Ups & Downs - 16. hét: Patriots vs Bills

Kép
Ups#15

Az év utolsó MNF-jén a New England Patriots hazai pályán fogadta az AFC East trónját idén elfoglaló Buffalo Bills csapatát. A mérkőzés első drive-ja pazarul kezdődött a csapat számára, de kis túlzással ez volt minden pozitívum ezen a meccsen. A vendégek magabiztosan, 38-9-re győztek, a játék minden elemében felülmúlva a szezon végére egyre indiszponáltabban teljesítő Patriotsot. Lássuk, kik kerültek az UP-ba és DOWN-ba!

UP

Sony Michel - J.J. Taylor: A Patriots kezdő futója, Damien Harris, ezúttal is hiányzott sérülés miatt, így a 2018-as első körös játékos kapta meg a lehetőséget, amivel élni is tudott, több szép megiramodása is volt: 10 futásból 69 yardot ért el. Az idei UDFA, J.J. Taylor a szezon elején jól szállt be a csapatba, aztán kisebb sérülése (és újoncsága) miatt inaktív volt a meccseken, de Harris hiányzása előtte is kinyitott néhány kaput, amit ki is használt az apró termetű running back; 6 labdacipelésből 38 yardot szerzett.

Jake Bailey: Bailey idén állandó szereplője lett az Ups&Downs rovatnak, ezúttal is "fentre" került. 7(!) puntja volt ezúttal, ebből 4 szállt 20 yardon belülre, majdnem 52 yardos átlagot ért el. Nem véletlenül került a Pro Bowl-ba...

DOWN

Adam Butler: Butler az utóbbi években a védelem egyik alappillérévé vált, mind futás, mind passz ellen hasznosan játszott. Ez sajnos a Bills ellen nem mutatkozott meg, egy drive-on belül kétszer is offside miatt dobtak rá sárga zászlót a zebrák.

J.C. Jackson: Az egykori UDFA corner már több alkalommal bizonyította az elmúlt években, hogy nagyszerű cornerback, ám leginkább Stephon Gilmore mögött. Elsőszámú cornerbackként több hibája is volt idén, ez most is megmutatkozott, több elkapást és touchdownt is engedett az ellenfélnek. No. 1 cornerként egyébként 92,3 passer ratinggel dobtak felé az irányítók, ami egy kicsit sarkosított statisztika, ám jól mutatja, hogy még nem áll készen arra, hogy ő legyen az elsőszámú opció a posztján.

Damiere Byrd: Az idén igazolt elkapó - akárcsak az egész csapat - igazi hullámvasút-szerű teljesítményt hoz: Egy meccsen több szép elkapása is van, majd hetekre eltűnik. Ezúttal az első driveban ejtett el egy passzt, amiből touchdownt szerezhetett volna a Patriots.

Hozzászólás

Az utolsó 3 meccsen 8 pontot átlagoltunk támadásban. Már előtte sem tűnt túl erősnek a támadók produkciója, de ezen az utolsó 3 meccsen marha gyengék voltak. Newtonból láthatóan kifogyott már az üzemanyag felesleges lenne még egy évet végigszenvedni vele, a szezon után el kell köszönni tőle. Olyan irányító kell aki passzolni is tud, mert manapság már csak futójátékkal nem lehet elérni semmit, bármennyire hatékony is az.

Sorold fel légy szíves a piacon elérhető potenciális QB-kat erre és a következő szezonra! Kérnék némi indoklást is, hogy mivel jobbak.

Szorgalmi feladat: mi lehet az oka, hogy BB idén július végéig nem igazolt QB-t az FA piacról (tehát igazából nem is akart), és ehhez képest mi változott?

Bill Belichick: "I'll always do what I think is best for the team"

Értem a gondolatmenetedet de CN további maradásának akkor sincs semmi értelme, max backup QB-ként 1 millióért. Akkor húzzunk a drafton és 2-3 év alatt induljon el egy új korszak. A TB-BB korszak sosem jön el többet nagy valószínűséggel, erről ne is álmodozzunk, de ettől mi még maradunk Pats szurkolók.

