Beharangozó 17. hét: Patriots vs Jets

Kép
pre

Elérkezett a New England Patriots (6-9) utolsó mérkőzése a 2020-as szezonban, az ellenfél a csoportrivális New York Jets (2-13) lesz hazai pályán. A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap 19:000-kor kezdődik.

 

Hát ez a pillanat is elérkezett, a Patriots 2008 óta először nem jutott be a rájátszásba. Nem volt egyszerű szezon, de ez várható is volt Brady távozása után, azonban a koronavírus ezt még jobban tetézte. De ez most már lényegtelen.

Nézzük a jó oldalát a dolgoknak, 12 év után először Belichick nem lesz 3-4 hetes lemaradásban az NFL legtöbb csapatával szemben.

Ami a mérkőzést illeti, egyetlen dolgot befolyásol csak, a Patriots draft helyét. A Jets már biztos, hogy a 2. helyen választhat a 2021-es NFL Drafton, a Patriots jelenleg a 14. helyen van, azonban ez még változhat. 

A két csapat természetesen már lejátszott egy mérkőzést egymás ellen, amit a Patriots Nick Folk utolsó másodperces mezőnygóljával 30-27-re nyert meg. Ez egyébként zsinórban a 9. győzelme volt a csapatnak a Jets ellen. Ha a holnap mérkőzést is meg tudja nyerni a csapat, akkor a 3. leghosszabb győzelmi sorozat lenne egy csapat ellen a csapat történetében. A leghosszabb a Bills elleni 15 mérkőzéses sorozat 2003 és 2010 közötti időből.

Az örökmérleg a Patriots felé billen 68-54-1 arányban. Hazai pályán ez 36-25-1, míg a Gillette Stadionban 16-4.
A két csapat 3 alkalommal találkozott egymással a rájátszásban, legutóbb a 2010-es szezon után, amikor meglepetésre a Jets 28-21-re legyőzte a Patriotsot.

 

A két csapat statisztikái ebben a szezonban

stat

 

Amikor a Patriots fut

Az elmúlt hetekben, Damien Harris nélkül nem igazán működött a futójáték, mint a szezon korábbi szakaszában, ráadásul Rex Burkhead sérülése is nagy érvágás volt. Így a munka nagy része Sony Michelre hárul, akit James White és JJ Taylor egészít ki. MIchelnek volt pár remek futása az elmúlt két hétben, annak ellenére, hogy csak 20 alkalommal kapta meg a labdát. Newton ugyan esetenként sikeresen tud futni, azonban nem jelent folyamatosan veszélyt az ellenfélre, inkább a vöröszónában jelenti a legnagyobb veszélyt. Hogy még nehezebb legyen a helyzet, a mérkőzésen nem fog pályára lépni a támadófal két fontos láncszeme David Andrews és Shaq Mason személyében. Mindeközben a Jets védelmének egyértelműen a futás elleni védelem az erőssége. Múlt héten a Brownst 45 yard alatt tartották,ami igen nagy szó, Nick Chubb a liga egyik legjobb futója. Ezen a párharcon eldőlhet a mérkőzés győztese, ha a csapat nem képes futtatni a labdát, Jets esélyei ugrásszerűen megnőnek és mivel a támadófalból hiányozni fog Wynn, Andrews, Mason és természetesen Cannon is, nem lesz egyszerű dolga a csapatnak.

Előny: Jets

 

Amikor a Patriots passzol

Sajnos elértünk arra a pontra, hogy már nem igazán számít az ellenfél személye, a passzjáték sikertelensége szinte borítékolható. Múlt héten a Bills ellen összesen 56 passzol yardot tett meg a csapat. A szezon során mindössze 3 alkalommal lépték át a 200 yardos határt, ráadásul az elmúlt 5 mérkőzésből 4-szer még a 130 yardot sem haladták meg. Halvány reménysugár, hogy a Jets elleni első mérkőzésen Newton 274 yardot tudott passzolni, azonban a támadófal állapota miatt kétlem, hogy ez újra összejönne. A Jets védelme statisztikailag az egyik legrosszabb a ligában, pontosabban a 4. leggyengébb engedett yardokban és 6. TD-kben, azonban az elmúlt két hétben 189 yardon tartották a Rams, majd 254 yardon a Browns csapatát. Sajnos nincs miért félniük a Patriots passzjátéka kapcsán, még a liga egyik leggyengébb védelmének sem.

