futás szélre 4 yardért, harmadik kísérletnél nem veszi észre az üres elkapót, sack.
  • 5. drive: futás szélre -1 yardért. 2&11-nél passz és megvan a first down. 1&10-re megint passz, majd 2&3-ra jött egy futás középre. 1&goalra a RT felé futottunk, másodikra középre, harmadikra pedig incomplete passz, de ez megint 4 yardos volt.
  • 6. drive: 1&10-re középső futás first downért (talán a leghosszabb támadójátékunk az egész meccsen). Megint futás középre 6 yardért, utána pedig középső QB futásból megint first down. 1& goalra QB sneak, 2& goalra futás jobboldalra, 3&goalra pedig toss White-nak TD-ért.
  • 7. drive: 1&10-nél futás szélre 5 yardért, 2&5-re negatív yardos crack toss. 3&14 passzjáték, ahol megint nem kellett volna messzire dobni, mert Harry tök üresen volt, sima first down lehetett volna, ehelyett incomplete lett. Itt valamennyire megint rá lehet fogni, hogy igaz, amit írsz, bár középső futás és hosszú passz nem volt, de JMD második downos hívása rossz helyzetbe hozott minket.
  • 8. drive: 1&10 play action passz, first down. Megint passzjáték elsőre, a DPI miatt megint first down. Ezúttal option futást hívtunk, ez nem igazán működött. 2&9-re megint passzjáték, harmadikra pedig QB sneak. 1&15-re futás középre 1 yardért, majd 2&14-re Cam dob egy borzasztó picket.
  • 9. drive: 1&10-re Newton elrontja a screent, mert túl magasra dobja. 2&11-re passz, de sackelik, harmadikra option, amiből megvan a first down plusz 15 yardos büntetés. Ezután még egy rövid passz, egy futás középre, majd spike.

Azért gyűjtöttem így ki, mert amit írsz egyszerűen nem igaz. Az egész meccsen volt 2 olyan helyzet, amire rá lehet húzni az általad leírtakat, sőt inkább a crack tossok okoztak problémát nem a középső futások, plusz a Harry end around volt ordító baromság.

Köszönöm hogy ilyen alaposan megcáfoltad a tudományosnak éppen nem nevezhető, de érzéseimet jól visszatükröző állításaimat.
Elnézést kérek Tőled és JMD-től, is hogy rosszul emlékeztem, és tényleg káprázatos játékhívásaink voltak, haladtunk mint nyúl a káposztásban, élvezet volt nézni a szebbnél szebb akcióinkat.
Elértünk 16 First downs-t, volt 51 Total play, és majdnem megtettünk a meccsen 180 yard-t. Az irányítónk passzolt a meccsen ropogós 18-at (a Denver soha irányítót nem játszó, PS-ből kényszer keretbe rakott elkapója is 9-et)
Ha így visszaolvasom tényleg volt vagy 3 alkalom, hogy harmadikra 3 yard-nál kevesebbet kellett megtenni, köszönhetően a jól felépített támadási rendszerünknek. Én nem szeretném megmondani, hogy mit kellene tenni, mert még csak nem is ugatom ezt a sportot, de ne mondja senki, hogy bármilyen szinten is élvezet nézni a játékhívásainkat. Persze ha eredményes, akkor nincs miről beszélni, de még csak az sem. A támadójátékunk a liga legalja. 6 passzolt TD-k van, összesen 25, az első negyedben 3 (?) talán. 126-ból 55 db 3 downs sikerült, mert átl. 4,5 yard-ot kell megtenni.
Tudom, nyertünk, így nincs mit kritizálni.

 

Nem bántásból, de tényleg nem azért hívják a játékokat, hogy téged vagy bárkit szórakoztassanak, hanem, hogy eredményes legyen:)

Bocsi!
De szerinted mai NFL szinten Te ezt a játékot és játékhívást eredményesnek tartod?
Ne menjünk tovább, de: ez a győzelem csak a védelmen és az ellenfél ügyetlenkedésén múlt.
Meg amúgy nem azért szeretjük nézni, mert szórakoztat a játék. Ha mazochizmusmól szeretnék sportot nézni, akkor magyar bajnoki gurulóst néznék egész nap.
 