A 2-3 évre nincs semmi garancia nincs. Az 2008-2018 között, ha jól számolom 32 QB lett draftolva az első körben, ebből 5 -re mondanám, hogy folyamatosan jó teljesítményt hozott: Stafford (1/1), Ryan (1/3), Luck (1/1), Mahomes(1/10), Watson (1/12). Meg van két olyan, aki jóval később lett draftolva: Wilson (3/75), Prescott (4/135). Meg vannak páran, akiknek van/volt egy-két jó szezonja, de többüknél valószínű, hogy pár éven belül megint ugyanabban a helyzetben lesz a csapatuk, mint mielőtt draftolták őket.

Szóval a fentiek alapján lehet számolgatni! (Nem mellesleg lásd Browns). A felcserélésről annyit, hogy a beválás valószínűsége ott is ugyanannyi, mint a fenti bekezdésben, csak mivel a felcseréléshez kell legalább a következő év 1 kör is, ezért ha az adott ember nem válik be, akkor a következő évben biztosan kimarad a csapat az első körös QB húzásból. Röviden: 2 év bukó.

Ahhoz, hogy az első kör elején draft-oljon a csapat, gyakorlatilag szét kell verni az összes egységet (értsd: még a mostaninál is rosszabb teljesítmény szükséges), mert a sz*r csapatoktól is ki kell tudni kapni. (Lásd: Jets) Mindezt a szintet lehet, hogy évekig tartani kell. Namost kiindulva abból, hogy mi volt idén a hangulat, el tudom képzelni, hogy mondjuk a 2. év után mekkora szájtépés lesz itt, ha nem sikerül valami gigaszuper csávót szerezni a draft-ról. (Vagy maradunk max. 10-en itt a fórumon) És onnan még csak a visszaépítés kezdődik (+1-3 év). Az időtávról annyit, hogy ennyi idő alatt elvégzi a középiskolát a gyerek, vagy lediplomázik. Tényleg mindenki itt fog kommentelni türelmesen és megértően 2-6 évig, hogy jó-jó, ezek az átmeneti évek?

Amúgy meg szerintem a főnök már döntött, mert ha kuka szezont akart volna, akkor már idén meghúzta volna az ehhez szükséges dolgokat. Úgyhogy szerintem az lesz, hogy próbál egy olyan csapatot összehozni, ami vonzó lesz a nem annyira sikeres, de jó QB-knak egy-két SB run-hoz. BB 68 évesen, a karrierjének zárásaként nem fog sz*r csapatot csinálni, majd 2-6 évig ezt menedzselni, amit az elmúlt 20 évben építgetett, szépítgetett.

Hogy ezt a következő szezontra CN-nel, vagy nélküle képzeli el, azt szerintem már azt is eldöntötte és kevésbé tartom valószínűnek, hogy a szurkolók és a TV-s "szakértők" véleményét ezügyben bármilyen szinten is figyelembe vette.

CN sorsa attól függ, ha talál jobbat a piacon, vagy nem az első kör legelején megint  belehúz-e egy csiszolatlan gyémánt QB-ba a draft-on. Aminek sajnos nincs nagy valószínűsége.

 

Sokkal előrébb lennénk vele mint Newton-nal. Fitzmagic hatalmas küzdő, Newton meg hát láthattuk, hatalmas lúzer.

Kicsit OFF

Lehiggadva és néhány olyan információ birtokában, amit a meccs hevében, mint szurkoló, nem is nagyon vettem(ünk) észre, csoda, hogy csak ennyire kaptunk ki.