Előny: Jets

 

Amikor a Jets fut

Ugyan a Patriots futás elleni védelmét nem szedte szét a Bills futójátéka, mint ahogy várni lehetett, azonban a Football Outsidersnél továbbra is a legrosszabb futás elleni védelemnek tartják, miközben a 6. legtöbb yardot engedik az ellenfeleknek. Azonban a Jets elleni első mérkőzésen csak 65 yardot engedtek a földön. A Jetsben nem lesz ott Frank Gore, nélküle pedig sokat gyengül az amúgy sem acélos egység. Az újonc La'Mical Perinenek csak 232 futott yardja van a szezonban 3.6-os átlaggal. Azonban a Patriots sem túl acélos, múlt héten nem lépett pályára sem Ja'Whaun Bentley, sem Lawrence Guy és mindkettejük játéka kérdéses ezúttal is. Ráadásul többen is összeszedtek kisebb sérüléseket múlt héten, köztük Terez Hall, Tashaun Bower és Devin McCourty. Egyik csapat sem érkezik a legjobb állapotban, de remélhetőleg a Patriots eleget tud tenni a Jets futójátékának kordában tartásához.

Előny: Patriots

 

Amikor a Jets passzol

Múlt héten Sam Darnold ugyan csak 50%-os sikerességgel passzolt, azonban azt hatékonyan tette. Kiosztott 2 TD passzt és elkerülte az eladott labdákat. James Cowder lépett elő első számú célponttá a Jetsnél, az utolsó két mérkőzésen 13 elkapást jegyzett, miközben a szezon során összesen 55 elkapásból 668 yardot és 6 TD-t ért el. Mindeközben a Patriots passz elleni védelmének nem volt válasza Josh Allenre. Stephon Gilmore nélkül nem tudták kordában tartani Stefon Diggset. A Jets nem egy Bills, de Sam Darnold egy jó irányító és jól játszik most. Zsinórban 3 mérkőzést hozott le eladott labda nélkül és ezzel esélyt biztosít a csapat számára a mérkőzés megnyerésére. A Jets támadófala ugyan rengeteg sacket enged, azonban mivel ez nem épp a Patriots erőssége, lehet, hogy nem is számít. Ha ezúttal sem lesz képes a csapat nyomás helyezni rá, hosszú nap elé néz a védelem.

Előny: Jets

 

Sérültjelentés

Nem lép pályára
OC David Andrews - vádli
OG Shaq Mason - vádli
RB Damien Harros - boka

Kérdéses a játéka
LB Ja'Whaun Bentley - váll
DB Justin Bethel - nyak
DT Adam Butler - váll
LB Shilique Calhoun - térd
LS Joe Cardona - boka
DT Byron Cowart - hát
T Jermaine Eluemunor - boka
K Nick Folk - hát
DT Lawrence Guy - váll
LB Terez Hall - boka
T Justin Herron - boka
CB J.C. Jackson - térd
LB Anfernee Jennings - váll
S Devin McCourty - váll
WR Donte Moncrief - comb
WR Matt Slater - térd

 

forrás: patriots.com 1, 2

Hozzászólás

Bárki is lesz többet a center mögött, a páduai Szent Antal segítse.

Más: tegnap nézegettem az Alabamát, ha akarunk irányítót az első körben a józan ész keretein belül, akkor az alighanem Mac Jones lesz. Én relatíve nulla egyetemi focit nézek, Makáék szerint azért lehet első körös mert aránytalanul sok qb needes csapat van. Szakavatottabb vélemény esetleg valakitől róla pár szóban? 🙂

Szerintem még Kyle Trask (Gators) is esélyes lehet, főleg hogy a Cotton Bowl-on dobott három int-et (szezonban előtte összesen ötöt, tehát nem jellemző ennyire rá, és hiányzott a legjobb 4 elkapója), hátha csúszik picit. Mondjuk furcsa ezt írni róla, mert eddig első kör vége-második kör volt vele kapcsolatban a jóslat, csak tényleg sok csapatnak kellene irányító. Ha irányító húzás van BB fejében, akkor nagyon nem ildomos behúzni a Jets ellenit, mert akár 3-4 hely fel-le mozgásról is dönthet a draftpozícióban. Az meg igen combos ellenérték különbség ebben a szokatlan "magasságban".

Éppen ezért puntert fog húzni először BB és Bailey-t elcseréli egy 7. kör végi cetliért. ))))

Jelenleg reálisan nézve Mac Jones sokkal inkább második kör közepe, mint első vége (szerintem). Az, ha ő első körös lesz, akkor tényleg olyan QB rush lesz, amilyet még nem látott a világ, tehetsége alapján ugyanis egyáltalán nem tartozik oda.

