Ups & Downs - 12. hét: Patriots vs Cardinals

Kép
Ups#12

Újabb hazai mérkőzés, remekül helytálló védelem és egy kínkeserves módon megszerzett győzelem. Ezekkel a jelzőkkel lehet leginkább jellemezni a vasárnapi Cardinals elleni mérkőzést. A támadósor teljesítménye ezúttal messze alulmúlta az elmúlt hetekét, a védelem azonban jól állt a lábán, a speciális csapategység pedig remek helyzetbe hozta a támadókat. Végül egy utolsó másodperces Folk-mezőnygóllal 20-17-re nyert a Patriots és győzelemmel vághat neki a hárommeccses idegenbeli túrának. Nézzük, kik kerültek az UP-ba és DOWN-ba!

UP

Adam Butler: Számomra a mérkőzés legjobbja volt Butler, aki kihagyta a Texans elleni mérkőzést (az elsőt karrierje során), most azonban visszatért, nem is akárhogyan. Sok párharcát megnyerte a Cardinals támadófala ellen, 5 szerelést mutatott be, ebből kettőt a LoS mögött, szerzett egy sacket is, illetve beleütött Murray passzába, amit Phillips szerzett meg.

Speciális egység: Szándékosan nem emeltem ki senkit, több játékosnak is volt nagy megmozdulása a special teamben. Moncrief és Olszewski egy-egy hosszú returnnel segítette a csapatot, Baileynek ezúttal is jó puntjai voltak (bár egy touchback becsúszott), és természetesen Nick Folk győztes mezőnygólja is hatalmas dicséretet érdemel.

Ja"Whaun Bentley: Bentley - akárcsak Butler - mindenhol ottvolt, 6 solo és 7 assist tackle-lel zárta az összecsapást. Az interceptionnél remekül ugrott be a passzsávba, így ha Butler nem is tud beleütni a passzba, jó eséllyel akkor is labdát szerzett volna a védelem. A Cardinals utolsó drivejának végén remekül ért oda a futóhoz, megakadályozva ezzel egy first downt.

Chase Winovich: Winovich idei szezonjának eleje eléggé hullámzóra sikerült, az elmúlt meccseken viszont már sokkal inkább a hullámhegyek jellemzőek a teljesítményére, semmint a hullámvölgyek. Ma 5 szereléssel (egy negatív yardos) és egy sackkel zárt, de neki is fontos szerepe volt az interceptionnél - remekül zavarta Murrayt az ugrálással.

DOWN

Cam Newton: Az elmúlt hetekkel ellentétben, Newton ezúttal borzasztó gyengén játszott, talán a 49ers ellen volt utoljára ennyire gyenge a játéka. Néhány QB drawt megfutott, illetve a végén fontos first downt szerzett a read option játék után, de ennyi a pozitívum. 9/18-cal, 84 yarddal és 2 interceptionnel zárta a meccset, igaz az első labdavesztésnél teljesen ártatlan volt, White nem vette fel a blitzelő védőt, aki odaért Newtonhoz.

Jason McCourty: McCourty sajnos továbbra is gyenge formát mutat, ezúttal is voltak gondjai az ellenfél elkapóival, a TE, Dan Arnold harcolt ki rajta egy sárga zászlót 4&5-ös szituációban.

Kép: Patriots.com

Hozzászólás

Minden minősítéssel egyetértek, még akkor is ha az egyik több, a másik meg kevesebb, mint a merev 3. :)

Néha a dolog egyszerűnek tűnik: Mi a véleményed egy kickoff returner feladatról? -kérdezte a ST edzőm. Meghökkentem, noha újonc éveimben (5 éve) egyszer már próbáltam, nem nagy sikerrel, de azt válaszoltam: "Megteszek mindent, hogy segítsek a csapatnak." - (Donte Moncrief)

"Egy DT arra lehet bűszke, ha nem hagy áttörést a maga melletti réseken...", Aztán összeállt Bentley-vel, hogy büszke maradhasson. (A.Spence, a PS-ből előrukkolt STONEWALL-tag)

Nem értem, miért maradt ki az up-ból White, akinek ez volt az idei legjobb meccse és ő csinálta meg mind a két TD-t. A másik futó, aki jól játszott, Harris volt, a 14/47 egész jó átlag, az egyik TD-hez az ő 18 yardos futása kellett.

Nekem nagyon down N’Keal Harry, akinek 17 meccse volt eddig az NFL-ben, ebből ez volt a negyedik, - közel 25 % - amin nem volt elkapása. Egy sem - egy elsőkörös elkapónak! Viszont volt szabálytalan blokkja, ami miatt a first downt buktuk, volt dropja. Most olvastam, hogy Harrrynek eddigi karrierje során 38 elkapást jegyzett 318 yardért és 3 TD-ja van. Hill vasárnap elért 269 yardot és 3 TD-t... Azon gondolkodtam, hogy amióta Pats meccseket nézek - 1999 - volt-e gyengébb elsőkörös pickünk. (Maroney nem volt ennyire rossz.)