Már a meccs előzményei sem kecsegtettek semmi jóval (eséllyel), miután eljött hozzánk egy kontender csapat a legjobb összeállításában, Nálunk meg kiesett a legjobb CB-ünk és közel 20! játékosunk korlátozottan edzett a héten (Lehet, hogy ez NFL csúcs?). Aztán amikor kiderült, hogy kik az inaktívak Nálunk, világossá vált az esélytelenség fokozódása. Az idén amúgy sem acélos LB sorunk és Dline-unk azaz a front7-ünk egy exPS-es+rookie vegyes csapattá alakult. De ez sem volt elég! A második negyed közepétől, noha addig tűrhetően tartotta magát a csapat (10-9), ez a felállás is kezdett megfogyatkozni, Kiesett Hall (boka) a második negyed felénél, Bower a negyed utolsó harmadában nyaksérülés miatt, Uche (láb) pedig a negyed végén. Maradt az újonc Jennings, (Ő se bírta ki a negyedik negyedet boka sérülésével.), az álLB Phillips, az „átminősített” Wino és a PS-es Maluia. Vállsérülése miatt a 2. félidőre már DMC sem volt a pályán, azaz Allen ebben a félidőben már „edzésszerűen” passzolgathatott. Nem is tudom ki hordta a zöldpöttyös sisakot, de lehet, hogy drive-ról drive-ra, play-ről play-re „vándorolt”. De az egyébként hétről hétre gyenge offense-et is húzta az ág, Mason (vádli) kiesett a meccsről a második negyed végétől, és Andrews (vádli) se játszotta már végig a 3. negyedet. Asiasi a 94%-os snap számát meg nem az elkapások elősegítése érdekében kapta. Toldozott-foltozott védelemmel és Ofallal nem is lehetett más az eredmény egy elit csapat ellen. Ezek a tények nem sok jóval kecsegtetnek a Jets ellen sem. :(

Ez így összeszedve tényleg lehangolóan egyértelműsíti, amit szurkolóként nem feltétlenül rak össze az ember.

Igazad van, valóban nem kecsegtet semmi jóval a zárófordulóra, de utálok úgy leülni meccset nézni, hogy semmi esélyünk... bár amit utoljára láthattunk az tényleg olyan volt, mintha egy "county champion" csapat játszott volna a SB győztessel, vagy mint Tom Jerryvel Spike közbelépéséig...

 

"... de utálok úgy leülni meccset nézni, hogy semmi esélyünk..." belőled sem lett volna jó Bears, vagy Browns szurkoló az elmúlt 20 évben :)

Cikksorozat javaslat off season-re: Nekem nincs türelmem az ilyenekhez, meg lehet, hogy valami PFF forrás sem ártana, nem mellesleg vannak itt statisztika fetisiszták ;) de pl. tök érdekes lenne valamiféle csapatrész/corp szerinti bontása az idei teljesítményeknek, meg hogy liga szinten az adott teljesítmény hol is helyezkedik el. Pl. a WR-eknél/TE-eknél, lehetőség szerint megtisztítva a QB teljesítménytől saját erőből mit tudtak. Pl. hopi jópár hete már emlegetett valami elszakadási mutatót, meg pl. 50-50-es labdák lehúzása, sikeres blokkok, stb. Szerintem tudna árnyalni pár dolgot az idei teljesítményekkel kapcsolatban.

A PFF felvetés egyébként jó ötlet. Én hétről hétre ránézek a játékosaink pff értékelésére. Meglepő de egy két játékos mennyire jól szerepel annak ellenére,hogy az eredmények mennyire nem ezt tükrözik. BB ugye nem tud draftolni de Uche 77.6, Omwenu 84.4!!!!!! Első évesek!!! És ők csak pár példa... Az egész csapatot nézve sok jó egyéni teljesítmény volt idén.

Persze, de mondjuk egy O fal a csapat szempontjából pont annyira jó, amennyire a leggyengébb eleme. ;)

Isaiah Wynn 82.6

Shaq Mason 85.9

David Andrews 67.1

Joe Thuney 72.3

Michael Onwenu 84.4 

Andrews kicsit visszaesett de ha jól emlékszem Ő is 70- 80 között szokott mocorogni. Ha csak a PFF értékeléseket nézem akkor ez a fal nagyon korrekt. Persze a sérülések folyamatosan súlytják ezt az egységek is. Jermaine Eluemunor 67.4 és Justin Herron 61.8 is elfogadható kategóriák ha beugrókról van szó.

 

*De ha az ember az okokat keresgeti az utóbbi meccsek szenvedésére akkor elég ha ránéz a a védőfal és a LB sor értékelésére.... nem csoda ha szét futnak minket. Winovich és Uche a fény az éjszakában. 

A Ofal embereink viszonylag jó minősítése szerintem a futójátékunk jó támogatása miatt van. Mert igenis jól futunk (avg:>5 yard) csak folyton hátrányba kerülünk a védelem miatt. Sony keményebb lett idén, Thuney meg az egyik Michel futásnál majdnem kidobta 25 yard tolás után a pályáról az ellen LB-ét. Mason is jó futástámogató, csak vasárnap hamar kiesett. 