Nem kérdés, hogy nem játszunk szépen, máshoz vagyunk szokva, nah :) Csak azt akartam mondani, ha BB azt látná, hogy minden futásból hozunk 4 yardot, ő lesz olyan szenya, hogy 20x futunk, ha ezzel TD-t érünk el, mert ez működik. Emlékszel volt egy Carolina meccs ahol asszem 13x futottunk egymás után.

Megfogalmaztál egy olyan kritikát, ami egyáltalán nem volt igaz, nem értem a sértődést. Azt meg végképp nem, hogy miből vontad le azt a következtetést, hogy szerintem minden fasza volt a playcall terén, mert ilyet egy szóval sem írtam.

A másik problémám az, hogy lehet box score statok alapján bírálni a playcallt, de sok értelme nincs. Nem mutatja meg, hogy az adott play azért nem működött, mert rossz volt a hívás vagy azért, mert a QB nem vette észre az üres elkapót vagy ha észre is vette, túldobta.

Köszönjük az infót!
Megmondom őszintén, nekem a meccsen ez annyira nem tűnt fel, nagyon szenvedősnek hatott az egész játék.

Azt nem tudom, hogy Cam tényleg ennyire vak és csak 1-1 célpontra koncentrál és nem megy rendesen végig az elkapóin, habár a korábbi meccsein meg azt nézték Romóék, hogy szépen, viszonylag gyorsan végigmegy az összesen ill. volt egy lebontás is, hogy milyen távokra és milyen irányokba passzolt.

Most találtam egy lebontást a Texans elleni meccsről és abból úgy tűnik az elkapók szeparálódásával nem volt gond legalábbis amikor feléjük szállt a labda:
https://twitter.com/DougKyed/status/1330731766731198464

És az is látszik, hogy próbálták egyenletesen elosztani az irányokat:
https://twitter.com/DougKyed/status/1330725691013419012

Ezzel szemben a tegnapi meccsen amikor repültek a labdák:
https://twitter.com/DougKyed/status/1333264296692903936

De az az alábbi cikkekből is látszik, hogy nagyon inkonzisztens.
https://www.clnsmedia.com/lazar-cam-newton-has-a-future-with-the-patriots-defense-remains-bigger-concern/
https://www.clnsmedia.com/lazar-ten-things-we-learned-from-the-patriots-20-17-victory-over-the-cardinals/

Szeretném ha maradna, de ahhoz kellene egy folyamatosan leadott átlagos teljesítmény is.

Kedves Szurkolótársaim! Miért „fintorogtok”? Nyertünk, mert jobbak voltunk. Abban voltunk jobbak, amiben kellett, a szituációs fociban. Jobb volt a rúgónk, jobbak voltak a visszahordóink, az EZ-unktól 1 hüvelyknyire kivédekeztünk egy 4. kísérletet. Az 54 solo szerelésből 35-öt (65%) a korábban kárhoztatott front7 érte el Bentley-vel az élen. Az NFL sztár elkapót 55 yard-on tartottuk (pontosabban Gilmore tartotta!) a „futóbajnok” kisembert meg 31 yard-on, és az utóbbi PR-je is idén ezen a meccsen volt a legrosszabb. Immár a 4. pozitív mérlegű csapat ellen győztünk. Ja, hogy volt amiben gyengék voltunk? Persze, de idén nem a SB-ra hajtunk...

Ha idén nem a SB-ra hajtunk és csak a W számít a jövővel meg nem érdemes foglalkozni mert túl sok az ismeretlen akkor mi is az idei cél pontosan? 😀

Nekem a jó edzőmeccsek, amiket szorosan de elveszít a csapat, ezáltal előrébb húzhat a drafton minden körben. Valahogy mindenki csak az első kört nézi ebből a szempontból, de egy második eleje majdnem az mint eddig az első vége. És ha nem kell felcsere miatt több cetlit bedobni, az azt jelenti, hogy több játékost lehet minél előrébb draftolni, ami nagyobb beválási esély.  A jelenlegi helyzetben mindegy a PO, mert két egymás utáni meccsen is teljesen más a teljesítmény, tehát ha így marad ott sem tartana sokáig a dolog (ráadásul majdnem 0 az esély a PO-ra). A szoros vereség meg azért, hogy ne legyen szégyenkezni való.

Tisztelem a "draftfétised", noha a tankolás-szerűséget és a főleg általában QB-ra kihegyezett pickháború mindenhatóságában nem hiszek.