Harris 14/47-es 3,4-es átlaga minden csak nem jó. Anélkül a 18 yardos futás nélkül már majdnem értékelhetetlen lenne az átlag, attól lett közepes.

Harry arra blokkolt amerre előre meg volt neki határozva. Ott CN volt aki rá se bagózott, hogy a blokkoló háta mögött belülre kellett volna futnia. Kifelé futott CN, Harry tarkóján nincs szem, így biztos volt a holding. Persze nem biztos hogy jól látom.

Whitenak volt két touchdownja, az igaz, viszont emellett egy óriási hibája is: a meccs elején ő nem vette fel a blitzet, azért lett INT (ezt el is ismerte a sajtótájékoztatón). A két TD oké, mellette nem igazán alkotott kiemelkedőt (szerintem). Harrisnek volt 1-2 nagyobb futása, de még így sem érte el a 4 yardot az átlaga. Harrynek ismét volt egy holdingja, bár ott Newton ha befelé vág, nincs sárga. Emellett egy olyan meccsen, ahol az irányítónak kilenc! jó passza van, szerintem fölösleges bármit mondani az elkapók teljesítményéről... Plusz White touchdownjánál volt egy remek blokkja is.

Válasz Increay üzenetére

Lehet, hogy White elcseszte az elsőt, de azt is tegyük hozzá, hogy utána nagyon sokat és keményeket birkózott a ránézésre 20kg-vel nehezebb blitz-elő védőkkel. CN számára sokszor megcsinálta a +1-3 másodperc extra időt, hogy találjon valakit. Hogy lett-e belőle valami, az meg egy másik kérdés.

+1 White up, Harry down

 

Halihóóóó,

Szerintem:

UP:

  • Optimizmus
    • Newton --- Akkor is át tudom dobni a kezeken!!! Sőt át tudok gyalogolni a sacken is!!!
    • Fussunk Harry felé, hátha megtanult szabályosan blokkolni!
    • Ha Gilmore nem tudja megfogni Hopkinst, akkor állítsuk rá a slotban Bentleyt, majd Ő biztos megfogja…
  • Képességek
    • JMC még ennyi idősen is gyorsabban fordul, mint egy anyahajó.
    • Stidham remekül passzolgat az oldalvonal mellett Newtonnal.

 

DOWN:

  • Punter
    • Miért rúgja az 3 yardosra amikor rúghatná az 1 yardosra is?
    • Miért rúg csak 60 yardot amikor rúghatna 70-80 yardot is?
  • Blind side block
    • Megtanulhatnák, hogy blokkolni csak úgy szabad, ha előtte elnézést is kérnek az ellenféltől…
    • BB a meccs előtt is megtarthatta volna a játékvezetők oktatását
  • Fejlődés
    • Ugrálni már úgy ugrál Wino, mint Watt, csak a labdát nem üti le 😊
    • Butler ugyan beleüt a passzba, mint Watt, de még nem az a szint… (remélem az edzők megmutatják neki Watt eheti oktatófilmjét s akkor a jövő héten nem csak beleüt a passzba, hanem megtudja, hogy beleütés után nem nézegetni kell mint hal a szatyorban, hanem vissza is lehet vinni TD-re)

Zseniális, főleg a DOWN.

"Miért rúgja az 3 yardosra amikor rúghatná az 1 yardosra is?"

Ezen konkrétan sírtam. :)

UP-ből hiányolom Guy-t, a DOWN-ból meg JMD-t a középső futásos fétise miatt....CN is egyre rosszabb dobási formát mutatt...

Ezt a középső futásos dolgot mikor engedjük már el? Volt nagyjából 10 futásunk középre és jobban működtek, mint a szélső futások.

Így futunk:

4. legtöbb yardot futottuk

5. legjobb yard / game mutató (Baltimore még csak 10 meccsnél van)

3. legtöbb futott TD

Legtöbb futott 1st down (!)

8. hely yard / kísérletben (4,6 yard/A)

Azt ugye tudod, hogy attól mert középső futás van, annak még van kismillió változata, amiből van amelyik működik, van amelyik nem működik, van amelyik csak később működik, van amelyik az ellenfél fárasztásáról szól, vagy amelyik az ellenfél teszteléséről szól, van amelyik az ellenfél ilyen-olyan sémáinak, mintáinak felderítéséről szól stb. stb.

Hiányolom még az FK!-n oly népszerű: analitika, kreatív játékhívás, hülye HC/OC/DC (végülis csak 20-30 éve csinálja a szakmát napi 12-16 órában, meg fent ül a lelátón 2-4 hasonlóan megszállott segítője, ami az ellenfél minden mozdulatát elemzi) bullshit-et.