Az utolsó bekezdéseddel pedig szó szerint egyetértek. 

Valaki azt írta Gilmore szezonjára, hogy simán pro bowler szezon és neki 61 a PFF értékelése. Ezek alapján majdnem az egész keret pro bowler szezont hozott, így teljesen érthetetlen a negatív mérlegünk. 

Gillmore szerintem egyáltalán nem hozott Probowler évet. Ez valahol érthető, mire bevethető lett és felvette a ritmust jött valami nyavaja ami hátráltatta. De nem is kérdés ha megint egészséges tud majd lenni, Ő a legjobb CB a csapatban. A PFF értékelését a egy két gyengébb meccs azonnal lehúzhatja, de idén szerintem nem sokszor volt 70 felett.

Szerintem ott pont valami olyasmiről volt szó, hogy a PFF rating-et, meg a coverage statisztikát nem igazából látta a szerző - cspeti - egymáshoz korrelálónak.

Végigolvasgatva itt a milliónyi kommentet azért továbbra is rendkívül mélyről indulunk, többen szenvednek fogalomzavarban mint ahányan nem, és tényleg egy mondattal el van intézve minden: ez is Cam Newton hibája, ahogy Buday Zoli megjegyezte Stidham első rossz passzánál. És az IQ 70 alatti szurkoló még el is hiszi, de tényleg, aki alig várja, hogy ideböföghesse másnap a szokásost mindenféle gondolkodás és érvek nélkül. Valahogy talán ezt sem ártana korlátozni, ha már a politikai meg a személyeskedő vonal néha ki van szórva, bár tudom, hogy nem egyszerű az ilyen helyzetet kezelni. Akinek nem inge, annak természetesen nem szól.

A meccsről, vagy inkább a jelenlegi helyzetről: egy teniszes hasonlattal élve azt mondanám, ez a csapat 6-6-nál adogathatott az első szettért, és egy árva pontot nem nyert azóta sem. Az elmúlt hetek teljes arculcsapás, és nálam a fejétől bűzlik. Egyszer sem éreztem, hogy a csapat megfelelően fel lenne készítve az aktuális ellenből, a gameplan teljesen elképzelés nélküli, pedig volt meccs amire 8, 10 - Miami top 3 célpont nélkül azt gondolta meghúzza a váratlant és passzol?! Egy egyszerű, mi szintünkön is tökéletesen észlelhető példa - nap állt rendelkezésre. Imádom BB-t az elmúlt 20 évért és még mindig a legjobbak között van, de ettől még a 2020-as szezont éljük, jelenleg nem érdekel a múlt. És remélem szégyelli magát az elmúlt hetekért, mert abszolút helyénvaló lenne. Az edzőket felmenteni a sikeres múltra hivatkozva és Newtonra mutogatni akkor is ha 3 meccsen 700 yardot futnak ellenünk!? Vagy a Bills meccs második félideje, 2 drive, össz-vissz egy passz volt hívva és csere? Előtte fél órával meg 90 yardos pofás drive-ot zártunk td-vel. Kínomban ezt látva azon gondolkoztam mi vagyunk az új Browns? Ne már, na. Bőven van most zavar az erőben, kár tagadni. Bár mindenki a maga szintjén keresi a válaszokat, mint tudjuk. Már aki keresi, mert ugye minek, ha Cam hibája minden..🤷🏼‍♂️ 

A qb helyzetről: pénzünk lesz, de meglepne, ha eszetlen szerződéseket átvállalnánk. Stafford cap hitjei a következő 2 szezonban 73 millió dollár, Wentz lehet még kelendő, de szintén drága és életében fél jó szezonja volt, azt is vitatnám, hogy franchise irányító. Draftpárti vagyok, és ez esetben nyugodtan itt maradhat apróért CN is, mert miért ne? Mi veszítenivaló lenne? Attól, mert a remélt számok, mérleg és forma elmaradt, az idén sem volt, amit sokan elfelejtenek, vagy bele sem gondolnak. Mert azt minek is 🤦🏻‍♂️

8 játékos opt-out, a fél kezdő LB sor eligazolt tőlünk, TB szintén, JE és a Wynn IR, az elmúlt 4 év sikere a cap space-t felemésztette, emiatt egészen biztosan szégyent kell éreznie BB-nek úgy, hogy 6-9-el állunk de kis szerencsével állhatnánk fordítva is. 😁

Ez a pénzünk lesz azért nem egyértelmű számomra, elképzelhető 35 millió dead money is akár jövőre, ennyire nem vagyok optimista mint itt sokan.