Ha egy kicsit a Patsre ugrunk, jelenleg ugye 1/15-ön vagyunk, könnyen lehet, hogy addigra nem lesz QB, akit megérné elvinni, viszont olyan játékos igen, aki hiányposzton óriási erősítés lehet, így akkor inkább mellette tenném le a voksom, és a második körben jöhetne Jones például. Lawrence, Fields tuti kimegy az elején, nincs kérdés. Wilson és Lance a következő szint, ha valamelyikőjük maradna nekünk, az adná magát, de szerintem ők is kimennek 1/15-re... Mondjuk én messze nem látom úgy, hogy annyi QB needes csapat lenne, vagy ha igen, akkor sem tudja/akarja az összes megoldani, hiszen nincs annyi irányító, Trask meg Jones nem fognak a top10 környékén elmenni (vagy ha igen ott nagyon komoly baj van a GM-ek fejével...).

Röviden ennyi, ezt ne vedd készpénznek, én is csak mostanában kezdtem figyelni néhány játékost, meg olvasni az elemzéseket stb.

Én annak nagyon örülnék, ha tudnánk hozni egy Bama WR-t az első körben (ha már Wilsonról lemaradunk), DeVonta Smith lenne az álom, de Jaylen Waddle is nagyon jó elkapó, az pedig igencsak elférne jövőre. Aztán ha úgyvan a másodikban jöhet Jones:)

Ilyen FA WR felhozatal mellett szerintem kár lenne WR-t húzni, BB ből sem nézném ki,hogy egymás után WR-t húz első körben.

Köszi 🙂

Én is gondoltam a wr vonalra, aztán majd meglátjuk. Mire jön a draft úgyis okosabbak vagyunk már, hogy mi lehet a cél.

Smith, aki Nekem lazaságával, könnyedségével Moss-t idézi, lehet hamarabb elkel, mint némelyik QB. Kérdésem, ki dobálna Nálunk Neki? :) 

Ezért írtam, hogy álomkategória lenne:) ha 1/15-re QB-t viszünk és az nem a top4 irányító közül kerül ki, akkor kitérek a hitemből, Trask és Jones messze nem top20-as pickek, ilyen magasságban pedig szerintem egyértelműen a BPA-választás kifizetődőbb. Ráadásul 15 környékén már nincsenek annyira egyértelmű pickek mondjuk mint a top5-ben így sok olyan játékos lehet opció, aki tehetséges és hiányposztra is érkezik:)

Akár még 1/9-ek is lehetünk?

Furcsa, hogy egy 2/32-es csapat ellen otthon 1/3 az esélyünk csapategységenként.

Szerintem a szertáros 2 labdaleeresztés között is pályára lép majd ennyi hiányzó mellett.

Legalább Sanchez butt fumble-je lehetne a felvezető műsorban.

https://m.youtube.com/watch?v=82RIfy-gRa4

Aki szívből szurkol az úgyis csak a győzelemnek örül, aki meg realáisan jobbat akar a csapatnak az meg a Jetsnek. Mindkettőt meg lehet érteni, senkit nem tudok elítélni ez miatt. 

Én az előttünk húzó csapatoknak szurkolok a győzelemért... Lesz ami lesz.

Mekkora sírás lesz itt, ha kikapunk, leszünk mondjuk 1/10-ek, ahonnan BB kicserél és hosszabbít CN-nel :)

Én 50/50nek érzem ezt per pillanat. Még túl korai a draftról beszélni amúgy is(edit* mármint a konkrét posztokra lebontva, az más kérdés hogy kinek mi a vágya). Lesz itt még nagy kavarodás.

Ez marhára nem igaz, csak sokszor piszokul egyoldalúak és inkorrektek vagytok vele. De ezt már leírtam jópárszor.

A játéka alapján ítélem meg, az meg nem üti meg jelenleg az elvárható szintet. Mi ebben az inkorrekt? Ráadásul van olyan Cam mellett sarkosan kiálló szurkolótárs, aki pl Stidhamet anélkül bust-ozza hogy akár egy meccset is kapott volna kezdőként. Inkább ez az inkorrekt ha már itt tartunk. Ráadásul még rendszeresen ki is védem CN-t, mert többször leírtam már, hogy szerintem a műtött válla miatt ilyen gyenge a teljesítménye. Azt már nem is számolom hányszor kapták meg a kritikusok, hogy csak a kalapjai meg a stílusa miatt ekézik CN-t, holott jogos a kritika vele szemben a mutatott játékáért.

Maradjunk annyiban, hogy sok jogos kritika érheti CN-t az idei teljesítménye miatt, és ezzel ellentétes állítás tőlem biztosan nem olvastál.

Hogy más mit ír pl. Stidham-ról, azzal meg nem nagyon tudok mit kezdeni, nem nagyon tudom értelmezni saját magammal kapcsolatban.