Ebben a ligában, ahol bármikor bármelyik csapat megverheti a másikat, bármilyen arányban, a vereségeknél a szégyenkezés szóba se kerül, idő sincs rá. Ez minden héten (új) háború! 

Ez első bekezdést még csak értem... Oké téged nem érdekel hol húzunk. Persze nem is ez a legfontosabb, mert kellő tőke beáldozásával szinte 1/1 ig is fel lehet menni ha valaki eladja a csapat "jövőjét. Ugye csak azért fontos,hogy hol húzol mert akár  extra pick nélkül is kihúzhatod a magasabbra várt QBt.

Engem amúgy már nem érdekel,hogy meddíg csúszunk lefelé a drafton... Felőlem akár bejuthatunk a rájátszásba is. Semmin nem változtat Newton egyre jobban bebizonyítja, hogy rövid távra se nagyon lehet vele számolni. Ha BB QB-t akar draftolni akkor úgyis kihúhhza ha lesz rá lehetősége. 

A második bekezdés meg azon kívül,hogy közhely semmi köze az első bekezdéshez. Ennyi erővel nincs is szükség egy jó irányítóra hisz egy szarral is bármikor megverhetsz bárkit bármikor mert ilyen az amerikai foci... Blehhh....

Arnold, remélem akinek írtam, jobban megértette. Tudod azért lett 2 bekezdés, mert 2 különböző dologról szól. Az első a draftról szólt, a második a "szégyenkezés" érzését vitatta. 

Az utolsó mondatod meg csak a Tied, Én csapatot írtam és ha közhely ha nem, igaz. Persze lehet, hogy Neked a csapat lényegében egyenlő az irányítóval, hát.... Nem vagyunk egyformák. :) 

😀 Újabb közhely, persze a csapat nem egyenlő az irányítóval de mégiscsak vitán felül áll,hogy a legfontosabb poszt az amerikai fociban. Szóval normális,hogy az emberek ezt tekintik prioritásnak... Nézd meg mire megy pl. A Chicago évek óta.. bomba védelem... támadó oldalon se szégyenkezhetnek azt mire mennek? Szóval hidd el, ha igy marad jövőre is a helyzet akkor jövőre megint csak nehéz helyzetben leszünk. De tényleg, tisztellek és elfogadom téged ez annyira nem érdekel. Te tudod...

Arnold, ott a válasz a kérdésedben! A jelenlegi játékos állománnyal, mindegy hogy szép vagy nem szép játékkal, minél több győzelem elérése. :)

Én úgy gondolom, a liga csapatainak nagy többsége is így gondolja, talán BB-ék is. 

+1 és én is dühöngtem meccs közben, hogy miket engedtünk be vagy miket nem csináltunk meg jól. Ugyanakkor egy elég jó állománnyal rendelkező csapatot vertünk meg, és igen, ez kétségtelenül egy győzelem volt. CN pontosan tudta, hogy ez nem az ő meccse volt, remélem tanultunk ebből is egy kicsit, és dühönghetünk (dühöngünk is, naná :) ), de ettől még ebben a szezonban EZ a csapatunk és a mi dolgunk, hogy szurkoljuk ki belőlük a legjobbat.

GOOO PATS!!

 

Üdv!

Szidjátok CN-t a passzjáték miatt, de azt is meg kell nézni kiknek dobál. Van két közepes elkapónk Byrd és Meyers, nagyjából úgy 3. számú elkapó szinten, van egy tök homály Harry és kész... Nincs TE a sok futásunk miatt tömör a falak mögötti tér így a RB passzok sem tudnak működni. Tavaly a G.O.A.T. sem villogott ezzel a sorral, annyival vagyunk jobbak, hogy megy a futás. Ha nem tűnik el LB sorunk a nyáron, simán SB esélyesek lennénk, de mindenesetre komoly PO csapat...

Teljesen egyetértek veled, annyival kiegészíteném, hogy ha nem lett volna ez a 2-3 hetes COVID betegség-edzés kihagyás, szerintem még így is pozitív lehetne a mérlegünk ilyen játékosállománnyal.

Amit itthon szerintem mindenki elfelejt, hogy Cam idén futott kb 400 yardot, 9 Td-t 4.2y- os per futás átlaggal, és lehet, hogy passzolásban nem mindig jeleskedik, de a védők extrán figyelnek rá amivel könnyíti a futóink dolgát. 