Új Browns egy szezon után a fentieket figyelembe véve? Ne már. 😁

CN maradjon max 1 millióért backup-nak, azzal én is egyetértek. Többet nem ér.

Ahogy Hopi is írta a backup backupja játszott az elmúlt hetekben, ráadásul Dpoy-t is IR-re tettük, Harry egyértelműen bust. A nagymamám is futna ellenünk, ha egy Allen-szintű QB-d van akkor meg kedvtelésből passzolhatna is.

Jövőre jobb lesz, én is a draftban bízom.

Go Pats forever.

 

 

Semmi olyat nem állítottam, hogy a szezon miatt, a 6-6 óta eltelt időszakról beszéltem. A Browns hasonlat pedig csupán a meccs közbeni bénázásra utalt, de akár Jetset is írhattam volna.

Cap space jelen állás szerint a harmadik legtöbb azt hiszem. Sok a tennivaló de lényegesen jobbak a lehetőségek mint az elmúlt években.

Jobbak a lehetőségek de elég sok lesz szerintem a dead money is. BB tuti nem fog ismét kiköltekezni, szóval jó erős középcsapatra számítok talán PO-val jövőre.

Nem igazán értem, hogy miért keletkezne Nálunk jövőre akár pl. $35M Dead Money. A jövő évi szerződések szerint (spotrac) akkor keletkezne kb. $30M Dead Cap, ha a következőket vágnánk ki: Gilmore, DMC, Mason, Cannon, Chung. (Viszont maradna a szerződésükből $50M-$30M=$20M).

Kérdezem, miért vágnánk ki Gilmore-t, Mason-t, DMC-t? Lehet, hogy Cannon és Chung jól profitált a „pihenésből”! HT-n nyerhetnénk $10M-t, de ahogy LB-ekkel állunk még az is meggondolandó. Persze lesz DM, de a $35M szerintem nagy túlzás.

Gilmore elküldése szerintem szóba se jöhet. Mason n is értem.... hogy merül fel egyáltalán a neve.

Nálam három név merül fel. HT , Cannon és Chung.

HT szerintem el kell küldeni rajta rengeteget lehet spórolni. Cannon nem tudom milyen formában lehet, de ő is erősen kivágás gyanús. Rajtuk 5 millió deadmoney mellett 17! Milliót lehet spórolni... Ami rengeteg pénz. Chung szerződését már akkor sem értettem mikor megkapta... Rajta post juni 1 kivágásnál 3.8 millió deadmoney mellett 1.8 millió spórolható.

Volt róla szó, hogy HT és Cannon visszavonul... talán mindenkinek az lenne a legjobb.

Nekem eszembe se jutott egyelőre senki cut-ja, csak crucified szurkoló társam vélt $35M-ját próbáltam összeszedni, mert fogalmam sincs honnan/mi alapján  gondolja. :) 

Csak nagyságrendileg számoltam:

DMC, Chung, JE, HT, Cannon, Harry, mindegyik esélyes, hogy nem lesznek itt jövőre.

Gilmore-t én sem gondolom, hogy elengedik de akár benne van. 30 elmúlt, ekkora cap hit szerintem túlzás.

Ezen kívül sok fontos játékos lesz free agent 2021-ben akiket itt kell tartani, muszáj lesz szinte minden területre igazolni skill playert, szóval ezek függvényében én nem gondolom, hogy annyira rózsásan állunk cap space szempontjából mint sokan mondják.

Nem rózsás a helyzet... Nem bántásból de szántál 1 percet is, hogy ránézz miként is állnak a csapatok jövőre? 😄

Ha 175 millió lesz a Cap akkor :

A Patrios két nagyobb Cut-al akár +80 millióban is lehet! 