(Félreértések elkerülésé végett: nagyon tisztelem, amit az FK!-s srácok csinálnak, le a kalappal)

Ezzel lehet vitát generálok, de én nagyon elégedett voltam a Hopkins elleni védekezéssel (főleg ez Gilmore-nak köszönhető). Mondom ezt a két zászló ellenére, amit Gilmore-ra dobtak. Azt nem mondom, hogy UP-ot ér, de szerintem érdems nem elfelejtkezni róla. (Statisztikákat nem néztem, az lehet rácáfolna arra amit mondtam, de tetszett amit láttam)

Egyetértek. Hopkins, akit a liga egyik, ha nem a legjobb elkapójának tartanak ma, 5/7 és 55 yard. Gilmore tökéletesen limitálta segítség nélkül.

Egyetértek. Hopkins, akit a liga egyik, ha nem a legjobb elkapójának tartanak ma, 5/7 és 55 yard. Gilmore tökéletesen limitálta segítség nélkül.

Szerintem egy Hopkinst 55 yardon tartani up. Ezen a párharcon magában elmehetett volna a meccs. Gilmore nagyot játszott, pedig hogy Hopkins hétszer volt target, azt mutatja, hogy Murray nem félt célbavenni.

Nagyon egyetértek! Egyedül fogni emberezésnél a liga egyik legjobb elkapóját és limitálni (6 rec., 55 yard, 0 TD) nem gúnyolódásra érdemes. Egyébként Gilmore azt nyilatkozta, élvezi a kihívást, ha egy WR1-et kell fognia... Egyébként nem mindig fogta, mert gyakran zónáztunk ill. cover valahányat is védekeztünk...

Szeretem ezeket a vicces minősítésekkel, bár néha egy-egy mellé megy... :) 

Abszolút igaz, nálam is a határon mozgott. Pontos számokat nem tudok (ez majd szokásosan a Stat cikkben érkezik, nem is akarok spoilerezni), de arra emlékszem hogy a közvetítésben volt egy olyan pont amikor kiírták, hogy 29 (passz)snapből 27-szer Gilmore védekezett addig Hopkinson, szóval nagyrészt addig ő figyelt rá. 5 elkapás 55 yard a top3 elkapóval szemben mindenképp dicséretes (még akkor is ha nem csak ketten voltak a pályán) :)

Holnap reggel 8tól olvasható a stat cikk! :)

A liga statisztikusai nem varrták mind az 55 yardot Gilmore nyakába. Amiért felelős volt az elenyésző.

Gilmore-ról azért is érdemes beszélni, mert a meccs alatt azt láttuk, hogy mikor Hopkis elkapott egy labdát, akkor a jó Gilmore eléggé messze állt tőle, az volt az érzés, hogy szépen hagyja, hogy a sztár elkapó tegye a dolgát. És ezt azért láttuk, mert labda ment Hopkins felé, a kamera meg azt követte.  Arról viszont nincs felvétel, hogy hányszor NEM tudott Hopkins leszakadni elég biztonságosan Gilmore-ról, hogy Murray el merje felé engedni a labdát - ezt a statisztika se fogja megmutatni, ott csak az esetleg leütött passzai lennének, de olyanra nem emlékszem, mert azt is ötvenszer visszajátszották volna. Viszont alig kaphatott levegőt Hopkins az biztos, mert különben messze 100 yard felett teljesített volna - ahogy általában szokott. Hát Gilmore mellett nem.

Pontosan, ez is egy fontos szempont. Amit még hozzáfűznék ahhoz az esethez, az az, hogy ha jól emlékszem akkor ott nem volt mélyen felálló safety, mindenki ment blitzelni (már aki nem védekezett elkapón), ilyenkor pedig megszokott, hogy valamivel több helyet hagynak a WR-nek, hogy ne legyen belőle nagy játék.

Egy kis finomság, amiből biztosan sok van, de nekem csak most tűnt fel, hogy Gilmore milyen akkurátusan igazgatta a pozícióját aszerint , hogy a QB pont ne lássa mit csinál, hogy legyen valaki közte, és a QB között. :)

JC-t meg szinte nem is láttunk, csak amikor lesérülve kiállt az utolsó 11 védő snap előtt. Kenny holnap megmutatja miért... :) (Állítólag nem lehet komoly a sérülése, mert végig ott állt sisakban a pálya szélén.) 

Az O Line passz blokkolasi tevékenységére van valami mutató hogy állnak a ligában?

 

Off

BB sajtó tájékoztatói lehet unalmasak de inkább ilyen legyen  mint Arians mindenki hibás az csak az én szisztémám nem sajtó tájékoztatói.