Pontosan. Jóformán két használható elkapónk van Byrd és Meyers, de kíváncsi lennék ők is hány csapatban lennének kezdő játékosok, plusz maradt még egy elkapni tudó futónk, White, de ugye őt sem lehet minden playben játszatni, plusz a fal is nagyon inkonzisztens. És akkor még itt van a Covid, ami a felkészülést is nehezítette, plusz CN covidos is volt (pl. a denveri meccs sztem azon ment el, aki volt covidos az tudhatja, hogy hetekig nyögi az ember). Én nem azt mondom, hogy CN jól játszik, de voltak jó meccsei, főleg a Covid előtt és lehetőségeiből próbálja kihozni a maxot és én is adnék neki még 1-2 évet, mert ha draftolunk QB-ét akkor azért, hogy tanuljon mögötte, ha meg nem, akkor nem igazán látok jobb lehetőséget.

Itt kérdezem meg de már több helyen is olvastam.Mégis mit kellene tanulni Cam-től? A futásain kívül semmiben nem extra max abban hogy hogyan öltözz bohócnak. És tudom igen vezér, de sajnos az pedig nem igazán tanulható-valakiben vagy megvan az extra ami ehhez kell vagy nincs.

Nem kiemelkedő Newton, de sokat segíthet akár a videózásokon, akár az NFL-re való átállásban, mert többet tud a játékról, mint egy újonc QB, legyen az bármennyire is kiemelkedő. Az, hogy mit tud megcsinálni a pályán és, hogy mit tud a játékról nem feltétlen egyezik. Más kérdés, hogy erre a szerepre Hoyer is bőven elég, nem kell ezért 20 millát fizetni Newtonnak.

Pusztán azzal, hogy a pályán van, a D-nek minden esetben számolnia kell azzal, hogy fut. Ráadásul mivel gyors és nem egy nyúlbéla ezért tömeget is kell vele szembe állítani. Ez már önmagában egy előny, de az is igaz, hogy a D falak sem egyformák a szembejövő csapatoknál. Ahol van tömeg ott jóval limitáltabb CN és ott kellenének a jó passzok.

Srácok! Ne vitatkozzatok már. CN jelenleg (már?) nem TOP(16) irányító. Ezt akár elfogadjátok, akár nem, így van. Én nem örültem hogy idejött, de ez van, elfogadtam. Utálom-e nézni a játékát? Igen. Viszont a Pats jelenlegi kezdő QB-ja, úgyhogy szurkolok neki. Akik olvassák az írásaimat, tudják hogy az elejétől fogva így vagyok vele. Stidham jelenleg még valószínű ennyit sem tud élesben, mégis inkább nézném őt, mert nála legalább a rutintalanságával magyaráznám pl. az olyanokat, mint CN iszonyatos béna “passzjátéka” a snap indulásától a labda elengedéséig. Az ő tapasztalatával én már nem tudom lenyelni a békát, sajnálom. Emiatt bosszant látnom hétről-hétre amit csinál, lassú, pontatlan, határozatlan, inkonzisztens többek között, de ezeket számtalanszor leírtátok már ti is. Én még ingyen sem tartanám meg. Egy rookie QB-t formáljon az edzője és mentorálja inkább Hoyer. Hangsúlyozom hogy mentorálja, mert élesben játszani látni még csak véletlenül sem szeretném többet. Ez viszont még rohadt messze van, úgyhogy haladjunk csak hétről-hétre, hátha meg kell kövessem magam a szezon végén az ilyen írásaim miatt. ;) Go Pats! :)
Ui.: Harryt én továbbra sem ekézném, amíg nem tud egy épkézláb, passzolni jól tudó irányító dobálni neki. Korábbi cikknél már kifejtettem miért gondolom így. Hozzátéve, hogy szerintem blokkolásban van inkább fejlődni valója.

Elég pontosan összefoglaltad azt amit Én is érzek CN-el kapcsolatban. Ha mégis tévednék vele hosszú távon, akkor majd megkövetem, de erre nem látok most nagy esélyt.