Nézzük a többieket csak a jobb csapatokat nézem.

Saints -99  😄

Atlanta -24

Steelers -22 

Rams -20

Houston -15

Kansas -14,5

Vikings -11

Raiders -9

Ha 200 lesz a cap akkor is épphogy beférnek ezek a csapatok a sapka alá 😄😄😄 a Saints meg sehogy, de tuti nem lesz 200 a cap... Valahol 180 körül.

Szóval akár 80 milliónyi szabad pénz... Nem hangzik rosszul miközben annyi játékos fog kikerülni a piacra mint még soha? Valószínűleg olyan kivágások is lesznek,amiket amúgy nem lépnének meg de most kénytelenek lesznek,hogy beférjenek a sapka alá a csapatok. 

BB nem véletlenül nyelt be idén ennyi halott pénzt és nem költött semmit csak,hogy tovább vigyen idénről +20 milliót. 

Jövőre karácsony lesz BB nek mikor másoknak pokol.

És ne feledjük el a túlkínálat lehúzhatja az árakat is... Minden oldaloról.

Elég sokat nézegetem a cap spacet, nem bántasz meg vele. Jövőre 176 millió lesz a cap space. Az, hogy melyik csapat, hogy áll most csak abból a szempontból érdekes mert valóban "leverheti" az árakat ahogy Te is említetted.

Egyedül a KC érdekel, kíváncsi vagyok mit kezdenek a helyzettel, nekünk jelen pillanatban +66 millió alatta 46 játékossal, a KC 14 millióval felette 36 játékossal, ráadásul a magas cap hit játékosaiknak nagyon magas a dead money is.

Vedd figyelembe a FA-eket is nálunk és muszáj lesz elit LB-t, pass rushert, WR-t és TE-t igazolni is és ugye ott a QB kérdés is.

Persze nem állunk rosszul, sőt elég jól a többiekhez képest, de akkor is inkább óvatosan közelítem meg a jövő évi játékoskeret.

Sosem vártam még ennyire az off seasont, BB a boszorkánykonyhájában már mindent kifőzött, jöhet az újabb NE-gate. 😁

Nem kell óvatoskodni lész pénz elég. Ha valamiben akkor a veterán játékosok igazolásában BB nagyon jó. A keret managelésében nagyon jó. Bárki bármit mond draftban is jó. A draft utáni kukázásban egyenesen elit 😄

Passrushert , WR -t ,Lb-t nagyon jó minőséget is tudunk piacról szerezni... És még ott a draft is. 

Amennyiben az általad felsorolt 6 játékost vágjuk ki ~$30,7M a DM, viszont, ha maradnak, a szerződésükkel ~47,5M-val terhelik a 2021-es cap-et. Tehát a kivágásukon nyerünk! ~$16,8M-t, azaz növeljük a cap space-t. :) Ebből HT-n nyerünk rögtön $10M-t. A felsoroltak között van 4 "nyugdíjas jelölt" is, és noha nem igazán tudom ilyenkor mi van a pénzükkel, de rosszabb nem lehet. Arnold véleményét osztom, pénzünk lesz, csak jól költsük el.

Ezt a HT kivágás ügyet nem értem: idén bántóan vékony volt a LB sorunk, talán liga bottom5. Akiket elengedtünk, vagy opt-oltak, azon MIND jobb játékosok voltak a maradóknál (talán egyedül Phillips volt erősítés). És nemcsak "atlétikában" vertek meg minket a szezon során többször, hanem játékintelligenciában, és ebben HT azért nem lehanyagolható tényező. Egyszerűen a fiataloknak (Bentley, Uche, de még Wino is) nagy volt a kabát, ezután gondolkodás nélkül ki kéne vágni HT-t, akit még BB is nagyra tart az olvasási képessége miatt? Emlékszel még a Matt Ryan-féle sackre?

Idén hány keresztet láttál a falban, összezavarva a D-line-t és az ellen-QB-t? Nem sokat. Azzal nyertük meg a Rams elleni döntőt.

És még egy dolog: nem volt vezér, egyik egységben sem (ok, a ST-t nem számoltam bele...)!