Én csak egy emberben hiszek feltétel nélkül a csapatban, az pedig BB.

Úgy általánosságban meg az egyik rossz tulajdonságom meg az, hogy ha mondjuk a példa kedvéért az lenne a véleményem, hogy jöjjön Stidham kezdőnek, de mégsem jön, akkor nem írom ezt le még 1000-szer, hanem azon kezdek el agyalni, hogy akkor mégis mi lehet az oka ennek, mert valószínűleg racionális döntés született.

Sziasztok! Ha mondjuk kikapnánk és 1/10el választanánk, mi lenne az 1/1-es trade ára szerintetek?

Ezen felesleges is gondolkozni. Engedd is el, nem csak az ára hanem mert egyszerűen nem eladó. Még az 1/2 sem. Mind két csapat tankolt, mindkét helyen full rebuild van. 

Válasz ArnoldPatsenegger üzenetére

Szerintem nem feltétlenül "nem eladó". Attól függ, hogy pl. az új rezsimnek Darnold-dal mi a terve. Ha elég jónak tartja arra, hogy kiértékelésre érdemes legyen a következő szezonra az ő szisztémájukban, akkor simán el tudják cserélni a jelenlegi 1/2-jüket, mert a következő szezonra úgysem lesz még ütőképes a csapat, és akkor már értékesebb lehet pl. egy extra 1. kör azt azt következőre, amit ellenérékben kapnak. Lehet vele 1/1-es QB-t is húzni, ha Darnold kuka, de ha nem, akkor meg az ölükbe hullott egy extra kulcs játékos lehetőség az első körből. Mondjuk a Pats-nek biztos nem adják oda :)

Csakhogy ebben az esetben nálad van az a kockázat, hogy bust QB-t húzol. Viszont, ha két év múlva két első köröd van, akkor az elpattinthatod két QB-ra is, és akkor már három van ;)

A tudat, hogy a csoportellenfélnek - aki már két évtizede szívat - semmi áron nem adtad el a lehetőséget egy jó QB-ra.

ez a csapat nem egy jó QB-nyira van attól, hogy contender legyen, így teljesen felesleges a világ összes pickjét odaadni egy magas pickért. A csapat egy ementáli, kell a sok draftcetli, hogy szépen szisztematikusan  a lyukak legalább egy részét lehessen így pótolni

Ó, majd Mindenki elmondja az álmait, vágyait, kit tartana meg, kit vágna ki, kit igazolna, kit draftolna, ha lehet stb. Átmegyünk GM-be. Ezzel ellehetünk márciusig, az első tényekig. :)

2018-ban Jets felment Darnold èrt :) 1/3 ra ès adta: 1/6, 2/37, 2/49 ès 2019-es 2/34. Szerintem is elkèpzelhetetlen az 1/1, talán BB -èrt odaadnák. Nem biztos hogy Trevor L. jön a draftra. 

Amùgy szerintem sok ìgèretes irányìtó lesz elèrhető közepes cetlièrt.

Tegnapi Clemson Ohio meccs után ha Fields a Bama ellen is úgy játszik mint tegnap akkor lehet nem is Trevor lesz az 1/1....

Szvsz QB needes vagy QB-t is vihetnek akár

Jax,Jets,Lions,Hawks,Carolina,Washington,49ers,

És ők mind előttünk vannak...

Ez igaz, de lehet $14M-t keresni vele, ha kivágják (33-19) és máris megvan a 2022-es 1/1, és még egy ígéretes QB-t lehet húzni. :D

Vadonat új fiúk az 53-ban: G R.Reynolds és CB D.Virgin a PS-ből!

Csatlakozott hozzájuk: CB D'Angelo Ross, CB M. Jackson sr. és DE/TE R. Berry szintén a PS-ből. 

Előre hozott előszezon meccs lesz! CB vizsga! 

CB Michael Jackson: Signed to 53-man roster. - patspulpit.com

Már csak Bill Murray-t kell felhozni a PS-ből ;)

Adam Schefter szerint kölcsönös az egyetértés mind a csapat mind Newton részéről,hogy nem közösen képzelik el a jövőt.

Reméljük igaz és akkor azt hiszem nem leszek egyedül a héten már másodjára bont pezsgőt :-)

Ez a Jets egy nagy nulla,de mi versenyben tartjuk.Bamba védő elé beugró elkapó,Newton nem veszi észre a szabad elkapót stb.

Na azért Darnoldot felülértékeltük,Newton meg nem volt olyan rettenetes.De jövőre a támadósort NAGYON meg kellene erősíteni,hogy esélyünk legyen a rájátszásra.A Bills sajnos nagyon erős lett.