Budai Zoli mondta talán a hétvégén, hogy CN jelenleg (ha jól emlékszem) 35 vagy 36-ik a liga QB sorrendjében, tehát még csereirányítók is beelőzik a teljesítményét. Azt nem tudom hogy a hétvégi 24-es QB rating-je benne van-e, mert ha nem akkor még rosszabb. Ennek fényében kijelenteni hogy top 16 nem túl megalapozott, és a játéka sem olyan hogy alátámasztaná.

Valami kitétel volt abban a kijelentésben, talán az, hogy a 20+ yardos passzokban, tehát nem általánosan mint QB...

 
Player
Team G QBRat Comp Att Pct Yds PasY/G Y/A TD Int 1stD Sacks YdsL Fumb FumL
1 Aaron Rodgers GB 11 117,6 261 381 69% 3,100 281.8 8,14 33 4 152 11 108 1 1
2 Patrick Mahomes KC 11 115,5 291 423 69% 3,497 317.9 8,27 30 2 175 14 81 1 1
3 Deshaun Watson HOU 11 112,5 250 363 69% 3,201 291.0 8,82 24 5 149 28 151 1 0
4 Russell Wilson SEA 11 110,8 278 393 71% 3,216 292.4 8,18 31 10 158 35 204 2 2
5 Drew Brees NO 9 110,0 219 298 73% 2,196 244.0 7,37 18 3 115 10 70 5 2
6 Ryan Tannehill TEN 11 106,7 217 334 65% 2,608 237.1 7,81 23 4 137 15 112 4 1
7 Derek Carr LV 11 104,9 241 348 69% 2,646 240.5 7,60 19 4 130 17 100 8 7
8 Kirk Cousins MIN 11 104,5 218 320 68% 2,768 251.6 8,65 23 11 132 21 113 4 3
9 Josh Allen BUF 11 102,3 267 388 69% 3,028 275.3 7,80 22 8 144 22 126 2 2
10 Ben Roethlisberger PIT 10 101,4 255 380 67% 2,534 253.4 6,67 24 5 130 10 87 1 0
11 Justin Herbert LAC 10 100,9 269 402 67% 3,015 301.5 7,50 23 7 146 22 139 3 1
12 Dak Prescott DAL 5 99,6 151 222 68% 1,856 371.2 8,36 9 4 93 10 66 3 3
13 Teddy Bridgewater CAR 11 96,3 257 366 70% 2,819 256.3 7,70 14 8 137 19 118 1 1
14 Kyler Murray ARI 11 95,9 264 387 68% 2,814 255.8 7,27 19 9 150 18 88 2 2
15 Tom Brady TB 12 95,1 307 474 65% 3,300 275.0 6,96 28 11 169 16 103 1 0
16 Gardner Minshew II JAX 7 94,4 176 267 66% 1,855 265.0 6,95 13 5 95 22 126 3 3
17 Philip Rivers IND 11 93,9 263 391 67% 2,978 270.7 7,62 16 9 146 10 58 1 0
18 Lamar Jackson BAL 10 93,4 175 276 63% 1,948 194.8 7,06 15 6 100 24 138 3 2
19 Ryan Fitzpatrick MIA 8 93,1 174 254 69% 1,909 238.6 7,52 12 8 100 14 65 2 0
20 Matthew Stafford DET 11 92,7 244 386 63% 2,876 261.5 7,45 18 8 144 31 216 2 1
21 Matt Ryan ATL 11 92,5 277 427 65% 3,163 287.5 7,41 17 8 165 28 178 2 1
22 Jared Goff LAR 11 92,3 271 403 67% 3,021 274.6 7,50 16 10 145 15 111 5 3
23 Baker Mayfield CLE 11 92,3 180 294 61% 2,108 191.6 7,17 17 7 113 17 90 2 1
24 Joe Burrow CIN 10 89,8 264 404 65% 2,688 268.8 6,65 13 5 150 32 231 5 3
25 Nick Mullens SF 7 87,1 139 206 67% 1,642 234.6 7,97 6 7 77 13 104 3 2
26 Alex Smith WAS 5 81,3 107 155 69% 1,067 213.4 6,88 3 5 50 15 94 1 0
27 Nick Foles CHI 8 81,0 202 311 65% 1,852 231.5 5,95 10 8 93 18 145 1 0
28 Cam Newton NE 10 79,8 178 266 67% 1,984 198.4 7,46 4 9 101 18 104 1 0
29 Daniel Jones NYG 11 78,7 228 361 63% 2,335 212.3 6,47 8 9 123 31 179 5 3
30 Carson Wentz PHI 11 73,4 245 422 58% 2,541 231.0 6,02 16 15 126 46 304 7 3
31 Drew Lock DEN 8 67,5 149 268 56% 1,767 220.9 6,59 7 11 82 11 79 2 1
32 Sam Darnold NYJ 7 64,0 128 218 59% 1,242 177.4 5,70 3 8 55 22 148 1 0