Néztem idén sok Tampa meccset, ott többször előfordult, hogy TB a rookie-nek elmagyarázta/elmutogatta, hogyan kellett volna a routeját megfutni. és elemzett a padon folyamatosan. +30 pontos előnynél is. És megfordított pár szarul indult meccset...

CN-t én nem látom vezérnek, egykedvűen rágózik a padon...

Szóval a véleményem szerint nem minden a cap-space megtakarítás, erre az idei szezon az egyik bizonyíték.

 

HT-t egyelőre csak crucified szurkoló társunk akarja cut-olni/nyugdíjazni?. HT esze vitathatatlan, csak a $12,5M-os jövő évi pénze tűnik kicsit soknak, persze DMC közel u. ennyi pénze is. Sajnos a gyorsaság nem mindig pótolható ésszel. Majd meglátjuk mi HT és mi BB terve... 

Hopi, NEM akarok cutolni senkit, csupán feltevéseket írok. HT bizony tavaly is is nagyon lassú volt, az esze és játékintelligenciája biztosan a helyén van, de a valós teljesítményéhez képest szerintem sok a cap hit, ahogy szerintem Chung-é és DMC-é is.

Örülök, hogy jövőre azért pénzben és időben - ha már így alakult ez az év - a többi csapat előtt vagyunk, amíg BB itt van nem aggódom. 68 évesen több tűz és alázat ég Benne mint a legtöbb fiatal edzőben.

Más, a KC hogyan tud majd szerinted boldogulni 2021-ben tekintettel a cap hitre - 14 millió a sapka felett 36 játékossal -. Erre mondják, hogy beáldozták a tavalyi évért cserébe a jövőt?

Go Pats 2021-ben is.

Nem akarlak piszkálni ezzel a cut-üggyel, de a jelentős halott pénzről való vélekedésed, ami úgye csak cut-okkal érhető el, azt feltételezte, hogy ezzel a sapkánk gyengül jövőre. Nos láthatod, hogy nem, sőt, akár erősödhet is. Egyébként fogalmunk sincs egyelőre, hogy ezek az opt-out-ról visszatérő és valóban kicsit irritálóan nagy jövő évi pénzű „öregek" (+JE és DMC) milyen állapotban vannak/lesznek, mik a terveik és BB-ék terveiről sem tudunk semmit. Akármi is lesz Velük, pénzünk lesz csak jól költsük el a talán soha nem látott kínálatú FA piacon. Persze egy jó draft se árt, főleg 20 éve nem látott pozícióból indulva. Ne aggódj, hanem bizakodj! :)

Ami sok csapat katasztrofálisnak látszó cap helyzetét illeti, fogalmam sincs, hogyan oldják meg, bár a cap space manipulálására, úgy tudom, sok trükk van. Én is kíváncsi lennék pl. Mahomes szereplésére, ha nincs Kelce vagy Hiil, pláne, ha egyik se. Igen, akadnak mindig all-in csapatok, de azt is láttuk éppen Nálunk, hogy „apránként” is elfogyhat a pénz.

Az utolsó rövid mondatod legyen a mottónk ebben az új évben is! :)

Egyszoval az a szurkolo aki a meccset nezve ,CM-et kritizalja es akar azt varja probaljuk meg Stidham-et,az IQ hianyos ,de te aki megerzesre innen a tv elol megallapitod ,hogy nem volt jo a felkeszules es BB szegyelje el magat ,te vagy maga az IQ ,baravo ,es meg te korlatoznad itt a hozzaszolasokat ,jajj istenem 🙃

Finoman szólva is durva csúsztatás, amit írsz arról, hogy mit tartalmaz az előző komment.

Talán próbáld meg újra elolvasni, és értelmezni, hogy mi van ott leírva!

Szerintem a Drafton az aktuálisan elérhető legjobb játékost fogja választani a csapat... mivel szinte minden poszton elkélne az erősítés. QB-t szinte biztos nem fig első körben, mert akik "tuti" befutók, már nem lesznek bent. És ők sem tutik ráadásul.:) Szóval azt kell hozni, aki a legnagyobb valószínűséggel be fog válni. QB-t meg hátsó körökből amennyit lehet, hátha valamelyik beválik. 