Válasz Kenny üzenetére

Most hogy a kitételt említed, valóban volt szó a 20+ yard-os passzokról, és akkor nyilván itt ha így emlékszel. Viszont a táblázat alapján összességében sem valami acélos a teljesítmény, és a fórumtárs által említett "Top16 simán" közelében sincs CN.

Nem állítottam azt, hogy neki igaza van attól, hogy Te rosszul emlékeztél a közvetítésben elhangzottakra. Csak gondoltam, ha kijavítalak, hogy nem úgy emlékszem, akkor már csak megnézem, hogy mi a pontos helyezése.
Ha meg már megnéztem, akkor csak idetettem nektek is.

Meg ugye ez a sorrend most QB Rating, lehet mársra is rendzni a Yahoo sports-on.

Ja, futott yard-ban és futott TD-ben a QB-ek között top3. Sőt, futott TD-ok szempontjából, minden játékost beszámítva!!!, top5. :)

Az a baj ezzel, hogy nem 20-30 yardokról futkos be mert lerázza a védőket egy jó olvasás után, hanem legtöbbször 5 yardon belülről. Ez dícséretes, de valószínűleg bármelyik RB a csapatból hozná ezt a szintet ha rájuk hívnák ugyanazt a futást. Nem állok neki keresgélni, de megnézném hány olyan passzolt TD-je van a csapatnak amit az end zone-ban kapott el elkapó, és hogy azokat ki passzolta.

Elgondolkodtam és szerintem nincs olyan "bármelyik futónk", aki ezt az erőfutást jobban csinálná néhány yardról, viszonylag megbízhatóan, mint CN, ráadásul nincs szüksége hand off-ra, ami tempó előnyt jelenthet. 10+-20+ yardról fusson Harris, White, (Börki). Néha azért megfut egy 3&13-at is... :)

Egy EZ-ba passzolt TD-je volt (FB Johnson), és még egy van Stidham-től. Sajnos a RZ közelében túl sűrű a mezőny, ha csak 2 elkapónk van és elkapó TE=0.

Nekem tök mindegy hogyan érünk el TD-t, nem vagyok finnyás, az a fontos, hogy sok legyen ill. elegendő... :)

Amit írsz az igaz, de még az az előny is megvan, hogy ha a QB fut, akkor nincs ember veszteség a támadó oldalon, tehát eggyel több blokkolója is lehet.

Persze, jó ez a futás, csak nekem a passzjáték problémái a keserű pirula. Kiélezett meccseket többnyire eredményes passzjátékkal lehet a végén megfordítani, és ez nála nem működik. A legutóbbi is csak a bünti miatt lett meg, hiába futott. Köszi hogy megnézted a TD dolgot, valami hasonlót vártam. Annyi még, hogy szerintem Meyers is dobott egyet. Ha megnézzük, hogy ki mennyit volt pályán azért az 1-1 dobott TD-ért, akkor talán érthetőbb miért fanyalgom. Már minden védelem tudja, hogy end zone közelében a futást kell csak megfogni ha CN van fent. És oké, hogy Őt nehezebb megállítani, de ez óriási könnyebbség a védelmeknek.

...nem csak az endzone közelében. Lásd Stat cikk vonatkozó része...

"A Patriots annyira futás központú lett és olyan alacsony veszélyt jelent a levegőben, hogy a védelmek feláldoznak egy DB-t (safety-t) és 8 nehézfiúval állnak fel a boxban, 4 linemannel és 4 LB-vel. Tulajdonképpen goal line védekezés volt fent, mindegy, hogy hol volt a labda a pályán, vagy időben hol jártunk a mérkőzésben. Ezzel amolyan BB stílusban elvették a fő fegyverünket, csak sajnos a tartalék fegyver (passzjáték) meg besült a NE oldalán."

Nem is gondoltam hogy igazat adtál volna neki, az utolsó mondatom inkább csak egy megállapítás volt. És köszi a táblázatot.

Pont elkezdtem összegyűjteni, hogy én (szubjektíve) kiket gondolok jobbnak CN-nél. Csak fejből 10 felett voltam. Gondoltam megnézem a QB rating szerinti sorrendet, de Kenny (ezer köszönet érte) már megtette. Sajnos még annál is rosszabb a helyzet, mint amire gondoltam, illetve amit éreztem. De ahogy te is írtad, ugyanúgy én is elfogadom és tiszteletben tartom, hogy számodra ő magasabbra taksált QB. Bár nem bírom, de nagyon örülnék ha csak TOP10-es is lenne. Engem a teljesítménye és az eredményei érdekelnek, a személyes érzéseim vele kapcsolatban sokadlagosak. Ha pl. SB-ba vezetné a csapatot, vagy hozna egy gyűrűt, még meg is hajolnék előtte és elnézegetném a kalapjait hosszú évekig. Go Pats! :)

Pedig egyébként érdekelne ez a lista. Én is elkezdtem, de nem jutottam 10 fölé. Mondjuk egy Carr vagy Bridgewater, szerintem nincsenek elötte.

A QB rating ahogy fentebb írták nem mutatja a földön mutatott teljesítményét, és amúgy a társak hozzáadott értékét sem. Pl. Kyler Murray jelenleg (még) nem jobb Newtonnál passzolásban, de Hopkins elég sokat hozzáad a számaihoz, meg hogy az o-line is jobb elötte. 

Nem hiszem, hogy jobban jársz, ha meglátod azt a listát, amit az ESPN készít. Itt a QB-k 1-100 ig vannak értékelve, amiben benne van a futásteljesítményük is. Ezt látod a QBR oszlopba, itt az értékelésbe beleszámít az ellenfél védelmének erőssége is. Ha ezt nem akarod figyelembe venni, akkor ott az utolsó "RAW" oszlop.

Nos, Cam Newton a 31-ből az "előkelő" 26. helyet foglalja el. Ha a RAW-ra rendezek, akkor is. 

Íme:

(Jobb klikk, megnyitás új ablakban, és olvasható lesz)

adjQBR

 

Kösz! Nem a statok szerinti listára kérdeztem, hanem arra a bizonyos szubjektívre, hogy ki a jobb képességű irányító. Ugye senki nem gondolja, hogy Fitzpatrick ennyivel Roethlisberger elött lenne, vagy Carr Brady elött...?

Szerintem Mahomes, Wilson, Rodgers, Brees, Watson, Stafford, Prescott, Brady és Big Ben lenne az első Tier, utána pedig jön egy kb. szintén 10-es csoport, amiben benne van Newton is. Az világos, hogy az idei statjai ezt nem támasztják alá, de nem is gondolom mérvadónak az idei évet, viszont pont ezért lehetne olcsón hosszabbítani vele még most.

Nekem a RUN oszlop tetszik, amiben 6. :)

Részlet az ESPN számítási módjáról: "...Végül ezeket a kiigazított EPA-arányokat úgy méretezik, hogy előállítsák az ellenfél által korrigált végső QBR-t, amely 0 és 100 közötti szám. Ez a skála a játékban nyújtott teljesítmény percentilisének tekinthető - 50 átlagos és 99 lenne a nyilvántartott legjobb....Szezon szinten a 75-ös vagy annál magasabb QBR lenne az elit teljesítménye..." Ennek alapján CN közepes teljesítményű QB (52,5) és noha még nincs vége a szezonnak, a ligában egyelőre 6 elit QB van! Prescott out (nem tud rontani!), Wilson, TB nincs köztük, Allen viszont elit lett Tannehill-el együtt. Persze egyik stat. sem tökéletes... :)

Én megörültem, amikor Newtont megigazoltuk, hogy ne az óriás fiszdank Stidhamet kelljen nézni, de hát megderült, hogy ugyanolyan vak ő is sajnos. Az a helyzet, hogy nincs épkézláb megirányítónk, a durva, hogy egy picit kevesebb dankolással és több szerencsével simán rájátszásesélyes csapat lennénk. Azért Brady papa is vicz, hogy ilyen megkapóarzenállal a 15. helyen kullog.