Halihóóóóó,

Szerintem:

UP:

  • Következetesek vagyunk --- 1. negyedben nem szerzünk TD-t (köszi Byrd..)
  • Majdnem megvolt Asiasi 1. elkapása
  • Egységesek vagyunk  ---- ST is „felnőtt” a többi csapatrészhez (fake punt, kickoff return, kickoff coverage, PAT kihagyás)
  • Újra Moss TD a Gillette-ben
  • Mostmár biztosan tudhatjuk, hogy JC-re nem számíthatunk CB1-ként (kell Gilmore)
  • Eddig nem tudtam, hogy mire jók a pálya melletti telefonok, mostmár tudom --- feszültség levezetésre

 

DOWN:

  • J.Jones – ne csak kiüsd a labdát fogd is meg, ne várj a társakra!
  • BB sem a régi – jobban hisz egy valahol ülő segédnek, mint a saját szemének

Köszönjük, ez megint nagyon jó lett!! legalább ez vigyort hoz az arcunkra, ha már a játék, ugyebár... :-) 

Nekem a legjobb: 

  • Újra Moss TD a Gillette-ben :) :) :) 

Szerdai sérülés jelentés:

Nem vett részt: G Shaq Mason (vádli), C David Andrews (vádli), LB Tashawn Bower (nyak), LB Josh Uche (láb), LB Anfernee Jennings (váll), LB Terez Hall (boka), S Devin McCourty (váll)

Korlátozott részvétel: RB Damien Harris (boka), WR Donte Moncrief (comb), WR Matthew Slater (térd), OT Jermaine Eluemunor (boka), OT Justin Herron (boka), DT Lawrence Guy (váll), DT Byron Cowart (hát), DT Adam Butler (váll), LB Shilique Calhoun (térd), LB Ja’Whaun Bentley (váll), CB J.C. Jackson (térd), CB Jonathan Jones (nyak), LS Joe Cardona (boka), K Nick Folk (hát)

"Mindössze" 21 fő az 53-ból, a rooster közel fele, a Jets-nél 2 és 1. Az összes LB nyavalyás, hogyan lehet így gyakorolni? Eh...a jövő vasárnap sem lesz túl vidám...

Uche és Bower a szilveszteri edzés során IR-re került! Jelenleg nincs egészséges LB-ünk, csak 4 maródi. :( A roster jelenleg 50 fős, azaz next PS-man up!

Kicsit szomorkás vagyok, se nyilatkozatok, se stat. :(

Ez attól tarok egy levezető meccs lesz amin simán ki fogunk kapni, De talán teljesül sokak vágya és Stid fog kezdeni.

 

Harris, Mason, Andrews vasárnapra out! Se Ofal, se defense front7... muszáj lejátszani ezt meccset? :(

Most komolyan, mi múlik ezen? Ne felejtsd el, ezután 7 hónap szünet Pats-meccs nélkül...

Szerintem készülj egy laza chat-elésre.

Esetleg annak lehet szurkolni, hogy CN fusson 3 TD-t :)

Jelen helyzetben az egész meccs kimenetele akkor is mindegy lenne, ha nem sérült volna le egy csomó ember és nem lenne senki az IR-en, vagy opt-out-olt volna. Valószínűleg eleve azért került ki a csapatból pár ember az utolsó fordulóra, mert BB feleslegesenek ítélte, hogy összedrótozzák mára. Inkább megnéz pár új arcot egyik, meg a másik(!) csapatból is.

Úgy általában:

Az viszont milyen durva, hogy már vége is a szezonnak. Pár csapatnak még tart, és mi meg nem vagyunk köztük, de nekik is heteken belül vége. Aztán márciusig megint a fű sem nő. Áprilisban lesz három nap, amikor lesz valami érdekes (vett-e új bútorokat valami szponzor BB-nek, illetve mennyit fejlődött a kutya a draft-olásban), de nyár közepéig hetente max. egy trade, vagy igazolás, meg pár bejelentés, hogy köszike, ennyi volt.

Nézd a jó oldalát a dolognak, az elmúlt 20 év januárjában thriller volt az életünk amit szeptemberig hevertünk ki, most addig dörzsöljük a tenyerünket BB döntései után.

Go Pats forever!